Egy barátságos ház története: Regény - 1

Total number of words is 4024
Total number of unique words is 1953
34.3 of words are in the 2000 most common words
47.0 of words are in the 5000 most common words
54.8 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.

EGY BARÁTSÁGOS HÁZ TÖRTÉNETE
REGÉNY
IRTA
LOVIK KÁROLY
MAGYART A MAGYARNAK
BUDAPEST, 1911
SINGER ÉS WOLFNER KIADÁSA
Andrássy-út 10.
_Minden jogot fenntartunk._
BUDAPESTI HIRLAP NYOMDÁJA.


I.
A fővárosnak a liget felé eső részében, apró és nagy, büszke és szerény,
pöffeszkedő és csöndes villák között egy emeletes, csinos, lassan
feketedő kőkockákból épült, barátságos ház állt, amelyet üde kert zöld
lombjai öveztek. Nyaranta erre ballagva, az ember a fák közt szines
ernyőjü sátrakat, fehérruhás kisasszonyokat, hangos szóval futkosó
ölebeket s a terraszon rendszerint vendégekre terített asztalt látott:
mindez kellemes benyomást tett s azt mutatta, hogy a ház lakói nemcsak
jómódu, de jókedvü emberek is. Télen a kert rózsafái szalmába voltak
csavarva, a kavicsos utakról kora reggel elsöpörték a leveleket s a tar
fák közt jobban előtérbe lépő házon a kéménytől a pincéig minden csinra
és tisztaságra vallott. Ha téli estén erre járt valaki, egy percre
önkénytelenül megállott a rácsos kapunál, mert a házból zongorahangok
hallatszottak s a fehér ablakok mögött táncoló párok suhantak el. A puha
hóval borított tető fölött füst karikázott, a fák krétaszín ágai keretbe
foglalták az épület egyszerü rajzát, a lámpák fénye végigrezgett az utak
hósáncain, s az ember nem állhatta meg, hogy így ne szóljon:
– Milyen barátságos ház!
Egy esőre hajló késő szeptemberi délelőttön konfortáblis állott meg a
mondott ház előtt s a rozoga kocsiból, amely messziről jelezte az
úgynevezett vasuti fuvart, egy hosszukabátos, rosszul beretvált arcu
fiatal ember szállott ki.
– Mennyi jár magának? – kérdezte a kocsistól.
– Nyolc hatos – felelte az, felállva a bakon.
– Sok – vélte a megérkezett.
– Ennyi a taksa – jegyezte meg a kocsis.
– Azért mégis sok – dörmögött a hosszukabátos. – Abszolute véve sok, egy
korona is elég volna. Azért természetesen kifizetem – tette hozzá.
Rövidlátó szemével mélyen belenézett apró tárcájába és kikotorta a
nyolcvan krajcárt, aztán kiemelte a kocsiból podgyászát és sétabotját.
Megkereste a nyaraló ajtajának csengetyüjét és hosszan nyomta meg a
gombot.
Pár pillanat mulva léptek közeledtek s a kertész kaput nyitott.
– Ez itt doktor Farkas nyaralója? – kérdezte a vendég.
– Ez, kérem – köszönt a kertész és újra elzárta a titkos jelre nyiló
gombot.
A hosszukabátos körülnézett, helyesebben körülszaglált, mert igen rossz
szeme volt s aztán elővette a névjegyét.
– Jelentse be Szakállt. Vagyis, ez fölösleges; a név rajta van a
kártyán. Vigye csak be a névjegyet. Igenis. Mondott valamit?
– Semmit – szólt a kertész.
– Merre kell menni? – kérdezte végül a fiatalember.
A kertész végigvezette a vendéget az ákácok közt, föl a csukott
terraszra s azon keresztül egy világos, nagy szobába, amely rác-vásznu
butorokkal, pipákkal, kerti ollókkal, rózsavágó késekkel, bekötött
folyóiratokkal volt telerakva, míg a falakon képek lógtak, így egy
kertészeti ujság karácsonyi melléklete, egy aloe, meg egy hatalmas
indigó szines metszete, néhány régi fénykép, amelyen magyarruhás diákok
állanak karöltve és egy szép, ódon olajfestmény, amely mocsaras tájat
ábrázolt. A kályhában lobogott a tűz.
A vendégnek pár pillanatig várnia kellett, azalatt végignézte a képeket
s megfogott egy-két pipát, megállapítván, hogy rossz szaguak. A
kertészeti dolgok, melyek a házigazda hajlandóságát elárulva, garmadában
feküdtek az egyik ablakfülkében, nem érdekelték, ellenben az
olajfestmény egyik szélét kissé följebb tolta, mert ugy vélte, hogy a
kép nem lóg egyenesen.
