Feljegyzések - 09

Total number of words is 4278
Total number of unique words is 1880
29.6 of words are in the 2000 most common words
40.8 of words are in the 5000 most common words
46.5 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
Castellane grófnét!
Mielőtt a dolog kiábránditó oldalára rátérnék, hadd hajtsam meg
lobogómat legszebb oldala: a szép amerikai asszony előtt. Ó asszonyom,
ne vegye rossz néven, de meg tudnám csókolni az ön világtörténelembe
belekerült kezét! Tiszta rajongásból tenném, mintegy elvből, távol
minden illetlen gondolattól és semmiesetre sem silány érdekből – amit
némely amerikai milliárdos lányok grófi férjeiről nem lehet elmondani.
Megcsókolnám? – nem, letérdelnék előtte, s megcsókolnám ruhája
szegélyét, a ruhájáét, melyből minden másnapra uj jutott, darabja
nyolcszáz és ötezer frankok közt váltakozván. Továbbá csókot lehelnék a
gyürüje kövére, mely, gyürüje válogatja, olyik megérte a félmilliót is.
S kár, hogy ez már tolakodás volna, mert szivesen temetném arcomat
csipkéibe, bár ezeknek az árát már egyáltalában nem tudják fölbecsülni a
mindent kikutató ujságok.
Ah, látom a szép asszonyt, kiautomobilozni a ligetbe, mindennap uj kalap
a fején, darabja két- vagy hatszáz frankok. Szép kalapok, szép ruhák,
szép ékszerek és szép csipkék lehetnek, és ki járjon bennük, ha nem a
Jay Gould lánya? Az öreg Jay Gould minek gyüjtötte volna millióit, ha
nem azért, hogy végre valahára, millió meg millió esztendők után, boldog
emberi lény is legyen e világon – s halóporában is jól eshetett az
öregnek, hogy ez a boldog lény éppen az ő leánya, az ő aranyos kis
leánya, kinek grófi férjet tudtak szerezni, a legelőkelőbb
arisztokráciából, s három millió frank rentét adtak vele hozományul. Az
öreg Jay Gould bizonyára megfordult volna sirjában, ha megtudja, micsoda
filiszter vált volt az ő George fiából, ki pazarlás miatt gondnokság alá
helyeztette az ő szép hugát. Az öreg Jay Gould, a nagy fantaszta, kinek
kezében a pénz isteni játék volt, költészet, tündérmese, ezeregyéjszaka,
teli terülj-asztalkákkal, kincses barlangokkal és geniális szezámokkal,
melyekre fölpattantak a vasszekrények ajtai s ontották a pénzt az öreg
Jay Gould ölébe! Ennek a poétának méltatlan fia volt az a George, ki
most az öröklött vagyont ugy kezelte, mint a tejelő tehenet. Méltó e
vagyonhoz csak a szép asszony, a szép Castellane grófné volt, ki 1895.
tavaszán ment férjhez, s aztán öt év alatt évi három millió rentében,
elköltött tizenöt milliót s még azonfölül harminchét millió adósságot
csinált – vagyis költött napjában átlag százezer frankot. Igaza volt,
isten áldja meg érte, Vénusz mosolyogjon rá, gráciák táncoljanak előtte
s Auróra legszebb rózsaszinéből adjon gyámságban halványló fehér
ábrázatának.
… Van asszonyod szép s a kit szeretsz – a világ minden kincse sok-e,
hogy szépségét bekereteld, szemébe mosolygást csalj vele? Mennyit
irigylik az emberek Amerikának milliárdosait, s hév álmaik földön tul
való hatalomnak szivárványával vonja be keszeg alakjukat. Ha minden
sóhajtás, átok, panaszos elmésség és kihivó fenyegetés, ha minden
ujsághir, főkönyvi tétel, jegyzőkönyvi kivonat, kolduló levél,
diszpolgári oklevél, váltó, utalvány, nyugtatvány, részvény és adóiv,
mely valaha Jay Gould felé szállott, repült, körülötte forgott vagy ő
reá vonatkozott: ha mindez egyenkint csak egy-egy centté válna, már igy
is többet tenne ki, mint a centeknek az a konglomerátuma, mely
együttvéve a Jay Gould vagyonát tette. Mert erről a vagyonról legendák
szólottak – de ime, mennyit ér ez a vagyon? Annyit sem ér, hogy, akit az
ilyen vén pénzember bizonyára legjobban szeret a világon, a saját édes
leánya: szép, egészéges és élni szerető fiatal asszony csak öt évig is
kényére s örömére élhessen belőle. Vegyük csak sorra. Sok egy szép
kalapért háromszáz frank? Szép ruháért akár ötezer is? Sok mindennapra
uj kalap s minden másodnap uj ruha: annak, akinek legtöbb pénze van a
világon? Ha az arányosságnak csak némi jussa is van e világon: sok-e ez
a Jay Gould leányának, mikor három-négy kalapot, darabját ötven
frankjával, elhord esztendőnkint nem egy asszony, kinek az ura öt év
alatt nem keres annyit, mint a szép grófné apja egy nap keresett!
