Eredeti népmesék (1. rész) - 8

– Egy aranyszálat dugtam a szénás szekérbe: keressük meg!
Keresik, keresik, szálanként válogatják a szénát, egyszer valahára mégis
megtalálják a gombostőt s kérdik tőle, hogy valjon nem olyan volt-e?
Ilyen volt, ép’ ilyen volt, válaszolt a bolond s örült neki, mint vak
Laczi a két szemének.
Itt a mi Jankónkat előveszi a gazda s amugy magyar miskásan jól
meghányta, még pedig úgy, hogy szinte nyögött bele; mert hogy merte őt
bolondá tenni.
Itt a mi Jankónk nagy busan, nagy verten vánczorog haza s otthon kérdik
tőle, hogy mit szolgált?
– Egy gombostőt.
– Hová tetted?
– Egy szénás szekérbe dugtam.
– Óh te bolond! nem úgy kellett volna azzal bánni; hanem a kalapod mellé
szúrni s úgy haza hozni.
– Jól van apám-uram, majd máskor úgy teszek.
Jankó újra elment szolgálni. Három napból állt egy esztendő. Szolgált
egy eke-vasat.
Kapja a lelkét a bolond, mit, mit nem cselekszik, az ekevasat a kalapja
mellé szúrta s úgy vitte haza. Nehéz volt ez ekevas-bokréta, egészen
félre húzta a nyakát s úgy megfájdult belé, hogy miatta egy álló hétig
nyomta az ágy deszkáját.
– No mit szolgáltál? kérdik tőle.
– Egy ekevasat.
– Mit csináltál vele?
– Hát, a mint apám-uram mondta, a kalapom mellé tűztem; de igen nehéz
volt; majd kitört a nyakam belé.
– Óh te bolond! nem úgy kellett volna azzal bánni!
– Hát, hogy édes apám?
– Kötélre kötni s a hátadra vetni.
– No majd eztán úgy teszek.
Elment a bolond újra szolgálni. Szolgált egy borjút. – Ő tehát kötélre
kötötte azt, a hátára vette s úgy czipelte haza. A borjú természetesen
mig haza ért, megfúlt a kötélen.
– Mit szolgáltál, édes fiam? kérdik otthon.
– Egy borjút.
– Mit csináltál vele?
– A mint apám-uram mondta, kötélre kötöttem, s a hátamon haza hoztam.
– Óh te bolond! nem úgy kellett volna azzal bánni, hanem kötélre kötni,
szépen magad mellett haza vezetni, itthon az ólba kötni, szénát tenni
elébe, hogy egyék, s aztán megitatni a rocskából.
– No majd máskor úgy teszek.
Itt Jankó újra elmegyen szolgálni. Ekkor szolgált egy szép leányt. Ő
tehát kötélre kötötte a szegény leányt s maga mellett vezetgette. Hogy
haza ért: bekötötte az ólba, szénát tett elébe, hogy egyen. Mikor aztán
ilyeténképen dolgát végezte, bement a szobába.
– Mit szolgáltál, kedves fiam? kérdik tőle.
– Egy szép leányt, édes apám.
– Mit csináltál vele?
– Nem egyebet, mint, a hogy édes apám-uram mondta, kötélre kötöttem,
magam mellett vezetgettem s hogy haza értem, bekötöttem az ólba, szénát,
vizet tettem elébe, hogy egyék, igyék.
– Nem úgy kellett volna azt édes fiam, hanem megölelni, megcsókolni, s
kézen fogva haza vezetni.
– No majd máskor úgy teszek.
Összeadták Jankót a szép leánynyal s lakzit laktak. A lakzi előtt azt
mondja a menyasszony a vőlegénynek:
– Hallod-e te Jankó! te igen sokat szoktál enni, már pedig ez a
vőlegénynek nem illik, mert megszólják az embert: azért ha megnyomom a
lábodat, többet ne egyél!
Itt, behozzák a jóféle marhahús-, tyúkhúsleveseket, alig eszik Jankó
egy-két kanállal, beszalad a kutya s ráhágott a lábára: ezért Jankó
tüstént letette a kanalat s többet egy falatot sem evett. Kinálják
erősen, apja, anyja és a felesége, de nem evett, s mindenkinek csak azt
mondta, hogy már jóllakott.
Itt, elkövetkezik az estve. Ezért a vőlegényt meg a menyasszonyt
lefektették a kamrába. – Egyszer csak elkezdi Jankó:
– Szivem szép szerelme, jaj, be éhes vagyok!
– Hát te bolond, mért nem ettél?
– Ha megnyomtad a lábomat!
– Én?
– Te hát!
– Oh te bolond! hisz az a Bodri kutya volt. De, ha már oly szörnyen éhes
vagy, menj, ott a pánkon van egy kis körömfaladék[103], egyél belőle; de