Az ajtó kinyilt s egy világos ruhás fiatal leány lépett be a szobába.
– Szakáll úr? – kérdezte.
A fiatalember közelebb lépett és gyorsan meghajtotta a fejét.
– Az vagyok. Az ügyvéd úr nincs itthon?
– Apa kiment vadászni, de mindjárt visszajön. Tessék helyet foglalni.
Nem emlékszik már reám?
– Nem – felelt a kérdezett mosolygás nélkül.
– Hortense vagyok – szólt a leány.
Szakáll megbiccentette a fejét.
– Ah, igen, igen. Hortense. Most már emlékszem; a szemem ugyanis nem a
legjobb, nem ösmertem meg mindjárt.
– Gyerekkorunkban sokat játszottunk együtt – mosolygott Hortense. –
Emlékszik, hányszor jártuk meg a bükköst?
A fiatalember megtisztogatta a pápaszemét és orrára tette.
– Igen, igen, Hortense; lám, az idő hogyan mulik. Kedves anyja?
– Ő a városban van, de délre ő is visszatér.
– Nagyon szép. És jól vannak? A nővére…
– Ibolya.
– Igen, igen. A doktor úr nagy barátja a virágneveknek. Ibolya. Ő is jól
van?
– Igen, ő is. Örülni fognak, hogy önt látják.
– Kétlem, kisasszony, kétlem. Kissé száraz ember vagyok. Tisztában
vagyok magammal.
A leány bizalmasan nevetett. Nyilt gyermek-arca ugy illett a barátságos,
világos szobába, mint egy csomó ibolya a napsütötte, aranyzöld pagony
közepébe.
– Nálunk nem szabad száraznak lennie, majd gondoskodunk róla, hogy más
legyen – mondta a ház rokonérzését, barátságát mintegy felajánlva.
– Igen, igen. Az nehezen fog menni. Már megszoktam, hogy ilyen legyek –
felelte a vendég, torkát köszörülve.
– Oh persze… Nemsokára itt lesz a farsang s akkor önnek velünk kell majd
bálozni, Szakáll úr.
A fiatalember arca még sárgább lett s komoly határozott vonások
szaladtak végig rajta.
– Én nem táncolok.
– Beszélgetőket is mindig talál nálunk. Nem mindnyájan táncolnak. Többen
fordulnak meg nálunk…
– Én nem szeretek sokat beszélni.
– Akkor hát beáll a pipások klubjába, amelynek papa az elnöke. Este
eljönnek Kelemen, meg Szombati és Sárosi s egy szót sem szólnak, csak
leülnek abba a sarokba és egész este pipáznak, egyre csak pipáznak.
Mindegyiknek megvan a maga öblös pipája – akarja őket látni?
– Köszönöm – felelt gyorsan Szakáll. – Én nem vagyok dohányos.
A leány ránézett két szép őz-szemével és mosolygott.
– Akkor hát mit akar csinálni? – kérdezte csodálkozva.
A fiatalember kelletlenül simogatta meg borostás állát.
– Tanulni akarok, kisasszony, tanulni. Az élet nem áll csupán táncból,
beszélgetésből és pipából. Vannak más kérdések is, kétségtelenül vannak.
Hortense elhallgatott s kissé szégyenkezve nézett a vendégre. Szakáll
komolyan, határozottan tekintett rá vissza s ez a pillantás tiszteletet
keltett a kisasszonyban. A _tanulni_ szó szárazon, hidegen, mint a kigyó
a viruló lomb között szaladt végig a barátságos, puha szobán.
– Tanulni – mondta lassan a leány. – Tanulni nehéz dolog… És ön
bizonyára már sokat tanult és sokat tud – tette hozzá, a komoly
pápaszemet látva maga előtt, amelyen át két sárga szem vibrált.
– Igenis, tanulni, kisasszony. Az élet rövid, a tudás sok s aki nem lát
hozzá idején, az ostobán hal meg.
Hortense elhallgatott: ő nem szeretett tanulni, nem is tudott semmit;
bizonyos, hogy ostobán fogja szemét lehunyni.
A társalgás megakadt, a lánynak nem volt mit mondania, mert
tudomány-szomjas emberekkel eddig az életben nem igen találkozott, a
vendég pedig nem erőltette meg az eszét, a podgyászán jártak a
gondolatai: vajjon a könyvei mind együtt vannak-e? Szakáll eddig egy
vidéki városban volt jogász s elvégezvén ott három évet, a negyedikre a
fővárosba jött. Szüleit régi barátság fűzte Farkasékhoz s mikor szóba
került, hogy a fiatal Szakáll Pestre menjen, apja az ügyvédhez fordult,
nem tudna-e valami jóravaló családot ajánlani, ahol a fiu lakást és
ellátást kaphatna. Farkas ekkor nevetett, a kezét dörzsölte és így
szólt:
– Lakást? Ellátást? Pesten? Hát hol kapna másutt, mint nálunk? Csak nem
engedem meg, hogy a komám fia idegen házba menjen? Az volna szép!
