Figurák. (Furcsa emberekről furcsa históriák.) - 1

Total number of words is 3763
Total number of unique words is 1865
33.7 of words are in the 2000 most common words
45.5 of words are in the 5000 most common words
52.7 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.

FIGURÁK.
(FURCSA EMBEREKRŐL FURCSA HISTÓRIÁK.)
IRTA
GÁRDONYI GÉZA.
BUDAPEST. 1890.
SINGER ÉS WOLFNER
BIZOMÁNYA.
Nyomatott Endrényi testvéreknél Szegeden.


ELŐSZÓ.
IRTA
MIKSZÁTH KÁLMÁN.
A törvényszéki vádlottaknál csak az általános kérdések között szerepel,
hogy az illető hova való; a lényegre mindegy. A könyvnél fájdalom
majdnem az a főkérdés, hogy «hol látott napvilágot?» Egy szegedi
illetőségű könyv már előre fitymáló mosolyt csal a kritikusi ajkakra, s
e mosoly alatt lappangva szinte ott lebeg már a sententia: «Bűnös és
büntetendő!»
Nekem magamnak is vannak Szegeden született szellemi gyermekeim, a
kiknek sokkal több küzdelmet kellett kiállaniok, mint a budapesti
kölykeimnek, pedig talán erőteljesebbek, életrevalóbbak ezeknél.
Nagy primitivitás ez s nincs is meg egyebütt, csak az irodalomban, mert
a fülemilének ha dalol, nem kételkednek azért a nótájában, hogy nem a
városligeti fasorban teszi, hanem valahol a szatymazi bokrok között.
Nekem egyrészt örömet okoz, hogy ez a könyv épen Szegedről jön, az én
_fogadott_ szülőföldemről. Mert az édes-vizű városnak, mely hadi
vitézségével, kereskedelmi életrevalóságával, magyar hűségével,
megszerezte czímerébe egy ezredév alatt a pelikánt, aztán a bárányt,
majd a phőnixet (ez került a legtöbbe), még szüksége volt egy állatra: a
bagolyra. Arra a bagolyra, mely a szép homlokú Minerva istenasszony
lábainál gubbaszkodik.
A paloták kupoláin csillámló napsugár nem veri ragyogását oly messzire,
mint a nyomdák fekete betűiből kilövellő fény.
Egy városnak nem elég, hogy csak paprikája legyen: jobban mutatja, hogy
igazi város, ha egy kis attikai só is terem benne.
Szeged egy rövid évtized óta magasan emelkedik ki az alföldi városok
közt mint könyvpiacz. Tiz-tizenöt figyelemre méltó mű jelenik ott meg
évenkint: s ha egyszer az a kérdés támadna, miért követel magának a
többi alföldi városoknál nagyobb rangot, nem a nagy házait kellene
fölemlítenie, hanem e köteteket.
Mert vegyük föl azt a képzelt esetet – a mi különben világ végeiglen
soha se teljesedjék, – hogy Szeged elenyészik e föld szinéről és három
adat marad fel róla.
Az egyik adat azt hirdetné, hogy _hetvenezer lakosa_ volt.
– Épen kétszerannyi mint Orosházának – mondaná a nyomozó történész.
A másik adat arról szólna, hogy nagy forgalma, élénk kereskedelme volt.
– Kedvező helyen feküdt – okoskodnék a történész – éppen a Tisza
mellett.
De amint rábukkan a harmadik adatra, hogy tizenöt könyv jelent meg
évenkint a nyomdáiban, a historikus élénken vetné papirra: «Itt egy
jelentékeny művelt város volt valamikor.»
Ám sok év sok tizenöt kötetjét lapoztam már át, de egyet sem találtam
köztük feltünőbbet, mint fiatal irótársamnak ezt a könyvét, a
«_Figurák_»-at. Tiszta kék ég alatt derült napsugár mosolyog, – a
frisseség harmatja reszket az alakjain. Sok szín, sok szellem s még több
elmésség. Csak még az izlésének kell egy kicsit tisztulnia.
Szinte érzem, mikor őt e néhány sorral bemutatom a közönségnek: «No most
ugyan erős ellenfelet veszek magamnak!»
De ugy gondolom, nem volt az becsületes s igazi kertész sohasem, aki
azért tapos el üde, illatos virágokat, mert nem ő termesztette.
_Mikszáth Kálmán._


A gizehi pergamen-lapok.
Van nekem egy franczia archeologus barátom, a ki már tíz év óta kotor
Egyiptomban és hieroglyphok fejtegetésével foglalkozik.
