Feljegyzések - 08

Total number of words is 4109
Total number of unique words is 2028
27.4 of words are in the 2000 most common words
37.0 of words are in the 5000 most common words
42.4 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
Nem nehéz megállapitani: miért. A kereszténység, amely előtt a nyugati
világ alakitó népei meghajlottak, voltaképp az esszénus és plátói
világfelfogás volt, a zsidó s a görög élet és lélek legutolsó szava,
legfőle, legvirágja, legteljesebb kiérettsége. A fejletlen nyugatiak,
mikor formáit átvették, lelkükben s intézményeikben mélyen alatta álltak
e fejlettségnek, s mint ahogy az uj istenségek neve alá öntudatlan
visszalopták régi isteneiket, az uj hit gerendáival is régi hatalmaikat
s régi világukat támogatták meg. Az uralkodást s a szolgálatot
lajtorjába foglaló hübéri kereszténység alatt ugy eltünik az eredendő
kereszténység mindeneknek egy atyától lettségét valló tanitása, mint
ahogy a középkori gót templom cifraságai alján nehéz megtalálni az
eredendő görög templom vonalait. Saját természetes fejlődésében a
nyugati világ csak ma jutott el afféle fejlettségig, aminőn akkor volt a
keleti, mikor a kereszténység levált róla. Marxot és Reclust
mindenesetre inkább lehet egy napon emlegetni Jézus Krisztussal, mint
Nagy Konstantinuszt vagy akár Nagy Károlyt is. S elvégre a tett
propagandája sem volt idegen Jézustól; a templomból a maga kezével
korbácsolta ki a pénzváltókat s a galambárusokat.
⦿
Nemcsak isteneit: megváltóit is a maga képére teremti az ember. S ahogy
maga változik az idők folyásával, ugy változnak megváltói is. Csak
sorsuk nem változik: az, hogy feszitsd meg-gel fogadják őket.
… Ez eddig csupa laposság és közhely. De nem tehetek róla. A közhely épp
azért laposodik közhelylyé, mert számos nemzedékeken végig, talán
kezdettől fogva mindvégig igaz volt és igaz lesz. A régi történetek,
énekli Heine, mégis csak ujak maradnak, mert akivel megesnek, mégis csak
megszakad belé a szivük. Unott jelenség, hogy minden korral s
nemzedékkel megváltozik a világ, s untig ismeretesek, az unalomig
egyformán ismétlődőek e vedlésnek lázas és görcsös fájdalmai. Ám e
lázat, e görcsöket, e velőbe hasitó vonaglásokat az ujság teljes
fájdalmával érzi a maga testén minden uj nemzedék. Amit ma haladásnak és
fejlődésnek nevezünk, azt már a rómaiak is ismerték, és uj dolgok-nak
nevezték. S ez az uj dolgok szó egyuttal rosszaságot és rosszat, bünös
és fájdalmas dolgot is jelentett, s ilyen értelemmel élt vele nálunk is
még a XVII. század második felében a hires poéta Gyöngyösi István.
Uj dolgok: rossz dolgok – s mikor az emberek a megváltó ujságokat
üldözik és megfeszitik: becsületes indulattal, őszinte gyülölséggel,
igazuknak lángoló átérzésével cselekszik ezt meg. A takácsok, akik az
első szövőgépeket szétrombolták, a kocsisok, akik az első vasuti
vonatokat kisiklatták: bizonyára hivő keresztyének voltak. Bizonyára
tele voltak két évezreden visszaharagvó gyülölséggel az irástudók, a
papi fejedelmek, a megátalkodott zsidók iránt, kik a megváltó Jézus
Krisztust epével itatták s megfeszitették. S bizonyára nem sejtették,
hogy mikor ők az első masinákat izekre szedik, motolláikat összezuzzák,
pántjaikat megtépik, és sarkukkal ugy taposnak romjaikon, mint a hajdani
harcos az ellenség belében: hogy ők ezzel ugyanoly megátalkodott népek,
a megváltónak ugyanoly vaksággal megvert megtagadói, mint akik kétezer
év előtt az isten fiát feszitették meg.
⦿
Ma már, egy évszázadnál nagyobb idő nevelő hatalma rendjén, minden
gondolkodó munkásember tisztában van azzal, hogy az ő megváltója s vele
az egész emberiségé: a lelketlennek, a gyilkosnak, a szivtelennek és
embertelennek kikiáltott szerkezet lesz: a gép.
