Emil, vagy a nevelésről - 37

nem pirulnak gyöngeségük miatt, sőt dicsőségüket találják benne; gyöngéd
izmaik nem tudnak ellentállni, úgy tesznek, mintha nem bírnák el a
legkisebb terhet sem; szégyelnék, ha erősek volnának. Miért van ez?
Nemcsak azért, hogy gyöngédeknek látszassanak, hanem ennél ügyesebb
óvatosságból is; már jó előre gondoskodnak mentségekről és megszerzik a
jogot, hogy szükség esetén gyöngék lehessenek.
A felvilágosodás terjedése bűneink által sokban megváltoztatta nálunk
ebben a tekintetben a régi véleményeket; alig beszélnek már
erőszakosságokról, miután oly kevés szükség van rájuk s az emberek nem
is hinnének bennük;[126] ellenben nagyon gyakoriak az ősi görög és zsidó
régiségben, mert épen ezek a vélemények a természet egyszerűségében
rejlenek és csak a feslettségben való tapasztaltság tudta őket kiirtani.
Ha manapság ritkábban esik szó erőszakról, ez bizony nem attól van, hogy
a férfiak önmegtartóztatóbbak, hanem attól, hogy kevésbbé hiszékenyek és
hogy az a panasz, a mely egykor meggyőzte volna az egyszerű népeket,
manapság csak a gúnyolódók csúfolkodását vonná magára; így tehát jobban
jár az, a ki hallgat. A Deuteronomionban[127] van egy törvény, a mely
szerint a megbecstelenített leányt megbüntették a csábítóval együtt, ha
a bűn a városban követtetett el, ellenben ha a mezőn vagy félreeső
helyeken történt, akkor csak a férfit büntették meg, mert – így mondja a
törvény – _a leány kiáltott, de nem hallotta meg senki_. Ez a jóindulatú
magyarázat megtanította a leányokat, hogy ne engedjék magukat forgalmas
helyeken meglepni.
A vélemények e különbözőségének hatása az erkölcsökre nyilvánvaló. Ennek
műve a modern lovagiasság. A férfiak, tapasztalva, hogy gyönyöreik
jobban függnek a szépnem hajlandóságától, semmint hitték, olyan
kedveskedésekkel szerzik meg maguknak ezt a hajlandóságot, a melyekért
bőséges kárpótlást nyernek.
Ime így vezet át minket észrevétlenül a fizika a morálba és így
születnek meg a nemek durva egyesüléséből lassankint a szerelem
legédesebb törvényei. A nők uralma nem onnan van, mintha a férfiak
akarták volna, hanem mert a természet akarta így: az övék volt már,
mielőtt az övéknek látszott volna. Ugyanaz a Herkules, a ki azt hitte,
hogy erőszakot vett Thespius ötven leányán, végül kénytelen volt fonni
Omphale mellett és az erős Sámson nem volt olyan erős, mint Delila. Ez
az uralom megilleti a nőket és nem is vonható meg tőlük még akkor sem,
ha visszaélnek vele; ha egyáltalán lehetséges volna, hogy elveszszék,
már rég elvesztették volna.
A nemiség következményeit illetőleg nincs a két nem között semmiféle
egyenlőség. A hím csak bizonyos pillanatokban hím, a nőstény egész
életén át mindig nőstény, vagy legalább egész fiatalkorában, minden a
nemére figyelmezteti szüntelenül és hogy ennek funkczióit jól
betölthesse, ennek megfelelő szervezetre van szüksége. Kíméletre van
szüksége a terhesség alatt, pihenésre van szüksége a gyermekágy idején,
elpuhult és ülő életmódra van szüksége, hogy gyermekeit szoptathassa s
hogy nevelhesse őket, szüksége van türelemre, szelídségre, buzgalomra és
szeretetre, a mely nem riad vissza semmitől; ő a kapocs a gyermek és az
apa közt, ő szeretteti meg vele őket és megadja neki a bizalmat, hogy a
magáénak mondja őket. Mennyi gyöngédségre és gondoskodásra van szüksége,
hogy fenntartsa a családot teljes egységében! És végül mindennek nem az
erény, hanem a természetes hajlam dolgának kell lennie: e nélkül az
emberi nem hamarosan kiveszne.
