Elbeszélések - 15

Total number of words is 4124
Total number of unique words is 1982
32.8 of words are in the 2000 most common words
46.0 of words are in the 5000 most common words
52.3 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
tánczával a levegőt… Szeretné látni…? Nem fogja látni! Nem fogja többé
senki sem látni…! Tettem róla…!
Látom, hogy örül neki. Ön jó ember, ha nincs is épen valami sok esze. De
jó ember, és azért jutalmúl adok önnek egy jó tanácsot. Soha se törődjék
a testi szépséggel. Higyje el, nem ér semmit a fényes szem, síma arcz,
bodros haj, fehér fog. Egy szorítás az én kezemtől, egy harapás az én
fogaimtól, és a fényes szem sötét üregébe pondró rakja petéit, göröngy
töri fel az arcz símaságát, gyíkok fonnak kötelet a bodros haj
szálaiból… Értem a férfiakat, mert a nőknek nem árt a szépség, úgyis ez
az ő egyetlen tőkéjük… De a férfiúnak van esze, bölcsesége, nem szorúlt
a szépségre… Mit használt neki az ő szépsége? Legyőztem őt, enyém lett
az arany alma, és mikor ő bele akart harapni, én haraptam az ő torkába…
Hahaha! Ne kérdje nevét, vagy ha épen tudni akarja, kérdezze meg a
gyíkoktól, pondróktól, százlábúaktól… azokkal van most, azokkal
ölelkezik, azokkal csókolózik…
Soha sem szenvedhettem, bántott hetyke viselete, boszantott haszontalan
ugrifüleskedése. S még engem mert ő lenézni, velem mert félvállról
beszélni! Tudták jól a gonosz rémek, hogy a világon legkevésbbé állhatom
ki, azért mindig vele boszantottak, az ő alakját mutogatták… Ha
menyasszonyom házába léptem, a túlsó ajtón bizonyára az ő alakja suhant
ki; ha a szőke lány hirtelen elugrott keblemről, és az ablakhoz futott,
az útczán bizonyára az ő árnyéka suhant át. Pedig csalódás volt az
egész, a rémek űztek velem játékot, szemeimet kápráztatták, csakhogy
mindenütt őt lássam. De nem szedtek rá. Felismertem terveiket s
kaczagtam rajtuk. Még arra is vetemedett egyikök, hogy a kert lugasában
alvó menyasszonyomnak félig nyilt ajkai közé rejtőzött, s mikor én a
lugasba léptem, annak a másiknak nevét sugta halk, epedő sóhajtással. De
hangjára ismertem a nyomorúltnak s kinevettem. Azt gondolta, elámít,
féltékenynyé tesz, az alvó leányra rohanok, megfojtom, és vége lesz
szerelmemnek, vége lesz házasságomnak. Átláttam ármányán s azért sem
tettem meg. Nem volt még itt az ideje.
Mit mondtam? Csitt! Ne mondja utánam e szót, véletlenűl szaladt ki
ajkamon. Nem értettem alatta semmit, ne ügyeljen rá. Hallgasson meg
helyette egy tanulságos mesét s okuljon belőle, ha van hozzá való esze.
Volt egyszer, hol nem volt, nem mondom meg, hol volt, egy nagy bölcs, a
ki tudott mindent a világon, csak egyet nem tudott. Ismerte a
csillagokat és összeköttetésben állt a hold lakóival, lejárt a föld
gyomrába és kileste a tűz születését, beszélt a szellemek nyelvén,
megértette az oroszlán ordítását, az egér czinczogását, a falevél
susogását, az egész természet örökös moraját tagolt hangokra szedte,
énekelt mint a madár, zúgott mint a tenger, sivított mint a vércse.
Elolvasta a hyeroglipheket, csak egy írást nem tudott elolvasni; ismert
minden titkot, csak egynek nem tudott nyomára jönni… Untatja mesém? Ha
untatja, nem mondom tovább. Nagyon érdekesnek találja? Az már más. Hol
is maradtunk? A nagy bölcsről volt szó? Micsoda bölcsről? Ah! igaz,
értem már, mire czéloz. Csakhogy nem bölcs volt az, hanem bolond.
Különben nincs nagy különbség e kettő között. Szomszédok; csak egy
vékony mesgye választja el őket egymástól. Tudja, mi ez a mesgye? Az
asszony. Ha a bölcs átugorja a sövényt, bolond lesz, ha a bolond
visszaugrik, bölcs lesz. Tudja, mi ugratja át a bölcset? Úgy hívják,
hogy szerelem. Tudja, mi ugratja vissza a bolondot? Nem mondom meg,
hiába kérdi, hiába kémkedik. Csak titkomat akarja kicsalni, hogy
eláruljon. De nem csal meg. Hallom a láncz csörgését, érzem a börtön
dohos szagát, látom a bárd villanását… ni, hogy csikorog a torony
kakasa… akasztott emberek lelkei tánczolnak rajta… Nem mondom meg, nem
mondom meg, nem árulom el magamat!
