Fogságom története - 7

Total number of words is 4152
Total number of unique words is 2056
31.7 of words are in the 2000 most common words
43.9 of words are in the 5000 most common words
50.9 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
Schanzsträflingeket ismert, mindeniket lábvasba verték, és fehér
daróczba öltöztették.
Ott volt _Boronkai_ egykori főispán; _Komáromi György, Thaisz Elek,
Milek Ferencz, Lomniczy Endre, Bene Lajos, Kövér Gusztáv_, s még sokan –
köztünk voltak azoknak rokonai, barátai, ismerősei. Mi még is
megtartottuk saját ruhánkat, és legföllebb állaikat borotválták ki azok,
kiknek szakálla volt; (elég volt akkora helyet kiborotválni, mint egy 4
kros), de ők szegények miserabiliter néztek ki.
Két lábukra a vas rá volt pántolva. Nekünk azt mondták: _Herr von_, őket
per kend (Er) traktáltak stb. Mikor itt először a kórház udvarán
találkoztunk volt, ölelkezés, kézszoritás, öröm és bánat, s bizony sok
ember könnyezett. Csakugyan pár hónap mulva elkezdték őket lassanként,
kegyelem utján, közinkbe tenni, és a vasat leverve lábaikról, olyant
adtak nekik is, mint a mienk, s később ruháikat is viszszakapták.
Mikor aztán igy templomba és kápolnába jártunk mindig találkoztunk vagy
az uton, vagy egyik-másik ablakban egy-egy ismerős arczczal, kit már
ismertünk és köszöntünk, s néha egy-egy virágszálat, vagy kis bokrétát
dobtak közénkbe s Reviczky, Osztovszky, Silye, Barsi, Varga Zsiga
osztoztak ez ártatlan kitüntetésekben, melyeknek egy kis része, néha
nekem is jutott.
Nagy ünnepeken _magyar_ és protestáns lelkészeket is rendeltek hozzánk.
A r. katholikusokhoz egy tábori pap jött egy közel fekvő huszárezredtől,
ez egy nagyon is „gutgesinnt“ vén szerzetes volt; aztán dorgáló
beszédeket tartott a hivekhez ilyen formán vigasztalván őket husvét
ünnepén: „_jó helyt vagytok, megkaptátok a mit kerestetek!_“… Mind e
mellett a hivek, az öreg dühöngőre nem hallgatve éltek a vallás
vigasztaló eszközeivel. A német ajku protestánsokhoz egy szomszéd falusi
evang. lelkész járt.
Minket magyar protestánsokat _Taubner_ fátábori lelkész ur látogatott
meg minden husvét táján; s legyen itt fölemlitve, hogy megjelenése
valóságos örömünnep volt ránk nézve; mivelt modora, gyöngéd bánásmódja,
emelkedett szellemü tanitásai, rokonszenves társalgása éppen olyanná
tették őt, mint azt vallásunk szelleme kivánja. Egy alkalommal arról
beszélt, hogy miképen élhetünk keresztyéni elhivatásunknak megfelelőleg?
s azon időből fennmaradt egy kis jegyzékem, és a szerint e kérdésre
három részben felelt:
1. Ha élvezünk ugyan az életben, de mindig szem előtt tartva az élet
magasabb czélját.
2. Ha életünket jótétnek tekintjük, de nem a legfőbb jónak.
3. Ha életünket csak nagy árért áldozzuk fel.
Ez utóbbi részben igen szépen fejtegette, hogy hibáznak azok, kik
életöket minden semmiségért, _hiu ábrándokért_ s _téveszmékért_
koczkáztatják, és áldozzák fel; a nélkül, hogy bántotta volna gyöngéd
érzéseinket – megható oktatást adott mindnyájunknak, praedikatióin r.
kath. bajtársaink is örömmel jelentek meg.
Egyik évben beteg valék, mikor hozzánk jött, illetőleg a kórházban
voltam, s nem tudtam, hogy megérkezett, és nem mentem el
urvacsora-vételre. Ő a névsort végig nézve megpillantá nevem után, hogy
kórházban vagyok, s azonnal rendelést tett, hogy nekem külön isteni
tiszteletet akar tartani. Délután hozzám jöve, de nem lévén terhes
beteg, fölkelve talált; éppen Rousseau „_Emiljét_“ olvasgattam; s nem
tudván ottlétét, kellemesen lepett meg látogatása, kértem hogy üljön le,
s ő oly szives volt, hogy tovább két óránál velem tölté az időt, s
elbeszélteté magának a fogoly-életet, Erdélyről kérdezősködött, s aztán
saját életéről, Velenczéről, és végül a magyar irodalomról
beszélgettünk.
