Elnémult harangok: Regény - 04

Total number of words is 4109
Total number of unique words is 2041
33.7 of words are in the 2000 most common words
48.7 of words are in the 5000 most common words
55.3 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
– Mi ez? – suttogott Bótai – Friderika ablaka világos. Még nem alszik?
Csak nem beteg?
– Mondta, hogy a feje fáj. Talán nem tud elaludni?
– Ne, ne csöngess még! – esdekelt Bótai. Azzal kibaktatott az utcza
közepére s a Derry ablakából kiszüremlő világosságba állva, égő
tekintetét az ablakra szegezte. Ilyen szemekkel nézhette a puszta
szigetre vetett Robinzon a messze tengeren elhaladó hajó vitorláit,
melyekkel minden reménye tovatünt.
Fönt pedig a kis Derry patyolatágya érintetlen volt… Az álom szelid
tündérei messze elkerülték ez este az ő szobáját… Más, ösmeretlen
tündérek lopóztak be s gyötörték a lányt. Nem ösmerte őket, csak
hessegette magától s végre sírva fakadt. Azután elővette a
konfirmácziókor kapott elefántcsontkötésü imádságos könyvét, s hangosan
imádkozott. Erre égi nyugalom vonult a szivébe, lefeküdt és elaludt…
álmában édesen mosolygott… Vajjon mit álmodhatott?
Simándy pedig nehéz lélekkel ballagott haza. Kétségbeesve gondolt Bótai
sorsára. Hatalmas homloka kemény ránczokba torlódott, de hiába
gondolkozott, nem talált segítséget. Fölnézett az égre: mindnyájunk
sorsa Isten kezében van. Oh, légy kegyes hozzánk, te Bölcs, te Jó, te
Mérhetetlen, ki megszabtad útját ott fönt a csillagoknak és itt lent az
embereknek!
Tiszta novemberi éj volt. A végtelen magasságból hideg tűzzel szikráztak
alá a csillagok. Elhat-e odáig a féreg szisszenése?
Simándy a kapuja elé ért, még egyszer föltekintett a mennyre. De
homlokáról eltüntek a barázdák, s szemei mintha visszasugározták volna a
csillagok fényét.
– Oh, én fényes csillagom, szép kis Anikóm, jó éjszakát.

IX.
A förtelmes hollandi ősz egész hideg szomorúságával beköszöntött. A
temérdek csatorna, a folyamok, a tavak, a tengeröblök és a tengerek
párája ült mindig lomhán az egész országon. A levegő nyálkás, nyirkos
volt, még ha nem esett is az eső. Reggel és este sürű köd gomolygott
Utrecht utczáin. Majd végevárhatatlan záporok szakadtak le a felhőkből,
s patakzottak le a grachtok piszkos vizébe. Barátainkon végtelen
levertség vett erőt. Napokon át nem látták a napot s
egyiküknél-másikuknál összeülve hallgatták a háztetőről ömlő víz tompa
zuhogását a vascsövekben. Órákig gubbaszkodtak szótlanul s nem mertek
arról beszélni, a mire mind gondoltak: a székelyföldi remek havas
világra, a dicső fenyveserdőkre, a tiszta éles levegőre. Bótai köhögött,
nem járt ki, azért rendesen nála üldögéltek. Simándy szorgalmasan
tanította a Baljon-fiúcskát, a kivel nem volt már semmi baj. Ugy viselte
magát, mint a kezes bárány. A theológiára ő és Gábor különben
szorgalmasan jártak, különösen a hollandi nyelv-leczkékre. Simándy
szépen haladt is, de Gábor csak nevetett az öreg tanáron, a ki komolyan
hitte, hogy a vastagnyakú szittyát meg fogja tanítani a hollandus
nyelvre. A bús napok legkellemesebb pillanatai azok voltak, mikor a
posta levelet hozott Magyarországból. Bótainak rendesen legidősebb
nénje, Rózsa írt, egy keserű, elégedetlen vénlány, a ki örökösen
panaszkodott. Apa folyton betegeskedik, alig lát már, s a gondnok azt
mondta, hogy újesztendőre káplánt kell melléje kérni. Káplánt, ide, ebbe
a nyomorúságba! Még egy fogyasztó szájjal több. A Barna havi húsz
forintja nélkül koldulni mehetnének!
Ez volt a rendes nóta, Bótai csak még jobban elkomorodott rajta, de
azért mégis jól esett neki, mikor a nénje levelét a kezében tartotta.
Nagy ritkán Anikó is írt egy félénk, gyerekes levelet. Mit írhatna a
falusi kis lány a nyomorult, unalmas községből tudós bátyjának a messze
Európába? Oh, Simándy meg tudta volna mondani, hogy mit írjon… de így
meg kellett elégednie annyival: _Simándyt sokszor üdvözlöm_. S a szegény
fiú úgy érezte, mintha a levélből a tavasznak egy édes fuvalma csapott
volna feléje.