Oh! nagy bölcs volt az én bölcsem, és nagy bolond lett belőle. Mindent
ismert ezen a világon, csak az asszonyi szívet nem ismerte. Bántotta
büszkeségét ez a hiány, meg akarta tanulni ezt is, tanulta – tanulta –
és megbolondúlt. Szégyelte bolondságát, ellenségei egyre boszantották
vele, zsebébe bujtak, párnája alá rejtőztek, és nappal-éjjel szüntelen
kaczagták és csúfolták. Úgy kell neked – nem volt elég a tudomány, –
megvetetted a bölcseséget – asszonyt akartál ismerni, – szeresd hát –
légy bolond, mint a többi bolond, – mi elhagyunk, – tudományod elhagy, –
bölcseség és szerelem, tűz és víz… Egyre ezt morogták fülébe, és a
szegény bölcs megijedt… Megbánta, hogy az asszonyba kötött, belátta,
hogy nő és szerelem, szerelem és nyugtalanság, nyugtalanság és őrültség
elválhatatlan szemei egy erős vasláncznak… le akarta rázni magáról a
lánczot, szeges volt és megvérezte, tüzes volt és megégette… mennél
jobban rázta, annál inkább körűlfogta, karjaira, lábaira fonódott,
mellét nyomta, agyát szorította… érezte, hogy kiéget belőle minden
tudományt… esze tűnik, agyveleje fogy… nem akart tudatlanná lenni,
sikoltott és rázta, taposta a lánczot, addig ütötte, míg végre
összetörte… Hogyan törte össze? Szeretné tudni, ugy-e? De nem mondom
meg, olvassa el Buddhas könyvében, ott meg van írva, ő is onnan tanulta.
Ne gondolja, hogy velem történt ez. Hogy gondolhat ilyet? Bizonyosan
megint az a vén asszony hazudott. Elment már a házból? Nézze, most
fordúl ki a kapun, szemére szorítja kötőjét, kis ládában viszik utána
holmiját. Hová megy lakni? Bánom is én, akárhová. Minek állt meg az
útcza közepén, mért fordúl vissza? Talán meg akar átkozni? Tessék, nem
fog rajtam. Fölemel kezét, mintha áldást mondana rám; kell is nekem az ő
áldása! Ne áldj meg, ne sirj, ne imádkozzál, inkább átkozz meg, csak ne
mutasd, hogy szeretsz, hogy megbocsátsz… nem kell, nem kell… nem akarom…
Oh! vigyék már el, kergessék el. Tilos a koldulás…
Látott ön már menyegzőt? Hát tulkot látott, midőn nagy ünnepen koszorús
fővel vezetik a vágóhídra? Hát macskát látott egérrel játszani? Hát azt
látta, hogy sétál be a czinege a madárfogóba? Hát legyet látott mézes
lépveszszőn vergődni? Miért kérdem ezeket összevissza? Csak úgy jutottak
eszembe, minden czélzás nélkül.
Nézze csak azt a szűz virágkoszorút. Ugy-e szép? Hát az a fehér fátyol,
az a lesütött szem, az az apró lépés? Vigyázzon, csalánból van a
koszorú, az a fehérség rajta nem virág, hanem kígyó-tajték, azok a zöld
pontok pedig bazsiliskus szemek. Nézze, nézze, hogy villognak, hogy
hunyorognak, hogy szórják a sárga szikrát, hogy lesik a martalékot!
Félre ne hajtsa a fátyolt, rút csontváz bújt alája, azért lépdel oly
aprókat, nehogy elárulja zörgése, azért süti le szemét, nehogy koponyája
közepébe lássanak rajta. Szép dolog a menyegző, szól a muzsika, peng a
sarkantyú, huhog a bagoly, pirul a menyasszony, int és mosolyog, hívogat
a szeme, hullámzik a keble, csattog a csókja… a bolond bölcs ül a könyve
mellett, s töri fejét a nagy problemán: van-e hű asszony a világon?
Van bizony, hogyne volna, az enyém hű. Oh mint szeret, oh mily boldog
vagyok! Hiába beszéltek, irígy szellemek, hiába kaczagtok, hiába
húzogatjátok félre az ablak függönyeit. Tudom jól, mi van ott, a ti
gonoszságtok űz ott kápráztató játékot. Érzem én karja ölelését, ajka
mézes melegét, engem illet az, én vagyok az, a kit ölel, a kit csókol,
hiába toljátok közénk ezt a gyűlölt alakot, hiába változtattok engem át!
