Dramaturgiai dolgozatok (2. kötet, 1864-1881) - 24

akarna játszani a megyén, képviselőnek lépne föl, vagy neje óhajtana
akár unalomból, akár hiúságból férje nevéhez és saját gazdagságához illő
társadalmi helyzetet a vidéki birtokosok között. S vajon az a társaság,
melybe Turgonyi föl akarja vétetni nejét és vissza vívni magát, bármely
szempotból megérdemli-e a fáradságot? Bizonyára nem. Kikből áll e
társaság? Bukott, alárendelt helyzetű és műveletlen nemesekből, akik a
vegyes párnak se hiúságát, se szellemibb vágyait nem ingerelhetik s
társadalmi állásuknak sem nyujthatnak támaszt. Dóczi rajza nemcsak
valószinűség tekintetében egyoldalú torzkép, hanem drámai céljával is
ellenkezik, amely a küzdő elemeket ki akarja békíteni. Szorgalom szellem
és erény jellemzik a kitért zsidókat, míg a nemesek nagy részt a
renyheség, a gőg, a műveletlenség képviselői. Ily elemek bajosan fognak
összeolvadni, nem is sok haszon volna belőle. A drámai célnak, az
élethűségnek is inkább megfelel vala, ha különböző árnyalatban mindenik
félnek oly fény- és árnyoldalai vannak, amelyek a másikban hiányzanak s
egymást úgyszólva kiegészítik. Különösen megvártuk volna az egyik
főszemélytől, Turgonyitól, aki az ősi név varázsáról oly szép
szónoklatot tart, hogy legalább is lovagias legyen s midőn nejét
megsértik, ne hagyja magára, s midőn ez haza megy, kövesse s ne maradjon
és mulasson sértői között. Ennyit még idegen nőért is megtesz a lovagias
férfiú, annyival inkább azért, aki nevét viseli s akit nagyon szeret.
Turgonyi a társaság sértését azzal tetézi, hogy ugyanazon társaság előtt
még jobban megsérti nejét, azt, akit leánykorában hasonló sértések ellen
védett. Ily dolgot bajos kiegyenlíteni s ha Malvin a mű végén mégis hisz
férje szerelmében, a közönség nem igen hihet benne.
Dóczi a mily mostoha Turgonyihoz, épen olyan szives és nagylelkű Malvin
iránt. Egész eszményi alakká akarja emelni. Minden esetre lovagiasabb
hozzá, mint férje; bámulja és bámultatni ohajtja. Fölruházza a sziv
minden nemességével s a szellem minden gazdagságával. Talán igen is sok
a jóból s épen azért önkénytelen kétkedünk benne s ami még nagyobb baj,
nem igen találjuk meg a kulcsot jelleméhez. Oly rohamosan változik s
esik egyik hangulatból a másikba, hogy alig tudjuk képzelni. Midőn az
első fölvonásban föllép, egy egészen a férjén csüggő, félénk és mély
érzelmű, sőt túlérzékeny hölgyet látunk magunk előtt, aki egészen férje
uralma alatt áll. A második fölvonásban a családi reggelinél, amidőn
férjével a balul kiütött látogatás után találkozik, már úgy tünik föl,
mint a ki egyedül úr a háznál és korlátlanúl parancsol. Azt értjük, hogy
duzzog, hogy férjének, a ki bocsánatot kér és ad a tegnap történtekért,
kitérően felel, de azt nem értjük, hogy oly könnyedén rendelkezik
férjéről s ez oly alázatosan engedelmeskedik neki. Malvin elhatározza,
hogy férje lemond hivataláról, képviselőnek lép föl, kifizeti a
képviselőnek föllépett Binczkey költségeit és hivatalt szerez számára,
fölfelé tör s ha már alázkodni kell, inkább az aristocratia kegyét
hajhássza. S Turgonyi mind ebbe bele egyezik, de midőn az atya és fia
eltávoznak, s a házaspár magára marad, kitör köztök a viszály. Malvin
szemére veti férjének, hogy szerelme elhűlt, mert nem oltalmazta meg.
Turgonyi védekezik, hogy érdekéért tette, a mit tett. Szóból szó jön ki.
Turgonyi védi az öröklött ősi nevet, Malvin az önszerezte érdemet, de
leginkább a szeretet nagy gondolatát és erős érzelmét. Végre kijelenti,
hogy férje őt ma szóval, tegnap pedig tettel tanította meg, hogy
válaszfal van köztök, s ő már csak névleg neje. Turgonyi fölkiált: «Azt
hiszi-e ön, hogyha elég könnyelmű voltam is önt pénzeért elvenni, most
elég nyomorúlt leszek megmaradni férjének, mikor tudom, hogy nem
szeret». S egyszersmind bevallja nejének, hogy csakugyan pénzeért vette
el, de azután megszerette s most híven szereti. Ez csak új olaj a tűzre,
Malvin dühöng, de a férj tovább ostromolja, lábaihoz borul és szerelmét
bizonyítja, s midőn ez meg nem indul, arra kéri, hogy legalább becsülje
őszinteségeért. «Ki mondja, hogy nem becsülöm – felel a nő – s honnan
tudja, hogy nem szeretem? Én nem mondom, hogy szeretem, azt sem mondom,
hogy nem. De az ön szerelmében kétkednem kell mind addig, míg
bizonyságom nem lesz reá, addig pedig kérem, tekintsen a világ előtt
hitvesének». Turgonyi nem hajlandó ily szerepre. «Akkor csak egy mód
marad fönn: váljunk» végzi be a nő s titkon örvend, hogy férjét
megrémiti e szándék. Ekkor vendéget jelentenek be, gróf Kenesseyt,
megszakad a házaspár versengése s bevégződik a második fölvonás.