A két nem egymás iránti kötelességeinek szigorúsága nem egyforma, nem is
lehet az. Ha a nő panaszkodik ebben a tekintetben, annak az
egyenlőtlenségnek igazságtalansága miatt, a melyre a férfi kárhoztatja,
akkor nincs igaza; ez az egyenlőtlenség nem emberi intézmény vagy
legalább is nem az előítélet, hanem az ész műve: a kettő közül az, a
kire a természet rábízta zálogul a gyermekeket, felelősséggel tartozik
értük a másiknak. Kétségkívül senkinek sincs megengedve, hogy megszegje
a szavát és minden hűtlen férj, a ki megfosztja nejét szigorú
kötelességeinek egyedüli jutalmától, igazságtalan és barbár ember; de a
hűtlen nő többet tesz: felbomlasztja a családot és eltépi a természet
minden kötelékét; olyan gyermekeket ad a férjének, a kik nem az övéi,
megrabolja a gyermekeket is, az apát is, hűtlenségét hitszegéssel
tetézi. Alig lehet olyan rendellenességet és bűnt elgondolni, a mely nem
származhatnék ebből. Ha van rettentő helyzet a világon, akkor a
szerencsétlen apa helyzete az, a ki nem bízhatva nejében, nem meri
átadni magát szíve legédesebb érzelmeinek, a ki mikor megcsókolja
gyermekét, nem tudja, nem másnak a gyermekét csókolja-e meg,
gyalázatának zálogát, saját gyermekei javainak megrablóját. Mi akkor a
család, ha nem titkos ellenségek társasága, kiket a bűnös asszony
fegyverez fel egymás ellen, arra kényszerítve őket, hogy úgy tegyenek,
mintha szeretnék egymást?
Így tehát nemcsak az a fontos dolog, hogy a nő hű legyen, hanem hogy
annak is tartsa a férje, a hozzátartozók, az egész világ; fontos, hogy
szerény, figyelmes, tartózkodó legyen és hogy megőrizze mások szemében
épúgy, mint a saját lelkiismeretében erényének tanubizonyságát. Végül,
ha megkívánjuk, hogy az apa szeresse gyermekeit, megkívánjuk azt is,
hogy tisztelje anyjukat. Ezek az okok, a melyek a látszatot is a nő
kötelességei közé sorolják és a becsületet és jó hírnevet époly
elengedhetetlenné teszi rája nézve, mint a tisztaságot. Ezekből az
elvekből következik, számbavéve a nemek erkölcsi különbségét, a
kötelesség és az illedelem egy új követelménye, a mely különösképen a
nőknek írja elő, hogy a legaggodalmasabban vigyázzanak magaviseletükre,
modorukra és föllépésükre. Ha csak úgy általánosságban állítjuk, hogy a
két nem egyenlő és egyenlők a kötelességeik is, ez nem egyéb, mint üres
szólamokba veszés, a mely nem mond semmit, a míg a föntebbiekre nem adja
meg a választ.
Nem pompás módja-e az érvelésnek, ha ilyen jól megalapozott, általános
érvényű törvényekre kivételekkel válaszolnak? A nők, mondjátok rá, nem
szülnek mindig gyermekeket? Nem, de sajátképi rendeltetésük az, hogy
szüljenek. Hogyan! Azért, mert van a világon vagy ház, vagy város, a hol
a nők féktelenségben élve, kevés gyermeket szülnek, azt állítjátok, hogy
az a rendeltetésük, hogy keveset szüljenek? És mi lenne városaitokból,
ha a távoli vidék, a hol a nők egyszerűbben és tisztábban élnek, nem
pótolná ki hölgyeitek meddőségét? Hány helyen megy nem elég termékeny
számba az a nő, a ki csak négy-öt gyermeket szült?[128] Végül mi
fontossága van annak, hogy ez vagy az a nő kevés gyermeket szül? Ezzel
kevésbbé lesz hivatása a nőnek, hogy anya legyen? És a természetnek és
az erkölcsnek nem kell-e erről általános érvényű törvények által
gondoskodni?
