Figurák. (Furcsa emberekről furcsa históriák.) - 2

Total number of words is 3840
Total number of unique words is 1840
32.6 of words are in the 2000 most common words
44.1 of words are in the 5000 most common words
50.4 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
Én tehát körülnéztem az udvaron, de létrát nem találtam.
Egy ott ácsorgó suhancznak szóltam, hogy hozzon egy létrát, kap érte két
hatost.
Két percz mulva volt létránk.
Neki támasztottuk a padlásajtónak.
– Tessék előre menni! – bíztatott Kávé Péter.
– Kérem, ön idősebb.
Nem igen hatotta meg az udvariasságom, attól tartott, hogy a melyikünk
először földugja a fejét, azt Firiczky valami léczczel agyonkoppantja;
de azért csak ment előre.
Mikor a padlásajtóhoz ért, óvatosan lesett föl a szemével és bekiáltott:
– Alásszolgája, Firiczky úr!
Semmi felelet.
– Önt keressük, Firiczky úr!
Semmi hang.
Vissza akart térni.
– Kérem, csak tessék bemenni, én is megyek.
Ott álltam a lábai alatt; láttam, hogy szeretne fejbe rugni, de nem
tágítottam.
Bemászott hát a padlásajtón, én meg utána.
– Nincs itt, – mondá körülnézve.
Én azonban elindultam, hogy bejárom a padlást.
Megnéztem minden sarkot, de Firiczkynek nyoma sem volt.
A kémény mellett találtam egy mély üreget, oda is beszúrtam egy
léczczel.
Ordítás hangzott föl az üregből.
– Ki az? – kiáltottam le.
Firiczky úr mászott elő négykézláb, azután, hogy fölegyenesedett,
tenyereit a gyomrára szorította.
– Mit akarnak velem? – nyögte szomorúan.
– Uram! ön Glódy urat megsértette!
– Ő is megsértett engem!
– Glódy úr elégtételt kér!
– Én is!
– Szíveskedjék segédeit a továbbiakra nézve hozzánk küldeni. Lakásom
fazekas-utcza 13.
Ezek után udvariasan meghajtottuk magunkat és lementünk vissza a létrán.
Az utczán a nyitott ablakon át hallottuk, mikor Firiczky siralmas hangon
kiáltotta a szakácsnéjának:
– Néni! Melegítsen tányérokat! Az a gazember megölte a gyomromat!
Másnap eljött a két segéd.
Kardpárbajt akartak, de mi kijelentettük, hogy megbízónk, mint sértett
fél, pisztolyt kíván, mert valahányszor kardot fog a kezébe, mindig
izomgörcsöt kap.
Megegyeztünk tehát abban, hogy pisztolypárbaj lesz vaddisznógolyóra.
Találkozási helyül kitűztük a Szépasszonyvölgyet.
Glódy halálra sápadt, mikor megmondtuk, hogy vaddisznógolyóra fog menni
a párbaj.
Azt mondta, hogy ő ezt ki nem állja, inkább megszökik, vagy visszavonja
a kihívást.
Miután azonban én lapunk becsületére, a férfias bátorságra és a
Komjáti-féle életbiztonsági pisztolyokra hivatkoztam, – gondolom, ez
utóbbi érv hatása alatt – megnyugodott a dologban.
Másnap hajnalra volt kitűzve a meghalás. Glódy éjfélkor fölvert az
álmomból, azt mondta, hogy nem tud aludni.
Én sajnálkoztam rajra, de egyúttal azt is megkérdeztem, hogy mi az
ördögért keltett föl engem, mikor én aludni pompásan tudok.
– Könnyű magának! – mondta elkeseredve – de ha az én bőrömben lenne…
– Álljon háttal a pisztoly felé.
– Egykutya!
Jó gondolatom támadt.
– Tudja mit: az ellenfél segédei önt megtapogatják, hogy nincs-e a
mellén valami bádog, de hátul nem fogják megtapogatni. Öné az első
lövés. Amint kisütötte a pisztolyát, forduljon meg azonnal.
– Hátul tömjem ki magamat?
– Természetesen!
– De hátha a fejemet találja?
– Hajtsa le a fejét.
Glódy kérdőjel alakra görbült, hogy jó lesz-e így?
– Nagyon jó.
Elmentünk az Erzsébet kávéházba és ittunk minden italból, a mit csak
mértek, úgy, hogy én már valóságos likőrkereskedésnek éreztem magamat.
Hajnali öt órakor mentünk Glódy lakására.
Átöltözött szépen fekete ruhába és a bajuszát is kipödörte.
