Don Quijote de la Mancha - 06

Total number of words is 4189
Total number of unique words is 1939
31.2 of words are in the 2000 most common words
44.5 of words are in the 5000 most common words
50.3 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
öklével hatalmas ütést koppantott az érkező orrára ezzel a kiáltással:
– Vissza, kisértet!
– Gyilkos! – orditá a megrémült öszvérhajcsár, a ki szinte nem tudta,
hogy az ő kamrájában hálótársak is vannak, – s ezen kiáltása után
ijedtében, de meg kábultában is összerogyott, s rá egyenesen a gazdája
ágya mellett alvó Sanchora.
A két rémkiáltás, s a hatalmas zuhanás egy és ugyanazon pillanatban
történtek s ébreszték fel Sanchot első, édes álmábul.
– Kisértet, gyilkos! – viszhangoztatá ő is torka szakadtából, – jaj a
boszorkány nyom, jaj rajtam nyargalnak! S azzal, mint a vizbehaló, el
kezdett kezével lábával rugdalózni.
De nem hogy kiszabadúlt volna a veszedelemből, sőt még csak most jött
igazán a hadd el hadd. A földön dulakodó két ember egy másodpercz alatt
oda gördűlt a lovag ágyát tartó kecskelábakhoz, melyeket – a mint
mondani szokták – úgy is csak az imádság tartott, így tehát csak egy
billentés kellett, hogy az egyik jobbra, a másik balra dőljön, s a
szegény lovagot deszkástól, matraczostól, paplanostól és flastromostól
odatálalják a két viaskodó fölé.
Irgalmas isten, milyen tusakodás, öklözés, gyomrozás, kiáltozás támadt
itt ekkor a sötétben! Lett olyan dörömbölés a padláson, mintha ezer éhes
macska kergetett volna üres ládák között egy egeret.
A pokoli zajra egy pillanat alatt felébredt az egész vendégfogadó, az
egyik „tüzet“ kiáltott, a másik „vizet“, egy poroszló pedig a ki szinte
a fogadóban volt szállva, egyre azt lármázta:
– Csendesség, a törvény nevében! A király nevében csendesség! – s épen
maga ütötte a legnagyobb zajt mindeneket túlharsogó lármájával.
Végre a felriasztottak annyira eszükre tértek, hogy nem a pinczében, nem
az istállóban keresték a bajt, a hol persze semmise volt, hanem a hang
iránt mentek a padláskamra felé, a hol ugyancsak elkelt a segítség.
Hol van az a toll, a mely azt a zűrzavart le tudná írni, mely e három
dulakodó között uralkodott! A pokoli sötétségben nem csak egyik a
másikat, hanem püfölte, öklözte mindegyik még tulajdon magát is, úgy
hogy mire a segítség megérkezett, akkorra mind a hárman alig szuszogtak
már a csupa kimerűltségtől.
Beletelt majd egy órába, a míg a kecskelábat, deszkát, ágyneműt, mindent
ujra össze tudtak szedni s ágygyá vetni, továbbá a míg mind a három
harczost le tudták megint fektetni, a kikre a poroszló keményen rájok
parancsolt, hogy meg ne merjenek most már mocczanni, mert ha még csak
egyet píszszennek is, olyan kóterbe záratja őket, a honnan csak az egy
halál fogja kiszabadítani.
Kevésbe múlt, hogy a törvény szolgájának e hatalmaskodó fenhéjázása
ujabb zavart elő nem idézett, mert ezt meg Don Quijote utasította
vissza, még majdnem félholtan is egész határozottsággal, váltig azt
lármázva, hogy ő kóbor lovag, s kikéri magának, hogy neki akárki fia is
parancsolgasson. Erre meg a poroszló duzta fel az orrát, hogy ő nem
akárki fia, hanem a törvény őre és szolgája, s van annyi hatalma, hogy a
világ minden kóbor lovagjának is parancsolhat. S bizony ujabban is
kitört volna a harcz és háború, ha a fogadós, fogadósné s a házbeliek
mind közbe nem vetik magokat s kit kéréssel, kit fenyegetéssel le nem
csillapítanak.
Végre tehát a nagy zűrzavar lecsillapúlt, kiki elment a maga vaczkára, s
mikor utójára a fogadós is távozni készült, Don Quijote inkább nyögve,
semmint beszélve így szóla hozzája:
– Maradjon uram, egy szóra, egy nagy kérésem van nagyságodhoz.
A fogadós maradt.
Don Quijote pedig elég hosszasan és körülményesen elő adta, hogy neki
mindenekelőtt egy fazékra, azután meg egy butykosra, végül pedig két
marék rozmarinra, egy marék sóra, egy-két icze borra s annyi forma
olajra lenne szüksége.
