Elektra - 2

Total number of words is 3868
Total number of unique words is 1759
29.5 of words are in the 2000 most common words
41.5 of words are in the 5000 most common words
47.8 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
Klytaemnestra. Hatalmas Artemisre! el nem kerülöd
A büntetést, mihelyt Aegisthos visszatér.
Elektra. No lásd, haragra lobbanál, holott szabad
Szót engedél; de meghallgatni nem tudod.
Klytaemnestra. De hát nyugodtan még áldozni sem lehet,
Mivel szabad pórázra hagytam nyelvedet?
Elektra. Csak rajta, áldozz, nem zavarlak. Ajkamat
Többé ne vádold, mert egy szót sem szólok én.
Klytaemnestra (egyik hölgyéhez). Nyujtsd hát te, ki mellettem állsz, az áldozat
Gyümölcseit ez istennek, hogy hallja meg
Imáimat jelen borzalmaim között. (Az oltár felé fordul.)
Hallgasd meg hát, oh Phoebos, védő istenem,
Elfojtott hangom’; mert nem híveim között
Beszélek hozzád, és minden szót nem lehet
Napfényre hoznom, míg ez itt mellettem áll,
Nehogy boszúja és nem pihenő szava
Az összes várost csalfa hirrel töltse be.
Hallgass meg hát úgy, a mint hozzád szólok én.
A kétértelmü álomképet, a melyet
Ma éjjel láttam, hogyha kedvezőt jelent,
Engedd rajtam beteljesülni, nagy király!
De hogyha rossz, úgy forditsd ellenimre azt,
S ne hadd, hogy bárki álnok csellel e jelen
Jólétemet képes legyen megdönteni;
Oh add, hogy éltem mindig felhőtlen legyen,
S békével kormányozzam Atreus lakát,
Szeretteim körében, kikkel most vagyok;
S boldog napokra keljek gyermekim között,
Kiket nem lázit ellenem rosz indulat.
Hallgasd meg ezt, oh nagy Apollo, kegyesen,
És add meg mindnyájunknak, a mit kér imánk;
A többi mást, habár szóval nem mondom is,
Isten létedre, úgy hiszem, jól ismered.
Hisz mindent tisztán látnak Zeus szülöttei.
(A nevelő fellép.)
Nevelő. Oh idegen nők, mint lehetne biztosan
Megtudnom, ez-e Aegisthos király laka?
Kar. Valóban ez, oh idegen; jól gondolád.
Nevelő. S nem tévedek, ha ezt nejének gondolom?
Királynénak mutatja fényes külseje.
Kar. Minden bizonynyal; a királyné ez maga.
Nevelő. Üdvözlégy, oh királyné! Kedves hirt hozok
Neked s férjednek, jó barátod résziről.
Klytaemnestra. Örömmel hallom; ámde mindenekelőtt
Kivánom tudni, mily embertől küldetél?
Nevelő. Phanoteus Phokisból fontos hirt izen.
Klytaemnestra. Minő hirt, mondd, oh idegen? Hisz jól tudom,
Baráttól csak baráti szót hozhatsz nekünk.
Nevelő. Meghalt Orestes; ennyi röviden a hir.
Elektra. Oh jaj nekem, meghaltam én is e napon!
Klytaemnestra. Mit mondasz, oh mit mondasz? Ne ügyelj reá.
Nevelő. Meghalt Orestes, mondtam, s mondom újra most.
Elektra. Ah én szegény, elvesztem, semmivé levék!
Klytaemnestra. Gondolj magad dolgával. Te meg idegen,
Beszéld el a valót nekem. Mint halt meg ő?
Nevelő. Ezért küldettem; elmondom hát a valót.
Hellas dicső harczünnepére megjövén,
Hogy Delphi játékában küzdő részt vegyen,
Alig hallá a hirnök harsány szózatát,
Versenyfutást hirdetve első harcz gyanánt:
Mindenkitől csodálva, megjelent legott,
S mint várható volt, megfutván a pályatért,
A győzelem dicső jutalmát elnyeré.
Hogy a sokat kevés szavakkal mondjam el:
Nem láttam ily erőt s ily tetteket soha.
Ez egyet halld: a pálya minden versenyén,
Mit a harczbírák hirdetének ős szokás
Szerint, övé volt minden győzedelmi díj;
Mindenki őt magasztalá, az argosit;
Orestes – mondák – Agamemnon hős fia,
Ki hajdan Hellas híres sergét vezeté.
Igy történt; ám ha isten karja sujt reánk,
Csapásitól nem óv meg semmi hős erő.