E jelenet sok tűzzel van írva, mindkét fél szíve mélyéig fölindúl.
Köztök az elvek és érzelmek heves harca fejlődik ki s már-már tragikai
összeütközést és fordulatot várunk. Azonban a szerző amúgy hirtelenében
a vígjáték felé tereli fő személyeit, még pedig nem oly módon, hogy
érdekes bonyodalmat és kifejlést várjunk. Midőn a nő férje előtt
kinyilatkoztatja, hogy kétkedik szerelmében mind addig, mig bizonysága
nem lesz reá, már tudjuk, hogy kibékülnek, mert a nő akarja, a férj
pedig könnyen elkészülhet a megpróbáltatásra. S a harmadik felvonás
csakugyan a megpróbáltatást tárja előnkbe, a mely két módon történik.
Először: Malvin Kenessey gróf látogatásait fölhasználja arra, hogy
férjében némi féltékenységet ébresszen, de maga sem helyez reá nagy
súlyt s férje sem mutat több fölindulást, mint a mennyi akkor is illő
volna, ha nem szeretné nejét, de tart valamit becsületére. Másodszor
ügyvédet hivat, titkon értekezik vele, hogy férje higyjen a válópör
előkészületeiben, azonban egy oly okirat készítését rendeli el, mely
szerint minden ingó és ingatlan vagyonát férjére ruházza s ez adomány
még akkor is érvényben marad, ha elválnának egymástól. S az okiratot egy
engesztelékeny percben olvasatlanúl aláíratja férjével, a ki azt
megolvasván, természetesen széttépi. Így kibékülnek s ugyanakkor a
mellékszemélyzetből három pár egy kissé bohózatos módon házassági
frigyre lép, a kik közül csak Kenessey gróf és Somváry báróné voltak
némi befolyással a cselekvény menetére.
Ime a két főszemély: az egyik, Turgonyi, nem tesz egyebet, mint durván
megsérti nejét s aztán szenvedőlegesen viseli magát; a másik, Malvin,
sok mindent akar cselekedni, de a mit cselekszik, nem igen szolgál
céljaira, mert egy nő bajosan gerjeszthet féltékenységet férjében, ha se
udvarlója nincs, se maga nem kacérkodik valakivel, s nem nehéz próbára
teszi tisztességes embernek tudott férjét, ha vagyonát reá ruházza, mert
tudhatja, hogy az nem fogja elfogadni, hiszen ha kibékülnek, a vagyon
úgy is közös marad, ha pedig elválnak, az elfogadás nagy fokú aljasság
volna. Így nem annyira férjét teszi próbára, mint a maga
áldozatkészségéről tesz bizonyságot az affectativ és a magát rákötő
szándék némi szinezetével. S méltán kérdhetjük: ez-e az a hőfok, mely a
házasság előtt nem egyesülhetett elemeket a házasság után teljesen
egyesíti? Bizony, ez se drámai, se vígjátéki úton nem történt meg s nem
úgy lépünk ki a színházból, hogy akár aesthetikailag, akár társadalmilag
megnyugodhatnánk. Ha már Dóczi nem akart, vagy nem tudott valóságos
drámát irni, minden esetre a vígjáték inkább sikerült volna s inkább is
illett volna tárgyához.
Ha a vegyes pár helyzetéből és jelleméből folyó nemes tulajdonokat és
gyöngeségeket rajzol, a melyek könnyen adhatnak alkalmat az
összezördülésre a nélkül, hogy bármelyiket eltörpítnék; ha a küzdelemben
a gyöngeségek mindkét részről nevetségesekké válnának s a nemes
tulajdonok fölülkerekedve, megerősítenék a szerelmet; ha szerencsés
leleménnyel a cselekvényben kifejlődött volna az az eszme, a melyet
Malvin érint is, tudniillik, hogy csalódva férjében, megpróbálja: vajon
nem ébredne föl benne is utólag a szerelem, mint férjében, a ki pénzért
vette el s utóbb bele szeretett: talán sikerült vígjátékot irhatott
volna.
Így a vegyes pár drámája nagyon is vegyes dráma lett: ex omnibus aliquid
ex toto nihil. Mindent összevéve, az ékítmények többet érnek benne, mint
a cselekvény és jellemrajz épülete.
A librettó keveset ér, de a szóra tétel méltánylást érdemel. Tárgya
miatt kiváncsiságból egy darabig vonzhatja a közönséget a színházba, de
az irodalom nem nyert benne sikerűltebb művet, legfeljebb a nemzeti
színház eredeti műsora gazdagodott oly művel, a milyeneknek igen is
bővében van.