Elnémult harangok: Regény - 02

Total number of words is 3927
Total number of unique words is 2014
32.2 of words are in the 2000 most common words
45.7 of words are in the 5000 most common words
52.0 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
E perczben a figyelem egy nagy tengeri halra irányult, melyet eléjük
tettek.
– Hagyjuk a madonnákat, – szólt halkan Bótai, miközben a halat vágta, –
örüljünk, hogy olyan országban vagyunk, a hol a Rafael madonnái nem
kisértenek.
Simándy ránézett.
– Ne feledd el, Barnabás, hogy Rubensnek is vannak madonnái, – szólt, s
aztán a halhoz látott. Nem vette észre, hogy barátja arczát újra
elborította a halálos sápadtság.
Míg a hallal vesződtek, csend volt. Még Enyeden beléjük verték, hogy:
_Mikor halat eszik kend,_
_A száját befogja kend._
A mi ugyan fölösleges intelem volt, mert az enyedi diák olyan ritkán
jutott halhoz, mint ehető fecskefészekhez. No, de legalább megtanulta a
maximát egész életére, s az ember sohse tudja, hogy az enyedi diák
milyen körülmények közé kerül. A diákokat azonban mindez nem vígasztalta
meg. Nem egyszer lehetett hallani a szűken mért porcziók láttára a
sóhajtást: Szeretném már egyszer megpróbálni, hogyan fullad belé az
ember a halszálkába.
A hal után valami édes tésztát hoztak, újra megeredhetett a szó
visszafojtott árja.
– Beszélj valamit Skócziáról! – szólt Simándy, – szerencsés ficzkó vagy,
hogy ilyen családra tettél szert. Te, nagyon gazdag ember lehet a te
gazdád, hogy Skócziába jár nyaralni.
– Skócziában nyaraltál a gazdáddal? – kérdé Puskás.
– Ott. A fiát tanítottam latinra és németre, – felelt halkan Bótai.
Aztán türelmetlenül zörgött az üres korsóval az asztalon.
– Eh, hazai dolgokról beszéljetek! Egy év óta csak egy magyar embert
láttam, az is czigányprímás volt.
– Jót tett Skóczia? – folytatta makacsul Simándy.
– Jót, – felelt Bótai, hosszan barátja szemei közé nézve, – ott a
fenyvesek közt álltam teljesen helyre. Csak még a gyomrom rossz. Nem
tudok az itteni ételekkel kibékülni. Aztán meg olyan lappangó lázam van
és néha éjjel úgy izzadok, hogy csupa víz lesz a lepedőm…
Puskás egy darab kenyeret szelt le és paprikát keresett hozzá.
– Tégy rá sajtot és kérj sót hozzá.
– Sajtot?
– Azt. Az itt a legelső fűszer. Látod, itt áll az asztalon, megreszelve.
Azt tesznek a levesbe, azt hintenek a húsra, azt eheted marokszám, de
sót, borsot, fogpiszkálót, mustárt, eczetet, olajat, a mi nálunk ott áll
minden kocsmaasztalon, külön kell kérned.
– Hát paprikát?
– Azt is kapsz a patikába, ha találsz orvost, a ki szükségesnek találja,
hogy megmérgezd magadat és reczepten rendeli.
– No már látom, nem fogunk mi jóizűen enni karácsonyig, – szólt komoly
bánattal Puskás, – de akkor meghívom az urakat osdolai disznótorra.
Akkora pakkot küldetek magam után, mint egy kóberos szekér.
Bótai szeretetteljes mosolylyal nézett a székely fiúra s szólt:
– Legjobb volna, ha már most elindíttatnál egy háromszéki borvizes
székelyt, a szekere tele disznóaprólékkal. Karácsonyra tán éppen
ideérne.
– Jegyezd meg komám, – szólt büszkén Puskás (ha haragudott, mindig
komámnak nevezte az illetőt), – borvízfuvarral csak a csíki székely
szokott foglalkozni.
– Nekem mondod? Hisz erdővidéki vagyok.
– A szélin vagytok Háromszéknek. Nem az igazi fajta.
– Persze, Attila kardját Osdolán hajította le az Úr… s nagy királyunk,
az isten ostora, ott találta meg…
– Csend! – kiáltott Simándy. – Semmi villongás a hun ivadékok közt. Itt
a káposzta.
– Káposzta? – kiáltott ujjongva Puskás.
Belenézett a tálba.
– Hisz ez törött czukor!
– Kapard csak le a tetejét. Egy újjnyira alatta megtalálod a káposztát.
– A czukor alatt? Szent Isten! Megbolondult a szakácsné!
– Ugyan mi van abba, Gábor, – szólt Simándy, – hát nem emlékszel rá,
hogy Enyeden a Dájbukát boltos tubákkal eszi a sárga dinnyét, a
káposztába pedig mazsolát és mandulát főzet?