Ha olyan nagy időközök lennének is a terhességek között, mint a hogy
föltételezik, vajjon megváltoztathatná-e a nő ily hirtelen és ily
váltakozóan az élete módját veszedelem és koczkázat nélkül? Lehetne-e ma
dajka és holnap harczos? Tudná-e úgy változtatni a temperamentumát és
hajlamait, mint a kaméleon a színeit? Az otthon és a házi gondok
homályából át tudna-e lépni egyszerre a szabad levegő viszontagságaiba,
a háború munkájába, fáradalmaiba, veszedelmeibe? Tudna-e egyszer félénk,
máskor vitéz lenni, egyszer gyönge és máskor félénk?[129] Ha már a
Párisban nevelkedett ifjak is csak bajosan bírják ki a katonáskodást, a
nők, a kik sohasem szálltak szembe a verő nappal és a kik alig tudnak
fárasztóbb utat tenni, elbirnák-e ötven évi elpuhult élet után? Vajjon
ráadják-e magukat erre a durva mesterségre abban a korban, midőn a
férfiak felhagynak vele?
Vannak országok, a hol a nők csaknem nehézség nélkül végzik a szülést és
csaknem gond nélkül táplálják gyermekeiket. Ezt megengedem, de
ugyanezekben az országokban a férfiak minden időben félig meztelenül
járnak, leterítik a fenevadakat, úgy viszik vállukon a csónakot, mint a
katona a borjút, hét-nyolczszáz mérföldnyire vadásznak, a szabadban
alusznak a meztelen földön, hihetetlen fáradalmakat bírnak ki és napokig
is el tudnak lenni étel nélkül. Ha a nők erősekké lesznek, a férfiak még
erősebbekké lesznek, ha a férfiak elpuhulnak, a nők még jobban
elpuhulnak, s ha mindkét részről egyformán változnak a határok, a
különbség egyforma marad.
Plato Respublicájában ugyanazokban a testgyakorlatokban részesíti a
nőket, mint a férfiakat. Ezt meghiszem. Miután államrendjéből kizárta a
különálló családokat és nem tudja, mit csináljon a nőkkel, kénytelen
férfiakat csinálni belőlük.
Ez a csodálatos szellem mindent kiszámított, mindenről gondoskodott,
szembenézett még olyan ellenvetésekkel is, melyeket talán senkinek sem
jutott volna eszébe tenni, arra azonban, a melyet tettek neki, rosszul
felelt meg. Nem szólok a nőknek arról az állítólagos közösségéről,
melyre oly gyakran ismétlődik az ellenvetés, hogy ép az bizonyítja, hogy
azok, a kik az ellenvetést teszik, nem olvasták Platót; hanem szólok
arról a polgári promiscuitásról, a mely mindenben összeelegyíti a két
nemet ugyanazokban a foglalatosságokban, ugyanabban a munkában és
elkerülhetetlenül a legtűrhetetlenebb visszaéléseket neveli; szólok a
természet legédesebb érzéseinek felforgatásáról, melyeket Plato föláldoz
egy mesterséges érzésnek, mely pedig csak általuk állhat fenn, mintha
nem kellene a természetből kiindulni akkor is, mikor megegyezésen
alapuló kapcsolatokat alkotunk, mintha a hozzánk tartozók iránti
szeretet nem volna kiindulópontja annak a szeretetnek, melylyel az
államnak tartozunk, mintha szívünk nem a kis haza, a család által
fűződnék a nagy hazához, mintha nem a jó fiúból, jó férjből, jó apából
válnék a jó polgár.
Mikor egyszer ki van mutatva, hogy a férfi és a nő nincsenek és nem is
lehetnek egyformán alkotva sem jellem, sem temperamentum dolgában, ebből
az következik, hogy neveltetésüknek sem szabad egyformának lennie. A
természet útmutatásait követve, összhangzón kell cselekedniök, de nem
szabad ugyanazt cselekedniök; munkájuk czélja közös, de a munka
különböző és következőleg különbözők a hajlamok is, melyek irányítják.
Miután megkisérlettük megformálni a természetes embert, hogy ne hagyjuk
félben elvégezetlenül a művünket, láttuk, hogy kell kiformálódnia a
nőnek, ki ennek az embernek megfelel.
Ha azt akarjátok, hogy jól legyetek vezetve, kövessétek mindig a
természet útmutatását. Mindazt, a mi a nemet jellemzi, úgy kell
tisztelni, mint a természet alkotását. Mindig azt mondjátok: a nőknek
ilyen, meg olyan hibáik vannak, melyek bennünk nincsenek meg. Megtéveszt
a gőgötök, bennetek ezek hibák volnának, őbennük azonban kiválóságok;
minden kevésbbé jól menne, ha nem volnának meg bennük. Akadályozzátok
meg ezeknek az állítólagos hibáknak az elfajulását, de óvakodjatok
kiirtásuktól.
