Elbeszélések - 05

Total number of words is 3908
Total number of unique words is 1881
30.5 of words are in the 2000 most common words
43.7 of words are in the 5000 most common words
51.4 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
Darnai urat más hivatalos helyiségbe tette át. Ha már egyáltalában is
nehéz elválni a megszokott foglalkozástól és környezettől, mennyivel
nehezebben eshetett Csombók úrnak elválni régi kollegájától, kit nemcsak
a megszokás, hanem hajlamaik és eszmekörük egyformasága is
nélkülözhetetlenné tett számára. Husz év óta ültek egymással szemben egy
füstös, szűk hivatalos szoba két vénhedett asztalánál, és végezték
egyenlő nyugalommal, egyenlő gépiességgel az írnoki hivatás ezerágú
műveleteit. Kevés szavú volt mindakettő; nem pazarolták a drága időt
haszontalan szószátyárkodással; megkívánták egymásnak a jó reggelt, jó
étvágyat és jó éjszakát; kevesebb munka idején nehány rövid megjegyzést
váltottak az időjárásról, vásárkor a kereskedelem és ipar forgalmáról;
egyszerre jöttek, egyszerre mentek, minden ajtónál makacs udvariassággal
viaskodtak a másik előre bocsátása felett; Jakab napján Csombók úr
meghívta ebédre Darnai urat, Mihály napján Darnai úr meghívta ebédre
Csombók urat; tökéletesen összeillettek, s a mennyiben husz éves városi
írnok kebelében közönséges emberi érzelem számára hely lehet, meleg
barátsággal viseltettek egymás iránt.
És az iroda-igazgató, lábbal tiporva a husz éves elévülés jogczímét,
egyszerre minden alapos indokolás nélkül áthelyezte Darnai urat a
kiadóosztályba, s Csombók úr egyedül maradt a maga szobájában, szemközt
az elárvult vén asztallal, honnan nem viszhangzott többé saját
tollperczegésére a jól ismert szuszogás és vakarás.
Egyedül maradt, de nem sokáig. Már-már kezdett hozzá szokni az irodai
magány-rendszerhez, és csak néha-néha zavarták buzgó munkáját a szomszéd
asztalon felhangzó kísértetes tollperczegések: midőn egy ködös borongós
őszi reggelen belépve az irodába és a fogasra akasztva párolgó felső
kabátját, nagy meglepetéssel vette észre, hogy a szomszéd asztal többé
nem árva. Csombók úr udvarias és leereszkedő ember létére nyájasan és
biztató hangon üdvözölte az új szobatársat, nem akarva mindjárt az első
napon felsőségét éreztetni az újonczczal. Emlékezett, mennyire rosszúl
esett neki húsz év előtt, midőn mint kezdő írnokot vénebb
tisztviselőtársai csaknem elnyomták felsőbbségük és hideg lenézésük
súlyával. Meg akarta kímélni a bátortalan kezdőt e kínos érzéstől, és
nyájas leereszkedéssel jó reggelt kívánt neki.
Megdöbbenve tapasztalá azonban, hogy leereszkedése nem talál megfelelő
hálás elragadtatásra. Az új írnok fejét sem bólintotta meg a nyájas
üdvözlésre, hanem mozdulatlan előbbi helyzetében maradt, könyökét az
asztalra támasztva, ujjaival haját borzolva és halkan valami
gyászindulót fütyörészve.
– Jó reggelt kívántam, mondá Csombók úr hangosabban és fagyos
méltósággal.
– Servus, mondá az új írnok.
Csombók úr megkövült tekintettel nézett körűl a szobában, azt vélve,
hogy talán háta mögött a hivatalszolga vagy a pereczes gyerek is
belépett. Senki sem jött be, a hetyke üdvözlés egyedűl neki szólhatott.
Lelke még küzdött e rémes meggyőződés ellen, de érzékeinek épségét nem
vonhatta kétségbe. Ott ült az idegen alak Darnai asztala mellett, haját
borzolta és fütyörészett; a szörnyű szó még egyre rezgett a levegőben,
visszaverődött a nedves falakról s beüvöltött a rozzant ablak hasadékán.
Csombók úr egy szót sem szólt többé, leült asztalához, elővette tollát,
papirosát és munkájához kezdett. De a toll nem fogott, hol valami
hajszál akadt bele, hol keresztbe ugrott a hegye; a papiron görcsök,
göröngyök támadtak, a tinta elcseppent, és Csombók úr húsz év óta
először volt kénytelen az írnoki műveletek egyik legkezdetlegesebb ágát
a vakarást alkalmazni. Íróasztala megelevenedett, a tintatartó beszédes
ajkat nyert, a toll perczegése emberi hangokat adott; még a szoba
szegletének őslakója, az irodai egér is előjött sötét rejtekéből, és a
megelevenűlt bútorok kísértetes chorusába vegyülve, érthető hangon
czinczogá Csombók úr fülébe: Servus, servus!