– Dájbukát? – kiáltott föl Gábor s a fejére ütött, – remélem, vége van a
vacsorának.
– Vége.
– No hát, akkor fogadjatok tőlem egy kassai négyest a Dájbukát
boltjából. Ez az én meglepetésem a vacsorához.
– Nyomorult, – rikoltott Simándy, – hányszor kértem tőled magyar szivart
útközben s mindig azt mondtad, hogy már elfogyott.
– Nincs is több, csak ez a három s ezt az első hollandi vacsorára
tartottam fönn, – mentegetődzött Puskás Gábor.
Rágyujtottak. S a kékes füstgomolyokat úgy tekintették, mintha hazai
levegő szálldosna körülöttük. Bótai lassan, nagy felhőket fújt ki s
merően nézett beléjük. Mintha a hótakart székely bérczek alakulnának ki
előtte a füstrongyokból. Ki tudja, meglátja-e még valaha e büszke
csúcsokat.
Nem birta sokáig a szivart. Köhögni kezdett.
– Az orvos tulajdonképp megtiltotta, – szólt, ziháló mellére tevé kezét,
– de ennek nem tudtam ellentállni.
Még egy füstkarikát fújt aztán félretette.
– Sört, sört! – kiáltott a legényre.
A sötét, pálinkaerejű hollandi sör Puskáson már éreztette hatását.
Nagyokat bólintott és laposakat pislantott. Bótai ellenkezőleg
fölélénkült, arcza kipirult, szeme ragyogott. Hevesen gesztikulált és
Skócziáról beszélt… a feneketlen tengerszemről, melyekben jó tündérek és
rossz szellemek laknak… a félelmesen nagy fenyőkről, melyek halálukban
megdicsőülnek, mint árbocz szolgálván Anglia világbíró hajóhadán… a
remek rétekről, hol az izmos hegyi skót dudaszó mellett legelteti
nyáját…
Simándy Puskásra mutatott, a ki karjára hajtva fejét, egészséges
szuszogással aludni kezdett.
– Fölrázzam? – kérdé.
– Ne, ne bántsd, – felelt Bótai, – ez most a Küküllő partján jár és
virágot szed bokrétába.
– Oh, dehogy, – nevetett Simándy, – Osdolán ül és tejfölös bablevest
eszik, disznókörmivel.
– Akkor pláne hagyd; legalább megreparálja a gyomrát a hollandus lakoma
után.
A két fiatalember bekönyökölt az asztalba és sokáig némán nézett egymás
szeme közé. Bótai Barnabás szólalt meg először, lassan, szaggatottan:
– Azt mondtad, hogy Rubensnek is vannak madonnái. Vannak. Micsoda
madonnák azok, barátom. Azok az igaziak. Láttam olasz madonnákat is,
hisz minden városnak van odalent egy-egy madonnája. De nem hatottak rám.
Akárhány Fornarinának is elmehetne… De a hollandi madonnák! Oh, barátom,
az anyává lett szűz, a ki a szűzesség minden báját megtartotta. Az égi
szelídség, jóság, mely rajtuk honol… különös szinű a hajuk, különös
szinű az arczuk… Bájos minden mozdulatuk… Oly tisztességesek és mégis
ezer vágyat keltenek a zajló szívben… Látszik rajtuk, hogy ha egyszer a
kezüket valakinek odaadták, azt boldoggá fogják tenni s egész életét
bearanyozzák lényük varázsával.
Simándy feszült figyelemmel hallgatta.
– Te a hollandi nőkről beszélsz általában? Vagy – s ezzel közelebb
hajolt hozzá s hangját lesülyesztette, – talán _egy_ nőről?
Bótai Barna Simándy karjába markolt. Simándy érezte, hogy remeg a keze.
– Én Rubens nőalakjairól beszéltem. Talán nem voltam elég világos? Csak
attól óvjon az Isten (s élénken csillogó szemeit Simándyra szegezte),
hogy egy ilyen női alak megelevenedve eléd cseppenjen. Akkor véged van…
A hogy végem van nekem… Ah, Skóczia sötét erdői és dörgő zuhatagai, de
boldog és boldogtalan voltam köztetek… de sok édes mérget és keserű
mézet ettem ott… a nélkül, hogy ő sejtette volna…
– Ő? Kiről beszélsz?
– Ő róla, a ki miatt elfelejtettem hazámat, apámat, egész családomat, s
a helyett, hogy haza mentem volna a nyáron, velük mentem Skótországba.
– Tehát a gazdádnak a lánya?
– Az.
– S azt mondta, hogy nem szeret?
– Soh’se beszéltem vele ilyesmiről.
– Hát akkor miért vagy annyira boldogtalan? Nem látom be az okát…
– Egy dúsgazdag hollandi patriczius lánya s egy szegény székely
kálvinista teológus? Ég és föld.
