Gaal György magyar népmese-gyűjteménye (1. kötet) - 2

Total number of words is 4498
Total number of unique words is 1592
37.4 of words are in the 2000 most common words
49.8 of words are in the 5000 most common words
55.7 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
meg is evett annyit, hogy két három ember sem ett volna meg többet. Jól
lakik a gyermek, mondja neki a gazda: eszel-e még többet? – Nem eszem
már én többet, bátyám uram, mert igen nagyon jól laktam. – No ha jól
laktál, gyere megmutatom a földet, ahol kapálsz és dolgozol ott magad.
Kivezeti az ember a dologra, megmutatja neki a földbevetett kukoricát,
hogy azt kapálgassa és munkálja; mikor megmutogatta, ott hagyta, s maga
hazament. Ott kapálgat a gyermek magának, kapál annyit, hogy harminc
vagy negyven ember sem dolgozhatott volna annyit; egy nap kimegy estve
érte a gazda, hogy haza vigye, látta sok munkáját, s gondolá, ugyan
sokat dolgozott az az egy ember. Mondja otthon az édes anyjának: édes
anyám asszony, nem hinné kend azt, hogy ez a mi szolgánk oly jó dolgos
volna, mert nem dicsekedésből mondom kedves szülémnek, hogy harminc
negyven ember sem dolgozott volna annyit, mint ez maga. No tehát
ilyformán nem hiába hogy sokat tud enni.
Itten hogy a három nap egy esztendő volt, egymásután elmúlnak az
esztendők, mondja neki a gazda: no öcsém, elmúlt az év, megmaradsz-e
még, vagy pedig elmégy? – Nem megyek én bátyám uram, mert megmaradok
magánál. – No öcsém, ha megmaradsz, én meg más évre is megtartalak;
hanem mit kérsz, hogy utóbb valami neheztelésünk egymásra ne legyen a
bérfizetés miatt. – Oh dehogy lesz édes gazd’uram, holott én magánál
igen szeretek szolgálni, mert innom és ennem mindenkor bőven kijár.
Azonnal megint megmarad a gyermek; lassanként elfolynak az ő napjai,
mikből három tett egy esztendőt. Esztendő vége elérkezvén, megint mondja
a gazda: itt az év vége, elmégy-e tőlem, vagy megmaradsz? – Amint
mondám, édes gazd’uram, kivánok tovább is szolgálni magánál, ha tetszik
mind gazd’uramnak, mind öreg anyámnak. – Itten mondja neki az öreg
asszony: édes fiam, én szeretlek, meg nem gyülöltelek, és a fiam is
szereti hogy tovább is kivánod szolgálni, azért hát csak mondd meg, mit
kivánsz esztendőt által, mert mi sem kivánjuk ingyen való szolgálatodat;
ha továbbra is megmaradsz, jó jutalmát kapod, mit meg is fogsz
emlegetni. – Köszönöm igen szépen, édes szülém, magának énhozzám való jó
akaratját; még megmaradok és szolgálok, mint eddigelé. – Itten megmarad
még három napot azaz egy esztendőt; annak is közelget a vége. Mielőtt
elérkezett volna, egyszer gondolja a gyermek: uram isten, talán jobb
volna már nekem innen menni és másutt is próbálni, mert fiatal embernek
annál jobb, minél többet próbál, tanul és lát. – Kimegy érte a gazda,
haza mennek együtt kocsin, mondja neki a gazda: elmégy-e, vagy pedig
megmaradsz? mondja neki a gyermek: majd megmondom estvére, ha előbb
otthon jól lakom. – Mondja a gazda az édes anyjának: édes szülém, a mi
béresünknek mintha nem volna kedve többé nálunk maradni, mert kérdezém,
s azt felelte, majd megmondom, ha jól lakom; azért csak jól kell ám
tartani, hogy semmi panasza ne legyen az éhség felől, mert az nagy
szégyen lenne nekünk, ha házunktól éhen menne el. – No jól lakik a
béres, mondja neki az öreg asszony: no, fiam, elmégy-e, vagy megmaradsz?
– Már én, édes szülém, el fogok menni és többet is akarok próbálni. –
No, fiam, ha elmégy, nem bánom, hanem mit kivánsz azon három
esztendőbeli szolgálatodért? – Nem kivánok én, édes szülém, semmit sem,
csak hogy jó élésem volt a házuknál; azért köszönöm jó akaratjokat, hogy
engem mint árva fiút fölneveltek és tartottak, mintha maguk gyermeke
lettem volna édes szüleimnek. – Erre az öreg asszony azt mondja neki: én
sem fogom hiába kivánni eddig való szolgálatodat, hanem adok neked
minden napra hét garast; azért, jó uram, mondja meg ezt egy szóval,
hány? Hatvanhárom. Itten megadták neki a fizetését és egy bivalbőr
nadrágot, evvel elmegyen a szegény legény hetedhét ország ellen.