Csombók úr fájdalmas sóhajtással eltaszítá maga elől a papirost. Érzé,
hogy képtelenné vált a munkára, nem akart küzdeni a lehetetlenség ellen.
Ő is az asztalra támasztá könyökét, tenyerébe hajtá fejét, és félszemmel
vizsgálat alá vette ellenségét. Mert hogy az első pillanattól fogva
ellenségek lettek, arról Csombók úr fájdalmas kényszerüséggel győződött
meg. Az ellenség ott ült még mindig asztalánál, előbbi helyzetén csak
annyit változtatva, hogy most mindkét kezével borzolta haját. Vézna,
halvány, hegyes orrú, savó szemű, bozontos hajú fiatal ember volt, a
megátalkodott gonoszság és a hideg kegyetlenség valódi typusa, mint
Csombók úr az első pillanatra észrevevé. Kifejezésében volt valami
démoni, mozdulataiban valami fenyegető, és a mint vékony ajkait halk
fütyölésre dudorítá, olyan igazi banditának látszott, hogy Csombók úr
ösztönszerüleg megragadta a papirosnyíró ollót s védelmi állapotba
helyezte magát minden lehető orvtámadás ellen.
Az új írnok végre megelégedett fürtjeinek borzolásával, megváltoztatta
baljóslatú helyzetét s szemközt fordult Csombók úr asztalának. Csombók
úr hirtelen lekapta róla félszemét, asztala fölé hajolt s mohó
buzgósággal írni kezdett, nem véve észre siettében, hogy tollát
elfeledte a tintába mártani. Nemsokára viszhangot hallott a szomszéd
asztal felől, tollperczegés hangzott fel, de nem az írnoki rendes,
szabályos, higgadt, kimért, illedelmes tollperczegés, mely dallamos
zeneként hat a szakértő fülekre, s gömbölyű, egyforma, szabályos betűk
bűvös képét varázsolja a lélek elé; hanem rendetlen, szökdelő, majd
lázasan rohanó, majd baljóslatúan szünetelő tollperczegés, mintha
meghalt írnokok lelkei járnának kísértetes tánczot a göröngyös papiron.
Csombók úr lassan, óvatosan fölemelte fejét, s félszemmel ismét az
ellenséges tábor felé pillantott. A vézna fiatal ember minden írnoki
törvény és hagyomány megvetésével, egész testével nekifeküdt az
íróasztalnak, és fejét féloldalt, csaknem egészen a papirosra hajtva,
lázasan, rángatózó vonásokkal írt valamit, közben-közben haját borzolva,
szünetelve, és halk elfojtott hangon oly ördögi gonoszsággal kaczagva,
hogy Csombók úr közelebb vonta magához a papirosnyíró ollót.
A vézna fiatal ember azonban, a megátalkodott gonoszok vakságával, nem
vette észre, hogy minden mozdulatát őrködő szem kíséri a szomszéd
íróasztal felől. Tovább írt, azon megfoghatatlan módon, mely
határozottan ellenkezik mind a fogalmazás, mind a másolás örök
törvényeivel. Csombók úr el nem képzelhette, a hivatalos irományok
melyik fajával foglalkozik kísértetes szomszédja? Végig futott
gondolatával a beadványok, fölterjesztések, jelentések, határozatok,
kimutatások, idézvények, végzések, lajstromozások, jegyzőkönyvek egész
sorozatán, és mikor már az egyik vagy másik mellett elegendő jelet vélt
észrevenni, egy hirtelen zökkentés ismét összezavarta minden számítását
és csúffá tette kombináczióit! Az őrjöngő tollperczegés egészen
megbűvölte, szemét le nem tudta venni a vézna fiatal ember alakjáról, s
arczából csaknem kikelve, meredt tekintettel, elmaradó lélekzettel
tapadt a rejtelmes irományokra.
– Borzasztó állapot, gondolá magában Csombók úr; rettentő szomszédságba
jutottam. Ez bizonyosan valami kétségbeesett gonosztevő; arczából,
viseletéből látom, hogy képes a legszörnyűbb merényletre. Ellensége
minden tekintélynek, forradalmár, sőt talán az Internationale tagja. Nem
maradok vele egy szobában. Ki tudja, mit ír most is? Talán lázító
plakátokat vagy valami új ördögi gonosztett tervezetét. Még ma beszélek
az iroda-igazgatóval és megkérem, hogy vagy engem helyezzen át más
szobába, vagy ezt a szörnyeteget távolítsa el.
A vézna fiatal ember e pillanatban ellökte maga elől a beírt papirlapot,
s miután a kielégített gonoszság hideg kéjelgésével hosszasan
megszemlélte, hirtelen, mintegy benső gonosz sugallattól űzetve, földhöz
vágta tollát és fölemelte fejét.
