Galambos Pál naplója; Jobbadán Amerikában - 11

– Akár előre lefizetek ötven forintot.
– Nyugtatványilag elismerendem.
Másnap volt az elutazás. Ott voltam én is. Délután két órakor mentek a
bécsi gyorsvonaton. Félkettőkor a háziur igy szólt Jobbadánhoz:
– Jobbadán! Hozzon egy komfortáblit, indulunk.
Jobbadán fejet csóvált, s mondá:
– Gyöngéllem az erőt.
– Micsoda erőt?
– Keveslem a lószámot.
– Miféle lószámot?
– Kérem, nagyságos ur, a Merika messze van. Földgömbileg kinéztük.
Erősebb inditás kell a hosszu utra. Nem célarányos a konflis.
Ezzel elment és hozott egy fiakkert, melyre minden pakkot fölraktak.
Jobbadánné sirt.
– Férfinak nem eleme a sirás. Száraz szem dacára a sziv megszakadhat, –
mondá Jobbadán. – Isten veled, Borcsa, ha keres valaki, mondd meg, hogy
a Merikába mentem.
Ezzel megcsókolta a feleségét. Ez volt a rátabucsuzás harmadik részlete.
A háziur jött, Jobbadán felült a bakra, s még egyszer végignézett a
Liliom-utcán, a házon, a kapun és az asszonyon, szóval: mindazon
tárgyakon, melyek neki Európában legkedvesebbek voltak.


HARMADIK FEJEZET. _Jobbadán megszólal._
Természetes, hogy Jobbadán megszólalását nagy türelmetlenséggel vártam.
Megkértem a háziurat is, hogy sürgesse belső inasnak kinevezett
házmesterét a levélirásra s Perthey ur mindent készségesen megigért.
Végre pár nap mulva kaptam egy levelet Hamburgból. Megjegyzem, hogy én
Jobbadán leveleit átdolgozva teszem közzé, a nélkül, hogy
eredetiségükből bármit is elvennék.

_Első levél._
Tekintetes tisztelt uram!
Én, tetszik tudni, az utazásnak ellenzéke nem vagyok, mert tapasztalati
civilizációnak kell az elmét megvilágitani, ha az embernek kvalifikája
nincsen. Felfogásom szerint a kvalifika hiányosságát azonban betölti a
fejtehetség, sőt erősen gyönge az elmebéli állapot, ha a kvalifikával a
fejtehetség nem kapcsolatos. Azért bizva remélhetem utazásom
eredménytelenségének szives elmaradását.
Vonatkozással a Liliom-utca 7-ik számu házra, tessék megmondani, illetve
átaladni nőmnek az izenetet, hogy az öntöző kánák használata,
udvarlocsolási esetekben, mellőztetni kéretik, mert a III-ik emeleti
vizhiányosság panaszai lesujtólag érintik a háziurat. Ha az ugynevezett
kánikula a forróság türhetetlenségét jelzi, nőm ablakvirágainak öntözése
is halasztassék az rendes őszi esőzések záporáig. Ugy van!
Az utazási részletek látásom-előtti tartózkodása ezideig csekélynek
mondható, mivelhogy uram podgyászának kivihetőségén és bevihetőségén
fáradozok. De észleletem megfigyelte azt, hogy a mint eltávoztunk
Magyarországtól, a magyar nemzet fogyni kezd és Bécsben már egészen
elfogy. Németből ennyit egy rakáson nem észlelék belföldi életemben,
legföljebb a régi józsefvárosi bucsukon. Lakhatik itt több egy
milliónál. Körülbelül.
Utazási megállásunkat hamar félbeszakitotta a továbbutazás hirtelensége.
Mikor a fölébredés erőt vett rajtam, már csehek közt voltunk. Ezek már
nem örvendeznek oly busás sokaságnak, ellenben csehül beszélnek. Fülem
ugy fogadta a cseh nyelvet, mintha hámozatlan mogyorót ropogtatnának
héjastul. Inkább ellenszenvileg, mint hasonszenvileg hat.
A Csehországban kezdett alvást már megint Németországban szakitá félbe a
fölébredés. A java német még csak itt kezdődött. Akár bajornak, akár
szásznak neveződik, csak német a szegény. Itt jutott csak eszembe, s ezt
izenetileg mondom nőm számára, hogy ha Kwiczaláné a második emeletről
ujólag leöntené a mosogató vizet, a további eljárás a kerületi
kapitányság elbánása utján foganatositandó. Mert a főkapitányi gócpontot
nem illeti meg a kihágási elbirálás.