Ma kaptam tőle éppen levelet, a melyben a legújabb fölfedezéséről
értesít.
Azt mondja:
«Kedves Pajtás!
Alleluja! Heuréka!
Bukfenczet hány a lelkem örömében! Mert olyan régiségre bukkantam ám, a
melynek láttára a nap megáll az égen, a tudomány pedig ámulva tát
szájat!
Halld és ugorj:
_Megtaláltam Ádám apánknak a naplóját!_
Hiszed, nem hiszed, – az nekem mindegy: a drága lapok itt vannak a
kezemben, valamennyi vékony majombőr-darabokra írva.
Ott találtam a Loophog-piramis omladékai között egy tökkobakban.
Eleinte nem is sejtettem, hogy micsoda végtelen nagybecsű dolgok ezek,
de azután, mikor átolvastam az első sorokat, azt hittem, hogy leszédülök
a székemről.
Három napig se nem ittam, se nem ettem, se nem aludtam; folytonosan a
pergamen előtt ültem és olvastam lázasan.
Most már készen vagyok vele. Holnap reggel utazom egyenesen Párisba,
hogy bemutassam a tudós világnak.
Neked addig is itt küldöm a hevenyében írt fordítást, a melyet én már
letisztáztam.
A lapok útján értesülni fogsz a pergamen sorsáról.
Szervusz!
_A. Gardy._»
*
A levél mellett csakugyan megtaláltam a naplót.
Tessék, itt van:
_Paradicsom 1-ső év, 1-ső nap._
Ma kezdődött az életem.
Mikor a szemeimet fölnyitottam, körülöttem agyagdarabok hevertek,
előttem pedig egy fényes alak állott.
A fényes alak azt mondta:
– «Lészen a te neved Ádám!»
– Kihez legyen szerencsém? – kérdeztem tőle udvariasan.
– Én vagyok a te teremtőd, az Isten, – szólt és eltünt, mielőtt bővebb
ismeretséget köthettem volna vele.
Mindenek előtt letisztogattam magamról a sarat, azután körülnéztem.
Különféle fák, virágok, bogarak, agarak, madarak és szamarak voltak
körülöttem. A nap sütött és jószagú szellő sétálgatott az orrom alatt.
Nem messze tőlem egy forrás volt, melyből négyfelé folyt a víz.
Azonnal észrevettem, hogy ez az a forrás, a melyet a Genezis a
paradicsom közepén levőnek mond, miértis rögtön tudtam magamat
tájékozni.
_Paradicsom, 1-ső év, 3-ik nap._
Kezdem unni az életet!
Itt még csak egy tisztességes korcsma sincsen, a hova elmehetne az ember
egy kvaterkára.
Csak ezek az ostoba majmok, zsákszájú mammutok, örökké ordító oroszlánok
vannak itt körülöttem.
Meguntam az eget, mert kék, meguntam a fákat, mert zöldek, meguntam a
napot, mert nem tudok belenézni, meguntam a csillagokat, mert nincs
teleszkópom.
Mit ér az ilyen élet!
Csak legalább egy pipa dohányom volna, hogy rágyujthatnék, hiszen
finánczokat csak ezután teremt az Isten!
No ha ez sokáig így tart, hát fogok egy revolvert és agyonpuffantom
magamat.
Ilyenféle szomorú tünődések között feküdtem egy pálmafa árnyékában,
midőn egyszerre bódító szél érintette meg az arczomat, s a következő
pillanatban már úgy aludtam mint a juhászbunda.
Mikor fölébredtem, első dolgom volt az órámat megnézni.
3 óra mult 5 perczczel ebéd után.
Amint föltekintek, hát legnagyobb meglepetésemre egy csinos hölgyet
látok magam előtt, még pedig igen pikáns nyári ruhában, állván az a ruha
mindössze egy kis fügefalevélből.
– Alásszolgája nagysád! – szóltam örömmel hozzája és bemutattam az
idegen hölgynek magamat.
– Én Ádám vagyok.
– Én meg Éva, – válaszolt szemérmesen és rózsás kis mutatóujját elragadó
naiv mozdulattal emelte ajkaihoz, miközben a fejét kissé féloldalt
fordította és lopva egy hamiskás pillantást vetett reám.
– Minek köszönhetem a szerencsét, hogy nagysáddal találkozhatom?
– Én idevaló vagyok.
– Ja? Az nagyon pompás! E szerint landsmannok vagyunk?
– Igen, azok.
– De mondja csak nagysád, ha szabad kérdeznem: hogyan van, hogy mi előbb
nem találkoztunk?