– Dúsgazdag? Hisz akkor nem tartana téged kvártélyon.
– Nem ösmered, fiam, a viszonyokat. Ez Hollandiában rendes szokás. Volt
két üres szobája, hát kiadta. A hollandus semmit se hagy kiaknázatlanul,
ha milliói vannak is.
Megtörölte izzadt homlokát, a mámor mintha elrepült volna a fejéből. Már
nyugodtan beszélt.
– Mindent tudsz. Nem akartam még szólni, de oly régen vágytam már rá,
hogy kibeszélhessem magamat… Senkim se volt… S most, az első alkalommal
kitört belőlem.
A sok beszédtől köhögés fogta el.
– Talán mennénk haza.
– Megállj csak, – szólt Simándy, – mikor kaptál hazulról levelet?
Bótai a zsebéhez kapott.
– Hála Isten, itt van nálam. Te, Pali, nem is tudod, hogy micsoda
meglepetés vár rád.
– Micsoda?
– Nesze!
Egy arczképet dobott eléje.
– Ez jó talizmán lesz a hollandi madonnák ellen.
– Anikó arczképe, – rebegte Simándy s két keze közé fogva, hosszasan
elnézte.
– Csókold meg bátran, megengedem, – szólt Bótai nevetve.
Simándy megcsókolta és zsebre tette.
– Hát aztán, mondd csak, szép-e az én édes kis hugom? Mert ez a kóbor
brassai fotografus nem igen remekelhetett. De hűtlen is lettem hozzájuk,
én Istenem! Mekkorát nőhetett az a lány egy esztendő alatt… Mibe
maradtatok?
Simándy maga elé nézett s így felelt:
– Juliusban volt… Szép, meleg idő… A kerten mentünk végig… Fehér ruhában
volt, kék szalagokkal… Én Istenem, de szép volt… Nem adom oda se a
hollandi, se az olasz madonnákért a mi székely madonnáinkat… Lementünk a
Békény-patakig, a Bethlen Gábor diófája alá… A hol nyarat-szaka annyit
pajkoskodtunk… Egész úton gyűjtöttem a svungot, ott aztán nekiugrattam…
Megfogtam a kezét.
– Anikó, én elutazom.
– Tudom.
– Külországba megyek.
– Tudom.
– Nem felejt el?
– Nem.
– Megvár-e?
– Meg.
– Soká tart ám.
– Nem baj.
Ekkor következett volna a voltaképpeni vallomás egy csók alakjában, de ő
elszaladt.
– Tudom, – szólt Bótai, – Anikó megírta nekem az egészet, s én rátok is
adtam atyai áldásomat, megírván az öregemnek, hogy a ti lakadalmatok
lesz életem legboldogabb napja. A két néném okoskodott, hogy így, meg
úgy, Anikónak nagyobb szerencséje is akadhat, de én elnémítottam őket…
Egy pap lányára nézve az a legnagyobb szerencse, ha pap veszi el. Azt az
Isten küldte és biztosan boldog lesz vele… Boldog is lesz, úgy-e, öreg?
– és Simándy karjára nyugtatta sovány kezét.
– Az lesz; esküszöm neked.
Puskás fölébredt. Bambán, álmosan nézett körül.
– Azt álmodtam, hogy fúj a Nemere és mi hárman a Hargitán kelünk át,
gyalog.
– Rosszabb ez annál! Hallod?
A szél rázta odakint az ólomkeretes ódon ablakokat.
– Ez az Északi-tengerről jön, s a jeges óczeán fagyos lehelletét hozza
ide, – folytatta komoran Bótai, – czudar, rossz szél, megöli az embert,
átjárja a csontod velejét, visszafújja tüdődbe a lélegzetet.
Figyeltek.
– Halljátok, hogy jajgat? Mert itt talán a csúcsos, hegyes, szögletes
házak jobban sebzik, tépik a testét… De legalább elűzi gonosz testvérét,
a ködöt, mely fojtogatja a torkot.
Kocsiba ültek. Bótai előbb elvitte őket egy kis fogadóba meghálni, aztán
maga is hazament. Miközben Pál és Gábor dideregve vetkőztek le a
fűtetlen szobában, az utóbbi megszólalt:
– Te, ha ez a szél eltépné a töltéseket, úgy-e víz alá kerülne az egész
Hollandia?
– Bizony víz alá. De ez nem történhetik meg.
– Miért?
– Mert itt nem lopnak el semmit a gátépítéseknél, hanem becsületesen
arra fordítottak minden pénzt. Azért hát: fordulj be és aludj!
Puskás szerette volna megkérdezni, hogy hol loptak el a gátépítéseknél
minden pénzt. De aztán eszébe jutott, hogy bizonyosan – Romániában. – S
ebben megnyugodva, szépen elaludt.