– Adok én mindent, csak békesség legyen! – viszonzá a fogadós, s be se
várva, hogy Don Quijote miért kéri e keveréket, maga sietett és hozta is
az egészet nemsokára.
Míg a vendéglős odajárt a kivánt czikkekért, Don Quijote így szóla
Sanchohoz:
– Hogy érzed magad, Sancho fiam?
– Hogy én hogy érzem magamat? – nyöszörgé Sancho – azt csak a hátam
tudná megmondani, ha száz nyelve volna.
– Micsoda? – kérdé Don Quijote – hát téged is elvertek?
– Ha elvertek-e! – fakadt ki Sancho keservesen – el engemet úgy, a ki se
kóbor, se lovag nem vagyok, hogy ennek a bűvös mórnak a döngetéséhez
képest a furkósbotok csépelése csupa merő czukorsütemény és mézeskalács
volt.
– Légy nyugodt, Sancho barátom – felelé Don Quijote – tüstént elkészítem
ama híres, bölcs városló Fierabras balzsamát, – igyunk csak egy kortyot
abból s egy szemhunyorítás alatt azt is elfelejtjük hogy életünkben
valaha fájdalmat éreztünk!
Alig végezték el e párbeszédet s a fogadós csakugyan visszatért és hozta
magával mindazt, a mit tőle Don Quijote kért: a fazekat, egy régi olajos
butykost, melynek avas szagát három lépésnyi távolból is alig lehetett
kiállani, s a többi kivánt szereket.
Don Quijote alig tudott elegendő udvarias szót találni hálája
kifejezésére; midőn azonban a köszönetnek mégis végirejutott,
haladéktalanúl hozzáfogott az életmentő csodabalzsam készítéséhez. Fogta
a fazekat, s egy-egy bűvös imádság elmormogása mellett egyenkint bele
öntögette a bort, a sót, az olajat, a rozmarint: azután úgy karélta mint
a hogy a rostával szokás karajozni, s jó sokáig zürte-zavarta a
förtelmes kotyvadékot. Végre fülét is odahajtotta a fazék szájához, s
hallá, hogy a keverék hogyan pezseg az edényben.
Ekkor meg volt elégedve nagy művével, s a drága cseppeket a jövőben
eshető bajok orvoslására nagy gonddal beletöltötte a butykosba.
Sancho és a fogadós az egész bűvös jelenet alatt olyan kiváncsi szemeket
meresztettek a lovagra, hogy majd elnyelték.
Mikor az óvatos áttöltés is megtörtént, Don Quijote haladéktalanúl
próbát akart tenni tulajdon magán a gyógyitallal, s így azonnal szájához
emelé a fazékbeli maradékot, a mi szinte tehetett még egy jó icczére
való. De alig ment le belőle még csak egy két korty a torkán, s a
csömörletes zagyvalék úgy felháborította egyszerre a gyomrát, hogy a
hányás szörnyű mértékben erőt vett rajta. A korcsmárosnak se kellett
több, tisztult onnét, mintha az ördög kergette volna.
Mikor Don Quijote a gyötrelemnek vastagján átesett, mely azonban úgy
megkínozta hogy, borsónyi verejtékcseppek pöröglek alá mind a két
halántékán: arra kérte Sanchot: takarja be jól s azután hagyja aludni.
Sancho hűségesen megtette s a kivűl belől megkinzott szegény lovag a
csupa kimerűltségtől mintegy három óra folyásig tartó olyan mély álomba
szenderűlt, hogy akár a ház tetejét lebonthatták volna a feje fölül.
Mihelyt ez üdítő álomból felébredt, oly könnyűnek érezé egész testét
mint a pehely. Nagy könnyeden felűlt az ágyban sőt talpra is szökött és
gyorsan öltözéshez fogott.
– Hát csakugyon meggyógyúlt nagyságod? – kérdé Sancho, alig tudva hová
lenni bámultában.
– Nem ittam-e balzsamot? – viszonzá Don Quijote büszkén. – Fierabrasnak
áldott bűvös italát?
Szentül meg volt győződve a felől, hogy enyhűlését egyedűl a
kotyvadéknak köszönheté.
Sancho, a ki a bűvös mórtól való féltében, de meg a döngetés okozta
fájdalmak miatt a szemét se tudta lehunyni, s ura elalvása óta két térde
között mindig a csodabalzsamos bögrét szorongatta, arra kérte most
gazdáját, engedje meg neki hadd ürítse ki ő is azt a fazékban lévő
maradékot, mert neki is ugyancsak nagy szüksége van a gyógyulásra.