Midőn végre eltávozott igy szólt: „Ugy akartam, hogy önt külön
részesitsem a szent szakramentumban; de miután látom, hogy nem oly nagy
beteg, s oly nyugodt és derült kedélye van, s miután hiszem, hogy ugy is
nem sokára saját tetszése szerint való templomba mehet, ez uttal nem
tartom szükségesnek! „Főtisztelendőséged, kedves látogatása sok részben
pótolja azon veszteségemet, hogy mai beszédjét nem hallgathatám; az
isten áldja meg, hogy rólam ily szivességgel emlékezett meg!“
„Adja az ég, hogy a jövő évben ne kelljen ide jönnöm!“
Azóta nem láttam a jeles férfiut, nem is sokat hallottam róla, de
emlékét mindig tisztelni fogom.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
A fogdában az volt a szokás, hogy a kinek valami baja volt, az este a
zárnokát megkérte, hogy jelentse őt _rapportra_; s az ilyeneket minden 9
órakor kihallgatták. Egy orvos is bejött minden nap, s ha valaki
betegnek jelenté magát, megnézte, rendelt, s ha kellett, kórházba
szállittatá. Minden két hónapban egyszer mindenkit meghivtak az orvos
elibe, ez aztán kikérdezte, hogy milyen a koszt, a viz, s a ki kérte
annak minden nehézség nélkül utalványozott – naponta 1 meszely – vagy
fél meszely bort; s téli hónapokban egy hónapra egy icze rumot stb. A ki
kéredzett azt beeresztették a kórházba. Ott aztán lehetett minden nap
fürdőt venni, (fürdeni azonban a fogdából is elvitték az embert
havonként egyszer a kórházba), ha az idő engedte egész nap sétálni, a
külvilággal könnyebben érintkezni, a levelezés vagy hirlaphozatás
megszakadt fonalát ujra öszszebogozni stb…
1854 nyarán az orvos ur magához hivat s igy szólott: „Egy barátom
ajánlotta önt nekem; tudhatja ön, hogy én keveset tehetek, de a mi
rajtam áll szivesen teszem, annyival inkább, hogy mind a
parancsnokságnál, mind itt a tiszt uraknál azt hallottam, hogy ön nagyon
szabályszerüen, sőt dicséretesen viseli magát… akar-e bort, vagy rumot,
vagy fürdőt?“ Szépen megköszöntem szivességét (ámbár soha se tudtam meg,
ki ajánlott, mert kiszabadulásomkor nem találtam meg az orvos urat,
jóllehet kerestem) de mondám, hogy semmire sincs szükségem. Azonban
jóakaratát továbbra is kikérve, illedelmesen meghajtám magam, és _ő
kezet adott_.
Nem sokára aztán szükség volt a közügyek érdekében valakinek a
_kórházba_ menni: Orvosom szavát tartotta az első szóra kórházba
rendelt, s ezt a lefolyt 3 év alatt négyszer, ötször ismételte.
A kórházban ha szép idő volt egész nap az árnyékos udvaron olvasgattam,
s beszélgettem a beteg katonákkal, a gyógyszerész családja tagjaival, s
más a kórházhoz tartozó személyekkel. A betegápolók közt sok magyar s
nehány erdélyi is volt. Egy sárpataki fiu egyszer hozzám jön, s arra
kér, hogy helyette irnék én levelet az ő apjának. Természetes, hogy
örömmel vállalkoztam; kikérdeztem, hogy élnek-e szüléi, vannak-e
testvérei, közeli rokonai, volt-e kedvese s hiszi-e, hogy most is
szereti stb. Én aztán irtam egy hosszu levelet, melyet mikor felolvastam
neki, s még egy barátjának, ugy sirt mind a kettő, mint a zápor eső. Ugy
hiszem ez volt az _első_ irodalmi hatás, melyet előidéztem. Hanem a
következés az volt, hogy minden nap jött egyik-másik katona, hogy irjak
s én folytonosan irtam szét a leveleket, melyek különben ugy hiszem
nagyon hasonlitottak egymáshoz, habár mindeniknek helyi- és személyi
viszonyaihoz alkalmazkodtam. Még várbeli katonák is jöttek be hozzám s
kértek, hogy irjak, legkomikusabb volt azonban, hogy tótok és csehek is
kértek, hogy irjak, mert hallották mily szép dolgokat tudok irni.
És meg nem foghatták, hogy a ki egyszer tud irni, hogy nem tud csehül
is, tótul is? Ezen az uton meglehetős népszerüségem volt a kórház körül,
a kertésztől sokszor virágot kaptam, s ha kedvem volt a kertben kapáltam
is egy párszor. És a mire én kértem őket, mindent szivesen megtettek.
