Eredeti népmesék (1. rész) - 7

Total number of words is 4378
Total number of unique words is 1532
34.5 of words are in the 2000 most common words
46.6 of words are in the 5000 most common words
51.9 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
János gazda, mert igy hívták a gazdag embert, se holt, se eleven nem
volt, csakúgy állt ott, mintegy gyermek, a ki tudja, hogy rosz fát tett
a tűzre s ezért kikap. De mint a gyermek is megugrik a verés elől,
hogyha szerét teheti: úgy János gazda is illa berek, nád a kert! utczú,
vesd el magad! szépen elbucsúzott a kapufélfától s szaladt világul, mint
a Kari lova! S még most is szalad, ha meg nem állt. Soha többé a maga
falujába nem mert haza menni; mert otthon csúfnéven:
‚macska-kereskedőnek‘ nevezték. Egyszer a macskakereskedőnek holthirét
hozták, hogy itt meg itt az ormodi árok mellett megfagyott s utána nem
sokára a felesége is elköltözött ez árnyékvilágból. Hogy az isten őket
gyermekkel nem áldotta meg, hogy magtalansággal verte meg: mindenét a
halász örökölte; de lett is belőle olyan gazdag ember, hogy még magának
a királynak is csak egy kanpoltrával volt több pénze.


A FARKAS ÉS A RÓKA KOMASÁGA.
Verembe esett a farkas, a róka, a vadmacska és a nyúl. Csak megvoltak ők
addig, mig a róka meg nem éhezett; de, hogy ez a gonosz mulatság
bekövetkezett, a róka praktizálni kezdett s hozzá fogott a dologhoz
ilyeténképen:
– Farkas: szép, róka: szép, vadmacska: szép, nyúl: nem szép – együk meg.
Megfogták a szegény nyúlat s megették; de mi volt ez ennyi kamasznak?
annyi, mint nagy szárazság idején egy csepp eső; de mégis megvoltak ők
az nap, mert máskép nem lehetett; mert nagy úr az a ‚_muszály_‘, de még
nagyobb a ‚_lehetetlenség_‘.
Másnap a róka újra elővette a praktikáját s csak elkezdi:
– Farkas: szép, róka: szép, vadmacska: nem szép – együk meg!
Megették. – A róka maga alá kaparította a vadmacska belét, de a farkas
ezt nem tudta.
Másnap megint nem volt mit enni. A róka maga alól csak húzogatja, csak
tépegeti a vadmacskabélt; de a farkasnak nem volt mit enni. Meglátja a
farkas, hogy az ő rókakomája eszik valamit, kérdi azért tőle:
– Mit csinálsz róka koma?
– Hát megéheztem, a bélemet ki hasitottam s most azt eszem.
A farkas is belevágja a hasába a fogát s jót hasít rajta; de csakhamar
vonítva hagyta abba, hogy neki ilyen mulatság nem kell!
Már két álló hétig voltak a veremben. A rókának se tartott őrökké a
vadmacskabél, ő kegyelme is megéhezett és csak ekkor kezdett gondolkozni
a szabadulásról, s azt mondja a farkasnak:
– Hallod-e farkas koma!
– Mit akarsz, róka koma?
– Nem egyebet farkas koma, csak azt szeretném tudni, hogy milyen magas
vagy; mert világéltemben mindig hallottam, hogy te is magas vagy, de a
medve náladnál mégis magasabb: azért nem próbálnád meg s nem állnál fel?
Feláll az ordas s ugy kinyujtózkodott, hogy az ina szinte ropogott belé.
A róka egyszerre átlátta, hogyha felállhatna a farkas hátára, szépen
kiugorhatna a veremből.
– Nem azt mondom én farkas koma, hanem azt: hátha én téged kihúználak.
– Óh, te bolond, hisz magadat se tudod, nemhogy engemet.
– Hátha felállnék a válladra, ha nem tudnék is kiszabadulni, de legalább
megmondanám, hogy milyen idő van oda kinn!
A farkas ráállt, a róka pedig felállván ennek a vállára, innét aztán
könnyű volt neki kiugrani. Mikor aztán kinn volt, illa berek, nád a
kert! azt se mondta a farkasnak, hogy: ‚bá‘; hanem egyenesen berontott
egy lúdólba s lakzit csapott; bevert vagy három lúdat. – De a komájáról
se feledkezett meg; mert vitt neki egy lúdczombot. Mikor a farkas
elnyelte a lúdczombot, elkezd előtte sopánkodva panaszkodni
ilyeténképen:
– Ej, farkas koma, de megjártam! hát az imént hogy elmentem, azzal a
szándékkal, hogy vagy egy lúdat hozok a számodra, rajta vesztettem; mert
csak a lába maradt a számba s azt is neked hoztam. Úgy-e, hogycsak jó
komád vagyok?!