Igaz, hogy rettentő pedagógia volt. Megint csak a legnagyobb nevelőre
kell gondolni. Jézusra, ki csak olyat fogadott el tanitványának, aki
otthagyja apját, anyját s minden gazdaságából s tekintetességéből
kivetkezik. A gép kezdődő uralma irtózatos kegyetlenséggel ütött szét a
munkások között. Valósággal a belükben tiport; valósággal megfosztotta
őket emberi mivoltuktól, méltóságuktól, keresetüktől. A napfényes
mezőből s a csendes mühelyből a füstös, az emberölő gyár gyomrába szítta
a földmivest, a kézi munkást s a hajdani rabszolgánál is nyomorultabb és
ellátatlanabb isten teremtésévé tette. Uj, eddig nem volt, nem ismert,
de mindeneknél számosabb osztályát teremtette az éhségnek, a
hajléktalanságnak, az agyonfárasztottságnak, a földönfutással
fenyegetett röghöz kötöttségnek. Megint csak a közhelyeket kell szemre
vennünk, hogy meglássuk, milyen képet keltett magáról felbukkanásakor.
Fentebb leirtam e jelzőket. A gép lelketlen. A gép gyilkos. A gép
szivtelen. A gép embertelen. Az embert áruvá silányitja s annak is
leghitványabbjává, amit még csak gondozni sem kell. S nemcsak emberi
méltóságától s ellátottságától fosztja meg, de emberi mivoltától is;
magát is géprészszé teszi, melyben elsenyved a munkájánál szükségtelen
lélek.
Mindezt mindnyájan igy tudjuk. Igy látjuk, igy valljuk; habozás nélkül
mondja és vallja a müvelt s a gondolkozó ember is. Ez igy is van. Mindez
igaz is, mindez igy is történt, sőt igy is történik, ma is. Ahogy a gép
a munkálkodó emberek közt szétütött: a tatárjárásnál gyilkosabban dult
köztük. Halálos rémület fogta el tőle a munkálkodók szivét és gonosz
kéreg vonta be a munkaadókét. S csak lassan, a gép uralma okozta
elviselhetetlen nyomoruság nevelése kezdte az elmét gondolkozóvá tenni
az iránt: kell-e ennek igy lennie? A gép, a nélkülünk magával
tehetetlen, lehet-e Dzsingizkán, vagy nem inkább mi magunk vagyunk-e
azok s a gép rosszasága és vaksága nem a mi gonosz vakságunk-e? A gépnek
nincs esze és nincs akarata, ő nem akarhatja, hogy az embere is piaci
áru legyen, mint a szene, amivel fütik. De az embernek van esze – miért
türi? A gép dolgozhatna akkor is, ha királyok fütenék s bibornokok
olajoznák. S mihelyt ezt átlátjuk s mihelyt e szerint cselekszünk is: a
gép teszi majd lehetségessé, az a lehetőség, hogy az ember ne maga
dolgozzon, hanem a gépet: a lelketlen, a munkabiró, az el nem
proletárosodó, a bele nem sajgó, méltóságában azért nem csökkenő s
mivoltából azért ki nem vetkező, áldott, derék, irgalmas, jószivü,
megváltó gépet dolgoztassa maga helyett: menten minden ember király és
bibornok lehet – és lesz is.
⦿
Ha az emberi nem fenségének szobrot állitanánk: gépet kellene szobrául
állitani. A gép a kristálylyá sürüsödött emberi elme. Az eljövendő
Danték, Miltonok és Klopstockok a gép dicsőségét fogják zengeni: a
poklokon és purgatóriumokon keresztül megváltó gépét. Amig gép nem volt:
az isten fia sem tudta megváltani az embert. Mit tehetett ő? Csak az
emberi nem büneit vállalhatta szegény lefogyott és meggyötrött vállára.
De amig gép nincs, amig egyik embernek a másik munkájából kell megélnie,
kell, elkerülhetetlenül kell, ha nem akarunk visszahanyatlani az erdő
vadjai mellé: addig minden egyes nappal, minden egyes falatunkkal,
minden egyes más felebarátunktól elszítt lélekzetünkkel ujra meg ujra
bűnbe esünk. Nem a bűn szülte a munkát, mint a szentirás mondja: a bűnt
szülte a munka – s valameddig a magunk vagy egymás emberi arcának
verejtékével kell megkeresnünk mindennapi kenyerünket: addig bünösek
leszünk s a bűn nem pusztul ki a világból, ha akár minden ezer évben
ujra emberré válik az isten, hogy terhét levegye vállunkról. Ember, még
ha isten is, az embert meg nem válthatja, mert a fájó, a sajgó, a maga
is szenvedő emberi váll gyenge és puha a megváltásra. Acél kell ide,
kemény, élet nélkül való, melynek nincs lelke magának, de megelevenedik
az emberi lélek beleömlésétől s mikor dolgozik: nem lealacsonyodik és
lélek nélkül valóvá mulik, hanem, inkább lelkes állattá magasztosodik
fel. Ha az acél átvállalja az ember munkáját s az embernek nem kell
egyebet adnia hozzá, mint, amije bőségben vagyon s amit testi
gyönyörüség foglalkoztatnia: elmét és lelket: akkor a gép vállalja, mert
elkerülhetővé s feleslegessé teszi a bűnt is és igaz megváltással teszi
ezt a földi világot az ő üdvösséges és boldogságos országává.