A beteg társak természetesen gyorsan változtak, néha azonban és többször
egyedül maradtam, s ilyenkor leveleztem a fogdában levő bajtársakkal
ezen levelezésnek egy pár részletét alkalmam volt megőrizni.
Igy páldául a kórházból én irtam a Zwingerbe _Horváth Gáspár_
barátomnak; a levél kissé hosszas, de ugy hiszem nem lesz érdektelen, és
szükségesnek tartom hiven közleni a mint következik:
„Én a régi vagyok, csak hogy utazom; a rosz emberekkel soha se bánom
hasonlóan – mint mindig, ugy most is – a jóknak, ha nem tudom megadni
azt a mit akarok tehetetlenségem lehet oka csak, most is; de mint mondám
utazom, s hogy spirál alaku utamban, alant hagytam azon kört, hol eddig
késlekedtem, s hogy egy kissé fennebb vergődtem, magokfelé, ez még nem
oly változás, hogy ne is ismerjen, de sőt jobban kell ismernie. Mi oka
ezen haladásnak, maga arról költőileg, s mondhatom mesterileg
értekezik[1]; tulajdonkép jellememből kimagyarázható, ha ama nézpontra
áll, melyet a minap ha jól emlékszem, kimutattam, t. i. ellenkezni
szeretek másokkal – körülöttem fatytyu patrióták – vadalma izü
politikusok, – tudja no, magyarkák voltak – a többit értheti. Azonban
ugy vettem észre, hogy én egy felsőbb körbe jutottam, hol maga már régi
lakos volt, s itt jól találtam magam, történetesen külkörülményeim is
segitének előbbre. Annyi önállóságot tulajdonitok magamnak, hogy a
börtön hatását nem tartom rá próbatüznek, legfeljebb annyi befolyása
van, hogy uj egyéneket állit elő, uj körülményeket tár fel, s hogy
különösen sok időt hagy az elmélkedésre; oly dolgokról gondolkozom
napokig, mik künn talán soha eszembe se jutottak volna. Egy nagy hibát
fedeztem fel magában a kevélységet; azt mondja maga, hogy eddig
_setétben_ voltam; s most _világosságban_ vagyok; ha maga ellen a guny
fegyverét kellene használnom azt kérdeném most, hogy talán revelatióban
részesült? hogy tudja micsoda az igazság és világosság?“
„Hát azért, hogy kisebb setétben vagyunk – ez is sok mondani – már
világosságban vagyunk-e?“
„Mikor s valjon eljutunk-e csak oda is, hogy a természet nyitott
könyvének bár ABC-jét olvashassuk a világnál, mely saját tudományunk
fáklyájáról terjengjen? Legalább ne nevessen ki, hanem gondolkozzék!“
„Ez előbbi sorokat tegnap irám s látom, hogy jóllehet ihletett stylben
akartam irni, mégis nagyon repedezett, és száraz az, melyen irtam. Most
még hozzá akarom irni belső állapotom megismertetését, mi bizony nehéz
feladat, mert bennsőm terv és irány nélküli! Emberiség, világ, eszményi
boldogságról támadó képzelődések foglalkodtatnak, a haza, nép, alkotmány
fogalmai lassanként elhalványulnak emlékemben. Meszsze emelkedem, hová a
föld csak hangyabolynak látszik s onnan nézdelem a hiábavalók bárgyu
tömegét. Néha nagynak képzelem magam, mint ki laptázom a földtekével;
máskor a földet nagyitom akkorára, hogy ráférjen a mult, s a roppant
kiállitásnak eme nagy műtermében képzelem magam, mintegy világ itélő
nemesis! Szemlélődöm mint _Schelling_, – teremtek mint _Fichte_,
rendezek mint _Plato_ s aztán puttonba lökök mindent, mint a párisi
rongyszedő!“
„Itt járt ő herczegsége Lichtenstein, szép, katonás, nagy ember, bajusza
és pofaszakálla, vele volt tábornok Villám és térparancsnok Borosini ur.