Másnap, midőn a fürge lábú paripák
Gyors versenyére jött a sor napkeltekor,
Számos szekérhajtóval ő is megjelent.
Achaja egyet külde, egyet Sparta is,
Kettő jött Libyából kettős fogaton;
Utánuk ötödiknek ő jött thessali
Lovakkal; majd Aetoliából pej csikón
A hatodik; magnesi volt a hetedik;
Fehér lovakkal külde egyet Aenia;
Az isten épitette Athen[26] szülte a
Következőt; s boeoti zárta be a sort.
Majd rendbe álltak, a miként a harczbirák
Tüzték ki sors szerint a szekerek helyét,
S az érczkürtnek szavára elszáguldtanak,
A méneket biztatva és a zabolát
Rángatva; a dübörgő szekerek zaja
Betölté az egész utat; magasra szállt
A por; egymásra tódult a szekértömeg,
És nem kimélte egyikök sem ostorát,
Hogy hátra hagyja társa tengelyét s lovát.
Mert a küllőket s a versenyzők vállait
Habbal szórták be a tajtékzó paripák.
De ő a mint kerékagyával súrolá
A legszélső korlátot, rudasát szabad
Futásra hagyva, visszarántá nyergesét.
Kezdetben egyenest haladt a tiz szekér;
De nemsokára elragadják Aenia
Küldöttét bokros ménei, s a többivel
Szemközt rohanva hat-hét forduló után,
Homlokkal Barke[27] szekérnek rontanak;
Egymásra dőlt ez egy baj folytán mind a két
Kocsi, s az egyik széttöré a másikat,
Szekér-romok boríták Krisa mezejét.
De az ügyes atheni észrevevé ezt,
Kitér az útból és megáll, a paripák
Zavart hullámit oldalt hagyja hirtelen.
A sor végén haladt Orestes, méneit
Nem fárasztván, a verseny végében bizott;
De látva, hogy csak még egy versenytárs maradt,
Utána száguld, harsány hanggal sürgeti
Gyors méneit; utól is éri csakhamar,
S egymás mellett vágtatnak, majd ez, majd amaz
Előzi meg lófejjel társa fogatát,
Baj nélkül végze eddiglen futást,
Töretlen szekéren állt töretlen a hős;
De most a fordulónál meglazitva bal
Lovának gyeplőszárát, észrevétlenül
A korláthoz csapódott; eltört tengelye,
S ő bakjáról lebukva, bekeveredett
A szétszakadt szíjakba; és hogy földre húllt,
A pályán végig száguldoztak ménei.
A néptömeg szemlélve gyászos esetét,
Hangos sirással jajgat ez ifjú felett,
Ki ily tettekre ily gyötrelmet nyert dijul,
A földön vonszoltatva, majd az ég felé
Forditva lábát; miglen versenytársai
Megálliták nagy fáradsággal méneit,
S kioldák vérző testét, melynek nyomorult
Alakját meg nem ismeré baráti szem.
Égő máglyára tették tüstént, s phokisi
Választott férfiak elhozzák most kicsiny
Edényben nagy testének gyászos hamvait,
Hogy önhazája földén fedje síri hant.
Igy történt ez. Fájdalmas elbeszélve is,
De látni mindazt, mint mi láttuk: legnagyobb
Minden keserv közt, melyet láttam valaha.
Kar. Hajh! látom, ős királyaink egész faja
Kipusztul immár végső sarjadékaig.
Klytaemnestra. Oh Zeus, mi ez? Szerencsének nevezzem-e,
Vagy gyásznak, mely hasznot hajt? Mily kinos, saját
Gyötrelmem árán váltanom meg éltemet.
Nevelő. Mért csügged e beszédre, oh asszony, szived?
Klytaemnestra. Hatalmas a szülő szerelme; gyermekét,
Bár roszat szenved tőle, nem gyülölheti.
Nevelő. Úgy látszik hát, hiában jöttem én ide.
Klytaemnestra. Nem úgy. Miként lett volna útad hasztalan.
Holott biztos hírt hoztál a halott felől,
Ki szivemnek szülötte lévén, elhagyá
Emlőmet, ápolásomat, és idegen
Földön bujdosva, a mióta távozott
E honból, többé szemmel nem tekinte rám,
De atyjáért szörnyű boszúval rémitett;
Hogy enyhe álom éjjel, nappal egyaránt
Kerülte szempillámat; s minden pillanat
A haldokló utolsó percze volt reám.