– Ürítsd, fiam, ürítsd! – biztatá Don Quijote nagylelkűen – nem vagyok
én fukar a jótéteményben.
A derék csatlós hálás tekintetet vetett nemes szívű gazdájára, aztán
neki fohászkodott a csodaitalnak, két kézzel szájához emelé a fazekat, s
még elég bő tartalmát söprüstől magába löttyentette.
De jaj! irgalomnak és kegyelemnek szentséges istene! Milyen kín, milyen
gyötrelem állt bele a szegény Sancho Panzának minden tagjába! Az ő
természete sokkal keményebb volt mint gazdájáé, s a bevett kotyvadéktól
sokkal nehezebben tudott megszabadulni mint Don Quijote. Egyik ájulásból
a másikba esett, most olyan hideggé dermedt, mintha az egész ember
jégből volna, majd meg olyan forróvá lett, mintha feje bubjától lába
körméig csupa merő parázs lenne, – feje szédült, agya kábult, gyomra
émelygett, s az ízzadság úgy szakadt róla mintha a vízből húzták volna
ki. Szentül hitte, hogy végső órája ütött, s kinjában, félelmében,
mihelyest szóhoz jutott, átkot átokra szórt minden csodabalzsam ellen,
de még arra is, a ki vele ezt a pokolbeli mérget megitatta.
Don Quijote meglepetve s fejcsóválva szemlélte vergődését.
– Azon gondolkozom – mondá aztán pillanatra sem vesztve el nyugalmát – s
bizonyosan jól tapogatok, ha azt hiszem hogy a te egész bajod onnan
származik, hogy nem vagy lovaggá ütve; s az a meggyőződésem – a mit
egyébiránt előbb is sejtettem – hogy ez az ital nem használhat azoknak,
a kik nem lovagok.
– Ha tudta nagyságod, miért nem mondta – viszonzá Sancho – jaj énnekem
minden iastúl-fiastul, mért engedte hát hogy megigyam?
Minthogy azonban nincs az a kin, mely örökké tartson, a csodabalzsam
utoljára Sancho Panzánál is elkezdett működni, még rettenetesebben mint
gazdájánál mi közben csapott is a boldogtalan fegyvernök olyan lármát,
nyögést, jajgatást, hogy ma talán még a verebeket se a kelő hajnal
világossága, hanem Sancho Panza jajveszékelése ébresztette fel éjjeli
álmukból.
A kelő hajnal első sugarai Don Quijotét már sürgés-forgás közben
találták az udvaron. Lesietett, Rocinantét, sőt még a szürkét is maga
nyergelte meg tulajdon kezével s mihelyt a paripákkal s a maga
fegyverkezésével elkészűlt, felkiáltott fegyvernökének, siessen, itt a
hajnal, az idő drága s a kóbor lovagnak oly rendkivül sok a teendője.
Sancho Panza nagy nehezen feltápászkodott kínlódásai ágyáról, minden
lépten nyomon összerogyni készülő kurta kis lábaival lebiczegett a
padlásról, de a mig egy lépést tett, fohászkodott hármat és nyögött
tizenhármat.
Végre az udvarra ért, s alighogy megpillantotta szamarát, örömében,
boldogságában úgy elfacsarodott a szive, hogy a könnyei csorogtak alá
szeméből.
– Jaj, szürkém, édes szürkém, szamaraknak gyöngyvirága! – kiálta fel
egészen meghatva – de csak soha se hittem egy órával ezelőtt, hogy
meglássalak még valaha!
S azzal ráborúlt a csacsira s a két hosszú füle között igazán
megcsókolta. A mi Don Quijotenak a csodabalzsam, az volt Sancho Panzának
a szamár meglátása, a szamár megérintésére ő is egyszerre olyan jól
érezte magát, mintha nem is ő lett volna az az ember, a kinek homlokáról
egy két óranegyeddel ezelőtt a halál vize gyöngyözött.
Szokott könnyüségével felvetette magát szamara nyergére, s vissza se
tekintve a kinos éji szállást adó megboszorkányozott padláskamrára,
indúlni akart indúlni készülő gazdája után.
De a csillagokban más volt megirva, semhogy Sancho Panza oly könnyű
szerrel megszabadúljon ez elbűvölt várkastélyból.
Mikor ugyanis immár mindketten nyeregben ültek, s a fogadó egész népsége
künn állt a tornáczon csodájokra, Don Quijote oda szólítá a nyitott
kapuhoz a vendéglőst s ünnepélyes magatartással így szóla hozzá:
– Mind száma, mind mértéke igen nagy azon jótéteményeknek, várparancsnok
úr, melyekben kegyelmességed várában részesűltem, s halálom órájáig örök
hálára leszek értök lekötelezve. Ha valaha e sok jóságot azzal
viszonozhatom, hogy boszút álljak valamely elbizakodotton a ki
nagyságodat valamivel megsértette, csak tudassa velem s én a legnagyobb
örömmel teljesítem kivánságát.