Az öreg Szakáll szabadkozott.
– Ilyesmit nem fogadhatok el… Tulságos baráti áldozat lenne.
– Hát ingyen kivánom? – kérdezte az ügyvéd mosolyogva. – Kapok
karácsonykor egy szép selmeci pipát, vagy, ami még jobb lesz, hat tő
belga rózsafát, amilyenekre már régóta vágyom s azzal rendben van a
dolog. Megegyeztünk, szót se többet!
Az öreg Szakáll, aki jó üzletember volt, ugy vélte, hogy tulajdonképp
tényleg ez a leghelyesebb megoldás és így az ifju jogász a mondott
szeptemberi délelőttön dr. Farkasékhoz került.
– Kiváncsi a kertre? – kérdezte egy kis szünet után Hortense, aki még
mindig meg volt hökkenve Szakáll tudományszomjuságától.
– Nem értek a virágokhoz, – felelt a jogász – sajnos, nem vagyok
medikus.
– Igaz, igaz, hisz ön jogász… Kelemen is jogász, az a Kelemen, akiről
előbb említést tettem.
– Örvendek – jegyezte meg szárazon a vendég.
– Azonban Kelemen nem oly nagy barátja a tudományoknak, ő inkább
pipázik, és… lustálkodik.
– Ez hiba. Gyülölöm a lusta embereket. A testnek dolgozni kell. Den
Corpus muss man schinden. Okos ember nem fogja engedni, hogy a test urrá
legyen fölötte.
Hortense ismét lelkifurdalásokat érezett. Lusta kis lány volt egész
életében, szeretett délig az ágyban maradni, s ha már fölkelt, odaállt
az ablak mellé és kinézett a kertbe, anélkül, hogy valamire gondolt
volna, anélkül, hogy vágyat érzett volna a cselekvésre. Eddig nem hitte,
hogy ebben valami rossz legyen, szülei – az örökké mosolygó apa és a
fiatalos vérü anya – nem törődtek vele, hogyan üti agyon a napját, az
ösmerőseik sem faggatták: hány órakor kel föl és mennyit munkálkodik a
háztartásban? De most e határozott, fagyos szavak megmutatták, hogy
helytelenül cselekedett. Amikor Szakáll száraz, hideg hangon mondta:
„Gyülölöm a lusta embereket“ s felvillanó, gyülölködő sárga szeme is
igazolta, hogy nem frázist pörget – a leány elröstelte magát s megijedt
tőle, hogy hátha a fiatalember meg találja kérdezni, hány órakor szokott
fölkelni? Csodálkozva nézett a vendégre, aki ifju kora dacára már ilyen
erélyes, okos és szorgalmas, s alakja önkénytelenül megnőtt a szemében.
A ház előtt kocsi állt meg. A közben megindult esőben egy vadászruhás
alak iparkodott a terrasz felé és gyorsan belépett a szobába.
– Apa! – kiáltott föl Hortense, megörvendve, hogy a kínos kérdést
elkerülheti. – Apa, apa, mit hoztál?
A vadászruhás csupa viz és sár volt, csizmáján szalmaszálak lógtak,
friss vetések nyoma látszott, kalapján busan lengett a fácán-toll. Bár
bőrig volt ázva, nem vesztette el jókedvét s büszkén rázott meg egy
vékonypénzü nyulat.
– Ennyi az egész? – kérdezte a leány. – Ugyan érdemes volt megázni!
Szegény apa!
Farkas nevetett és megcsókolta a leányt, aztán kezet szorított a fiatal
emberrel.
– Szakáll, nemde? Ugyebár? Azonnal megösmertelek, bár tiz év óta nem
láttalak. Nincs rossz fejem, mi?
Ez nem volt tréfa nála. Csodálatos memoriája volt, de csak bizonyos
dolgok, többnyire sajnos olyanok iránt, amikből a gyakorlati életben
édeskevés haszna volt. Igy, ha évtizedek mulva járt is egy helyen,
erdőben, mezőn, megismerte az egyes fákat, tudta hol ágaznak el az utak,
merre van a patak? Régen látott színdarabokból, régen olvasott versekből
évek mulva is tudott idézni; ha egy dallamot hallott, soha se felejtette
el. A praktikus dolgok iránt azonban nem volt meg ez a fogékonysága,
akárhány fontosabb tárgyalásáról teljesen megfeledkezett, ha ide vagy
oda, valamelyik feléhez indult s utközben egy ismerőssel találkozott,
kipárolgott a fejéből, hogy tulajdonképpen más dolga is volna s élénk
beszélgetés közben kisérte el barátját Ó-Budára vagy az Elevátorhoz,
ahogy éppen jött.
