Eredeti népmesék - 12

ringatta a kis madarat.
Megint ment mendegélt a kis madár, talált egy férget.
– Féreg fúrd ki a furkót.
Féreg nem ment furkót fúrni, furkó nem ment bika ütni, bika nem ment
vizet inni, viz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu égetni, falu
nem ment farkas kergetni, farkas nem ment kecske enni, kecske nem ment
kóró rágni, a kóró még se’ ringatta a kis madarat.
Megint ment mendegélt a kis madár, talált egy kakast.
– Kakas kapd fel a férget.
Szalad a kakas, kapja a férget, szalad a féreg, furja a furkót, szalad a
furkó, üti a bikát, szalad a bika, iszsza a vizet, szalad a viz, oltja a
tüzet, szalad a tűz, égeti a falut, szalad a falu, kergeti a farkast,
szalad a farkas, eszi a kecskét, szalad a kecske, rágja a kórót, a kóró
bezzeg ringatta a kis madarat.
Ha még akkor se’ ringatta volna, az én mesém is tovább tartott volna.


A KIS KÖDMÖN.
Volt a világon, hol nem volt, még az óperencziás tengeren is túl volt,
volt egy jó modú paraszt ember, annak volt egy felesége, meg egy lyánya.
Egyszer oda, ment egy szép fiatal legény másod magával ház-tűz nézni.
Mindjárt kinálták őket tyúkkal-kalácscsal, borért is leküldte az ember a
lyányát a pinczébe. Lement a lyány elkezdte vigyázni, hogy melyik a
legnagyobb hordó, hogy abból vigyen, mert azt mondta az apja; a mint ott
vizsgálódik, szemébe ötlik egy nagy káposztás kő a pincze egyik
oldalához támasztva. Elgondolkozott a lyány hogy ő érte most itt vannak
a ház-tűz nézők, ő most férjhez megy, lesz majd neki egy kis fia, annak
ő vesz egy kis ködmönt a vásárban, a kis fiu egyszer le talál szökni a
pinczébe, csak ott ugrál csak ott ugrál a káposztás kő körül, a
káposztás kő eldől, a kis fiut agyon üti, kire marad akkor a kis ködmön?
Ezen a lyány úgy annyira elkeseredett, hogy leült az ászokra, ott sirt.
Már oda fent nem győzték várni, leküldte hát az ember a feleségét
is:,,Ugyan anyjuk, eredj le már, nézd meg mit csinál az a lyány ennyi
ideig abban a pinczében, tán a bort folyatta el, azért nem mer
feljönni.’’
Lement az asszony, látja, hogy ott sir a lyánya az ászkon:
– Hát téged mi lelt, hogy olyan keservesen sirdogálsz?
– Hogy ne sirnék édes anyám, mikor igy meg igy elgondoltam jövendőbeli
állapotomat. Avval elbeszélte, hogy mit gondolt hát el. Az asszony a
mint ezt meghallotta, leült a lyánya mellé, ő is rákezdte a sirást.
Nagyon megharagudott már oda fönt a gazda, nem állhatta meg káromkodás
nélkül.
– Ejnye szedte-vette teremtette, már bizonyosan a bort folyatták el, már
csak megnézem, hova vesztek?
Lement az ember is, még akkor is ott zokogtak azok egymás mellett, az
ember sehogy se’ tudta elgondolni, hogy mi bajuk akadt?
– Hát ti ebadták, mit sirtok-ritok? mi bajotok esett ilyen hirtelen?!
– Jaj kedves apjukom, hogy ne sirnánk-rinánk – felelt rá az asszony –
mikor milyen szomorú dolog jutott az eszünkbe!
Itt elbeszéltek neki mindent, s úgy annyira elkeseritették, hogy az is
közibük ült, segitett nekik a sirásban.
A kérő se’ győzte őket tovább várni, kapta magát, lement utánok a
pinczébe. Soh’se tudta mire vélni, mikor meglátta őket, hogy mit
sirathatnak olyan keservesen. Kérdezi aztán tőlök, azok elbeszélték