Én azután kitapaczíroztam hátulról becsületesen. A kabátja alá tettem
egy vastag franczia szótárt, egy bibliát, egy szakácskönyvet meg egypár
csizmaszárat. Arra a testrészére pedig, amelyen ülni szokott, egy nagy
pléhfödőt.
Mire elkészültünk, odarobogott a fiakker a másik segéddel s mi
beleültünk.
Megható pillanat volt az, midőn Glódy elbúcsúzott a feleségétől.
Még most is meg kell törülni a szememet a zsebkendővel, ha rágondolok.
Glódy a fiakkerban le akart ülni, de a födő miatt nem tudott. Kávé
barátunk egyre kínálta helylyel, de Glódy azt felelte, hogy állva kíván
menni a halál elé.
Az úton nem szóltunk semmit.
Ünnepélyes komoly utazás volt ez.
Én ugyan nem féltettem Glódyt, de ő valószínűleg féltette magát, mert
nagyon halavány volt és többször megtapogatta magán a borítékot.
A Szépasszonyvölgyben már akkor ott állt a másik kocsi.
A felek hidegen üdvözölték egymást s az idő is igen hideg volt.
Megtöltöttük a pisztolyokat, azután Kávé, mint legidősebb segéd,
kibékülésre szólította föl a feleket.
Pillanatnyi hallgatás következett erre a fölszólításra. Úgy látszott,
hogy mind a kettő szeretett volna kibékülni, csak első nem akart lenni a
kéznyújtásban.
Kávé ismételte a kérdést.
Mind a ketten tagadólag intettek.
Erre letakartuk a pisztolyokat kendővel. Glódy választott először,
azután Firiczky.
Fölállítottuk őket harmincz lépésnyi távolságra.
Az adott jelre Glódynak volt joga először lőni.
Reszketve emelte föl a pisztolyát és lőtt.
Ugyanebben a pillanatban hirtelen megfordult és négykézlábra állt.
A pléhfödő körvonalai tisztán látszottak.
Valamennyien kaczagtunk.
Firiczky lőtt.
Glódy hasra esett.
A golyó a födő gombjáról pattant vissza!


Hogyan jutott Matongó a bájos Kanyerának, Mpvapva leányának, kezéhez?
– Szerecsen novella. –
Haj-haj!
Abban a boldog országban, a hol örökös kánikula forralja a vizeket és a
pizangfák árnyéka alatt ingyen lehet hűsölni, kevés olyan szép leány
volt, mint Kanyera, a fehérhajú Mpvapva leánya.
Fehérhajú Mpvapva leánya fekete volt, mint a korom, azaz olyan fekete,
mintha bizonyos kormokat szétkeféltek volna az egész testén. Különben
egyenes volt, mint a pálma; ajkainak csókját tenyérnyi széles helyen
lehetett érezni, kövér kezei akkorák voltak, mint egy-egy jól kifejlett
czukordinnye, s ha a lábait ültében a sarkára támasztotta, nem volt
olyan szerecsenszív, a melyet szép talpaival egyszerre el nem bűvölt
volna.
Két afrikai gavallér kurizált titokban a bájos Kanyerának: _Matongó_ és
_Suna_.
Hogy Kanyera melyiket szerette, azt tőle sohasem kérdezték, s így az
szűzi szívének örök titka maradt.
Szép, deli ifjú volt mind a kettő; puha fekete gyapjút viseltek a
fejükön, és Matongó ruházatul egy tarka nyakkendőt is, a mit egy
utazótól csent el.
Matongó büszkén hordta ezt a nyakkendőt a térde kalácsa fölé kötve s
lenézte Sunát, a ki ruházatul csupán három honi kakastollat viselt a
hajába tűzve. Viszont Suna is lenézte Matongót, mert az ő orrában
nagyobb volt a rézkarika, a hátára meg rinocerosz volt festve.
Egy napon megkérdezte a két gavallér Mpvapvát, hogy mi a leány ára?
– Hat fehér ökör, – felelte Mpvapva büszkén.
A két gavallér szomorúan sompolygott odább.
Kanyera a kapu mellett levő banánfa levelei között hallotta ezt a
szóváltást és egy fél kókuszdió héjat telecsöpögtetett a könnyeivel.
Háromszor újult meg a hold ez után a szóváltás után.
Ez idő alatt az öreg Mpvapva huszonháromszor kergette meg a ház körül
ólálkodó fiatalokat, sőt Matongónak egyszer úgy az inához vágott egy
kiszáradt agyagdarabot, hogy Matongó hét nap, hét éjjel nyögött belé.