De mától fogva többé nem remeg szivem
E lánytól s tőle, mert e lány nagyobb csapás
Volt rám, lakomban élve s szíva szüntelen
Szivemnek tiszta vérét; ámde ezután
Nyugodtan élünk, nem ijeszt már bosszuja.
Elektra. Oh én boldogtalan! Most már sirathatom
Halálodat, Orestes, mert gyász sorsodat
Anyád gúnynyal tetézi. Jól van-e ez így?
Klytaemnestra. Te nem vagy jól; de az, a mint van, jól van úgy.
Elektra. Oh halld ezt, a halottnak bosszu-szelleme!
Klytaemnestra. Hallá azt, a mit kelle, s jól meghallgatá.
Elektra. Csak gúnyolódjál, hisz szerencse ére most.
Klytaemnestra. Bizony Oresteseddel meg nem döntöd azt.
Elektra. Ah! megdőltünk mi, s téged meg nem dönthetünk.
Klytaemnestra. Nagy hálát érdemelne jöttöd, idegen,
Ha ennek nyelvességét is megdöntenéd.
Nevelő. Ha minden jól van, úgy én eltávozhatom.
Klytaemnestra. Oh nem; méltatlan volna e gyors távozás
Hozzám s a küldő jó baráthoz egyaránt.
Lépj hát a házba, ám e lányt hagyd ide kinn
Jajgatni önnön és szerettinek baján.
(Klytaemnestra kiséretével s a nevelővel a palotába megy.)
Elektra. Azt vélitek, bánkódik e boldogtalan,
Vagy szörnyü fájdalmában könnyet ejt szeme,
Hogy így kellett fiának elpusztulnia?
Igen, nevetve távozott. Oh én szegény!
Orestesem, halálod mily halál reám!
Mert elvivéd magaddal a végső reményt,
Mely egyedül maradt szivemben vígaszul,
Hogy megjösz egykor élve és megbosszulod
Atyánkat s engem. Most hová forduljak én?
Mert egyedül vagyok, megfosztva tőled és
Atyámtól. Rabszolgává kell lennem megint,
A leggyülöltebb emberek között, atyám
Gyilkosai közt. Nemde szép sors vár reám?
De egy födél alatt bizonynyal nem lakom
Velök jövőre; nem, itt e kapu előtt
Fog elhagyatva elhervadni életem.
Hadd öljön meg, kinek terhére van könyem
A palotában; jótét lesz rám a halál,
És kín az élet, mert nem vágyom élni már.

Első versszak.
Kar. Zeus boszuló villámai és
Te ragyogó nap tüze, megvagytok-e még, hogy
Ezt látva pihentek?
Elektra. Ah, ah! Jaj, jaj!
Kar. Oh lányka, miért sirsz?
Elektra. Hajh!
Kar. Tartsd vissza a nagy szót.
Elektra. Ne gyötörj.
Kar. Hogy?
Elektra. Csak bánatomat gúnyolod úgy,
Hogyha azért, kit a halál elragadott, újra reményt
Költeni vágysz bennem.

Első ellenversszak.
Kar. Amphiaraost asszonyi csel,[28]
Lásd, aranyos tőrbe csalá s földbe sülyeszté.
S most Hades ölében –
Elektra. Ah, ah! oh jaj!
Kar. El nagy hatalomban.
Elektra. Jaj!
Kar. Jaj ám! A gonosz nő –
Elektra. Elesett?
Kar. El.
Elektra. Tudom, tudom; ah! volt, ki boszút
Álljon a bú könyeiért; ámde nekem nincs; a ki volt,
Elragadák tőlem.

Második versszak.
Kar. Gyász borul, gyász leánya, rád.
Elektra. Ah jól, nagyon jól tudom én ezt,
Megtanitottak rá éltem
Szörnyű szenvedései.
Kar. Látjuk, a mit mondasz.
Elektra. Ne terelj hát soha,
Soha sem innen el –
Kar. Hogyan?
Elektra. Kihalt szivem reménye, hogy életemet
Védje nemes fivérem.

Második ellenversszak.
Kar. A halandó halál fia.
Elektra. De nem úgy, mint ő a szegény volt,
Hogy tépett gyeplők öljék meg
A gyorslábú versenyen.
Kar. Rettenetes balsors.
Elektra. Hogy ne! Hisz nélkülem,
Idegenek között –
Kar. Oh jaj!
Elektra. Veszett el élte, s nem fedi sirhalom őt,
Nem könnyezünk fölötte.[29]
(Chrysothemis sietve fellép.)