– Ma születtem, – felelte szemérmesen.
– Úgy? Azt igen helyesen tette! Fogadja őszinte szerencsekívánatomat!
– Köszönöm.
A szép hölgy egy tulipánvirágot tűzött a hajába, én pedig a bajuszomat
pödrögettem.
– Hogy tetszik nagysádnak ez a tájék?
– Nagyon kedves.
– Persze, még nem tetszett erre járni.
– Hiszen mondtam, hogy ma születtem.
– Ja, igaz.
– És így nem is beszélhetek másról.
– Természetesen.
– Geografiát nem tanultam, – folytatta neki bátorodva.
– A mai világban nem is érdemes, kérem.
– Ön talán foglalkozott vele?
– Tagja vagyok a párisi földrajzi társaságnak.
– Az nagyon szép, de unalmas.
– A társaság?
– Nem: a földrajz és minden tudomány.
– Tehát beszéljünk másról.
– Majd én kezdem.
– Az nagyon érdekes lesz, – szóltam és a monoklimat a szememre
csíptettem.
– Hogy tetszem én önnek? – kérdezte a szép hölgy és megingatván karcsú
derekát, rám kacsintott.
– Nagysád elbűvölő!
– Ön hízeleg!
– Esküszöm!
– A férfiak könnyen esküsznek.
– Nagysád, én még soha sem esküdtem!
– Az meglehet.
– Szerelmes sem voltam soha.
– Ugyan?
– De most az vagyok!
– És kibe?
– Kegyedbe, bájos angyal!
E szavakat mondva térdre hullottam előtte.
Éva mosolygott.
– De hiszen ez fölösleges nyilatkozat uram!
– Miért? – kérdeztem csudálkozva.
– Mert én önnek a felesége vagyok.
– Kegyed? Az én feleségem?
– Igen, igen!
– Nem emlékszem az esküvőnkre, – dadogtam zavartan.
– Nem esküdtünk meg.
– Tehát vadházasság vagy polgári házasság?
– Nem.
– Hát kérek bővebb magyarázatot.
– Én önnek az oldalcsontja vagyok.
– Az lehetetlen.
– És mégis úgy van.
– De hisz’ nekem nincs akkora oldalcsontom, mint kegyed!
– Az igaz, de az is igaz, hogy önnek egy csontja hiányzik.
– Zsebmetszés! – kiáltottam haraggal, a mint az oldalamhoz kapva Éva
állításáról meggyőződtem.
Azonban Éva egyszerre eltüntette a haragomat: odasímult hozzám, aztán
megcsókolta a hiányos helyet; átölelt és így suttogott:
– Ádám! Kis uram!
Én is megcsókoltam őt, és meghatottan szóltam:
– Nagysád! Azaz, hogy Éva! kis feleségem!
.........
Így történt, hogy nem maradtam agglegény.
_Paradicsom, 1-év, 13-ik nap._
A hogy ma délután sétálunk a feleségemmel, hát egy almafa derekán
papirost látok.
Közelebb megyek és ezeket olvasom rajta:
«_Ezen fának gyümölcséből való evés tíz forint büntetés és a
paradicsomból való kikergetés terhe alatt tilos._»
– Nézd már kis csibém, – mondom a feleségemnek – milyen korlátozást
kezdenek itten.
– Pedig én éppen most akartam szakítani az almák közül, – úgy
megkívántam.
– Szakíts, lelkem, hiszen úgy sem lát senki.
Éva körülnézett, azután lekapott egy almát és beleharapott.
– Hogy ízlik? – kérdeztem tőle.
– Nagyon jó pogácsaalma. Kóstold csak.
Még le sem nyeltem a falatot, már is zörgést hallok a bokrok között.
– Bújjunk el! – szóltam a feleségemnek s egy ribizli-bokor aljába vontam
őt.
– Hol vagy Ádám? – kiáltott haragosan a közeledő.
– Pszt! Ne szólj! – suttogott Éva. – Az Úr!
Ő volt.
Közelebb jött a bokorhoz, aztán ismét kérdezte:
– Itt vagy, Ádám?
– Nem én, nem vagyok itt, – feleltem gyorsan.
– Hát miért bujtál el?
– Mezítelen vagyok, kérem alássan.
– Hogy tudod, hogy mezítelen vagy?
– Nincs rajtam a hózentráger.
– És te, Éva, miért bujtál el?
– Elvesztettem a turnűrömet.
– Gyertek elő!
Mit volt mit tenni, előbujtunk.