Egy holdvilágtalan csöndes éjen, midőn csupán a fehér csillagok bújtak
ki az égnek fekete paplana alól, hogy az öreg Mpvapva kunyhóját
bámulják, Matongó négykézláb odacsúszott a kerítés mellett levő
banánhoz.
Az volt a szándéka, hogy az éjmadár énekét utánozva kicsalja Kanyerát a
nádnyoszolyából és elmondja neki, hogy az ökröket nem képes
előteremteni, azután pedig rábeszéli, hogy szökjenek el és építsenek
kunyhót maguknak a kék hegyek tulsó oldalán.
Azonban mikor fölért a banánfa derekára, valami sötét alak ijedt
mozdulatot tett fölötte.
Matongó azt hitte, hogy valami tolvajmajom lopódzott a fára, miért is
óvatosan egy félre eső ágra húzódott és egy jól irányzott banánnal
oldalba vágta a sötét alakot.
Egy nagy nyekkenés volt a felelet.
Hanem aztán csakhamar őfelé is szállt egy emberfej nagyságú banán és úgy
találta a háta közepén, hogy csaknem lefordult a fáról.
Matongó egyszerre tisztában volt, hogy nem majommal van dolga.
– Te vagy, Suna? – kérdezte halkan.
– Én vagyok, Matongó, – szállott alá a felelet.
Egy perczre mind a ketten elhallgattak.
Ez alatt a percz alatt Matongónak furfangos terv játszotta át az
agyavelejét.
– Valamit mondanék neked, – szólt hízelgő hangon Sunához.
– Fülem nyitva van, – felelt Suna.
Matongó fölkúszott hozzá a banánfa tetejére.
Suna rosszat gyanítva mászott odább az ágak között.
– Meg akarlak ajándékozni a térdem díszével, – szólt Matongó és levette
a térdéről a nyakkendőt.
Suna kinyújtotta a kezét.
Ebben a pillanatban Matongó szemefehére megvillant: elkapta a Suna
kezét, azután a derekát és nagyot ordítva rántotta le Sunát az ágról.
Mind a ketten lezuhantak a banánlevelekkel borított földre.
Itt aztán Matongó segítségért ordított és a Suna gégéjét szorongatta.
A kunyhóból csakhamar kirohant az öreg Mpvapva és a családja.
– Tolvajt fogtam, Mpvapva! – kiáltotta Matongó. – El akarta lopni a
banánaidat és mérget akart önteni a kutadba!
Az öreg Mpvapva csöpp híjja, hogy el nem sápadt a haragtól.
– Gazember! – Kiáltotta dühtől vaczogó fogakkal.
Suna mentegetni akarta magát, de az öreg megfogta és kitaszította az
udvarból.
Azután a Matongó nyakába borult és így szólt:
– Derék Matongó, fiammá fogadlak! – És odalökte az örömtől mosolygó
Kanyera karjaiba.
Suna látta ezt a nádkerítés mögül és a szíve elszorult. Keserű hangon
kiáltotta be Mpvapvának:
– Minek is volna neked az ökör, Mpvapva? – Elég hatökör vagy te magad
is!


A fekete kutya.
A vasúti harang élesen kongott.
A vonat kerekei csikorogva indultak el.
Körülnéztem. A kupéban egy vöröses szőke úri ember ült, mellette a
díványon egy nagy bozontos fekete kutya, szemben velük egy szerecsen.
A vöröses szőke úri emberen első pillanatra meglátszott, hogy angol, a
fekete kutyán, hogy új foundlandi, a szerecsenen, hogy inas.
Szivart vettem elő, levágtam a végét, azután megfordítottam és
belefújtam, hogy kimenjen belőle a dohánypor.
Az angol udvariasan szólított meg:
– Bocsánat, ha meg nem sértem önt, talán a legközelebbi állomásig szíves
lehetne a füstölésről lemondani, akkor majd átülünk.
– Talán árt önnek? Igen szívesen.
Ezeket mondva, visszatettem a szivaromat a zsebembe.
– Nem nekem, hanem Nero úrnak, – felelte az angol.
Ránéztem a szerecsenre és a fejemmel bólintottam.
– Csalódik ön, – szólt az angol, – ez Thomas, ennek nem árt a füst,
hanem igenis ennek.
Ezeket mondva, a nagy fekete kutyára mutatott.
A kutya a gazdája mozdulatára rámnézett.
Elkeseredetten komoly tekintete volt, nem szerettem volna összeveszni
vele, s különben sem szoktam terhére lenni az utazótársaimnak.