⦿
Még csak egyet. Azt mondják, hogy a gépi munka az embert is géppé
fásitja vagy ernyeszti. Nem igaz; csak ahogy most dolgoztatják a gép
körül az embert. Nemes ábrándozók, mint William Morris, a gépmunka
gyülöletétől lettek félig középkoriakká, félig szocialistákká, a
szépségen való csüggésből, melyet féltenek a gépmunka durvaságától s
attól, hogy a gépmunka révén kivész belőle az egyéni bélyeg és lelkesség
bája. Azt hiszem: ez nagyrészt képzelődés, másrészt a gépek mai
tökéletlensége okozta kishitüség. Jó, de elfogulatlan szemü embereket
kérdek: mondják hitükre; vajjon, ha a géppel való csipkeverést
tökéletesitenék – s ez már ma is lehetséges volna, ha az emberek bolond
elfogultságból nem kapnának a kézzel vert csipkén – nem lehetne-e a
gépen vert csipke szépnek szakasztott oly szép, mint amin szegény
parasztleányok vakra varják a szemüket? Miért kell a munkába, hogy szép
legyen, emberi vérnek is beledolgozva lennie, mint a középkori falakba,
hogy tartósak legyenek? A gépek még tökéletesedni fognak s azonfelül, ha
egyszer igazi uralmuk eljő s az embert urrá, szabaddá és ráérővé teszik:
kiki pepecselhet olyan finom és meghitt kézbeli munkával, aminővel csak
kedve tartja. De még egyszer mondom: nem igaz, hogy a gép a munkását
magához alacsonyitja. Persze: a kézi munkának is vannak téglahordói és
malterkeverői – s ez is olyan munka, amit géppel lehetne végeztetni, ha
nem akadna bolond és megnyomoritott ember, aki olcsóbban végzi. De
kérdezzétek meg a gépszedőket: vajjon lealacsonyitott masinának érzik-e
ők magukat az ő szedőgépeik mellett, a szedőszekrényekből való
betüszedés kimeritő és lélektelen kapkodásához képest! Irókat kérdezek,
akiknek van dolguk nyomdákban, hogy amely szedő-ismerőseik
betüszekrénytől szedőgéphez kerültek: nem vettek-e rajtok már egy hónap
multán változást észre: több fegyelmet, több tudatosságot és teljesebb
önérzetet? S ez természetes: nincs az embernek dicsőbb nemesitője, mint
a felelősséggel egybekötött hatalom, a kormányzás, az élettel való
eltöltés önérzet-nevelő szabadságai és magán való uralomra nevelő
kötelességei. A munkára köteles, de munkáját géppel végeztető ember
nemcsak nagyobb ur, de nemesebb és magasabbrendü állat lesz a mai
embernél. És közönségesen tudni fogja és boldog uraságban fogja próbáját
kiélvezni annak, amit ma csak dadogva merünk remélni: hogy a
megváltáshoz nem istennek kell leszállania, hanem magának az embernek
kell felemelkednie emberi sorba.
⦿
Nevetek, valahányszor azt a nagy argumentumot olvasom a szocializmus
ellen, hogy, ha nem lesz meg a kenyérgond sarkalása s ezzel a jobb
kenyérért való versengés versenye, a munka látja majd kárát, immel-ámmal
történik, s módjaiban megáll a haladás. Mintha most, mikor a szükség
külső muszája rég a tehetsége belső muszája gyanánt ivódott bele a
tehetséges emberek idegzetébe: mintha most a hivatott ember csak akkor
és csak azért dolgozna már, mert éhes és meg akar élni! A valóság az,
hogy ezer és millió számra mennek tönkre s nem fejthetik ki munka közben
tehetségüket és képességüket az azon munkabeli küldetéses emberek, mert
a versengés teremtette munkaföltételek valósággal gyilkosai a jó
munkának, az elmélkedésnek s a tudatosságnak. A verseny folytán a munka
ideje, menete, beosztása: mind a versenyben leggyőztesebb, vagyis a
különösen munkabiró, különösen gyors, fürge és bizonyára felszines és
lelkiismeretlen munkások dolgozó módja, menete és ideje szerint alakult
ki, s ez ütemmel a közönségesebb tehetségü, vagy a lelkiismeretesebb,
tehát lassub munkáju, avagy az ujra hivatott, tehát töprenkedő,
kisérletező vagy külön uton járó munkás csak ugy tud lépést tartani, ha
agyonfárasztja magát, vagy még lelkiismeretlenebbül dolgozik, vagy
lemond arról, hogy töprenkedjék s külön uton járjon, hanem lélek nélkül
beáll a taposó malomba, s ott folytatja s ugy folytatja, ahogy elődje
elhagyta. Ha az emberek kedvük s tehetségük szerint dolgozhatnak, sokkal
többet végeznek majd s hasonlithatatlanul messzebb jutnak, mint most
muszájból.