A nők a maguk részéről váltig azon panaszkodnak, hogy mi neveljük őket
hiúkká és kaczérokká, hogy mi mulattatjuk őket csupa gyerekségekkel,
hogy könnyebben maradhassunk uraik; ránk hárítják azokat a hibáikat,
melyeket a szemükre vetünk. Mily bolondság! És mióta foglalkoznak
férfiak a leányok nevelésével? Mi akadályozza az anyákat, hogy úgy ne
neveljék őket, a hogy nekik tetszik? Nincsenek a leányoknak
kollégiumaik! Ugyan nagy szerencsétlenség! Oh, bárcsak adná Isten, hogy
a fiúknak se lennének! Okosabban és tisztességesebben volnának nevelve.
Kényszeríti valaki leányaitokat, hogy haszontalanságokkal vesztegessék
idejüket? Vajjon akaratuk ellenére szorítják-e őket rá, hogy életük
felét az öltözőasztal előtt töltsék anyáik példájára? Akadályoz-e
titeket valaki abban, hogy oktassátok vagy oktattassátok őket kedvetek
szerint? A mi hibánk, ha tetszenek nekünk, mikor szépek, hogy
tetszelgéseik vonzanak minket, hogy az a művészet, melyet tőletek
tanulnak, vonz minket és hízeleg nekünk, ha szeretjük őket ízlésesen
öltözve látni és hogy hagyjuk őket kedvük szerint köszörülni azokat a
fegyvereket, melyekkel minket leigáznak? Eh, próbáljátok meg úgy nevelni
őket, mint a férfiakat, ezek szívesen belenyugosznak. Mennél jobban
hasonlítanak hozzájuk, annál kevésbbé uralkodnak rajtuk; akkor aztán
csakugyan a férfiak lesznek az urak.
Mindazok a képességek, melyek megvannak mind a két nemben, nincsenek
köztük egyenlően megosztva, de egészben véve kiegészítik egymást. A nő
többet ér nőül, mint férfiul; mindenütt, a hol érvényesíti jogait,
előnyben van, mindenütt, a hol a mi jogainkat akarja bitorolni, alattunk
marad. Erre az általános igazságra csak kivételekkel lehet válaszolni;
ez a szépnem galáns párthíveinek az állandó érvelési módja.
Ápolni a nőkben a férfi tulajdonságait és elhanyagolni azokat, a melyek
sajátképen női tulajdonságok, annyi, mint egyenesen a nők ártalmára
dolgozni. A ravasz nők ezt sokkal jobban látják, semhogy becsapatnák
magukat; igyekezve bitorolni a mi előnyeinket, nem hagynak fel a
magukéival; de ekkor megesik, hogy nem bírva jól összhangba hozni az
egyiket s a másikat, mert összeférhetetlenek, elhibázzák a saját
czéljukat a nélkül, hogy közelebb jutnának a másikhoz és elvesztik
értékük felét. Hidd meg nekem, okos anya, ne csinálj leányodból
tisztességes embert, mintegy czáfolatául a természetnek, csinálj csak
belőle tisztességes nőt és biztos lehetsz benne, hogy többet fog érni
magamagának és nekünk.
Az következik-e ebből, hogy nevelkedjék a leány tudatlanságban minden
dolog felől, merőben a háztartás dolgaira korlátolva? Vajjon a férfi
cselédet fog csinálni társnőjéből? Meg fogja-e fosztani magát mellette a
társaság legnagyobb varázsától? Hogy jobban alávesse magának, meg
fogja-e akadályozni, hogy ne érezzen semmit, ne ismerjen semmit?
Valóságos automatát fog-e belőle csinálni? Kétségkívül nem; a természet
sem kívánta így, a mely oly kellemes és finom szellemet adott a nőknek;
ellenkezőleg, a természet azt akarja, hogy a nők gondolkozzanak,
ítéljenek, szeressenek, ismerjenek, hogy ápolják szellemüket úgy, mint
kül sejüket; ezek azok a fegyverek, melyeket kárpótlásul ad nekik az erő
helyett, melynek híjával vannak és a mi erőnk irányítására. Sok dolgot
kell megtanulniok, de csupán azokat a dolgokat, melyek tudása megilleti
őket.