Szemére vetik, hogy a képárusnak s régiségkereskedőnek ma is vagy két
millióval tartozik, Istenem, hát ki vegyen képet, szobrot, himzést,
szőnyeget, faragványt, metszett üveget, szikrázó kösöntyüt, szivárványos
selymet, virágos kárpitot, kirakott butort, öntött rezet, esztergált
csontot és faragott márványt, ha nem az, akinek a világon legtöbb a
pénze? Hát nem vérlázitó, hogy ez a legtöbb pénz is olyan, de olyan
megalázóan, lesujtóan és elkedvetlenitően kevés, hogy egy jóizlésü
asszonynak öt esztendőre se futja méltó életre, s akinek volt annyi
esze, hogy élni, élni akart – nem rabszolga módon a pénzének, hanem uri
módon a pénzén: gyámság alá vetik, mint a beteget, a hülyét, a magával
tehetetlent!
… Ó pénz, ó pénz! Volt idő, hogy azt hittem: belépti jegy vagy az élet
paradicsomába. Most azt kezdem látni, hogy bizony csak ebéd-jegy vagy az
élet népkonyhájába. Van, van az életnek sava, borsa, fácánnyelve,
paradicsommadara és ezer gyönyörüsége. De, ugylátszik, csak a
kirakatban. Enni nem eszik belőle senki, mert csak belekóstolni futja
még a legtehetősebbnek is. A java használatlan s élvezetlen romlik,
áporodik, penészlik és fonnyad. Vannak gazdasszonyok, kik olyan jó
gazdasszonyok, hogy nincs szivük cselédnek, gyereknek eleget adni
lepényből, pogácsából s a kamrában addig tartogatják, mig megavasodik s
csak szemétre való. Az élet is ilyen jó gazdasszony, vigye el az ördög,
aki ilyennek alkotta. Mert hogy a jó istennek ebben része nincs, abban
biztos vagyok. Biztos vagyok benne, hogy azoknak a népeknek volt igazuk,
kik nem az istenhez imádkoztak, hanem az ördöghöz, nagyon helyesen ugy
okoskodván, hogy isten ő szent felsége, az ő végtelen kegyelmében,
jóságában és irgalmában sem ilyen rossz világot nem teremthetett, sem,
ha ő teremtette volna, a szegény emberi állatot nem lökné benne oda az
ördög incselkedéseinek. Hogy ez a világ rossz – amit tagadni nem lehet;
hogy az ördögnek mindeneknél több benne a hatalma – amit mindenki
láthat, aki nem vak: mindez annak bizonysága, hogy a világot magunkkal
együtt maga az ördög teremtette s menten el is vinné, ha a jó isten
megengedné. De a jó isten nem engedi és, bár keményen igazságos voltában
az ördögnek is meghagyja a maga jussát, nekünk is adott fegyvert a mi
gonosz urunk ellen: az imádságot. Imádkozzunk az ördöghöz, felebarátaim,
hogy szabaditson meg bennünket önmagától s ne vigyen kisértetbe azokkal
a sárga kis manóival, melyekből talán neki magának sincs elege.
… Szegény szép grófné! Talán neked is jobb lett volna szegény kis
jószágnak születned, mint születik a legtöbb leány, ki téged, apádnak
mérhetetlen gazdagságáért, oly nagyon irigyelt. Igy, még e nagy
kincsekkel sem voltál elég gazdag, még öt évre sem, tehát még felére sem
az esztendők ama tizedének, mely az asszonynak pompázása, virágzása és
gyönyörüsége. Amugy egy nagy kincsed lett volna, mely, ha sokakkal közös
is, mégis mindenki egészen birja, az az ábránd, hogy: de jó volna
gazdagnak lenni! Nos, gazdagnak lenni sem jó, mert elég gazdag sohasem
lehet az ember, jónak pedig csak annak jó, aki elég gazdag. Ilyen pedig
nem volt és nem lesz senkisem, sem Jay Gould, de még Napoleon sem. Ő is
csak vérben, életben, hatalomban és dicsőségben tudott bizonyos
magasságig eljutni, vagyonban nem. Nemcsak a pápát verte meg, hanem a
szép Josephine s a még szebb Mária Luiza szabóit és divatárusait is,
amiért dupla krétával muerészkedtek a császárnék számláit irni. A világ
urának sem volt annyi pénze, hogy feleségét ugy öltöztethesse, ahogy a
császár feleségét megilleti. A nagy rabló, ki, a Párisba hurcolt képek
és szobrok mutatják, mennyire értett az effélékhez: csak a nemzet
számára tudott efféléket rabolni; neki magának, az értő amatőrnek, már
nem jutott belőle. Elhigyjétek: nem érdemes már Napoleonnak se lenni s a
milliárdosok példája mutatja, mennyire igaza van a szocializmusnak,
mikor a magántulajdon hitvány voltát hirdeti s szidja a milliárdosokat.