Ugyanazon pillanatban mesés gyorsasággal eltünt Csombók úr feje a másik
íróasztal felől s a nevezett élemedett tisztviselő ismét írni kezdett
nagy buzgósággal, és ismét nem vette észre, hogy tollát nem mártotta a
tintába. De azért csak írt tovább, oly hévvel és mohósággal, mely az
iroda-igazgatót bizonyára Csombók úr fizetésének javítására bírta volna,
ha lelkes szorgalmát észre veszi. Így azonban nem volt más tanúja ez
önfeláldozó szorgalomnak, mint a vézna fiatal ember, ki egy pár pillanat
óta mereven és mozdulatlanúl szomszédjára szegzé tekintetét. Csombók úr
nem látta, de érezte, hogy a baljóslatú savó színü szemek a túlsó asztal
felől szakadatlanúl reá lövelik fenyegető villámaikat és feszűlt
figyelemmel kísérik minden mozdulatát. Fejét nem merte fölemelni, csak
írt tovább, s félszemmel a papirosvágó olló felé pillantott, és a
mennyire lehetett, összehúzta magát, de akármit tett, a savó színü
szemek merev tekintetét folytonosan érezte, ideges rángás vett erőt
egész testén és már közel volt hozzá, hogy megigézett madárként, mely
önkényt rohan a csörgő kígyó torkába, – fölkeljen és kitárja mellét a
vézna fiatal ember gyilkos tőrének.
Senki sem tudná megmondani, meddig írt volna még Csombók úr láthatatlan
betűket a savó színü szemek delejező hatása alatt, ha a vézna fiatal
ember viseletében egyszerre változás nem áll be, oly változás azonban,
melyhez képest előbbi viselete kardinális erénynek volt nevezhető.
– Uram, szólalt meg a vézna fiatal ember, vékony hangon, de fenyegető
hanglejtéssel. Uram, gyilkolt-e már ön valaha?
– Micsoda! kiáltott Csombók úr rémülten és felugrott székéről.
– Azt kérdeztem, gyilkolt-e már? ismétlé a vézna fiatal ember hideg
kegyetlenséggel.
– Én? Mit? nyögé Csombók úr, és oly mozdulattal nyult a papirosnyíró
olló felé, mintha csakugyan el akarná követni ez égbekiáltó bűnt a vézna
fiatal emberen.
– Embert, mondá a vézna fiatal ember. Akárhogy, az mindegy. Tőrrel,
méreggel, pisztolylyal vagy ökleinek egy lázas szorításával. Ontott-e
vért, gyönyörködött-e az áldozat hörgésében? Szóval, gyilkolt-e már?
ismétlé a vézna fiatal ember, oly higgadt tetszelgéssel sorolva elő e
vérengző műveleteket, mintha csirke-ölésről beszélne.
– Nem, nem gyilkoltam, mondá Csombók úr, haragtól és félelemtől
reszketve.
– Kár, mondá a vézna fiatal ember, hegyes orrát vakarva és savó színü
szemével oly pillantást vetve Csombók úrra, mely világosan mutatta, hogy
csalódott várakozásában.
Csombók úr kimondhatatlan borzadálylyal és undorral tekintett a vézna
fiatal emberre, de hirtelen lekapta róla tekintetét és újra asztala
mellé ült, azon erős elhatározással, hogy az első gyanús mozdulatra
segítségért kiált, és a hivatalos órák eltelte után tüstént jelentést
tesz az iroda-igazgatónál.
– Uram, szólalt meg újra a vézna fiatal ember vékony hangja, miután egy
ideig hallgatva galvanizálta savó színü szemével a verejtékező
tisztviselőt. Uram – hogy is hívják önt…?
Csombók úrnak azt sugta egy pillanatra a hivatali felsőség és megsértett
büszkeség érzete, hogy felelet nélkül hagyja ez illetlen kérdést; de egy
pillantás a vézna fiatal ember vésztjósló arczára, elfojtá keblében az
önérzetes felbuzdulást, és fojtott haraggal s nem minden titkos rettegés
nélkül megvallá, hogy Csombók Jakabnak hívják.
A vézna fiatal ember komoran csóválta fejét, s Csombók úr ijedten vevé
észre, hogy neve nem nyerte meg a félelmes szomszéd tetszését.
– Rossz név, mondá a vézna fiatal ember. Hogy lehet valaki Csombók, s
hozzá még Jakab? Használhatatlan név.
– Én becsülettel használtam ötven év óta, mondá Csombók úr titkos
boszúsággal. A vézna fiatal ember nem reflektált az emberi hiúság ez
önkénytelen kitörésére, hanem ismét Csombók úrra szegezve
csörgőkígyó-szerű tekintetét, tovább folytatá a vallatást.
– Csombók Jakab uram – ha már ez a neve – tehát Csombók Jakab uram,
volt-e már ön szerelmes?