Magyarország kellőközepében, a mint megy az úton, erdőkön, hegyeken,
mezőkön, már sehol semmit sem talált, sem falut sem várost, csak a nagy
erdőséget; megunván magát a nagy utazásban, gondolja magában, talán jó
volna egy keveset leülni a fa alá pihenni; azonnal meg is cselekedte. A
mint leült, álom ereszkedett reá, és gondolá, hogy jó volna egy keveset
lefeküdni, le is feküdt és gondolá magában míg el nem aludt, hogy jó
volna talán azon az úton a melyen jött, visszafordulnia. Azon
gondolkozásában elaludt, s azt álmodja, hogy a mely úton jött, vissza ne
menjen, hanem csak menjen tovább, mert ha visszamegy, még a bivalbőr
nadrágot is elveszti, hanem hogyha előre megy, jobbra fordúl a dolga;
menjen keresztül azon a nagy erdőn, a mint pedig kiér belőle, balra ne
forduljon, hanem menjen a jobb kéz felőli úton, ott meglát nem sokára
egy nagy királyi rezidenciát, melyben szolgálatot fog találni magának,
mert az ott levő királynak meghalt a parádés kocsisa, hát őt minden
bizonynyal megfogadja.
Elérvén azon rezidenciához, megállapodik egy keveset a silbak vagyis
strázsa előtt, ott jár kel és vigyázolódik, mikép mehetne be a
strázsától a királyi palotába. A strázsa jó szemmel tartá, hogy mit akar
az ott, s gondolja magában, talán jó lenne megszólítani, mi szándéka
volna annak a szegény legénynek: megszólítja tehát: mit akarsz itt
földi? talán el akarsz valamit lopni, hogy úgy vigyázódol a palota
előtt? Feleli ő: nem akarok biz én, katona uram, lopni, hanem azért
jöttem, mert hallottam, hogy a felséges királynak cselédre volna
szüksége; ha engem megfogadna, szivesen beállanék szolgálatába. – Én nem
tudom, barátom, megfogad-e vagy sem, hanem eredj be hozzá, majd
meghallod, mit mond. – Azonnal bemegy a strázsa engedelméből, megy az
udvaron végig, meglátja az inas, mondja neki, hol jársz itt földi mint
ismeretlen? – Ó tekintetes uram, hallám, hogy a királynak cselédre volna
szüksége, tehát mondaná meg neki, fogadjon meg engem, híven szolgálnám,
hahogy megtetszeném neki. Avval fölszalad az inas, mondja a királynak:
felségednek nagy újságot mondok, ha meg nem haragudnék reám érette. –
Micsoda lehetne az, inas? dehogy haragszom. – Nem egyéb, felséges
király, hanem egy paraszt legény jött ide a palotaudvarba szolgálatot
keresni, s azt mondá nekem, ahogy megszólítám, hogy szeretne felségednél
szolgálni, mindenkor híven és alkalmasan viselné magát. Itten a király
mondja: jöjjön fel. Fölmegy hozzá süveg levéve: mondja neki a felség:
hát mit akarsz fiam, mit? – Nem egyebet felséges király, ha szükséges
volna szolga, én ide szeretnék szegődni. Mondja neki a király: igenis,
nekem szükséges volna a jó szolga, legkivált ha jó kocsis volna, mert a
parádés kocsisom most két hónapja hogy meghalt, hát kocsisnak volna
nekem egy ember szükséges; ha gondolod magadban, hogy jól tudnál a lóval
bánni és kocsizni rajta, hát én megfogadnálak, és jó fizetést is adnék,
mivel látom, derék egy fiatal szép ember vagy, illenél a hintóm eleire.
Feleli neki a legény: felséges király, lóval csak keveset bántam, hanem
azért reméllem, hogy majd csak elbánok vele, a mit nem sok idő múlva meg
fogok felségednek is mutatni. Itten megfogadja a király, levezeti az
istállóba és a többi kocsisokhoz, s mondja a legfeljebb való kocsisnak:
no fogadtam egy új szolgát a parádés kocsis helyére; de még ő nem oly
kitanúlt kocsis mint a többi, hanem te légy most a parádés kocsisom, s
ennek az új szolgának adjátok a kezére a legroszabb vagyis legalábbvaló
lovakat. Itten általadtak neki minden lóhoz való szerszámot, s az
istállót is megmutogatták neki, hát ő mind fölgondolá, hogy nem
bolondság itt lenni, mégis azért meg nem ijedett, fölvállalá, gondolta
magában: nem soká leszek én legalábbvaló ember a palotánál és felséges
király előtt, mert a mit tudok, rövid idő alatt kimutatom magamat az én
felséges uram előtt, hogy minél hamarébb eleibe hághassak mindenféle
alkalommal a többieknek. Meg is tette a mit gondolt. Minden estvére volt
neki három szál gyertya kirendelve, de azt sem égette el, hanem mind
megmaradt, s mégis az istállója csak oly világos volt éjjel, mint a
többié nappal. De haragudt, ha valamely kocsis bement az istállójába,
nehogy meglássák, hogy neki a gyertyája megmarad, azért elárulták volna
a király előtt, hogy talán el akarja adni, azért gyűjti rakásra a
gyertyát, a mi neki volt rendelve az istállóba. Hanem észrevette, hogy
utána talán lesekednének, azért mindétig jól tudott magára vigyázni,
hogy reá semmit észre nem vettek.