Chrysothemis. Öröm hajt hozzád, kedvesem! Mellőztem az
Illendőséget is, hogy gyorsan itt legyek.
Mert örömet jelentek: megszűnt már a baj,
Mely eddig annyi könynyel tölté meg szemed.
Elektra. Ugyan hol leltél bánatomra enyhülést,
Holott gyötrelmeimre nincs sehol sem ír?
Chrysothemis. Megérkezett Orestes, hidd szavamra ezt,
Oly biztosan, miként engem lát két szemed.
Elektra. Megőrültél-e, oh boldogtalan leány,
S kigúnyolod az én és ten fájdalmadat?
Chrysothemis. Nem, ősi tüzhelyemre, nem volt gúny szavam,
Megjött Orestes, újra mondom, hígy nekem.
Elektra. Oh jaj nekem szegénynek? És ugyan kitől
Hallád e szót, hogy oly erősen áll hited?
Chrysothemis. Ennen magamtól, nem mástól tudom; saját
Szemem bizonyságára épitém hitem.
Elektra. Ugyan minő bizonyság volt az, oh szegény?
Mi lobbantá e vészes lángra lelkedet?
Chrysothemis. Az istenekre, hallgass hát ki, s azután
Itéld meg: józan-e vagy esztelen szavam?
Elektra. Beszélj tehát, ha a beszéd kedvedre van.
Chrysothemis. Elmondok mindent, mit szememmel láttam én.
Midőn atyámnak ős sirjához érkezém,
A domb tetőjén frissen öntött tejpatak
Ötlött szemembe s a siron körös-körül
Mindennemű virágból fűzött koszorúk.
Csodálva vettem észre és mindenfelé
Tekinték, nincs e a közelben valaki?
De nyugalomban látva az egész helyet,
Közel menék a sirhoz; s végső szegletén
Frissen vágott hajfürtre tévedett szemem;
Alig hogy megpillantám, én boldogtalan,
Szivemben tüstént megvillant a sejtelem,
Hogy drága jó Orestesünknek műve ez;
S megérintvén kezemmel, szólni nem merék,
Hanem örömkönyekben úsztak szemeim.
Most is, mint akkor, rendületlenül hiszem,
Hogy tőle, és nem mástól származott e dísz.
Mert rajtam s rajtad kívül mást kit illet ez?
De én nem tettem, annyit biztosan tudok,
S te hogy’ tehetted volna, ki büntetlenül
E házból még az istenekhez sem mehetsz?
Anyánk pedig bizonynyal nem gondol reá,
S különben sem tehetné észrevétlenül.
Orestestől lehet csak e gyász tisztelet.
Bizzál hát drága testvér, mert az istenek
Közül nem lesz mindig csak ugyanaz velünk.
Eddig csak gyászt hozott ránk; ámde meglehet,
Hogy még e nap sok jónak lészen záloga.
Elektra. Ah! mint szánlak régóta dőreségedért.
Chrysothemis. Mi ez? Nem volt örvendetes reád szavam?
Elektra. Azt sem tudod, hová mégy, azt sem, mit beszélsz.
Chrysothemis. Ne tudnám azt, a mit szememmel láttam én?
Elektra. Meghalt Orestes, oh boldogtalan! Oda
Reményed, hogy megszabadit; ne várj reá.
Chrysothemis. Oh jaj nekem! Mily embertől hallottad ezt?
Elektra. Ki oldalánál volt, midőn ő elveszett.
Chrysothemis. És hol van ez? Valóban bámulat fog el.
Elektra. Benn; kedves vendég, nincs anyánk terhére ő.
Chrysothemis. Oh jaj nekem, szegénynek! Ám kitől van ott
Atyám sirján a sok halotti áldozat?
Elektra. Én azt hiszem legbiztosabbnak, a halott
Orestes emlékére áldozák fel azt.
Chrysothemis. Oh a szegény! S én oly örömmel síeték
Hozzád e hirrel, nem tudván, mily végzetes
Csapás sujtott ránk; ámde most, hogy megjövék,
A régi bánat mellett újat is lelek.
Elektra. Valóban igy van; ám, ha szómat fogadod,
E bánat súlyos terhét megkönnyitheted.
Chrysothemis. Ah, feltámaszthatom-e a halottakat?
Elektra. Nem erről szólok; nem vagyok ily esztelen.
Chrysothemis. És mit kivánsz, mit teljesitni rajtam áll?
Elektra. Hogy merd azt végbevinni, a mit rendelek.