Remegve álltunk meg az Úr haragos színe előtt.
– Ki evett az almából? – kérdezte szörnyű hangon.
– Én nem! – szólt a feleségem.
– Én csak hozzá szagoltam, – feleltem röstelkedve.
– Nem láttátok a plakátot?
– Elromlott a monoklim, – feleltem dadogva.
– Én meg nem tudok olvasni, – mondá Éva.
– Hát miért szakítottál mégis az almából? – kérdezte a feleségemtől.
– Mert nagyon szép volt, csábított.
– És te, Ádám, miért ettél?
– Nem akartam kosarat adni a feleségemnek.
– Ez nem mentség. Ti tulajdon elleni kihágást követtetek el. Bűnötöket
meg fogják örökíteni a piktorok és a versírók.
– Kegyelem! – kiáltottunk mindketten.
Az Úr folytatá:
– Halljátok büntetésteket: Az 1879. XL. t.-cz. 126. §-a alapján te Ádám
azt a csutkát, a mely a torkodon akadt, örökké ott fogod viselni.
Ijedten kaptam a gégémhez, már ott volt a csutka.
– Te Éva két almát fogsz a melleden hordani, a melyek kívánatos
voltukban a férfiakat bűnre fogják csábítani és veszedelembe ejteni.
Évának valóban két gyönyörű alma domborodott a mellén. – (Engem azonnal
elcsábított, elkábított vele.)
Ezek után azt mondta az Úr:
– Ott künn tágasabb!
És kifelé mutatott.
Szótalanul mentünk ki a paradicsomból.
Nekem azonnal eszembe jutott, hogy ennek így kellett megtörténnie, mert
a genezis első fejezeteiben így van megirva.
* * *
Eddig terjednek a pergamen-lapok. A. G. barátom útban van most Páris
felé, a hol be akarja mutatni a világnak.
Már most csak azt szeretném tudni, hogy hol tartja meg a fölolvasását:
az akadémiában-e, vagy pedig a bolondok-házában?


A nagyapó.
Fehérhajú, pirospozsgás arczú, 70 esztendős gyerek a nagyapó.
Az unokái számára született, a halála is nagyrészt azok érdekében
történik.
Innen van az, hogy a hol unokák nincsenek, onnan a nagyapó is
rendszerint hiányzik.
A nagyapó az unokával ugyanegy időben jelentkezik a világ előtt; csak az
a különbség van kettőjük között, hogy az unoka csupán egy chinai
esztendőt ért a születése előtt, a nagyapó pedig derék o. é. 70
esztendőket, s mielőtt nagyapóvá lett volna, annyi fázison ment át, mint
valami lepke. Igy először ő is unoka volt, azután a papájának a fia
lett, később a fiának a papájává változott s csak így nyerhette el
legvégül a boldog nagyapai állapotot.
Ebből látható, hogy nagyapóvá lenni nem könnyű dolog.
De nagy méltóság is ám ez: sem a miniszter, sem a pápa, sem ő felsége
nem nevezhet ki senkit erre a méltóságra.
Az ember nem is a maga erejéből lesz nagyapóvá, hanem a fiáéból.
Korunk fiaiban kétségtelenül meg van az igyekezet, hogy apáikat erre a
tisztségre juttassák, és ezért az utókor viszontszolgálattal tartozik.
Aki már nagyapóvá lett, az rendesen haláláig viseli ezt a tisztséget s
nincs eset arra, hogy valaki a nagyapóságról lemondott volna.
A nagyapónak vannak elvitázhatlan fontos jogai, amik a következők:
1. §.
Reggel mikor kinyitja a szemét, jogában áll az unokát berendelni, ágyába
tétetni és beszélni tanítani.
2. §.
Jogában áll, az unokáját járásra begyakorolni; ha köhög, czukrot venni
neki, nemkülönben akkor is, ha nem köhög.
3. §.
Jogában áll, unokáját a hátára ültetni és négykézláb sétálni vele a
szobában, s ha az unoka fejtetőre bukik, jogában áll vele együtt
potyogtatni a könyeket a sajnos esemény fölött.
4. §.
Jogában áll, mindenkinek dicsekedni, hogy ő az unokájának a nagypapája.
5. §.
Ha az unokát nála nélkül viszik sétára, jogában áll, odahaza
töprenkedni, hogy az ő unokájának nem esik-e valami baja, és gyanakodni
a cselédre, hogy katona-szeretője van.
6. §.
Valahányszor az unokája nevet, neki mindannyiszor jogában áll
visszanevetni, és valahányszor az unokája sír, joga van ugyanannyiszor
kétségbeesni.