IV.
Bótai Barna a Nobelstraaton lakott s ugyanott fogadtak barátaink is
lakást, még pedig nem együtt, hanem külön-külön. Simándy havi tizenhat
forintért Lamersnél, a gazdag péknél kapott két szobát, s Puskás is
kénytelen volt két szobát venni, mert itt egy szoba nem kiadó. A
hollandus nem tud olyan szegény ördögöt elképzelni, a ki egy szobával
megelégedjék, azonfölül nem tartja a jó izléssel és az egészséggel
összeférőnek, hogy valaki ugyanott legyen nappal, a hol hált. Azért
inkább az egy szobát is deszkafallal kétfelé osztja s mint kétszobás
lakást hirdeti. Egyik a hálószoba, másik a nappali. A fiúk, kik Enyeden
hatod- és nyolczadmagukkal háltak egy szobában, meglehetős nagy úrnak
érezték magukat így egyedül, bár három lépéssel egész birodalmukat
végigmérték. A szobában filigrán fekete bútorok voltak, a tapétás
falakon régi hollandi mesterek rézkarczai és városok fotográfiái
függtek. Volt tükör is és fehér csipkefüggöny az ablakokon. Mindegyik
kosztot is fogadott a gazdájánál, mert Bótai arról biztosította őket,
hogy a korcsmai élet drágába fog kerülni. Simándynak volt egy szép
erkélye, tele virágokkal, Puskás ablakai hátrafelé, egy grachtra
nyíltak, a honnan fölhallatszott a víz locsogása. Puskásnak mindjárt
első nap összeütközése volt Hollandiával. Reggel hatkor ugyanis bejött
hozzá egy nagy csontos, vén asszony, mint utólag kiderült, a szobalány,
szó nélkül rányitotta az ablakot, fölszedte a padlóról a szőnyeget, s
előkészületeket tett a súrolásra. Puskás azonban szépen fülön csípte s
kitette a folyosóra a vizes dézsájával együtt. Aztán bezárta az ajtót s
aludt délig. Délben megjelent nála a gazdája, egy elemi iskolai tanító s
miután hosszabb beszédet intézett Gáborhoz hollandus nyelven, átadta
neki nyomtatásban a házi rendet, melyhez vagy alkalmazkodik vagy pusztul
innen. Ezzel intett a trabális szobalánynak, a ki jött és dühösen, egész
szenvedélylyel súrolni kezdett. Aztán behozta neki a reggeli
járandóságot, egy csésze teát, egy bögre tejjel és vajas
kenyérszeletekkel, utána a déli járandóságot: egy csésze tejes kávét s
figyelmeztette, hogy délután öt órakor lesz az ebéd, este kilenczkor
pedig megint kap egy csésze teát, tejjel. A góbé a lánynak az evésre
vonatkozó fölvilágosításait azonnal ösztönszerűleg kitalálta, bár egy
szót sem értett a beszédjéből.
Harmadnap újra együtt ültek az _Izgatott Czápá_-nál.
– Fiúk, – szólt Bótai, – holnap viszlek benneteket a stipendium első
részletét fölvenni. Fejenkint száz hollandi forintokat fogtok kapni,
főtisztelendő doktor Valeton úrtól.
– Ki az?
– Az a stipendium kuratóriumának mostani elnöke, különben pedig a zsidó
exegezis tanára.
Puskás nevetett.
– Mégis különös, hogy én összejárhatom egész Magyarországot s nem
találok embert, a ki nekem száz forintot adjon, ez az ismeretlen
hollandus pedig, a ki sohse látott, száz aranyforintokat számláljon le a
markomba.
– Nem ingyen teszi. Ő, mint a kuratórium elnöke, ezer forintot kap
évenkint ezért a hivatalért.
– Rengeteg pénzből állhat ez az alapítvány.
– Majd elmondom neked töviről-hegyire az egészet. Legalább tudd, miből
pénzelsz. Különös dolog az, fiúk, hogy mi, református papok, a kik
otthon oly szegények és elhagyottak vagyunk, idegen országokból oly
nemes és önzetlen támogatásban részesülünk. Értem a skótországi és
hollandi alapítványokat. Mi érdekük ezeknek, hogy mi pusztulunk-e vagy
virágzunk abban a messzeeső keleti országban?… Tudjátok meg, hogy a mi
patrónusunk egy Bernhard nevű pfalzi ember, a ki a mult század közepén
szintén utrechti teológus volt. A papi pálya azonban nem vonzotta,
beállt kereskedőnek és nyakába vette a világot. Hosszabb ideig
tartózkodott Magyarországon, ott meggazdagodott s magyar lányt vett el
feleségül… Gyermeke nem lévén, egész vagyonát jótékony alapítványokba
fektette… Többek közt az utrechti egyetemen is tett alapítványt,
eredetileg csupán pfalzi és magyar teológusok számára… Megható dolog az,
fiúk, hogy a felesége iránt való gyöngédségből a magyarokról se
feledkezett meg.