Megjelenésük oly tüneményszerü volt – tudám, hogy jőnek; de elvoltam
mélyedve. Valjon ezek az urak gondolkoznak-e? Mert ha gondolkoznak,
akkor sorsuk sajnálatos, ha nem, ugy irigylésre méltó, lepkeszerü. Ugyan
is minő szörnyek lehetnek, amaz annyiféle érdekek miatt szabadon nem
születhető gondolatok; ha pedig nem gondolkoznak, különösen a jövőről,
(de miért is, hisz övék a jelen) akkor boldogok – ha történetesen nem
kólikások, vagy köszvényesek.“
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
„Ma bizonyos nagyravágyó gondolatok villantak meg fejemben, eddigelő az
empirismus tanai szerint, és a posteriori handléroztam, egyes szavakba,
egyes emberek maga viseletébe akadtam bele, azokat akartam reformálni, s
igy egyesekről a társaság rétegeibe jutva hatni a közre; eredmény itt
nem sok volt, no de ez ha elcsüggesztene, a kevélység legnagyobb mértéke
volna, azt hivén magamról, hogy nekem talán kétségbehozhatlan reformálói
tehetségem van; most felül kerekedtem, s a felállitott nagy általánosnak
igaz voltát fürkészem, (az egyesek már most nem busitnak, nem azért,
mintha nem érdekelnének, hanem azért, mert tudom, hogy ők magok játékok,
bábok a körülmények kezében lágy agyagok, kerületök formáiba s rabjai
szenvedélyeiknek), s ha egyszer eljutok a biztos alapra majdan
ratiónaliter, empirice, a priori, és a posteriori támadván meg emez
eszeveszett kaloz csordát az emberiséget még valami nagy reformátor
leszek!“
„No ugy-e bizony, hogy elragadják az embert még ki nem irtott
szenvedélyei?! Cincinnatus szántó-vető munkájától a diktátori polczra
rohan, s én ki naponta hitetem magammal, hogy hamu vagyok, azon veszem
észre, hogy égek, mint a brasiliai nagy erdő! Azonban bölcselkedésimnek
van az a káros hatása rám, hogy mély gondolatokba merülök, de a melyek
üresek! (valjon vannak-e nem üresek) és természetes érzéseimet
megzavarva, közülök tisztán, vagyis inkább nyugodtan nem menekülhetek,
biztos vezérelvekre nem juthatok! De hisz igy van ez a világon!
Lom-lomra halmozódik, mely szenynyet és büdösséget terjeszt, s lenni fog
valaki, ki panegiricont ir róla, mint bájdus halomról!“
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
„Nem vette-e észre, hogy a kivel anthipathiába lenni mondjuk magunkat,
annál vagy többnek, vagy legalább jobbnak hiszszük magunkat. Már most
valjon nem azzal hiszszük authipathiába lenni magunkat, kinél többnek,
vagy jobbnak hiszszük magunkat? Ha nyilván való az, hogy többek vagy
jobbak vagyunk, akkor nincs anthipathia. (A szép leány leginkább szereti
a csunyákkal barátkozni.) De ha nem nyilvánvaló, de sőt ő törekszik
velünk ugyanazonnak látszani – kivált idegenek előtt – vagy még jobbnak,
holott mi magunk az ellenkezőt hiszszük, akkor kész az anthipathia. Még
hiubbaknál a szépség s érdekesség is lehet ok. Ez az egész processus
pillanatok alatt szavak nélkül megtörténhető, oly társaságban kivált,
hol mi magunk láttatni akarunk, s különösen a magunkhoz legközelebbi
ranguaktól féltjük állásunkat. Innen van, hogy első látásra gyakran
megtörténik. Sőt gyakori az eset, hogy midőn valakit előre
megdicsértetni hallunk, az ily ember leginkább ki van téve
ellenszenvünknek; ha csak legkevésbé is meg nem felel a hallottaknak.
Hogy gyerekek s ellenkező nemüek közt is előfordul, az _elsőt_ azon
modorból magyarázom, melyhez szokott a gyerek, és a melylyel bánik az
ellenfél; a _második_ gondolatom szerint, s tán az előbbi is, ugy
gyanitom nem ide tartozik; egy név ugyan, de nem egy fogalom! Hogy
tetszik?“
„Báb, gyermek, ifju, férfi és öreg melléknevekkel neveztetnek az ember
életidejének különböző korai. Az első az együgyüség, tehetetlenség kora,
második a vallásosságé, a harmadik a szerelemé, a negyedik a politikáé,
az ötödik ismét a vallásosságé, s igy végre a halálé. Azt hiszem a kis
gyerek együgyüségén nem kételkedik, valamint azon sem, hogy mihelyt
eszmél, észrevesz és mihelyt kifejezni tudja érzéseit: tudakozódik, és a
tett kérdésekre ki ad feleletet? az édes anya; s minőket? a
legvallásosabbakat, s az ő nézete szerint a legjobbakat – nálunk,
különösen jól van számitva az is Jézus által, hogy vallása az anyáknak
vonzó, és igy a kis tudakozó, keresztyén feleleteket kap; mi
természetesebb, minthogy ezeket mint édes anyjától hallottakat buzgón
hiszi. Meglehet, hogy ez idő rövid, mig édes anyjának hisz, oly rövid
aztán az az idő is, mire mint boldog gyermekkorra emlékszünk vissza.
