Emil, vagy a nevelésről - 03

Azonkívül úgy tetszik, az agyvelő szerkezete kevésbbé tökéletes a két
szélső éghajlaton. Sem a négerekben, sem a lappokban nincs meg az
európaiak elméje. Ha azt akarom, hogy növendékem a világ lakója legyen,
mérsékelt éghajlatból választom, például első sorban Francziaországból.
Az északon sokat fogyasztanak az emberek, terméketlen földön; délen,
termékeny földön keveset fogyasztanak. Ebből újabb különbség származik,
a mely amazokat dolgosakká, emezeket szemlélődőkké teszi. A társadalom
ugyanazon az egy helyen mutatja ezeknek a különbségeknek a képét a
szegények és gazdagok között. Az előbbiek a terméketlen földet lakják,
az utóbbiak a termékeny földet.
A szegénynek nincs szüksége nevelésre; a helyzetéből folyó nevelés
kényszerű; ellenben az a nevelés, melyet a gazdag ember nyer a
helyzetéből, a legkevésbbé felel meg neki magának és a társadalomnak.
Egyébiránt a természetes nevelés alkalmassá kell, hogy tegye az embert
minden emberi körülményre; továbbá kevésbbé észszerű egy szegény embert
gazdagságra nevelni, mint a gazdagot szegénységre; mert a két állapot
arányát tekintve több a tönkrement ember, mint a kinek az Isten fölvitte
a dolgát. Válaszszunk tehát gazdagot; legalább biztosak leszünk, hogy
egy emberrel többet neveltünk, míg a szegény a maga emberségéből is
emberré válhatik.
Ugyanebből az okból nincs kifogásom az ellen sem, hogy Emil előkelő
családból származó legyen. Ezzel mindenesetre elragadunk az előitélettől
egy áldozatot.
Emil árva. Az nem fontos, hogy legyen apja és anyja. Felruházva az ő
kötelességeikkel, én öröklöm az ő jogaikat is. Tisztelnie kell szüleit,
de engedelmeskednie csak nekem kell. Ez az én első, vagyis inkább
egyedüli föltételem.
Ehhez még csak egy föltételt fűzök, a mely amabból folyik: hogy csakis
kölcsönös beleegyezésünkkel választanak el minket egymástól. Ez a
kikötés lényeges, sőt én azt szeretném, hogy a növendék és a nevelő
annyira elválhatatlanokul tekintsék egymást, hogy napjaik sorsa mindig
közös ügy legyen köztük. A mint meglátják a jövő távolában az elválás
eshetőségét, a mint előre látják a perczet, a mely idegenekké fogja őket
tenni egymás iránt, már idegenek is; mindenik megcsinálja külön-külön a
maga kis rendszerét és mindketten azzal az idővel törődnek, a mikor nem
lesznek többé együtt s csak kedvük ellenére maradnak együtt. A tanítvány
nem lát mesterében egyebet, mint a gyermekség jelét és ostorát, a mester
nem nézi tanítványát másnak, csak nehéz tehernek, melytől alig várja,
hogy megszabaduljon; egyformán vágynak arra a pillanatra, a mely
elválasztja őket egymástól és mivel soha sincs közöttük igazi
ragaszkodás, az egyikben kevés lesz a gondosság, a másikban a
fogékonyság.
Ha ellenben úgy tekintik egymást, mint a kiknek együtt kell tölteniük
napjaikat, fontos dolog lesz nekik, hogy megszerettessék magukat
egymással s már csak ezért is becsesek lesznek egymásnak. A növendék nem
szégyenli, hogy gyermekkorában engedelmeskedjék annak, a ki felnőtt
korában barátja lesz, a nevelőnek érdekében fognak állni azok a gondok,
melyeknek ő fogja leszedni a gyümölcsét és mind az a kiválóság, a melyet
növendékének ad, tőke, melyet öreg napjai hasznára helyez el.
Ezek az előre megállapított föltételek magukkal hozzák, hogy a gyermek
szerencsésen született, jól formált, erőteljes és boldog legyen. Az
apának nincs választása, nem is szabad megkülönböztetéseket tennie a
családban, melyet Isten adott neki; összes gyermekei egyformán
gyermekei, valamennyiüknek ugyanazzal a gondoskodással és gyöngédséggel
tartozik. Akár nyomorékok, akár nem, akár gyöngélkedők vagy erősek,
mindegyikük letét, melylyel be kell számolnia annál, a kitől kapta és a
házasság ép úgy a természettel kötött szerződés, mint a házasfelek
között.