vigyázz, mert ott paradicsom is van sorjába lerakva, valahogy abból ne
egyél.
[103] Körömfaladéknak nevezik a lakodalomból megmaradt elemózsiát.
Bemegy a bolond a szobába, nem találta a körömfaladékot, kezibe akadt a
paradicsom, azt ette meg.
– No jóllaktál-e, kérdi a felesége?
– Jól ám, csakhogy igen émelygős izű volt, még most is kovályog a
gyomrom tőle, de a fejem is szédül.
– Óh te bolond! a paradicsomot etted meg!
– De én hányhatnám is!
– Hát eredj, ott az ajtó mellett van két fazék, az egyikbe tejfel van, a
másik pedig üres, aba rakodj bele.
Elmegy a bolond, bele disznókodik a tejfeles fazékba.
– Valjon nem a tejfeles fazékba hánytál-e?
– Biz én nem tudom; mert csakúgy czupogott.
– No bolond, úgy oda a tejfel! hanem takarodj tüstént s vágd a
kapufélfához.
A bolond ugy értette: az apja hátához, s a szegény öreg hátához vágta a
tejfeles fazekat, úgyhogy az csupa tejfel lett. A szegény öreg nem tudta
hogy mi leli, hogy honnan jön rá az áldás, ijedtébe kiszaladt a házból s
végig az utczán. A kutyák megérezték a tejfelszagot, utána mindenütt a
nyomába, összevesztek a tejfelen s lőn olyan nagy zsibaj, hogy az egész
falú mind fölébredt. Azt gondolták, hogy tűz van, a harangot félre
verték, s horták ide-tova a sok vizet.
Vissza megyen bolond Jankó a felesége oldala mellé s ez kérdi tőle, hogy
oda vágta-e?
– Oda bizon, erősité a bolond, hogy szinte nyögött belé.
– Kicsoda?
– Hát az apám.
– Oh te bolond, soha sem lesz neked elég eszed!
– De van nekem elég magamhoz képest.
– Az a baj! hanem eredj most kövesd meg.
A bolond úgy értette, hogy kövezd meg. Szed egy ingújj követ, s az épen
hazatérő atyját megkövezte.
– No megkövetted-e? kérdi tőle a felesége.
– Megám! csakúgy jajgatott!
– Kicsoda?
– Az apám.
– No már most csak fussunk, míg jól el nem vernek bennünket.
Elszaladtak. A mint a kerten kiértek, azt kérdi a feleség bolond urától,
hogy behúztad-e az ajtót?
– Nem.
– Hiszen te jöttél utoljára; szaladj vissza, húzd-be az ajtót.
A bolond úgy értette hogy hozd el az ajtót. Visszaszalad, leveszi az
ajtót, fölveszi a hátára s loholni kezd a felesége után.
Mikor már egy jó darabot a hátuk megett hagytak, a bolondnak nehéz volt
az ajtó, azt mondja a feleségének:
– Hej, anyjuk!
– No, mi baj?
– Segíts már te is vinni.
– Mit?
– Ezt az ajtót.
– Hát elhoztad?
– Hiszen te mondtad!
– Mondta, a bolond! de ha már itt van, hát czipeljük.
Mentek, mendegéltek aztán hetedhét ország ellen, egyszer egy nagy vadon
erdőben értek. Itt ép’ 12 zsivány jött rájuk szemközt. Ijedtökben ezért
felmásztak egy fára; az ajtót is felvitték magokkal, nehogy erről a
zsiványok reájok ismerjenek. A 12 zsivány ép’ azon fa alá űlt le a
lopott pénzen osztozkodni. Itt elfáradt Jankó s már nem bírta tovább
tartani az ajtót, s ezért azt mondja a feleségének:
– Szivem szép szerelme! már nem birom az ajtót tovább tartani; mindjárt
leesik.
– Jaj, az istenért le ne ejtsd! mert csúfhalállal mulsz ki, zsiványok
keze által.
Késő idő után kántalni a holni! leesett!
Az ajtó ép’ egy beszélő zsiványnak úgy a fejelágyára esett, hogy az
rögtön elharapta a nyelvét.
Erre a 11 zsivány elszaladt világul mint a Kari lova, a sok pénzt pedig
otthagyták. A 12-ik zsivány is utána a többinek, hogy beszélni nem
tudott, mindig ezt kiabállta utánuk: emberlót! emberlót! – e helyett:
ember volt. A 11 zsivány még most is szalad, ha meg nem állt.
Jankó, meg a felesége aztán lejöttek a fárol, a sok pénzt fölszedték s
alig birták hazaczipelni.
A Jankó apja az igaz hogy beteg volt, de ennek a temérdek sok kincsnek
láttára egyszerre meggyógyult. És ez a sok pénz még bolond Jankónak is
meghozta az eszét.