– Hány magyarra szól az alapítvány?
– Legkevesebb háromra, mert mint az alapító-levél mondja: egy megunná
magát, kettő közül az egyik beteg lehet, tehát legyenek minimum hárman.
Volt idő, mikor magyarok többen voltak itt, mint pfalziak. Abból az
időből ered, hogy a teológián ma is a következő elnevezések vannak: 1.
_Gens batavorum_, ezek a tulajdonképpeni hollandusok, az anyaország
fiai; 2. _gens afrorum_, a gyarmatlakó hollandusok fiai; 3. _gens
hungarorum_, a kik alatt az összes külföldieket értették; így a
_stipendium Bernardinumon_ ma a németek vannak túlsúlyban, de azért ők
is a gens hungaricához számíttatnak.
– S miért vannak most a németek túlsúlyban?
– 1820-ban, fejedelmi szóra, Németországban megtörtént az egyházi unió,
a mi az igazi kálvinista egyházat az egész birodalomban megsemmisítette.
Azóta egész Németország teológusainak, nemcsak a pfalziaknak, van joguk
a stipendium Bernardinumra pályázni. S mi leszorultunk háromra. Most hát
tudtok mindent. Ezt különben Valeton úr holnap mind el fogja mondani
nektek, de jobb, ha előre tudjátok, mert egy szót se fogtok az ő
hollandus beszédéből érteni…
Bótai köhögött. Simándy élesen nézett rá. Barátja arcza néha úgy
eltorzult, mintha egy láthatatlan kéz marokra fogva összeszoritotta
volna a tüdejét. Simándy mélyet sóhajtott, aztán kinézett az ablakon a
ködös levegőbe. Nem tudta volna megmondani, hogy miért, de rossz
sejtelmek zsibongtak lelkében. Ha egy pillanatra behunyta szemét,
azonnal Bótait látta valami sárga ködben távolodni, halványodni,
elveszni, eltűnni.
– Ez a nyomorult köhögés kínoz mindig, – suttogta Barna.
– Miért nem mégy orvoshoz?
– Voltam. Valami port rendelt, de bizony nem sokat használt.
– Talán sokat dolgozol?
– Tavaly sokat tanultam. Most csak a gazdám fiával van sok vesződségem.
Nehézfejű, akaratos kölyök.
Simándy gondolkozott egy kicsit.
– Te Barna, add át nekem azt a ficzkót. Németre meg latinra én is tudom
tanítani…
Bótai arczára mintha sötét pir szökött volna.
– Nem lehet, nekem szükségem van arra a havi húsz forintra.
Halkabban hozzátette:
– Tudod, az apámnak küldöm. Én ingyen el akartam vállalni a fiút, de a
hollandus ezen annyira elbámult, mintha hirtelen megbolondultam volna.
Erre azt mondtam neki, hogy fizessen annyit, a mennyit akar. Azóta húsz
forintot fizet havonkint.
Simándy gyöngéden megsímogatta Bótai kezét.
– Nem értettél meg, édes fiam. Én csak addig akarlak helyettesíteni, a
míg kipihened magadat. Mondjuk, egy hónapig, vagy hat hétig. Ezért csak
nem reflektálok fizetésre? Mi nem vagyunk hollandusok, öreg. Mi
szívességeket is tehetünk egymással… Ugyan ne nézz rám olyan sötéten…
Látszik, hogy régen nem voltál otthon, elködösödött benned a magyar
fölfogás. Meg se érted, hogy az én ajánlatom milyen természetes…
– Nincs abba semmi, – szólt Puskás.
Simándy odahajolt Bótai füléhez s halkan mondá:
– Én nekem jogom van így beszélni. Én több vagyok, mint barátod, gondolj
a jövőre…
Szomorú mosoly futott végig Bótai arczán.
– A jövőre? – dörmögött maga elé. – Sokszor gondoltam rá, de nem látom
ettől az istentelen ködtől… eddig nem rajzolódtak elém soha a jövő
képei… de most, most, hogy ti itt vagytok, látom a tiszta kis parókiát
az Olt zúgó vize mellett, a gyümölcsös kertet, Anikót sürögni házi
szőttes ruhájában, téged hosszú pipával a szádban, a mint fiadnak, az
elbámészkodó kis Barnabásnak, az én kis öcsémnek a tornáczon
füstkarikákat fújsz… Mert azt kikötöm, hogy az elsőnek Barnabás legyen a
neve…
Simándy boldog mosolylyal hallgatta Barna beszédét.
– Meglesz öreg, meglesz minden, de azt a hollandi fattyut nekem engeded
át.