De a ki magára vállal egy kötelességet, melyet nem a természet rótt rá,
előre kell hogy biztosítsa magának az eszközöket teljesítésére; mert
különben felelőssé válik még azért is, a mit nem birt megtenni. A ki
gyönge és betegeskedő növendéket vállal magára, nevelői tevékenységét a
betegápolóéra változtatja, egy hasztalan élet gondozására vesztegeti az
időt, a melyet arra szánt, hogy fokozza értékét: s kiteszi magát annak,
hogy egy könnyben úszó anya egy napon az ő szemére veti gyermeke
halálát, a kit sokáig ő tartott életben.
Nem vállalnék el beteges és egészségtelen gyermeket, még ha tudnám is,
hogy nyolczvan évet fog élni. Nem akarok olyan növendéket, a ki mindig
haszontalan lesz magamagának és a többieknek, a ki egyedül csak azzal
foglalkozik, hogy életben maradhasson és a kinek teste árt a lelke
nevelésének. Mi egyebet tennék, ha reá pazarolnám hasztalanul a
gondjaimat, mint hogy megkettőzném a társadalom veszteségét és két
embertől fosztanám meg egynek a kedvéért. Ha helyettem más valaki
elvállalja ezt a beteget, azt helyeslem és dicsérem a jószívűségét; de
az én tehetségem nem erre való: nem tudom megtanítani élni azt, a ki nem
gondol egyébre, mint hogy megakadályozza a halálát.
Kell hogy a testnek legyen annyi ereje, hogy engedelmeskedjék a
léleknek: a jó szolgának erősnek kell lennie. Tudom, hogy a
mértéktelenség fölkelti a szenvedélyeket és hogy idővel a testet is
fölemészti, de az önkínzások, a bőjtök gyakran ugyanazt az eredményt
idézik elő ellenkező oknál fogva. Mennél gyöngébb a test, annál inkább
zsarnokoskodik, mennél erősebb, annál inkább engedelmeskedik. Az összes
érzéki szenvedélyek az elpuhult testekben tanyáznak; annál inkább
felizgatódnak általuk, mennél kevésbbé tudnak kielégülni.
Az erőtlen test elgyöngíti a lelket is. Innen van az orvosi tudomány
uralma. Veszedelmesebb tudomány az emberekre nézve, mint mindazok a
bajok, melyeknek gyógyításával hivalkodik. A magam részéről nem tudom,
micsoda bajból gyógyítanak ki az orvosok, de viszont tudom, hogy elég
gyászos bajokat hárítanak ránk; a gyávaságot, a kishitűséget, a
hiszékenységet, a haláltól való rettegést; ha meggyógyítják is a testet,
megölik a bátorságot. Mit érne, ha életre tudnák is kelteni a
holttesteket? Emberekre van szükségünk, ezt pedig nem látunk a kezükből
kikerülni.
Az orvosi tudomány divatban van köztünk, úgy is kell lennie. A tunya és
tétlen emberek mulatsága, a kik nem tudván, mit csináljanak idejükkel,
azzal töltik, hogy magukra vigyáznak. Ha az a balszerencséjük lett
volna, hogy halhatatlanoknak születnek, a legszerencsétlenebb lények
volnának: annak az életnek, melynek elvesztésétől nem kellene félniök,
nem volna rájuk nézve értéke. Ezeknek az embereknek szükségük van
orvosokra, a kik fenyegetéseikkel hizelegnek nekik és a kik minden nap
megszerzik nekik az egyetlen élvezetet, a melyre képesek, hogy t. i. nem
haltak még meg.