neki. A kérő csak kicsibe mult, hogy hanyatt nem vágta magát, olyan jó
izűt nevetett.
– No – azt mondja – még ilyen bolond embereket nem láttam, hanem most
elindulok, addig megyek, mig három ilyen bolondra nem akadok, mint
kendtek hárman, ha aztán akadnék, akkor visszajövök, elveszem a kendtek
lyányát, ha az Isten is ugy akarja.
Elindult a legény, azokat ott hagyta a pinczében, hogy sirjanak mig
nekik tetszik. Ment aztán mendegélt hetedhét ország ellen, talált egy
embert, a ki egy nagy rakás diót vasvillával akart a padlásra felhányni;
közelebb megy hozzá, megszólitja:
– Hát kend atyafi mit csinál avval a dióval?
– Én bizony nagy munkában vagyok, már fél esztendő óta mindég hányom ezt
a diót, de sehogy se’ tudom felhányni, szegény ember vagyok, de adnék
annak az embernek 300 forintot, a ki valami módon felszállitaná.
– No hát majd felszállitom én, – mondja a kérő – avval elővett egy
vékát, fél óra alatt mind felhordta a diót, mindjárt megkapta a 300
forintot, tovább ment vele.
– No – gondolta magában – akadtam már egy bolondra.
Megint ment mendegélt, talált egy embert. Csak nézte csak nézte, hogy
mit csinál? de sehogy se’ tudta eltalálni. A kezében volt egy teknő,
avval hol kiszaladt, hol be egy olyan házba, a melyiknek nem volt
ablaka, csak egy kis lyuk forma ajtója; oda megy hozzá, megszólitja:
– Jó napot adjon isten földi, hát miben fáradozik kend?
– Fogadj Isten atyafi; hát biz én a tavaszszal lesz esztendeje, hogy ezt
a házat csináltattam, nem tudom miféle Isten csudája, hogy olyan sötét,
csak elnézem, hogy a másé milyen világos, pedig semmit se’ csinál neki,
én meg mióta készen van, mindég azt csinálom, hogy hordom bele a
világosságot teknővel, látja kend, most is abban munkálkodom; de adnák
is 300 forintot annak az embernek, a ki világossá tudná tenni.
– No majd világossá teszem én – mondta rá a legény – elővett egy
fejszét, vágott a házon két ablakot, az ajtót is nagyobbra vette,
mindjárt világossá lett a ház, a legény megkapta itt is a 300 forintot,
avval ezt is ott hagyta.
– No – gondolta magában – akadtam már második bolondra is.
Megint ment mendegélt, talált egy asszonyt a ki a kis csirkéit erővel
dugdosta volna egy kotló alá. Megszólitja a legény:
– Hát kend néném asszony amit csinál?
– Biz én öcsém ezeket a csirkéket dugdosnám a kotló alá, mert attól
félek, hogy ha szerte szélyel szaladgálnak, elkapja valamelyiket a héja,
de sehogy se’ tudom aládugni, mert ha egyik felől bedugom, a másik felől
kibúvik; adnék is 300 forintot annak az embernek, a ki jó tanácsot tudna
adni, hogy mitévő legyek velök.
– Én megmondom néném asszony: soh’se dugdossa kend azokat a csirkéket a
kotló alá, majd ha a kotló héját lát, dugdosás nélkül is maga alá veszi
őket.
Az asszony nagyon megörült a jó tanácsnak, mindjárt od’adta a legénynek
a 300 forintot, az is megörült neki, mindjárt visszaindult.
– No hála Istennek – gondolta magában – megtaláltam mind a három
bolondot.
Mihelyt haza ért, mindjárt elkendőzte a lyányt, két hét mulva a
lakodalmat is megtartották. Többet aztán nem is hallottam felőlök, csak
annyit, hogy lett nekik egy kis fiok, vettek is neki ködmönt, hanem
azért a káposztáskő nem ütötte agyon, még most is boldogul élnek, ha meg
nem haltak.