Ötödnapra megérkeztünk oda, a honnan már csak egy hidon kellene
keresztülmenni, hogy a Merikában legyünk. De a hid nincs készen. Nem is
lesz. Mert nehezmények lehetetlenné teszik az épités eszközlését. A
tengernek nincsen feneke és az oszlopzatok elhelyezése a vizben függene.
Azt a várost, a hol most lakunk, de csupán időleg tartózkodva,
Hamburgnak mondja a háziur. Kivezetvén a tengerpartra, mely itt csak
háromszor olyan széles, mint a Duna, megnéztük a hajót, mely
elszállitásunkra várakozólag pihen a vizen. Tekintetes ur! Ezernégyszáz
dunai propeller összeépitve, mennyiségileg nem ér föl ezen egy jármű
kül- és belfoglalatával. Ha nőm a takaritási folytonosságot a
szobaurakra nézve el nem hanyagolandja, pénzbe nem szorul meg, szükséget
szenvedőleg. De finom eljárás és megbizhatóság összpontosuljon további
eljárásában, mert lakó táplálja a háziurat, szobaur a házfelügyelőt. A
rászorulás ténye kényszeritőleg hat a szegény emberre, s üzenetileg
tessen nőm munkásságát nevemben szigoritani, s a sárga nyári cipők
kisubickolását elháritani.
A nagyságos ur az első osztályu helyzetet váltotta meg magának, magam a
másodlagos utazás élveit kaptam fizetve a Merikáig. Mindjárt be is
hajóztunk, csónakázás utján. Mert a part távolsága a hajó közelségétől
csónaki közvetitést tett szükségessé.
A részemre kiutalványozott szobában osztás müveletét hajtottuk végre egy
szabómesterrel. Hajón a házfelügyelők becsülete tetemesebb, mint
Európában. Mert én az első emeleti ágyat kaptam sorsbeli gyufahuzás
utján, a szabó pedig ez uton a földszinti ágy könnyebb hozzáférhetőségét
foglalta el. Csupán az szolgált nehezményemül, hogy az ágyba fekvés
kizárólagosan lajtorja közvetitésével volt eszközölhető. Tényleg.
Továbbá, ha a levél netáni hibái, nagybecsü igazitás révén,
nyilvánossági jogot nyernének, esedezem azt igéretszerüleg jövőre is
megcselekedni.
Melylyel, postai késedelem eshetősége miatt, ezennel zárom levelemet
stb. stb.

_Második levél._
Jobbadán kihajózott a sik tengerre, lehajózott a csatornán s az angol
partokon feladta második levelét, melyből átveszem a következőket:
Csupa viz, csupa viz és közbül laknak az angliusok. A vizközi állapot
környülállásait tekintetem nem láthatja, a térbeli távolság miatt. A mi
pedig a szabólaktárs horkolását illeti, a térbeli közelség miatt
kellemetlenül érint. Bizonyára igaz, hogy a tekintély jutalma szenvedés,
mert első emeleti uri ágyamból a hajó mozgása miatt már két izben
földszintre hurcolkodtam, felmondás nélkül, éjjel, álmomban. Goromba
ébredés, de jogorvoslat kizárva, mert a hatóság az állam nyelvezetét nem
érti.
Első reggel átkeltem az elsőrendü helyzet megtekintésére, hogy a
nagyságos ur ruháinak és cipőjének kitisztitását személyesen
eszközöljem. Egy tengerész megállitott, és kérdezte, hogy mit akarok
szándékommal. Én nem mutattam be magamat személyileg, mert a
személyazonosságot ismeretlen egyénekkel szemben megválogatom, csak a
tovább haladást akartam folytatni. Ekkor ő meglökött, mire kalapom a
tengerbe esvén, készült Nagy Jánosnál Cegléden, örökre elvesztettem
fejemről a hazai ipart.
Ha a tekintetes ur a IV–X. kerületi elüljáróságnál sziveskednék
följelenteni az ügyet elbirálás céljából, nem a kalap végett, de hogy
idegenbe is erélylyel képviselve legyen az ipar joga és a magyarság
védelme. Nőm értesitését a kalapra vonatkozólag mellőzni kérem, mert a
sajnálat és 2 frt 50 kr. veszteség szivfájdalma erősen hatna rá.