Gábor csak most értette meg a dolgot, s pokoli döngetést vitt véghez az
asztalon.
– Erre iszunk, fiúk. Hát annyira vagy, Pali? Anikó egészségére,
gyerekek. No, Barna, a sógorodnak csak szót fogadsz? Jó kézbe kerül a
gazdádnak, Baljon úrnak a gyereke. Attól ne félj.
És jó hangulatban ittak az otthonvalók egészségére. És Bótai
elhallgatott, nem szólt egy szót se arról, hogy mikor a maga jövőjére
gondol, ráborul a nehéz hollandi köd és lelke hiába vergődik, vak marad
és nem lát semmit… És Simándy elhallgatott és nem árulta el, hogy ha
lehúnyja a szemét, az a félelmes, sárga köd ráborul barátjára és egyre
jobban elmossa a körvonalait. Hallgattak. És Puskás maga beszélt,
nevetett, tréfált, ivott. Megbecsülhetetlen fiú volt. A maga örökös jó
kedvével kedvesen és hasznosan kitöltötte a kinos szüneteket, mikor
társainak lelkén nehéz gondolatok bús árnyékként suhantak végig.

V.
Fölvették zsinóros, hosszú fekete kabátjukat, hozzá magyar kucsmát
tettek a fejükre és elindúltak mindhárman a Rijks-Universiteit palotája
felé, hogy a két újonnan jött studens dr. P. I. I. Valeton úrnak
bemutassa magát és átvegye a járandóság első részletét.
Valeton úr hivatalos szobájában várta őket. Magas, erőteljes, borotvált
képű, hosszú hajú ember volt, a ki pápaszeme mögül élesen belenézett az
előtte állónak szemébe. Barátainkat Bótai mutatta be, mindegyikkel kezet
fogott, azután íróasztalára támaszkodva, vagy öt perczig beszélt nekik
hollandusul. Bótai a szemével intett társainak: ez az, a mit én már
tegnap elmondtam nektek. Végre elhallgatott és várni látszott. Ekkor
előlépett Simándy Pál s németül így szólt:
– Főtisztelendő professzor úr! Mi, egy távol hazának gyermekei, a
református vallás hithű fiai, leendő papjai és apostolai, eljöttünk,
hogy tudományban gyarapodva, hitünkben megerősödve egykor otthon az
Urnak jeles szolgái lehessünk. Eljöttünk mint a szarvas a hives patakra,
hogy szomjúságunkat a protestantizmus tiszta forrásainál eloltsuk…
Valeton türelmetlen mozdulatot tett.
– Ne folytassa, humanissime; önök egyszerűen tanulni jöttek ide, ne
használjon tehát abstrakt frázisokat. És pedig itt nemcsak a teológiai
tudományokban szerezhetnek jártasságot, hanem megismerhetik a bigottság
nélkül való szigorú erkölcsösséget is. Mitőlünk itt az egyetemen
elméleti oktatást nyer, de ajánlom, hogy pillantson bele a hollandi
életbe, a hol a gyakorlati eredményekkel megismerkedhetik. Hová való?
Simándy megfelelt a professzor összes kérdéseire, s aztán a
nagytudományú úr Puskáshoz fordult valami német kérdéssel.
– Nescio germanice, – felelt emelt fővel a góbé.[1]
– At scisne latine? – folytatta a professzor.
– Scio.
– Ubi est domicilum vestrum?
– In Transsilvania.
– Quae terra est illa? Estne comitatus hungaricus?
– Transsilvania pars integralis est regni Hungariae, quae constat ex
pluribus comitatibus.
– Ergo es hungarus?
– Ita, sed ex gente nobili siculorum.
A professzor bámulva tolta föl pápaszemét a homlokára.
– Si es siculus, patria tua debet esse Sicilia.
– Quod deus avertat! – kiáltott Gábor, kin már a kimerülés jelei s kövér
verejtékcseppek kezdtek mutatkozni. Azért Bótai segítségére sietett s
Gábort kihúzta a bajból és Szicziliából.
– Ördög bujjék beléd a szikulus büszkeségeddel, – feddé őt távozásuk
után Simándy, – elégedjél meg azzal, hogy a professzor annyit tud, hogy
Magyarország és magyarok vannak a világon. Mit akarod őt megtanítani
arra, hogy miféle árnyalatokból állunk otthon? Mi köze neki ahhoz, hogy
a magyarok egy része a farkast toportyánféregnek, a kukoriczát pedig
törökbúzának mondja?
Puskás daczosan visszafelelt:
– Jó, jó, nekem beszélhetsz, tudod, hogy nem engedek a negyvennyolczból.
Azért mégis imponáltam neki a latin beszédemmel.
– Szegény Cicero, hogy foroghatott a sírjában.
– No, komám, akkor Goethével versenyt foroghattak, – vágott oda Puskás,
Simándy német tudományára czélozva.