– Jól van jól, morgott az ordas, azt se mondom, hogy jó vagy, azt se,
hogy nem; hanem mindenek előtt húzz ki innen a veremből; – nyujtsd be a
farkadat.
– Ej, farkas koma, a rókafark könnyen szakad, még vagy vissza esnél s
megütnéd magadat, vagy tán ép a nyakadat törnéd ki, mi aztán nekem
holtig tartó bánatot okozna, (pedig a ravaszdi csak jó bőrét féltette,
nehogy a farkas, nehezebb levén mint ő, visszarántsa) engem pedig
megfosztanál legszebb ékességemtől; hanem majd hozok én egy galyat, majd
kihúzlak én azon.
Elszalad a róka, keres két galyat, – az egyik erősebb volt mint a másik.
Benyujtja a vékonyabb galyat, húzza föl felé a farkast, s mikor már
fele-útban volt, egyet rántott rajta, a galy kettépattant, a farkas
pedig visszaesett, hogy szinte nyekkent bele. A farkas nagyot orditott,
a róka pedig nagyot kaczagott. – Aztán mégis csak kihúzta az erősebb
galyon.
– Hallod-e farkas koma, én mindig a te javadat akartam, most is azt
akarom; mindketten éhesek vagyunk, de itt meg itt ép lakzi van s tudom a
bejárást a kamarához, menjünk oda a lakodalomba.
Hogy elértek a lakzis házhoz; hogyim a lakzis nép mind a szobában volt,
miután az idő ép vacsora után volt, ezért tánczoltak: a két czimbora
résen volt s beszökött a kamrába. A gazda pedig, hogy már a kamrában
semmi dolog sem volt, azt lakatra vetette, s igy a két jó madár
benszorult. A róka ízibe észrevette a dolgot, hogy nem jó rendben van a
szénája, de a farkas, hogy éhes volt, kedvére evett. Hogy jóllakott a
farkas, oda űlt a csap alá s ivogatott. A róka csak azon törte a fejét,
miként szabadulhatna ki; de a farkas, hogy a füle melegedett,
semmivelsem gondolt. A róka utoljára is, mint a csizmadia az
ajtószögben, feltalálta magát; a talpfa alatt lyukat kezdett ásni. A
farkas mint a kefekötő egyre ivott; köszöngette magára a poharat
ilyeténképen: Isten éltesen ordas! isten áldjon meg! – Utoljára mégis
észrevette, hogy a róka sonfordál valamiben s ezért megszólitotta:
– Mit csinálsz, róka koma?
– Hahó, farkas koma! itt lesz még a valami; itt van elásva a csörgefánk,
hogy meg ne száradjon, – ez lesz ám még a jó borkorcsoja!
– Eh, csörgefánk ide, csörgefánk oda, jöszte igyál; mert különben rád
öntöm.
A róka átlátta, hogy részeg asszonynyal van dolga: ivott, s azzal tovább
ásott.
– Róka koma, jer igyál! mert ha nem jősz, megfogom a hátadon a bőrt,
majd eljősz aztán, vagy akarsz vagy nem!
– Csendesebben farkas koma; mert majd meghallják oda benn s jól
ellazsnakolnak!
– Eh, mit nekem csendesség?!… róka koma! be danolhatnám van!… No, te
vagy a menyasszony, én pedig a vőlegény, jer, járjuk el a
menyasszonytánczot!… Igen jó kedvem van; jer, hagy öleljelek meg. – A
róka már ekkor félig-meddig készen készen volt a lyuk ásással, gondolta
magában: no várj, majd megöleltetlek, majd megdanoltatlak, majd
megtánczoltatlak, hogy szinte izzadsz bele!
– Róka koma, be szeretlek, jer, hagy csókoljalak meg!
A róka már ekkor készen volt a lyukkal; ő is tehát egy hanggal fentebb
kezdte a mulatságot.
– Róka koma! szörnyű jó kedvem van: danoljunk!
– Ne danolj ordas!
– Dallok én!
– Ne danolj!
– Dallok én, ha mindjárt meghalok is!
– Magadra vess, isten látja a lelkemet, én oka nem leszek!
– Ok, nem ok… dallok én s jöszte velem tánczolni. Én vagyok a vő… vő…
vőlegény… te vagy a meny… meny… menyasszony!