Melylyel maradtam stb.


NEGYEDIK FEJEZET. _A vihar._
Jobbadán gazda szerencsésen megérkezett Amerikába s utközben megirt
levelei közül kettőt a háziur azonnal postára tett. Ezek a következők:

_Harmadik levél._
Tisztelt Nagyságod!
Másnap a Nagyságos ur, kalaptalanságom révén ürügyet találván, egy
matrózsipka fejemrei illetékességét tette szóvá. Részemről tiltakozás
ellenesete nem foroghatott fenn, mert alárendeltségi érzetemmel párosult
a kalaphiány türhetetlensége. Beleegyezési helyeslésem után megkötötte
az alku vásárát egy cethalzsiros fekete sapkát illetőleg, mely azonban
fejbőségem térfogatát tekintve, szüknek bizonyult, azért én
szalmakalapot inditványoztam, javaslatilag, tényleg. A nagyságos ur
helyeslése találkozván a kalap árával, a kalap birtoka csakhamar
részemen volt s azonnali betáblázása a fejemre kideritette a teljes
passzolást.
Hallgatási kérelmem, multkori kalapveszteségemre nézve és nőmet
illetőleg, ilyenformán fölöslegessé vált, mivel az uj kalapért az
elégtétel a nagyságos ur erszényében rejlett, a mi nőm szivfájdalmait
elviselhetőkké teszi. Azért kérem őt kimeritő értesités által a
tájékozás medrébe terelni. Köszönöm.
A pipázásra vonatkozó hátramaradottság a hajón fenforgó idegenek közt
erősen észlelhető. Mikor tajtékpipámat, ezüstkupakkal és nemzetiszinü
bojttal, legelőször a födélzeten megtöltve és rágyujtva, pöfékelés utján
bemutattam, egy tiszt odajött és fogaim mellékéről kihuzván, nem adta
vissza. Elbámulás után határozott _miérttel_ kutatván az indokolást, a
pipa nagyságában rejlő tüzveszedelem mentségéhez folyamodtak, katlannak
állitván a tajtom nagy öblözetében sercegő hazai muskatály-dohányt.
Utalva pipázási lehetetlenségem szenvedő állapotára, kis makrapipát
nyertem válaszul, melyet azonnali próbatevéssel kezeltem. A tömés sikere
kielégitő, habár az öböl térfogata elenyésző csekély. A rágyujtás kényes
és nem kecsegtető kisérlet, mely a bajuszt elégéssel fenyegeti. Tajtom
hosszu nyeléért esedeztem, kapitányilag, de tengeren bizalmatlanság
uralkodik minden pipa iránt, mely a szemtől távol tölti napjait,
miközben a dohányégés benne folyamatban van. Még a tüzoltófőparancsnok
személye is bizalmatlansági tényező, mikor tengerenni pipázás
engedelméről van szó. Nem firtattam tovább a szabályrendelet
illetéktelen beavatkozási erőszakosságának ellenzését. Minek?
Megtöltöttem tajt-pipám kis unokagyermekét muskatálylyal és átadván
földszinti szabólaktársamnak, rágyujtási kérelemmel fordultam hozzá.
Szabólaktársam bajuszhiánya indokolja ezen saját találmányu ötletem
végrehajtásában a személyválasztást. A szabó rágyujtási három
szipákolása után a pipa azonnali visszavételét eszközöltem, s a
szipákolásnak részemrőli folytatása következett. Igy mentettem meg
bajuszom csuffátételét, az elégés kizárásával.
De az élvezet nagysága nem felelt meg ötletem sikerének. A makra,
kupakhiány és szárrövidség miatt, orromba füstölgött, s tekintetemet
marta. Köhögés bekövetkezése, könnyezés ködfátyola, s nyelvbőr hiányom
közeledése, a pipázás gyors abbahagyására birtak, földhözvágás utján, a
mi ingerültségi kirohanásra birta személyzet gorombábbjait.
– Minek neveztek? – kérdém nyugodt lélekkel a nagyságos urat.
– Marhának, – felelt ő nagysága halkitott suttogással, tekintettel
alelnöki tekintélyem érzékenységére.
– Idegen nyelv nem számit. Csakis a becikkelyezett államnyelv
becsületsértése állapithatja meg a rágalmazást.