Egyáltalán nincs szándékomban kiterjeszkedni az orvosi tudomány
hiábavalóságára. Csak erkölcsi oldaláról akarom tekinteni. De nem tudom
megállni, hogy meg ne jegyezzem, hogy hasznára vonatkozólag az emberek
ugyanazokkal a szofizmákkal élnek, mint az igazság keresésére
vonatkozólag. Mindig föltételezik, hogy a beteg, ha gyógykezelik,
meggyógyul és hogy ha keresik az igazságot, meg is találják. Nem látják,
hogy egy gyógyítást, a melyet az orvos létrehoz, száz beteg halálával
kell szembeállítani, a kiket megölt, egy fölfedezett igazság hasznát
pedig azzal az igazságtalansággal, melyet az ugyanazon idő alatt
elkövetett tévedések szülnek. A tudomány, mely tanít és az orvosi
tudomány, a mely gyógyít, kétségkívül nagyon jók, de a tudomány, a mely
megtéveszt és az orvosi tudomány, a mely öl, rosszak. Tanítsatok meg,
hogy különböztessük meg őket. Ime a kérdés veleje. Ha le tudnánk mondani
az igazságról, sohasem esnénk a hazugságnak áldozatául, ha meg tudnók
tenni, hogy ne akarjunk meggyógyulni a természet ellenére, nem halnánk
meg soha az orvos keze által; ez a két önmegtartóztatás bölcs volna;
nyilvánvalóan nyernénk vele, ha alája vetnők magunkat. Nem vonom
kétségbe, hogy az orvosi tudomány hasznos lehet egyes embereknek, de azt
mondom, hogy gyászos az emberi nemre nézve.
Azt fogják mondani, a hogy szüntelenül mondják is, hogy a hibák az
orvost terhelik, de az orvosi tudomány maga csalhatatlan. Jól van: de
akkor jőjjön az orvos nélkül, mert a míg együtt jönnek, százszor több
félni valónk lesz a művész tévedésétől, mint a művészet segítségétől.
Ez a hazug művészet, mely inkább a szellem, mint a test betegségei ellen
van feltalálva, nem használ sem az egyik, sem a másik ellen; kevésbbé
gyógyit ki bajainkból, mint a mennyire rettegésbe ejt; kevésbbé
távoztatja el a halált, mint a mennyire előre érezteti; fölemészti az
életet a helyett, hogy meghosszabbítaná és ha meghosszabbítja is, az is
a faj rovására megy, mert eltérít minket a társadalomtól azoknak a
gondoknak révén, melyeket ránk hárít és kötelességeinktől azok által a
rettegések által, melyeket belénk olt. A veszély ismerete az, a mi
megrémít: a ki sebezhetetlennek tartaná magát, az nem félne semmitől. A
költő, hogy megvédje Achillest a veszedelemtől, megfosztja őt a vitézség
dicsőségétől; a helyében mindenki Achilles lett volna ugyanazon az áron.
Ha igazán bátor embereket akarsz találni, keresd azokon a helyeken, a
hol nincs orvos, a hol nem tudják a betegség következményeit és a hol
nem gondolnak a halálra. A természet szerint az ember szilárdan tudja
tűrni a szenvedést és békén hal meg. Az orvosok az ő rendeléseikkel, a
filozofusok oktatásaikkal, a papok prédikáczióikkal elsilányítják a
szivét és elfeledtetik vele a halni tudást.
Adjatok nekem olyan növendéket, a kinek mindezekre az emberekre nincs
szüksége, mert különben visszautasítom. Nem akarom, hogy mások
belekontárkodjanak a művembe, egymagam akarom fölnevelni, vagy
egyáltalán nem is törődöm vele. A bölcs Locke, a ki élete egy részét az
orvosi tudomány tanulmányozásával töltötte, nyomatékosan ajánlja, hogy
ne adjanak a gyermeknek soha gyógyszert, sem elővigyázatból, sem
könnyebb fajta rosszullétekor. Én tovább megyek és kijelentem, hogy a
mint nem hivok soha orvost a magam kedvéért, nem fogok hívni Emilem
kedvéért sem, hacsak az élete nincs nyilvánvaló veszélyben, mert akkor
úgysem tehet vele rosszabbat, legfeljebb hogy megöli.
Tudom, hogy az orvos hasznára fogja fordítani ennek a késedelemnek az
előnyét. Ha a gyermek meghal, az lesz az oka, hogy későn hívták, ha
kigyógyul, ő mentette meg. Legyen hát, diadalmaskodjék az orvos, de
mindenesetre csak a legvégső esetben hívjuk.