Látja a király, hogy lovai, a mik legalábbvalók voltak, legjobbakká
lettek, többet értek mint a legparádésabb lovai, azért nagyon szerette
azon kocsisát; gondolta, hogy valami mesterséget is kell tudnia a
lovakhoz, azért fogott ki minden kocsisán. Egyszer mondja a király a
többi kocsisoknak: mi az ördögöt csináltok azon lovaknak, hogy úgy
megvetkőztek? látjátok, ezek legroszabbak voltak, és most legjobbakká
lettek; mi dolog lehet az köztetek? Azért is nem te leszesz mai
napságtól fogva az én parádés kocsisom, hanem ez, kit most fogadtam. S
parancsolja neki: hallod-e jó szolgám, te legkevesebb idő óta vagy
udvaromnál, s mégis a magad jóviselete miatt annyira kedvembe tüntél,
hogy más cselédeimet meghátráltattad s magadat előre hoztad; azért mai
napságtól fogva te lészesz az én parádés kocsisom. Nohát jertek,
szolgák, adjatok ennek által minden jószágot mi a parádés lovakhoz,
hintókhoz tartozik. – Itten mindent átadtak neki; kinek volt nagyobb
öröme, mint neki, hogy szegény legény létére oly nagy becsületet nyert a
király előtt; de a többi kocsis annál inkább haragudt reá, hogy
mindnyájokat ekként megelőzte. Itten mi történik a dologból? Nem egyéb
semminél. Egyszer tehát a király ebéd felett gondolja magában, s mondja
a feleségének: hallod-e társam, ki kellene már egyszer menni az új
kocsissal, próbát tenni, mit tud, és hogy tud parádézni. – Én nem bánom,
szivemnek szép szerelme, menjünk ki, majd meglátjuk hívségét s
tudományát; ezt felelte a fölséges királyné a fölséges királynak. Itten
a király mindjárt parancsolja az inasnak, menjen le a kocsishoz s mondja
meg neki, hogy délután négy órára legnagyobb parádéban készen legyen a
legjobb lovakkal és legszebb hintókkal. Ezeket mind megmondá neki az
inas; mond a kocsis: jól van, régen tudom már. Itten az inas gondolá,
hogy talán haragból beszél, felszalad a királyhoz, mondja neki: fölséges
király, nagyon haragszik a kocsis, mert oly mérges szóval mondá, hogy
régen tudja már azt. Felele a király: hadd haragudjék eb az anyja, majd
megbékül a maga kenyerén. – Itten a kocsis mindeneket a legnagyobb
frisseséggel elkészít legnagyobb parádéban; a király a palota ablakából
szemléli, hogy készülődik a kocsis, kihúzza a hintót a szín alól az
istálló eleibe, amint oda húzta, kiszedi a kerekeket, a hintót
felfordítja, avval lefelé a kivel felfelé szokott lenni, a kerekeket úgy
rakja a tetejébe mind a négyet. Itt a király látván mit csinál a kocsis,
üzen a feleségének, jöjjön csak, nézze a kocsis gorombaságát. Oda megy a
királyné, feleli a királynak: ó ember, csak hagyjuk reá, ő tudja mit
csinál. A király is azt mondja: eb az anyja emberének, legyen úgy a mint
ő akarja. Bemegy a kocsis az istállóba, fölvesz egy marok szénát a lovak
elől, megtörölgeti vele mind a hatot, s ime, mind a hat lónak aranynyal
volt a szőre, ezüsttel a farka és a serénye, gyémánttal a szeme. –
Kivezeti a kocsis kettesét az istállóból, úgy ég a két lónak a szeme,
mint a legvilágosabb gyertya; bemegy a többi négy lóért vissza, azokat
is kivezeti, azok szinte olyanok voltak, mint a többi kettő. Befogja, de
nem úgy mint a lovakat szokták a hintó eleibe fogni, hanem fejjel a
hintó felé, farral pedig előre; csodálja a király, hogy mit csinál az az
ember. Mikor már mindent elkészitett a kocsis, fölüzen az inastól, hogy
jöjjön le a király ő felsége, ő már régen készen van. Lemegy a király,
elneveti magát: ha ha ha, mit csinálsz te? sohasem láttam én úgy fogni
hintóba lovakat. Mond a kocsis: ne féljen felséged semmit sem, én tudom,
hogy mit csinálok. – Beül a király a hintóba feleségével együtt, fölül a
kocsis a hintó tetejére, kétfelé csap a lovak mellett, s a lovak úgy