– Tizennyolcz éves házas vagyok, felelt Csombók úr, meglepetve a rémes
kezdetű párbeszédnek e lyrai fordulata által.
– Úgy? mondá a vézna fiatal ember, sötéten és vontatva. És érezte már a
féltékenység gyötrelmeit?
– Csombók Jakabné született Hankó Juliánna soha sem adott okot és
alkalmat ez érzésre, sem most, sem leánykorában, felelt Csombók úr
fölmelegedve.
– Nem-e? Azt hiszi? Hahaha! Kaczagott démoni gúnynyal a vézna fiatal
ember.
Csombók úr elképedve ugrott fel asztala mellől e lovagiatlan kaczagás
hallatára. Férji önérzetének és násza szentségének e vakmerő lábbal
tiprása csordultig tölté a mértéket. Reszketett a haragtól és
felindulástól, keze ismét a papirosvágó olló felé nyult, ajkán borzasztó
kihívás lebegett, midőn a vézna fiatal ember lassan, nyugodtan
fölemelkedett székéről s néhány lépést tett Csombók úr felé, kit az
ellenség támadó mozdulata egyszerre ismét figyelmessé tett veszélyes
helyzetére. Elfojtotta tehát lázongó indulatát, összeszorította ajkait,
s azon mértékben, a mint a vézna fiatal ember feléje közeledett, hátrált
Csombók úr a maga széke felé, míg végre csüggedten reá ereszkedett s
titkos remegéssel tekintett a vézna fiatal emberre, ki közvetlenűl
előtte állt összefont karokkal és vésztjósló tekintettel.
– Az én nevem Zalabéri Zoltán, – mondá a vézna fiatal ember.
– Örvendek, hebegett Csombók úr kénytelen udvariassággal. Szeretett
volna már menekülni a szobából, de a vézna fiatal ember fenyegető alakja
elállta útját. Szent isten, gondolá magában Csombók úr, mi lesz belőlem?
Ez az ember vagy őrült vagy valami kétségbeesett gonosztevő. Mindkét
esetben el vagyok veszve. – Csombók úr istennek ajánlotta lelkét, még
egy búcsugondolatot szentelt a tiszta hírében megsértett Csombók
Juliannának, s elhatározván, hogy lehető szelid és alázatos viselettel
igyekszik megengesztelni veszedelmes szomszédját, a kétségbeesés tompa
érzéketlenségével várta a bekövetkezendő eseményeket.
– Tehát nem érezte a féltékenység gyötrelmeit? mondá a vézna fiatal
ember maró gúnynyal. Szegény ember, hahaha! Soha sem lihegett száraz
ajka nehány enyhítő vércsepp után, soha sem vágyott körmeit szívébe
vágni, a hűtelennek, soha sem fordította halántékának a pisztoly tátongó
üregét, soha sem marczangolta véresre önnön kebelét? Feleljen!
– Nem volt szerencsém, mondá Csombók úr alázatos udvariassággal.
– Kár! mondá a vézna fiatal ember, s egy pillanatig komoran elmerengett,
mialatt Csombók úr nesztelenűl, de siker nélkül a papirosnyíró olló
közelébe iparkodott jutni.
– Elmondok egy történetet, mondá a vézna fiatal ember, ismét Csombók
úrra szegezve átható élű szemét, s oly közel lépve hozzá, hogy a
boldogtalan tisztviselő és családapa kénytelen volt lemondani a
menekülés legkisebb reményéről is. Elbeszélek egy történetet, jól
figyeljen rá, véleményt kell róla mondania.
– Saját történetét akarja elmondani. Szent isten, micsoda szörnyű
bűnlajstromot fogok hallani, gondolá magában a verejtékező Csombók úr, a
borzadály és kíváncsiság vegyes érzésével.
– Volt egyszer egy ifjú ember – kezdé komoran elbeszélését a vézna
fiatal ember – hogy hol? nem tartozik a dologra. Szegény volt és
lángszellemű, megvetette a közönséges munkát és éhezett, szívében vad
lánggal égett a szerelmi vágy és nem volt lény, a ki megértse. Az ifju –
nevezzük Zenőnek – tehát Zenő végre arra szánta magát, hogy éjjelenkint
a temetőbe járjon, s midőn a bagoly huhogása az éjfélt hirdeti a
kísérteteknek, felássa az új sírokat s a halottak gyűrűit és ruháit
leszedje…
– Nagy ég! nyögött rémülten Csombók úr.
– Tetszik önnek? kérdé a vézna fiatal ember kegyetlen örömmel.
– Borzong a hátam, rebegett Csombók úr.
– Annál jobb, mondá a vézna fiatal ember oly sötét megelégedéssel, hogy
Csombók úr haja szálai az ég felé meredtek.