Aztán össze ölelkeztek, össze-vissza csókolták egymást s danolni kezdtek
kotta nélkül ily ékes hangon:
– Au… au… au… aúúúv!! Aztán tánczolni kezdtek s mindent tővel-hegygyel
összeforgattak.
Ugyan mi lehet az… ugyan mi lehet az?… tanakodtak a vendégek oda bent…
Az bíz farkas orditás és róka kontrázás… az bíz farkas orditás és róka
kontrázás… de hol vannak… azok bíz a kamrában vannak… ott bíz a!…
Közbe-közbe hallatszott az ékes nóta: Au… au… au… aúúúv!! A farkas
primázott, a róka pedig kontrázott, kotta nélkül.
A bíz a kamrában van… botra, csűlökre legények… farkas van a kamrában…
Itt levetették a lakatot, kinyitják a kamrát, hát uramfia! mit látnak?!
egy részeg farkast, mely tele torokkal a csapra ütött hordó mellett
danolt, mellette pedig egy félrészeg róka kontrázott… Ily vendégeket nem
hítak a lakziba!… agyon kell verni!
A róka, hogy szorult a kapcza, szépen kibújt a lyukon s a farkas is
utána akart menni; de, hogy im ő kegyelme nagyobb állat volt mint a
róka, nem fért ki a lyukon: benrekedt!… Csihí-puhí! ütötték-verték, mint
a két fenekű dobot! végre nem állhatta sokáig a dicsőséget: beállott
festőlegénynek s a kamra falát szépen kipingálta!
Mikor már a farkast félig agyon verték, valahogy mégis kiszabadította a
fejét s kiszaladt a tárt ajtón. Ennek is megesett a lakzi, mint
Kenyeresnek a bab; ez se megyen többé a lakodalomba hivatlanul!
A róka most is szárazon vitte el az irhát! de azért elvetette magát az
útfélen, hogy ő meghalt, hogy őt igy verték, ugy verték agyon. Ezért a
fülét-farkát eleresztette, még a szemét se hunyoritotta, hanem ott
feküdt mintegy darab fa.
Arra jön egy halas kocsi, hát látja a gazda, hogy ott az útfélen egy
döglött róka fekszik. Ennek se kellett több, fölvette a rókát s
bevetette hátul a saroglyába.
A róka sohase volt ily nagy úr, szekéren vitték; de, hogyim az orrába
ütődött a jó halszag, kurázsit kapott az evésre; hozzá is látott amúgy
magyar-miskásan.
A halász hátra se tekintett, csak az ökreit hajtogatta: csále Bimbó,
hajsz Csákó!
A róka a mit meg nem ehetett, egyenként lepogyogtatta a szekérről s
mikor megeléglette, utána maga is leugrott. – A szegény ember észre sem
vette a gazdálkodást, csak az ökreit hajtogatta: csále Csákó! hajsz
Bimbó!
A róka aztán a sok halat fölszedte, ölre rakta. Csak viszi, csak viszi,
egyszer ép szembe találja a kullogó, vert ordast, – s ekkor még neki
állt fölebb, hogy ő igy megmondta, úgy megmondta, minek danolt a koma, –
a mit keresett, megkapta! Addig beszélt a róka és addig mentegette
magát, mig utoljára is kibékültek. Hogy szent lett a barátság, azt kérdi
a farkas a rokától:
– Mit viszesz, róka koma?
– Halat, farkas koma.
– Hol vetted?
– Fogtam.
– Hol?
– A vízben.
– Hogy fogtad?
– Hát, halásztam.
– Koma! tanits meg engemet is erre a mesterségre.
– Szivesen. Hátha valahol lékot találok, beledugom a farkamat, a sok hal
mind rá tódul s alig birom kihúzni.
– Nohát úgy én is halászni megyek, felelt a farkas.
– No, hogy ne mond, hogy nem voltam jó komád: jer, izleld meg előb az én
halászatomat, s ha jóllaktunk, én is elmegyek veled.
Hogy jóllaktak, kapják a lelkét, elmentek halászni. A róka kiválasztotta
a legnépesebb lékot, hová legtöbben jártak mosni.
Bedugja az ordas a farkát s midőn egy kicsit odafagyott, próbálja húzni,
nem ereszti valami, – ő tehát azt gondolta, hogy hal van rajta.
– Róka koma! van már ezen; mert valami nehezet érzek a farkam végén.
Azért húzhatom-e már?
– Ne még farkas koma, várj; hagy jőjön rá több.
Hitt a bolond ordas a rókának, úgy annyira, hogy egészen odafagyott a
farka.