Igy maradtam sikerrel tekintélyi magaslatomon, egyuttal rendreutasitva a
gorombasági jogtiprás gyakorló tengerészeit. Mint mindig.

_Negyedik levél._
Tekintetes ur! Kellemetlenségi érzés fogja el a lelket, mikor a leves ki
van tálalva, az asztal pedig bicceg. A férfiu öklével üt rá, hogy neje
siessen a papirossal, melynek láb alá tolása az asztal európai
egyensulyát megszilárditja. Nohát tessen nyilvánossági joggal felruházni
azon kijelentésemet, hogy tengeren az asztalnak nem egy, hanem mind a
négy lába inog egyszerre. Ez szent.
Ilyet értem én személyesen a Merikába menet. A vihar alatt. A
szárazföldi vihart ez semmiségi panaszszal illeti. Esik az eső ott is,
de földre talál és elfolyik a kanálisban, mig a Dunára nem akad. De ha
itt az eső leesik, csak vizre talál, hová folyjon szegény? Ott marad és
elkeveredik a többi vizzel, fölereszti a tengert, higabb lesz és ha
sokáig esik, másnap már nem olyan sós a tenger és meg is lehet inni,
szegzárdival.
Ágyamban a fekvés lehetetlenséggé vált, mert kidobott a szoba közepére;
a szoba közepéről a falnak való röpülés kellemetlenségét élveztem. Ha a
födélzet szabad levegőjének szivását kezdtem, az idegenek megfogtak és
betuszkoltak a nagy szálába, melyben csak ebéd idején szoktunk
megjelenést tanusitani.
Másnap megint csak fölmentem, kapitányilag intézkedést kérni, a horgony
lebocsátására, hogy a hajó fix állapota, mint mozdulatlan helyzet,
mozgásunk szabadságát visszavivja. Megint betuszkoltnak érezvén magam a
nagy terembe, mit láttam? A kormányos nevenapját ülő kivándorlók
hevertek szerteszéjjel össze, s elannyira sokat ittak, hogy mind
rosszullétnek örvendtek. Gyönge legények ezen tisztelt embertársak, mert
a hallomás értesitése szerint, nem oly sok vala az ivás mennyisége.
Magam is felhörpintésre forditottam két kupicát, de angol keserüvel…
… Ezt a nyilvánosság kizárásával, csak zárt ülésileg méltóztassék
kezelni. A két kupica illuzóriussá teheti alelnöki tekintélyemet s
majdan elnöki megválasztásom esélyeinek reményét. Ime, uram:
A két kupica angol keserütől becsiptem, a rosszullét legalacsonyabb
fokáig. A tengeri berugás szenvedéseinek első izbeni élvezése kizár
minden további pályázást ez állapotra részemről. Isten bizony.
Betegen zárva levelezésem végét, maradok stb.


ÖTÖDIK FEJEZET. _A háziur levelei._

_A háziur első levele._
Tisztelt uram!
Ön csodálkozni fog, hogy Jobbadán helyett én irok, de neki kiránditották
a kezét csuklóban, s most jéggel borogatja. Ugyanis a födélzeten a
kivándorlók azzal mulattak, hogy egymást a kezüknél fogva huzták,
eldöntendő, hogy ki az erősebb. Én és Jobbadán néztük. Egyszerre
megszólal Jobbadán:
– Huzási erőben fölényes a magyar. A kisérlet nem fölösleges, próbatét
és dicsőség szempontjából.
– Nono, Jobbadán. Ezek erős fickók ám.
– A mi az erőt illeti, arra magam is vonatkozom. A lepipálás kizártnak
tekinthető.
Ezzel levetette a kabátját, beállt a virtuskodók közé, s a következő
percben a karja ki volt ficamodva.
Egy római szenátor nyugalmával mondá:
– A fájdalom nagysága eltörpül a levelezés lehetetlensége miatti bánat
mellett.
Ekkor megigértem neki, hogy majd irok helyette, mig a keze meg nem
gyógyul. Nagyon meg volt hatva, s igy szólt:
– Ezen jószivüségi nyilatkozat hálámat összpontositja. Erősen.
Melléje adtam egy szerecsent, a ki majd a pakkot segit neki leszedni a
hajóról. Jobbadánnak nem tetszett a dolog, a mit ki is fejezett:
– Bizalmatlansági gyanumat fokozza a szinvegyülék feketesége. A
természet suvikszát nem helyeselhetem a pofa arculatján.