Dr. Farkas azzal mentegette e fogyatkozását, hogy tulajdonképpen nincs
igazi kedve hivatása iránt s benne művészlélek veszett el. Tényleg
csinosan zongorázott, hegedült, elég jó verseket is írt, s minden szép
iránt érdeklődött, lett légyen az fenséges hegylánc vagy tegnap kikelt
kikirics. De művészszenvedélye soha nem vitte tulzásba s távol állt
tőle, hogy magát pályatévesztett embernek gondolja; szépen bele tudott
nyugodni abba is, hogy művész helyett ügyvéd lett, s csak a pontosság
ellen remonstrált. Mint a házban mindenki, ő is (kivévén ha vadászni
ment) későn kelt, lassan barátkozott meg a munkálkodás gondolatával s
hamar belefáradt. De azért el nem kedvetlenedett soha, a legpiszkosabb
ügyvédi teendőket is derült arccal végezte s mindig dörzsölgette a
kezét, mint akinek valami jó üzlete sikerült.
– Na lássuk csak Samukám, – szólt reggelente irodájába lépve, a
bojtárjához – mi is vár ma ránk? Biztosítási végrehajtás, hehehe, ezt
már elaludtuk volna. Nem baj, a végrehajtott nem haragszik meg érte.
Tárgyalás Zengőivel? Eh, ma nincs olyan napom, hogy bevegyem azt az
uzsorást. Foglalás Feketénél? Ez a maga dolga. Hopp… jegyeket venni az
Operába. Ezt nem szabad elfelejteni, mert Ibolya és Hortense kikaparják
a szememet.
És azonnal magára kapta kabátját és sietett be a városba, a jegyirodába,
gondoskodni az estéli szórakozásról, s egész nap ragyogott az arca,
dobogott a szíve, hogy Fideliot vagy Faustot élvezheti.
Mint látható, dr. Farkas nem volt a legpedánsabb fiskális és nem igen
sokat törődött a klienturájával. Ennek az idők folyamán nyoma is
látszott, mert az apai örökség lassan fogyni kezdett s az ügyvédi hig
keresmény nem birta el a nagy háztartást. Ám ez sem keserítette el
Farkast, tovább mosolygott, tovább hegedült s tovább élte a maga derült,
kedves világát, amelynek kőből alakult hasonmása volt a mindenkinek
nyitott, mindig mosolygó barátságos ház.
– No hát, megmutattad már a fiatal úr szobáját? – kérdezte Farkas
Hortensétől.
– Még nem – mosolygott a leány, aki megszokta, hogy apjával mindig
derülten beszéljen.
– Akkor föl az Olimpusra! – vezényelt a vidám vadász. – Mert a tetőn
fogsz lakni, öcsém, ahogy diákhoz illik, fülemilék és fakoronák között.
Ha kinyitod az ablakot, az égbolt benevet a mosdótáladba. Lássuk, hogyan
tetszik a vendég úrnak?
Fölmentek a csiga-lépcsőn s egy tágas, világos szobába jutottak, amely
vadász-disszel volt ékesítve: kitömött madarakkal, rókákkal, borzokkal,
agancsokkal. Az ablak előtt széles íróasztal állott, mellette két öreg
karosszék, aztán egy nagy könyvszekrény; minden igen barátságos és
tiszta.
Szakáll a fülkébe övezett ablakhoz lépett és kinézett rajta, aztán
visszalépett.
– Bocsánat egy kérdésért… Nem lesz itt huzat? Az ablakok kissé szabadon
fekszenek.
Farkas gondolkodott.
– Biz’ az lehet. Majd kitapasztjuk. Egyébként van itt egy másik
vendégszoba is, amelyik jobban tetszik, az rendelkezésedre áll. Nézzük
meg a másikat.
Hortense megfogta az apja kabátját.
– Abba nem lehet, papa… Kelemen…
Az ügyvéd nevetett.
– Még alszik? Hallatlan! Ez aztán a vendég!
Megdörzsölte a kezét és Szakállhoz fordult:
– Kelemen családunk egyik barátja s az este nálunk volt. Éjfélig
sakkoztunk, akkor még megittunk egy teát, közbe rákezdett az eső és a
szél, ugy hogy itt marasztaltuk. Hálából mindezért még az igazak álmát
alussza. De megállj csak, hétalvó!