⦿
Még a szép tulipános időkben történt, hogy egy délben kihallgattam egy
bájos szőke asszonyt, amint a szövetes boltban tavaszi ruhának valót
keresett s a segédnek megmondta, hogy ne mutasson neki mást, mint hazai
árut, idegent föl nem vesz. Az ember kiment, bement, fölmászott,
lemászott, leguggolt, fölkelt, végre is megemberelte magát s igy szólt a
szép asszonyhoz: „Nagyságos asszonyom, én ismerem az izlését; van nekünk
hazai szövésünk s nem is utolsó, de még sem olyan, hogy a nagyságos
asszony a fejemhez ne vágja, ha megmutatom s azt merem föltenni, hogy
ilyesmiből szabatna magának tavaszi kosztümöt!“ A szép asszony egy
kicsit elpirult, de hamar megemberelte magát s igy felelt: „Kérem, ez a
maga dolga; én nem veszek egyebet, mint hazait, de ha maga azt mondja
valamire, hogy ez hazai, nekem sem okom, sem jogom nincs arra, hogy a
szavának ne higyjek!…“ Végignéztem a szép teremtésen – noha szőke volt,
mégis megismerhetően vérbeli magyar. Mint a pszihék, vagyis olyan
fényképek, melyeket ugy állitanak elő, hogy egy lemezre több egyéniségét
fotografálják rá ugyanazon rendnek vagy foglalkozásnak vagy fajtának s
igy olyan egy arc áll elő, mely a valóságban nincs ugyan meg, de ama
fajtának vagy foglalkozásnak tipusát egy emberi ábrázatban képezi le: a
szép szőke asszony is jelképes jelentőséggel állt ott a bolt közepén, s
bármily bájosak és asszonyosak voltak arca vonásai, sokkal keményebbeket
idéztek föl az ember emlékezetében: a Bocskayak, Bethlenek, Illésházyak
és Károlyi Sándorok harcos és diplomata-vonásait ’s mind a nagy
egyezkedő magyarokét, Deák Ferenctől fogva Andrássy Gyulán át Tisza
Kálmánig.
⦿
Hogy életét elhibázta: az nem is fáj az embernek annyira, olyan nép
közt, melylyel körülbelül ugyanez esett meg.
⦿
A multtal szemben csak egy kötelességünk van: lerázni magunkról.
⦿
Kritikus, ird iróasztalod fölé: Azért, hogy valaki tüdővészben halt meg,
még nem bizonyos, hogy jó verseket irt.
⦿
Ha az irodalmi erótikum ellen iróemberek is ajánlatosnak ismerik a
tömlöcöt, akkor jó lesz arra gondolniok, hogy logika és igazság szerint
effélében az irodalmi érték, ha egyáltalában módositó körülmény, akkor
csak sulyositó lehet, mert mentül müvésziebbek, annál teljesebben elérik
azt, amit akarnak. S nem gondolja végig a dolgot, aki komolyan azt
hiszi, hogy mikor az igaz müvész éroszi mozgatókkal dolgozik, akkor nem
az érzékeket akarja megmozgatni. Hát mit az ördögöt, ha nem ezeket?