Minden héten egyszer teára mentek Baljonékhoz. A teaestélyek már nem
voltak olyan unalmasak. Simándy hollandusul kotyogott a két öreg
asszonnyal, a kik halálra nevették magukat rajta, Bótai, mint rendesen,
sakkozott Baljon papával, Puskás pedig magyar nótákat énekelt Derrynek,
sőt a Szent Anna tavánál önkezüleg vágott és faragott furulyáját is
megfujta néha. A kis Derry igen vidám volt ilyenkor, s mint egy pillangó
röpködött ide-oda. Egy este nagyon meglepte a fiúkat azzal, hogy mint
náluk, a Székelyföldön szokás, simára fésülve jelent meg, s hosszan
leeresztett kék czopfjába kék szalag volt fonva. Puskásnak tünt föl
először, s azonnal gratulált a leánynak.
– Kitől hallotta, kisasszony, hogy minálunk így viselik a hajukat? –
kérdé Simándy.
Derry durczásan megállt előtte.
– Hát már elfelejtette? – kérdé s hangjában egy kis gyöngéd szemrehányás
rezgett.
– Bótaitól?
– Dehogy, magától. A multkor beszélt róla, mikor itt voltak.
– Pompás viselet, ha valakinek ilyen remek haja van. De magának a
rózsaszín jobban állana.
A következő tea-estélyen Derry csupa rózsaszín szalaggal jelent meg. Ah,
de nem vette észre az, a kinek szánva volt… s a fehér lány-szoba az este
megint sokáig látta sírni a kis Derryt.
November közepe táján Bótai ágyba dőlt. Verőfény, napmeleg, jó levegő
kellett volna neki, hogy meghosszabbítsa sorvadó életét, s egy időre
megállítsa a tüdeje romlását. Erős lelki rázkódás döntötte őt le
lábáról: Derryt megkérte egy előkelő, gazdag fiatalember, s a szegény
fiu előtt ezzel egyszerre föltárult életének sötét reménytelensége. Nem
mintha azzal kecsegtette volna magát, hogy talán egykor neki fogja
nyújtani a kezét… De jól esett neki, hogy a leány senkié, másé se, ha
már nem lehet az övé. Derry elutasította a fiatalembert, de Bótai
szivében akkor már meg volt forgatva a tőr, s nem tudott újra erőre
kapni. Simándy és Puskás szétzúzott lélekkel mentek oda mindennap, s
vídámságot tettetve beszélgettek Barna ágya körül. E közben lassan
előkészítették Barnát egy híres specziálista látogatására. A professzor
eljött s tüzetesen megvizsgálta a beteget. Egy mély pillantást vetett
Simándyra – aztán kijelentette, hogy a beteg kellő ápolással egészen
meggyógyulhat, ő csak a szív működésével nincs megelégedve. De mivel a
szobája hideg s éjjel a beteg egyedül van, elrendelte, hogy vigyék az
egyetemi kórházba. Ott a folytonos felügyelet, a kitünő ápolás csakhamar
visszaadja az erejét. Az a szerencséje, – fejezte be az orvos, s
mosolyogva nézett a sápadt fiura, – hogy fiatalember, s a jó vér, a
friss test segíteni fog magától is a bajon.
Az orvos elment. Simándy iszonyú, hangos jókedvre derült, hogy sírva ne
fakadjon. Puskás, szegény, mindent komolyan vett, az orvos szavait is,
Pali jókedvét is, s majdnem csürdüngölőt járt örömében. Aztán elővett
egy pakli kártyát s hárman krajczáros preferánczot játszottak. Barnának
is megjött egy kicsit a kedve, – csak akkor gördült ki két nagy
könnycsepp a szeméből, mikor a kocsi előállt, s megszokott, kedves kis
szobáit ott kellett hagyni. Baljon papa meg Artur feljöttek elbúcsúzni,
s Barnának végtelen jól esett, mikor az öreg hollandus így szólt hozzá:
– Édes Botáj úr, a szobáját fönntartjuk, csak hagyjon mindent úgy, a
hogy van. Ha valamijére szüksége lesz, csak irjon.
Simándy nem állhatta meg, hogy kezet ne szorítson a becsületes öreggel,
a ki tudtán kívül oly boldoggá tette barátját. Aztán vitték a beteget, a
ki sóvár szemekkel tekintett körül, búcsúzott a faltól, a szögletektől,
a folyosótól, az udvartól, a lépcsőtől, melyek mind-mind néma tanui
voltak sóhajtásainak. De a kit ezek a sóhajtások illettek, az nem
sejtett semmit és nem mutatta magát. S miközben a puszta kórházi szobát
lakója elfoglalta, Simándy fölment a professzorhoz.