(Nálam a lehető legrövidebb.) Az együgyüségből a vallásosságra az
átmenet a tudnivágy. Midőn a gyermeknek keble tele van hittel
édesanyjáhozi s viszonti forró szeretettel; az öntudatlanságnak még
legnagyobb részével az észben, s ezért meglehetős vigan futkossa el az
élet hajnalát, egyszer csak megjelen a nemi ösztön, mint pirosrózsa a
zöld bokron, mert hisz a virágnak megtiltani nem lehot, hogy ne nyiljon,
ha jön a szép kikelet, és az ösztön e jelenése hirdeti az ifjukort, s a
nyilatkozat szerelem. Ah minő szép kor ez! Hit, remény és költészet
kora! Majd jön a csalódás, látja hogy viszontszerelmet nem talált, csak
szükségből csak érdekből ámiták őt, hogy ép legkedvesebb barátja volt
oka csalódásának, látja hogy minden csak számitásból történik, körülte
mindenki csak kalmárkodik: ki erényét, ki becsületét, ki pénzét, ki
husát árulja; egyszóval látja az életet! S mit tesz? Hát beletalálja
magát, s politikus lesz. Kinek természetesen sem istene, sem becsülete,
sem lelke, sem vallása nincs, viszszaemlékszik a multra, s kételkedvén
még édesanyjában is, keblét kihülni engedi. Szükség-e mondanom, hogy a
vallásosságból a szerelembe az átmenet az ébredés kora; hogy az
ifjuságban regényesség, hősiesség s végül patriotismus a szerelem
társai, hogy a politikusnál az elsőbbek előbb s végre a kétkedésnél ez
utóbbi is kihal? A küzdés és törekvés főjellemei a politikának, de
másfelől a szebb érzések kihalásával, a kebel kihülésével naponta
szaporodnak a tárgyak, melyeket az ember hiábavalóknak tart, s midőn
egyszer mindet annak tart, akkor öreg, kiélt!“
„De a test még él, emlékei vannak, s ha hasonlitást tesz multja,
valamelyik, s az élet jelen pontjai jai közt; azt szépnek s ezt
borzasztónak fogja látni és igy kiált fel: mennyit vesztettem! _(De csak
mind olyant, mely apránként ragadott rád oh ember!)_ Már most mi
természetesebb, minthogy kiválasztja a legszebbet, és vallásos lesz! s
még ha sokáig él az együgyüség is vissza jön!“
„De a dolognak egy nevezetes oldala az, hogy az egyesek képei az
öszszesnek! Az emberiség együgyü kora kimagyarázható a természetes
magyarázat utján is; vallásos kora már históriai, ifju korát a
középkorba helyezem, most a világ politikus, majd lesz skeptikus, s
végre vallásos, és együgyü! s ha 9000 év mulva elborit az éjszaki jég –
Adhemár szerint – még meglehet, igaza lesz a szelid Jézusnak a végső
időkről. Megesik, hogy ez vagy amaz ember, vagy nemzet át megy minden
emez emlitett szakokon, a másik kidől, ez vagy ama korban; némely ember
örökké gyermek, a más korán férfi; egyik mindig Adonis a más már
bölcsőjében Diógénes! Egyébiránt megengedjen a sok trécselésnek, én
öszsze-viszsza irok sok mindenfélét, de másfelől ne is ütődjék meg,
hiszen ezek _aegri somnia!_
Ugy hiszem semmi magyarázat, vagy mentségre nem szorult e levél, melyet
egy fogoly és kórházban lévő ifju irt barátjának; hiven közöltem, most
14–15 év után is, még a nyelvtani hibákat sem javitva ki.
E következő levelet a Zwingerből irtam Nagy Danihoz, ki akkor kórházban
volt, s erre a válasz is megmaradt leveleim közt:
Kedves barátom Dani!
Régóta szándékszom neked irni kissé hoszszasabban, de a restség mindig
utamba áll, s most ugyan elővettem e fél ív papirt, hogy be irjam, de
nem tudom mi lesz belőle. Először is szóllok lélekállapotomról, s ha
hozzá gondolod egészben soha nem egészséges testemet, ugy fogok előtted
állani mint egy ismerős kép, mire a nagy piktor – az idő – egy két uj
vonást tett, de azért ő a régi. Amnestialis hirekkel, ez az első dolog,
annyira saturálva vagyunk, hogy már nem érdekelnek többé, ép mint a viz
a sóval bizonyos mértéken tul oldatlan marad.