– Csitt, szittyák, orvtámadás fenyeget! – kiáltott Bótai.
A kapunál egy studens lépett feléjük, a fején parányi sipkával.
– Kolléga Potáj, megérkeztek a barátai?
– Meg. Itt is vannak. Simándy, Puskás.
A diák nagyokat rándított az eléje nyújtott kezeken.
– Örvendek, nevem Bienert. Ma este várjuk az urakat a _Kneipe_-ben, egy
kis ismerkedésre.
– Ott leszünk.
A diák újra elhelyezett három szabályos kézrándítást és eltávozott.
– Ki ez? – kérdé Simándy.
– Ez a _Stipendium Bernardinum_ magyar és német ösztöndíjasai által
alakított közös egyesületnek az elnöke. Mikor az új stipendisták
megérkeznek, mindig összegyűl az egyesület egy kis barátságos murira.
– Kinek a költségén? – kérdé Puskás nem minden aggodalom nélkül.
Bótai mosolygott.
– Van ott egy kis _Sauffond_, melyet magyarul söralapítványnak lehetne
nevezni, de bizony nektek is meg kell ereszteni egy pár piczulát.
– Megeresztjük fiam – felelt nagylelkűen Puskás, – csak azt sajnálom,
hogy németek isszák meg.
– Hadd el, ezek a mi legjobb pajtásaink itt, mert épp olyan szegény
ördögök, mint mi. Hollandus diákkal nehezebb ám megismerkedni, barátom!
Van olyan, hogy háromezer forint zsebpénzt kap hazulról. Van olyan, hogy
már feleséges ember s most jár az egyetemre. Azokkal mi nem tarthatunk
lépést.
Puskás, mióta hollandi sárgacsikók csörögtek a zsebében, bátrabban
nézett szét és emeltebben hordta a fejét. Elmentek sétálni a Maliebaan
százados hársfái alá. A lombok már nagyon ritkultak, s a sárga
faleveleket öreg emberek szedték kosárba. Egyszerre csak Simándy érezte,
hogy Bótai erősen belemarkol a karjába. Követte barátja tekintetét. Egy
leányalak közeledett feléjük, egyszerű szürke ruhában. Bótai arra
nézett. A mint a leány közelebb jött hozzájuk, Bótai keze remegni
kezdett, szivének minden lüktetése mintha megütötte volna Simándy
karját. A leány egy öreg asszonynyal jött és nem nézett se jobbra, se
balra. A fiuk mind a hárman nagyot köszöntek, az öreg asszony
végigmustrálta őket s visszabólintott, de a leány nem nézett föl.
– Ki volt ez? – kérdé Puskás.
– A gazdám leánya.
– Nem nagyon kiváncsi ránk, föl se pillantott. Csinos?
– Az.
– No, már hozzád nyájasabb lehetne, a ki nemcsak lakó, de nevelő is vagy
a háznál.
– Ez itt nem szokás. S ha azt hiszed, hogy te Utrechtben nagyon sok
nyájas mosolyt fogsz kapni a leányoktól, érzékenyen csalódol. Ne igen
csókolódzzál itt az omnibusz tetején, mert könnyen kicsaphatnak az
egyetemről.
Ezt Simándy mondta, a ki látta, hogy Bótai kínos zavarban van.
– No, már én hozzá szegődöm, ha neked vagyok és hazakisérem a kicsikét.
Ez a legegyszerűbb gavalléria.
– Igen, Sepsi-Szent-Györgyön, de nem Hollandiában. Itt a leány csak a
vőlegényével sétálhat az utczán.
Ezt már Bótai mondta, a ki ezalatt összeszedte magát. Szó nélkül
haladtak odább s Puskás ismételten kisérletet tett, hogy valamely
úrileány tekintetét önmagára vonja, de sikertelenül. A min két barátja
sokat mulatott.
Simándynak az volt a benyomása, hogy ez valami könyörtelen, hideg
hollandi szent. S lopva egy tekintetet vetett Bótaira, a ki földre
szegzett tekintettel ment mellette, mintha a leány lábanyomát kereste
volna a halálravált, elhervadt levelek közt. S nem tudott róla számot
adni, hogy miért, de lassan valami tompa fájdalom siklott be a szivébe,
a mint arra az érzéktelenül tova haladó ifjú leányra gondolt s ezt a
sápadt fiút nézte…

VI.