Sokáig kellett várnia az előszobában, míg hozzáférhetett. Halálra vált,
ólomszürke arczú emberek közt kellett töltenie majd egy órát. Ezek a
szegénysorsú betegek voltak, a kiknek a professzor ingyen rendelt.
Körülötte hangzott a roncsolt tüdők hörgése, zihálása, köhögése, s a
fénytelen szemek mohón kutattak köröskörül, hogy maguknál rosszabb
állapotban lévő páczienst találjanak. S Pali érezte, hogy a nyomorultak
irígykedve néznek széles vállaira, domború mellére, s szinte félelem
fogta el, mert mintha ellenségek közt lett volna.
A professzor azonnal megismerte.
– Már vártam, mert önnek meg kell mondanom az igazat, a mit a beteg
előtt el kellett titkolnom. Az ön barátja menthetetlen. Alig van már
tüdeje neki…
Pali atléta-termete megroskadt, mintha valami nagy terhet tettek volna
rá. Tudta, hogy nagy baj van, de ily gyors katasztrófára nem számított.
– Professzor úr, mi idegenek vagyunk, magyarok… köztünk, utrechti magyar
diákok közt, a kik több mint egy évszázadja ide járunk tanulni, van egy
fogadás, hogy a ki itt meghal, annak a mellére társai egy marék hazai
földet hozatnak s azzal temetik el… Bocsásson meg, ön ért engem…
A tudós ember megenyhült arczczal nézett Palira.
– Hozassa meg azt a földet, de rögtön…
– Oly kevés ideje van? – rebegte Simándy.
– Minden órán megfulladhat… de elélhet két-három hétig.
Simándy belekapaszkodott egy nehéz ébenfa-asztalba. Az ő teste nem
remegett, de az asztal megérezte rettentő indulatát s a rajta lévő
üvegcsövek, poharak, lombikok zörögni kezdtek.
Talán nem is köszönt a professzornak? Később nem emlékezett rá.
Tántorogva ment ki, az utczán pedig futni kezdett. A hideg eső, mely
végigpaskolta az arczát, magához térítette. A halál ólálkodik
körülöttük!
Talán már a kórház kapuján zörög. Talán már a homályos folyosón siklik
végig. Talán már Bótai ágya szélén ül.
Ujra futni kezdett az egyetemi kórház felé. Sötét volt már, mikor oda
ért. A lépcsőn hosszú, fekete kasban hoztak le egy halottat… Az est
leple alatt szokták őket a halottas kamrába vinni. Pali mint egy őrült,
odaugrott, s félrerántotta a leplet. Csalódott. Egy fehér szakállu öreg
ember feküdt benne, viaszsárga arczczal. Szegény, de sokat
szenvedhetett, hisz hosszú életet élt.
Fölment Bótaihoz. A beteg tejet ivott, s folyton a szíve működését
figyelte.
– Irtál az apádnak? – kérdé Pali közömbös hangon.
– Nem, nem is akarom neki megírni, hogy beteg vagyok… tavaszszal is hogy
kétségbe voltak esve.
Másnap Pali megdöbbenve látta viszont barátját. Mintha tíz évvel öregebb
lett volna.
– Miért hoztatok el abból a kedves házból? – szólt rekedt, békétlen
hangon. – Itt nem tudok aludni, ha alszom, nyugtalanító álmaim vannak.
Mintha nagy hegyek feküdnének a mellemen. Fulladozom… Ott meggyógyultam
volna.
Harmadnap lázasan, veszekedő hangon így szólt Palihoz:
– Hiába beszéltek, én érzem, hogy meg fogok halni. Mit sápadsz el? Máris
látod rajtam a facies hippocraticát? Csak arra kérlek, hogy (s itt a
hangja suttogóvá vált) a kuratórium előtt titkoljátok el, a míg lehet, s
a deczemberi stipendiumot küldjétek egészen az apámnak.
Itt zavartan megállt, s a fejét tapogatta.
– Megállj… óh, most jut eszembe… az apám előtt legfőképp el kell
titkolnotok a halálomat… meghasadna a szíve szegény öregnek, s ha
meghalna, akkor a testvéreim az utczára volnának dobva… Megállj… Nincs
semmi gondolatod? Szólj, megnémultál? Azt kell írni, hogy valami
egyetemi pályadíjat nyertem, különben föltünik otthon, hogy én az egész
stipendiumot haza küldöm. Megértettél? Egyetemi stipendiumot mondtam…
Vad kétségbeesés fogta el Pali szivét. Sokáig összeszorította, véresre
harapdálta az ajkát s végre megszólalt:
– Édes öregem, ne izgasd magadat, azzal csak a gyógyulásodat
hátráltatod. Én nem azért jöttem, hogy te beszélj nekem, hanem hogy én
beszéljek neked. Valakiről, a ki mindennap tudakozódik utánad…
A boszús arcz kezdett kisimulni.