– No már most huzhatod, mondja a róka.
– Húznám ám, de nem birom!
– No majd segitek én. Beleharap a róka az ordas szügyébe, annál fogva
vonczolta s mikor már jól elkinozta, csak akkor szólalt fel.
– Hej, koma! nem jól van itt a dolog; odafagyott a farkad!
– Mit csináljunk? kérdi a farkas.
– De mit ám? válaszolt a róka.
– Én nem tudom.
– Én sem ám; – de mondok egyet, kettő lesz belőle: rágjuk el a farkadat,
nekem jó éles fogam van; – de a farkas nem engedte.
Itt, már az idő pitymallani, szürkülni kezdett, úgyannyira, hogy meg is
viradt. Hogy megviradt, az asszonyok mosni jöttek a vízre. Hogy
odaérnek, hát látják, hogy egy irdatlan farkas ott űl a lék szélén.
Először azt gondolták róla, hogy csak csupa mulatságból, csupa parádéból
űl ott, kurjásznak rá, de bíz az nem szaladt el… Az bíz oda van fagyva,
az bíz oda van fagyva. Hajigálják, – ki sulyokkal, ki a mosószék
lábával, decsak nem szaladt el, végre észrevették, hogy hányadán van a
dolog.
Itt az asszonyok vérszemet kapnak; mert ilyenkor még a galamb is ölyv
erejével bír: a szegény farkast mosóruhának nézték s úgy megsulykolták,
úgy megszapulták, hogy mig él sem felejti el. Hijába! mint a szóbeszéd
tartja: sok lúd farkast győz.
De az ordas sem állhatta sokáig a dicsőséget, szép farka hijával
megszabadult. – Csakhogy még igyis elillanhatott, mert bizony csúnyát
látott volna! Csak úgy lézengett aztán mint az agyonvert.
A róka itt is szárazon vitte el az irhát, – s azalatt valahol belefeküdt
a pozdorjába; gubanczos szőre mind tele lett, aztán pedig elvetette
magát az útfélen, hogy ő igy agyon van, úgy agyon van verve.
Arra kullog a farkas, hát látja, hogy ott fekszik a komája az útfélen.
– Hát téged mi lelt?
– Ugyan már hogy kérdezhetsz ilyent, mondja a róka, hiszen félig-meddig
agyonvertek!
– No, nekem is betett a halászat.
– Nekem minden csontomat úgy összetörték, nézd csak, hogy áll ki a
bundám szőre közül!
– Jer velem róka koma, majd kiheverjük a gazban!
– Mennék ám, de nem birok!
– No, majd vezetlek én.
– Vezetnél ám, de a lábomra se tudok állni!
– No, ha nem birsz, jer a hátamra, majd én valahogy elczippellek.
Hogy a farkas hátára vette a rókát, egyszer az csak elkezd annak a
fülébe sugdosni, ilyeténképen:
– Vert viszen veretlent, vert viszen veretlent. Pedzi a farkas a fülét,
hogy valjon mint mond a komája? A róka csak sugdos, csak sugdos,
mondván:
– Vert viszen veretlent, vert viszen veretlent.
Hegyezi a farkas a fülét, s kérdi a rókát:
– Hogy mondtad, koma?
– Veretlen visz vertet, veretlen visz vertet. A farkas elhitte.
Alig mennek egy jó darabra, a róka ujra elkezd a farkas fülébe sugdosni:
– Vert viszen veretlent, vert viszen veretlent. A farkas csak hallgatja,
csak hallgatja.
– Vert viszen veretlent, vert viszen veretlent.
Itt a farkas úgy lehajitotta a rókát a földre, hogy szinte nyekkent
bele.
– No róka, eb legyen a te komád, nem én; róka voltál, róka vagy, róka
leszesz s mindaddig az is maradsz, mig az ördög el nem viszen.
– Miért mondod azt, farkas koma?
– Ne nevezz úgy, mert mindjárt összetéplek; eb legyen a te komád, nem
én!
Itt a farkas, meg a róka összecsattogtatták a fogaikat, hogy szinte
szikrát hánytak, s elváltak egymástól; az egyik jobb-, a másik pedig
balfelé tartott. Ez napságtól fogva nem komája a farkasnak a róka s ez
időtől fogva mondják azt a szóbeszédben: elsza... mint róka a komaságot.


A SZEGÉNY EMBER ÉS A KOMÁJA.[101]
[101] Jelen népmondához hasonló, n. Erdélyi János úr által
szerkesztett
népmonda-gyűjteményben is megjelent. S ha e két népmondát
összehasonlítjuk, úgy találjuk, hogy bennök az alapgondolat egy, de
az előadási módban különböznek: ezért jónak láttam közölni.