Mire a fogadós hasonló nyugalommal ekképen válaszolt:
– Nincsen én nekem semmi szükségem arra, lovag úr, hogy nagyságod a
rajtam elkövetett akármily sérelemért boszút álljon; tudok én tetszésem
szerint magam is állani, ha valaki megsértett. Nekem csak az a
kivánságom, fizesse meg nagyságod az éjjeli szállást, meg az elhasznált
ágyneműt és a vacsorát, meg az abrakot.
– Tehát fogadó ez? – kérdé Don Quijote.
– Még pedig nagyon tisztességes – viszonzá a vendéglős.
– Akkor én csalódtam – felelé a lovag megütközve. De még ebben az
esetben is elegendő fizetés a hála nyilvánítása, mert fogadós úr jól
tudhatja, hogy a lovagrendet mindenki tisztelni tartozik s díjtalanúl
köteles ellátni mindennel.
– Már tegye a ki akarja – feleselt a vendéglős – de én bizony követelem,
hogy a ki nálam evett, ivott, megszállott, fizesse meg, a mivel
tartozik. Törődöm is én a világ akármilyen éhenkórász, kóbor lovagával.
– Otromba, neveletlen korcsmáros te! – fakadt ki Don Quijote mérgesen, s
tovább egy szóra sem méltatva a vendéglőst, lovát megsarkantyuzta s
előre szegzett dárdával robogott ki az udvarból, haragjában még arra se
figyelve, vajjon fegyvernöke jön-e utána vagy se.
E becsmérlő szavakra meg a fogadós fortyant fel kegyetlenül, s megfogta
Sancho szamara kötőfékét s azt mondá neki, el nem ereszti addig, a mig
mind a maga, mind gazdája tartozását meg nem fizeti.
– Azt ugyan várhatja – viszonzá Sancho Panza ép oly büszkén, mintha csak
a gazdája lelke szorúlt volna beléje – a kóbor fegyvernököknek is az a
törvényök, a mi a lovagoké, ők sem fizetnek sehol, senkinek, annál
kevésbé ilyen pipotya borkeresztelőnek.
S azzal ő is oldalba ütötte a szamarát két sarkával s utána akart
iramodni gazdájának. De bizony csak nem eresztette a fogadós, hanem úgy
megfogta zablatövön a szamarat, hogy meg se tudott mocczanni.
A mint mondani szokták: a kis csupor hamar felforr; ez volt az eset
Sanchonál is. Olyan keményen elkezdett pittegni-pattogni, hogy utóljára
a fogadóbeliek is megsokalták. Volt a beszállott vendégek közt négy
szegoviai posztónyírő is, ármányos, furfangos legények, a kik szerettek
tréfát űzni mindenből, a miből csak lehetett. Ezek most összenéztek, egy
szemhunyorítással megértették egymást, az egyik beszaladt egy lepedőért,
a másik három meg odasietett a fogadós segítségére. Egyik a kaput zárta
be, kettejök pedig egy pillantás alatt lependerítették a lármás kis
embert szamaráról. Mire Sancho magához tért bámultából, meglepetéséből:
már akkor benne volt a lepedőben, melynek négy sarkát a négy ízmos,
markos legény tartotta.
– A ki olyan fenhangon tud beszélni – mondá az egyik – annak az is
elkel, ha megtanúl repűlni! Repűljön hát!
S azzal meglóditották a lepedőt egyszer jobbra, egyszer balra, egy adott
jelre aztán mind a négyen hirtelen erősen megrántották, úgy hogy a kis
gömbölyű ember a puha hintáról magasan felpattant a levegőbe, s úgy
esett megint vissza a lepedőre, mint a mesebeli tekenősbéka, a mely arra
kérte a sast, hogy tanítsa meg repűlni.
Ezt a gonosz tréfát, a mi egyébiránt inkább kellemetlen volt a
megtréfálnak semmint fájdalmas, egy pár szempillantás mulva ujra meg
ujra ismételték, rettenetes kaczagása mellett a tornáczon állóknak, a
kik a bohó látványon majd megpukkadtak nevettökben. A hahotát még az is
szította, hogy Sancho éktelen lármát csapott, s majd jajveszékelt, majd
meg fenyegetőzött azok ellen, a kik ilyen gonoszságra vetemedtek.