Nem tudva magát gyógyítani, tanuljon meg a gyermek betegnek lenni, ez a
tudomány pótolja a másikat és gyakran sokkal több sikerre vezet; ez a
természet művészete. Az állat, ha beteg, csöndben szenved és veszteg
marad és mégse látunk több betegeskedő állatot, mint embert. Mennyi
embert ölt meg a türelmetlenség, a félelem, a nyugtalanság és mindenek
fölött a gyógyszerek, holott a betegségüktől életben maradhattak volna s
maga az idő meggyógyította volna őket! Azt fogják nekem mondani, hogy az
állatok a természettel megegyezőbb életet élvén, kevesebb bajnak vannak
alávetve, mint mi. Hiszen az életnek épen ez a módja az, a melyre
növendékemet vezetni akarom s ugyanazt a hasznot fogja belőle húzni.
Az orvosi tudománynak egyetlen hasznos ága az egészségtan, de az
egészségtan is nem annyira tudomány, mint inkább erény. A mértékletesség
és a munka az ember két igazi orvosa: a munka fokozza az étvágyat s a
mértékletesség nem engedi, hogy visszaéljen vele.
Hogy tudjuk, melyik életmód a hasznosabb az életre és az egészségre,
csak azt kell tudni, milyen életmódot követnek azok a népek, melyek a
legjobban érzik magukat, a legerősebbek és legtovább élnek. Ha általános
érvényű megfigyelések útján nem állapíttatik meg az, hogy az orvosi
tudománynyal való élés erősebb egészséget és hosszabb életet ad az
embereknek; már az által is, hogy ez a tudomány nem hasznos, károssá
válik, mivel czéltalanul fölemészti az időt, az embereket és a dolgokat.
Nemcsak az az idő veszett el általa, melyet életünk megőrzésére
fordítottunk s ezt le kell vonnunk életünkből, hanem miután ez az idő
kinzásunkra fordíttatott, rosszabb a semminél, negativ mennyiség és hogy
pontosan számoljunk, abból, a mi még megmarad, ugyanannyit le kell
vonnunk. Az az ember, a ki tíz évig orvos nélkül él, többet él
magamagának és másoknak, mint a ki harmincz évig él az orvosok
áldozataképen. Miután megpróbáltam az egyiket is, a másikat is, jobban
fel vagyok jogosítva, mint bárki más, ebből levonni a következtetést.
Ime az okaim, a melyeknél fogva csak erőteljes és egészséges növendéket
akarok és az elveim, melyek által meg akarom tartani ilyennek. Nem
töltöm az időt annak hosszas bizonyításával, hogy mily hasznos a kézi
munka és a testgyakorlat a vérmérséklet és az egészség megerősítsére;
ezt nem vitatja senki; a hosszú élet példáit csaknem mind olyan
emberekről veszszük, a kik a legtöbb testgyakorlatot végezték és a kik a
legtöbb fáradságot és munkát viselték el.[16] Nem fogok hosszas
részletekbe belemerülni azokra a gondokra vonatkozólag sem, a melyeket
erre az egy tárgyra fogok fordítani; meg fogják látni, ezek oly
szükségszerüen kapcsolódnak eljárásomba, hogy elég ennek lényegét
megérteni s nem lesz szükség egyéb magyarázatra.
Az élettel együtt kezdődnek a szükségletek. Az újszülöttnek szüksége van
dajkára. Ha az anya teljesíteni akarja kötelességét, annál jobb;
megadjuk neki az utasításokat irásban, mert ennek az előnynek is megvan
az árnyoldala és kissé távolabb tartja a nevelőt gyermekétől. De el kell
hinni, hogy a gyermek érdeke és a becsülés az iránt, a kire ily drága
kincset rá akar bízni, figyelmessé teszi az anyát a mester utasításai
iránt és biztosak lehetünk benne: mindent, a mit meg akar tenni, jobban
meg fog tenni, mint más. Ha idegen dajkára van szükségünk, azon kell
kezdenünk, hogy jól válaszszuk meg.
A gazdag emberek egyik nyomorúsága, hogy mindenben félrevezetik őket.
Csoda-e, ha rosszul itélik meg az embereket? A gazdagság rontja meg őket
és igazságos megtorlásul ők érzik legelőbb, hogy az egyedüli eszköz,
melyet ismernek, cserben hagyja őket. Minden rosszul van náluk csinálva,
kivéve, a mit ők maguk csinálnak, ők maguk pedig jóformán semmit sem
csinálnak. Ha dajka kereséséről van szó, rábízzák a szülészre. Mi
következik ebből? Hogy az a legjobb dajka, a ki legtöbbet fizet neki. Én
bizony nem kérek tanácsot a szülésztől Emil dajkája ügyében; gondom lesz
rá, hogy magam válaszszam meg. Talán nem fogok erről olyan ékesszólón
beszélni, mint egy kirurgus, de bizonyos, hogy jobbhiszemű leszek és a
buzgalmam hamarabb téveszt meg, mint kapzsiságom.