– No, csak barátkozzék meg vele.
– Az államnyelv elhanyagolása miatt az érintkezés kizárólag jelekben
nyilvánulhat.
– Nem bánom én, hát mutogassanak és beszéljenek jelekkel.
– Igenis, a süketek jelzési rendszerére fogunk áttérni, a némákkal
szemben. Magyarhonban már észleltem a nyelv külső tüneteit.
Megérkezve Newyorkba, egy hétemeletes hotelbe szálltunk, melyről
Jobbadán igy szólt:
– A kapupénz nagyságának örömeit ellensulyozza lépcsőmosás fáradalma.
De mikor látta, hogy a fölhuzó gép öt másodperc alatt fölvitt,
megcsóválta a fejét és mondá:
– Házbani vicinális emeleti vasut találmányát Európa nem siet
alkalmazásba venni.
Egyuttal megkért, hogy irjak azonnal, mert a levélirást becsessé teszi a
sietség, mely az otthonvalók örömét a gyorsabb megkapás által fokozza.
Ezért siettem irni. Maradtam stb.

_A háziur második levele._
Tisztelt uram!
Van szerencsém önnek, igéretemhez képest, tudomására hozni Jobbadán
Mihály viselt dolgait, minthogy ő egyáltalán képtelen arra, hogy tollat
vegyen a kezébe.
Uram! Jobbadán Mihály megbolondult. Először a szerecsenekkel nem tudott
megbarátkozni. Tudniillik otthon, az állatkerti cirkuszban egyszer
fölfedezett egy józsefvárosi fiut, a ki feketére suvikszolva, szerecsen
inas volt. Azóta nem hisz a szerecsennek valódiságában s nem megy a
fejébe, hogy miért suvikszoltatja be magát annyi felnőtt ember, mikor a
fehér szin mégis csak kellemesebb és szebb.
– Fortélyos titok rejlését gyanitom, – mondá több izben.
– Dehogy, ezek mind született szerecsenek, – feleltem neki ilyenkor.
– Mélyebb észlelő előtt nagyságod állitása kétes értékünek tetszik,
bocsánat, – volt rá az ő felelete.
Én vállat vontam és nem törődtem vele többet. Egy napon nagy botrány
támadt hotelem kapuja előtt. Jobbadán megnyálazta az ujját s végighuzta
egy szerecsen hordár pofáján. A hordár nem nyálazta meg egyik ujját se,
de végighuzta mind az ötöt Jobbadán képén. Én a vendéglő szalonjából
rohantam ki a jelenetre. Akkorra már Jobbadánt is fogták, meg a
szerecsent is fogták.
– Mi történt, Mihály? – kérdém szigoruan.
– Bizonylat és valódiság kikutatása céljából képenni ujjhuzást
eszközöltem.
– A szerecsenen?
– Igenis; egy ujj nem sok, annyival voltam bátor.
– És ő?
– Szent István birodalmában poflevessé minősitik az ő válaszát.
Bevonszoltam a szalonba.
– Miért nyálazta meg a szerecsent, boldogtalan?
Jobbadán körülnézett és nagy óvatossággal a fülembe sugta:
– Leleplezési szándék vezérelt.
– Hogyhogy?
– Nagyságod nincs értesülve?
– Nem vagyok.
– Én teljesen tisztába jöttem a dolog mibenlétének legrejtettebb
titkaival. Szerecsenek a Merikának legrégibb lakói, azért fehérek
tisztelik őket, megbecsülvén a szegényebbeket évi fizetéssel. E célból
számos fehér besuvikszoltatja arcát, nem tudván másképpen megélni. És
jogtalan fizetést huz állampénztárból, ellenőrzési közegek hanyag
eljárása folytán.
– Kitől hallotta?
– Egy jó barátomtól. Fehérvári gyerek és pincér itt Csikágóban.
– De föltéve, hogy ez igaz, mi köze magának hozzá?
Jobbadán rám nézett, egy darabig gondolkozott, aztán igy szólt:
– E kérdés váratlanul éri tudatomat, mert nagyságodról felteszem, hogy a
csalást hivatalból üldözendőnek tartja. Vagyis mindnyájunknak
kötelessége ál-szerecsenek leleplezése által az államkincstár terhén
könnyiteni.