Előkeresett egy sétabotot, lassan kilopózott a szobából, maga után
intette Szakállt és Hortenset s a folyosón át a másik vendégszobához
ment lábujjhegyen. Az ajtó előtt megállt, magasra emelte föl a botot s
olyat huzott az ajtóra, hogy az csaknem kettérepedt.
Szakáll kiváncsian várta a fejleményeket, hogy a szoba lakója ezek után
azt hiszi, hogy földrengés van s hanyatt-homlok ugrik ki az ajtón.
De nem így történt. A szobából egy nyugodt hang felelt a kellemetlen
adjon isten-re.
– Ujabb élcet kérünk. Ez már nagyon régi.
Farkas nevetett, mint a gyerek.
– Nagyszerü fiu ez a Kelemen – mondta büszkén, mintha Kelemen épp most
nyerte volna meg az actiumi csatát. – Össze kell barátkoznotok! Igazi
fiatalember: kedves és szemtelen, mint egy veréb.
– Cigarettát és reggelit kérek, Hortense – szólalt meg ujra a hang a
szobából.
– Tessék! – kacagott az ügyvéd. – Tessék! Hát nem mondom! Még föl se
nyitotta a szemét és máris enni, inni kér! Nem kapsz semmit – kiáltotta
be a kulcslyukon. – Itt az ebéd ideje! Tessék fölkelni!
Intett a társaságnak, hogy lopózzanak le lábujjhegyen, hadd beszéljen
tovább Kelemen, abban a hitben, hogy ők még az ajtó előtt állanak.
– Azt hiszem, – szólt az ügyvéd visszatérve az uri-szobába – hogy
Kelemen ez idő szerinti helyisége megfelelőbb lesz. Ámbár a másik szobán
se nehéz segíteni. Ha bemegyek a városba, veszek gyapotot s úgy
körülbástyázom az ablaktáblákat, hogy azokon ugyan lehellet se fér be.
– Miattam ne fárassza magát, ügyvéd úr – tiltakozott Szakáll.
Farkas ránézett a vendégre.
– Én nem vagyok neked ügyvéd úr. Szólíts csak Zoltánnak, mint a többiek.
Nem vagyok még olyan öreg. De nem ezt akartam mondani, hm, megállj csak.
Igen, bent a városban láttam egy boltot, ahol kitünő gyapot-szalagokat
lehet kapni, egy méter nyolcvan krajcár. Ezzel beszegem az összes
ablakokat. Élvezet lesz megcsinálni; ráadásul a két üveg közé mohát
teszünk.
Az arca csillogott, mindig öröme telt benne, ha efféle munkát
végezhetett. Kertészkedése is már hajlandóságot árult el a kézi
mesterséghez, ha pedig órát, lakatot kellett reperálni vagy a villamos
csengőkkel, vizvezetékkel volt baj, boldogan szedett elő vésőt,
kalapácsot s addig fúrt-faragott, míg a fogyatékosságot ki nem
igazította. Minden efféle munkához értett, volt lombfürésze és
esztergályozó-padja, ólmozó lámpája, lombikja és ezer különböző szöge,
csavarja; mikor pedig neje valamelyik karácsonyra egy láda angol
acélszerszámmal lepte meg, boldogabb volt, mintha földbirtokot örökölt
volna. Ha házi munkája akadt, minden egyebet félretett s addig nem
nyugodott, míg meg nem reperálta a titkos lakatokat, vagy az aneroidot
vagy a feketekávé-főzőt. Üres óráiban új gépezeteket eszelt ki: így volt
egy spiritusz-kazánnal összekötött pipatisztogatója, amelyet maga
állított össze s amely villámgyorsan huzta végig a ludtollat a
pipaszárakon; egy fali órát ébresztő-szerkezettel látott el, amelynek
csak az volt a baja, hogy gyakran ok nélkül is megszólalt; és
fölfedezett egy villamos gyufát, amely abból állt, hogy a villámos
palack szikrái meggyujtottak egy hosszu darab drótra erősített taplót.
Félóráig tartott, míg az ember ilyen módon tűzhöz jutott, mert előbb a
palackot meg kellett tölteni, de a háziúr kedvéért mindenki ezt a
pattantyut használta dohányzáshoz.
Alig ültek pár percig az úri-szobában s Farkas még be sem fejezte
magyarázatait, hogy és mint lőtte le a zuglói réteken a konyhába
szolgáltatott nyulat, mikor nyilt az ajtó és belépett Kelemen.
– Jó reggelt! Jó reggelt! – nevetett rá gúnyosan az ügyvéd. – Aki korán
kel, aranyat lel!