ICZINKE-PICZINKE.
Volt a világon egy iczinke-piczinke kis asszony, annak az
iczinke-piczinke kis asszonynak volt egy iczinke-piczinke kis tehene,
azt az iczinke-piczinke kis tehenet megfejte egy iczinke-piczinke kis
zsajtárba; abból az iczinke-piczinke kis zsajtárból azt az
iczinke-piczinke kis tejet beleszűrte egy iczinke-piczinke kis szűrőn
egy iczinke-piczinke kis fazékba, azt az iczinke-piczinke kis fazekat
rátette egy iczinke-piczinke kis padra, befedte egy iczinke-piczinke kis
fedővel. Volt annak az iczinke-piczinke kis asszonynak egy
iczinke-piczinke kis macskája, az az iczinke-piczinke kis macska odament
az iczinke-piczinke kis fazékhoz, fel borította az iczinke-piczinke kis
tejet; ezért nagyon megharagudott az iczinke-piczinke kis asszony,
felkapott egy iczinke-piczinke kis nyujtófát, úgy megütötte vele az
iczinke-piczinke kis macskát, hogy mindjárt megdöglött bele. Ha az
iczinke-piczinke kis macska meg nem döglött volna, talán az én
iczinke-piczinke kis mesém is tovább tartott válna.


MÉRT HARAGSZIK A DISZNÓ A KUTYÁRA, A KUTYA A MACSKÁRA, A MACSKA AZ
EGÉRRE?
A disznó egyszer kapott volt valami kutyabőrös írást, szabadság levelet.
Őrizte mint a szeme fényét, éjjel-nappal magánál hordta; egyszer azonban
el kellett neki menni messze útra, nem vihette el a szabadság levelet.
Gondolkozott rajta, mit csináljon vele, utoljára is arra határozta, hogy
od’adja legjobb komájának a kutyának, majd megőrzi az, mig ő oda jár.
Őrizte is a kutya hűségesen jó ideig, de egyszer neki is dolga akadt,
neki is el kellett menni. Az irással mit volt mit tenni? nem volt más
ismerőse a macskánál, annak adta oda őrizni. Egy ideig őrizte is a
macska, de biz ő hamar megunta, szeretett volna egy kicsit átmenni
beszélgetni a szomszédba. Gondolkozott rajta, hova tegye az irást? már
nem volt senki a kire bizhatta volna; kapta magát, felvitte a padlásra,
eldugta a gerincz-gerenda mellé; avval mint a kinek rendben van a
szénája, átment a szomszédba. Este felé hazament, kereste az irást de
biz azt egészen összerágták az egerek. Mikor a kutya hazament, nem
tudott vele beszámolni, se aztán a kutya a disznónak.
Ettől az időtől sohase’ tudott a disznó jó szemmel nézni a kutyára, se a
kutya a macskára, se a macska az egérre.


TALÁLOS MESÉK.

I.
Arany tőkén arany tál,
Arany tálban arany máj,
Bátyám által adta nénémnek,
Néném által adta nékem,
Én átadtam a kis öcsémnek. 1)

II.
Vizen megy nem zuhog,
Sáson megy nem suhog,
Eső veri nem ázik,
Fagy éri nem fázik. 2)

III.
Ha egy bika elbődűl,
Egész helység rácsődűl. 3)

IV.
Szegény paraszt ember minden nap lát olyat,
Királyok, császárok ritkán látnak olyat,
Isten ő felsége soha se’ lát olyat. 4)