Akár a nem különleges rendeltetését tekintem, akár hajlamait figyelem
meg, akár kötelességeit veszem számításba, minden egyformán egyesül,
hogy rámutasson a nevelésnek nekik való formájára. A férfi és a nő
egymásnak termettek, de kölcsönös függésük nem egyenlő: a férfiak
vágyaik által függnek a nőktől, a nők vágyaik és szükségleteik által
egyaránt függnek a férfiaktól; mi hamarább tudnánk meglenni nélkülük,
mint ők nélkülünk. Hogy meglegyen nekik, a mire szükségük van, hogy a
nekik való állapotban lehessenek, ahhoz az kell, hogy ezt mi adjuk
nekik, hogy akarjuk nekik adni, hogy méltóknak tartsuk őket rá; függnek
érzéseinktől, az értéktől, melyet érdemüknek tulajdonítunk, a
fontosságtól, melyet bájaiknak és erényeiknek tulajdonítunk. Maga a
természet törvénye által a nők önmagukat illetőleg épúgy, mint
gyermekeiket illetőleg ki vannak szolgáltatva a férfiak ítéletének; nem
elég, hogy tiszteletreméltók legyenek, az is kell, hogy tiszteljék őket,
nem elég, ha szépek, az is kell, hogy tessenek, nem elég, hogy okosak,
az is kell, hogy okosaknak ismerjék el őket; becsületük nemcsak
magatartásukban rejlik, hanem hírnevükben is és nem lehetséges, hogy a
ki belenyugszik, hogy becstelennek tartsák, valaha is becsületes legyen.
A férfi, mikor jót tesz, csak önmagától függ, és szembeszállhat a
közvéleménynyel; de a nő, mikor jót tesz, még csak felét teljesítette
feladatának és nem kevésbbé fontos az, hogy mit tartanak felőle, mint
az, hogy mi valóban. Ebből az következik, hogy nevelésének rendszere
ebben a tekintetben ellenkező kell hogy legyen a miénkkel; a közvélemény
az erény sírja a férfiak között, az erény trónusa a nők között.
Az anyák jó alkatától függ a gyermekeké; a nők gondozásától függ a
férfiak első nevelése, a nőktől függnek erkölcseik, szenvedélyeik,
hajlamaik, kedvteléseik, egész boldogságuk. Így tehát a nők minden
nevelésének vonatkozással kell lenni a férfiakra. Nekik tetszeni, nekik
hasznukra lenni, szerettetni és tiszteltetni magukat általuk, nevelni
őket ifjú korukban, gondozni őket felnőtt korukban, tanácsadójuk lenni,
vigasztalni őket, kellemessé és édessé tenni életüket, ime ezek a nők
kötelességei minden időben és ezekre kell őket megtanítani
gyermekkoruktól fogva. Amíg nem térünk vissza ehhez az alapelvhez,
eltávolodunk a czéltól és mindazok a tanítások, melyekben részesítjük a
nőket, nem érnek semmit sem az ő boldogságukra, sem a miénkre.
De bár minden nő tetszeni akar a férfiaknak és kell is, hogy akarjon,
azért van a közt különbség, hogy az érdemes, a valóban szeretetreméltó
embernek akar-e tetszeni, vagy azoknak a kis ficsuraknak, a kik
gyalázatára vannak nemüknek és annak, a kit utánoznak. Sem a természet,
sem az ész nem viszi rá a nőt, hogy azt szeresse a férfiakban, a mi ő rá
hasonlít és még kevésbbé kell neki a férfiak modorára törekednie, hogy
megszerettesse magát.
A mikor tehát félrevetve nemük szerény s nyugodt hangját, utánozzák
azoknak a ficsuraknak a modorát, a helyett, hogy hivatásukat követnék,
lemondanak róla: önmaguk fosztják meg magukat azoktól a jogoktól, a
melyekről azt hiszik, hogy bitorolják őket. Ha mások volnánk, mondják
ők, nem tetszenénk a férfiaknak. Hazudnak. Bolondnak kell lenniök, hogy
a bolondokat szeressék; a vágy, magához vonzani azokat, jellemzi annak
az ízlését, a ki átengedi magát annak a vágynak. Ha nem volnának léha
emberek, ők maguk igyekeznének léha embereket csinálni és a férfiak
léhaságai sokkal inkább a nők művei, mint a mennyire a nők léhaságai a
férfiak művei. Az a nő, a ki az igaz embereket szereti és ezeknek
tetszeni akar, czéljának megfelelő eszközöket talál. A nő alkatánál
fogva kaczér, de kaczérsága czéljai szerint változtatja formáját és
tárgyát: alkalmazzuk hozzá ezeket a czélokat a természet czéljaihoz, s a
nőnek meglesz az a nevelése, a mely neki való.