– Jól van, jól, de máskor mégis hagyja békén a szerecseneket. Látja,
hogy goromba fráterek.
– Igaz. Gorombaság tekintetében hazánkban csak pincelakókkal
versenyezhetnek és pedig esőzápor idején, mikor pincéket elönti a
felszakadt kanális vize. De pofleves nem tarthat vissza leleplezésemben
a további eljárás foganatositásától.
Ettől az esettől kezdve jobban vigyáztam Mihály gazdára, mint eddig, s
azt vettem észre, hogy bizonyos búskomorság kezd rajta erőt venni. Mikor
megkérdeztem, hogy mi baja, kitérőleg válaszolt. Azt hittem, a honvágy
bántja és biztattam, hogy egy hét mulva haza indulunk. Ez egy kicsit
fölviditotta, de nemsokára visszaesett régi búskomorságába.
Egyszer csak látom, hogy egy csengetyüt vesz és haza hozza magával.
Aztán hallom, hogy éjjel csenget, többször, erősen, hevesen. Hallom azt
is, hogy dörmög magában: „Mindjárt, mindjárt!“ Azzal az ajtóhoz csoszog,
a kulcsot kétszer megforditja zárában, valakit beereszt s nagyot köszön
neki:
– Jó estét kivánok, nagyságos ur!
Arra ujra bezárja az ajtót. És igy ment ez egy éjjel többször.
Eleinte át akartam futni, megtudandó, hogy miféle rejtélyes vendéget
fogad Jobbadán, de hirtelen megálltam és a fejemre ütöttem: egyszerre
megfejtettem az egész jelenetet.
Ennek az embernek nem a hazája, hanem a kapuja hiányzik!
A molnár nem tud aludni, ha a malma nem jár; Jobbadán meg nem tud
aludni, ha minden éjjel ötször-hatszor föl nem keltik, még pedig
csengetyüszóval.
Elhatároztam, hogy meglepetést szerzek neki.
Kibéreltem egy hétre egy kis faházat, a milyen Chicagóban van háromezer.
Van benne villámos világitás, vizvezeték, telefon s ha a szél
összedönti, másfélóra alatt föl lehet állitani.
Két lakás volt benne. Egyiket Jobbadánnak szántam, a másikat magam
foglaltam le. Akkor aztán összepakkoltunk, magamhoz vettem Jobbadánt s
ünnepélyesen átadtam neki a házfelügyeletet. Mihály gazda könnyekig meg
volt hatva, megnyomta az elektromos csengetyü gombját s szólt:
– A hang erőssége előmozditja a kapunyitás gyorsaságát.
Mikor bejártuk a házat, mely ugyancsak ropogott lépteink alatt,
megtapogatta a falakat s mondá:
– A minőség megfelel a mennyiségnek.
– Hogyhogy?
– Az anyag komiszságát ellensulyozza az épitmény kicsinysége. Tartóssága
iránt kételyeim vannak, de használhatósága szembetünő. Próbatét meghozza
a további tapasztalatot.
Ezzel fogott egy széket, kitette a kapu elé, ráült, pipára gyujtott és
meg volt elégedve.
A rákövetkező éjjel háromszor jöttem haza s Jobbadán őrült gyorsasággal
nyitotta ki a kaput, még otthoni hatosokat is nyomtam a markába, hogy
illuziója teljes legyen; de lelkiismerete tiltakozott ellene.
– Szolgálati viszonyom nagyságoddal szemtelenségi következtetést vonhat
maga után, rám vonatkozólag, ha a hatost elfogadom.
– Nem tudja meg senki. Különben maga itt nem tartozik házmester lenni,
csupán belső inas.
– Nagyságod helyeslését nem birálhatom felül, – szólt s eltette a
hatosokat.
Ettől kezdve nem mozdult el hazulról. Semmivel se lehetett a házból
elcsalni.
– Legalább irt haza levelet, ugy-e? – kérdém.
– Kedélyállapotom nyugalma csak ujabb keletü s csak most jutok a
fogalmazás kezdetéhez nyugodtan.
– Akkor ne is vesződjék, mert holnapután indulunk haza.
– Tehát a dolgok elvégzése rendben van?
– Mindent elvégeztem.
Tisztelt uram! Ime ez a magyarázata annak, hogy Jobbadán az utóbbi
időkben nem kereste föl önt leveleivel. Maradtam stb.