A fegyverhordozó kiáltozása egész gazdájáig elhatott, a ki első
pillanatra azt gondolá, valami új kaland van készülőben s valami
sanyargatott szenvedő kiáltoz segítségért.
Megfordúlt; s az volt első meglepetése, hogy fegyvernökét nem látja maga
mögött; a második még nagyobb meglepetés meg az, hogy most még igenis
meglátta, de odafent röptiben a levegőben.
– Ki meri bántani az én fegyvernökömet? – kiáltá lángoló haraggal,
legyen ember, legyen szellem, szörnyű boszút állok gonoszságáért!
S a mint Rocinantetól kitelt, oly sebességgel nyargalt vissza a fogadó
felé. De a kapu zárva lévén, be nem ronthatott, így tehát körülnyargalta
a fogadó kőkerítését s valahányszor Sanchot a levegőben egy
szempillantásra meglátta, mindig igy bátorítá:
– Ne hagyd magad, Sancho! Mindjárt nálad termek.
De bizony csak nem termett ő ott, mert a fal mindenütt oly magas volt,
hogy csak alig tudott a tetején átlátni. A falon kívül azonban egy
helyen volt valami dombocska, ide nyargalt fel a lovag, innen ő is
beláthatott az udvarra, s onnan belűl is kiláthattak ő reá.
Innen szemtanúja lehetett az udvaron történteknek. Ott pedig ez történt.
Az eleinte oly nagyon fenhéjázó Sancho Panza végtére kérésre,
könyörgésre fogta a dolgot, s rimánkodott az isten szent szerelmére,
hagyjanak már békét neki, mert még azt a kis lelkit is kirázzák, a mit
még a balzsam benne hagyott.
A legények is belefáradtak már a tréfába, de meg túlságba se akarták
vinni, nehogy valami bajt okozzanak, s így tehát a himbálást és levegőbe
röpitést abba hagyták.
Alighogy Sancho talpra állt, könyörögve fordúlt a körülállókhoz, adjanak
neki egy ital vizet. A szolgáló ment is mindjárt a kútra s hozott neki
egy egész kantával.
Don Quijote a dombról meglátta, hogy Sancho vizet akar inni. Harsány
szavával menten bekiáltott rá:
– Fiam, Sancho, ne igyál vizet! Ne igyál egy csöppet se, mert halált
iszol! Nézd, itt az áldott balzsam, (és oda mutatta neki a magával vitt
olajos butykosban lévő kotyvadékot) igyál csak egy kortyot ebbűl,
mindjárt meggyógyulsz tőle!
Sancho félvállról odatekinte rá, s még hangosabban visszakiáltá:
– Igya ám meg az ördög, a ki olyannal él! Hát nem tudja nagyságod, hogy
én nem vagyok lovag? Tartsa meg az italát, s hagyjon békét nekem azzal
az átkozott moslékkal!
E szavai után nagyot húzott a vizes kantából, aztán oldalba ütötte
szamarát, melyre a legények a meghimbálás után ismét ráültették, s azt
se mondván befellegzett, kinyargalt a kitárt kapun gazdájához.
– De azért még se fizettem egy fillért se! – mondá magában, mikor a
házon kívül volt.
Ez volt vigasztalása. S pedig ezen vigasztalása is hiúnak bizonyúlt be
nemsokára, a mikor nagy szomorúságára azt kellett észrevenni, hogy az az
ármányos fogadós úgy vette meg rajtok az adósságot, hogy a Sancho
tarisznyáját akasztotta le a szamárról s azt fogta ott fizetés fejében.

XII. FEJEZET.
Két ellenséges nagy hadsereg találkozik egymással.
Alighogy Sancho gazdájához érkezék, Don Quijote e szavakat intézé hozzá:
– Most már csakugyan igazán hiszem, kedves Sanchom, hogy az a vár, vagy
fogadó kétségkívül meg van babonázva, mert olyan vakmerő játékot, a
milyet véled űztek, valóban egyedűl a légben röpködő szellemek űzhetnek.
– Ha lepedő van kezökben – mormogá Sancho mérgesen – a mit a négy
sarknál fogva tartanak. De hagyjuk ezt! Elmúlt esőnek nem kell köpönyeg.
Don Quijote e szavakra megrántotta lova kantárát s a fogadó felé készült
visszafordulni.
– Tehát te valóban azt hiszed, hogy közönséges emberek voltak? – kiálta
fel a fegyvernök szemébe nézve merően. Akkor jer, forduljunk vissza, s
rettenetes boszut állok rajtok, ha százezeren volnának is!