Nem azért, mert ezek a modern mágnások, özvegyek és árvák könnyéből és
véréből sajtolják az aranyaikat s a Jay Gould leánya egy nap alatt költ
el annyit, amennyiből kétszáz szegény családnak egy esztendeig kell
elélnie. Hanem azért, mert még ezen a rettenetes áron, özvegyek, árvák s
éhező férfiak árán sem élhet kedvére a Jay Gould leánya s az emberek
milliói hiába fáznak, éheznek és pusztulnak el szennyben, bűzben,
vesződségben és nyomoruságban, mert a minuszok e temérdekségéből nem tud
kinőni egyetlen egy plusz, egyetlen egy ember sem, ki halálos ágyán
elmondhatná: nyugodtan halok meg, mert éltem.

John Burns, a puritán
(1905.)
John Burns, a munkásvezér, miniszter lett és titkos tanácsos. De azért,
igy hiresztelik az ujságok, megmarad szegény embernek, kis embernek,
puritán embernek; kinn lakik a külvárosban, a királynak vásott cipőben,
elnyűtt ruhában, vedlett kalapban, gyalog ment udvarlására; ha ki otthon
felkeresi, a felesége maga nyit ajtót a jövevénynek s a jó asszony
tovább is szolgáló nélkül tesz-vesz a homályos kis házban, maga főzvén s
tisztogatván kettejükre, beleértve ebbe a cipők tisztitását is.
Igaz-e mindez? Nem tudom. Lehet igaz is. Ez a John Burns igen tehetséges
ember, de se nem egészen kristályos elméjü, se nem egészen átlátszó
lelkü. Az ő félig radikális, félig szociális politikája a gyakorlatinak
nevezetteknél is rendszertelenebb s politikai megbizhatósága sem a
legtökéletesebb. Lehet, hogy személyére nézve nem egészen okos ember s
némiképp malac hajlandóságu, akinek valóban nem is kell jobb élet, mint
aminőben eddig megrekedt. Az is lehet, hogy alacsonyrendüen alakos
lélek, aki azt hiszi, munkásvoltának tartozik ezzel a vagy ostoba, vagy
képmutató, vagy ostobául képmutató puritánsággal. Ha nincs igy,
bocsánatot kérek tőle látatlanban is. Ha igy van, én tőlem lehet igy s
én tőlem lehet mindenki, tehát John Burns is, olyan malac vagy tulok
vagy róka, amilyen csak tud lenni. Amit szóvá teszek, nem is az, hogy ő
ugy él, ahogy él, hanem hogy munkásból lett miniszter, a munkásságnak
hatalomba emelője létére él ugy, ahogy él. S hogy ezt az emberek valami
nagyszerü s követendő dolognak tartják.
Pedig nem az. Inkább: megseprüzni való dolog. Hogyan? Hát rendes ruha,
kényelmes szállás, megosztott munka, kocsi, ló és emberhez méltó élet
olyasmi, ami nem illik s nem való munkás embernek? S ha munkás ember s a
munkásság képviselete hatalomba s egyenlőségbe jut, köteles magát azzal
megkülönböztetni, hogy lemond az élet javairól, s mikor elfogadják
embernek, tovább is ugy él, mint a kutya? Hát nem java az életnek a jó
szállás, a tápláló étel, a rendes gunya s választott munkájuk számára az
apró-cseprő házi munkától s gyalog kocogástól el nem aprózott ráérő idő?