megmennek hátra, jobban sem kell. Itten a király megörül az ő
parádéjának, elment más városba parádézni; a kik csak látták, mind
nagyon csodálták, mind nagyon szépnek tarták; a többi főrendű urak is
örültek, hogy az ő királyuknak oly híres és tudományos kocsisa van. –
Avval a más városból visszafordúlnak a palota felé, haza érkeznek,
kijönnek a hintóból, megveregeti a király a kocsis vállát, belényúl a
zsebébe, megajándékozza tíz ezer forinttal: emberséges ember vagy, fiam,
mond, hol tanultad azt a mesterséget? igen okos és tudományos mestered
volt, a ki arra tanított. Itten a kocsis elteszi a tizezer forintot, s
feleli a királynak: alázatosan köszönöm fölségének hozzámvaló jóakaratát
és szivességét. – Ne köszönd, fiam, mond a király, neked szántam azt,
csak mindenkor jól viseld magad. – Itten a királyné is gondolja, hogy ha
már a király megajándékozá tízezer forinttal, hát én már mivel
ajándékozzam meg őtet? Már én pénzt nem adok neked, hanem jőj hozzám
reggel 9 órakor, én is meg foglak ajándékozni. – Elmegy reggel a
megmondott parancsolatra, bemegy az inas a királynéhoz, megmondja neki
hogy parancsolt üdejére eljött a kocsis; mondja neki a királyné: jőjön
be hozzá. Bemegy eleibe. No, fiam, eljöttél? – Igenis, eljöttem, feleli
a kocsis, a fölséges királyné asszonynak parancsolatára. – No ha
eljöttél, fiam, hát megajándékozlak téged három szál aranyhajjal, és a
mely három szál aranyhaj mindenkor igazat fog neked jelenteni.
Itten a király leányának igen nagy kedve volna kimenni parádézni, kéri a
királyatyját engedné meg neki is kimenni a kocsissal hintóval sétálni,
hogy ő is örvendezhetne azon új szokásban. A király szép kérésének
engedett; elmentek s azonnal vissza is érkeztek, kérdi a király a
leányától: no, édes leányom, hogy volt a mulatságod? – Felséges
királyatyám, igen jó volt s tetszett is, hanem egyet mégis elfeledtem
felséges királyatyámtól megkérdezni. Mond az atyja: de ugyan mit, édes
leányom? – Nem egyebet, felséges atyám, hanem hogy mi legyen a mi
kocsisunknak a neve? – Én, szerelmes leányom, magam sem tudom
bizonyosan; tudom hogy Tamás, de micsoda Tamás, nem tudom. Feleli a
leány: felséges atyám, ha meg nem neheztelne reám, én tudnék neki egy
nevet adni az ő cselekedeteiért, mert a mint látom hogy bánik a
jószággal, lehetne őt Balga Tamásnak hívni. Mond az atyja: nem érdemlené
tőled, hogy annak hívd. – Itten ezek mind végbementek, következendőképen
ez lett a dologból. Más nap reggel korán, midőn dolgát végezte volna,
kimegy a kocsis az istálló eleibe, ott holmit eltisztogat; fölkel jókor
a király leánya, kitekint a palota ablakán, reákiált a kocsisra neve
szerint: Tamás! tekintget a kocsis két felé, nem lát senkit hogy kiabál,
nem is gondolta volna hogy a király leánya légyen. Megint kiált a leány:
Tamás! tekint kétfelé a kocsis, megint nem látott senkit; megint kiált a
leány: Balga Tamás! tekint a kocsis fölfelé, elkáromkodja magát: ki
vagy?… E szóra mindjárt megnehezedett a király leánya. Itten napról
napra nől neki a hasa; meglátván a király, leánya szerencsétlenségét,
elhívatja magához a feleségét, s mond: hallod-e asszony, mi a ménkő baja
van a leányodnak, hogy mintha a hasa nőne? – Ó szegény ember! hízik,
azért vastagszik. – Azonban sok szóbeszéd után mond az anya a leánynak:
ugyan, kedves leányom, mi a bajod neked? holott mikor elsőben felöltözél
azon ruhába, mit felséges atyád csináltatott, akkor kerek volt az alja,
s most meg elől rövid, hátúl hosszú; mi az oka annak? Feleli a leány: ó
felséges anyám, szabó nem jól szabta, varró nem jól varrta, az a hiba
abban. – Azért mondom, kedvesem, hogy királyatyád tőlem kérdést vett,