– Zivataros éjszaka volt – folytatá a vézna fiatal ember kísértetes
elbeszélését, – harsogott az ég dörgő haragja, czikáztak a sustorgó
villámok, huhogott a bagoly, suhogtak a temető szellemlakói, midőn Zenő
a sírkertbe lépett ásójával. Nem messze a kalváriától állt egy frissen
hantolt sírdomb, tegnap temettek bele egy büszke, ragyogó fiatal leányt.
Zenő felásta a sírt, kiemelte és kinyitotta a koporsót, felhajtotta a
szűzi fátyolt, mely a halál arájának merev arczát fedé, és őrjöngő
sikoltással reá borult… Ő volt…
– Kicsoda? kérdé Csombók úr, elfeledve a pillanat izgalmában rémes
helyzetét.
– Ő – szívének imádottja, a büszke úrhölgy, az elérhetetlen csillag. Itt
feküdt, hidegen, megtörve, elhamvadva. Zenő ráborult és izzó csókokkal
borította fagyos ajkait. Az eső zuhogott, hideg szél süvöltött a
sírdombok közt, a koporsó tele lett esővízzel, s a forró csókok és a
hideg esővíz vegyes hatása alatt egyszerre megborzongott a holt leány
teste.
– Uram ne hagyj el! mondá Csombók úr.
– Igen, megborzongott, mondá a vézna fiatal ember, vad megelégedéssel
pillantva izgatott hallgatójára – és Zenő rémülettel s őrjöngő örömmel
felsikoltott. A leány élt, neki köszönte életét, övé lett, a sírtól
váltotta vissza, senkinek sem tartozott vele. Karjaiba ragadta az éledő
leányt, s miután lábával visszarugta a sírba az üres koporsót s
hamarjába behantolta, drága zsákmányával elrohant a temetőből. – Hogy
tetszik?
Csombók úr kimondhatatlan irtózattal tekintett a vézna fiatal emberre,
de félelmes helyzetében nem mervén nyiltan kifejezni érzelmeit, csupán
tompa nyögéssel felelt.
– Meg van rendülve, örülök rajta, mondá a vézna fiatal ember hideg
kegyetlenséggel. Hallja tovább. – Zenő haza vitte rablott kincsét, és
miután folytatólagos csókjaival és több kancsó hideg vízzel tökéletesen
életre hozta, lábai elé borult s felajánlotta neki életét. A leány –
nevezzük Csillának – tehát Csilla kezét nyujtá és mosolygott. Oh! így
mosolyog az ördög, ha angyalmezt ölt magára. Látott ön már ördögöt
mosolyogni?
– Nem volt szerencsém, mondá Csombók úr borzongva.
– Zenő látott, mondá a vézna fiatal ember sötéten. És az ördög mosolya
megejté szívét. Imádta Csillát, egész nap lába előtt feküdt, zsámolya
volt és szőnyege. Csilla nem emlékezett vissza elmult életére, a sír
álma sötéten állt multja és jelene közt. Szerette Zenőt, legalább tette
magát, hogy szereti és az együgyü ifju hitt a leány szerelmében. Hahaha!
Nevessen hát ön is! Itt nevetni kell.
Csombók úr kénytelen volt kínos erölködéssel kaczagni, mialatt fogai
összeverődtek a borzalomtól.
– Egy éjjel – folytatá a vézna fiatal ember ismét elkomorodva, – midőn
Zenő visszatért a temetőből, nehány gyűrűvel és két selyem szemfedővel –
mert régi keresetét ezután is folytatta – Csilla meglátta az egyik
gyűrűt, felsikoltott és elájult. Zenő a végzetes gyürűre pillantott és
megfagyott a vére. A gyűrű kövére Csilla arczképe volt festve, oly
élethíven, hogy azonnal rá lehetett ismerni. Mit jelenthet ez? Zenő
szívében felébredt a féltékenység szörnye. Leöntötte az ájult hölgyet
egy korsó hideg vízzel, megragadta kezét és fogcsikorgatva kérdezé
sikoltásának és ájulásának okát. Tudja, mi volt az?
– Nem, mondá Csombók úr, lihegve az izgatottságtól.
– Nem is gyanítja? kérdé a vézna fiatal ember szigorúan.
– Nem, felelt Csombók úr remegve.
– Annál jobb, annál meglepőbb, mondá a vézna fiatal ember. Tudja meg
tehát, hogy a gyűrű megrázó hatása egy pillanat alatt visszahozta Csilla
emlékébe a multat. Visszaemlékezett mindenre, mi halála előtt történt
vele. Halálnak nevezem a költői kifejezés kedveért, ámbár csak
úgynevezett tetszhalál volt. Ezt a gyűrűt Csilla adta hajdani
vőlegényének, most visszaemlékezett rá, megvallotta és azt is kimondta,
hogy még mindig szereti. Zenőről többé tudni sem akart. Büszkén
kiegyenesedett előtte, s tudni kívánta, honnan szerezte ezt a gyűrűt?