Mindazonáltal nem tudtam visszatartani egy megjegyzést:
– Őnagysága – szóltam a kutyára mutatva – talán tüdőbajos?
– Óh éppen nem, – felelt az angol, – csakhogy nagyon tüszszög a
dohányfüsttől.
Jó lenne, ha megtanítaná uraságod pipázni, akkor ilyen kellemetlenségek
nem érnék ő kutyaságát.
Az angol megvető pillantással felelt, aztán intett a szolgájának, a ki
fölbontotta az egyik paktáskát és pecsenyét, kenyeret vett elő.
A nagy fekete kutya olyan komoly arczczal ült ott a pamlagon, mintha
valami londoni akademia elnöke lett volna. A legnagyobb flegmával nézett
ki az ablakon és meg-megingott, mikor a vonat a bakterházak előtt a
sín-váltókon átugrott.
Az angol szeleteket vágott a kenyérből és a húsból, azután a kettős
szeleteket odatartotta Nero orra alá.
Nero be-bekapta a szeleteket, azután ismét az előbbi hidegvérűséggel
nézett ki az ablakon.
Most az inas egy palaczk bort vett elő, csészébe öntötte és megkínálta
vele Nero urat.
Nero úr hamar belafatyolta a bort is.
Azt hittem, most egy szalvéta következik, a mivel megtörlik Nero úr
száját, de csalódtam: az inas csak meghajolt és kedves egészségére
kívánta neki az ebédet.
Az angol levette a fogasról a plédjét és ráterítette a kutyára.
Most már nem állhattam meg szó nélkül:
– Ugy-e bár uraságod hisz a _lélekvándorlásban_?
Az angol felelet helyett intett az inasának, a ki belenyúlt a belső
zsebébe és egy nyomtatványt adott nekem.
Olvastam:
«_Minthogy legkedvesebb barátom Nero, annyiszor kelt feltünést
és szolgáltat okot a kérdezősködésekre, hogy ugyanazon
feleleteket többször kellene ismételnem, – jónak láttam
kinyomatni a kutyám, barátom iránt érzett szeretetem és
tanúsított figyelmem okát:_
_Ezelőtt öt esztendővel Ceylon szigete mellett egy öbölben
fürödtem._
_Valami örvény vagy vízár elkapott._
_Oda vesztem volna, de ez a kutya beleugrott a vízbe és a
nyakamnál fogva kimentett._
_Azt hiszem, egy nemeslelkű életmentő megérdemli, hogy az
életéről mi is gondoskodjunk._
_=Lord Ebbolon D.=_»
– Nagyon helyes, – szólok a nyomtatvány átolvasása után, de egy szó
ellen kifogásom van.
– És az?
– Ezek a kutyák nem nemeslelkűségből halásznak, vagy mentenek, mert
ilyesmit föltenni róluk nem is lehet.
Az angol kimeresztett szemekkel nézett reám.
– Azt hiszi?
Persze hogy azt. Csak nem gondolja ön, hogy mikor ez a kutya önt kihúzta
a vízből, tudta azt, hogy emberéletet ment? Hiszen ha ezt tudja, akkor
nem a nyakát fogja meg önnek, hanem a karját, mert akkor azt is tudja,
hogy a gégéjét elharaphatja.
Az angol még meredtebben nézett reám.
– Ön filozófus?
– Nem.
– Természetvizsgáló?
Ráhagytam, hogy az vagyok.
– Tehát az ebekről tudományosan nyilatkozik.
– Amint veszszük.
– És teljesen meg van győződve arról, hogy ez a kutya ösztönből mentett
meg?
– Úgy van, uram.
Az angol fölállott, kinyitotta a kupé ajtaját, Nero urat pedig megfogta
a nyakánál és kidobta.
Azután az inasát is megkapta.
Ez egy pillanatig ellenkezett.
Hiába rohantam közéjük, mielőtt segíthettem volna, az inas kirepült és
az ajtó becsapódott.
– Szerencsétlen! – kiáltottam – mit tett ön?
– Mit? Hát kidobtam őket. Köszönöm, hogy fölvilágosított.
– De az inast? Miért dobta ki?
– Hozzá tartozott a kutyához.
– De mégis…
– A kutya az övé volt akkor is, _ő küldötte utánam a vízbe_.
Összecsaptam a kezeimet.
– Ön barom!
– Uram!!!
– A ki az életmentőjével így bánik, az rászolgált erre a titulusra.
– Hiszen ön mondta…
– Hogy dobja ki ezt a nemeslelkű embert, a ki megmentette önt?