hogy valami rosszat gondolna felőled, de én gondolatomban sem tudnám,
kivel cselekedted volna azt. – Annyira, hogy napról napra nődögél a
princeszné hasa, s egyszer elérkezik az üdő, hogy a princeszné vajudik
és megszüli a gyermeket. Itten megüzenik a királynak, egyszersmind a
királynénak is, hogy leányuk meggyermekezett volna; erre a király azt
feleli: mondottam, ménkő teremtette, hogy így lesz a dolog; micsoda
szégyen ez most az én királyi udvaromnak! Itten elmegy a leányhoz,
gyermekfekvő ágyából letérdepölteti, két töltött pisztolt mellének
szögez, hogy kitől való volna a gyermek, vallaná meg; de mivel a leány
nem közlötte azt a dolgot soha senkivel sem, hát nem tudott senkire sem
vallani. Itten a király összehivatja mind a tizenkét tanácsosát, hogy
valahogy vennék ki a leánytól, kitől volna a gyermek. Mind előszámlálják
a princeket és grófokat, de a leány akkor is azt mondja, hogy ő nem
tudja; magában fogantatódott. Azt felelik a tanácsosok, hogy az
lehetetlen dolog a mostani emberek között. Tartják ott a tanácsot három
nap és három éjjel, még sem mehettek vele semmire. Egyszer kimegy a
király a törvényházból, egy hitvány szolgálóleány eleibe áll s kérdezi:
ugyan felséges király, mi dolog legyen az, hogy itten a tanácsbeli urak
régen törvénykeznek? – Nem szükség azt neked tudni, mond a király. Azt
feleli neki a leány vissza: hátha, felséges király, hamarébb tudnék én
róla mondani mint a törvényes urak? – Avval bemegy a király a
törvényházba s gráciát kér személyének, hogy engedjenek neki egyet
szólni. Felelnek a törvényes urak: mindenkor lehet bátran szólani. – Nem
egyebet szólok, mond a király, hanem most, hogy kün voltam, szolgálóm
azt felelte, hogy ő azon dolognak hamarébb végére tudna járni. Itten a
tanácsosok egymás szemébe tekintenek, megszégyenlették magokat
orcapirulással, behivatják a leányt maguk eleibe. No mit akarsz mondani,
édes leányom, felőle? – Felel a leány: nem egyebet törvényes urak, hanem
egyébként meg nem tudják ki legyen a gyermek atyja, hanem csináltasson
király ő felsége egy szál aranytulipánt, de ne legyen kinyílva, hanem
csak bimbójában legyen, s tétesse a maga házában az asztal közepére, s
tegyék mellé a kis gyermeket, adják a jobb kezébe, úgy hivassák öszve az
egész udvarbeli férfi cselédeket egyenként, azok menjenek el az asztal
előtt, s arra jól vigyázzanak, mikor a gyermek atyja fog menni, akkor a
tulipán kinyílik és a gyermek atyja felé hajlik, akkor tudja meg a
felséges király, ki legyen az atyja a kis gyermeknek.
Itt a király mind öszvehivatta szavára az udvari népet, egymás után
elpassziroztatja, hát meg sem mozdul a virág; legutoljára felhivatják a
parádés kocsist, az elmegy az asztal mellett, hát a virág szépen
kinyílik és felé hajlik. Akkor tudták meg, ki legyen a gyermek atyja.
Azon a király igen megszomorodott s elszégyenlé magát, a tanácsosait is
tüstént haza bocsátá, a leányát áristomba tétette maga itélete szerint,
a kocsist pedig akasztófára itélteté, hogy délután négy órára fel is
akasztatja. De hogy a kocsis azt észrevette, gondolá, jobb lesz odébb
állani; összeszedé hát a jószágát, úgy hogy mindenét magához vette, s
avval útnak eredt. Mikor a hátulsó kapun kimenne, megszólítja a strázsa,
hová menne; ő is azt feleli nagy rövidséggel: hagyj békét barátom, az
időm már kitelt. Azzal, hogy ő onnan elugorhatott, a király is későn
gondolkozott, mert szolgája már akkor eltünt, nem tehetett neki. Ezért
igen haragudt, s gondolá magában, hová tegye most már a leányát, mivel
királyi udvarát úgy meggyalázta; jöjjön ide hat kőmives, kiknek mindjárt
azt parancsolá, lyukajtsák ki bástyáját, hogy leányát oda befalazzák.