Én vagyok az, két alakom van, az egyiket öleli, a másik meglesi, az
egyiket csókolja, a másik hallgatja, az egyiket símogatja, a másik az
ajtót nyitja… Én vagyok ez is, amaz is…
Engem szeret, engem egyedűl; hiába kápráztatjátok szememet, gonosz
rémek, hiába mutattok karjai közt arra a másik alakra. Csak ujongjatok,
csak kaczagjatok, csak ugráljatok: most őrülsz meg! most őrülsz meg! Nem
igaz, épen most gyógyulok meg örökre…
Légy áldott, Buddhas aranykönyve. Te tanítottál meg a legnagyobb
bölcseségre. Megtaláltam a biztos gyógyszert, nem őrülök meg. Egyetlen
egy nő van a világon, a ki igazán hű… Járd be utána a mindenséget, és ha
ráakadtál, igyál szíve kelyhéből három vércseppet, és örökre bölcs
maradsz, és soha meg nem őrülsz… Soha, soha!… Drága, hű nőm, édes
gyógyítóm, isteni orvosságom! Oh, mint lüktet a szíved… Ne sikolts, ne
sikolts, ne vergődjél, csak három csepp, csak három csepp! Nyugodtan,
mindjárt megvan és akkor karjaimba szorítlak, és nyugodtak, boldogok
leszünk mindörökre… Ne lökd félre kezemet – nem fáj a szúrás – csak a
szíved közepébe – vékony, mint a tű – meg sem érzed… Ne kapaszkodjál
belém – lásd, a képmásom mily nyugodt, meg sem mozdúl, leereszti karját,
lehunyja szemét… Oh! mily édes, oh, mily forró!… Édes, drága, hű nőm.
Köszönöm, köszönöm, ide karjaimba – meggyógyultam örökre, – boldog
vagyok… Ah! segítség! meghalok a nagy boldogságtól!…
*
Isten hozta, tisztelt asszonyság, tessék helyet foglalni. Megint
kérdezősködni jött szegény betegünk felől? Jól van, nagyon jól van, négy
nap óta nyugodt. Keveset beszél, nem dühöng, csak aludni nem tud. Négy
nap előtt volt utolsó rohama, azóta csendes; de akkor sok bajunk volt
vele. Az egyik ápoló kezét meg is harapta. De négy nap óta egészen
elcsendesűlt; tapasztalásom azt mondja, hogy most valami nagy terven
töri fejét…
Nem, fájdalom, nem, e reménynyel nem biztathatom. Nem fog kigyógyúlni
soha. Minek áltassam hiú biztatásokkal? Az elmekór, mely ily alakban lép
föl, gyógyíthatatlan. Észleléseim után s azok szerint, miket kegyed
mondott felőle, az a meggyőződésem van, hogy betegsége már ifjú korában
kezdődött. Nagyon megerőltette agyát a túlságos tanulással – mert – hogy
is mondjam – kissé gyöngefejű volt. Akkor kezdődtek már hallucinatiói –
bocsánat e diák szóért – rájár a nyelvem – idegrendszere meggyöngült, a
folytonos izgatás lassankint egészen feldúlta. Betegsége sokáig
lappangott s csak némi különösségeiben nyilatkozott, míg végre neje
hűtlensége annyira megrázkódtatta agyát, hogy egy pillanat alatt teljes
erővel tört ki a rettenetes betegség…
Nem lehet, nem bocsáthatom hozzá. E találkozás újra fölizgatná. Tetszik
tudni, egyik rögeszméje az, hogy kegyed nem anyja neki, sőt legnagyobb
ellensége. Azt hiszem, lelkiismerete furdalásai, melyek ön iránti rossz
bánásmódját szakadatlanúl szemére vetik, nagyban hozzájárultak e szörnyű
kitöréshez. Kérem, szüntesse könnyeit, tisztelt asszonyság. Nem akartam
fájdalmas emléket költeni, hiszen tetszik tudni, ő szegény nem hibás,
nem volt már beszámítható állapotban, mikor azt tette…
Természetes, hogy e részről nem lesz semmi baja. A törvényszékhez már
benyujtottam szakértő véleményemet, s kimutattam, mit épen most volt
szerencsém említeni, hogy szegény fia régóta nem volt beszámítható
állapotban, legkevésbbé akkor, midőn hűtlen nejét s ennek kedvesét
megölte. Nem, nem, legyen nyugodt, e részben nem lesz semmi baja, még
akkor sem, ha meggyógyulna, a mivel, fájdalom! nem merem biztatni…
Ki kopogtat az ajtón? Bocsánat, annyi itt a dolog, hogy alig van egy
percznyi időnk, tisztelt látogatóink elfogadására. Bizonyosan ismét
valamelyik betegünkhöz hívnak… Szabad…! No mi baj? Beszéljen halkan…?
No, ez csakugyan váratlan… Jól van, elmehet…
Erősítse meg szívét, tisztelt asszonyság s nyugodjék meg isten
akaratában… Igen, úgy van, kérem, csak bátorság! Gondolja meg, hogy
szegény fiára ez valódi jótétemény, bármily fájdalmas reánk nézve s
megalázó intézetünkre. Szegény fia felhasználva a perczet, melyben
ápolója magára hagyta, kiugrott az ablakon és… Nagy ég, elájul!