– Ne mondd, hogy ki, ne mondd…
– Én nem mondom. Minek mondanám, mikor úgyis tudod?
A fakó arczon örömpir jelent meg.
– Azt mondod: mindennap? – suttogá.
– Mindennap. Sőt azt is kérdi, hogy lehetne-e neked egy kis virágot vagy
gyömölcsöt beküldeni…
– Hát miért nem küldött? Miért nem küldött? – kiáltott siránkozva a
beteg.
– Tudod, hogy a kórházba nem szabad semmit beküldeni.
– De ez kegyetlenség!
– Majd beszélek az igazgatóval. Jó?
– Beszélj, az Isten áldjon meg, beszélj. De hamar. Még ma. Most, rögtön.
Eredj! Hát mégis itt vagy?
– Tüstént megyek, csak viseld magad okosan és légy nyugodt.
– Nincs már semmi bajom, csak szaladj!
Arcza piros volt és szemei égtek. Simándy vígan intett neki és mikor az
ajtót maga után betette, már a könnyei folytak. Az ajtón keresztül
hallotta, hogy Bótai fütyül. Befogta a fülét és futott-futott, mert
érezte, hogy meghasad a szíve.

X.
Hazudott, hazudott neki; de hát nem volt-e kötelessége?
Nem ugyanazt tette-e, a mit a tudós orvos, a ki látta benne a halált és
mégis megcsillogtatta előtte az élet reményét? Csak azért, hogy ne vegye
észre, hogyan közeledik feléje nesztelen léptekkel a halál.
Szégyelte magát, egész lelke fájt bele, de aztán a tudat, hogy ezzel
megaranyozza barátjának utolsó napjait, lassankint lecsillapította belső
háborgását. Érezte, hogy jót cselekedett.
De hát a lány? Az az aranyszőke kis lány? Szabad volt-e őt belevonni
ebbe a kegyetlen játékba? Szűzi lelkét, vidám, napsugaras gyermeki
életét szabad-e összeköttetésbe hozni e halálos ágyon vívódó ifjú
emésztő szenvedélyével? Szabad-e megsejtetni vele, hogy az élet nem
csupán madárdal, lánykaczagás, virágillat és napsugár?
Súlyos léptekkel haladt tova Simándy az utczán. Ugy érezte, mintha
Derryt megbántotta volna. Mit csináljon? Hogy ápolja tovább a haldokló
édes illuzióit és hogyan árulja el a lánynak?
Puskás otthon ült, s a kályha tüzénél melegedett. Éppen befejezte a
levelet, melyben Pali utasítására egyik nagy-enyedi barátjától egy kis
ládika földet kért a kollégium kertjének földjéből. Okul azt irta oda:
meg akarjuk próbálni, tenyészik-e a magyar földben a hollandi tulipán.
Ekkor nyitott be hozzá Simándy, a ki szó nélkül odaült melléje a tűzhöz.
Mind a ketten fáztak. Sokáig egy szót se váltottak, végre Simándy halkan
elkezdett beszélni kórházi látogatásáról. Legföljebb három hétig él.
Nekik azonban halálát nem szabad az otthoniak előtt elárulni. Az öreg,
gyönge Bótait rögtön megölné fiának, büszkeségének, szemefényének
halála. S a lányok ki lennének dobva az utczára. Az öreg Bótainé már
meghalt, a gyerekeknek pedig nem dukál a kegyév az eklézsiától. Hogyan
ámítsák el az öreget? Folytatni kell fia rendes heti leveleit…
– Ez az, ezt magamra vállalom, – felelt Puskás, – mind a ketten az öreg
Szabótól tanultuk Enyeden a szépírást, s tudod, hogy Szabó bácsi
tanítványai majdnem mind teljesen egyformán írtak. Előveszem szegény
Barna írásait, s másolni fogom… pontról-pontra, betűről-betűre… Százszor
leírom, lerajzolom a betűit, de megtanulom híven utánozni… nyugodt
lehetsz.
A szobaleány behozta a délutáni teát. Gábor zavartan nézett körül.
Valamit készített ő ehhez, de nem jutott eszébe, hogy mit… Végre a
homlokára ütött. Krumplit rakott a parázs közé sülni. Előpiszkálta.
Korommá volt már égve.
Simándy komoran nézett a tűzbe. Besötétedett már, de nem gyújtottak
lámpát. A kandalló föl-föllobbanó tüze egy pillanatra élénk vörös fényt
vetett szét, aztán újra félhomály borult a szobára. Ilyen fölvillanáskor
két óriási árnyék jelent meg mögöttük a falon… mint a sötét gond, mely a
lovas mögött ül… Odakint megszólaltak a grachtokon közeledő hajók tompa
hangú bús kürtjei. Simándy fölállt. Tisztán állt előtte a dolog.
Baljonhoz kell mennie, bocsánatot és segítséget kérni.