7. §.
Ha az unoka új ruhát kap, joga van, mód fölött örülni és tetszését
számtalan „csecse“ szó által nyilvánítani.
8. §.
Joga van beirni a kalendáriumba az unokája születése napját, továbbá azt
a napot, a melyen először mosolygott, először fogott a kezével és a
lábával; először szólt, először lépett, nemkülönben a fogak jövetelének
aggodalommal teljes napjait is és ugyanezek nem csekély fontosságú
sorrendjét.
9. §.
Jogában áll a bábát minden alkalommal kifizetni, ha pedig nincs pénze,
tiszteletre méltó, jeles személynek tekinteni.
10. §.
Jogában áll, minden ingóbingó és nem ingóbingó vagyonát az unokájára
átiratni.
* * * * *
Természetes, hogy ennyi joggal szemben az unokának is van joga elég.
Így:
1. §.
Az unokának jogában áll, a nagyapó karjai közé kívánkozni és czibálgatni
a haját, szakállát és bajuszát.
2. §.
Jogában áll, billegetni a nagyapó füleit.
3. §.
Jogában áll, a nagyapóval egy csészéből kávézni és levesébe a kanállal
belepaskolni.
4. §.
Jogában áll, a nagyapót a szónak négykézlábú értelmében lóvá tenni.
5. §.
Lábaira húzhatja a nagyapó mansettáit.
6. §.
Mikor a nagyapó azzal dicsekszik, hogy ő a világ legokosabb teremtése,
jogában áll ezt elhinni.
7. §.
Jogában áll, a nagyapóval brudersaftot inni, a mi nem kis dolog.
* * * * *
Természetes, hogy ilyen egymásba ágazó jogok nagyon összetartják a
nagyapót az unokával és az unokát a nagyapóval.
Jogsértés nem is fordul közöttük elő; rendesen megvannak nagy
békességben, legföljebb akkor van köztük egy kis összekülönbözés, ha a
nagyapó nem enged babot dugni a füleibe és tollat az orrába.
No de aztán a nagyapó elégtétellel szokott szolgálni: előveszi az óráját
és odaadja az unokájának, akit a csodálatos ketyegő jószág teljesen
lebilincsel; vagy pedig vídám ludakat, bús szamarakat és szakállas
zsidókat varázsol neki a falra, a mik után hiába kapdos az unoka, –
fölfoghatatlan lévén előtte a megfoghatatlan.
Oh! a nagyapó az ilyen mulatságos dolgok kitalálásában valóságos zsení!
De nincs is ám az unoka előtt okosabb ember a világon, mint ő.
Innen van az, hogy sokszor is folyamodik a tudományához: ha szálka megy
a talpacskájába vagy a kis tenyerébe, azt csak a nagyapó tudja kivenni;
ha szája szakadt a gumilabdának, azt csak a nagyapó tudja
összeforrasztani; ha könyékig lekváros állapotban találják, csupán a
nagyapó tudja bebizonyítani, hogy nem ő kotorászott a fazékban.
Az unoka aztán ezekért a szolgálatokért különféle előnyökben részesíti a
nagyapót: így megengedi neki, hogy a vajaskenyeréből haraphasson;
megteszi a kedveért, hogy a dada megmosdathassa, s ha gyöngélkedik, a
nagyapó kedvéért néha kész lenyelni az orvosságot is, – ha édes.
A nagyapó élete egészen összeforr az unokáéval. Mikor az öreg egy
vezérdudához méltó nagy fújással fölnyitja a szemeit, első dolga
megkérdezni, hogy az unokája hogy aludt; viszont az unoka is, mikor a
reggeli sírást befejezte, egyszerre így gügyög:
– «Nadapóhoz!»
Ekkor a kis öreget átszállítják a nagy öreghez és megkezdődik a reggeli
parlírozás.
Mikor aztán az unoka a dadónak nevezett tudományos intézetbe kezd járni,
a nagyapó az, a ki rendesen érte megy és a legnagyobb érdeklődéssel
hallgatja, hogy az unokája mit tanult.
Persze, ebben egy kis önzés is van: a nagyapó t. i. röstelli, hogy a
dadóbeli verseket már elfelejtette és így tudatlannak tűnik föl az
unokája előtt. Miértis nagy hévvel igyekszik ő is megtanulni:
Ticsi vadot én
Majd mednövöt én
Ha medéret, mint a pipa
Bajuszt tapot én –
és más efféle versekbe szedett axiomákat.
A nagyapó különben az unokák szaporodásával mindinkább visszafiatalodik.