Ovatosabban kellett volna tudtára adnom… Térjen magához, tisztelt
asszonyság… Rá nézve valódi szabadulás volt ez… Igaz, nem csodálom, hogy
az anya szíve mégis… Kérem, szüntesse zokogását… Legyen nyugodt, a
hanyag ápolót azonnal elcsapom szolgálatából…


AZ ÚJ LAKÓ TITKA.
A kapuról eltünt a czédula, mely ember-emlékezetet haladó idők óta
hirdeté, hogy «ezen házban két szobából álló lakás konyhával és
pinczével kiadandó». Évek előtt, mikor e czédula még nem képezte a ház
homlokzatának lényeges alkatrészét, újdonsága által egyszer-másszor
magára vonta az átmenők figyelmét, többen megállottak, elolvasták, s
nehányan be is mentek megnézni a kínálkozó lakást. De valamennyien
fejcsóválva jöttek ki, és a rejtélyes czédula helyén maradt, míg az
esztendők folytán végre egészen elmosta betüit az esővíz, s a
ráülepedett por komor egyiptomias színezettel ruházta fel. Nem volt az a
halandó szem, mely képes lett volna betűit elolvasni, de erre nem is
volt szükség. A ki megszámlálhatatlan évek óta keresztűl ment az útczán
s elhaladt e ház előtt (pedig középszámítással tíz év alatt a város
minden lakója végig ment rajta legalább egyszer), tehát a ki megfordult
e tájékon, az mind könyv nélkül tudta az ódon czédula szövegét, s
annyira hozzá szokott, hogy bizonyára rendkívül meg lett volna lepetve,
ha egyszer csak nélküle látja a rozzant kormos ház homlokzatát, melynek
egyedüli díszét képezte. Ebben a meglepetésben részesült mindenki, a ki
egy esős novemberi reggelen megfordult a szerecsen-útczában, és a keblét
egyszerre elfogó kínos szorongás okát kutatva, észrevevé, hogy valamije
hiányzik, s e valami nem egyéb, mint a 13-ik szám kapuján díszlett
czédula svéd runái.
De valamennyinél jobban meg volt lepetve Laska Fábián úr, midőn kilépve
a 13-ik szám kapuján, gyanútlan nyugalommal égre emelé szemét, hogy a
lucskos felhők állását komolyan megvizsgálja. Szeme azonban nem jutott a
felhőkig, útközben megállapodott s hosszú ideig mozdulatlan bámulattal
meredt egy négyszögletű foltra, melynek körvonalai az eltünt czédula jól
ismert alakjára emlékeztették. Laska úr lelkét nemcsak a meglepetés,
bámulat és hitetlenség érzelmei hozták hullámzásba. Aggodalom és
rettegés szállta meg keblét; a kiadott lakás épen az ő szomszédjában
volt, s ismerve annak sivár zordonságát, hihetetlennek tartá, hogy
tisztességes ember képes legyen bele költözni. Mily szomszédot
kaphatott? Laska Fábián úr békeszerető, nyugalmas polgár volt, egész
életében nagy óvatossággal ügyelt arra, nehogy érintkezésbe jőjjön a
törvény őreivel és a törvény megszegőivel és mostani lakását is épen
azért tartá meg kiváló előszeretettel, mert az egész második emeleten
még csak ez egy üres lakás állt kívüle, melyről emberileg lehetetlennek
látszott, hogy valaha lakót kapjon.
Laska úr visszarohant a házba és a házmester szobájába nyitott.
– Kicsoda vette ki mellettem az üres lakást? kérdé Laska úr dobogó
szívvel és izgatottságtól reszkető hangon.
– Nagy János úr, mondá a házmester.
Laska úrnak úgy rémlett, mintha már hallotta volna e nevet, de nem
emlékezett tisztán, hol és mily körűlmények közt. Az is meglehet, hogy
az újságban olvasta, összeköttetésben valami útonállással vagy
rablógyilkossággal; az is meglehet, hogy a hívatalos újságban olvasta, a
vaskorona-rend lovagjai közt. A név mindenesetre nem látszott
ismeretlennek, s ez csak növelte aggodalmát.
Szeretett volna tovább kérdezősködni a házmestertől, de ezen hivatalos
személyiséggel némi kapunyitási és borravalói differencziák miatt
feszűlt lábon állván, jobbnak tartá, ismét visszatérni emeletére és
személyesen rekognoszczirozni az ellenség haderejét.
A falépcső baljóslatúan csikorgott léptei alatt, a mint lélekzetvétel
nélkül, gyorsan, de óvatosan felosont lakásába. A tornáczra érve,
megállt egy pillanatra a rejtélyes lakás előtt s hallgatózott ajtaján.