Baljon úr a raktárban volt, hol a most érkezett jávai kávés-zsákokat
helyezték el. Egy szolgálatkész fiatal úr a labirintuson át odavezette.
Egyszerre egy elektromosan világított óriási teremben találta magát, hol
száz meg száz munkás sürgölődött, transzmissziós szíjjak csattogtak, s
fölhuzó gépek dübörögtek. Baljon, a ki egy magas dobogón ült, meglepetve
látta fiatal barátját belépni ide.
Egy intésére széket toltak oda Simándynak, s az öreg odahajolt hozzá:
– Valami baj van?
– Az. Nem háborgatom?
– Óh, dehogy, semmi dolgom sincs, csak az kell, hogy a munkások itt
lássanak. Ön megijeszt a sápadt, komor arczával. Bótai?
Simándy szomorúan bicczentett.
– Nagyon rosszul van?
– Végét járja.
– Segítségre van szükségük?
– Arra.
– Kérem, számíthatnak rám.
Simándy habozva nézett az öreg úr jóságos és megindult arczára. Azután
lassú, töredezett hangon elmondta Bótai szerelmét, reménytelen szerelmét
Friderika iránt. Végül bevallotta, hogyan használta föl ő ezt az
érzelmet, hogy a boldogtalannak végső napjait megédesítse.
– Bocsásson meg, uram, – fejezte be szavait, – az ön lánya valóságos
angyali szerepre, arra van hivatva, hogy e szegény fiunak megszerezze
itt lent az üdvösséget. Az emberszeretet nevében kérem, tegye meg azt, a
mivel én barátomat kecsegtettem…
A nagy, erős legénynek melle hullámzott, s ujjai görcsösen egymásba
fonódtak, mikor könyörgésre emelte kezét.
Baljon egypárszor végigsétált a dobogón, hogy izgatottságát
lecsillapítsa és meghatottságát elpalástolja. Majd megállt Simándy
előtt.
– Rendben van.
Többet nem szólt, figyelmét újra a munkásokra fordította. De a következő
napokon Simándynak sokszor eszébe jutott az otthon szokásos léha
fogadkozás, igérgetés, a miből mind nem lesz semmi. A becsületes
hollandus azt mondta csupán: rendben van, s ezt magára nézve olyan
kötelezőnek tartotta, mintha szent esküvéssel megfogadta volna. Minden
reggel megérkezett a két szál rózsa a kórházba, s a puszta szobát, hol
az elmulás rémei lassan haladtak előre kérlelhetetlen munkájukban,
Tündérországgá változtatta át. Egyszer őszi baraczk jött, melybe a Derry
név volt tűvel beleszurkálva. S a beteg odaszurkálta mellé a Barna
nevet. És nevetett és kaczagott hozzá és föl akart kelni és ugrálni a
szobában. Eltette a két baraczkot a vánkosa mögé. Elő-elővette és
olvasta a két nevet, mintha valami édes titkot akart volna belőle
kiolvasni. De egy hét mulva, mikor reggel elővette, megdöbbent… A
baraczkok romlani kezdtek. Először elrothadt a Barna, azután a Derry. S
a szegény fiu mereven nézte, hogyan nyeli el lassan a pusztulás ezt a
két nevet és sirdogált rajta.
Simándy és Puskás fölváltva órákat töltöttek a kórházban. Simándy
azonkívül mindennap megjelent a háznál Arturt tanítani. De sohse ment be
a családhoz. Nem is látott senkit. Egyszer találkozott Derryvel az
üvegfolyosón, s ekkor nem állhatta meg, hogy vele szembe fordulva, azt
ne mondja neki:
– Óh, kisasszony, áldja meg az Isten a jóságáért.
Ezzel tova akart sietni. De Derry megszólalt:
– Gondolja, hogy meg fog áldani?
S ránézett csodálatos, mély szemeivel.
– Meg, kisasszony. Imádkozni fogok érte. Lássa, nekem nincs kiért
imádkoznom, a maga boldogságáért fogok imádkozni.
– Az én boldogságomért? – szólt lassan, gondolkozva Derry. S ez már nem
a rövidruhás kis leány hangja, hanem a nő megszólalása volt, a ki
figyel, hogy erre a szóra: _boldogság_, támad-e visszhang odabent a
szívben?
A leány hirtelen összerezzent. Simándy körülnézett és megjegyezte, hogy
egy ablak nyitva van, azon jött be a hideg. A leány jóváhagyta, azután
így szólt:
– Én lestem itt magát, mert valami mondani valóm van. Holnapután
deczember hatodika, Szent Miklós napja van. Tudja, hogy ez Hollandia
ünnepe? Mi nem karácsonykor, hanem Sanct Nicolaaskor szoktuk egymást
ajándékokkal meglepni. Nézze, milyen helyes kis pénztárczát csináltam
Bótainak. Gondolja, hogy örömet fog neki szerezni?