Úgy is lett, a fülkét megcsinálták, s leányát berakták.
Itt az elszökött kocsis már azt jól tudta, hogy a király leánya
áristomban volna; azon gondolkozott, hogy szabadíthassa ki
Gondolkozásában annyira utazott, hogy egy nagy erdőre talála, és a nagy
erdőben egy házhoz ért, mely házban egy vén banya lakott. A hogy ő azt
meglátta, mindjárt imígy szólt hozzá: isten jó napot, öreg anyám. –
Hozott a szerencse, fiam Tamás; hol jársz itt, holott a te országotokból
a madarak sem járnak itt? Azt mondja neki a Tamás: hej, édes öreg anyám,
halál elől bujdosom. – Hogyhogy, fiam Tamás? – Úgy, hogy egy királynál
voltam kocsis, s a leánya gyermeket is kapott tőlem, miért az atyja majd
fölakasztatott; azért vettem útam ez idegen országba. Mondja az öreg
asszony: ne félj Tamás semmit: adok majd én neked egy jó mesterséget, de
úgy, ha jól megbecsülöd; s adott neki egy nagy kalapácsot. Ezzel,
úgymond, a kőbástyákat elrontathatod. – Tamás pedig vette útját tovább;
ballag, ballag, úgy annyira megyen a nagy erdőségben, hogy megint egy
rosz házikóra bukkan; a melyben szintén egy öreg asszony lakott. Épen
estvére vacsorakor jutott oda; benéz az ablakán s mond: jöjjön ki csak
édes öreg anyám. Felel az öreg asszony kimennék, de nem tudom, ki vagy –
Én vagyok, édes öreg anyám. – No hát köszönd is, hogy öreg anyádnak
fogadtál, mert ha nem, hát mindjárt meghalnál, mondja neki az öreg
asszony; jer be hát fiam, most én mondom neked; beszéld el nekem, hová
akarsz menni. Felel Tamás: biz én öreg anyám, a halál ellen bujdosom –
Hogy lehetne az? szép fiatal ember vagy te. Felele a kocsis: úgy hogy
egy királynál voltam kocsis, s a leánya tőlem viselőssé lett, azért
akasztófára itéltetett. Mondja az öreg asszony: csak hogy igéretének
eleget nem tehete, ennekutána te fogsz neki parancsolni, de úgy, ha
szómat fogadod; majd adok én neked most egy ajándékot, melynek oly ereje
van, akár hegyen, akár völgyön vagy száraz helyeken, ha azt levágod, oly
víz fog folyni a helyén, mintha Tisza vagy Duna folyna ottan. Meg is
adta neki azon igéretét, egy szál aranyvesszőt, melynek az az ereje
volt. A sok beszéd közt ott elestveledett, meg is maradt éjtszakára,
reggel napfelköltekor elindúlt útjára. Menvén mendegélt az úton, annyira
bújdosott, hogy megint egy házra talált; ott is egy öreg asszony
lakozott, kinek egy hét fejű sárkány kutyája volt. Mihelyt a mi
vándorunk oda érkezett, a kutya igen csúnyául elordítá magát, meghallja
azt az öreg asszony, s elszólítván a kutyát, azonnal mondja neki: jere
be, fiam, ki vagy? Felel neki a legény: vagyok szegény árva legény, a ki
is már sok időtől fogva bújdosom. Mond az öreg asszony: fiam, már én
minden bújdosásidat jól tudom, tudom azt is, hogy rajtam kivül már két
asszonynál valál, s én vagyok a harmadik; s hogy az a kettő is adott
neked jó mesterséget, én is adok ajándékúl egy kardot, mely kard
mindenkor gondodat viseli, csak tudj neki parancsolni. Már azzal a három
mesterséggel elélhetsz, s azon szeretődet is, a király leányát, kit a
bástyába falaztak, kiszabadíthatod, s atyját a királyságról
leszállíthatod, hanem úgy, hogy azon három szál arany hajnak ereje lesz
a legnagyobb bizonyság, hogy a királynak meg kelletik halni, s te pedig
úgy ülsz a királyi székbe. Itten feleli neki a legény: igen szépen
köszönöm a maga tanácsadását énnekem; menjek-e még tovább ezen az úton,
vagy pedig visszafordúljak? Azt feleli neki az öreg asszony: már fiam,
tovább ne menj, hanem fordúlj vissza, s minél hamarább iparkodjál azon
király palotájához, ki a leányát a kőbástyába rakatta, mert még ha most
hamarjában oda mégy, hát elevenen kiszabadítod, kis gyermekével együtt;
hanem csak siess hozzá, s mikor oda érsz, éjfél után mint egy óra
tájban, mondd a kalapácsnak: nosza édes kalapácsom, eredj ezen palota
napkeletről való bástyájának, úgy törd össze és hányd ki a
fundamentomából, hogy reggelre porából se maradjon, és a kit ott
találsz, egy megtagadott királyleányát, kis gyermekével együtt, azt
utasítsd utánam, erre meg erre napkeletre, hogy én arra mentem, az ő
szeretője Tamás; te is pedig elsiess ám utánam.