Ujra felébredt főúri gőgjében még azon sértő gyanúnak is kifejezést
adott, hogy talán lopta. Zenő kínos gyötrelemmel hallgatott, majd
őrülten felkaczagott. A féltékenység rémei mardosták szívét. A hálátlan
nő, kit ő váltott vissza a haláltól, mindent elfeledett s kapva
kalapját, nagy kendőjét, határozottan kijelenté, hogy azonnal visszatér
fényes úri palotájába, hajdani jegyese karjai közé. Zenő elállta útját,
esengett, fenyegetőzött, őrjöngött, mind hiában. «Visszatérek
jegyesemhez, visszamegyek kedvesemhez!» sikoltott görcsösen a hálátlan
Csilla. Zenő végre megunta a dolgot. «Vissza akarsz térni jegyesedhez?»
mondá ördögi kaczajjal. «Jól van, visszaviszlek!» És megragadta Csillát
és… tudja, mit tett vele?
– Meg tetszett ölni, hebegett Csombók úr fulladozva.
– Én? kérdé a vézna fiatal ember, végig tekintve remegő hallgatóján.
Úgy? Tehát engem tart Zenőnek? Eltalálta! Hahaha!
És a vézna fiatal ember sátáni megelégedéssel kaczagott. Azután
folytatá:
– Nem erről van most szó, hanem kitalálja-e, hol jutott Zenő a gyűrűhöz
s hová vitte Csillát?
– A halott vőlegény ujjáról tetszett lehúzni, találgatá Csombók úr.
– Eltalálta, mondá a vézna fiatal ember. Uram, ön mégsem oly ostoba,
mint gondoltam volna.
– Térjünk át most a harmadik képre, folytatá a vézna fiatal ember,
mielőtt Csombók úr megköszönhette volna a fönnebbi kétes értékű bókot.
Ismét temető, zivatar, mennydörgés, villám. Tátongó sír, nyitott
koporsóval. A sír szélén Zenő és Csilla. Hosszas viharos párbeszéd. Zenő
részéről szerelem, féltékenység, gyűlölet. Csilla részéről hálátlanság,
hidegség, megvetés. «Tehát régi kedvesedhez akarsz visszatérni?» sikolt
Zenő őrjöngve. «Igen!» felelt Csilla megátalkodottan. «Légy hát övé
örökre – a sírban!» ordít Zenő. Egy tőrszúrás, egy sikoltás, egy
zuhanás. A sír újra be van temetve, de egy helyett két halottat takar.
– Szörnyűség! sóhajtott Csombók úr a verejtéket törölve homlokáról.
– Várjon, még nincs vége, mondá a vézna fiatal ember, kegyetlen kéjjel
élvezve elbeszélése hatását. Zenő ott áll a sír szélén. Lelkében megölt
szerelmének emlékével s a gyilkosság mardosó öntudatával. Mit tegyen
most? Élete megsemmisűlt, számára nincs már semmi e világon. Megölje
magát? Hogyan? Tőrrel, pisztolylyal, méreggel? Vagy eltemesse magát
elevenen a sírba a másik két halott mellé? Vagy tegyen eleget a törvény
szentségének, s jelentse föl magát a biróságnál? Mit gondol?
– Nem tudom, mire tetszett magát határozni, mondá Csombók úr halálos
aggodalmak közt és nagy alázattal.
– Azt hiszem, legeredetibb, de legnehezebben kivihető lesz az elevenen
való eltemetés, mondá a vézna fiatal ember oly higgadtan, mintha csak
arról volna szó, hol töltse el a mai délutánt? Mit tenne ön hasonló
helyzetben?
– Nem gondolkoztam még ilyesmiről, mondá Csombók úr.
– Tehát gondolkozzék most és tudassa velem véleményét, mondá a vézna
fiatal ember, és visszatérve íróasztalához, leült és ismét írni kezdett,
oly pokoli nyugalommal, hogy Csombók urat véglegesen kivette sodrából.
Csombók úr egy ideig kábultan űlt székén. A szörnyű bűnvallomás egészen
lesujtotta, alig tudott gondolkozni. Mit tegyen szemben e borzasztó
gonosztevővel, e halottrablóval, e gyilkossal? Jelentse föl a
törvényszéknek s tegye ki őt a nyilvános kivégeztetés gyalázatának? Oly
ifjú s már is ily gonosztevő! De talán megjavulhat. Hallgassa hát el
bűnét, legyen bűntársává s tegye ki magát annak, hogy fölfedeztetés
esetében vele együtt bűnhödjék? Csombók úr lázas lelke már a börtön és
vérpad rémes képeit látta maga előtt, s egész teste megborzadt… De ha
nem fedezik föl? Ha együtt maradnak tovább is? Ha kénytelen lesz minden
nap érintkezni e kétségbeesett gonosztevővel, kiről tudja, hogy a
legvégsőre is képes? Mily iszonyú veszélynek lesz kitéve minden nap?