A dajka megválasztása nem olyan nagy rejtelem; a szabályai ismeretesek;
de nem tudom, nem kellene-e egy kissé több figyelmet fordítani ép úgy a
teje korára, mint minőségére. A friss tej egészen vizes, csaknem
hashajtóul kell szolgálnia, hogy az újszülött gyermek beleiben levő
megsürüsödött nyálkát kitisztítsa. A tej lassankint mind sürübb lesz és
kiadósabb táplálékot nyujt a gyermeknek, a ki mind erősebb lesz, úgyhogy
meg tudja emészteni. Bizonyára nem hiába van, hogy a természet minden
fajta nősténynek megváltoztatja sürüség dolgában a tejét a csecsemő kora
szerint.
Ujszülött gyermekhez tehát olyan dajka kell, a ki nemrég szült. Ennek
megvan a nehézsége, jól tudom; de a mint eltérünk a természet rendjétől,
mindennek meglesz a nehézsége, ha jól akarjuk végezni. Az egyedüli
kényelmes mód, ha rosszul csináljuk; ezt is szokták választani.
Olyan dajkát kellene választani, a ki lelkileg ép oly egészséges, mint
testileg. A szenvedélyek mértéktelensége, épúgy, mint nedveié,
megronthatja a tejét; sőt ha kizárólag a fizikumra nézünk, csak felét
látjuk a tárgynak. A tej jó lehet, a dajka mégis rossz; a jó jellem ép
oly fontos, mint a jó vérmérséklet. Ha bünös nőt fogadunk, nem mondom,
hogy a csecsemő beszívja bűneit, de szenvedni fog általuk. Nem
tartozik-e neki a tejjel együtt olyan gondoskodással, mely buzgalmat,
türelmet, nyájasságot, tisztaságot kiván? Ha falánk, mértéktelen,
hamarosan elrontja a tejét, ha hanyag vagy szenvedélyes, mi lesz a
kényére bizott kis szerencsétlenből, a ki nem tud sem védekezni, sem
panaszkodni? Soha, semmi néven nevezendő jó dologra nem valók a
gonoszok.
A dajka megválasztása annál fontosabb, mert a csecsemőnek rajta kívül
nincs más ápolója, ép úgy, a hogy nevelőjén kívül nincs más tanítója. Ez
volt a régiek szokása, a kik kevesebbet okoskodtak, de bölcsebbek
voltak, mint mi. A dajka, miután fölnevelte a neméből való gyermeket,
nem hagyta el többé. Ezért szerepel szindarabjainkban többnyire a dajka,
mint meghitt. Lehetetlen, hogy a gyermek, a ki annyi különböző kézen
megy keresztül, jól legyen nevelve. Minden változáskor titokban
összehasonlításokat tesz, a melyek arra irányulnak, hogy csökkentsék
tiszteletét azok iránt, a kik nevelik és ebből folyólag csökkentsék reá
való hatásukat is. Ha egyszer azt kezdi gondolni, hogy vannak felnőtt
emberek, a kiknek nincs több eszük, mint a gyermekeknek, oda van az
öregkor minden tekintélye és el van hibázva a nevelés. A gyermek ne
ismerjen más feljebbvalót, mint az apja és anyja vagy ezek hiányában
dajkája és nevelője; sőt még ez a kettő is sok: de ez a megosztás
kikerülhetetlen s orvoslására nem lehet egyebet tenni, mint hogy a két
nembeli egyén, a ki neveli, olyan egyetértésben legyen őt illetőleg,
hogy a kettő egy legyen a szemében.
A dajkának kissé kényelmesebben kell élnie, kissé táplálóbb eledelt
ennie, de egyáltalán ne változtassa meg élete módját; mert a hirtelen és
teljes változás, még ha rosszabbról jobbra változik is, mindig
veszedelmes az egészségre és ha rendes életmódjában egészséges volt és
jól érezte magát, mire való volna megváltoztatni?