– De hisz a kutya mentett meg!
– Értsen meg kérem: ez az ember mentette meg az ön életét, a kutya
által.
Az angol leült és rám nézett.
– Az igaz! – felelte nyugodtan.
E pillanatban a vonat megállott, az angol pedig összeszedte a táskáit és
kiszállt.
– Hova megy? – kérdeztem.
Vállat vont:
– Megyek és fölkeresem a szerecsenemet!


Az álló csillag.
Nem tudom, hány óra volt, mikor B. kapitány névestéjéről hazaértem.
Az ibolyaszínű égen teljes pompában ragyogtak a csillagok. A kövezeten
ropogott a hó. Az utcza néptelen volt. Csak az én nyomaim látszottak a
fehér hórétegen.
Mikor az ablakom függönyét lebocsátottam, szemembe ötlött, hogy a
Jupiter szinte vakító ezüstszínben ragyog. Gondoltam magamban, talán
azért látom ilyennek, mert jégkéreg van az ablakomon, azután hirtelen
elfelejtettem az egész csillagvilágot és mély álomba merültem.
Nem tudom, meddig aludtam, de mikor fölnyitottam a szemeimet, némi
kábultságot éreztem.
Fölugrottam, hogy el ne késsem a napi munkától. Az órám állt. Odamentem
hát az ablakomhoz és fölhúztam a függönyt, hogy az idő felől tájékozzam
magamat.
Az égen nem volt még napvilág. A Jupiter még mindig ott ragyogott az
ablakommal szemben. Kívül az utczán csöndes volt minden.
Visszafeküdtem az ágyamba és ismét aludtam egy verset.
Emlékszem rá, hogy nagyon jól esett ez a második alvás. Olyan üdén
ébredtem föl belőle, mintha akkor születtem volna.
Siettem is otthagyni az ágyat. Véleményem szerint délelőtti 10 óra
lehetett és én már is elkéstem a munkámból.
Milyen nagy volt azonban a csudálkozásom, midőn az ablak függönyét
fölhúzva, az eget az előbbi pompájában, a Jupiter csillagot az előbbi
fehér izzásban pillantottam meg.
Hogy még egyszer neki dőljek az alvásnak, ahhoz nem éreztem kedvet.
Eszembe jutott, hogy kitünő konstantinápolyi dohányom van és hogy tegnap
friss theát vettem.
Meggyujtottam hát a spirituszt és theát forraltam. Illatos és zamatos
thea volt. Megtöltöttem utána a csibukomat és mert czudar hidegnek
éreztem a levegőt, visszabujtam az ágyamba.
Gondoltam, olvasok valamit, míg a nap fölkel, de az ágyamhoz nem volt
más könyv közel, mint Kantnak a filozófiája.
Három éve halogatom már ennek a könyvnek az elolvasását, most éreztem
hozzá először hajlamot.
Azonban alig olvastam a könyvből 3 oldalt, az erős török dohánytól-e,
vagy Kantnak a filozófiájától szédülni éreztem a fejemet.
Letettem hát a csibukomat, és ismét elaludtam.
A szél ordítva futkosott a kályhámban, mikor fölébredtem; az ablakok
zörögtek és az esőcsatornáról pilingelve hullottak alá a jégcsapok.
Csaknem hanyatt estem ijedtemben, mikor az égen ismét a csillagokat
pillantottam meg.
Kétségtelen volt előttem, hogy a föld megállott s hogy én már 3–4
nappalt nézek éjszakának.
Bizonyos, – gondoltam magamban, – hogy a földnek a tengelye az erős
hideg következtében megfagyott és így a föld megszünt forogni.
Tömérdek aggodalmam támadt egyszerre:
ha minket ért az a malőr, hogy a hemisféránk nem a nap felől állott meg,
ki fog bennünket győzni petroleummal? hová lesz a naptár, napló, napóra,
nappal, napos, napszámos, napfogyatkozás, reggeli, vacsora, délharangszó
s más eféle napvilágos ízék;
ha örökös lesz az éj, arra leszünk-e kárhoztatva, hogy örökké aludjunk?
fognak-e az éjbe borult országok indítani expedícziót a polusokhoz, hogy
a befagyott tengelyeket kiolvaszszák?
divatban marad-e az a köszöntés, hogy: jónapot?
a föld túlsó feléről nem özönlenek-e ide a baglyok, denevérek, lumpok és
az éjjeli bakterok?
micsoda óriási scandalum ez a világegyetemben, hogy egy kóborgó csillag
állást foglal el?
hova lesz a tavasz, nyár és ősz, hova a saisonszerű kedves dolgok?
minek fogják nevezni a Pesti Naplót és felhős időben miképen csinálunk
nappali világosságot?
melyik fele lehet most a földnek lefelé s miután a föld megállott, nem
zuhan-e le azon az oldalon a tenger és nem potyognak-e alá az emberek?