NÉPTALÁNYOK.

I.
Egy kis hófehér mezőben
Buzog két gyönyörves forrás;
Életből életet szíva,
Hallgat tőle sírás-rívás.
Édesb a czukornál,
Csurgón csurgott méznél,
Hajnali álomnál,
Mazsolás rétesnél. [1]

II.
Valamit látok, megvallom;
Mégis azt a panaszt hallom:
Hogy egyiknek, kedvezek, –
A másiknak, bút szerzek. [2]

III.
Kecskének kezébe,
Szöcskének zsebébe
Eszközül szolgálok,
Százszor számítva is
Négy betűből állok.
Két első betűm jelent:
Oktalannak házát;
Utolsó kettő pedig:
Világszép állatját.
Ha van elsőbe’ lakód:
Nyergeled a hátát. [3]

IV.
Egy kis fris mezőben terem
Csak két alma,
A mely mellett forog
A nyájasság malma.
Gyócs annak fedele,
Nem tatárka szalma,
A ki kitanálja
Nyugodott alatta. [4]

V.
Ház vagyok, de nem palota,
Laknak születésem óta.
Ütés verés
A fizetés.
Oktalan jár szavam után,
Találja ki mindezek titán. [5]

VI.
Egy gazdánál négyen vagyunk,
Pár, párjával igaz testvér.
Hájat eszünk s ha koplalunk:
Belünk azt csikorogva kér.
Hegyen-vőlgyön kergetődzünk,
Forogva egymás után futunk,
Soha egymást utól nem érjük,
Mégse’ válhatik el utunk. [6]

VII.
Hallottál-e csodát
Hatot e világon?
Hetediket mondok –
Minden ráhallgasson!
Gyors paripa nyargal
A hitvány bárányon,
Meg nem tántorodik,
Sőt nyerít vastagon. [7]

VIII.
Kerek mint az alma,
Piros mint a rózsa;
Rétes, de nem béles,
Ettem, de nem édes. [8]

IX.
Három lába,
Egy farka,
Ma is volt a
Markomba. [9]

X.
Kivűl, szőrös,
Belűl, nedves;
Legényeknek
Igen kedves. [10]

XI.
Mért sír dórika?
Azért sír dórika,
Hogy nincs vér a derekába. [11]

XII.
Tündér vagyok,
És látható,
Tenger vagyok,
Nem úszható;
Viz is vagyok,
Nem iható;
Testem pedig
Nem fogható. [12]

XIII.
Alma vagyok,
Fán nem termett;
Élő engem
Holtan evett. [13]

XIV.
Mond meg fiú, hogy hívják –
Mint e mesébe írják –
Azt a nagy szemfedelet,
Mely ki- s betakarva volt
Haldokló anyánk felett. [14]

XV.
Mig fiatal: leáll neki,
Ha megvénül: feláll neki. [15]

XVI.
Mondj nekem oly vizet –
Ha felelni mernél –
A melyik szélesebb
Mélységes tengernél;
Mégis ha bele mégysz,
Alig ér bokáig.
Mondjad hát, ne törjed
Az eszed sokáig. [16]

XVII.
Hácskón jőttem, hácskón mentem,
Arany gyűrűm elvesztettem;
Hold meglátta, nap felkapta,
Csillag kebelébe dugta. [17]

XVIII.
Nagyobb egy lónál,
Kisebb egy disznónál;
Mégis befér a lócza alá. [18]

XIX.
Amott egy fa
Ága nélkül,
Rászállt madár
Szárnya nélkül;
Mind megette
Szája nélkül. [19]

XX.
Sírok-rívok, mindig sírok,
A testemmel mig csak bírok.
Annál jobban, ha fölvesznek,
Annál jobban, ha letesznek. [20]

XXI.
A hol van ni Dávid háza,
Vonóját hogy húzza-rázza;
Tizenkétszer összerontja,
Tizenkétszer újból rakja. [21]

XXII.
Mi lehet az az erős állat,
Mely maga elbír egy házat. [22]

XXIII.
Köny nélkül sir dórika,
Vér nélkül van dereka.
Sirását nem csitítjuk,
Sőt magunkat vidítjuk. [23]

XXIV.
Néma vagyok, holtan élek;
Én általam mégis élnek.
Ha tökütött nem az eszed;
Ha nyelvemen tud a nyelved:
Te általad élve élek,
Néma létemre beszélek. [24]