Sancho majd halálra ijedt ura e szándékának hallatára. Szinte érezte
már, hogy az elbűvölt mór megint ujfent hogyan püföli, azok az ép-kézláb
szellemek pedig hogyan röpitgetik ismét a levegőbe; s nehogy ez az
aggodalma valósággá váljon, ura lecsendesítésére igy válaszolt annak
kérdésére:
– Jaj, dehogy voltak azok közönséges emberek, dehogy voltak! Olyan erős
volt mindegyik, mint egy egy bika, s nem is hiszem, hogy nem a
szarvukkal lökdöstek fel a levegőbe.
– Akkor hát mégis nekem van igazam – mondá Don Quijote, Sancho
kimondhatatlan örömére megint elfordítva lovát a vendéglő felől, – s ez
egy elbűvölt, megbabonázott hely, a melyben szellemek űzik ármányos
mesterségöket. Azért nem tudtam én a falon áttörni hozzád, hogy
segítségedre siessek, – nem hiába: a szellemek varázsa ellen még a kóbor
lovagnak sincs mindig elegendő hatalma.
– Már ugy látszik – toldá meg Sancho, szamarával ura mellett ballagva –
s a mint én tapasztaltam, ilyen elbűvölt szellem több van a világon mint
élő ember, s azért az én rövid eszem felfogása szerint, jobb is lenne
nekünk visszatérnünk a mi falunkba, mikor épen most áll javában a
takarás s a mi kicsink van, az után néznénk a helyett, hogy – a mint
mondani szokás – Pontiustól Pilatushoz barangoljunk s a cseberből
vederbe jussunk.
– Nem értesz hozzá! – mondá Don Quijote. – Hallgass és türj békén, s
lesz még idő mikor tulajdon szemeddel látod meg, mily dicsőséges a kóbor
lovagság kalandozása. Avagy monddsza csak: lehet-e a világon nagyobb
boldogság, s vajjon mi ér föl azzal az örömmel, midőn az ember valami
csatát megnyer vagy ellenségén diadalmaskodik? Semmi, kétségkivül semmi!
– Meglehet, hogy úgy van – felelt Sancho – ámbár én bizony nem tudom,
csak azt tudom, hogy mióta kóbor lovagokká lettünk, vagyis jobban mondva
nagyságod lett azzá (minthogy engemet nem lehet ezen tisztes rendhez
számítani) mi ugyan soha se nyertünk csatát, kivéve azt az egyet a
vizcayi ellen; de nagyságod még abból is félfüllel meg fél sisakkal
kevesebbet hozott el, mint a mennyit belevitt.
– Épen ez az, a mi engem annyira bánt! – zörrent fel Don Quijote – s jól
emlékezhetel, hogy még akkor megfogadtam, nem nyugszom addig, a mig
megrongált sisakom helyébe olyant nem szerzek diadalmas csatában, a
melyet a világ leghíresebb kóbor lovagja is irígyelni fog tőlem. Ezt
fogadom, ezt beváltom, s mig be nem teljesül, addig senki nekem a
hazatérésről szólni se merészeljen.
Sancho vette észre, hogy gazdája kissé fel van indulva, s azért
czélszerűnek látta, legalább egyidejig, szótalanúl folytatni mellette
haladását.
A múlt éjjeli álmatlanság s törödelem sokkal inkább az álmot tették
kivánatossá mindkettejöknél, semmint a falatozást, a miért is alighogy a
déli nap heve ellen árnyékba vonultak, Rocinantét és a szamarat kicsapva
a legelőre, lovag és fegyvernöke szép csendesen elszunnyadtak.
Frissitő álmuk jó sokáig tartott, mert a mire fölébredtek, a nap már
nyugat felé folytatta pályáját. Ők is utra keltek azonnal, de alig
haladtak egy órafolyásig, Don Quijote egyszerre felfigyelt, s észre
vevé, hogy az uton, a melyen mentek, nagy és sűrű porfelleg jő szembe
vélök. Mihelyt ezt megpillantá, szokott hevességével s élénkségével igy
szóla Sanchohoz:
– Ez a nap az, oh Sancho, melyen nyilvánvalóvá kell lennie, minő
szerencsét tartogat a sors az én számomra. Ez a nap az, ismétlem, melyen
– mint eddig minden esetben – ki fog tűnni karomnak hősisége, s melyen
oly tetteket fogok véghezvinni, melyek méltók lesznek arra, hogy a
jövendő századok csodájára, a hir könyvébe följegyeztessenek. Látod,
Sancho, azt az előttünk emelkedő porfelleget? Roppant hadsereg verte föl
azt, különféle és megszámlálhatatlan nemzetségek hadai, melyek ott
merészen elényomulnak.
