Farkasvér - 15

próbáljon meg mindent. Weedon, telegrafálj San-Franciscoba, doktor
Nicholsnak. Nem mintha nem biznánk önben, doktor, ért engem, ugyebár? De
ki kell használnunk minden csöpp előnyt.
A doktor szeliden mosolygott.
– Természetesen, értem. Megérdemli, hogy mindent megtegyenek érte.
Ápolják ugy, mintha emberi lény, mintha beteg gyermek volna. És ne
felejtsék el, amit a hőmérsékletről mondtam. Tiz órára ujra itt leszek.
Az ápolás nem hagyott hátra semmi kivánni valót. Scott birónak azt az
inditványát, hogy hivatásos ápolónőt hivjanak, a leányok, akik erre a
feladatra vállalkoztak, sértődötten utasitották vissza. Fehér Agyar
esete volt az, amit tizezer közül egyben sem akart elhinni a sebész.
A sebészt nem szabad kárhoztatni tévedéséért. Egész életében csak a
civilizáció megszelidült emberi lényeit ápolta és operálta, akik védett
életet éltek és védett életü nemzedékek egész sorától eredtek. Fehér
Agyarhoz viszonyitva ezek törékenyek s gyengék voltak s nem csüngtek az
életen olyan dühödt kapaszkodással, mint ő. Fehér Agyar egyenest a
Vadonból jött, ahol a gyenge elpusztul korán és menedék senki számára
nem kinálkozik. Sem apjában, sem anyjában nem volt semmi gyengeség, sem
a megelőző generációk bármelyikében. Vasból való testalkotás és a Vadon
életképessége volt Fehér Agyar öröksége és ő ragaszkodott az élethez,
egész mivoltával, minden porcikájával, testével és lelkével, azzal a
kitartással, mely régtől fogva minden teremtmény ősi öröksége volt.
Fogolyként lekötözve, mikor a flastromok és kötések még mozgásában is
gátolták, Fehér Agyar átszundikálta a heteket. Hosszu órákon át aludt és
álmodott. Elméjén átvonultak, végtelen látványosságként, az Északföld
látomásai. A mult szellemei föltámadtak és körülülték fekvő helyét.
Megint ott élt Kiche barlangjában, remegve csuszott Szürke Hód lábaihoz,
hogy felajánlja neki örök szolgaságát, menekült Lip-lip és az üvöltöző
kölyökhorda őrjöngő bedlámja elől.
Megint ott futott az őserdőben, hallgatagon, üldözve az eleven hust az
éhinség hónapjaiban; megint ott futott a kutyafogat élén s mögötte ott
suhogott Mit-sah és Szürke Hód ostora és hallatszott biztató szavuk: Ra!
Raa! Most egy szűk átjáróhoz értek s a fogat összezárult, mint egy
legyező, hogy átjuthasson rajta. Megint átélte a Szépséges Smithnél
töltött napokat s a harcokat, amelyeket megharcolt. Ilyenkor horkantott
és nyihogott álmában s akik nézték, azt mondták, hogy rossz álmai
lehetnek.
De volt egy szörnyü kép, melytől legtöbbet szenvedett: a csengő, sipoló
villamos kocsiszörnyek, melyek mint óriási, nyávogó hiuzok jelentek meg
előtte. Mintha egy bokor rejtekében huzódott volna meg, oly mókusra
várva, mely a földön elég távolra merészkedett famenedékétől. Aztán,
mikor a mókusnak ugrott, a mókus átváltozott villamos kocsivá,
fenyegető, rémitő szörnnyé, mely ugy tornyosult föléje, mint valami hegy
s nyávogott, karmolt és tüzet okádott felé. Épp igy történt, mikor a
héjját hivta le az égből párviadalra. A levegőből csapott le reá a héjja
és mikor közel ért hozzá, egyszerre a mindenütt jelenvaló villamos
kocsivá változott. Vagy pedig megint ott volt Szépséges Smith
ketrecében. A ketrecen kivül népség gyülekezett és ő tudta, hogy most
harc következik. Figyelte az ajtót, mikor lép be az ellenfele. Az ajtó
kinyilt s egy borzasztó villamos kocsi rontott be rajta. Ez az álom
ezerszer is üldözte és a félelme ezredszer is épp oly rettenetes volt,
mint valaha.