A kis lányok csaknem születésüktől fogva szeretik a piperét; nem érik be
azzal, hogy csinosak, azt akarják, hogy csinosaknak is találják őket;
láthatni magukviseletéről, hogy ennek a gondja már foglalkoztatja őket
és alig hogy meg tudják hallani, a mit mondanak nekik, máris irányítják
őket azzal, hogy megmondják nekik, mit fognak róluk gondolni. Úgy kell
lenni, hogy ha ugyanezt az indítóokot, elég ügyetlenül, a kis fiúknak is
eléjük állítják, rájuk nincs ugyanekkora hatalma. Föltéve, hogy
függetlenek lehetnek és mulatozhatnak, nem sokat törődnek vele, akármit
gondolnak is róluk mások. Csak hosszú idő mulva és nagy fáradsággal
lehet őket ugyanannak a törvénynek alávetni.
Bárhonnan kapják is a leányok ezt az első leczkét, mindenesetre nagyon
jó leczke. Miután a test úgyszólván előbb születik meg, mint a lélek,
legelsőnek a test művelésének kell lennie; ez a rend közös mindkét
nemmel. De a czélja e két művelésnek különböző; az egyiknél ez a czél az
erők kifejlesztése, a másiknál a bájaké; nem mintha ezek a tulajdonságok
kizárólagosak volnának az illető nemben, hanem csak azért, mert a
rendjük fordított; a nőknek elég erejük kell hogy legyen arra, a mit
bájjal tesznek, a férfiakban elég ügyességnek kell lenni, hogy
megtehessék mindazt, a mit könnyűséggel tesznek.
A nők túlzott elpuhultságával kezdődik a férfiaké is. A nők ne legyenek
erősek, mint a férfiak, hanem legyenek erősek a férfiakért, hogy a tőlük
születő férfiak is erősek legyenek. Ebben a tekintetben a kolostoroknak,
melyekben a növendékek durva táplálékot kapnak, de sokat is mozognak,
futkároznak, játszanak a szabadban és a kertben, előnyt kell adni az
apai ház fölött, a hol a finoman táplált, dédelgetett és kényeztetett
leány mindig anyja szeme előtt üldögél egy jól elzárt szobában, nem mer
felkelni, járni, beszélni, lélekzeni és nincs egy percznyi szabadsága,
hogy játszhasson, ugráljon, futkosson, kiálthasson, korához illően
csintalankodjon. Mindig csak vagy veszedelmes elnézés, vagy rosszul
alkalmazott szigorúság; soha semmi sem történik észszerűen. Így teszik
tönkre az ifjúság testét és szívét.
A spártai leányok épúgy gyakorolták magukat a katonai játékokban, mint a
fiúk, nem azért, hogy háborúba menjenek, hanem hogy egy napon a
fáradságok elviselésére képes gyermekeket szüljenek. Ezt nem helyeslem;
hogy katonákat adjanak az államnak, ahhoz nincs arra szükség, hogy az
anyák is viselték légyen a puskát és csinálták légyen a poroszos katonai
gyakorlatokat; de azt találom, hogy nagyjában véve a görög nevelés ebben
a tekintetben nagyon észszerű volt. A fiatal leányok gyakran jelentek
meg nyilvánosan, nem a fiúk közé elegyedve, hanem külön összegyülekezve.
Alig volt ünnep, áldozat, szertartás, a hol ne lehetett volna látni a
legelőkelőbb polgárok leányainak csapatait, virágkoszorúkkal,
himnuszokat énekelve, tánczkarokat formálva, kosarakat, vázákat és
áldozati adományokat víve és a görögök elfajult érzékeinek bájos
látványt nyujtva, a mely alkalmas volt arra, hogy ellensúlyozza illetlen
gimnasztikájuk rossz hatását. Bármily hatást tett is ez a szokás a
férfiak szívére, mindenesetre kitünő volt arra, hogy a női nemnek jó
nevelést adjon ifjúkorában a kellemes, mérsékelt és egészségükre váló
gyakorlatok által és hogy élesítse és formálja ízlését a tetszenivágyás
folytonosságával, a nélkül, hogy erkölcsei veszélyeztetve volnának.