_A háziur harmadik levele._
Jobbadán Mihály egy newyorki fogadóban reggel hét órakor fölkelt, s nem
tudta, mit csináljon önmagával. Azt tudta, hogy előttevaló este
hetvenötig olvasott, mig a vonat felért arra az emeletre, melyen ő
lakott. Ez tehát legalább is olyan magasan fekszik, mint a Gellérthegy.
Az ajtón nem mert kimenni, mert attól félt, hogy nem talál vissza a
szobájába, az ablakon meg ki se mert nézni, félvén, hogy le fog
szédülni. Az ablaknál, szépen egy csomóba csavargatva, nagy tömeg
kötelet talált, mely arra szolgált, hogy tüz esetén a bentszorult utas
ott leereszkedjék. Jobbadán Mihály tehát derekára kötötte a kötelet és
kidugta a fejét az ablakon. Nagyon tetszett neki ez a találmány, s
elhatározta, hogy otthon a harmadik emeleti lakóknál a _kötél
alkalmazásának gyakorlatát meghonositja_.
Miután madártávlatból kigyönyörködte magát, bár nem látott semmit,
elhatározta, hogy fölkeresi a gazdáját, _ruhatisztitási szempontok
elintézése okából_. Az ajtó külső részén egy szög volt, erre
ráakasztotta a kalapját, hogy ujra rátaláljon a szobájára, azzal
elindult. Végigment a folyosón, s a legvégén talált egy lépcsőt, mely
_fölfelé_ vezetett. Mihály gazda már tudta, hogy fölötte nincs több
emelet, ez tehát a padlásra vezethet csupán. Visszafordult, hogy a
folyosó másik végénél keresse a _leszállás eshetőségét_. Nagy örömére
meg is találta a garádicsot, lesietett rajta, de az alatta levő, vagyis
hatodik emeleten a garádics véget ért. Jobbadán ujra végigment a
folyosón, megint nem talált sehol lépcsőt.
– A lépcsőkészitők üzeme pangásnak örvend a Merikában, – mormogá
Jobbadán, – hol járnak le s föl a Merikaiak?
Különösen hol járnak le: ez érdekelte Mihály gazdát. Egyszerre csak egy
kis ajtóból előtte terem egy szerecsen. No majd ez megmagyarázza.
– Svarc ur, – szólitá meg Jobbadán, mert tudván, hogy a szerecsen
idegen, nem szólithatta Feketének, – kérem, Svarc ur, nem tetszik tudni
a lépcsőfokok garádicsának hol- és mibenlétét?
A szerecsen vigyorgott, de nem felelt. Jobbadán tisztában volt vele,
hogy ez sem érti az állam hivatalos nyelvét.
– Barátom, én lemenetelt akarok eszközölni, – és lefelé mutatott.
A szerecsen betolta őt egy kocsiba, melynek tetején lámpás égett, ez a
helyi érdekü emeleti vasut volt. Jobbadán csak hatvanig számolt s már
lent voltak az udvarban, a miből azt következtette, hogy ez a vasut is
lejtőnek gyorsabban megy, mint hegynek.
A portástól megtudta, hogy gazdája az ötödik emeleten lakik, de nem volt
bátorsága ujra fölmenni. Leült egy székre, s megvárta odalent. A cipője
rettenetesen piszkos volt, s röstelte. Megszólitotta tehát a portást
németül. A portás összeszidta. Jobbadán ugyanis a német nyelvet otthon
kizárólag a lakókkal való gorombáskodásra szokta használni, s e nyelvből
csakis az erőteljesebb kifejezéseket tudta. A cipősuvikszolást is ugy
adta elő, hogy a portás rögtön kidobással fenyegette. Végre megértették
egymást.
– A hotelben nem tisztitanak cipőt. Ez utcai ipar nálunk. Tessék a
szerint berendezkedni.
Jobbadán tehát igy okoskodott: Ha a hotelben tisztitanak cipőt, az ajtó
elé szokás rakni, ha az utcán tisztitanak, akkor mindenesetre a kapu elé
kell rakni a cipőt. Kitalálja az ember lassanként ennek a fene a
Merikának a fortélyos furfangját, ha gondolkozik.
Ezzel Jobbadán nyugodtan lehuzta a cipőit, kitette a kapuba, s ő maga
sem messze onnan leült egy pinceablak-mélyedésbe. A hotelszemélyzet nem
törődött vele; az amerikai nem ér rá mással foglalkozni.