Ugy tapasztalom a hosszas kisérletek között, hogy legnagyobb bölcseség a
hallgatás – vigyázz, mert jön Ethicám és ember ismeretem! – s ha nem
vagy barátid között hallgass mindig s mindig bölcs leszel; igaz, hogy
valódilag soha sem leszel vidám, jókedvü, de nem is lesznek keserü
óráid; s ez ámbár nem kivánatos az egész életre, s minden körülmények
között, de itt a börtönben helyes politika, mert itt fönn van hagyva a
remény, hogy majd jutunk igaz barátok közé s ott aztán kiönthetjük
keblünk minden bánatát és örömeit. Kedves Danim, az emberek mind és
egészen jóknak születnek, de az élet, s anyaggali érintkezés alakitják
oly különös bizarr jellemekké őket, hogy aztán felbonczolni ős elemeikre
csaknem lehetlen; s édes kevés mit egyes rosz szemü észre vesz azon, kit
századok előitéletei, s egy ország, vagy földrész szokásai tesznek azzá
a mi t. i. a jelenkor emberévé, világosabban szólva: nemde egy mostani
embert születési vagy természeti egyszerüségétől, a századok
tapasztalásain, és előitéletein alapult nevelési rendszer, és egy
helyes, mint ferde nézetekkel zsufolt civilisatió választ el? Ha
vizsgálni akarsz egyest, ismerned kell az egészet, az általánost, a
multat, a jelent s csak igy közelitheted meg ama rejtélyes fészket,
melynek regényes neve az emberi sziv, s melyet tudományosan lélektannak
neveznek. S már most tedd ez embert börtönbe. Börtönbe! a szenvedélyek
emez összeszoritott tengerébe! S látni fogod, hogy minden mit a külvilág
előitéletei, s ferdeségei épen, hagytak, itt összetörnek zajosan, vagy
elmállanak csendesen.
A jó szivü önzővé lesz, a nyilt és őszinte ólálkodóvá, az adakozó
zsugorivá, a büszke aljassá, a jámbor cselszövővé, az igazságos
zsarnokká, a csendes dühönczé, egy szóval a pokol tanyájává teszik
lakásukat, s házi istenök helyett az ördög zálogát tartják kis lakjuk
oltárain! Ugy találom, hogy az emberek börtönben igen roszszak, de nem
ők az okai, hanem e borzasztó körülmény.
Örvendek sokszor, hogy mi elváltunk egymástól, mert hát ha eddig
meggyülöltük volna egymást, s már most nem volnának jó barátaim te,
Gazsi, Jankó és Pali! Igy pedig alig várom, hogy ujból együtt legyünk
valahol! Aztán látod, csókolom a jármot, mely rám nehezült, mert most a
külvilágra ugy nézek, mint elisei mezőkre; ha pedig kinn kellett volna
szereznem ezen meggyőződéseket, világfájdalom, kétségbeesés,
öngyilkosság lettek volna az eredmények. S pedig mindez igen helytelen,
becstelen s hitvány dolog előttem.
Kedves Danim ezen utóbb mondott szavak rejtik magukban azon uj
vonásokat, miket az ismerős képen érinték; ne ütődj meg, de mondom én
imádkozni fogok. Nem ugyan ugy mint jövendölték volt sokan, hanem miként
a virág fesledez a tavasz vidám reggelén, ugy lelkemben is gondolatok
támadnak, melyekről nem tagadhatom, hogy a vágyat, az irányt jelölik,
mely kifog vezetni a zürből, melyben a kevélység évekig tarta fogva.
Csendes elmélkedéseim között igy szoktam átnyargalni a bölcsészet három
nagy tárgya fölött, érintvén egyenkint az embert, a világot, és Istent!
Elvonulok magamba, s villámokat szórok a társadalom szögletességeire, az
emberek nyomorultságaira, aztán sohajok közt várom a menekülés óráját, s
végül a lélek önkénytelen keresi gyámolát e hosszu nyomorban akarata
ellen illatoz, mint a rózsa! Nem szégyellem már ha nevetnél is, mikor
olvasod tőlem e szavakat, de mit tegyek, leomlottak büszkeségem várai, s
a romok fölött rózsa és ibolya tenyész, a fennálló falakban bagoly
tanyáz, hogy rémitsen, le ontom hát azokat is, hogy a multnak emléke se
maradjon, ha olyan az a mult, hogy nem lelkesít, nem nemesít, sőt még
élvet se ad rágondolni; hát még ha olyan, hogy menekülni vágyunk
emlékétől, mint egy nehéz rosz álomból!