* * * * *
Ilyenféle gyötrődések között jártam a szobában körülbelül 1 óra
hosszáig. Akkor aztán elbágyadva a kínos gondolatoktól, ismét elaludtam.
Arra ébredtem föl, hogy az ajtóm nyikorog.
Rablók, – gondoltam magamban és a revolveremhez nyúltam.
Ugyanebben a pillanatban kinyílott az ajtó és odaugrott hozzám a
rendőrbiztos.
Kicsavarta kezemből a revolvert.
A szobám egyszerre tele lett emberekkel és asszonyokkal.
– Mit akarnak? – kérdeztem csudálkozva.
A rendőrbiztos odafordult a szerkesztőmhöz és így szólt:
– Éppen jókor érkeztünk; ha még egy perczig késünk, hát a munkatársa
agyonlövi magát!


Öngyilkosság öngyilkos nélkül.
– Egy hirlapiró emlékirataiból. –
– A verse az rossz, hanem a neve jól hangzik, hát beállhat hozzám
munkatársnak! – mondta _Párducz_ József, a «Bárkonyosi Hirlap» felelős
szerkesztője.
Alacsony, köpczös ember volt. Fekete szemöldökeit olyan méltósággal
mozgatta, mint egy római hadvezér, s nekem úgy tetszett, mintha beszélni
is csak «_ciceró_»-ban szokott volna.
Ah! én nyomorult «_petit_»-nek éreztem magamat e nagy zseni mellett!
– Hírt és mindig csak hírt! – szokta mondani. – A közönség egy része nem
olvas vezérczikket, más része nem olvas tárczát, hanem a híreket
mindenki olvassa.
Elindultam hát a rendőri hivatalhoz és bemutattam magamat a bárkonyosi
főkapitánynak:
– _Zelenváry_ Balambér vagyok, a «Hirlap» munkatársa.
A főkapitány szemüvege megcsillant, a mint föltekintett.
– I-vel vagy ypszilonnal?
– Ypszilonnal! – feleltem büszkén. Pedig hát 50 krajczárért vettem a
nevemet; hanem úgy gondolkoztam, hogy a személyem által meg van ez a név
nemesítve! Különben azelőtt _Buxbaum_ Alfréd volt a nevem, a nélkül,
hogy zsidó voltam volna.
Dehát én istenem, ki olvasna el olyan tárczát, a mely alá _Buxbaum
Alfréd_ van jegyezve!
A főkapitány nagyon meg volt elégedve a formámmal, csupán a füleim nem
tetszettek neki; de biztosítottam, hogy ilyen fülek vannak most divatban
Párisban, s ő megnyugodott benne.
Azt mondta, hogy nincs semmi hír.
Kétségbe voltam esve.
Nagy szomorúan állítottam be a szerkesztőségbe, a hol a szerkesztőm
négyszögletű lyukakat vágott egy újságba s e mellett szidta a
finánczokat, a kik a dohányát megtalálták.
Milyen szidalom volt az! Milyen költői! Mily magvas és ékes!
Demoszthenesz sem tudott volna szebben káromkodni.
– Azt a jeges zivatarba forgatott hétfájdalmú perecesrúdját ezeknek a
nemzetsorvasztó kormányinasoknak! Képzelje, öcsém, megtalálták a
dohányomat!
– Az baj!
– Dehogy baj, az még nem baj, hogy vitriolból vegyenek kádfürdőt azok a
himpellérek! Hanem az a baj, hogy megbüntetnek legalább is száz
forintra!
Ezeket mondva, úgy odacsapta az ollóját a sarokba, hogy csaknem szikrát
vetett.
– No, van-e hír?
Alig mertem kinyögni, hogy nincs.
– Az nem baj, irjon, a mit akar.
– De kérem, mit irjak, ha semmi sincsen?
Sohasem felejtem el azt a kővé változtató tekintetet, a mivel végig
mért.
– Hát azt hiszi, hogy adhatunk ki lapot hír nélkül?
– De kérem, ha nem történt semmi!
Látta, hogy újoncz vagyok, miért is enyhébb arczot vágott. Azt mondta,
üljek le s irjam, a mit diktál.