Minden adaléka nem arra való-e, hogy valamire hasson olvasójában, s mire
hassanak vajjon a nemi adalékok? Festőről és szobrászról, ha szépen kér,
ugy teszek, mintha elhinném, hogy mezitelen testek s ölelkezések s
megfeledkezések ábrázolásakor semmi egyébre nem számit, mint foltoknak
és felületeknek tárgyuktól független optikai hatására, s nem kérdem
tőle, hogy látott-e már és tud-e folt és felület gyanánt alkalmazni
olyan foltot és felületet, mely csakugyan nem jelent többet foltnál és
felületnél, s nem kelt egyéb benyomást, mint azt, hogy kék vagy
hepehupás. De iró ilyet ne mondjon. Ő azért ábrázol, hogy részt vetessen
abban, amit ábrázol, s mennél nagyobb müvész, annál jobban bele tudja
vinni olvasóját. Maupassantnak, aki az elbeszélésnek Boccaccio óta
legnagyobb elbeszélő müvésze, egy csomó novelláját egy magyar iró, még
pedig nem kisebb, mint Tóth Béla, olyan cimen foglalta külön kötetbe,
mely – nem emlékszem rá pontosan, de egyenesen utalt arra, hogy e
történetek érzékcsiklandóak. A Madame Bovary regényt, mely netovábbja a
lélekfestésnek s irója a megirásnak eddig élt legnagyobb mestere, perbe
is fogták erkölcstelenség cimén. Goethe is csupa érzékiség, s ha őt
azzal tudják megmenteni az erkölcs számára, hogy legalább egészségesen
és férfiasan érzéki, Zoláról bizonyára nem mondhatják ezt sem. Zola
egyenesen hiszterikus, mint ahogy Wagner Rikárd valósággal perverzus. S
nincs az az egészséges és férfias érzékiségü müvészet, mely a
hisztériától s a perverziótól egészen ment volna, azon az egyszerü okon,
mert a müvészi képesség maga is abnormitás, s egy gyökérben, s éppen a
nemiségben, fut össze a hisztériával, a vallási tulfeszültséggel, s a
normálisnak tekintett emberi szerkezetektől való egyéb eltérésekkel. Ha
tehát az irók le akarják magukról rázni azokat az irókat, akiket egy nap
erkölcstelenség cimén becsukhatnak, akkor legjobb lesz valamennyiüknek
becsukatniok magukat, mert nincs az az iró, akit ezen a cimen be ne
csukathatnának azok, akik Pállfy Móric módjára ugy szeretik az irót,
mint az énekes madarat: kalickában.
⦿
Nehogy félreértés legyen e dologban. Éppen nem állitom azt, hogy ne
lehetnének az irodalomnak vagy általában a müvészetnek rossz hatásai,
amelyek ellen igenis meg kell védeni: nem ugyan az államot, mert az
erős, hanem, és csakis, a gyerekeket, mert azok gyengék. Szörnyü
kegyetlensége a természetnek, hogy a nemi vágyakodás és érdeklődés elébb
fejlődik ki az emberben, semmint lehetséges vagy ajánlatos volna
kielégitenie, s a müvelt társadalomban e visszásság még keservesebb.
Tartozunk a szegény kis vergődőknek azzal, hogy a lehetőségig távol
tartsunk tőlük mindent, ami sokban enyhithetetlen nyomoruságukat még
fokozza is – s bizonyos, hogy a nemiségtől felgyuladt képzelet erős ily
fokozó. Mellesleg mondom, hogy még itt sem lehet különbséget tenni igazi
és nem igazi, egészséges és perverzus müvészet között, s nem ismeri a
gyermeket, aki azt reméli, hogy a római elégiákból kevesebb mérget szi,
mint a Fidibusz regényeiből, s higiénikusabbak az érzései a milói Vénusz
láttára, mint ha bejutna a Beardsley-kiállitás különszobájába. Wedekind,
a perverzus és hisztériás Wedekind, aki nem tudom, pornografus számba
megy-e nálunk, vagy előlépett igazi iróvá, a Frühlings Erwachen egyik
jelenetében gyönyörüen megirja azt, mikor egy kis gimnazista bezárkózik
oda, ahol senkisem zavarhatja, s ugy él szerelmi életet egy muzeumi kép
reprodukciójával. Nem látom át, hogy, ha nem is teljesen, de annyira
amennyire meg ne védhetnők a gyermeket (s megint csak azt mondom, hogy
csakis a gyermeket) e kinlódás kisértésétől. Csakhogy ez nagyjában
közigazgatási tennivaló; abba a fajtába vágó, melylyel a mérgek vagy
orvosságok számára külön kezelés, külön árusitó mód s ez árusitásnak
külön ellenőrzése van megszabva, melylyel némely helyütt büntetik a
boltost, aki tizenháromévesnél fiatalabb gyereknek dohánynemüt ad el, s
olyik helyütt muzeumokba sem engednek be bizonyos koron alul lévő
gyermekeket. Ez is nehéz és meglehetős kilátástalan vállalkozása volna a
köznek, de szabad is, érdemes is gondolkoznia rajta, próbálkoznia vele.