Sancho akkorára kimeresztette mind a két szemét, a mekkorára csak bírta,
de semmi hadsereget sem tudott észrevenni, csupán két nagy porfelleget,
mely a nap hevétől hamuvá égetett országuton felgomolygott.
– Akkor hát két olyan hadsereg van itt – mondá Sancho – mert ime az
ellenkező oldalon hasonló porfelleg emelkedik.
Don Quijote arra fordult, hogy a valóságról meggyőződjék. S ime látta,
hogy csakugyan úgy van, s rendkivüli örömre gerjedett, mert valóban azt
képzelte hóbortos könyvei által megmételyezett agyában, hogy a mint azok
irják, ugy jön itt is szemközt egymással két hadsereg, melyek ott
akarnak találkozni s megütközni a téres mezőségen.
Pedig azt a porfelleget, a melyet látott, két igazán nagy juhnyáj verte
föl, melyek egy és ugyanazon uton jöttek egymással szemközt, s melyeket
a felkavart por miatt nem lehete mindaddig tisztán kivenni, a mig
egészen közel nem jutottak. Az irtózatos porfellegből egy egy pillanatra
szamárháton ülő juhászok, vagy gyalog terelő bojtárok alakja tűnt elé s
ezek fel-felhangzó kurjongatása vegyült a nagy nyájak fejkábító
szakadatlan bégetése közé. A zaj, a kilátszó és eltűnő alakok, s egy-egy
vasas végű pásztorbotnak néha néha megcsillanása szentűl azt hitették el
a képzelgő lovaggal, hogy itt csakugyan mindjárt rettenetes harcz lesz
kítörőben. Ezt olyan határozottsággal állította, hogy Sancho maga is
elhitte, miért is megszeppenve odasugta gazdájának:
– Mit tegyünk most, uram? Nem legjobb lenne tisztességesen eloldalogni a
míg észre nem vesznek?
– Micsoda – förmedt rá Don Quijote – megfutni a veszély elől?! Megszökni
a szerencse marokkal szórt áldásai elől?! Hát azt fogjuk tenni a mit
illik, odacsatlakozunk a csekélyebb számúakhoz és segítségére megyünk a
gyengébbeknek. S tudnod kell, Sancho, hogy azt a hadat, mely szemközt jő
velünk, Alifanfaron, ama hatalmas császár hozza és vezérli, a nagy
Trapobana sziget uralkodója. Ezt a másikat pedig, a mely hátunk mögött
nyomúl előre, az ő ellensége a Garamanták királya, a felgyürkőzött
Pentapolin, ki e nevet onnan nyerte, mert mindig felgyűrt ingújjal s
meztelen karral ront a csatába.
– S miért haragszik ez a két főúr oly nagyon egymásra? – kérdé Sancho.
– Azért – viszonzá Don Quijote – mert ez a Alifanfaron egy dühös pogány,
a ki nőül akarná venni Pentapolin leányát, ki igen szép s rendkivül
kedves kisasszony és keresztyén; atyja azonban nem akarja oda adni a
pogány királynak, mig ez előbb le nem mond az ő hamis prófétája Mohammed
vallásáról s a leány hitére át nem tér s meg nem keresztelkedik.
– Szakálomra mondom – kiálta fel Sancho Panza – ez a Pentapolin egészen
emberem! No már e mellé magam is odaszegődöm, s legyűrök érte
egyet-kettőt az ellenségéből.
– Ugy épen azt fogod cselekedni, a mit tenned illő, kell és szabad is –
viszonzá Don Quijote – mert az ilyen nagy csatákba való vegyülés
alkalmával, nem nélkülözhetetlenül szükség, hogy valaki épen felütött
lovag legyen.
– Nagyon meghiszem – mondá Sancho. De hová tegyük addig ezt a szegény
szamarat, hogy azután megint egészen biztosan rátaláljunk, ha a
csetepaténak vége lesz? Mert ilyen paripa hátán, azt tartom, csakugyan
senki fia sem ment még eddig háboruba.
– Az igaz – mondá Don Quijote – s legjobb lesz, ha saját sorsára bizod.
Ha odavesz, az se nagy baj, mert ha győztesek maradunk, lesz itt annyi
ló, hogy bizony nem tudom én, még Rocinantet is nem cserélem-e fel
másikkal. Most azonban vigyázz rám figyelmesen, mert azonnal elsorolom
előtted mind azon főbb lovagokat, kik e két hadseregben szolgálnak. S
hogy őket annál jobban megláthasd és megjegyezhesd magadnak: jer
vonuljunk félre ama dombocskára, mely amott emelkedik s a honnét a
hadseregeket áttekinthetjük.