V.
Rí-rí rucza rí-rí,
De nem tudom mért rí,
Talán azért sír-rí,
Vályujában viz nincs,
Derekában vér nincs. 5)

VI.
Nekem is van,
Neked is van,
Még a kis kórónak is van. 6)

VII.
Ahol megyen ille-bille,
Hátán viszi recze-ficze,
Szeme négy, füle négy,
Körme pedig huszonnégy. 7)

VIII.
Két garajczár ára,
Még se fér egy házba. 8)

IX.
Amott megyen mórika,
Magát mórikálja,
Fekete bársony a szakálla,
Hetven a kapczája. 9)

X.
Lúd szántja;
A Ember hajtja,
Gonddal vetik be. 10)

XI.
E világot által éri,
Mégis egy tyúk általlépi. 11)

XII.
Teknőbe fektetik,
Nyers hússal döfölik. 12)

XIII.
Belől szőrös kivül fényes,
A közepe igen édes. 13)

XIV.
Ettem sültet főttet;
Világra nem lettek,
Fa tetején – föld alatt. 14)

XV.
Elől megyen fényeske,
Utánna megy fehérke,
Meg van a farka kötve. 15)

XVI.
Kint is van,
Bent is van,
Mégis a házba’ van. 16)

XVII.
Míg él, mindég áll,
Holta után szaladgál. 17)

XVIII.
Mig él, mindig fut, holta után mindig lop. 18)

XIX.
Erdőn vágják, megfaragják, haza hozzák, testet tesznek bele. 19)

XX.
Erdőn vágják, megfaragják, haza hozzák, lelket tesznek bele. 20)

XXI.
Mi az: erdőn vágják, itthon szól. 21)

XXII.
Földön fa, fán viz, vizen kő, kövön vas, vason hús. 22)

XXIII.
Meg is főzik, meg is sütik, még se’ eszik meg. 23)

XXIV.
Ha járok is, ha nem is, még is egy helyben maradok. 24)

XXV.
A háromlábon ült a két láb, előtte volt az egyláb, oda ment a négyláb,
elvitte az egylábat, a kétláb felkapta a háromlábat, úgy megütötte vele
a négylábat, hogy mindjárt elejtette az egylábat. 25)

XXVI.
Egyet tojik, huszat költ, százat repít. 26)

XXVII.
Úton-útfélen pálczát hajigálnak. 27)

XXVIII.
Úton-útfélen üstöt borogatnak. 28)

XXIX.
Úton-útfélen úrfiak ugrálnak, a ki kitalálja egye meg a féllábát. 29)

XXX.
Melyik ér többet határ, huszár, kádár? 30)

XXXI.
Zöld a lába, zöld nadrága, fúrkó a feje. 31)

XXXII.
Kivül fekete, belül fehér, mi az? 32)

XXXIII.
Zöld istállóban fekete tehén vörös szénát eszik. 33)

XXXIV.
Villa az eleje, seprű a hátulja, zsák a közepe. 34)

XXXV.
Vadonnat új, mégis lyukas, ha befoldják, semmit se’ ér. 35)

XXXVI.
Hétfőn zöld, szerdán piros, szombaton fekete. 36)

XXXVII.
Pénzem van nem tudom, se’ nem adok, se, nem veszek, meg sem gazdagodom.
37)

XXXVIII.
Ketten vagyunk, testvérek vagyunk, ha nincs mit enni, egymást harapjuk.
38)

XXXIX.
Se’ nem ehetném, se’ nem haragszom, mégis harapok. 39)

XL.
Nekem olyan öregapám volt, hogy a ház tetejére ült fel, ott pipázott.
40)

XLI.
Nekem olyan kis lyányom volt, hogy a szemén nőtt a haja. 41)

XLII.
Nekem olyan kis lyányom volt, akarhova vitték, mindenütt pofon verték.
42)

XLIII.
Nekem olyan kis tyúkom volt, hogy a karó hegyébe járt tojni. 43)

XLIV.
Nekem olyan kis tyúkom volt, hogy a föld alá járt tojni. 44)

XLV.
Nekem olyan kis csikóm volt, hogy akarhova mentem, mindenütt utánam
nyeritett. 45)

XLVI.
Nekem olyan kis lovam volt, hogy maga maga alól kihányta a ganét; 46)

XLVII.
Nekem olyan kis hordóm volt, hogy ha leesett a padlásról, nem volt az a
pintér, a ki meg tudta volna csinálni. 47)

XLVIII.
Ha felhajitom a ház tetejére fehér, ha leesik sárga. 48)

XLIX.
Ha felhajitom a ház tetejére piczi, kurta, keskeny; ha leesik, olyan
nagy, hogy egy ponyvával se’ tudnád betakarni. 49)