Ám csakis ezen és csakis ezzel. Egyébként azonban vannak szép
szekszualitások s vannak ronda ocsmányságok, vannak érdekes betegségek s
vannak unalmas üzleti kieszeltségek. A felnőttek világában, ahol kiki
magáért felel, mindezek boldoguljanak értékük vagy értéktelenségük
szerint, annál is inkább, mert ugyanannak az erkölcsnek jogán, melyet
meg akarnak védeni az irodalomban, meg lehet támadni az embereket
legmagánosabb életvitelükben is, s a társadalmi érvek jogán, melyért
békót vernek az irodalomra, békót lehet verni mindenre, ami kényelmetlen
a társadalom urainak. Szokjuk meg a gondolatot, hogy disznóság csak egy
van: ha egyik ember a másikra rá akarja kényszeriteni, hogy mit higyjen,
mit gondoljon, mit akarjon és mi tessék neki.
⦿
Nekem a gyermekkorom legbájosabb emlékei füződnek az artistasághoz,
igaz, nem az előkelő tivolishoz és varietébelihez, csak alföldi kis
ponyvasátrakhoz, meg a városligeti Barokaldi-cirkuszhoz, melynek napfogó
ponyvája akkor még épp oly lenge volt, mint a müvészeinek
egzisztenciája. De talán azért tudom jobban megérezni, mint akik már a
cirkuszok s az orfeumok nagyvárosi kiteljesedésében ismerik meg, hogy az
artistaság mennyire népi származásu, mennyire a néplélekből lelkezett,
mennyire az örök és elpusztithatatlan emberi egészség és természetesség
szerveződött ki ügyességeiben, természetellenességeiben, kedves
alakosságaiban. Aki a nép között élt, tudhatja, hogy sehol nem oly
komolyak a szerelem és egyéb erkölcsök körül való felfogások, mint az ő
körében, de az eredendő érzések vagy az emberek külön helyzetének külön
következései sehol nagyobb természetességgel nem teszik tul magukat ez
őszintén vallott fölfogásokon. Amilyen ez egy dologban a nép, olyan volt
majd mindenben az egész középkori emberiség. A hatalmas nevelő, a
vallás, rettentő erővel nehezedett rá egész életére, minden addig
vallott hitére, minden addig érzett érzésére. Ami addig erkölcs volt,
nagyrészt förtelemmé vált, ami addig gyönyörüség volt, nagyrészt bünné
sötétedett. A germán barbárok északról magukkal hozták a ködöt s a
sötétséget ’s ez a keletről jött nazarénus vallással együtt tette
komorrá az addig görög-római vidámságot. Ez a nevelés nyilván kellett az
emberiségnek, – hiszen ha nem kellett volna, nem türte volna. Ám annál
inkább türhette s viszont csakis ugy türhette, hogy a sok uj komorság
alján szépen tovább éltek a régi kedves babonák, a régi kedves
vidámságok; a Szent Szüzet ugy imádták tovább, mint hajdan Vénus
istenasszonyt ’s a megvetett vásári komédiás, a saltimbe, nem látott
abban istentelenséget, hogy legszebb bukfenceivel hódoljon az istenanyja
szentképének. Mikor Aristoteles s az egész régi tudomány belemerevedett
a barátok skolasztikájába, a régi épitészet belefagyott a gótikába s a
régi költészet az iskolai szinjátékokba: a régi szép világ elevensége s
az uj népek eredendő egyénisége meghuzódott a vásári ponyvák alatt meg a
betlehemi játékokban; a kardnyelők, a kócevők, a Pierrot-k, a Colombinák
s a ragasztott szakállu pásztorok és három királyok tartották homályosan
ébren az érzést, hogy az ember: ember s élni és örülni akar. Ha nagy
tudós volnék, talán ki tudnám mutatni, hogy a renaissance bepatakzó
szépsége és elevensége számára a vásári vidámság tartotta nyitva a
zsilipeket, aminthogy ma is a föléledt táncmüvészet ’s a l’art pour
l’art egész nagyszerü pogánysága elképzelhetetlen volna a levegő nélkül,
melyet az artistaság tartott számára frissen, az artistaság, mely a
legtisztább art pour art: szépség a szépség, ügyesség az ügyesség
kedvéért.