Azzal a kalapács megfogadta a szavát, elment, úgy összetörte a bástyát,
hogy reggelre porábúl sem maradt, és a princesznét is elevenen
kiszabadítá kis gyermekével együtt; s megmondá neki, merre menjen
napkeletnek. Azzal el is ment utána, és egy helyen a fa alatt meg is
várta Tamás az ő szeretőjét. Kérdi tőle Tamás: ugyan szép szerelmem,
sokat szenvedtél-e a bástyában berakatva? – Azon szóbeszéd közben, mi
legyen az ő kis fiújoknak a neve, feleli neki a princeszné: édes szívem,
nem egyéb, hanem _Gondolat_, mely bár még kicsiny, mégis meg tudta nekem
jövendőlni, hogy ki fogsz minket a kőlyukból szabadítani. Itten már ők
egymást megértették. Szépen megviradván, kitekint a király a palota
ablakán, hát látja, hogy a bástya végkép el van rontva, összecsapja a
két kezét: mi dolog lehet ez, hogy nekem valami ellenségem
tudatlanságból támadott és ily nagy kárt okozott? Itten a király töri a
fejét, ki lehetett volna az, a ki neki azt cselekedte, mindjárt
elhivatja magához a jövendőmondóját, mondja meg, ki lehetett az. Feleli
a jövendőmondó: felséges király, nem egyéb hanem a Tamás, a ki itt volt
kocsis, s oly mestersége van neki, hogy felséges király egész erővel
menjen reá, nem tud neki tenni, mert még utóbb ő fog felségének
parancsolni. Itten a király nagyon gondolkozik, hogy lehetetlen dolog
volna az egy oly szegény legénytől, mikor nekem van ezernyi ezer jó
vitéz katonám, csak meg tudok neki felelni annyi emberemmel; hanem csak
azt mondd meg nekem, hol és merre van, majd elmegyek utána, az egész
ármádiámat utána uszítom, mégis végére járok rosz cselekedetiért. Ezzel
a király az öszves ármádiát fegyverbe állítá, s utána indúlt egész
erővel, úgy annyira, hogy már egyszer észrevette, hogy nem messze volna
előtte. A Tamás is meglátta őt, s mondja feleségének: no szerelmem, jön
az atyád egész erővel reánk; mit csináljunk most, megálljunk-e neki,
vagy elbújunk előtte? Felel a kis gyermek: atyám, amely reménységem van
magában, álljunk meg neki, ne féljünk tőle semmit. Itten már az egész
ármádiája a királynak csakhogy el nem fogta őt; akkor Tamás levágja a
földre az aranyszál vesszőt, úgy elhasadt a föld előtte, mint
Magyarországon a Tiszának és Dunának a milyen a szélessége, és oly sebes
víz folyt rajta, hogy semmi alkalmatossággal át nem mehettek rajta.
Itten a király ugyan gondolkozik, mit csináljon most az ember ellen;
gondolá magában, ágyúval majd agyon löveti, kicéloztatta ágyúit,
lövöldöztet Tamás felé, de a Tamás semmit sem ijedett meg, hanem még
inkább kiállt egy kis partocskára, melyre legjobban szolgált az ágyúk
erős golyóbisa; minél jobban lőttek reá, ő még annál jobban iparkodott
felkapkodni s a maga kezével a királynak viszahajingálni; úgy annyira
hányta neki vissza a golyóbisokat, hogy az ezernyi ezer álló emberekből
sokat leronta már. Itten a Tamás ugyan elfáradt, de mégis azt felelte,
hogy csak meg nem szünik, míg tőle a király valami keveset nem függ. Már
itt a király látja, hogy semmit sem tehet neki, s megállítá népét egy
keveset pihenni; megpihennek a népek, de a Tamás is megpihent ám.