Végre eljött az a nap, mikor megszabaditották kötelékeitől. Igazi
ünnepnap volt. Egész Sierra Vesta körülállta fekvőhelyét. Gazdája
megvakarta Fehér Agyar fülét és Fehér Agyar elmorogta szerelmi dalát.
Gazdája felesége igy szólitotta meg: Áldott farkas! Ezt a nevet nagy
tetszéskiáltással fogadták s azontul minden asszony igy hivta őt: Áldott
Farkas.
Megpróbált lábára állni, de minden próbálkozás után visszaesett a
gyengeségtől. Oly sokáig feküdt, hogy izmai elvesztették régi
ügyességüket s minden erő mintegy kiszállt belőle. Kicsit szégyelte
magát gyengesége miatt, mintha bizony ezzel vétett volna az istenek
ellen, akiknek szolgálattal tartozott. Épp ezért hősiesen erőlködött,
hogy felkelhessen s megállt a négy lábán, ide-oda támolyogva.
– Áldott Farkas! – kiáltották karban az asszonyok.
Scott biró diadalmasan nézett rá.
– Csakhogy saját szátokból hallom, – mondta. – Eddig én voltam az
egyedüli, aki helyesen itélte meg. Kutyától nem telt volna ki ennyi.
Farkas ő, ez már igaz.
– Áldott Farkas, – javitotta ki a biró felesége.
– Igen, Áldott Farkas, – hagyta rá a biró is. – És mától kezdve én igy
nevezem.
– Most ujra meg kell tanulnia a járást, – mondta a sebész. – Mindjárt el
is kezdheti, már nem árthat neki. Vigyék ki a szabadba.
És kiment a szabadba, mint egy király, egész Sierra Vesta őt követte,
hogy kisérje és ápolhassa. Nagyon gyenge volt s mikor a gyepre ért,
lefeküdt és pihent egy kicsit.
Aztán a menet tovább haladt, az erő apró lökésekben tért vissza
használat közben Fehér Agyar izmaiba s a vér erőteljesebben lüktetett
benne. Elérték az istállót, melynek ajtajában Collie feküdt, féltucatnyi
kövérkés porontya rajzotta körül, vidáman játszogatva a meleg
napsütésben.
Fehér Agyar csodálkozó szemmel nézett rájuk. Collie figyelmeztetően
horkantott rá és ő ügyelt, hogy megtartsa a kellő távolságot. A gazda
lábhegyével közelebb tolt hozzá egy kis kövérkés porontyot. Fehér Agyar
gyanakodva berzenkedett, de gazdája intette, hogy nincs semmi baj.
Collie, kit egy asszony a karjába kapott, féltékenyen figyelte Fehér
Agyart és egy horkantással intette, hogy de bizony, nincs minden
rendjén.
A kis poronty ott csuszkált előtte. Fehér Agyar fülét hegyezte és
kiváncsian szemlélte az apróságot. Egyszerre csak az orruk összeért és
Fehér Agyar ott érezte állán a kis kutyakölyök meleg kis nyelve hegyét.
Fehér Agyar kinyujtotta nyelvét, anélkül, hogy tudná miért és megnyalta
a kis kölyök képét.
Taps és tetszészaj követte ezt a mutatványt. Fehér Agyar meglepetten és
zavarodottan nézett az istenekre. Aztán megint elfogta a gyengeség és
lefeküdt s fülét hegyezve, fejét oldalra fektetve, tovább is bámulta a
kis porontyokat. A többi apró kölyök is, Collie nagy bánatára, mind
közelebb csuszott hozzá és Fehér Agyar nagy komolysággal engedte meg,
hogy rámásszanak és keresztülbukdácsoljanak rajta. Eleinte az istenek
tapsa és tetszéslármája közt, még látszott rajta régi félszegsége és
elfogódottsága, de, amint a kölykök bohóskodása, ugrándozása
folytatódott, türelmesen feküdt, félig lehunyva szemeit és szunyókált az
enyhe napsütésben.