⦿
Nem csodálnám, ha a szinészek kartellbe állanának a kritika ellen; a
kritikának csak az a joga van meg az életre, hogy maga is müvészet,
egyébként azonban alig van müvészet, mely valamit is köszönhetne neki,
amelyet valóban fejlesztett s nem csupán a fejlődésének sántikált volna
utána, s viszont különösen a szinészetről be lehet bizonyitani, hogy
többet ártott neki, mint használt. Az oka ennek nyilván az, hogy a
kritika, minthogy meg kell irni, az irók kezében van, s ugy ennek, mint
a szindaraboknak révén, egy más és igen idegen müvészet emberei, az irók
és a költők, az ő saját mesterségük szemszögéből nézik a szinészetet s
annak sajátos törvényeit akarják erre rátukmálni. Ez lehet tőlük igen
jóhiszemü dolog, de mégis csak tulkapás, s a rabságnál fogva, melyben a
szinészet az irodalom alá kerül, végzetes zavarokat okozhat ebben a
kiszolgáltatott müvészetben. Kell-e rettenetesebb, mint az a kongó hősi
stilus, mely a mi Nemzeti Szinházunkban még mindig fel-felbukkan s a
hajdani Burg-stilus révén került ide? Nos, ez a saját müvészetének
lelkét és magját megtagadó móka nem kisebb ember és müvész lelkéből
lelkezett, mint Goethe. S ennek a fenséges és mindenhez értő léleknek
két értetlenségéből, tulkapásából és dilettantizmusából. Az egyik az a
hite és fefogása volt, hogy a szinésznek a szinpadon minden egyes
mozdulatával és helyzetében szobrot kell állania a közönség felé. A
másik a szobrászatról, nevezetesen a görög szobrászatról való felfogása,
mely a maga egyenletességét, arányokat, szép szimmetriákat és
harmóniákat követelő pedantériájával és mathematikájával az épitészetre
még valahogy felszinesen ráillenék, de a vonalakkal s
felülettöredékekkel dolgozó szobrászatra semmiképpen sem. Igy vált a
nagy Goethe keze alatt a weimari szinpadon a párisi stilizált hősi
szinészet vidéki élőképmaskarává. Szegény Schiller pedig, aki igazában
szintén idegen volt a képzőmüvészettől s a drámaisághoz értett, de a
szinészethez nem, mindinkább e játékra gondolva irta darabjait; igy
játszva persze nem szinésziesek, de más, modernebb játék viszont bántó
és zavaró elentétbe kerül e darabok stilusával, s amig Schiller él a
szinpadon, addig a goethei szinjátszó képtelenség sem pusztulhat ki
végképp. Két nagy müvész bélyege és hatalma igy törvényesitett és tart
szinte még ma is életben olyan fattyumüvészetet, aminőnél a makaróni
vagy leoninusi versek divata sem volt, a maga nemében, barbárabb.
⦿
Egyéb, mint impresszionista kritika nem is lehetséges. Az értékelő
kritika sem mondhat többet, mint hogy az én itéletem szerint mit ér az a
dolog. A kritikának semmi egyéb lehetősége nincs, mint tudomásul venni a
müvészi munkákat s e tudomást tovább adni; leirni azokat, mint ahogy
leirunk egy vidéket vagy egy eseményt, s hogy nem leltárt irunk róluk,
hanem csak benyomásokat, az éppen azért van, mert láttatni akarjuk ama
dolgokat, már pedig a leltárban az ember a részletektől nem látja az
egészet. Nem értem, hogy a kritikának mért kéne exaktabbnak lennie a
fizikánál s a kémiánál, melyeknek még ugynevezett törvényeik sem
egyebek, mint jelenségek leirásai.
⦿
El kell viselnünk, mert hiába rugdalódzunk ellene, hogy szavakban
gondolkozunk, vagyis hamisan és fogyatékosan. De ha már igy van:
legalább meg volna belőle az a hasznunk, hogy ki tudnók fejezni szóban,
amit gondolunk!
⦿
Alig tudok meghatóbbat, mint a mi Jókaink öregkori irásai. Ha feloszlást
lélekzenek is már: viszont s épp ezért, mint a feloszló húsról,
gyöngyház fénye csillog le róluk; meghatóan gyermeteg és gyerekes bájnak
szivárványlása. S kedvesen tanulságosak s a lelki kórság érdekességével
feltünőek az ő utolsó szerelmes versei – nemcsak az érzések miatt,
melyek bocsánatért és megintésért esdeklő szemek módjára néznek ki a
vers rostélypálcái mögül, hanem maguk e versek miatt, minémüségük miatt,
melyekben a Jókai gyermekkorának együgyüen tudákos s urambátyámosan
allegóriás lakodalmi s névnapi költészete ébred föl hirtelen, amely
viszont maga is még a XVII. század kellemetes szerelmi époszaiból
származik, – s ezek, tudnivaló, már a Jókai gyermekkorában is rég
tulhaladtak, teljesen elavultak voltak, s akkor őrá magára sem hatottak.