Chrysothemis. Hasznát ha látom, vonakodni nem fogok.
Elektra. Gondold meg jól, fáradság nélkül nincs haszon.
Chrysothemis. Tudom; s erőmhöz képest mindent megteszek.
Elektra. Halld meg tehát, mi az, mit tenni szándokom.
Te is tudod, hogy több segélyt nem várhatunk
Barátainktól, mert az alvilág ura
Mind elragadta őket, s egyedül vagyunk.
Én, a mig hallám, hogy fivérem viruló
Erőben él, mindig reméltem biztosan,
Hogy megjön s bosszut áll atyánk halálaért;
De most hogy ő nincs többé, rád vetem szemem,
Jer, testvéreddel egyetértve ne habozz
Megölni Aegisthost, atyánk orgyilkosát.
Mert többé tőled semmit el nem titkolok.
Meddig maradsz még ily gondatlan, mily reményt
Táplálsz szivedben? Csak sóhajtanod szabad,
Hogy elvesztéd atyádnak gazdag örökét,
Csak bánkódnod szabad, hogy a hosszú idő
Pártádban, nász-ágy nélkül hoz aggkort reád.
Ne is reméld, hogy ez örömben valaha
Részed lesz; mert Aegisthos nem oly esztelen,
Hogy a mi törzsökünket felvirágzani
Engedje, önmagának biztos vesztire.
De ha tanácsaimnak útját követed,
Kegyességed dicséretet fog nyerni holt
Atyádtól ott lent, s testvéredtől egyaránt;
És azután, a mily szabadnak születél,
Olyan szabad lészsz, méltó nász jut részedül;
Mert a derékre szívesen néz mindenik.
Nem látod, mily dicsőség súgarát fogod
Reám s magadra, szóm fogadva, hinteni?
Mert minket látva mely polgár vagy idegen
Nem fog majd ily dicsérettel köszönteni:
Lássátok e testvéreket, barátaim.
Kik megmentették atyjok ősi hajlokát,
S hatalmas ellenségeiknek életét,
Önéltöket koczkára vetve, elvevék.
Szeressék és tiszteljék őket mindenek;
Az ünnepélyeken s a népgyüléseken
Nekik hódoljon minden, bátorságukért.
Bizonynyal így dicsőit az egész világ,
S éljünk vagy haljunk, fényes hírünk élni fog.
Fogadj tehát szót, küzdj atyánkért, kedvesem.
Segitsd testvéred, ments ki bajaim közül,
Mentsd meg magad, mert emlékezzél, hogy nemes
Szülöttre szégyen, élni szégyenletesen.
Kar. Okos megfontolásra nagy szüksége van
Annak, ki szól, s annak, ki hallgat, egyaránt.
Chrysothemis. Bizony beszédre nyitva ajkát, asszonyok,
Ő is megfontolhatta volna szavait,
Jobban, mint most, ha nem zavarná dőreség.
Hol jár szemed, hogy ily merész dacz fegyverét
Veszed kezedbe, s engem ily segélyre hivsz?
Nem látod azt, hogy nő vagy és nem férfiú,
S hatalmad ellenségeiddel föl nem ér?
Szerencséjök virágzik s napról-napra nő,
Mig a mienk enyészik, semmivé leszen.
Ki tudná elkerülni a szörnyű veszélyt,
Ily ember életére törve vakmerőn?
Vigyázz, nehogy rosz sorsunk rosszabbá legyen,
Ha valaki meghallja ily beszédedet.
Bizony nem lesz javunkra, nem hasznunkra sem,
Ha szép hirt nyerve meg kell halnunk dicstelen.
Nem a halál legszörnyűbb, ámde az, midőn
Halál után epedve meg nem halhatunk.
Oh kérlek hát esengve, fékezd haragod’,
Mig végleg el nem vesztünk s teljesen ki nem
Pusztult családunk. Azt, a mit mondál, örök
Titokban tartom, hogy ne hozzon vészt reád;
De valahára már tanuld meg azt te is,
Hogy engedj az erőnek ott, hol gyenge vagy.
Kar. Fogadd szavát; az ember legnagyobb java:
A bölcs megfontolás és józan értelem.
Elektra. Nem volt váratlan, a mit mondál; jól tudám,
Hogy azt, a mit ajánlok, el nem fogadod.
Igy hát saját kezemre s egymagamra vár
E munka; mert bizonynyal abba nem hagyom.
Chrysothemis. Ah!
Bár lettél volna ily merész lelkű atyánk
Halálakor; mindent kivivtál volna ott.