A mint ezek a fiatal nők férjhez mentek, nem lehetett őket többé a
nyilvánosság előtt látni; házukba zárkózva, minden gondoskodásukat
háztartásukra és családjukra korlátozták. Ez az az életmód, melyet a
természet és a józan ész a női nemnek előír. S ezektől az anyáktól
születtek a legegészségesebb, legerőteljesebb, a legjobban alkotott
férfiai a világnak és némely görög sziget rossz hírneve daczára is
bizonyos, hogy a világ minden népei között, még a rómaiakat sem véve ki,
nincs egy sem, a melynek női okosabbak és egyúttal szeretetreméltóbbak
lettek volna és jobban párosították volna a jó erkölcsöket a szépséggel,
mint a régi görögökéi.
Tudjuk, hogy öltözetük kényelmessége, a mely nem feszélyezte testüket,
sokban hozzájárult, hogy mind a két nemnek megadja azokat a szép
arányokat, melyeket szobraikon látunk, melyek még ma is példaképeiül
szolgálnak a művészetnek, mióta az eltorzított természet nálunk nem ad
többé ilyen példaképeket. Mindazok közül a középkori kötelékek közül, a
bilincsek sokasága közül, melyek a mi testünket mindenfelől
összepréselik, náluk nem volt meg egy sem. Az ő nőik nem ismerték azokat
a halcsontfűzőket, melyekkel a mi nőink inkább elformátlanítják, mint
kiemelik karcsúságukat. Nem bírom elképzelni, hogy ez a visszaélés,
melyet Angolországban elképzelhetetlen mértékben űznek, ne vezetne
végeredményben a faj degenerálódására és azt is állítom, hogy az a báj,
a melyet ezzel el akarnak érni, rossz ízlésre vall. Nem kellemes dolog
olyan nőt látni, a ki kétfelé van vágva, mint egy darázs; ez sérti a
szemet és kínosan hat a képzeletre. A derék karcsúságának, mint
mindennek, szintén megvannak a maga arányai, megvan a maga mértéke, a
melyen túl minden bizonynyal hibává válik; ez a hiba még a meztelen
testen is sérti a szemet, mért volna tehát szépség, ha ruha van rajta?
Nem akarok végére járni az okoknak, a melyeknél fogva a nők oly makacsul
ragaszkodnak hozzá, hogy úgy felpánczélozzák magukat; a beesett mell, a
felpuffadó has stb., mindez nagyon visszatetszik, megengedem, egy
húszéves hölgyön, de nem sérti a szemet egy harmincz évesnél és mivel,
akár tetszik, akár nem, minden időben annak kell lennünk, a mi a
természetnek tetszik és mivel a férfi szeme ebben sohasem csalatkozik
meg, ezek a hibák minden korban kevésbbé visszatetszők, mint egy negyven
éves kislány ostoba affektácziója.
Mindaz, a mi feszélyezi és korlátozza a természetet, rossz ízlésű, ez
épúgy áll a test öltözékére, mint a szellem díszítményeire. Az élet, az
egészség, az ész, a jóllét előbbrevaló kell hogy legyen mindennél, a báj
nem képzelhető fesztelenség nélkül, a finomság nem jelent betegességet
és hogy tessék valaki, ahhoz nem kell egészségtelennek lennie. Mikor az
ember szenved, részvétet kelt, a tetszés és a vágy ellenben az egészség
frisseségét keresi.
A két nembeli gyermekeknek sok közös mulatságuk van és ennek úgy is kell
lenni; nem úgy van-e felnőtt korukban is? De vannak külön kedvteléseik
is, melyek megkülönböztetik őket. A fiúk a mozgást és a zajt szeretik, a
dobot, a búgó csigát, kis szekereket; a leányok jobban szeretik azokat a
dolgokat, a melyek szemrevalók és díszül szolgálnak; a tükröket, a
csecsebecsét, piperét és mindenekfelett a babát. A baba a női nem
specziális játéka; íme, ebben szemmelláthatóan nyilvánul a
rendeltetésüknek megfelelő ízlésük. A tetszés művészetének fizikai része
a díszes ruhában van meg; a gyermekek ebből a művészetből csak azt
tudják ápolni.