Kelemen rosszkedvüen üdvözölte a társaságot és feszesen mutatkozott be
Szakállnak.
– Mi baj? – kérdezte Farkas, valami huncutságot sejtve.
– A találmányod meg van őrülve, – dörmögte a jogász. – Ma éjjel a
kakuk-óra ötször berregett, pedig föl se huztam.
Az ügyvéd komolyan akart fiatal barátjára nézni, de aztán kitört belőle
a nevetés. Ő állította be este úgy az órát, hogy az minden órában
csöngessen a hét-alvó fülébe s most boldog volt, hogy a találmánnyal
egybekötött tréfa ilyen jól sikerült.
– Kitünő tréfa, – mondta Kelemen, – kitünő… Meg fogom gondolni, míg még
egyszer felülök neked. És micsoda átkozott szerkezet! Hozzávágtam a
papucsot, Klopstock összes műveit, végül a gyertyatartót, de csak egyre
berregett, berregett, mintha fizetnék. Zoltán bátyám, benned egy
pokolgép-gyáros veszett el.
Szakállnak eszébe jutott, hogy azt a szobát jelölték ki számára, hogy az
ő álmait is szét fogja dúlni a megőrült kakuk-óra s ettől a gondolattól
megborsózott a háta.
– De egyébként jól aludtál? – kérdezte a fiskális.
– Nem; legkevésbbé sem. Hogy, hogy nem, félálomban az esteli utolsó
sakk-játszmával kezdtem foglalkozni s hosszu tanulmány után végre
rájöttem, hol csináltam a hibát. Mikor a királynéval kimozdultam,
fedezet nélkül hagytam a királyt s ez volt a vég kezdete.
– Óh, persze, – ellenkezett Farkas. – A királynéd akkor már be volt
ékelve a futóim közé.
– Igen? – ásított Kelemen. – Akkor kár volt annyit törni a fejemet.
Hortense résztvevően nézett a rosszul aludt ifjura.
– Maga most nagyon éhes lehet, – szólt sajnálkozva.
– Ez bizonyos, – felelt őszintén a gavallér. – Nagyon éhes vagyok.
Farkas az órára pillantott.
– Két óra! Vajjon hol jár az asszony meg Ibolya?
Hortense kinézett az ablakon. A ház előtt éppen akkor állt meg egy
bérkocsi.
– Már itt is vannak, Kelemen, – nevetett, mert ő is éhes volt. – Azonnal
leülhetünk az ebédhez!


II.
Szakáll Péter tehát beköltözött a barátságos házba, ahol a téli napok
nyájasan sorakoztak egymáshoz. Farkas mindjárt másnap neki látott volt
az ablakok megcsinálásának s bár egy ügyben Nagykátára kellett volna
mennie, inkább honnmaradt s a képviselettel Samut, a bojtárt bízta meg.
Az ügyvéd egész nap tett-vett, furt-faragott és dolgozott a szobában meg
a háztetőn, végre azonban oly szakértelemmel csinálta meg az
ablakfülkét, hogy azon tényleg „egy lehelet se tudott befurakodni“. A
szoba tehát kellemes volt s a liget csöndje fölötte alkalmassá tette a
tanulásra.
Szakállnak az új környezet kezdetben merően idegen volt s később sem
tudott beleszokni az ott uralkodó hangba s világfölfogásba. A házban
mindenki barátságos, könnyen gondolkodó, nyiltszívü volt s akárki lépte
is át a küszöböt, Farkas úgy fogadta, mint régi, jó barátját. Bizalmával
az idők folyamán sokszor visszaéltek, de ez nem változtatta meg
jellemét: nagy gyerek maradt, aki irtózott minden formától, vaskalaptól,
pár szó után bárkinek föltárta lelkét és ha százszor is csalódott,
százszor újra tudott lelkesedni. A komoly, sötét kérdések nem vonzották,
ellenkezőleg, futva menekült előlük s mi sem töltötte el olyan
szomorusággal, mint a gond érzése vagy látása. Kissé felületes, de jó
ember volt, tetőtől talpig, a világgal, családjával és önmagával
szemben, szerette, ha körülte mindenki jól érezte magát és legfőbb
jutalomnak egy hálás tekintetet, egy meleg kézszorítást tartott.
Bálványozásig imádta feleségét, gyermekeit; jóbarátaiért mindenre képes
lett volna, anélkül, hogy ez áldozatok igazi súlyát, jelentőségét érezte
volna. Mint a virág illatot ád mindenkinek, aki mellette elmegy,
gazembernek, becsületesnek egyaránt, úgy ő is mindenkire melegséget és
barátságot iparkodott hinteni, könnyelműen, vidáman, mint a vadrózsa,
amely nem sejti, hogy az ősz beköszöntésével senki se fog vele törődni.