Elektra. Ugy érezék, de nem volt hozzá még eszem.
Chrysothemis. Maradj egész élted végéig ily eszű.
Elektra. Ilyest tanácsolsz, mert segitni nem akarsz.
Chrysothemis. Ki rosszat vállal önmagára, rosszra jut.
Elektra. Eszed’ irigylem, gyávaságod’ gyűlölöm.
Chrysothemis. Megérem azt, hogy egykor még dicsérni fogsz.
Elektra. Ne félj, hogy tőlem ér dicséret valaha.
Chrysothemis. Itélni fog majd erről a távol jövő.
Elektra. Menj innen; nem veszem már semmi hasznodat.
Chrysothemis. Vehetnéd; ámde rám hallgatni nem akarsz.
Elektra. Siess anyádhoz, mondj el mindent íziben.
Chrysothemis. Ily gyűlölettel nem gyűlöllek téged én.
Elektra. Lásd, mégis mint akarsz megszégyeníteni.
Chrysothemis. Megszégyenitni nem, csak gondra inteni.
Elektra. Követnem kell tehát a te itéleted’?
Chrysothemis. Ha józan lesz fejed, akkor majd te vezetsz.
Elektra. Mi baj, hogy ily jót mondasz s ily roszat müvelsz!
Chrysothemis. Valóban eltaláltad tennen bajodat.
Elektra. Hogyan? Azt véled, nem beszéltem jog szerint?
Chrysothemis. De meglehet, hogy néha bajba dönt a jog.
Elektra. Nincs kedvem élni ilyen törvények szerint.
Chrysothemis. Pedig dicsérni fogsz engem, ha megtevéd.
Elektra. Bizonynyal megteszem, nem rémit el szavad.
Chrysothemis. Igaz tehát? Nem változik meg szándokod?
Elektra. Előttem nincs gyülöltebb, mint a rossz tanács.
Chrysothemis. Nem hallgatod hát semmiben sem szavamat?
Elektra. Régóta áll, nem mától fogva, szándokom.
Chrysothemis. Megyek hát; mert te nem leszesz képes soha
Szavam, dicsérni, én sem a te módodat.
Elektra. Csak menj; nem foglak fölkeresni sohasem,
Bármily forrón óhajtanád is; mert hiszen
A legnagyobb botorság, űzni árnyakat.
Chrysothemis. Ha épen már ily bölcsnek képzeled magad’,
Maradj e bölcseséged mellett; majd ha rád
Zúdult a vész, helyesled akkor szavamat. (El.)

Első versszak.
Kar. Tekintsd a lég bölcs madarát, mi szorgosan
Óvja szülői életét,
Gondja mi híven őrzi azt,
A ki nevelte: és mi nem
Tudjuk e példaadást követni?
Zeus villámira és örök
Szent Themisre! a büntetés
Nem sokára lesujt már.
Hir szava, mely a föld sötét
Mélyibe hatsz, jelentsd meg az
Atreidáknak ott a gyászt,
Mondd el e bánatot és e szégyent.

Első ellenversszak.
Az ősi kór gyötri e házat egyre még,
S nem kötik a viszálkodó
Gyermeki párt baráti frigy
Szálai össze boldogan.
Ah egyedül maga küzd Elektra,
A boldogtalan, atyja gyász
Sorsán sírva, epedve, mint
A panaszos csalogány;
Őt nem ijeszti a halál,
Kész odadobni életét
A gonoszok halálaért.
Ah van-e ily szerető leány több?

Második versszak.
Nem kíván a valódi
Jó s nemes szégyenben élni, rosszul és
Névtelenül, oh lány!
Te is szegény, gyászos éltet vevél magadra,
Kerülve a gyalázatot; s egy szóban két dicséret ér:
Okosnak és jónak is neveznek.

Második ellenversszak.
Élj dúsan, diadallal,
Légy oly urrá ellened fölött, a mily
Rabja valál eddig;
Mert bár a balsors nehéz karja súlyosult rád,
Hiven megőrizéd a legnagyobb parancsot, és szived
Kegyes maradt s hű a nagy Zeushoz.
(Orestes jő Pyladessel és kiséretével. Egyik kisérő hamvvedert hoz.)
Orestes. Jól mondták-e nekünk az útat, asszonyok,
És jó helyen járunk-e itt czélunk felé?
Kar. Mit kívánsz tudni? Mily szándék hozott ide?
Orestes. Régóta keresem Aegisthos lakhelyét.
Kar. Ugy jó uton jársz, nem csalt meg a kalauz.