Nem, én családapa vagyok, kötelességeim vannak, nem dobhatom koczkára
életemet, gondolá magában Csombók úr; kileste a pillanatot, midőn a
vézna fiatal ember nem tekintett rá, fölemelkedett székéről, óvatosan az
ajtóhoz lopózott s villámgyorsasággal kirohant.
Futott egyenesen az iroda-igazgatóhoz. Érezte, hogy szörnyű titkát nem
tarthatja magában, mert szétfeszítené agyát. Főnökével kell tudatnia, s
ha a felelősség terhét reá hárította, nyugodtabban nézhet a jövő
eshetőségek elé.
Az iroda-igazgató bámulva hallgatta végig a lihegő Csombók úr szaggatott
elbeszélését.
– Halottrablás, gyilkosság! Kiről beszél ön? kérdé gyanús tekintetet
vetve izgatott alárendeltjére.
– Az új írnokról, Zalabéri Zoltánról, mondá Csombók úr félelmes
suttogással.
– Unokaöcsémről! kiáltott az iroda-igazgató úr. A legszelídebb,
legjámborabb fiú! Megőrült-e ön, vagy neki ment el az esze? Menjünk,
azonnal kérdőre vonom őt magát.
Az irodába siettek. A vézna fiatal ember asztalánál ült s oly nyugodtan
írt, mintha a legmagasztosabb erények dicsfénye övezné fejét. Meglátva
belépő nagybátyját, fölállt székéről s egyetértő pillantást váltott az
óvatosan hátul maradó Csombók úrral.
– Zoltán, mondá az iroda-igazgató szigorúan, mit beszéltél az előbb
Csombók úrnak?
– Legujabb drámám meséjét mondtam el neki s véleményét kértem a
befejezésre nézve, felelt a vézna fiatal ember s egy csomag összevissza
firkált kézíratra mutatott, mely költői rendetlenségben hevert az
íróasztalon.
– Máskor foglalkozzál okosabb dolgokkal, mondá az iroda-igazgató
haragosan. Nem azért neveztelek ki írnokká, hogy drámákat firkálj. Az
úrnak pedig – folytatá Csombók úrhoz fordulva – lehetett volna annyi
belátása, hogy ne vegyen komolyan minden éretlen fecsegést.
Csombók úr kimondhatatlan megvetéssel nézett végig a vézna, fiatal
emberen s még aznap folyamodott, hogy más szobába helyezzék át. Örökös
ellensége maradt a vézna fiatal embernek, kiben – mint többször mondá
keserű gúnynyal Darnai barátjának – tigrist sejtett és hitvány macskát
talált.


A 233-DIK SZÁM.
A régi ház fala, melyhez komoly nyugalommal támaszkodni szokott, úgy
magába fogadta alakját, mint a szerető szív jó barátja vonásait. Ha
távol is járt, a barnás foltok, a ledörzsölt mész, a plasztikai
körvonalok folytonosan róla beszéltek, és erős vállait, széles hátát,
ábrándosan hátratámasztott fejét nem engedték kiveszni a vén ház
emlékezetéből. Itt állt, ide dőlt hosszú évek során keresztűl
változatlan tartással, mozdulatlan nyugalommal, és az a foltszerű hátkép
sokkal erősebben bizonyította jogát ez ingatlanhoz, mint akármilyen
telekkönyvi kivonat. Nem is jutott senkinek eszébe, hogy birtokpert
indítson ellene; kollegái, kik a szomszéd útczák szögletein, vagy a
kapubálvány alatt, vagy a boltok lépcsőin tartották hivatalos óráikat,
teljes tisztelettel viseltettek a tulajdonjog szentsége iránt; és ámbár
maguk közt sokszor tréfáltak, sőt gúnyolódtak a 233-ik szám önérzetes
büszkesége, kimért udvariassága fölött; de azért nem volt az a hordár,
lett légyen akár hetyke újoncz, akár a szakmában megőszűlt tekintély,
kinek háta valaha a 233-ik szám freskójával mert volna érintkezni.
Mint valamennyi ház falát e szeszélyes ég alatt, ezt is megpörkölte a
napsugár, megkopogtatta a jégeső, körűlsivította a szélvész; de
napsugár, jégeső, szélvész egyaránt változatlan helyzetében találta a
233-ik számot, s szinte régi ismerős gyanánt üdvözölte. A 233-ik szám
épen úgy nem törődött ez ismeretséggel, mint azokéval, kiket dolguk
naponkint az utczán vezetett végig, s kiknek szeme öntudatlanúl úgy
hozzá szokott a vén ház falát támogató komoly alakhoz, hogy ha
egyszer-másszor hívatalos minőségében távol volt, mikor az utczán
áthaladtak, egész nap valami megfoghatatlan hiányt éreztek, melynek nem
tudták magyarázatát adni.