Utoljára már annyira megy, hogy velük eszi a pempőt és a pozsonyi
kétszersültet, sőt talán titokban a czuczlit is megszopja.
Egy napon aztán a nagyapónak is készítenek bölcsőt:
Hosszú fekete bölcső ez.
Tesznek alája jó puha forgácsot és magas fehér vánkost; a szemeit pedig
letakarják átlátszó szép fehér fátyollal, hogy a legyek ne háborgassák
az alvásában.
Az unoka furcsának találja ezt a magaviseletet a nagyapótól, de nem mer
szólni, mert apa is, anya is szomorú; sírnak mindaketten; olyan fényes
vizet sírnak, mint ő szokott.
Azután odavezetik őt a nagyapóhoz és fölemelik, hogy csókolja meg a
nagyapó kezét. Megszokta ő ezt tenni máskor is, de most nem mozdul meg
az a kéz, hogy megsímogassa a fejét.
A kis unoka gondokba esik; szeretne kérdéseket tenni, hogy miért
fektették abba a fekete bölcsőbe a nagyapót, mikor kel föl a nagyapó? –
és más ilyeneket, a miket a kis feje kigondol; de mégsem mer szólni,
mert olyan különös az neki, hogy a nagyok is tudnak sírni!
Másnap aztán a nagyapó bölcsőjére födelet szögeznek és csunya,
barátságtalan emberek fölfogják a bölcsővel együtt és kiviszik egy
fekete kocsiba, a melyben más nem ül: ők pedig egy másik kocsiba ülnek
és megy velük sok bácsi, sok néni!
Elérnek egy olyan földhöz, a melyen csupa fakeresztek nőttek: ott van
egy nagy gödör, abba beleeresztik a nagyapót a fekete bölcsővel és
énekelnek fölötte mindenféle szomorú nótákat.
Mikor aztán földet kezdenek hányni a nagyapó fölé, az unoka is elkezd
sírni, – sajnálja a nagyapót, hogy beföldelik…
* * *
… Csöndes, nyugalmas éjszakákon, mikor az unoka fölsír álomközben,
micsoda titkos, láthatatlan kéz az, a mely halkan megrengeti a bölcsőt?…


Lapszerkesztők párbaja.
– Egy hírlapíró emlékirataiból. –
Alacsony, barnaszakálú ember volt az első szerkesztőm.
A «_Füllentő_» czímű élczlapot csinálta.
Én akkor 17 éves lehettem és még a padok közé jártam.
Mikor bemutattam neki magamat, azt kérdezte tőlem, hogy dolgoztam-e már
lapokba?
Azt feleltem, hogy az Üstökösnek többször küldtem be humoreszkeket.
Ez imponált neki.
Persze, azt nem kérdezte tőlem, hogy megjelentek-e azok a humoreszkek,
nekem pedig volt annyi eszem, hogy erről nem szóltam semmit.
_Glódy_ «eleinte» nem adott fizetést – az igaz, hogy később sem – de már
ő akkor így fejezte ki magát.
Az első közleményt, a mely tőlem megjelent, a «Komáromi kis naptár»-ból
írtam ki.
Adomák voltak.
Glódy kijelentette, hogy zsení vagyok, s honoráriumképen adott egy rövid
szivart.
Ettől az időtől fogva sohasem nézte át a közleményeimet, beadta a
kézirataimat a nyomdába olvasatlanul.
Dícséretemre mondhatom, hogy az élczeim nem voltak sokkal roszabbak,
mint az övéi, bár az ő vicczeinél roszabbakat soha sem olvastam.
Mikor egy-egy számunk megjelent, hatalmas botokkal fölfegyverkezve
indultunk sétálni a főutczára. Glódy azt mondta, hogy az
élczlapszerkesztők nagy bot nélkül nem is képzelhetők. Én eleinte abban
a reményben, hogy lapunkat úgy sem olvassa senki, nem nagy sulyt
fektettem a nagy botra, de később azután okultam az ő példáján.
Mikor ott sétáltam a szerkesztőmmel a város legnépesebb utczáján, azt
hittem, hogy az egész világ minket bámul. Szinte ragyogni éreztem
körülöttünk a levegőt!
Pedig az ördög sem vett bennünket észre.
Ha azonban Glódy valamelyik ismerősével találkozott, engem azonnal
bemutatott annak – mint _segédszerkesztőt_.
Én ilyenkor mindig egyenesre húztam a derekamat s azt hittem, hogy
hozzám képest az ameríkai köztársaság elnöke csak kötelesinas.