Rémes csend és némaság uralkodott az ajtón belül, mely épen nem volt
arra való, hogy Laska úr gonosz sejtelmeit eloszlassa. Erősen föltevé
tehát magában, hogy azonnal megkezdi vizsgálódásait s addig nem
nyugszik, míg meg nem tudja egész bizonyossággal, minő ember az a gyanús
Nagy János, és lehet-e veszély nélkül egyedűl lakni mellette egy ócska
ház második emeletén?
Hosszú ideje múlt, hogy Laska úr ennyire kijött rendes kerékvágásából.
Nyugalom volt jelszava, nyugalom az egyedűli boldogsága. Azért nem
házasodott meg, mert sejté, hogy nincs az a nő a világon, ki mellett
nyugodtan lehetne élni. Ha tehát a házas élet gyönyöreiért sem
szándékozott oda adni negyven éves agglegénysége nyugalmát; nem lehet
csodálni, hogy egy betolakodó rejtélyes idegen kedvéért sem akarta
feláldozni. Sötét gyűlölettel tölt el keble ez ismeretlen ellenség
iránt, s szobájába érve újra föltevé magában, hogy addig nem nyugszik,
míg minden gazságának nyomára nem jött.
Azon hangok, melyeket a túlsó lakásból a vékony közfalon keresztűl
hallott, épen nem voltak arra valók, hogy megnyugtassák és jobb
véleményt gerjeszszenek benne Nagy János úr iránt. Csodálatos,
rejtelmes, ijesztő hangok voltak azok. Majd mintha sivító kis gyermeket
szorítanának a dunyha alá, majd mintha egy igen magas hangú macska
farkán végeznének chirurgiai műtéteket. Egyszer úgy vélte Laska úr,
mintha valami fojtogatott élőlény rekedt hörgését hallaná, máskor ismét,
mintha egy torokgyíkban szenvedő papagály gyakorolná hangját a
legmagasabb futamokban. Egy ízben megesküdött volna rá, hogy
jajveszéklést hall, de még ideje sem volt kellően megdöbbenni, midőn
vidám fütyölés hangzott a tornáczon, s nyomban rá csengetyűhang, miből
Laska úr meglepő logikai következtetési erővel azon meggyőződésre
jutott, hogy valami látogató csenget Nagy János úr ajtaján.
Laska úr gyorsabban, mint a czikázó villám, saját ajtajához futott, s
félrevonva a tolvaj-ablak tábláját, óvatosan kitekintett a tornáczra. A
másik ajtó előtt nyolcz éves fiú állt, még mindig éles hangon fütyölve
egy illetlen tartalmú népdalt s közben-közben felágaskodva és megrántva
a csengetyűhúzót. Laska úr rejtekéből éles vizsgálat alá vette a fütyülő
ifjú urat, s úgy vélte észre venni, hogy merész vonásain valami cynismus
ül, melyet az emberi fajnak ily zsenge sarjadékainál nem igen lehet
látni. Öltözete hanyag volt, tartása kihívó, fütyölése hamis. Zsebei
duzzadtak voltak s szürke köpönyege alatt valami terjedelmesebb tárgyat
látszott rejtegetni.
– Ez a kölyök bizonyosan valami tolvajbanda tagja, gondolá magában Laska
úr. Most hozza a lopott jószágot az órgazdához. Szépen vagyunk.
Nem folytathatta komor elmélkedését, mert a másik ajtó hirtelen kinyílt,
s egy vörösképű zömök öreg úr baljóslatú alakját mutatta Laska úr
megkövülő szemének. A vörösképű zömök öreg úr első üdvözletűl keményen
pofon vágta az ajtaja előtt álló ifjú urat, s miután üstökét nehányszor
megrázta, berántotta magához minden szó nélkül, ismét bezárta az ajtót
és Laska úr csak az ajtón keresztűl hallá a dulakodás tompa moraját,
melyet egy-egy hangosabb csattanás élénkebb zenei festéssel illusztrált.
Mindez szó nélkül s oly meglepő gyakorlottsággal történt, mintha a
vörösképű zömök öreg úr és a fütyülő ifjú úr jól kipróbált szerepeiket
játszották volna el Laska úr külön mulatságára.
Laska Fábián úr leshelyén maradt, erősen el lévén határozva, hogy most
már nyomára kell jönnie a titoknak. A dulakodás moraja lassanként
elnémúlt, de a közfalon keresztűl ismét felhangzottak a kísérteties
vastag és vékony hangok. – Laska úr képtelen volt magának megmagyarázni
e vadregényes hangok eredetét, de annyit érzett, hogy valami
vérfagyasztó van bennük, a minthogy az ő vére valósággal fagyni is
kezdett és haja szálai az ég felé meredtek. Hogy emberi hangok, arról
meg volt győződve; de hogy a gyötrelmek, s a testi és lelki kínok
micsoda irtózatos nemei által idéztetnek elő, arra csekély tapasztalása
a kínzó szerek alkalmazásának bakói tudományában, nem volt képes
feleletet adni.