A Bernhard-féle stipendium idegen élvezőinek külön egyesületük volt,
mely _Verein deutsch-ungarischer Studenten_ nevet viselt. Ennek
hivatalos helyisége az _Oude grachton_ (ó-csatorna) feküdt, a
Münzer-féle sörház fölött az első emeleten. Itt várták a német kollégák
a magyarokat egy kis ismerkedési _Festcommersre_. Mikor az alsó kocsmai
csaposlegény, Szepl, a becsületes bajor, a ki idefönt az előkelőség
szempontjából Baptiszt névre hallgatott, jelentette, hogy jönnek az
ujak, egy diák a rossz zongorához ugrott s a Rákóczi-indulót kezdte
verni. A diákok sorfalat álltak, égő gyertyával a kezükben s dörgő
hurrát ordítottak a magyarok fülébe. Azután libasorban körüljárták őket
s hatalmas kézszorításokkal, parolákkal ösmerkedtek.
Simándyt és Puskást az elnök két oldalára ültették s egy huzamos
szalamander dörzsölés után harsányan kommandirozott exszel megkezdődött
a sörivás. Miután a poharat fölfordítva az asztalra tették, mutatni,
hogy csöpp se maradt benne, az elnök elkiáltotta:
– Baptiszt! A csizmát!
Egy nagy üvegcsizmát vagy tiz liter sörrel megtöltve eléjük tettek.
– Ezt te fizeted, pajtás – sugta Bienert Simándy fülébe, – de én kezdem
meg.
Azzal intett a két legfiatalabb studensnek, a kik a csizmát az elnök
előtt magasra emelték. Ő meg kezdé:
– Elválaszt minket a nyelv, a nemzetiség, a távolság. De összehozott a
közös vallás. Honoljon köztünk és virágozzék mindig a baráti szeretet.
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Elnémult harangok: Regény - 03
  • Parts
  • Elnémult harangok: Regény - 01
    Total number of words is 3980
    Total number of unique words is 2113
    30.7 of words are in the 2000 most common words
    42.5 of words are in the 5000 most common words
    48.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elnémult harangok: Regény - 02
    Total number of words is 3927
    Total number of unique words is 2014
    32.2 of words are in the 2000 most common words
    45.7 of words are in the 5000 most common words
    52.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elnémult harangok: Regény - 03
    Total number of words is 4123
    Total number of unique words is 1932
    34.5 of words are in the 2000 most common words
    48.6 of words are in the 5000 most common words
    54.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elnémult harangok: Regény - 04
    Total number of words is 4109
    Total number of unique words is 2041
    33.7 of words are in the 2000 most common words
    48.7 of words are in the 5000 most common words
    55.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elnémult harangok: Regény - 05
    Total number of words is 4113
    Total number of unique words is 2007
    34.3 of words are in the 2000 most common words
    47.9 of words are in the 5000 most common words
    55.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elnémult harangok: Regény - 06
    Total number of words is 4009
    Total number of unique words is 2006
    31.2 of words are in the 2000 most common words
    45.1 of words are in the 5000 most common words
    53.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elnémult harangok: Regény - 07
    Total number of words is 4085
    Total number of unique words is 2036
    30.2 of words are in the 2000 most common words
    44.9 of words are in the 5000 most common words
    51.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elnémult harangok: Regény - 08
    Total number of words is 4098
    Total number of unique words is 2078
    30.8 of words are in the 2000 most common words
    42.9 of words are in the 5000 most common words
    49.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elnémult harangok: Regény - 09
    Total number of words is 4079
    Total number of unique words is 2013
    33.8 of words are in the 2000 most common words
    46.9 of words are in the 5000 most common words
    53.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elnémult harangok: Regény - 10
    Total number of words is 4074
    Total number of unique words is 1982
    33.2 of words are in the 2000 most common words
    48.9 of words are in the 5000 most common words
    56.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elnémult harangok: Regény - 11
    Total number of words is 4121
    Total number of unique words is 1884
    33.0 of words are in the 2000 most common words
    46.7 of words are in the 5000 most common words
    52.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elnémult harangok: Regény - 12
    Total number of words is 4093
    Total number of unique words is 1881
    35.3 of words are in the 2000 most common words
    48.5 of words are in the 5000 most common words
    54.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elnémult harangok: Regény - 13
    Total number of words is 4138
    Total number of unique words is 2027
    33.8 of words are in the 2000 most common words
    47.5 of words are in the 5000 most common words
    55.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elnémult harangok: Regény - 14
    Total number of words is 4084
    Total number of unique words is 1992
    34.7 of words are in the 2000 most common words
    49.5 of words are in the 5000 most common words
    57.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elnémult harangok: Regény - 15
    Total number of words is 4160
    Total number of unique words is 1966
    34.4 of words are in the 2000 most common words
    48.8 of words are in the 5000 most common words
    55.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elnémult harangok: Regény - 16
    Total number of words is 4092
    Total number of unique words is 1852
    36.7 of words are in the 2000 most common words
    51.5 of words are in the 5000 most common words
    58.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elnémult harangok: Regény - 17
    Total number of words is 3204
    Total number of unique words is 1610
    33.9 of words are in the 2000 most common words
    47.9 of words are in the 5000 most common words
    54.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.