– Boldoggá fogja tenni.
– Majd hatodikán reggel kiküldöm a kórházba.
Simándy meghatottan nézett a kedves gyermekre, s nem tudott mit mondani.
Mélyen meghajtotta magát, s eltávozott.
Deczember hatodikán hideg, tiszta reggel volt. Zászlók lobogtak a
házakon, zenekarok járták be az utczákat, ünneplőbe öltözött tömeg
zajongott mindenfelé. Így ünnepelte a város Miklós püspök emlékét, a ki
az inkviziczió ellen védelmezte a hollandus népet… S az örömzaj közepett
egy virágos kalapú kórházi szolga kopogtatott be Simándyhoz. Jőjjön,
mert a harminczötös szám haldoklik.
Lélekszakadva futott Puskásért, s aztán a vídámságtól csapongó népen
keresztültörve magukat, rohantak a kórházba.
Későn érkeztek. Már a pap is elkésett, a ki az Urvacsorát hozta. Ott
állt az ágy fejénél. Csöndesen imádkozott a láthatatlan Istenhez, az
ismeretlen halottért. A két jóbarát odaállt melléje, s imádkozott. A
szájuk meg se mozdult, de a könyörgő lelkük hatalmas szárnyalással
követte a meghaltnak lelkét az Isten trónja elé. S szemük ráesett a
halottnak sárga arczára, melyen békesség honolt. A nyugtalan,
szenvedélyes, szerelmes lélek elhagyta, s elköltözött új, örök hazájába,
melyet a képzelet hiába kutat, de a hit megtalál. És az arcz most
nyugodt, a hitvány test véges és romlatag szerveivel elégedetten
visszatér a porba, a honnan vétetett.
Az ajtó nyilt és hozták Derry ajándékát és vele friss virágokat… És a jó
barátok a halott kezébe tették az erszényt, s telehintették őt piros és
fehér rózsával…
Odakint ujongott a nép, álarczos csoportok vídám tréfáitól harsogott az
utcza, zúgtak a harangok és a rajnai régi bástyán dörögtek az ágyuk… Az
öröm tombolásába hirtelen, élesen belecsendült a kórház lélekharangja…
Bent, a puszta szobában az ágyra borulva, két fiu keservesen sirt.

XI.
Viszik Bótai Barnát, nem is hozzák vissza. Egyszerű, pompa nélkül való,
zajtalan, igazi puritán hollandi temetés volt. A kórháznál, hol Valeton
úr, a kuratórium elnöke is megjelent pár perczre, a pap imádkozott,
aztán a fekete kocsi elindult. Utána a két magyar, az öreg Baljonnal,
egy pár német és hollandi studens. És a sötét koporsón a kis Derry friss
rózsakoszorúja, s a koporsóban az ifjú, a ki oly keveset élt és oly
sokat szenvedett, és mellére terítve és feje alá téve a fekete hazai
föld az enyedi kollégium virágos kertjéből… Az utczán szomorúan lógtak a
Mikulásnapi diszítések ázott rongyai… Beértek a temetőbe, a
márványsiremlékekkel ékes, szép utrechti temetőbe, de a pompától messze
elkanyarodtak, hátra a szegények városrésze felé, hol már kidőlt
fakeresztek és eltaposott sirhalmok is láthatók voltak. Ide tették le
szegény Abódi Nagy József közelébe, a ki 1876-ban halt meg Utrechtben s
a kuratórium sirkövet állíttatott neki. Itt Simándy imádkozott fölötte
utóljára, s aztán dübörögve zúdultak rá az idegen hantok. Édes jó
pajtás, Isten veled!
Komor napok következtek barátainkra. Könyveikbe temetkezve töltötték
idejüket, az egyetemen, a kuratórium könyvtárában, vagy otthon. Estefelé
összejöttek, együtt teázgattak és órákig pipáltak szótlanul. Puskás is
mintha teljesen megnémult volna. Szelid lelke harmóniáját megzavarta ez
a csapás, s a fiu egészen elvesztette jó kedvét. Ha néha valami vídámabb
dolog jutott eszébe: elég volt egy pillantás Simándy szomorú arczára,
hogy eltemesse magába, a mit mondani készült.
Legkeservesebb óráik azok voltak, mikor Bótai nevében a hazug leveleket
írták. Puskás mesterien megtanulta utánozni Barna írását. És minden
héten ment haza a levél a messze Székelyföldre, az öreg kálvinista
paphoz… és rendesen jöttek vissza a válaszok Rózsától, e keserű
vénlánytól, kinek szája mindig tele volt panaszszal s a sors ellen való
kifakadásokkal. Elégedetlen volt öcscse hosszas elmaradásával, ha
hazajött volna, régen megválasztották volna papnak vagy tanárnak, s a
családon segítve volna.