Igy állok s gondolhatod minél visszavonultabb vagyok, annál kevésbé
érdekel az anyagi világ; s azért a részletekbe nincs is miért
bocsátkozzam az emberek körül; az ujak közt van egy dr. Schütte nevü
valódi „modern scholar“, amint az angol mondja csak azért valék bátor
idézni a két szót még ugy, ha P. Jankó veled volna is, hogy a szó
érthető nem angol előtt is, s azt teszi, hogy divatos tudós; ki beszél
németül, olaszul, francziául, angolul; évekig lakott Paris és Londonban,
a bécsi forradalom polgári főnöke; berlini philosofiae doctor; nagy
természettudós, botanikus, chemikus, phisikus, geolog és technikus; nagy
oeconomista kicsinyben és nagyban, s irt vagy 40 kötet jeles munkát,
mintegy 45 éves s kiapadhatlan beszédü, bajuszos német. Másokról máskor.
Én barátom mégis csak megvagyok, s ha nem is oly fenn és szétcsapongó
mint régen, néha vagyok jókedvü is. Hazulról junius óta semmi hir.
Társaimmal megelégedve, s ugy hiszem ők is velem. Olvasok, mindent a mi
előmbe kerül. Januárban ujra megkezdjük a tanulást, franczia és angol
iskolát. A mit küldtél kaptam.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Ugy hiszem régen tudod már, hogy az öreg[2] meghalt a mult hó 20-ikán,
de még se tehetem, hogy egy-két szóval ne érintsem őt, ki mellett annyi
emlékezetes órákat töltöttünk. Midőn olvastam a halálát jelentő sorokat,
szemeim könynyel teltek meg, s azok egymásután sürün hullának; alig
tudtam okát megmagyarázni; de igen jól estek e könynyek, s végre midőn
társaim kérdék, hogy ugyan mi lelt, magamhoz jöve felolvastam a
gyászhirt! Ugy hiszem, hogy a rokon lelkek közt egy szivbe járó kötelék
létezik, s midőn az egyik meghal, vagy bánat éri, a többi is érzi; igy
nekem is könynyeim azt jelenték, hogy én az öreget szerettem, s midőn
meghalt megsirattam! Tudom ő is gondolt ránk, mig csak eszin volt,
hiszen rólunk sokat tett fel, s rólam bár a fődologban csalódott, azt
mondá: _nagy magyar vagyok! s sok vizet fogok zavarni!_ Istenem,
Istenem, valjon igaza lesz-e az öregnek? Nem tudom, de most ugy hiszem
nem leend igaza!
Nyugodjék csendesen alant! Fenn tudom, hogy boldog!
Meglehet, sok papirt mértem tehetségemhez, hanem hisz ez emberi dolog.
Azonban ugy segitek, hogy rólad is tudakozódom: Hogy vagy? mit csinálsz,
irj vagy egy szép verset! tudom ugyan, hogy neked is vannak szeszes és
szeszélyes ügyeid az emberekkel; hanem szánd meg szegényeket, s aztán
nevesd, hogy mint begyeskednek, kevélykednek, s mulasd magad apróságos
intrikáikkal! s igy ha bevonulsz a szellem kis hajlékába, szentelhetsz
nehány pillanatot, hogy a lélek röppenéseit, vagy föllengését szemmel
tartsd, és leird. Én most Byrontól forditgatok, ámbár mig költészete
magával ragad, philosofiáját utálom. Nem vette észre szegény, hogy az
első az utóbbit megbuktatja, vagy pedig, s azt inkább hiszem, akarva irt
igy, hogy az emberek töprenkedjenek munkáin, ő meg gyönyörködjék
töprenkedéseiken; mert hiszen ő istentagadó s pedig a legszebb
költészet, legszebb imádság, ő pedig a legnagyobb költő volt. J. Józsi
igaz barátod, valamint nekem is, vesd magad az ő karjai közé, ámbár nem
mondta még egyszer is, hogy második apád, no de hisz te elég okos vagy,
s aztán a végén a szép szó is jó, bár annyit adna mindenki, hisz az öreg
Bolyai Farkas azt mondta, azért is köszönettel tartozunk másoknak, ha
meg nem sértenek; hát még ha ránk mosolyognak. Jön kedves barátom a
karácson, s aztán az ujév, bár jobb szeretném mint korlátolt
tapasztalatu vásárhelyi diák legátióba, trappolni, mégis ha szinte nem
ugy áll is a dolog boldog ünnepeket s vidám ujévet kivánok neked
szivemből; s adja az ég, hogy ha husvét nem is, de pünkösd mindenesetre
otthon találjon, mindnyájunkkal egyetemben, s ezek után csókollak
az ifjoncz.