Szakállnak más nézetei voltak az életről. Szűkszavu és szűkszívü
családból származott, amelynek hallgatag jeligéje évszázadok óta az
volt: lassan, de biztosan előrenyomulni. Ő az embereket, fiatal kora
ellenére, hidegen itélte meg, látta tülekedésüket s mégis nagy
tudatlanságukat, és értékelni tudta azt az óriási kincset, amely a
tudomány könyveibe van lerakva. Uzsorás módra gyüjtötte az ész
gyümölcseit, mohón, pillanatra se ernyedve el, a szükséges mértéken
felül. És mint a zsugori nem a világnak, hanem a maga sajátos
szenvedélyének gyüjti a kincseket, ő is elzárta lelkét az emberek elől,
a szellem kincseit nem mutogatta, és ahelyett, hogy a mívelődés
eszközeivel jellemét, modorát csiszolta volna meg, a sok szellemi erőből
raktárt csinált, amelynek fegyverei komoran sorakoztak egymás mellé.
Szakáll lelki szeme előtt ki volt jelölve a pálya, amelyen előrehaladni
kívánt. Állami hivatalnoknak készült, aki a rang-lajtorján lehetőleg
magasra kússzon föl s ezzel egy újabb fokkal segítse fölfelé a lassan
előrenyomuló Szakáll-családot. A nagyapa még paraszt volt, a fia már
kereskedő, az unoka hivatalnok, az utána következők még magasabbra
juthatnak. Nem festett maga elé fellengős célokat, tisztában volt azzal,
hogy nem lángelme, hanem csak szorgalmas hangya, de amit e kereteken
belül el lehet érni, arról tudta, hogy az övé lesz. Ez a hideg pálya
tetszett neki, mert a karakteréből fejlődött, mert legapróbb részletében
is okos volt s kizárt minden kalandos vonást. A tudat, hogy különb a
többi embernél, aki céltalanul, a jövő ismerete nélkül vág neki az
életnek, büszkeséggel és megelégedéssel töltötte el.
Mint vidéki jogászkodása alatt, úgy Szakáll Budapesten is szorgalmas
volt. Egész nap a könyveit bujta, de amellett maradt ideje, hogy az
egyetemre járjon és szigorlatokat is hallgasson. Élete már most is olyan
pontos volt, mint a legkitünőbb bürokratáé. Korán kelt és hóna alatt
könyvvel sétált egyet, aztán megreggelizett, leült tanulni, majd bement
az egyetemre. Délben hazasietett, egyszerüen megebédelt, bement a
szobájába és vacsoráig el sem hagyta a könyveit.
Farkas tisztelte ezt a buzgóságot, de meg nem értette. Az ügyvéd, mint
minden művészhajlandóságu lélek, nem volt barátja a tételes, a formákba
öntött tudománynak és színe előtte csak annak volt, ami szép, amit a
természet vagy a képzelőtehetség tesz azzá. Ilyen volt idősebb korában,
hát még milyenebb, amíg jogász volt: mindig vidám, mindig könnyelmü,
mindig eltelve a szép iránti mámorral, lett légyen az virág, műremek
vagy asszony. De könnyed gondolkodása és tettei dacára tisztán érezte,
hogy nem vétkezett semmit, sem a világ, sem önmaga iránt. Más embernek
ilyen karakter mellett talán nem tetszett volna Szakáll, ám ezt az
érzést Farkas nem ismerte, ő mindenkivel szemben, természetéből
kifolyólag szolgálatkész, barátságos volt, akár hasonló indulattal
találkozott, akár nem. Jó barátságban lévén Szakáll szüleivel, a
rokonérzést rögtön, indokolás nélkül kiterjesztette a fiúra is és beérte
annyival, hogy megpróbálta néha, nem lehetne-e szép szerivel a
pápaszemes jogászt vidámabbá és fesztelenebbé tenni.
Erre alkalom a víg épületben bőven volt.