Szilveszter napján, a mint szokott ebédutáni látogatásomat teszem a
_főszerkesztőnél_, ezt igen komor orczaállapotban találtam.
Szótlanul nyujtotta felém egyetlenegy örökfuldoklásban szenvedő
csibukját, s midőn elhelyezkedtem a karosszékben, így szólt:
– Látta?
– Mit?
– Az új lapot.
– Nem.
– Új lap indult, barátom!
– Miféle?
– Egy rémlap.
– Rémlap?
– Rémes dolgokkal foglalkozik, – bűnügyekkel.
– Mi a czíme?
– «_Regélő Themis._»
Ezt mondva, kihúzta a fiókját és elém tett egy zöldborítékú lapot.
Átleveleztem.
Zöld volt az belől is!
– Mit szól hozzá? kérdezte a főszerkesztő.
– Ostobaság! Nem árthat ez nekünk.
– Ha csak egy előfizetőnk marad is el e miatt, az is két pengő, hátha
még vagy öt marad el!
Beláttam, hogy ígaza van.
Mindössze 40 «előfizetőnk» volt, azokból 12 tiszteletpéldányt járatott,
8 hozomra járatta a lapot, 6 helyre köteles példányt küldöttünk, négyen
pedig valósággal beküldték a prenumerácziópénzt. E szerint, ha ebből a
valóban előfizető négy prenumeránsból maradna el öt, akkor igazán nem
tudom, miből kaptam volna én a rövid szivarokat!
Képzelhető tehát, mennyire meg voltunk esve.
Glódy különösen dühös volt. Kijelentette előttem, hogy _Friczkyt_, azt a
vörös akasztófáravalót, föl fogja pofozni!
Én kértem, hogy ne legyen ennyire szigorú, de ő nem tágított. A Regélő
Themist a tisztességes sajtó ellen való merényletnek nevezte, Firiczkyt,
pedig haszontalan firkásznak, a ki még azt sem tudja, hova kell
pontosvessző.
Mikor aztán én is belenyugodtam a fölpofozásba, a főszerkesztőm
meggondolta a dolgot és figyelembe vette az előbbi kérésemet.
Ennek következtében arra a megállapodásra jutottunk, hogy Firiczky
haszontalan tollbitorló ugyan, de nem érdemli meg, hogy a kezünket vele
beszennyezzük. E helyett üzenni fogunk neki a lapban, de olyan pokoli
furfanggal, hogy egyszerre tönkremegy tőle.
A főszerkesztőm egészen nekividult.
Ujra megtömette velem a csibukját, a felesége őnagyságával kávét
főzetett, s így fölpuskaporozva a következő izenetet sütöttük ki:
=Szerkesztői üzenet.=
_Nyekergő Themisztoklásznak._ _Helyben._ Augiász istállójának
förtelmeiben fagygyúra hizott baromeunuch szellemességével
papirosra tálalt szellemi ökröndözéseivel telt sajtómonstrumát,
ezen egyéni idült bárgyúságnak sajnos és kívül-belül zöld
kinyomatát, bevetette kellően kifejezett megvetésével együtt
hozzánk a leveleknek önnél intelligensebb hordozója. Ha azt
hiszi ön szerencsétlen szellemi nyomoroncz, hogy városunk művelt
közönsége ezen irodalmi szemétkorcsikertorzszörnyszülöttet
pártolni fogja, akkor viszont mi elhiszszük, hogy a
Gönczölszekere leszáll az égről és beáll önhöz equipage-nak.
Sapienti, sat.
Ez a latin szó szükségtelen volt ugyan ide, de mert egyikünk sem
értette, mit jelent, hát igen jónak és odaillőnek találtuk.
Másnap megjelent az izenet a Füllentőben, szép apró betűkkel, és mi vad
gyönyörrel vártuk Firiczky segédjeit.
Meg voltunk győződve, hogy a nyekergő Themisztoklász nem fog több
számban megjelenni.
Mikor a párbajkihívás 24 órája letelt, Glódy egy üveg 25 kros bort
hozatott az asztalára, s úgy vígadtunk, hogy még brúdert is ittunk
volna, ha ez a fő- és segédszerkesztő között lehetetlenség nem volna.
A következő szombaton azonban megjelent a Regélő Themis 2-ik száma s a
következő üzenetet hozta:
_Füllebbentő élczlapnak Helyben._ Ha a butaság fájdalmat okozna
az embernek, önök folyton ordítanának, minthogy pedig amúgy is
ordítanak, önkénytelenül is azon állatra kell gondolnunk, a mely
hasonló hangon és értelemmel szokott ordítani eső előtt.