XXV.
Kerek erdőt járattam,
Marok vesszőt vágattam,
Megjegyeztem:
Otthagytam;
Érte mentem:
Elhoztam. [25]

XXVI.
Ide hallgassatok,
Arra a mit mondok:
Mi állat, a melynek
Négy lába, négy szeme,
Huszonnégy a körme? [26]

XXVII.
A kertembe’ van egy fa,
E fának van több ága;
Fatetején van egy ház,
Abba’ egy- vagy háromszáz. [27]

XXVIII.
Zöld burokba’ születtem,
Mikor aztán nagy lettem,
A nadrágom kifeslett
És az úrfi leesett. [28]

XXIX.
Pehely vagyok, de nem lúdé,
Víz is vagyok, de nem kúté,
Tápláló édes testén,
Bunda vagyok tél idején. [29]

XXX.
Senki, És, valaki
Laktanak egy házban.
Elment Senki vadászni,
Valaki madarászni:
Ki maradt otthon? [30]

XXXI.
Fót hátán, fót,
Soha tű benne nem volt. [31]

XXXII.
Miből lettem, megmondandom, –
Megfejtés, nem én gondom:
Fából vagyok, vasból vagyok,
Hogyha használsz, hasznot hozok.
Ha pihenek: szegen ülök;
Ha dolgozom: nem csücsülök.
Mint gyűrűnek nincsen vége:
Úgy nem akadsz az enyémre. [32]

XXXIII.
Érez levén, tudok szólani,
Tüdő nélkül kiáltani,
Az élőket hivogatom,
A kimultakat megsíratom. [33]

XXXIV.
Világszép éltembe,
Lyuk volt én palotám,
Mig ágaskodhattam,
Fekete volt ruhám;
De már holtom után,
Veres az én ruhám.
Ha te kitanálod:
Úgy leszesz jó komám. [34]

XXXV.
Vadon a hazája,
Van derék bundája;
Sokszor midőn lánczos:
Igen furcsa tánczos;
Lomhán jár, kel, forog,
Ha szól, mindig morog;
Soha sincs jó kedve:
Mi ez, ha nem…? [35]

XXXVI.
Anyám volt a gáton,
Tűzön vala gomba,
Jó vala Gálnak dolga,
Míg anyja vala Gálnak. [36]

XXXVII.
Ép’ ilyen:
Szarka átszáll a tiszán,
Hordóbor az oldalán,
Kutya űl a farkán,
Szalonna függ az állán. [37]

XXXVIII.
Piros vagyok mint a rózsa,
Kerek mint a krajczárocska;
Fehér ajtó szélén ülök…
Találjátok ki, mit őrzök? [38]

XXXIX.
Az egész világot átéri,
Mégis egy tyúk átlépi. [39]

XXXX.
Fehér a földje,
Fekete a magva,
Lúd szántja,
Ember hajtja. [40]

XLI.
Lepke röpül szárnyatlan,
Ne kérd: mennyi? számatlan!
Jő egy ember lábatlan,
Mind megeszi szájatlan. [41]

XLII.
Fúrták, faragták;
Mégis feneketlen hagyták. [42]

XLIII.
Magasabb a toronynál,
Vékonyabb a zsinórnál. [43]

XLIV.
Se’ ablakja, se’ ajtaja;
Mégis négyen laknak abba’. [44]

XLV.
Úton megyen döndörre,
Hátán viszi kenderét.
Ha nem szánnám döndörét:
Meggyújtanám kenderét. [45]

XLVI.
Körül-körül csupa fa,
A közepe nyi..ha..ha. [46]

XLVII.
Még az apja megse’ lett,
Már a fia sindelez. [47]

XLVIII.
Hídon megyen, nem dobog,
Vízen megyen, nem locsog,
Sáron megyen, nem pocsog. [48]

XLIX.
Ha leteszik is sír,
Ha felveszik is sír,
Ha szomszédba viszik is sír. [49]

L.
Ha rám nézesz, visszanézlek;
Ha rám nevetsz, lenevetlek;
Tiszta, igaz és hű vagyok,
Zsákba macskát nem árulok. [50]

LI.
Midőn egy magyar leánytól azt kérdezték, hogy hány éves, következőleg
válaszolt:
Én, annyi a mennyi! az anyámasszony két annyi, az apámuram pedig öt
évvel idősb anyámasszonynál, mindhármunk ideje pedig száz esztendő.
Kérdés: hány éves volt a leány, az anya és az apa? [51]