Irtam:
=Léghajó városunk fölött.= Ma hajnalban a koránkelők egy óriási
léghajót pillantottak meg városunk fölött, mintegy nyolcz
kilométernyi magasságban.
Bátorkodtam megjegyezni, hogy ma hajnalban irtózatos sötét volt s még
most is olyan köd ül az utczán, hogy az ember nem lát két lépésnyire.
– Hát irja, hogy tegnap vagy tegnapelőtt, a mikor nem volt köd.
Azután folytatta:
A léggömbhöz egy üres csónak volt erősítve, a melyben két férfi
és egy nő ült. Hatalmas széláramlat vitte őket kelet felé.
Városunkat egy nagy teleszkóppal vizsgálták s homokot szórtak
ki, mire néhány pillanat alatt oly magasra emelkedtek, hogy csak
borsónagyságú fekete pont gyanánt látszottak az égen. Kik
lehettek a léghajósok, nem tudhatjuk, mert ez idő szerint sehol
sem eresztettek föl léghajót.
Ismét bátorkodtam megjegyezni, hogy ha sehol sem eresztettek föl
léghajót, hát ez sem lehet igaz; mire ő azt felelte, hogy csakugyan nem
igaz egy szó sem belőle, de hát hír kell, és a nélkül, hogy észrevette
volna a furcsa befejezést, diktált tovább:
=Vakmerő rablótámadás.= Az éjjel a gyöngytyúk-utczában egy
helybeli úri embert ismeretlen tettesek megtámadtak és elvették
tőle az óráját, tárczáját és gyűrűit. A túlnyomó erő ellen nem
védhette magát. Persze, _rendőr_ megint nem volt sem közelben,
sem távolban, s ez szerencse is, mert talán a rendőrt is
kirabolták volna.
Ennél a hírnél azt kérdeztem a szerkesztőmtől, hogy ez is költött hír-e?
– Persze, hogy az!
– De kérem, akkor miért méltóztatik szidni a rendőrséget?
Kicsinylő pillantást vetett rám.
– Látszik, hogy kezdő! Hát nem tudja, hogy a rendőrség tisztán arra
való, hogy szidjuk. Hát kit szidjunk? A római pápát? – Akkor nem
fizetnek elő a papok. A kormányt? – Akkor nem fizetnek elő a megyei
hivatalnokok. A függetlenséget? Akkor nem fizet elő a polgárság. A
városban nem szidhatunk senkit, mert mindenkinek van pártja s köztük
előfizető, hát így nem marad más hátra, mint a rendőrség, a melynek
tiszteletpéldánya van.
S diktált tovább:
=Talált erszény.= Ma délután egy tömött bőrerszényt hoztak
szerkesztőségünkbe. Van benne 16 zálogczédula, 30 kifizetetlen
számla, egy bábaoklevél és egy operaária a «Kunok»-ból. A ki
elvesztette, kellő igazolás mellett átveheti.
– Ez sem igaz?
– Persze, hogy nem!
– Hátha valaki kéri?
– Nem igazolhat olyant, a mi nem igaz.
Beláttam, hogy igaza van.
– No hát, most próbáljon magátul irni.
Rágyujtottam egy szivarra s azután kisütöttem a következő hírt:
=Botrányos verekedés.= A szobában ketten voltak: a főispán és a
polgármester. A főispán mindig füstöl, a polgármester mindíg
köhög. Ez utóbbi arra kérte az előbbit, hogy kímélje meg a
füsttől; de az előbbi rá sem hederített az utóbbi szavára. Ezen
azután összekaptak és kidobálták egymást a szobából. A melyik
kiesett, az mindig visszatért és kidobta a másikat, nem csekély
épülésére a hivatalnokoknak.
Szerkesztőm igen jónák találta ezt a hírt, csupán annyit változtatott
rajta, hogy a «=Botrányos verekedés=»-ből «=Kedélyes mulatozás=»-t
csinált, a polgármester és főispán helyett «Pál és János» testvéreket
irt, a füstöt és köhögést kitörülte és azt írta, hogy a két testvér
tréfából dobálta ki egymást az ajtón, s a megbotránykozó hivatalnokok
helyett «kedélyesen vihogó csőcseléket» irt, s legvégül odatette:
«_Rendőr persze itt volt, mert nevetni lehetett._»
Ezt a kifejezést «Rendőr sehol» és «A rendőrség távolléte által
tündöklött» – a szedők soha sem osztották széjjel, mert csaknem minden
rendőri hírnek ez volt a vége.