Ugy találom: az agg Goethe hangjában s nyelvében is valami váratlan s
különös, bár csupán halk felcsendülését a gottsched-i idők cifrázatos
tudákosságának – Goethenél, kinek ifjui harcai éppen a gottsched-i idők
cifrázatosságának s tudákosságának szóltak! Persze: ennél az isteni
öregnél az ilyesmi csak külsőség volt, mint fehér szemöldöke, mely alól
barna látnoki szeme annál ragyogóbban világolt elé, aminthogy annál
csodálatosabb e tizennyolcadik századba visszaeső formában olyan
gondolatokat találni, teszem Amerikáról s az indusztrializmusról, melyek
előtte járnak a huszadik század fejlődésének.
⦿
Minden irodalmakban az irott szó hasonlatosságba jut az élővel. Ennek
nyilván megvannak a maga gazdasági és technikai okai, melyek közül olyik
valósággal szembeszökő. Teszem: a munkának mind veszekedettebb sietsége,
mely szükségessé s a gyorsirás és az irógép, mely viszont lehetségessé
teszi, hogy az ember diktáljon, vagyis az élő szót változatlan áttétesse
irásba. Aztán, bizonyára, a politikai felszabadulás, a társadalom
demokratikusan gazdasági elkülönböződése, mely mind több embernek szerez
alkalmat s mind többre rója rá a kényszeritést, hogy nyilvánosan
beszéljen, szónokká legyen, vagyis, hogy az élő szót mindinkább ugy
öltse egymásba, hogy simitás nélkül áttehessék irásba.


Zsebekről és szivekről

Szegény gazdagok
(1900.)
Az öreg Tolsztoj – akkor még fiatal volt – olyasmit ir egy novellájában,
hogy a tizenkilencedik századnak nem Waterloo, nem a februáriusi
forradalom, nem Szebasztopol eleste, hanem az, hogy az ötvenes évek egy
nyári estéjén egy gitáros ember kornyikált egy svájci világfogadóban, s
a karzatról s az ablakokból ki és lekönyökölő dusgazdag uri népek közül
egynek sem jutott eszébe ledobni a nyavalyásnak bár egy polturát is.
Azóta a tizenkilencedik század végképp letelt, s a vége felé történt egy
esemény, mely lefőzi nemcsak Waterloot és Szebasztopolt, de még a svájci
világfogadóbeli esetet is. Ez az esemény pedig az volt, mikor George
Gould, a néhai hires amerikai milliárdos Jay Gouldnak fia, pazarlás
miatt gondnokság alá tétette az ő szép hugát, az Európába férjhez ment
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Feljegyzések - 09
  • Parts
  • Feljegyzések - 01
    Total number of words is 4074
    Total number of unique words is 2061
    27.5 of words are in the 2000 most common words
    38.6 of words are in the 5000 most common words
    45.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Feljegyzések - 02
    Total number of words is 4144
    Total number of unique words is 1989
    32.1 of words are in the 2000 most common words
    44.6 of words are in the 5000 most common words
    50.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Feljegyzések - 03
    Total number of words is 4302
    Total number of unique words is 1933
    31.2 of words are in the 2000 most common words
    42.9 of words are in the 5000 most common words
    49.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Feljegyzések - 04
    Total number of words is 4105
    Total number of unique words is 2016
    29.3 of words are in the 2000 most common words
    39.8 of words are in the 5000 most common words
    46.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Feljegyzések - 05
    Total number of words is 4087
    Total number of unique words is 2037
    29.2 of words are in the 2000 most common words
    39.6 of words are in the 5000 most common words
    45.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Feljegyzések - 06
    Total number of words is 4005
    Total number of unique words is 2016
    25.0 of words are in the 2000 most common words
    35.8 of words are in the 5000 most common words
    42.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Feljegyzések - 07
    Total number of words is 4032
    Total number of unique words is 2037
    27.9 of words are in the 2000 most common words
    39.1 of words are in the 5000 most common words
    45.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Feljegyzések - 08
    Total number of words is 4109
    Total number of unique words is 2028
    27.4 of words are in the 2000 most common words
    37.0 of words are in the 5000 most common words
    42.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Feljegyzések - 09
    Total number of words is 4278
    Total number of unique words is 1880
    29.6 of words are in the 2000 most common words
    40.8 of words are in the 5000 most common words
    46.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Feljegyzések - 10
    Total number of words is 4143
    Total number of unique words is 1948
    29.2 of words are in the 2000 most common words
    41.6 of words are in the 5000 most common words
    47.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Feljegyzések - 11
    Total number of words is 343
    Total number of unique words is 223
    45.2 of words are in the 2000 most common words
    52.1 of words are in the 5000 most common words
    57.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.