– Nem tudok mást képzelni, gondolá magában Laska úr, mialatt szemével
folytonosan kifelé leskelődött, füle pedig borzongva fogta fel a nem
szűnő kísérteties hangokat, – nem tudok mást képzelni, mint hogy ez a
vén vörös órgazda, kis gyermekekből szervezett tolvajbandát, s azok
zsákmányait tartja itt. De mit jelent e jajgatás? Talán ártatlan
gyermekeket csal ide, s kínvallatás útján veszi ki belőlük az úri házak
benső titkait? Vagy tán a kis zsebmetszőket bünteti, hogy nem jártak el
ügyesen alávaló mesterségükben? szörnyűség!
Laska urat ép oly mértékben kínozta a kíváncsiság, mint a borzalom. E
kettős indulat ellentétes lökései oda lapíták az ajtóhoz s nem engedék
szemét elfordítni a tolvajablaktól. Határzata szilárdan állt: nyomára
jönni a rémes titoknak s aztán kiköltözni a házból. A rendőrséghez nem
akart fordulni, sem a titok fölfedezése előtt segélyért, sem a titok
fölfedezése után boszúért, mert mondtuk már, hogy a törvény őreitől nem
kevésbbé irtózott, mint megszegőitől. Azon téves rögeszmében szenvedett,
hogy a kettő közt nincs semmi különbség, s mindkettő csak arra való,
hogy a békés ember nyugalmát megzavarja.
A kísérteties hangok lassanként elenyésztek, s egy kimondhatatlanúl
hamis és éles nyikkantás után egészen megszűntek. Az ajtó ismét kinyílt,
s vihogva, ugrálva, fütyülve kiszökött rajta az előbbi nyolcz éves ifjú
úr, egy másik hasonló korú, hasonló viseletű fiatal gonosztevő
társaságában. A megnyilt ajtón keresztűl egy pillanatra felvillant a
haragos öreg úr vörös képe is, mint felhők közűl az alkonyodó nap; de a
felhők ismét összecsapódtak, az ajtó bezárult és a két ifjú úr merész
tartással a lépcső felé indult. Most már egyik sem vitt köpönyege alatt
valami terjedelmes tárgyat, egyiknek zsebei sem voltak duzzadtak, mi
véglegesen megerősíté Laska urat azon meggyőződésében, hogy a fiatal
tolvajok a vörösképű öreg órgazdánál hagyták zsákmányaikat. Laska úr
hirtelen kinyitá ajtaját s hősi elhatározással a fütyülő ifjak elé
lépett.
– Hová mentek? kérdé Laska úr fenyegető hangon.
A két fiatal gonosztevő megállt s oly higgadt elszántsággal nézett fel
Laska úr szemébe, hogy akármely világfinak becsületére vált volna.
Feleletük azonban egyszerű pantomimikából állt. Az egyik Laska úr felé
ölté nyelvét, a másik pedig orrához illeszté hüvelykét, mialatt többi
ujját kecsesen mozgatá a levegőben. Laska úr nem ismervén a
tolvajnyelvet, nem érté meg e gyanús jeleket, s azért újra, még nagyobb
szigorúsággal kérdé:
– Hová mentek?
– Kopasz, kopasz! kiáltott a két fiatal gonosztevő, s Laska úr jobb és
baloldala mellett lesurrant a lépcsőn. Az első emeleti tornáczra érve,
ismét visszakiálták a jelszót: Kopasz! kopasz! – s azzal rohantak le az
udvarra, és Laska úr onnan is hallani vélte, mint a szélben elenyésző
hangot: Kopasz! kopasz!
Lehet, hogy e szó valami tolvaj jelige volt, melylyel a fiatal
gonosztevők egymást közös akczióra figyelmeztették; lehet, hogy illetlen
czélzás akart lenni Laska úrnak tarkóig érő tisztes síma homlokára: elég
az hozzá, hogy az ifjú tolvajok eltüntek, és Laska úr kénytelen volt
egyenesen az öreg órgazda barlangjába hatolni, ha borzongó kíváncsiságát
ki akarta elégíteni.
Hősi lélekkel és vértanúi elszánással lépett tehát a rémes ajtóhoz és
meghúzta a csengetyűt. Az ajtó kinyílt s a vörösképű öreg úr fölemelt
ököllel rohant ki rajta, egyenesen Laska úrnak tartva. De meglátva a
nevezett férfiú alakját s elszánt arczát, hirtelen leereszté öklét,
alázatosan mormogva:
– Azt gondoltam, a gyerekek jöttek vissza.
– Beszélni szeretnék uraságoddal, mondá Laska úr szigorúan.
– Tessék besétálni, mondá a vörösképű öreg úr.
Laska úr nem minden titkos félelem nélkül lépett be a rémes bűnbarlang
ajtaján, bár arczán egyedűl szigorúság és hősi elszántság látszott.