Mikor aztán a lap megjelent, 16 ilyen hír volt benne. Úgy olvasták, mint
a szentirást.
Hát még, mikor igazán volt hírünk! Öngyilkossági esetet kihúztunk két
hasábra, sokszor egy oldalra is.
Például egyszer a rendőrségnél ezt a hírt kaptam:
«_Bodza András 35 éves zsákolót ma reggel a diófán találták
fölakasztva. Felesége és két gyermeke maradt._»
Én meg is irtam hírnek ezen módon, de a szerkesztőm egészen máskép
dolgozta át. Ezt irta ebből a két sorból:
=Szörnyű öngyilkosság.=
_Mi történt ma a város végén?_
A társadalom rákfenéje, az öngyilkosság, ijesztő mértékben
terjed a legalsóbb néprétegekig.
Ma reggel ismét egy polgártársunk dőlt önkényt a hideg halál
jégkarjaiba.
Egy fiatal élet, _Bodza András_ zsákoló, a diófa lombtalan ágára
hurkolta önnyakát.
_Az öngyilkosság előzményei._
Miként saját kiküldött tudósítónk irja: az öngyilkos Bodza
Andráson bizonyos melancholia volt észrevehető a zsákolások
alatt, csupán akkor aranyozta meg a jókedv az orczáját, ha
_Finkelstein_ Salamon, a gazdája, bagót adott neki. Az
öngyilkosság napján korán kelt s midőn fölült az ágyban és
kezébe vette a csizmáját, feleségéhez így szólt:
– _Lyukas a csizmám!_
A felesége nem is sejtette, milyen mély értelme volt ennek az
egyszerű megjegyzésnek!
Azután szalonnát evett kenyérrel és a szalonnát erősen
megpaprikázta.
Mikor ezt elvégezte, kiállott az utczaajtóba és így szólt:
– Komisz idő lesz!
Felesége ezeknek a szavaknak sem tulajdonított mélyebb értelmet.
Mikor az utczaajtóból befordult és a kertbe ment, a felesége még
látta, hogy vakaródzott.
_Az öngyilkosság._
Bodza András kivitte a köpülőt. Odaállította a diófa alá, azután
egy sóhajjal a szájában és egy madzaggal a kezében fölállott a
köpülőre, átvetette a madzagot a diófa keleti oldalán levő
vastag ágon, azután hurkot kötött rája, ezt a fején át a nyakába
húzta és így szólt:
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Figurák. (Furcsa emberekről furcsa históriák.) - 3
  • Parts
  • Figurák. (Furcsa emberekről furcsa históriák.) - 1
    Total number of words is 3763
    Total number of unique words is 1865
    33.7 of words are in the 2000 most common words
    45.5 of words are in the 5000 most common words
    52.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Figurák. (Furcsa emberekről furcsa históriák.) - 2
    Total number of words is 3840
    Total number of unique words is 1840
    32.6 of words are in the 2000 most common words
    44.1 of words are in the 5000 most common words
    50.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Figurák. (Furcsa emberekről furcsa históriák.) - 3
    Total number of words is 3700
    Total number of unique words is 1929
    29.1 of words are in the 2000 most common words
    40.5 of words are in the 5000 most common words
    45.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Figurák. (Furcsa emberekről furcsa históriák.) - 4
    Total number of words is 3872
    Total number of unique words is 1872
    32.4 of words are in the 2000 most common words
    43.5 of words are in the 5000 most common words
    49.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Figurák. (Furcsa emberekről furcsa históriák.) - 5
    Total number of words is 3751
    Total number of unique words is 1964
    30.4 of words are in the 2000 most common words
    41.9 of words are in the 5000 most common words
    47.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Figurák. (Furcsa emberekről furcsa históriák.) - 6
    Total number of words is 3869
    Total number of unique words is 1845
    33.0 of words are in the 2000 most common words
    45.3 of words are in the 5000 most common words
    50.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Figurák. (Furcsa emberekről furcsa históriák.) - 7
    Total number of words is 3879
    Total number of unique words is 1837
    32.5 of words are in the 2000 most common words
    44.9 of words are in the 5000 most common words
    50.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Figurák. (Furcsa emberekről furcsa históriák.) - 8
    Total number of words is 3582
    Total number of unique words is 1865
    31.4 of words are in the 2000 most common words
    42.7 of words are in the 5000 most common words
    48.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Figurák. (Furcsa emberekről furcsa históriák.) - 9
    Total number of words is 163
    Total number of unique words is 128
    11.6 of words are in the 2000 most common words
    27.9 of words are in the 5000 most common words
    35.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.