Hát miért küzdenek a munkások a hatalomért, ha nem ezek elérésére? Hát
miért folynak a sztrájkok, a bojkottok, a szervezkedések, a
szövetkezések, ha nem jobb, szabadabb, teljesebb életért? Hát mire kell
a munkásnak a béremelkedés? Mire, hogy munkáját ne a tőkés fölözze le,
hanem kiki, amit megdolgozik, maga kapja? Csakis azért, hogy igazság
legyen a földön? Igazság nincs; csak az az igazság, aminek hasznát
veszik. Ha a munkásnak csakugyan nem kell, még akkor sem, ha teheti és
volna módja benne, egészséges lakás, szép ruha, jó kenyér és kényelmes
élet, akkor igaza van a kizsákmányolónak, aki nem hágy meg neki többet,
mint kutyányi életre valót. S micsoda programmja az: akár a munkásság
felszabadulásának s hatalomba jutásának, akár a köteles és minden vállra
egyformán szétterülő munka eljövendő uralmának, ha e munkásság hatalomba
emelkedett embere s e jövendőnek kikényszeritő prófétája élete vitelével
azt képezi, hogy munkásnak csak kutyának való élet jár s a munka
világában az élet kutyának való élet lesz? Nem tudom, ugy él-e John
Burns, mint az ujságok irják, nem tudom, ha igy él, kedvére való-e ez az
élet, – de tudom, hogy még kedve, hajlandósága, személyes kényelme
rovására is kényelmes, és, kimondom ezt a gyülölt szót: uri emberhez
méltó életet kell élnie, ha, mikor a munkásságot hatalomba viszi, nem
olyan szerepbe viszi, mint az udvari bálba keveredett szabómesteré volt,
akit a körülötte hullámzó és csillogó pompán ugy elfogott a szorongás,
hogy eltörpülve orditott fel: Dobjatok ki, csak szabó vagyok!
Ó, John Burns, szivem John: nem vagy igazi munkás és nem vagy
munkásvezérnek való, ha nem tudod, mily dicső, mily nagyszerü, emberhez
mennyire egyedül méltó dolog a kényelem, sőt a fény, sőt a pompa! Hogy a
gazdag ember, az ur, igen, az ur, aki teheti: mennyivel emberebb ember,
mint mi, szegény izzadómasinák vagyunk! Hogy a rongyok, a cafrangok, a
léhaságok s a mulatságok mily üditői és finomitói testnek és léleknek!
Hogy fehérre sikált pofák közt mennyivel édesebb a szerelem, hogy
semmiségek közt mennyivel nemesebb a lélek, hogy gond és vesződség
nélkül mennyivel nagyobb, jó a világ számára az emberi élet, mint olyan
szutykosan, lefejezetten, erőnk hagyottan és szivünk tompultan, ahogy mi
élünk! És mikor erről lehet tenni s lehet arra tenni, hogy ez
közönségesen igy legyen; mikor minden anyától lett emberben megvan a
tehetség, hogy olyan herceg legyen, mint akármelyik herceg, s mikor a
technikának már mai fejlettsége közepett is lehetséges világrend,
melyben, ha minden ember dolgozik, egyben mind akkora ur is lehet és
olyan uri életet is élhet, mint a mai hercegek; mikor neked, ó, John
Burns, nincs is egyéb jogositód a te politikai életedre,
miniszterségedre és hatalomba jutásodra, mint az a kilátás, hogy a
dolgozó ember is lehet ember s a dolgozó világ a mostaninál jobb, szebb,
uribb, előkelőbb, diszesebb és pompásabb világ lesz: akkor te bagólével
köpsz arcul minden emberi és tudományos igazságot s ostoba
szinjátszással s megátalkodott megszokással fölkelted az avatatlanokban
a félelmet, az avatottakban a lelkiismeretet, hogy hátha, a munka
hatalma révén, ilyen elszutykosodásnak megy elébe a világ!
John Burns, szivem John: ha magadnak élsz, élj, amily kutyául csak
tudsz, kinek mi köze hozzá. De ha a mi nevünkben élsz: élj emberi módon;
a puritánságot hagyd a szamaraknak s a gazembereknek, de te élj ugy,
ahogy jogod van élni, ahogy jogunk van élni.