Kíváncsi pillantást vetett szét a konyhában, melyen keresztűl mentek, de
itt semmi gyanúsat nem látott, mint a tűzhelyen két igen csorba lábast.
Az első szobába érve, a vörösképű öreg úr leülteté Laska urat egy
aszkóros székre s alázatosan várta nyilatkozatát.
– Két gyermeket láttam innen távozni, kezdé Laska úr a vallatást, miután
kíváncsi tekintettel körűlnézve az órgazda barlangjában, csupa oly
tárgyakat látott, melyeket a legkétségbeesettebb tolvaj sem tartana
érdemesnek ellopni.
– Igen, tanítványaim – nagy zsiványok – mondá a vörösképű öreg úr.
– Az arczátlan, még nyiltan be meri vallani, gondolá magában Laska úr, s
erősen megmarkolá zsebében a pisztoly agyát, melylyel óvatosságból
ellátta magát.
– Én Laska Fábián magánzó vagyok, folytatá szigorúan Laska úr.
Szomszédságában lakom.
– Örvendek, mondá a vörösképű öreg úr.
– A falak igen vékonyak e házban, minden hang áthallatszik rajtuk, mondá
Laska úr metsző gúnynyal.
– Valóban? Tetszett hallani? Talán… mondá a vörösképű öreg úr; szemében
a remény szikrája csillámlott fel, s megragadva Laska úr kezét, egymás
után kezdte ujjai hajlékonyságát próbálni.
– Mittesz az úr! kiáltott Laska úr megrettenve.
– Jó ujjak, hajlékonyak, nagyon hajlékonyak, megpróbálhatjuk, mondá
mohón a vörösképű öreg úr.
– Az én ujjaim hajlékonyak! mondá Laska úr nagy méltatlankodással.
– Nagyon hajlékonyak, használhatók, – mondá biztatólag a vörösképű öreg
úr.
– Használhatók! kiáltott Laska úr még nagyobb méltatlankodással.
– Kitünően, mondá a vörösképű öreg úr.
– Talán engem is tanítványának fogadna, mint azt a két kis zsiványt,
mondá Laska úr lesujtó iróniával.
– A legnagyobb örömmel, mondá a vörösképű öreg úr.
– Igazán? mondá Laska úr.
– Azonnal megpróbálhatjuk, mondá a vörösképű öreg úr; a másik szobába
futott s csakhamar egy hegedűvel tért vissza, melyet az elszörnyedő
Laska úr kezébe nyomott.
– Mi ez? mondá Laska úr.
– Hegedű, mondá a vörösképű öreg úr.
– Mit akar vele? mondá Laska úr.
– Uraságod mondá, hogy tanítványom kíván lenni, mint az a két kis
zsivány, kiknek épen most adtam órát, mondá a vörösképű öreg úr.
– Igaz, mondá Laska úr nagy lélekjelenléttel, s elereszté zsebében a
pisztoly agyát. Majd később megbeszéljük a dolgot.
Laska úr büszkesége nem engedvén, hogy elárulja csalódását, megtanult
hegedűlni.


AZ ARANYHAJ.
Senkinek sem volt több oka a sors igazságtalansága ellen panaszkodni,
mint Berkes Dániel úrnak. Ez a megfoghatatlan és kérdőre nem vonható
titkos hatalmasság születésétől fogva üldözte, és olyan csínyeket
követett el ellene, melyekre csakis efféle homályos jellemű, pogány
származású lény vetemedhetik, a kit már a régi bölcsek is vaknak
neveztek. Ez a vak végzet, mely hajdanában csupa szeszélyből sziklává és
ökörré változtatta a tisztességes embereket, legújabban Berkes urat
szemelte ki áldozatúl; s ámbár nem vitte rajta véghez a föntebbi
természetrajzi műveleteket, de talált ki ellene oly boszantásokat,
melyek sokkal jobban megfeleltek az előhaladott jelenkor jellegének, s
talán még gonoszabbak voltak, mint a hajdani klasszikus zamatú csínyek.
Már születése órájában azzal fogott ki rajta, hogy meg sem kérdezte
szándékát; és így történt, hogy Berkes úr egy szegény csizmadia udvari
lakásának hátulsó szobájában látta meg a napvilágot, s ezt is olyan
pislogó minőségben, a milyen az udvart körűlálló magas tűzfalaktól csak
kitelhetett; holott ha rajta állt volna, s ha megkérdik szándékát,
legalább is egy dúsgazdag herczegi törzset választott volna családfául.
Ez első megbántást azután egyre-másra követték az újabb csínyek,
melyeknek kitalálásában valóban bámulatos leleményességet mutatott a
fáradhatatlan szeszélyű végzet. Beoltotta szívébe a nagyratörő vágyakat,
és nem adott hozzájok elegendő tehetséget; megtömte fejét tudománynyal,
s aztán úgy összezavarta valamennyit, hogy egyiknek sem tudta jóravaló
hasznát venni; fölruházta nemes büszkeséggel, de a világot nem
görnyesztette alázatosan lábához, hogy meglegyen kettejök közt a helyes
arány; és így történt, hogy Berkes úr mindenbe belefogott és mindennel
fölsült, meg akarta hódítani a világot és nem tudta a jóllakásig vinni,
meghasonlott a világgal, és megátkozta a végzetet.