A paraszt nők kevesebb húst és több zöldségfélét esznek, mint a városiak
és ez az életmód kedvezőbbnek látszik nekik és gyermekeiknek, mint az
ellenkezője. Ha polgári csecsemőt táplálnak, erős leveseket adnak nekik,
abban a meggyőződésben, hogy a zöldség- és húsleves táplálóbbá teszi és
szaporítja a tejüket. Nem vagyok egyáltalán ezen a véleményen és magam
megtettem a tapasztalatot, hogy az így táplált gyermekek jobban ki
vannak téve a kólikának és a gilisztának, mint mások.
Ez nem is csoda, mert a rothadásban levő állati anyagok csak úgy
hemzsegnek a gilisztától, a mi nem úgy van a növényi anyagokban. A tej
állatnak testében fejlődik ugyan, de növényi anyag;[17] ezt mutatja
vegyi elemzése is; könnyen válik savvá és a nélkül, hogy illó alkálinak
csak nyomát is mutatná, mint az állati anyagok, a növények módjára
tömény semleges sót képez.
A növényevő nőstény állatok teje édesebb és egészségesebb, mint a
húsevőké. Önmagával egynemű anyagból fejlődve jobban megőrzi természetét
és kevésbbé van alávetve a rothadásnak. A mennyiség tekintetében tudjuk,
hogy a lisztes táplálék több vért fejleszt, mint a hús, tehát kell, hogy
több tejet is fejleszszen. Nem birom elhinni, hogy az a gyermek, a kit
nem választottak el nagyon korán vagy csupán növényi ételekkel
választottak el és a kinek a dajkája is csupán növényi eledellel élt,
valaha is gilisztákat kaphasson.
Lehet, hogy a növényi eledelek olyan tejet adnak, a mely könnyebben
megalszik, de távol legyen tőlem, hogy az aludt tejet egészségtelen
tápláléknak tekintsem: egész népek, a melyek nem is élnek egyébbel,
nagyon jól gyarapszanak; a felszivó szereket merő szemfényvesztésnek
tartom. Vannak szervezetek, melyeknek a tej nem felel meg és akkor
semmiféle felszivó szer nem teszi elviselhetőbbé, a többiek elviselik
felszivó szerek nélkül is. Félnek az összefutott vagy aludt tejtől: ez
bolondság, hisz tudjuk, hogy a tej mindig megalszik a gyomorban. Így
válik elég erős táplálékká, hogy táplálja a gyermekeket és az állatok
kölykeit; ha nem aludna meg, egyszerüen keresztül folyna rajtuk és nem
táplálná őket.[18] Ezerféleképen tisztíthatják a tejet, használhatnak
ezerféle fölszivó szert: a ki tejet eszik, sajtot emészt; ez alól nincs
kivétel. A gyomor olyan alkalmas a tej megalvasztására, hogy a
sajtkészítésnél borjugyomrot használnak oltónak.
Azt hiszem, hogy a helyett, hogy megváltoztatnák a dajkák rendes
táplálkozását, elég, ha bővebb és jobban megválogatott táplálékot adnak
nekik a maguk módja szerint. A táplálékoknak nem a természetéből folyik,
hogy a soványa fölhevít; csak az elkészítésük módja teszi őket
egészségtelenekké. Alakítsátok át konyhátok szabályait, ne éljetek se
pörkölt, se sült hússal, a vaj, a só, a tej ne jusson a tűzre, vízben
főtt zöldségteket csak akkor füszerezzétek, mikor egész forrón
asztalotokra kerül; akkor a sovány táplálkozás a helyett, hogy
fölhevítené a dajkát, bőséges és legjobb minőségű tejet fejleszt
benne.[19] Lehetséges-e, hogy ha a növényi táplálkozást elismerjük a
legjobbnak a gyermekre, az állati táplálkozás jobb legyen a dajkára?
Ebben ellenmondás van.
Különösen az élet első éveiben hat a levegő erősen a gyermekek
szervezetére. A gyöngéd és lágy bőrbe behatol minden póruson át, erősen
hat a növekvő testre, olyan benyomást tesz rá, a mely nem törlődik el.
Nem vagyok azon a véleményen, hogy egy falusi nőt kiragadjanak falujából
és elzárják a városban egy szobába és ott tápláltassák vele a gyermeket;
jobb szeretem, hogy inkább a gyermek szivja be a falusi jó levegőt, mint
a rossz városi levegőt. Új anyjának életmódja szerint fog élni, falusi
házában fog lakni s ide megy utána a nevelője. Az olvasó emlékezni fog,
hogy ez a nevelő nem bérelt ember; az apának a barátja. De ha ilyen jó
barát nem akad, ha a gyermeknek elszállítása nem megy könnyen, ha
mindaz, a mit te tanácsolsz, nem vihető keresztül, mit kell akkor tenni?
kérdezik tőlem… Megmondtam már, mit tegyetek; erre nem kell tanács.