Egyszer csak jön egy ember, fölemeli és nézegeti Jobbadán cipőit.
– Csak fényesre atyafi! – kiáltott neki Mihály gazda, – ne sajnálja a
subickot az igénybevétel után erősen megdörzsölni.
Az idegen ember barátságosan mosolygott, s azzal eltávozott Jobbadán
cipőivel. Negyedóra mulva Mihály gazda igy szólt:
– Lelkiismeretes munka huzamossága ellen kifogás nem tehető.
Ujabb tiz perc mulva már igy szólt:
– Visszahozás késedelme aggályt keltőleg hat, átalában.
Ujabb tiz perc mulva már határozottabban nyilatkozott Mihály gazda:
– Lopási gyanum erősödni kezd belsőleg. Késedelem, idegennel szemben,
becstelenségi föltevésre jogosit.
Háromnegyed óra mulva pedig fölkelt s igy kiáltott:
– A jogtalan eltulajdonitás esete fönforogván, távozhatom. A
mezitlábasság szégyenét az ismeretlenség leszállitja.
Ezzel visszasétált a vendéglőbe, de a portásnak mégis megmondta németül,
hogy az utcai cipőtisztitás ipara fokozza az eltulajdonitás
szenvedélyét, s ő (mihelyt uj cipője lesz) kefét vesz magának, s
önhatalmulag fog eljárni cipőivel szemben.
Mire a portás ezt felelte:
– Ha uraságod még egyszer fog velem gorombáskodni, a békebiróság előtt
szerzek magamnak elégtételt. Vén krokodilus!
– Nem hazai állat, s igy a sértés nem állapitható meg biztosan, –
gondolá Jobbadán, s eltünt a vicinális vasut torkában.


HATODIK FEJEZET. _Jobbadán Mihály megérkezése._

_Jobbadánné sir._
Magam is elutazván fürdőre, huzamos ideig mit se hallottam Jobbadán
gazdáról s már egészen meg is feledkeztem róla. Mikor hazatértem, a
legelső, a kit megpillantottam, Jobbadán Mihályné született Pandur
Veronka volt (abból az ivánfai Pandur-családból, melynek minden
férfitagja bucsui verekedésekben hunyt el hirtelen, nem tudni, miféle
betegségben). Jobbadán Mihályné fekete pápaszemet viselt és gyászruhát
varrt. Mikor engem meglátott, félretette a ruhát és elővette a
zsebkendőjét s elkezdett sirni. Sirt mindaddig a mig a zsebkendője csupa
viz nem lett. Ekkor abbahagyta s bement tiszta zsebkendőért. Azután ujra
a lakása küszöbére ült s megint sirni kezdett.
– Lassabban sirjon, asszonyság, – figyelmeztetém, – nagyon fogy a
zsebkendő.
– Te… heg… nap vo… volt mo… mosás, v… va… van e… he… elég, – zokogá.
– Különben mi baja?
– Ö… hözvegy le… leszek.
Megdöbbentem.
– Hogy érti ezt? Jobbadán meghalt?
– Nem, – felelt kevésbbé zokogva, mert ez a zsebkendő is vizes volt már.
Nem csuda, akkora könnyei voltak, mint egy tyuktojás.
– Hát mi történt vele?
– Nem tudom.
– Tehát még haza is jöhet?
– Igen ám, csakhogy akkor már készen lesz az özvegyi ruhám.
– Hát miért varrta meg?
– Az ő levele miatt.
– Irt magának levelet?
– Tessék, itt van.
Ezzel kihuzta a zsebéből Jobbadán levelét, az egyetlent, melyet hozzá
irt.

_Jobbadán balsejtelmei._
A levél még New-Yorkból kelt és igy szólt:
Tisztelt nőm!
A viszony huzama, mely husz évi boldog házaséletünk vörös fonalát
alkotta, azon veszélyben forog fenn, hogy elszakad. Utazási eljárásunk
idáig szerencsés körülmények kedvezőségével örvendeztetett meg
bennünket, de most az idő és a tenger őszi lehidegülése az óriási
cethalak kedélyállapotában olyan borzasztó változást szült, hogy a
legnagyobb hajók csak félve mennek ki a vizre, a mérges halak közé.
Csupán a gőzerő fórja biztositja csekély mértékben az utazás