Erre a válasz következőleg hangzott:
Kedves barátom Farkas!
Olvastam soraidat s látom, hogy sajkádat még mindig hányják-vetik a
viharok. Miért nem huzódol biztos révbe? Node hisz oda törekszel, csak
az a kérdés, hogy van-e oly rév, s ha van, hol van? és mi uton juthatni
oda? Ez a kérdések kérdése, s a ki ezt megfejtené, tán megérdemelné,
hogy bölcsnek hivassék. Oly rév, melyben csak kis szelek látogatnak, s
óriás hullámoktól bátran lehetsz, mindenesetre van, és szerintem ide
eljuthatni, önismeret tiszta világnézet (legalább magunk hite szerint)
és gyengéink kiirtása által. És most bár nevetségesnek tartom, fölnyitom
bölcsességem szekrényét, mondhatnám nádparipáim ketrecének is, s
föltárom előtted titkait.
Már ha nem éppen Ádám apánk, de unokái bizonyosan predikálták, hogy a
bölcseségre első lépés az önismeret. Mint amazt a világon, ugy az
önismeretet is sokfélekép értelmezik. Szerintem elég tudnunk, hogy
gyengékkel teljes, inkább ábrándokban, mint a valóban élni szerető
lények vagyunk, kik eszményi szépre, nagyra képesek nem vagyunk; de tán
nem is lehetünk, hisz ez természetünkkel, mely merőben anyagi,
ellenkeznék. Természettől önzők lévén, önérdek cselekvényeink ha nem
egyetlen, de főrugója.
Ha e szempontból itéljük meg magunk és mások tetteit, mindjárt nem
találjuk annyira visszatetszőknek utálatosoknak, mint különben.
Mi a világot illeti, e felőli nézetünk szerintem mindjárt sokat tisztul,
mihelyt az embereket, mert hisz a világon csak embereket értünk, gyenge
önző valóknak gondoljuk, kik saját nádparipáikon lovagolni különösen
szeretik. Ilyeknek tekintve őket természetesen, hogy tőlök semmi jót nem
várhatsz, s ha mégis vársz, akkor ábrándozó vagy, a csillagokat nézed,
mig lábbal pocsolyában gázolsz. Ha ily embereket bizonyos eszme szerint,
mely már mint nem anyag valósithatlan, jobbitani, boldogitani akarsz,
hálátlan munkához kezdettél, mely csak keservvel adózik, annyival is
inkább, mert oly dologhoz fogtál, mi nem téged illet, mi nem
kötelességed. Elég lenne, ha magad magadat boldogithatnád, ez által
közvetve sokat használnál a világnak is. Kis pajtásom, ha azon sok
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Fogságom története - 8
  • Parts
  • Fogságom története - 1
    Total number of words is 3887
    Total number of unique words is 2020
    29.1 of words are in the 2000 most common words
    40.9 of words are in the 5000 most common words
    48.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Fogságom története - 2
    Total number of words is 4021
    Total number of unique words is 1999
    31.0 of words are in the 2000 most common words
    44.0 of words are in the 5000 most common words
    50.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Fogságom története - 3
    Total number of words is 4088
    Total number of unique words is 2098
    31.0 of words are in the 2000 most common words
    43.1 of words are in the 5000 most common words
    49.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Fogságom története - 4
    Total number of words is 4052
    Total number of unique words is 2006
    29.9 of words are in the 2000 most common words
    42.8 of words are in the 5000 most common words
    48.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Fogságom története - 5
    Total number of words is 4115
    Total number of unique words is 2064
    29.0 of words are in the 2000 most common words
    42.0 of words are in the 5000 most common words
    48.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Fogságom története - 6
    Total number of words is 4029
    Total number of unique words is 2073
    26.9 of words are in the 2000 most common words
    38.1 of words are in the 5000 most common words
    44.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Fogságom története - 7
    Total number of words is 4152
    Total number of unique words is 2056
    31.7 of words are in the 2000 most common words
    43.9 of words are in the 5000 most common words
    50.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Fogságom története - 8
    Total number of words is 4024
    Total number of unique words is 2109
    29.8 of words are in the 2000 most common words
    43.4 of words are in the 5000 most common words
    49.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Fogságom története - 9
    Total number of words is 4049
    Total number of unique words is 2127
    29.8 of words are in the 2000 most common words
    41.9 of words are in the 5000 most common words
    48.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Fogságom története - 10
    Total number of words is 1120
    Total number of unique words is 689
    39.8 of words are in the 2000 most common words
    52.4 of words are in the 5000 most common words
    56.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.