Kikkel, miről
Az asszonyokkal, magától értetődik, arról szoktam s arról szeretek
beszélni, ami őket érdekli, vagyis arról, hogy imádom őket s szivesen
volnék értük juhászkutya hét esztendeig vagy még hosszabb megszolgáló
időig. Méltóztassék ezt minden donjuansági magamstilizálása nélkül
érteni, vagyis ugy, hogy ha egyáltalában érdeklem vagy érdekelhetem ő
nagyságát, minden bizonynyal csakis abból a szempontból érdeklem, hogy
szerelmes vagyok-e bele s amit mondok, az is csak annyiban érdekli,
amenyiben erről tesz vallomást. Igaz, hogy ezt viszont elmondhatom
mathematikai vagy filológiai értekezés formájában is; beszélhetek
ismeret-elméletről, mi-végü igékről, refakcia-politikáról, hengerrel
való őrlésről, pointilizmusról, sőt más asszonyról is; minden érdekli,
ha azt érti ki belőle, hogy szeretem, imádom és meghalok, ha nem szeret
viszont. Én tudnék talán minden mellékiz nélkül is érdekesen beszélni
refakcia-politikáról, pointilizmusról, s nemcsak elgondolhatok, de
ismerek is asszonyokat, akik nem pusztán megértik, de tovább is
fejlesztették az ismeretelméletet. Roppant szamár minden férfi, aki
komolyan azt hiszi, hogy a nők libák s ne tudnák felérni észszel, amit a
férfiak fel tudnak. De még nagyobb szamár, aki férfi létére s ha
hivatalból mint tanitó vagy előadó nem köteles rá, ugy prelegál
asszonynak, hogy csakis figyelmét akarja vele leigázni, szivét nem. Az
asszonyt külön érdekelheti a magasabb mathematika és külön egy férfi. De
ha a kettő összekerül, akkor ebben a magasabb mathematikában – igen
helyesen és természetesen – az a férfi érdekli, aki előadja s aki e
mathematikának szépségét s a maga tudásának erejét az előadásban ugy
terjeszti ki előtte legyezőformában, napban való csillogásra,
szerelemkeltésre, mint a páva a tollát. S ez nem azért van, mintha a nők
született libák volnának, hanem azért, mert nőnek születtek; mert más
nembeliek, mint mi vagyunk, s mi más nembeliek vagyunk, mint ők; mert,
ennélfogva, egymásban különösnek, feltünőnek, sajátosnak, tőlünk
elütőnek s ezért a másik, számunkra legérdekesebb s legfoglalkoztatóbb
jegyének éppen ezt a különbségét érezzük s mert, mindezeknél fogva, ha
én asszonynyal refakciáról beszélek s ő énvelem ismeretelméletről, ebben
a találkozásában a dolgoknak, ebben a kombinálódásában az adatoknak,
ebben az összeszaladásában a véletlenségeknek az uralkodó jegy nem lehet
sem a refakcia, sem az ismeretelmélet; az uralkodóak mi vagyunk: ő meg
én.
Természetesen. Tudományt, müvészetet, bármiféle ismeretbeli adalékot
találhatok könyvekben, kaphatok férfiaktól is. De nőt csak nőnél
találhatok; ha van valami érdekesség abban, amit mondunk, annak varázsa
a mi férfi vagy nő voltunkra csuszik át. Mint nő a nő engem akkor
érdekel, ha vonz az ő nőiessége és várhatom azt, hogy felmelegszik
elragadtatásom iránt. Mint férfi a férfi akkor érdekli a nőt, ha vonzó
az ő férfiassága s várhatja azt, hogy a férfi el lesz ragadtatva tőle.
Ilyenformán az, amit nőtől hallok, nem tartalmánál fogva érdekel,
legalább nem első sorban, hanem a szerint, hogy bezománcolja-e előadását
az ő egyéni és nemi bája, s megérzem-e szaván át, hogy nem lesz
érzéketlen hódolatom iránt? S az, amit nő éntőlem hall, csakis aszerint
érdekelheti, hogy megkapóvá tesz-e engem előtte az előadásom s kiérzi-e
szavaimból, hogy ő rá akarok hatni, az ő tetszésére, az ő érdeklődésére
és minden akaratom abban az egy akaratban fut-e össze, hogy őt akarom?
Ez nem jelenti azt (legalább nem muszáj, hogy azt jelentse), hogy
számomra a nő, a nők számára a férfi a legfontosabb a világon. De ha nő
áll szemben férfival s férfi áll szemben nővel, akkor igenis ez a
legfontosabb.
Ezért, de csak ezért van az, hogy a férfi és nő közt jó összekötő
kapocs, ha a férfi magasrendü, nagy eszü, valamely értelembeli dologban
vezérlő elméjü – és egy picit talán válasz, ha a nőt verte meg sorsa
efféle kiválósággal, válasz még ugyanily kiváló és ugyanilyenekben
kiváló férfival szemben is. A nő azt keresi a férfiban, hogy az neki
imponáljon s mentül kiválóbb elméjü a férfi, annál több esélye van arra,
ha egyébként arra való, hogy az asszonynak imponáljon. Viszont a férfi
nem azt keresi a nőben, hogy az imponáljon neki: ha az asszony tapos a
férfin, az még összekötheti őket, de ha imponál neki, az idegenséget
okoz. Nem is hiszem, hogy volt valaha kiváló elméjü férfi, aki azt a
fajta megértést kereste volna nőnél, hogy az ő mondanivalóját értse meg,
vagy, mint a költemények irják, követni tudja röptét. Különben sem
hiszem, hogy a röpülésnek szüksége volna arra, hogy kövessék; a röpülést
megzavarja, ha követik, s a sasnak nem kell társaság, mikor röpül.