A gyűjtő.
Volt egyszer egy szegény ember s ennek annyi gyermeke, mint rostán a
lyuk, mint hálón a csomó; pedig oly szegény volt, hogy még a kenyérből
sem ehetett eleget.
Hogy szegény volt az ember: az egész faluban nem akadt komája, pedig tiz
sorjával is bejárta.
– No, ha már ebben a faluban nem akad komám, majd csak akad valahol; de
mégis keresek magamnak, ha mindjárt addig megyek is, míg a szememmel
látok, mig a lábom térdig el nem kopik!
Itt a szegény ember vetett a szerdásba négy vagy öt sült földialmát s
elindult a hosszú útra komát keresni.
A mint mén mendegél, egyszer lát feléje közeledni valakit. Ez pedig nem
volt egyéb, mint maga a Krisztus; de ezt a szegény ember nem tudta, még
csak nem is álmodta.
– Hová hová, szegény ember? kérdi az istenfia.
– Elmegyek komát keresni. Tiz sorjával is bejártam szülöttehelyemet, még
se’ akadt senki. Majd csak akad valaki, ha mindjárt addig megyek is, mig
a szememmel látok, mig a lábam térdig el nem kopik!
– Sose’ fáradj! ha elfogadsz: leszek én.
– Hát te ki vagy?
– Én vagyok a Mesiás, az Isten fia.
– Ej, te nekem nem kellesz, mert te egyiktől elveszed és a másiknak
odadod; egyiket felgazdagítod, a másikat pedig elszegényíted!
Azzal a szegény ember tovább ment. A mint mén, mendegél, egyszer
előtalált egy hosszú embert, ki nem volt más, mint maga a halál.
– Hová hová, szegény ember? kérdi a halál.
– Elmegyek komát keresni. Tiz sorjával is bejártam szülöttehelyemet, még
se’ kaptam. Majd csak akad valaki, ha mindjárt addig megyek is, mig a
szememmel látok, mig a lábom térdig el nem kopik!
– Sose’ fáradj! ha elfogadsz: leszek én.
– Hát te, ki vagy?
– Én vagyok az isten postája: a halál.
– No te jó leszesz; mert te egyformán kaszálsz az úr rétjén.
És a halál lett a szegény ember komája; de ő a komáját semmivelse tudta
megkinálni; mert sem egy falat kenyere, sem egy korty itala, szóval
semmije se’ volt.
– Hallod-e te szegény ember, mondja a halál, egyet mondok, kettő lesz
belőle: te a mint látom igen szegény vagy, de majd felgazdagítlak én
téged, csak ide hallgass. Itt van egy csomó fű, tedd el ezt jó helyre,
akár a ládába, akár a mestergerendára. Ez a fű téged oly orvossá tesz,
hogy a híred hét világra szól; majd jőnek te érted még üveges hintóban
is, majd hínak téged még grófok-, herczegek- és királyokhoz is. Egész
mesterséged pedig csak ebből áll: te engem minden halottnál meglátsz; s
ha látod, hogy a lábánál állok, csak ebből a fűből adj be neki s tüstént
meggyógyul az; de ha látod hogy a fejénél állok, csak azt mondd: halál
ellen nincs orvosság! – s az azonnal meghal.
Ugy is lett. A szegény ember aztán eljárt gyógyítgatni s ha látta, hogy
halál komája a beteg lábánál állt, annak csak abból a fűből adott be egy
vagy két kanálnyit és az azonnal meggyógyult; ha pedig az a beteg
fejénél állott, csak ezt felelte: halál ellen nincs orvosság és az
tüstént meghalt.
Itt lelkem teremtette a szegény ember híre hét világra szólt, hogy itt
meg itt milyen jó doctor van; de el is jöttek érte üveges-aranyos hintón
még idegen országokból is s mindenki gazdagon megajándékozta.
Itt lelkem, mi kerül a dologból mi nem, a szegény emberből olyan gazdag
ember lett, hogy még a királynak is ő kölcsönzött.
Egyszer, sok idő mulva, kopogtat az ajtón a komája; de most bezzeg
megtudta ám vendégelni, még pedig úgy hogy az, míg él, sose’ felejti el;
egy kis lakzival ért fel.
– No koma, mondja a halál, ha te engem ily becsületesen megvendégeltél,
úgy hozza magával a becsület, hogy én azt visszaadjam. Azért jöjj el
hozzám vendégségbe, szívesen látlak.