Orestes. S ki fogja ott a házban megjelenteni,
Hogy, kikre vágyva vártak, együtt megjövénk?
Kar (Elektrára mutatva). Ez, ha közel rokonnak kell jelenteni.
Orestes. Menj hát, oh asszony, és jelentsd, hogy a királyt
Kivánják látni Phokisból jött férfiak.
Elektra. Oh jaj nekem! Ti hozzátok talán nekünk
A nem rég hallott gyász hir biztos zálogát?
Orestes. Nem ismerem, mi hír ez; engem az öreg
Strophios küld, Orestesről hirt mondani.
Elektra. Minő hirt, idegen? Oly félelem fog el.
Orestes. A holt Orestes összegyüjtött hamvait
Hozzuk kicsiny edényben, a mint láthatod.
Elektra. Oh jaj nekem szegénynek! Ez, valóban ez;
Szememmel látom rettentő balsorsomat.
Orestes. Ha tán Orestes gyász halálát siratod,
Im ez edény takarja földi hamvait.
Elektra. Az istenekre, engedd meg hát, idegen,
Kezembe fognom ez edényt, ha őt fedi,
Hogy megsirassam, meggyászoljam enmagam’
S egész fajom’ e gyászos hamv-veder fölött.
Orestes (a kisérőkhöz). Adjátok át, akárki légyen ő. Hiszen
Nem ellenséges indulattal kéri ezt;
Hanem mint jó barátnő, vagy mint vérrokon.
Elektra (kezében tartva a hamvvedert). Oh szeretett Orestesem emléke te,
Az egyetlen, mi tőle maradál, mi más
Reménynyel váltunk el, s igy látlak újra most!
Ah! semmivé lett hamvad’ tartja most kezem,
S ragyogva távozál hazulról, gyermekem!
Inkább vesztettem volna én el éltemet,
Mint téged elorozva s a halál elől
Megmentve, idegen országba küldjelek;
Holtan feküdtél volna úgy azon napon,
Atyádnak sirját nyerve osztályrészedül.
Most számüzötten, idegen föld térein,
És tőlem távol kelle élted vesztened;
Nem moshatám meg szerető kezekkel, én
Szegény, holttested’, pusztító lángok közül
Nem gyüjtém össze hamvadat, jogom szerint.
Nem, idegen kéz szolgált, oh boldogtalan,
S kis hamvad kis edényben jő hozzám csupán.
Ah fájdalom! hiában volt az ápolás,
A melylyel hajdan, édes fáradság között,
Gondod’ viseltem; mert saját anyád soha
Nem szeretett úgy, a mint én szerettelek;
Nem volt a házban más dajkád, csak én magam;
S te mindig hozzám, testvéredhez, fordulál.
Most mindez elenyészett egyetlen napon,
Halálod által; mint a pusztitó vihar,
Mindent magaddal ragadál. Meghalt atyánk,
Meghaltam én, s te porrá, semmivé levél.
Kaczagnak ellenségeink, gonosz anyánk
Ujong nagy örömében; mert miként nekem
Titokban gyakran izenéd, boszús karod
Fejére sujtott volna. Ámde most a te
Balsorsod s az enyém mindezt elragadá,
Mely kedves alakod helyett e hamvakat
Vezérli hozzám és erőtlen árnyadat.
Oh jaj, jaj!
Oly nyomorult test! Jaj, jaj!
Oh rettenetes, ah, ah, jaj!
Ily sorsra jutva, kedvesem, mint megölél,
Oh drága testvér, mint megöltél engemet!
Végy hát magad mellé sirodba engem is,
Megsemmisültet semmiségbe, hogy veled
Lehessek ott lenn. Mert mig ide fenn valál,
Mindenben osztoztam veled; most halva is
Sirodnak közelében vágyom lenni én.
Mert a halottak, látom, kínt nem érzenek.
Kar. Elektra, gondold meg, halandó volt atyád
Az volt Orestes is; ne sirj tulságosan,
E sors jut mindnyájunknak osztályrészeül.
Orestes. Ah, ah! mit mondjak? Hol találok szavakat
E zavaromban? Többé nem hallgathatok.
Elektra. Mily fájdalom gyötör? Mily okból mondod ezt?
Orestes. Dicső Elektra színét látják szemeim?
Elektra. Önnön magát, de gyász és siralom között.
Orestes. Oh jaj nekem, mily szörnyü, rettentő nyomor!
Elektra. Csak nem miattam keseregsz, oh idegen?
Orestes. Oh gonoszul, gazul elferditett alak!