Gondolja a király: még szerencsét próbál, pedig bár ne próbált volna,
mert nagyon pórúl járt. Mert mihelyt elkezdék az ütközetet, mindjárt a
Tamás is azt mondja a kardjának: no te édes kardom, eredj te erre a
végére, itt fekszik a leghíresebb népe, vágd le úgyannyira, hogy csak
kettőt hármat hagyj meg hírmondóúl a királynál; a királyt is bánthatnád,
de annak hagyj békét – Itten a kard mind le is vagdalta A kalapácsot
pedig más útra bocsátá, hogy kit ott talál, ő is mind agyon verje, egyet
vagy kettőt hagyjon meg emlékezetnek a többieknek. Elment a kalapács a
Tamás parancsolata szerint, ő is mind leverte. Ki volt oly szerencsés,
mint a szegény Tamás. Mert mikor megjöttek az ő jószágai, nagy örömmel
mondák: itt vagyunk, Tamás; kérdi a Tamás: úgy viseltétek-e magatokat
amint nektek parancsolám? Felelnek: igenis úgy, amint uram parancsolta.
Itten fölveszi a Tamás az aranyszál vesszőt a vízből, a víz azonnal
elfut, a föld öszvemegy. Elmegy a Tamás az ő szerelmével a király felé,
megfogja a királyt: no, felséged, kezemben az életed, te akartál nekem
halálomra járni, de bezzeg, ki a vitéz, látod, hogy én vagyok. Ezen
szavaira azt mondja a király: hallod-e jó fiam, hagyd meg életemet, mert
nálam jobb vitéznek ismerlek el: engedd meg, hadd menjek még egyszer
királyi palotámba. Itten a Tamás azt feleli neki: hallod-e barátom, azt
a kevés időt én megengedhetem, de elsőben mégis a feleségemnél teszek
kérdést. Azonban a király mégis fogságban marada, míg a vitéz Tamás
feleségétől megtudá, megengedjünk-e életének vagy sem. Azt feleli a
felesége: engedj meg jó társam atyámnak, mert kérlek. Mond a Tamás:
megengednék neki édes szép szerelmem, de csak magadra hagyom: hogy a te
rosz atyád három lelket akart ártatlanul elveszíteni, nem méltó az
engedelemre; de ha érdemes reá, van még nekem három szál aranyhajam, a
mely három szál aranyhaj, igaz jelentésű; azok majd megmutatják, érdemes
lesz-e atyádnak életét meghagyni vagy nem. Leveszi a kalapját, ölébe
teszi feleségének s mondja neki: szakítsd ki egyik szál aranyhajamat, ha
abból csupa nyers vér cseppen ki egy csep, hát úgy megérdemli atyád a
valóságos halált, s kiszakítja a felesége egy szál aranyhaját,
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Gaal György magyar népmese-gyűjteménye (1. kötet) - 3
  • Parts
  • Gaal György magyar népmese-gyűjteménye (1. kötet) - 1
    Total number of words is 4298
    Total number of unique words is 1620
    35.2 of words are in the 2000 most common words
    47.7 of words are in the 5000 most common words
    54.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Gaal György magyar népmese-gyűjteménye (1. kötet) - 2
    Total number of words is 4498
    Total number of unique words is 1592
    37.4 of words are in the 2000 most common words
    49.8 of words are in the 5000 most common words
    55.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Gaal György magyar népmese-gyűjteménye (1. kötet) - 3
    Total number of words is 4376
    Total number of unique words is 1687
    33.6 of words are in the 2000 most common words
    46.0 of words are in the 5000 most common words
    52.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Gaal György magyar népmese-gyűjteménye (1. kötet) - 4
    Total number of words is 4366
    Total number of unique words is 1649
    36.3 of words are in the 2000 most common words
    49.4 of words are in the 5000 most common words
    56.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Gaal György magyar népmese-gyűjteménye (1. kötet) - 5
    Total number of words is 4520
    Total number of unique words is 1607
    35.1 of words are in the 2000 most common words
    49.5 of words are in the 5000 most common words
    56.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Gaal György magyar népmese-gyűjteménye (1. kötet) - 6
    Total number of words is 4634
    Total number of unique words is 1447
    36.5 of words are in the 2000 most common words
    50.3 of words are in the 5000 most common words
    56.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Gaal György magyar népmese-gyűjteménye (1. kötet) - 7
    Total number of words is 4495
    Total number of unique words is 1595
    36.2 of words are in the 2000 most common words
    50.2 of words are in the 5000 most common words
    56.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Gaal György magyar népmese-gyűjteménye (1. kötet) - 8
    Total number of words is 4415
    Total number of unique words is 1456
    34.4 of words are in the 2000 most common words
    47.3 of words are in the 5000 most common words
    54.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Gaal György magyar népmese-gyűjteménye (1. kötet) - 9
    Total number of words is 4422
    Total number of unique words is 1424
    36.2 of words are in the 2000 most common words
    47.7 of words are in the 5000 most common words
    54.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Gaal György magyar népmese-gyűjteménye (1. kötet) - 10
    Total number of words is 2939
    Total number of unique words is 1171
    38.1 of words are in the 2000 most common words
    50.4 of words are in the 5000 most common words
    56.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.