Mentül magasabbra röpül az elme, a gazdája annál inkább nem azt a fajta
megértést keresi, hogy akit szeret s aki őt szereti, követni tudja a
gondolata menetét s osztozkodni tudjon érdeklődéseiben, hanem azt a
fajtát, mely megbocsátja ezeket az érdeklődéseket, elnézi, hogy az
elgondolkozás egyuttal elkalandozás, megérti, hogy a gondolat érték s a
gondolkozó ember életének mások a feltételei s a gondolkozó munkának
mások a megkivántatói, mint a rendesebb vagy gyakorlati polgári életnek
és munkának. Nincs az a legkiválóbb elméjü nő, akinél a legkiválóbb
elméjü férfi is első sorban ne ezt a fajta megértést keresné s aki
ebbeli értéketlenségét bármi egyéb fajta megértéssel pótolni tudná.
Hiszen általában ember meg ember, még férfi és férfi közt is értelembeli
egymás megértésének, politikában vagy tudományban való állandó
együttdolgozásnak fundamentuma csak a személyes szimpátia lehet;
akárhányszor megesik, hogy egytörekvésü és egyérdekü politikusok egymás
ellen fordulnak, mert személyükben nem állhatják egymást; az egy életen
át tartott társszerzői összeköttetések többnyire egytestvérek között
valók, akiket a vér vonzódása füz egybe.
Schiller sohasem frissitette volna fel a Goethe lelke fáradtságát, ha
végre-valahára való személyes ismeretség révén fel nem melegedett volna
a heptikás sváb embernek már életében is földöntuli fensége és rajongása
iránt – viszont az asszonyok közt, akik a nagy férfiuhoz kegyesek
voltak, ott volt Marianne van Willemer; az asszony olyan ingenium volt s
olyan fényes költői tehetség, hogy egy-egy versét a Westöstlicher
Divan-ban együtt olvassuk a Goethe verseivel, közéjük illenek s egyérőek
velük, a férfi pedig hatvanöt esztendős volt, mikor ezek a versek
iródtak, de mégis ezek a versek iródtak, szerelemről iródtak; az öreg
Goethe s a fenséges Marianne között ugyanarról folyt a szó, mint valaha
az ifju Goethe s a kis liba Friderika között: szerelemről, csakis
szerelemről, semmi egyébről, mint szerelemről; – az ifju Goethe épp oly
atyáskodó felsőbbséggel bánt a kis liba Friderikával, mint később az
öreg Goethe a fenséges Mariannával, s a fenséges Marianna ezt épp ugy
türte, mint a kis liba Friderika. Megértették mind a ketten a nagy
költőt, s a kis liba s a fenséges költőnő egyforma módon értette meg s e
megértésük adalékai, eszközei és tolmácsai ugyanazok voltak. Sohasem
találkoztam még férfival, akit bántott volna, hogy aki asszony szerelmes
beléje, a mivoltába s a férfivoltába szerelmes, nem pedig a gondolatai
röptébe és menetébe – nem látom át, mi sértő volna a nőkre abban, hogy
mi is őket magukat szeretjük s nem azt, amit – bármily geniálisan –
gondolnak; ha felteszszük, hogy a legmélyebb problémánál, mely iránt
megvan a leggeniálisabb fogékonyságuk, mégis jobban érdekli őket az,
hogy keltettek-e szerelmet s a legmélyebb előadásban is, ha férfi mondja
előttük, az érdekli őket főképp, hogy szól-e ki abból hozzájuk szerelmi
vallomás? Ez a hit nem a nőknek vagy a nők értelembeli hivatásának s
képességének lekicsinylése – legfeljebb a szerelemnek felmagasztalása. S
sohasem tudom átlátni, hogy annak a faktumnak, hogy az ember: egyik nő,
a másik férfi, fontossága épp oly nagy, minden következése épp oly
elismerni való ne volna, mint annak a faktumnak fontossága és minden
következése, hogy a tarifapolitikában vannak refakciák s a bölcseletben
van ismeretelmélet.

Tavasz ébredése
=Frühlings Erwachen. Frank Wedekind darabja.=
(1907.)
A költőknek és egyéb bolondoknak az a bolondságuk, hogy amit mindenki
érez, azt mindenki másnál jobban érzik. Vagy hogy tulhajtottabban érzik,
– mint ahogy a negyvenfokos láz csak tulhajtottsága a minden emberben
meglévő harminchétnek, s a kleptománia csak tulhajtottsága annak a
közönséges érzésnek, hogy a fene egye meg Rothschildot. S végre, olykor,
hogy tovább érzik és tovább megértik; „hiába, nem érti ezt az olyan bajt
a’, ki hamar vagy régen általesett rajta“, énekli Arany János az öreg
Toldinéról s az ifju szerelemről – s a költők és egyéb bolondok tovább
érzik s tovább veszik komolyba az élet állati költészetét, mint a
rendes, becsületes emberek, akikben az állatból lassankint csak a buta
gondatlanság marad meg, s az életből csak az életen ok nélkül való
csüggés.