Nézzetek meg egy kis lányt, a mint napját babájával tölti, minduntalan
váltogatja az öltözetét, százszor és százszor öltözteti, vetkőzteti,
folyton újabb s újabb kombináczióit keresi díszének; hogy ez jól van-e
alkalmazva vagy rosszul, az egyre megy; ujjai még nem elég ügyesek, az
ízlése nem alakult ki, de a hajlama már kiütközik: ebben az örökös
foglalatosságban eltelik az idő a nélkül, hogy észrevenné; az órák
múlnak s ő nem tud róluk semmit, elfelejti még az ebéd idejét is; jobban
éhezik a piperére, mint a táplálékra. De – azt mondhatjátok – a babáját
czifrázza fel, nem önmagát. Kétségkívül, nem magát nézi, hanem a
babáját, önmaga számára nem tud semmit csinálni, nincs még kifejlődve,
nincs sem tehetsége, sem ereje még semmi, teljesen elmerül a babájába,
ebbe veti minden tehetségét. Ez nem fog mindig így maradni, azt a
pillanatot várja, a mikor maga lesz a saját babája.
Ime egy eléggé határozott első hajlam: ezt csak kisérni és szabályozni
kell. Bizonyos, hogy a kicsike szíve mélyéből szeretné feldíszíteni
tudni a babáját, karcsokrokat, nyakbavető kendőt, fodrokat és csipkéket
csinálni neki; mindebben azonban oly könyörtelenül függővé szokták tenni
másoknak kényétől-kedvétől, hogy sokkal kényelmesebb volna neki, ha
mindent a saját iparkodásának köszönhetne. Ebből adódik meg az első
leczkék érdeme, melyekben részesítjük: ezek nem feladatok, melyek elé
állítjuk, hanem szívességek, melyeket teszünk neki. S valóban, csaknem
minden kis lány csak kelletlenül tanul meg olvasni és írni, de a mi a
tűvel való bánást illeti, ezt mindig szívesen tanulják meg. Mindjárt azt
képzelik, hogy már felnőttek és örömmel gondolnak rá, hogy ez az
ügyességük egykor arra fog szolgálni, hogy felczifrázzák magukat.
Ezt az első megnyíló utat könnyű követni: a varrás, hímzés,
csipkekészítés magától megy. A szőnyegszövés már nincs annyira kedvükre;
a bútorok nagyon is távol állnak tőlük, nem tartoznak a személyükre, más
képzetekkel vannak kapcsolatban. A szőnyegszövés az asszonyok
szórakozása; fiatal lányoknak sohasem telik benne nagy örömük.
Ez az önkéntes haladás könnyen kiterjeszthető a rajzolásra is, mert ez a
művészet nem áll messze az ízléses öltözködés művészetétől; de én
jobbnak látom, ha nem foglalkoztatják őket tájképfestéssel és még
kevésbbé a figurális dolgokkal. Levelek, gyümölcsök, virágok, drapériák,
mind az, a mi arra való, hogy a ruhadaraboknak elegáns körvonalakat
adjon és a mivel maguk csinálhatnak maguknak hímzésmintákat, ha nem
találnak készen nekik valókat, ennyi nekik elég. Általában véve, ha a
férfiaknál is fontos, hogy ismereteiket a hasznos dolgokra korlátozzák,
ez még fontosabb a nőknél, mert ezek élete, bár kevésbbé munkás is,
buzgóbban van foglalatosságaiknak szánva és gyakrabban szakíttatik meg
különböző tennivalókkal s ezért nincs módjukban, hogy teljesen
nekiszenteljék magukat valami tehetségüknek kötelességeik rovására.
Bármit mondanak a gúnyolódók, a józan ész egyformán megvan mind a két
nemben. A leányok általában véve tanulékonyabbak, mint a fiúk és több
tekintélyt kell velük szemben kifejteni, a mint majd mindjárt meg fogom
mondani. Ebből azonban nem következik, hogy bármit is követeljünk tőlük,
a minek hasznát nem láthatják be; az anyák művészete, hogy ezt
megmutassák mindenben, a mit parancsolnak nekik. Ez pedig annál
könnyebb, mert a leányok intelligencziája koraérettebb, mint a fiúké. Ez
a szabály száműzi a leányoktól, épúgy mint a fiúktól nemcsak az összes
hasznavétlen tanulmányokat, melyek nem vezetnek semmi jóra és még a
többi emberek előtt sem teszik kellemesebbekké azokat, a kik bajlódnak
velük; hanem száműzi azokat is, a melyeknek hasznossága nem az ő