Deczember 18-án osztották ki a stipendium második részletét, s ekkor
Simándy megkérte Valeton urat, hogy adják ki a Bótai száz forintját is
még ez egyszer, hadd segítsenek vele apján, a nyomorúságban élő öreg
papon. Valeton úr engedett a kivánságnak, s a fiuk ezuttal a szokottnál
jobb kedvvel ültek le megírni a dicsekedő levelet, melyben Barna
elmondja, hogy pályadíjat nyert egy hollandi nyelven írt értekezésével,
a tanári kar nagyon megdicsérte, s szép jövőt jósolt neki. Itt küldi a
pénzt, mert neki nincs rá szüksége…
Itt megbicsaklott Simándy Pál hangja és Gábor tolla: _nincs rá
szüksége_. Lehajtották a fejüket. Bizony nincs rá szükséged, jó fiú, de
ezt odalent, a messze parokián nem sejtik, s mekkora öröm lesz, mikor a
postás bekopogtat a pénzes levéllel. A tiszteletes úr fogja a görcsös
botját, fejébe nyomja a báránybőr süveget, s a keményre tiport havas
úton átballag a jegyző úrhoz, hogy egy kicsit eldicsekedjék. Az ő fia! A
Barna! Püspök lesz abból, vagy professzor Kolozsvárott. Jobban ír az
hollandusul, mint mi magyarul. Ha ezt az édesanyja megérhette volna.
«No, karácsony után beviszem a lányokat Sepsi-Szent-Györgyre, tudja
szomszéd, jó háznál mindenféle apróságra van szükség… Ugyan szomszéd,
nem tudná megmondani, melyik lapra fizessek elő?» Az öreg egészen
meggyógyul, fölfrissűl, s karácsonyra még tán új prédikáczióval is
meglepi a híveit… S a mint a félig behúnyt szemmel álmodozó fiuk előtt
ezek a képek elvonultak, egyszerre megdöbbenve kapták föl a fejüket és
egymásra néztek. Most is egyet gondoltak. A képek sorozatát az utrechti
temető friss sirhalma fejezte be. A sir, hol az öreg pap reményeit és
büszkeségét már kikezdték a férgek.
Simándy egy hétig feléje se nézett Baljonék házának. Levelet írt az
öregnek, s kimentette elmaradását. Azután újra járni kezdett, s buzgón
tanította Arturt, a ki igen komoly volt már, s mindenképp igyekezett
Pali becsülését megnyerni. Lassan-lassan Pál visszazökkent a rendes
kerékvágásba. Hollandiába való megérkezésének első napjától kezdve
sokszor fölmerült benne a sötét gondolat, hogy Barna valami pusztító
betegség csiráját hordozza magában; de nem hitte, hogy a vég ily gyorsan
bekövetkezzék. A katasztrófa megrázta, de aztán megnyugodott a
megváltoztathatatlanban. Csak a levélírás torturája tépte föl mindig egy
napra a hegedő sebeket.
Egy izben Derry valami könyvért benyitott Artur szobájába, a leczke
alatt. Pali tiszteletteljesen fölemelkedett, meghajtotta magát, s néhány
szóval újra megköszönte neki, a mit barátjáért tett. Azzal, mielőtt a
lány felelhetett volna, hátat fordított neki, leült s tovább magyarázott
Arturnak. Derry állt egy pár perczig, az ajkai mozogtak, de nem mondtak
semmit, aztán hirtelen elfutott, s a keresett könyvet ott felejtette.
Majdnem mindennap találkoztak az üveges folyosón, mikor Pali jött vagy
ment. Ilyenkor a fiu alázatosan köszönt s szó nélkül tovább ment. Derry
pedig dühösen összeszorította ökleit, s buksi szőke fejét ütögette:
mindig meg akarta szólítani Palit és sohse merte. Csak akkor jött meg a
bátorsága, mikor Pali már eltünt.
Ez a nagykoponyájú hun ivadék nem is sejtette, hogy a kis hollandi
madonna, fehér lányszobájában, micsoda regényeket szövöget róla. A
tündérregék királyfiai és daliái, a nemzeti történet hősei Pali
alakjában jelentek meg előtte. Ő rá gondolt nappali életében, s ő róla
sóhajtozott, mikor szűzi álmainak birodalmában kalandozott. De az árva
fiu, a kit az élet szerénységre és visszahuzódásra tanított, s ki a női
szív nagy titkainak megfejtésével sohse foglalkozott, nem vett észre
semmit, vak és süket volt, s Derryben a dúsgazdag, előkelő lányt,
magában pedig az alacsony származású, koldus házitanítót látta. Így ez a
szép csillag hiába keringett körülötte, ő még a szemét sem emelte rá.