Legalább ez az elégtétele megvolt; mint minden élhetetlen embernek, a
kinek olyan jól esik, hogy van valaki, a kit vádolhat, szidhat,
átkozhat, ha nem tud boldogulni. Széles háta van a végzetnek, eltűrheti
az ütéseket, melyekkel a henyék, tehetetlenek, elégedetlenek, magok
vígasztalására bőségesen ellátják. Berkes úr is a végzetet szidta, mikor
egymásután kellett változtatnia a hivatalokat, mert mindenütt azt
akarták, hogy alul kezdje, és senki sem tudta megérteni, hogy egy olyan
embert, mint Berkes Dániel, azonnal a legmagasabb polczra kellene
ültetni. Akkor is a végzetet vádolta, mikor a helyett, hogy egy
milliomos bankár egyetlen örökösét vegye nőül, beleszeretett egy
kilenczedik osztályú számtiszt hét leánya közűl a hetedikbe, a kiből
igen derék, szorgalmas és hű feleség lett ugyan, de a számtiszti
tradicziókat átvitte Berkes úr családjába is, szintén hét gyermek apjává
tévén ez elkeseredett urat. Akkor is a végzetet átkozta, mikor sok
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Elbeszélések - 16
  • Parts
  • Elbeszélések - 01
    Total number of words is 3963
    Total number of unique words is 1977
    32.7 of words are in the 2000 most common words
    45.8 of words are in the 5000 most common words
    52.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elbeszélések - 02
    Total number of words is 4103
    Total number of unique words is 1863
    35.9 of words are in the 2000 most common words
    50.3 of words are in the 5000 most common words
    57.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elbeszélések - 03
    Total number of words is 4001
    Total number of unique words is 1988
    30.4 of words are in the 2000 most common words
    43.6 of words are in the 5000 most common words
    52.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elbeszélések - 04
    Total number of words is 4022
    Total number of unique words is 1873
    34.9 of words are in the 2000 most common words
    49.3 of words are in the 5000 most common words
    56.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elbeszélések - 05
    Total number of words is 3908
    Total number of unique words is 1881
    30.5 of words are in the 2000 most common words
    43.7 of words are in the 5000 most common words
    51.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elbeszélések - 06
    Total number of words is 4145
    Total number of unique words is 1888
    35.0 of words are in the 2000 most common words
    47.6 of words are in the 5000 most common words
    54.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elbeszélések - 07
    Total number of words is 4120
    Total number of unique words is 1934
    36.0 of words are in the 2000 most common words
    49.8 of words are in the 5000 most common words
    57.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elbeszélések - 08
    Total number of words is 3977
    Total number of unique words is 1690
    37.5 of words are in the 2000 most common words
    52.2 of words are in the 5000 most common words
    59.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elbeszélések - 09
    Total number of words is 4005
    Total number of unique words is 1987
    31.4 of words are in the 2000 most common words
    42.8 of words are in the 5000 most common words
    49.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elbeszélések - 10
    Total number of words is 3967
    Total number of unique words is 1956
    31.9 of words are in the 2000 most common words
    44.9 of words are in the 5000 most common words
    51.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elbeszélések - 11
    Total number of words is 3931
    Total number of unique words is 2007
    29.8 of words are in the 2000 most common words
    42.7 of words are in the 5000 most common words
    49.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elbeszélések - 12
    Total number of words is 3994
    Total number of unique words is 1721
    30.6 of words are in the 2000 most common words
    43.8 of words are in the 5000 most common words
    50.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elbeszélések - 13
    Total number of words is 3912
    Total number of unique words is 1836
    33.3 of words are in the 2000 most common words
    46.3 of words are in the 5000 most common words
    52.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elbeszélések - 14
    Total number of words is 4121
    Total number of unique words is 1905
    30.9 of words are in the 2000 most common words
    42.6 of words are in the 5000 most common words
    49.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elbeszélések - 15
    Total number of words is 4124
    Total number of unique words is 1982
    32.8 of words are in the 2000 most common words
    46.0 of words are in the 5000 most common words
    52.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elbeszélések - 16
    Total number of words is 4049
    Total number of unique words is 1913
    34.4 of words are in the 2000 most common words
    46.6 of words are in the 5000 most common words
    53.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elbeszélések - 17
    Total number of words is 3930
    Total number of unique words is 1993
    29.1 of words are in the 2000 most common words
    41.8 of words are in the 5000 most common words
    48.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elbeszélések - 18
    Total number of words is 1690
    Total number of unique words is 990
    37.9 of words are in the 2000 most common words
    50.2 of words are in the 5000 most common words
    56.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.