Frank Wedekind még költőnek is bolond, az ő tárgyai tehát jórészt
olyasmik, amiket az élettől kiheréltek perverzitásnak,
természetellenességnek szoktak nevezni – mintha a természetben
előfordulhatna bármi is, ami természetellenes, s mintha a perverzusok
bányatüzes emésztődése nem volna épp oly természetes vagy
természetellenes, mint az ő olajafogyott tehetetlenségük! Van a régebb
német irodalomban egy rokona Wedekindnek: a detmoldi Christian Dietrich
Grabbe, akit Heine elnevezett a részeg Shakespearenek, s igy lehetne
Wedekindet is elnevezni a gyereknek maradt Shakespearenek:
állhatatlanságáért, hamar fáradásáért, váltakozó kedvéért, melylyel hol
röhög a légyen, akinek kitépte szárnyát-lábát, hol sir a madárfiókon,
aki kiesett fészkéből – s kivált reszkető bujaságáért, melylyel a
szoknyák alá leselkedve néz fel a szivekhez. Ő az a fajta bolond, aki
még nem esett át, sem régen, sem hamar, semmin, mert még benne van
mindenben; – aki nemcsak azt tudja, amit mi többiek csak sejtünk, hogy
nincs felnőtt ember, csak gyerekek vannak, akik tiz, husz, harminc vagy
ötven esztendővel elmultak tizenhárom évesek, hanem azt is, amit mi
többiek az első szigorlat után elfelejtünk, hogy nincsenek gyerekek,
csak emberek vannak, innen a huszonnégyen vagy a tizenhármon. A
Frühlinges Erwachen-ben ez van megirva, a tavasz, a nemi gerjedelem
ébredése a gyerekemberben, a gyereknek az az emberi tragédiája, hogy nem
szabad, ami muszáj, hogy tilos, ami elcsitithatatlan, hogy érthetetlen,
ismeretlen és kimondhatatlan, ami természetes. S hogy van megirva?
Bolondul és gyönyörüen – kár ehhez bármit is hozzátenni. Kivált, mert –
s ez benne a leggyönyörübb – nem vádlóan és nem védően, nem számonkérően
s nem magyarázóan van irva, hanem egyszerüen: megállapitóan. Tartat
ugyan a végén egy álarcos urral (meinen Namen sollt ihr nie erfahren,
ich bin Frank Wedekind, der Erste) egy életre buzditó beszédet egy
kamasz ember számára, aki meg akarja magát ölni, amért megejtett s
halálba kergetett egy szegény kis kamasz leányt, de előbb is: ez a
beszéd igen erőltetett és értemény nélkül való értekezés, s szónoklatnak
is majd olyan rossz, mint ahogy Wedekind mester ezeket a szerepeket mind
cimén szokta megjátszani, – aztán meg: ami kevés értelme van, az már a
jövőnek szól, férfinak való használati utasitás az élethez, melynek még
egy felvonással vagy egy pár hónappal előbb az ifju Melchi Gábor nem
vehette volna semmi hasznát. Egyszóval: ez már móka; a darab, a szépség,
a költészet ott van, mikor a kis Melchi Gábor ráveti magát a kis Wendla
Bergmann-ra, s a kis leány csak suttogni tudja már, hogy ne… ne…! – vagy
amikor a derék, aranyos, elragadó Bergmanné kétségbeesett
tehetetlenséggel áll anyának készülő tizennégy éves leánya ágyánál, aki
ártatlanul és tudatlanul került e szerencsétlenségbe, mert az anyjának
nem volt szive őt – ne nevessünk: nemileg felvilágositani!