A Farkas-házban társaság gyakran fordult meg s nem múlt nap, hogy
egy-két vendégük ne lett volna. E jóbarátok sajátságosan illeszkedtek,
szinte belejegecesedtek a család körébe. Itt volt például Kelemen, egy
kis fiók-Farkas, aki rövid ismeretségük dacára máris erősen kezdett
hasonlítani a fiskálishoz, akinek gondtalan, könnyelmü kedélye
önkénytelenül reátapadt a legtöbb vele érintkező emberre. Kelemen
szintén azon az őszön került Farkasékhoz, mikor Szakáll a házba
költözött. Az apa a liget felé közlekedő omnibuszon találkozott össze
egyszer-kétszer a diákkal; ilyenkor eldiskuráltak s csakhamar kölcsönös
rokonszenvet éreztek egymás iránt. Pár ilyen kocsizás után Farkas házába
vezette Kelement s már a harmadik látogatás oly bizalmassá tette
viszonyukat, hogy az új vendég gyakran az éjszakát is a barátságos
házban töltötte. Kelemen tudvalevőleg jogász volt és fiatalember, a szó
teljes értelmében: fogékony lelkü, kíváncsi természetü, aki csak adta a
tapasztaltat, valójában azonban mit sem tudott, nem is sejtett az
életből. Miután jogász volt, úgy illett, hogy jártas légyen a könnyü
társalgásban, az ivó-szobában, a kártya és dohány körül s lovagias
hajlandóságokra is szüksége volt. Kelemen úgy tett, mintha mind e
kérdésekkel már sokat foglalkozott volna s modora, világfölfogása
fásultnak tetszett, mint sok más ifjúé hasonló korban. Alapjában azonban
Kelemen naiv és romlatlan lélek volt, aki tele tüdővel szivta magába a
Farkas-ház sajátos levegőjét. Az ügyvéd is érezte, hogy voltaképpen
szűzi hó borítja az ifju szívét s jól esett neki, hogy a jogász őt
vallotta mintaképének. Kelemen pár heti ismeretség után épp úgy beszélt
az emberekről, a világról, mint Farkas; szerette őket, ahogy a lélek
emberének szeretnie kell az életet, ezt a legfőbb alkotást; némi
hajlandósága volt a szép iránt, sőt megpróbálta a művészettel is,
anélkül azonban, hogy e téren a jóakaratnál többre vitte volna. De mert
Farkas eljárt az operába és ott gyakran székéről is fölkelve tapsolt
egyes művészeknek, ő is követte a dalművek csarnokába s hasonló módon
lelkesedett a szép iránt. Egyszer fölutaztak Bécsbe, sőt a nyár végével
elmentek Velencébe is és csodálták a képeket, elsősorban azokat,
amelyekből lélek sugárzott ki. Majd hazatérve, fegyverrel vállukon
bejárták a rengeteget, a sziklás hegyoldalakat, az enyhe völgyeket és
mindenütt találtak valamit, ami kárpótolta őket a fáradtságért. Kettejök
karaktere így lassan egyre hasonlatosabb lett, azzal a különbséggel,
hogy Kelemen a nagyvilággal szemben zárkózottabbnak, hidegebbnek mutatta
magát, de azért titokban épp oly vak bizalommal fogadta az élet
megnyilvánulásait, mint az ügyvéd.
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Egy barátságos ház története: Regény - 2
  • Parts
  • Egy barátságos ház története: Regény - 1
    Total number of words is 4024
    Total number of unique words is 1953
    34.3 of words are in the 2000 most common words
    47.0 of words are in the 5000 most common words
    54.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Egy barátságos ház története: Regény - 2
    Total number of words is 4172
    Total number of unique words is 1932
    32.9 of words are in the 2000 most common words
    45.2 of words are in the 5000 most common words
    52.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Egy barátságos ház története: Regény - 3
    Total number of words is 4069
    Total number of unique words is 1921
    31.9 of words are in the 2000 most common words
    44.7 of words are in the 5000 most common words
    52.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Egy barátságos ház története: Regény - 4
    Total number of words is 4079
    Total number of unique words is 1922
    34.7 of words are in the 2000 most common words
    47.9 of words are in the 5000 most common words
    54.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Egy barátságos ház története: Regény - 5
    Total number of words is 3986
    Total number of unique words is 1887
    33.4 of words are in the 2000 most common words
    45.8 of words are in the 5000 most common words
    53.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Egy barátságos ház története: Regény - 6
    Total number of words is 4075
    Total number of unique words is 1835
    36.0 of words are in the 2000 most common words
    49.2 of words are in the 5000 most common words
    57.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Egy barátságos ház története: Regény - 7
    Total number of words is 4103
    Total number of unique words is 1811
    35.7 of words are in the 2000 most common words
    49.6 of words are in the 5000 most common words
    57.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Egy barátságos ház története: Regény - 8
    Total number of words is 4158
    Total number of unique words is 1880
    34.9 of words are in the 2000 most common words
    49.8 of words are in the 5000 most common words
    57.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Egy barátságos ház története: Regény - 9
    Total number of words is 1412
    Total number of unique words is 768
    47.1 of words are in the 2000 most common words
    62.6 of words are in the 5000 most common words
    67.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.