LII.
Midőn egy másik magyar leány előtt, ki lúdjait hajtogatta hazafelé,
valaki azt találta mondani: amott megyen húsz lúd, az imigy felelt:
Akkor volna az húsz lúd, ha annyian, meg fél annyian volnának!
Kérdés: hány volt a lúd? [52]

LIII.
Mennyi ez? három öreg, hat nagy, kilencz südő, hat malacz? [53]

LIV.
Egyszer két deák kapott egy kulacs bort, melyben épen nyolcz itcze bor
volt. Minthogy kiki a maga borát máshol akarta megpityizálni; minthogy
semmiféle mérőedényök nem volt, csupán két kulacsuk, még pedig az is az
egyik három és a másik ötitczés: kérdés, hogy mérhették kétfelé a bort,
hogy sem az egyik, sem a másik meg ne csalódjék? [54]

LV.
Ha egy véka búza harmincz garas: mi az ára egy három garasos czipónak?
[55]

LVI.
Mikor fél a nyúl? [56]

LVII.
Hogy van az: hogy félszemü ember többet lát egy szemével, mint te
kettővel? [57]

LVIII.
Ki tud minden nyelven beszélni? [58]

LIX.
Mi ez? erdőben-berdőben fejetlen kutya ugat. [59]

LX.
Miféle kő van legtöbb a vízben? [60]

LXI.
Mi nélkül nem lehet el a szántás? [61]

LXII.
Hogy lehetett az, mikép Putnokon az országos vásár alkalmával egy disznó
Hétfelé szaladt? [62]

LXIII.
Hány tojást tudnál éhomra megenni? [63]

LXIV.
Mikor lehet a vizet rostában hordani? [64]

LXV.
Hogy van az: hogy a szomszéd faluban fát vágnak, mégis ide hull a
forgácsa? [65]

LXVI.
Amott van azon a fán húsz veréb, ha én abból tizet lelövök, hány marad a
fán? [66]

LXVII.
Láttál-e már kenderből tornyot? [67]

LXVIII.
Mi nem rezeg a malomban? [68]

LXIX.
Miért hunyja be szemét a kakas, mikor kukurikul? [69]

LXX.
Mi áll a vásárban három lábon? [70]

LXXI.
Mi van ebben a házban csinálás, fúrás-faragás nélkül? [71]

LXXII.
Mikor fut a hegy a nyúlnak? [72]

LXXIII.
Mi áll egyenesen az ágyban? [73]

LXXIV.
Hány szeg kell a jól elkészített vasas szekérbe? [74]

LXXV.
Volt-e nálatok estve? [75]

LXXVI.
Mi az? ágzik-bogzik, mégsem virágzik? [76]

LXXVII.
Hány hét varjú? [77]

LXXVIII.
Mire esik a nyúl mikor meglövik? [78]

LXXIX.
Mi fa nem ég meg a tűzön? [79]

LXXX.
Hol nem lophat a tolvaj semmit? [80]

LXXXI.
Hogy irnád le egy betűvel ezt a szót: Izsák? [81]

LXXXII.
Mi hasonlít legjobban egy fél szalmaszálhoz? [82]

LXXXIII.
Melyik a legtűzesebb ló? [83]

LXXXIV.
Mit tud a néma legjobban? [84]

LXXXV.
Hol kaszálják a szénát? [85]

LXXXVI.
Micsoda ló lát hátul is oly jól mint elől? [86]

LXXXVII.
Melyik a legszúrósabb tő? [87]

LXXXVIII.
Hány évig tartott a harmincz éves háború? [88]

LXXXIX.
Mikor nedvesül meg a föld eső, hó és öntözés nélkül? [89]

LXL.
Micsoda állat bír el egy házat? [90]

LXLI.
Hány hét a világ? [91]

LKLII.
Mi eszi meg magamagát? [92]

LXLIII.
Ha lelked tenyérre teszed:
Vizet velem nem merítnél,
Ha mérés közt Mathusálem
Életet s megannyit élnél.
Asszonyok megtánczoltatnak;
Mégis vernek agyba-főbe…
Találj ki, hogyha nem korpa,
De fris ész van a főbe. [93]