Ezen a napon nem mertem meglátogatni a szerkesztőmet, de még az utczára
sem mentem ki, annyira szégyeltem _magunkat_.
Leeresztettem a szobám függönyeit, lámpát és pipát gyujtottam, s föl-alá
járva foglalkoztam a szégyenkezéssel.
Hogy a szerkesztőm mit csinált ezen idő alatt, rá sem mertem gondolni.
Este felé járt már az idő, mikor az ajtómon kopogtattak.
Nem szóltam, csak magamban sajnálkoztam, hogy nem zártam be az ajtót.
Glódy lépett be egy ismeretlen úriemberrel.
– _Kávé_ Péter! – szólt az urat bemutatva, azután hozzám fordult: –
Vártam önt. Bizonyosan olvasta az üzenetet. Kérem, legyen segédem.
– Kihívjuk?
– Meg fogom ölni!
– Nagyon helyes!
– Hát kérem, menjenek el hozzá rögtön, én itt megvárom önöket.
Átküldöttem a gazdasszonyomat a szomszédba, hogy kérjen kölcsön egy
fekete kabátot.
Az asszony visszajött, hogy egyik szomszédban sincs fekete kabát s a
mint tudja, az egész utczában nincs több fekete kabát egynél, de most az
zálogban van.
Glódy levetette a saját fekete kabátját s azt mondta, hogy ő úgyis itt
marad, hát addig ingújjban is meglehet.
Mikor Firiczky házához értünk, észrevettem hogy a kapu alatt beszaladt
egy fiú; azután, hogy az udvarra léptünk, láttam egy létrát fölhúzódni a
szénapadlás ajtaján.
– Nézze csak, – szóltam Kávéhoz, – amott mászik egy létra.
– Firiczky barátunk, úgylátszik, oda menekült.
Mindazonáltal bementünk a Regélő Themis szerkesztőségébe, a melyet még
mosókonyha-korából ismertem.
Egy öreg szakácsné volt ott. Azt mondta, hogy A Firiczky úr nincs
otthon, elútazott még tegnap Tátrafüredre.
Otthagytuk a névjegyeinket és mentünk kifelé.
A kapu alatt az a gondolatom támadt, hogy mászszunk föl Firiczky után a
padlásra.
Társam helyeselte ezt az eszmét.
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Figurák. (Furcsa emberekről furcsa históriák.) - 2
  • Parts
  • Figurák. (Furcsa emberekről furcsa históriák.) - 1
    Total number of words is 3763
    Total number of unique words is 1865
    33.7 of words are in the 2000 most common words
    45.5 of words are in the 5000 most common words
    52.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Figurák. (Furcsa emberekről furcsa históriák.) - 2
    Total number of words is 3840
    Total number of unique words is 1840
    32.6 of words are in the 2000 most common words
    44.1 of words are in the 5000 most common words
    50.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Figurák. (Furcsa emberekről furcsa históriák.) - 3
    Total number of words is 3700
    Total number of unique words is 1929
    29.1 of words are in the 2000 most common words
    40.5 of words are in the 5000 most common words
    45.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Figurák. (Furcsa emberekről furcsa históriák.) - 4
    Total number of words is 3872
    Total number of unique words is 1872
    32.4 of words are in the 2000 most common words
    43.5 of words are in the 5000 most common words
    49.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Figurák. (Furcsa emberekről furcsa históriák.) - 5
    Total number of words is 3751
    Total number of unique words is 1964
    30.4 of words are in the 2000 most common words
    41.9 of words are in the 5000 most common words
    47.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Figurák. (Furcsa emberekről furcsa históriák.) - 6
    Total number of words is 3869
    Total number of unique words is 1845
    33.0 of words are in the 2000 most common words
    45.3 of words are in the 5000 most common words
    50.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Figurák. (Furcsa emberekről furcsa históriák.) - 7
    Total number of words is 3879
    Total number of unique words is 1837
    32.5 of words are in the 2000 most common words
    44.9 of words are in the 5000 most common words
    50.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Figurák. (Furcsa emberekről furcsa históriák.) - 8
    Total number of words is 3582
    Total number of unique words is 1865
    31.4 of words are in the 2000 most common words
    42.7 of words are in the 5000 most common words
    48.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Figurák. (Furcsa emberekről furcsa históriák.) - 9
    Total number of words is 163
    Total number of unique words is 128
    11.6 of words are in the 2000 most common words
    27.9 of words are in the 5000 most common words
    35.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.