L.
Nem azért vettelek, hogy a szegre tegyelek, hanem azért vettelek, hogy
az én hosszúmat a te szőrösödbe dugjam. 50)

LI.
Erdőben-berdőben veres húst árulnak. 51)

LII.
Erdőben-berdőben fekete piczinke jaj jaj jaj! 52)

LIII.
Mig éltem élőket tartottam; hogy megholtam, élőket hordozok, s élők
felett járok. 53)

LIV.
Én elmentem ürgébe-bürgébe, vittem fényeskét, vettem rajta vereskét,
beletettem a lyukisdiba, rá tettem a búbosdit, oda jöve szőrös dáma, úgy
megütém kacskalétámmal, hogy mingy’ a pitypilókába szaladt. 54)


CSALI-MESÉK.[2]

I.
Hol volt, hol nem volt, az óperencziás tengeren is túl, a Szentgellért
hegyén innen volt, volt is, nem is de csak mégis meg kellett annak esni,
volt a világon egy szegény asszony, annak volt egy tojása. Ezt a tojást
felvitte egy hegyre, meg legörditette… a hegyre felvitte meg
legörditette… fel a hegyre vitte, meg legörditette…

II.
Volt egyszer, hol nem volt, volt a világon egy ember, annak volt egy
nagy juhnyája, ezt a nagy juhnyájat át kellett neki hajtani egy keskeny
hidon. Hajtotta – hajtotta – hajtotta, de a juh nagyon sok volt, a hid
meg igen keskeny volt, biz azt még mostanig se hajtotta keresztül.
Várjuk meg mig áthajtja, akkor majd tovább mondom.
[2] Mikor a gyermekek nagyon ráesnek valakire, hogy meséljen, s annak
épen kedve van tréfálni velök, eféle mesékkel csalja meg a nagy
kezdettől kiváncsivá lett és sokat váró gyermekeket.

III.
Volt egyszer egy ember,
Szakála volt kender,
Meggyúladt a kender,
Elszaladt az ember,
Közel volt a tenger,
Bele halt az ember.

IV.
Mese-mese farkas,
Bújj a lyukba hallgass!

V.
Mese-mese, mesd ketté,
Tehén paczal, rágd ketté.


MEGFEJTÉSEK.
1. Anyai emlő.
2. Árnyék.
3. Harang.
4. Mint önmaga.
5. Hegedű.
6. Árnyék.
7. Lovas.
8. Gyertya (és fénye).
9. Kanpulyka.
10. Irás.
11. Kerékvágás.
12. Dagasztáskor a tészta.
13. Gesztenye.
14. Egy vadász mondta ezt, ki egy hasas nyulat lőtt; a fiát kivette
belőle, felét megsütötte, felét megfőzte, levitte a pinczébe,
ráállott egy szál deszkára, úgy ette meg.
15. Tű és czérna.
16. Ajtófélfa.
17. Ördögszekér.
18. Lopótök.
19. Koporsó.
20. Bölcső.
21. Kendertiló.
22. Köszörűkő.
23. A hurka végébe szúrt kis fa.
24. Óra.
25. A háromláb csizmadiaszék, a kétláb csizmadia, az egyláb sonka, a
négyláb kutya.
26. Hagyma (egy gerezdet ültetnek el, mikor felássák, húsz gerezd is
van, tisztitáskor pedig száz felé is megy).
27. Kigyó.
28. Vakandtúrás.
29. Béka.
30. 6 ár, 20 ár, vagy egy egész kád ár?
31. Káposzta.
32. Retek.
33. Dinnye és a magva.
34. Ökör.
35. Rosta.
36. Meggy.
37. Hal.
38. Olló.
39. Harapófogó.
40. Kémény.
41. Kukoricza.
42. Szita.
43 Hó.
44. Hagyma.
45. Sarkantyú.
46. Fúrú.
47. Tojás.
48. Ugyanaz.
49. Egy tuczat kártya.
50. Ködmön.
51. Som.
52. Tövis.
53. Egy tölgyfa, melyet csolnaknak csináltak. (Mig élt, disznókat
tartott makkjával; mint csalnak embereket hord, s halak felett
jár.)
54. Ürge-bürge – mészárszék; fényeske – pénz; vereske – hús;
lyukasdi – fazék; búbosdi – fedő; szőrös dáma – macska;
kacskaléta – kéz; pitypilóka – pitar.


* * * * * *