Elmegyen a szegény ember halál komájához vendégségbe, hát mulatság
közben térül-fordul s látja, hogy a koczikon számtalan sok, ezer meg
ezer mécses ég, – ki tele, ki félig, kinek a fenekén itt-ott volt egy
csepp s az ilyen már csak úgy pislogott mint a Pilátus macskája, mint a
kialvó tűz; csak néha vetett egy-egy lobbot.
– Komám! hát micsodák ezek az izék? kérdi a szegény ember.
– Jobb, ha nem is kérded! felelt a halál.
– Talán ezzel a tengernyi sok mécscsel a pinczébe borért – vagy a
kamrába élelemért jársz?
– Jobb, ha nem is kérded.
– Ha szeretsz, ha igazi komám vagy: mondd meg, micsodák ezek?
– No koma, ha már oly igen rám estél, megmondom: ez az emberélet világa,
kinek-kinek van egy.
– Hát nekem van-e?
– Ha anyától születtél, van.
– De melyik az?
– Nem jó azt halandónak tudni!
– Ha igaz komám vagy, ha szeretsz, mond meg!
– Nem jó azt halandónak tudni; mert egy halál helyett hetvenhétszer
halnál meg!
– No látom, hogy nem szeretsz!
– Ha már annyira fartatsz, ott van a kosko mellett.
Oda megyen a szegény ember s megnézi a mécsesét, hát látja, hogy csak
itt-ott a fenekén van egy csepp; már alig pislogott. Ez nagy szeget
ütött a fejébe.
– Koma! hát én csak eddig élek?
– Bíz addig ott, koma!
– Hisz mindjárt kialszik; még vissza se mehetek!
– Annál jobb, nem kell messze fáradnod.
– De tüstént kialszik!
– Nem tehetek róla.
No ez abban maradt s folyt a mulatság újra tovább, mintha semmisem
történt volna. Egyszer az isten postájának valami dolga akadt, a gazdag
ember pedig térül-fordul, mit, mit nem cselekedett: egy másik mécsesből,
mely még egészen tele volt, a magáéba öntött, de ezt a halál mindjárt
észrevette.
– Mit cselekedtél, koma?!
– Semmit koma, semmit!
– Ne mond, tudom én azt, ha nem láttam is. Azért, a ki másnak vermet ás,
maga esik bele: csak egy imádság az életed.
– Engedj koma.
– Nem lehet!
– Engedj koma.
– Imádkozzál!
– Lábhoz koma.
– Imádkozzál!
Imádkozik a gazdag ember, elmondja a Miatyánkot, de a végéről mindig
kifelejtette az Ament. Igy a halál semmire se tudott vele menni;
akárhányszor elmondatta vele a Miatyánkot, a végéről mindig elhagyta az
Ament: e nélkül pedig nem halhatott meg. Igy jött vissza a szegény ember
a vendégségből, s igy nem halt meg.
Hogy haza ért a másvilágra, ezután is csak ugy járt gyógyitani mint
annak előtte. Még aztán is sokszor látta halál komáját, de ez őt sohasem
tudta levágni, mert az imádság végéről az Amen mindig elmaradt.
Midőn egyszer a szegény emberből lett gazdag ember tizenkét öles portát
épittetett volna: a halál fölöltözött ácsruhába s fölkereste a komáját.
Ez őt természetesen meg nem ösmerte. Itt a halál kivesz a csizmaszárából
egy mértéket s vele elkezdi ott a házat széltébe-hosszába méregetni.
– Mit mér majsztram, kérdi a gazdag ember?
– Ezt az épületet, s a mint látom a szarufák igen hibásan vannak
felállitva; egy jó szél ledönti.
– Ha hibásan vannak is: nem eb gondja! felelt gorombául a gazdag ember.
– Ez a mestergerenda is igen gyenge; nem sokára kettétörik.
– Ha ketté törik is: nem eb gondja!
– Ezek a gerendák is véknyak s rádásul meg kajszra állnak.
– Ha véknyak is, és ha kajszra állnak is: nem eb gondja.
– De ezek a léczek is gyengék.
– Ejnye, emilyen-amolyan pokolból jött kontárja, hogy gáncsoskodik a más
ember dolgában!
– Hát, hogy meri kend ilyen ember léttére azt mondani, hogy kontár
vagyok?!
– Milyen ember?
– Az olyan ember, a ki beszélni se tud; azt se tudja kimondani, hogy
Amen.
– No hát: Amen… Amen… Amen!
– No koma, mondja a halál, véged van! jer velem! Csak ekkor ismert a
szegény ember a komájára.