Az emberek nem arra vannak teremtve, hogy felhalmozódjanak, mint a
hangyaboly, hanem hogy elszórva éljenek a földön, melyet művelniök kell.
Mennél jobban összezsufolódnak, annál romlottabbak lesznek. A test
gyöngélkedései, ép úgy, mint a lélek bűnei az elmaradhatatlan
következményei ennek a nagyon sűrű összezsúfolódásnak. Az összes állatok
közt az ember az, a ki legkevésbbé tud nyájban élni. A birkák módjára
összezsufolt emberek rövid idő alatt mind elpusztulnának. Az ember
lélekzete halálos az embertársaira: ez ép úgy igaz szó szerint, mint
képletesen.
A városok az emberi nem örvényei. Néhány nemzedék alatt a nemzetségek
elpusztulnak vagy elfajzanak, meg kell őket újítani és mindig a vidék
szolgáltatja ezt a megújulást. Küldjétek gyermekeiteket, hogy úgyszólván
megújhodjanak és visszanyerjék a mezőkön azt az erőt, a melyet az ember
elveszít a nagyon népes helyek egészségtelen levegőjében. A várandós
asszonyok, ha falun vannak, hazasietnek a városba szülni: ép az
ellenkezőjét kellene tenniök, kivált azoknak, a kik maguk akarják
táplálni gyermekeiket. Kevésbbé bánnák meg, semmint gondolják és
fajuknak megfelelőbb tartózkodási helyen a természetes kötelességekkel
kapcsolatos örömök hamar elvennék a kedvüket azoktól az örömöktől,
melyek amazokkal nincsenek kapcsolatban.
Mindjárt a szülés után meg kell mosni a gyermeket egy kis langyos
vízben, a melybe rendszerint bort szoktak keverni. A bornak ez a
hozzátétele nekem kevéssé tünik szükségesnek. Miután a természet nem
alkot semmi erjedtet, nem hihető, hogy egy mesterséges folyadék
használata fontos legyen teremtményeinek.
Ugyanabból az okból nem mellőzhetetlen az az óvatosság sem, hogy a vizet
megmelegítik s valóban a népek sokasága a patakban vagy a tengerben
mossa meg az újszülött gyermeket minden czeremónia nélkül: de a mi
gyermekeink, elpuhulva születésük előtt az apák és anyák elpuhultsága
miatt, a világra jöttükkor már elfajult szervezetet hoznak magukkal, úgy
hogy nem szabad mindjárt kezdetben kitenni mindazoknak a próbáknak,
melyek megedzik. Csak fokozatosan lehet őket eredeti erejükbe
visszavezetni. Kezdjétek tehát a szokásos mód követésével és csak
lassankint távolodjatok el tőle. Mosdassátok gyakran a gyermekeket,
tisztátalanságuk mutatja, hogy szükség van rá. Ha csak letörlik,
felhorzsolódnak; de a mint megerősödnek, csökkentsétek fokonkint a víz
langyosságát, míg végre télen és nyáron hideg, sőt jeges vízben
mosdatjátok őket. Hogy veszélynek ne legyenek kitéve, fontos dolog, hogy
ez a csökkentés lassankint menjen, fokozatosan és észrevétlenül. A
pontos mérésre hőmérőt lehet használni.
A fürdésnek ezt a szokását, ha egyszer be van vezetve, nem szabad
félbeszakítani s fontos dolog, hogy megtartsuk egész életünkön át.
Nemcsak a tisztaság és egészség szempontjából tartom fontosnak, hanem
üdvös elővigyázatnak is, hogy az idegek szövetei hajlékonyabbá váljanak,
nehézség és koczkázat nélkül engedjenek a hideg és meleg különböző
fokainak. Ezért szeretném, hogy későbbi korában a gyermek lassankint
szokjon meg néha minden elviselhető fokú meleg vízben, néha pedig minden
elviselhető fokú hideg vízben fürödni. Így, miután megszokta elviselni a
víz különböző hőmérsékleteit, – a viz sürübb folyadék lévén, több ponton
érinti testünket s jobban hat ránk, – majdnem érzéketlenekké lesz a
levegő hőmérsékváltozásai iránt.