A 233-ik szám nem kapkod a közönség kegye után, nem tolja föl
szolgálatát, nem fürkész szemével föl s alá az utczán, nem emeli meg
távolról vörös sipkáját, ha valaki megáll s vizsgálódva néz körűl. Ez
apró fogásokat élelmesebb kollégáira hagyja; ő elfogadja a megbízásokat,
melyek hozzá jönnek, elvégzi lelkiismeretes komolysággal, a tiszteletdíj
fölött soha sem veszekszik, a borravalót meg épen el sem fogadja.
Meglehet ugyan, hogy arra született, de nem arra nevelték, és a nevelés
teszi igazán az embert. Vidám tanulócsoportok haladnak előtte az útczán;
a kisebbek szíjra fűzött könyveiket hetykén himbálják a légben, a
nagyobbak zsebeikbe rejtik a könyvet, s azzal a boldog önáltatással
néznek végig a a 233-ik számon, hogy ez nem tartja őket diákoknak. De a
233-ik számot nem lehet oly könnyen elámítani; ő is járt iskolába, ő is
himbálta szíjra fűzött könyveit az útczán, és soha sem dugta
szégyenkezve zsebébe, pedig már derekasan kihajtott a szakála, mikor még
mindig könyvvel járt az útczán. Meglehet, hogy most sem az elhaladó
alakokat látja, hanem egy másikat, egyetlen egyet, egy szürke ruhás kis
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Elbeszélések - 06
  • Parts
  • Elbeszélések - 01
    Total number of words is 3963
    Total number of unique words is 1977
    32.7 of words are in the 2000 most common words
    45.8 of words are in the 5000 most common words
    52.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elbeszélések - 02
    Total number of words is 4103
    Total number of unique words is 1863
    35.9 of words are in the 2000 most common words
    50.3 of words are in the 5000 most common words
    57.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elbeszélések - 03
    Total number of words is 4001
    Total number of unique words is 1988
    30.4 of words are in the 2000 most common words
    43.6 of words are in the 5000 most common words
    52.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elbeszélések - 04
    Total number of words is 4022
    Total number of unique words is 1873
    34.9 of words are in the 2000 most common words
    49.3 of words are in the 5000 most common words
    56.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elbeszélések - 05
    Total number of words is 3908
    Total number of unique words is 1881
    30.5 of words are in the 2000 most common words
    43.7 of words are in the 5000 most common words
    51.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elbeszélések - 06
    Total number of words is 4145
    Total number of unique words is 1888
    35.0 of words are in the 2000 most common words
    47.6 of words are in the 5000 most common words
    54.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elbeszélések - 07
    Total number of words is 4120
    Total number of unique words is 1934
    36.0 of words are in the 2000 most common words
    49.8 of words are in the 5000 most common words
    57.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elbeszélések - 08
    Total number of words is 3977
    Total number of unique words is 1690
    37.5 of words are in the 2000 most common words
    52.2 of words are in the 5000 most common words
    59.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elbeszélések - 09
    Total number of words is 4005
    Total number of unique words is 1987
    31.4 of words are in the 2000 most common words
    42.8 of words are in the 5000 most common words
    49.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elbeszélések - 10
    Total number of words is 3967
    Total number of unique words is 1956
    31.9 of words are in the 2000 most common words
    44.9 of words are in the 5000 most common words
    51.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elbeszélések - 11
    Total number of words is 3931
    Total number of unique words is 2007
    29.8 of words are in the 2000 most common words
    42.7 of words are in the 5000 most common words
    49.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elbeszélések - 12
    Total number of words is 3994
    Total number of unique words is 1721
    30.6 of words are in the 2000 most common words
    43.8 of words are in the 5000 most common words
    50.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elbeszélések - 13
    Total number of words is 3912
    Total number of unique words is 1836
    33.3 of words are in the 2000 most common words
    46.3 of words are in the 5000 most common words
    52.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elbeszélések - 14
    Total number of words is 4121
    Total number of unique words is 1905
    30.9 of words are in the 2000 most common words
    42.6 of words are in the 5000 most common words
    49.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elbeszélések - 15
    Total number of words is 4124
    Total number of unique words is 1982
    32.8 of words are in the 2000 most common words
    46.0 of words are in the 5000 most common words
    52.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elbeszélések - 16
    Total number of words is 4049
    Total number of unique words is 1913
    34.4 of words are in the 2000 most common words
    46.6 of words are in the 5000 most common words
    53.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elbeszélések - 17
    Total number of words is 3930
    Total number of unique words is 1993
    29.1 of words are in the 2000 most common words
    41.8 of words are in the 5000 most common words
    48.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Elbeszélések - 18
    Total number of words is 1690
    Total number of unique words is 990
    37.9 of words are in the 2000 most common words
    50.2 of words are in the 5000 most common words
    56.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.