– Engedj koma.
– Nem lehet!
– Lábamhoz koma.
– Nem lehet!
– Csak addig, mig ezt a házat fölépitettem.
– Nem lehet!
– Ha nem lehet, hát vigyél!!


A VÉN KIRÁLY.
Hol volt, hol nem volt, hetedhét ország ellen, még az óperencziás
tengeren is túl, volt egyszer egy vén király s ennek három fia.
Itt, megbetegszik a vén király s halálos ágyán fekszik. – Bemegyen azért
hozzá a legidősb fia s kérdi tőle:
– Mit hagy, atyám?
– Azt a nagy várhegyet.
Bemegyen hozzá a középső is s kérdi tőle:
– Mit hagy, atyám?
– Azt a nagy várhegyet.
Bemegyen hozzá a legkisebb és a legkedvesebb is s kérdi tőle:
– Mit hagy, atyám?
– Azt a nagy várhegyet.
Itt, meghal a vén király, el is temetik, s a három fiú a nagy várhegy
ásatásához fogott.
Ássák, ássák, egyszer találnak egy nagy vasas ládát, a vasas ládában
volt egy serpenyő, a serpenyőn egy vasfedő, a vasfedő alatt egy kis
nyúl, a kis nyúlnak igen rövid volt a farka, mert ha hosszabb lett
volna, az én mesém is hosszabb lett volna.


A MEDVE ÉS A FARKAS.
Medve. Jó reggelt, farkas koma!
Farkas. Nekem ugyan nem jó; de azért fogadj isten!
M. Be szomorú vagy? tán valami bajod van?
F. Hadd el; ne boszants!… csak volt.
M. Tán éhes vagy? mert oly csikasz a horpaszod: mint valami szúnyog
kisasszonyé?
F. Az is, de más is.
M. De te véres is vagy! tán valamelyik atyádfiával küzdöttél?
F. Azzal ám, csakhogy a legerősebb, a leggonoszabb atyámfiával – az
emberrel volt bajom.
M. Hacsak ember!
F. Hacsak ember?… de koma, nincs annál erősebb állat!… De halld a
historiát, aztán beszélj. Igen megéheztem, pedig te is tudhatod, hogy a
gyenge malacz-, bárány-pecsenyét igen szeretem. Ezért bekullogtam a
faluba, de most az egyszer torkomra forrt; mert rokonom a kutya
fellázadt ellenem, s gazdájának elárult; ugatni, csaholni kezdett.
Kiugrik erre az ember s fényes farkával, mit ők baltának neveznek,
ugyancsak elpáholt, helybehagyott, hogy az irhámat alig tudtam tovább
czipelni.
M. Mondtam a mit mondtam, s most is azt mondom: hacsak egy ember!
F. De koma, én is mondtam a mit mondtam s most is azt mondom; nincs
annál erősebb állat!
M. Nézd koma, így tépném össze, mint ezt a galagonyabokrot. – Ezzel a
medve nagy mérgesen tövestül együtt kirántott egy galagonyabokrot s mint
a kenderszálat, pozdorjává, diribra-darabra törte.
F. Könnyű neked itt vitézkedni, a hol senki sincsen.
M. Ott is maczkó leszek én a talpamon, legyőzöm az embert.
F. Nem hiszem.
M. Nem?
F. Nem!
M. Hát fogadjunk.
F. Mibe?
M. Egy kövér nyúlba.
F. Nem bánom.
M. Itt a bocskom!
F. Itt a talpam!
Fogadtak abba, hogy a medve mindig legyőzz egy embert, s ezt a farkas
tagadta. E fogadás következtében lesbe álltak; az ország-út mentében egy
bokor megé elbújtak.
Csak várnak, csak várnak, egyszer arra jön egy gyermek.
M. Ember-e ez?
F. Nem.
M. Hát micsoda?
F. Ez csak lesz.
Csak várnak, csak várnak, egyszer arra jön egy vén koldús.
M. Ember-e ez?
F. Nem.
M. Hát micsoda?
F. Ez csak volt.
Csak várnak, csak várnak, egyszer arra jön egy fehér személy.
M. Ember-e ez?
F. Nem.
M. Hát micsoda?
F. Ez csak asszonyi-állat.
Csak várnak, csak várnak, egyszer arra jön egy lovas huszár.
M. Ember-e ez?
F. Ez már talpig ember!
Most a medve kiűlt a töltés[102] kellőközepére s elállta a huszár útját.
A farkas pedig csak a bokorban maradt, onnan nézte az egész dolgot.