Attól a pillanattól fogva, hogy a gyermek a burokból kikerülve
föllélegzik, nem szabad türni, hogy ujabb burkokba kerüljön, melyek még
jobban összeszorítják. Szó se legyen főkötőről, fáslikról, párnákról,
adjatok neki tág és nagy pólyákat, melyek összes tagjait szabadon
hagyják és ne legyenek sem olyan súlyosak, hogy akadályozzák mozgásában,
sem olyan melegek, hogy ne érezze tőlük a levegő benyomásait.[20]
Tegyétek jól kipárnázott nagy bölcsőbe,[21] a melyben kedvére mozoghat,
veszedelem nélkül. Mikor már kezd megerősödni, hadd mászkáljon a
szobában, hadd fejleszsze, nyujtóztassa ki kis tagjait, látni fogjátok,
hogy napról-napra megerősödik. Hasonlítsátok aztán össze ugyanolyan korú
jól bebugyolált gyermekkel s csodálkozni fogtok, mekkora különbség van a
haladásukban.[22]
El kell készülve lennünk a dajkák részéről a heves ellenzésre, mert
nekik a jól összekötözött gyermek kevesebb vesződséget szerez, mint az,
a kire szüntelenül vigyázni kell. Aztán meg ha ruhája nyitva van, a
piszkossága feltünőbb lesz s így gyakrabban kell tisztogatni. Végül a
szokás oly argumentum, melyet a minden rendű nép megelégedésére némely
országban sohasem lehet megczáfolni.
A dajkával nem kell vitába bocsátkozni; meg kell neki parancsolni és
utána nézni, megteszi-e és nem szabad semmit sem elmulasztani, a mivel
meg lehet könnyebbíteni azt a gondoskodást, a melyet előírtunk. Miért ne
vennél benne magad is részt? A szokásos táplálásban, a mikor csak a
fizikumot tekintik, beérik azzal, ha a gyermek élve marad és nem pusztul
el, a többi mellékes. Itt azonban, mikor a nevelés az élettel együtt
kezdődik meg, a gyermek már születésekor tanítványa nem a nevelőnek,
hanem a természetnek. A nevelőnek nincs egyéb dolga, mint tanulmányozni
ezt az első mestert és megakadályozni, hogy gondoskodását keresztezzék.
Felügyel a növendékre, megfigyeli, utána jár, éberen kilesi gyönge
értelmének első felvillanását, mint a hogy az első negyed közeledtekor
lesik a hold fölkelését.
Tanulásra képeseknek születünk, de nem tudunk s nem ismerünk semmit. A
lélek, tökéletlen és félig kifejlődött szervekhez lánczolva, nincs még
tudatában saját létének. Az újszülött gyermek mozdulatai, kiáltásai
merőben mechanikai effektusok, a tudattól és akarattól függetlenek.
Tegyük föl, hogy egy gyermeknek már születésekor megvolna a meglett
ember növése és ereje, hogy úgyszólván teljes fegyverzetben lépne ki
anyja méhéből, a hogy Pallas lépett ki Jupiter homlokából; ez a felnőtt
gyermek tökéletes buta volna, automata, mozdulatlan és csaknem
érzéketlen kőbálvány; nem látna semmit, nem hallana semmit, nem ismerne
fel senkit, nem tudná a szemét arra fordítani, a mit látnia kell:
nemcsak hogy nem venne észre semmi önmagán kívül eső tárgyat, még
kapcsolatba se hozná azzal az érzékszervvel, a melylyel észre kellene
vennie; a szinek nem tünnének a szemébe, a hangok nem ütnék meg a fülét,
a testek, melyeket megérint, nem érintkeznének az övével, nem is tudná,
hogy van teste; kezeinek érintése az agyában történnék, minden érzéklet
egy pontban egyesülne, csak a közös sensoriuma léteznék; csak egy
fogalma lenne, a melyet tud, az _én_, erre vezetné vissza minden
érzékletét és ez a fogalom, jobban mondva ez az érzés volna az egyetlen
dolog, a mivel többje volna a rendes gyermeknél.
Ez a hirtelen készült ember fel se tudna állni lábaira; hosszú időbe
telnék, a míg megtanulná fenntartani egyensúlyát, talán kisérletet se