Ne nevessünk – vagy tán igen? Talán ez a legmeghatóbb, legtisztább
édességü jelenet e skurrilitásokkal is gazdag darabban – de talán ez
legkevésbbé másolat az életből. Én egyszerüen nem hiszem, nem, ha maga
Wedekind, sőt még ha maga a tizennégy éves kis leány mondja is, hogy egy
tizennégy éves nagy leány, ha még oly édes, drága és szende is, de
nyilvános iskolába jár s beszélt már szolgálókkal és más leányokkal:
hogy ez még hinne a gólyában, s a szénapadláson ne tudta volna, hogy mi
történik a szénapadláson. Ez lehetetlen – de viszont mindegy, mert ami
igy történt, az megtörtént volna akkor is, ha a gyenge Bergmanné helyett
maga az erős Frank Wedekind tanitotta volna ki a kis Wendlát a
gólya-elmélet hamisságára. Én azt tartom, hogy a gyermek vágyakozása és
bujasága nem onnan van, mert titok előtte a nemi élet, vagy mert
ocsmányul és kerülő uton világositották fel felőle, hanem, hogy mindez a
misztikum, ez a tulfeszültség, ez a reszkető bujaság a
visszafojtottságtól van, – attól, hogy nem szabad, ami muszáj, s hogy
ezen koedukáció és nemi felvilágositás, mint ahogy végső soron mindegy,
hogy a fejletlen gyerek ugy vágyódik-e szerelem után, mint a csitri lány
a Vigszinházba, vagy ugy, mint a komoly fiu az egyetemi tanárságra.
Elfogulatlan s mai embernek nem kell bizonykodnia, mennyit vár, mennyi
beteg misztikum megszünését, mennyi egészséges természetesség
ujrafejlődését, a koedukációtól s a nemi felvilágositástól, s általában
minden olyasmitől, ami háromezer esztendő gyötrésétől megrontott
idegeink számára megint magától értetődővé tegye, mit ma csak szájjal
mondunk s csak az utcafalak firkái vallanak természetesnek: hogy férfi
és nő egymásnak valók. Ám ezek hija csak egy s nem is oroszlánrészben
oka a gyermek mai nemi nyomoruságának, s eljövetelük igen sokat nem
enyhithet rajta. Éppen ez a szép és megrázó emberi dokumentum: a
Wedekind darabja; nem azokban a bonyodalmaiban legigazibb-e s
legmegrázóbb, melyeket egyszerüen az ébredő test kora vágyódása okoz s
okozna a mainál bölcsebb nevelés közepett is – és nem éppen azokon a
helyein hihetetlen vagy fantasztikumba vesző-e, melyekre a nemi
felvilágositás követelői hivatkozhatnak? Szó sincs róla: ez nem
csökkenti költői értéküket, sőt még argumentáló alkalmasságukat sem
egészen, de figyelmeztető lehet arra, hogy a gyermekszerelem betegségei
nem gyógyithatók mind „aus einem Punkte“, sőt talán egészen épp ugy el
nem kerülhetők, mint valamivel kisebb korban a fogzás kisérő nyavalyái.
Mellesleg sajnálom, hogy a koedukáció s a nemi felvilágositás eddigi
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Feljegyzések - 10
  • Parts
  • Feljegyzések - 01
    Total number of words is 4074
    Total number of unique words is 2061
    27.5 of words are in the 2000 most common words
    38.6 of words are in the 5000 most common words
    45.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Feljegyzések - 02
    Total number of words is 4144
    Total number of unique words is 1989
    32.1 of words are in the 2000 most common words
    44.6 of words are in the 5000 most common words
    50.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Feljegyzések - 03
    Total number of words is 4302
    Total number of unique words is 1933
    31.2 of words are in the 2000 most common words
    42.9 of words are in the 5000 most common words
    49.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Feljegyzések - 04
    Total number of words is 4105
    Total number of unique words is 2016
    29.3 of words are in the 2000 most common words
    39.8 of words are in the 5000 most common words
    46.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Feljegyzések - 05
    Total number of words is 4087
    Total number of unique words is 2037
    29.2 of words are in the 2000 most common words
    39.6 of words are in the 5000 most common words
    45.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Feljegyzések - 06
    Total number of words is 4005
    Total number of unique words is 2016
    25.0 of words are in the 2000 most common words
    35.8 of words are in the 5000 most common words
    42.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Feljegyzések - 07
    Total number of words is 4032
    Total number of unique words is 2037
    27.9 of words are in the 2000 most common words
    39.1 of words are in the 5000 most common words
    45.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Feljegyzések - 08
    Total number of words is 4109
    Total number of unique words is 2028
    27.4 of words are in the 2000 most common words
    37.0 of words are in the 5000 most common words
    42.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Feljegyzések - 09
    Total number of words is 4278
    Total number of unique words is 1880
    29.6 of words are in the 2000 most common words
    40.8 of words are in the 5000 most common words
    46.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Feljegyzések - 10
    Total number of words is 4143
    Total number of unique words is 1948
    29.2 of words are in the 2000 most common words
    41.6 of words are in the 5000 most common words
    47.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Feljegyzések - 11
    Total number of words is 343
    Total number of unique words is 223
    45.2 of words are in the 2000 most common words
    52.1 of words are in the 5000 most common words
    57.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.