[102] Töltés: tájszó = ország-út.
Meglátja a huszár a furcsa út-levél vizitálót, elkáronkodta magát,
megtőltötte pisztolyait s kétszer rálőtt. Mind a két lövés talált, mert
a maczkó kissé megrázkódott, de azért fel se’ vette, csak ott maradt
elébi helyén.
A huszár se vette tréfára a dolgot, kirántván fényes kardját, a meztelen
fegyverrel beretválgatni kezdé az útlevél vízitálót, – természetesen
saját omló vére volt a meleg, a forró szappanléh.
De a medve sem állhatta sokáig a dicsőséget, hanem ízibe hátat
forditott. Bezzeg nem gondolt a fogadással s nem nézte, hogy hol mély az
árok hol nem, hanem illa berek nád a kert, tüskön-bokron keresztül a
vadon erdőbe menekült!
A huszár nem űzhette tovább, mert nagy pecsétü levelet vitt: így a
maczkó megmenekült a kész haláltól.
Egy hét múlva, a medve eddig betegen feküdt, – találkozik farkas
komájával s a következő beszédet váltottak egymással:
F. No koma, megnyertem a fogadást!
M. Meg bíz azt; megkapod a kövér nyúlat.
F. De már most csak elhiszed, hogy az ember a legerősebb állat?
M. Vagy akarom, vagy nem, el kell hinnem! Hanem soha világ éltemben nem
láttam én oly fura állatot, mint az az ember; mikor két lábra állva
feléje mentem, már vagy harmincz lépésről, mint a vadmacska a szemem
közé köpött, még pedig úgy, hogy még a bőröm is borsodzott tőle. De ez
még hagyján lett volna! de mikor hátulról kihúzta fényes nyelvét; mikor
ezzel nyalogatott, pofozgatott: teremtútse, ki nem tudtam állni, hanem
hátat forditottam!


BOLOND JANKÓ.
Volt egyszer egy szegény embernek egy bolondos fia. Hogy bolondos volt:
az apja semmitsem tudott rajta venni. Hiába vasalta a munkára: a bolond
mindenütt bolond, ha Bécsből hozzák is, vagy ha odaviszik is, – kapja a
lelkét, mit, mit nem cselekedett vele, elküldte szolgálni.
Elment Jankó szolgálni s beszegődött egy vén asszonyhoz. Három napból
állt egy esztendő s szolgált egy gombostőt.
A mint megyen, mendegél hazafelé, előtalál egy szénás szekeret, kapja a
lelkét, beleszúrta a gombostőt.
– Egyszer kereszt-útra értek; a szénás szekér hajszra, Jankó pedig
csáléra ment: ezért bolondos Jankó rákiált a szénás szekérre, hogy
álljon meg.
– Minek? kérdi a szénás szekér gazdája.
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Eredeti népmesék (1. rész) - 8
  • Parts
  • Eredeti népmesék (1. rész) - 1
    Total number of words is 4088
    Total number of unique words is 1685
    32.6 of words are in the 2000 most common words
    44.5 of words are in the 5000 most common words
    50.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Eredeti népmesék (1. rész) - 2
    Total number of words is 4312
    Total number of unique words is 1613
    32.3 of words are in the 2000 most common words
    43.9 of words are in the 5000 most common words
    50.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Eredeti népmesék (1. rész) - 3
    Total number of words is 4346
    Total number of unique words is 1623
    32.3 of words are in the 2000 most common words
    44.9 of words are in the 5000 most common words
    51.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Eredeti népmesék (1. rész) - 4
    Total number of words is 4277
    Total number of unique words is 1702
    33.5 of words are in the 2000 most common words
    44.9 of words are in the 5000 most common words
    50.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Eredeti népmesék (1. rész) - 5
    Total number of words is 4196
    Total number of unique words is 1663
    33.4 of words are in the 2000 most common words
    44.4 of words are in the 5000 most common words
    50.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Eredeti népmesék (1. rész) - 6
    Total number of words is 4391
    Total number of unique words is 1709
    33.4 of words are in the 2000 most common words
    43.9 of words are in the 5000 most common words
    50.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Eredeti népmesék (1. rész) - 7
    Total number of words is 4378
    Total number of unique words is 1532
    34.5 of words are in the 2000 most common words
    46.6 of words are in the 5000 most common words
    51.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Eredeti népmesék (1. rész) - 8
    Total number of words is 2473
    Total number of unique words is 1252
    33.7 of words are in the 2000 most common words
    44.9 of words are in the 5000 most common words
    50.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.