Vagy talán megóvta őt újabb érzelmek ellen a talizmán, az a fakó vidéki
fénykép, a kartonruhás kis lánynyal. Az a barnahajú paplány az
erdővidéki alacsony parokiában, a mestergerendás, egyszerűen butorozott
szobában, melynek ólomkeretes ablakai egy vén diófára nyiltak. Ez az ő
szerelme, életének első nagy érzelme, mely örökre fészket rakott hű,
meleg, becsületes szivében. Az első lány, a kit szeretett, s az első
lény, a ki őt szerette… A ki őt szerette! Ah, mily édes, mily jóleső
gondolat ez neki, a ki apjára már nem is emlékszik, anyjának drága
alakja pedig egyre jobban elmosódik a lassan hátravonuló, ködbe vesző
multban…
Artur egy ebéd alkalmával érdekes dolgokat beszélt a családnak.
Elmondta, a mit a tanító úrtól hallott, hogy milyen családias ünnep
magyar földön a karácsony. Hogyan várják a gyermekek a kis Jézus
ajándékait, hogyan lepik meg a felnőttek is egymást ajándékokkal, hogyan
járnak a betlehemes pásztorok énekszóval házról-házra, hirdetve Jézus
születését, hogyan gyűlnek össze az égő viaszgyertyácskáktól ragyogó
karácsonyfa körül mind… S milyen szerencsétlen ilyenkor az az ember, a
kinek nincs családja. Százszorosan elhagyott és sajnálatraméltó. Baljon
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Elnémult harangok: Regény - 05
  • Parts
  • Elnémult harangok: Regény - 01
    Total number of words is 3980
    Total number of unique words is 2113
    30.7 of words are in the 2000 most common words
    42.5 of words are in the 5000 most common words
    48.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elnémult harangok: Regény - 02
    Total number of words is 3927
    Total number of unique words is 2014
    32.2 of words are in the 2000 most common words
    45.7 of words are in the 5000 most common words
    52.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elnémult harangok: Regény - 03
    Total number of words is 4123
    Total number of unique words is 1932
    34.5 of words are in the 2000 most common words
    48.6 of words are in the 5000 most common words
    54.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elnémult harangok: Regény - 04
    Total number of words is 4109
    Total number of unique words is 2041
    33.7 of words are in the 2000 most common words
    48.7 of words are in the 5000 most common words
    55.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elnémult harangok: Regény - 05
    Total number of words is 4113
    Total number of unique words is 2007
    34.3 of words are in the 2000 most common words
    47.9 of words are in the 5000 most common words
    55.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elnémult harangok: Regény - 06
    Total number of words is 4009
    Total number of unique words is 2006
    31.2 of words are in the 2000 most common words
    45.1 of words are in the 5000 most common words
    53.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elnémult harangok: Regény - 07
    Total number of words is 4085
    Total number of unique words is 2036
    30.2 of words are in the 2000 most common words
    44.9 of words are in the 5000 most common words
    51.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elnémult harangok: Regény - 08
    Total number of words is 4098
    Total number of unique words is 2078
    30.8 of words are in the 2000 most common words
    42.9 of words are in the 5000 most common words
    49.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elnémult harangok: Regény - 09
    Total number of words is 4079
    Total number of unique words is 2013
    33.8 of words are in the 2000 most common words
    46.9 of words are in the 5000 most common words
    53.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elnémult harangok: Regény - 10
    Total number of words is 4074
    Total number of unique words is 1982
    33.2 of words are in the 2000 most common words
    48.9 of words are in the 5000 most common words
    56.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elnémult harangok: Regény - 11
    Total number of words is 4121
    Total number of unique words is 1884
    33.0 of words are in the 2000 most common words
    46.7 of words are in the 5000 most common words
    52.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elnémult harangok: Regény - 12
    Total number of words is 4093
    Total number of unique words is 1881
    35.3 of words are in the 2000 most common words
    48.5 of words are in the 5000 most common words
    54.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elnémult harangok: Regény - 13
    Total number of words is 4138
    Total number of unique words is 2027
    33.8 of words are in the 2000 most common words
    47.5 of words are in the 5000 most common words
    55.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elnémult harangok: Regény - 14
    Total number of words is 4084
    Total number of unique words is 1992
    34.7 of words are in the 2000 most common words
    49.5 of words are in the 5000 most common words
    57.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elnémult harangok: Regény - 15
    Total number of words is 4160
    Total number of unique words is 1966
    34.4 of words are in the 2000 most common words
    48.8 of words are in the 5000 most common words
    55.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elnémult harangok: Regény - 16
    Total number of words is 4092
    Total number of unique words is 1852
    36.7 of words are in the 2000 most common words
    51.5 of words are in the 5000 most common words
    58.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elnémult harangok: Regény - 17
    Total number of words is 3204
    Total number of unique words is 1610
    33.9 of words are in the 2000 most common words
    47.9 of words are in the 5000 most common words
    54.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.