Elektra. Nekem szól és nem másnak jajszód, idegen!
Orestes. Ah igy kell élned, elhagyottan, férjtelen!
Elektra. Oh idegen, mért nézesz igy jajgatva rám?
Orestes. Oh hogy nem ismerém minden gyötrelmemet!
Elektra. S miben ismerteté meg azt veled szavam?
Orestes. Gyötrelmeid láttára ismerém meg azt.
Elektra. Kis részét láttad annak, a mit szenvedek.
Orestes. Mi mást láthatnék, a mi ennél iszonyúbb?
Elektra. A gyilkosokkal egy födél alatt lakom.
Orestes. Mily gyilkosokkal? Mily baj az, miről beszélsz?
Elektra. Atyám meggyilkolóival. Rabjok vagyok.
Orestes. Ki az, ki ily rabszolgaságra kényszerit?
Elektra. Anyának mondják, ámde nem tesz anyaként.
Orestes. Hogyan? Ver tán, vagy táplálékod’ vonja meg?
Elektra. Ver is, koplaltat is, minden roszszal tetéz.
Orestes. Nincs, a ki védjen, a ki meggátolja őt?
Elektra. Oh nincs; csak egy volt, s annak hamvait hozod.
Orestes. Boldogtalan, mily régen szánlak tégedet!
Elektra. E földön egyedül te szánod sorsomat.
Orestes. Nekem van egyedül hasonló bánatom.
Elektra. Csak nem vagy tán a mi családunkkal rokon?
Orestes. Megmondom, ha e nők nem ellenségeink.
Elektra. Megbizhatsz bennök, ismerem jó lelköket.
Orestes. Add hát e vedret, mindent megtudsz azután.
Elektra. Ne vedd el ezt, az istenekre, idegen!
Orestes. Fogadd szavam’, nem fogsz tévedni úgy soha.
Elektra. Fejedre kérlek, el ne vedd e kincsemet.
Orestes. Add át, ha mondom.
Elektra. Oh jaj, én boldogtalan!
Hamvadtól is megfosztanak, Orestesem!
Orestes. Hagyd e baljóslatú szót; ok nélkül zokogsz.
Elektra. Ok nélkül sírok meghalt testvérem fölött?
Orestes. Nem illik hozzád, róla ily szót mondani.
Elektra. Ugy megvet hát engem méltatlant a halott?
Orestes. Nem vet meg senki; ám nem téged illet ez.
(A hamvvederre mutat.)
Elektra. Hiszen Orestes hamvát tartják kezeim.
Orestes. Csak annak mondják, ámde nem Orestesé.
Elektra. Mily sirban nyugszik hát ő, a boldogtalan?
Orestes. Sehol; élők számára nem kell sirhalom.
Elektra. Mit mondasz, ifjú?
Orestes. Semmit, a mi nem igaz.
Elektra. Él hát Orestes?
Orestes. Él, ha én holt nem vagyok.
Elektra. Te vagy magad hát?
Orestes. Im tekintsd meg újjamon
Atyám gyürűjét, s lásd, valót beszélek-e?
Elektra. Oh drága szép nap!
Orestes. Szépnek mondom magam is.
Elektra. Édes hang! itt vagy?
Orestes. Nem kell mástól hallanod.
Elektra. Karomban vagy már?
Orestes. Bár maradnék mindig ott.
Elektra. Lássátok, oh polgárnők, kedves asszonyok,
Orestest, a ki meghalt cselből, és e csel
Volt épen az, mely megmenté most életét.
Kar. Jól látjuk őt, oh gyermek és örömkönyű
Csillog szemünkben e nagy boldogság felett.

Versszak.
Elektra. Oh drága törzs
Dicső sarja, drága törzs sarja te!
Ah ime eljövél!
Megjöttél, láttad, megleléd szerettidet.
Orestes. Megjöttem; ámde várj s maradj még csendesen.
Elektra. Mi végre?
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Elektra - 3
  • Parts
  • Elektra - 1
    Total number of words is 3860
    Total number of unique words is 1903
    28.3 of words are in the 2000 most common words
    39.8 of words are in the 5000 most common words
    46.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elektra - 2
    Total number of words is 3868
    Total number of unique words is 1759
    29.5 of words are in the 2000 most common words
    41.5 of words are in the 5000 most common words
    47.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elektra - 3
    Total number of words is 1789
    Total number of unique words is 914
    36.7 of words are in the 2000 most common words
    49.7 of words are in the 5000 most common words
    54.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.