Igy is cselekedtek s ott foglalának helyet egy halmon, honnan igen jól
meg lehetett volna látni a két nyájat, melyeket Don Quijote
hadseregeknek tartott, ha a felvert porfelleg nem gátolá s akadályoztatá
vala szemöket. A lovag azonban szokása szerint képzeletben látva azt,
mit a valóságban sem nem látott sem nem láthatott, emelt hangon így
kezde szólani:
– Az a lovag, kit amott látsz a sárga fegyverzetben, s ki pajzsán egy
kisasszony lábaihoz boruló koronás oroszlánt visel czimerül, az a hős
Laurocalco, az ezüst hid örökös ura; az a másik, az arany virágokkal,
kinek pajzsán három ezüst korona van kék mezőben, az a félelem gerjesztő
Micocolembo, Quirocia nagyherczege; az a másik, óriás tagjaival, az
előbbitől jobb kézre, az a soha meg nem rettenő Brandabarbaran de
Boliche, a három Arabia ura, a ki kigyóbőrbe van öltözve s pajzs gyanánt
egy ajtót hord, mely hir szerint ama templom ajtainak egyike, melyet
Sámson dönte romba, midőn saját halála árán vett boszút ellenségein.
Most azonban fordítsd tekintetedet im e másik oldalra, s ott fogod látni
azon hadsereg élén a mindig győztes és soha le nem győzetett Timonel de
Carcajonát, az Uj-Vizcaya herczegét, kinek pánczélöltönye négy színből
áll, kékből, zöldből, fehérből és sárgából, pajzsán pedig a biborszín
mezőben aranymacskát visel ezen felirással: „Miu.“ a mi kedves nejének
kezdő szótagja, ki – a mint mondják – a páratlan jóságú Miulina, Algarbe
herczegének, Alfeñiquennek leánya. Amaz, ki azon hatalmas mén hátára
nehezül s a ki a hó fehérségéhez hasonló fegyverzetet visel, s fehér
pajzst, czimertelent: az, ujoncz- lovag, franczia származású s neve
Pierres Papin, az Utrique báróságok tulajdonosa. Az a másik, ki ama
csíkos könnyed zebrának oldalait veri vassarkantyuval s égszín kék
öltönyt visel, az Nervia hatalmas herczege, Espartafilardo del Bosque, a
ki pajzsán jelvénye gyanánt egy csirágot hord ezen spanyol felirattal
„Szerencsém hajt!“
Ily módon számtalan lovagot nevezett mind az egyik, mind a másik
hadseregből, mindnyáját úgy képzelve maga elé s valamennyinek maga
rögtönzött fegyverzetet, színeket, czímereket és jeligéket, a mit mind,
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Don Quijote de la Mancha - 07
  • Parts
  • Don Quijote de la Mancha - 01
    Total number of words is 3912
    Total number of unique words is 1929
    29.5 of words are in the 2000 most common words
    40.4 of words are in the 5000 most common words
    47.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Don Quijote de la Mancha - 02
    Total number of words is 4167
    Total number of unique words is 1916
    33.0 of words are in the 2000 most common words
    45.6 of words are in the 5000 most common words
    51.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Don Quijote de la Mancha - 03
    Total number of words is 4176
    Total number of unique words is 1937
    33.8 of words are in the 2000 most common words
    46.6 of words are in the 5000 most common words
    53.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Don Quijote de la Mancha - 04
    Total number of words is 4134
    Total number of unique words is 1924
    32.6 of words are in the 2000 most common words
    45.4 of words are in the 5000 most common words
    51.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Don Quijote de la Mancha - 05
    Total number of words is 4120
    Total number of unique words is 1957
    32.7 of words are in the 2000 most common words
    45.5 of words are in the 5000 most common words
    51.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Don Quijote de la Mancha - 06
    Total number of words is 4189
    Total number of unique words is 1939
    31.2 of words are in the 2000 most common words
    44.5 of words are in the 5000 most common words
    50.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Don Quijote de la Mancha - 07
    Total number of words is 4165
    Total number of unique words is 1938
    32.0 of words are in the 2000 most common words
    45.0 of words are in the 5000 most common words
    51.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Don Quijote de la Mancha - 08
    Total number of words is 4217
    Total number of unique words is 1830
    34.3 of words are in the 2000 most common words
    46.7 of words are in the 5000 most common words
    53.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Don Quijote de la Mancha - 09
    Total number of words is 4060
    Total number of unique words is 1941
    31.0 of words are in the 2000 most common words
    43.2 of words are in the 5000 most common words
    49.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Don Quijote de la Mancha - 10
    Total number of words is 4019
    Total number of unique words is 1815
    32.0 of words are in the 2000 most common words
    45.8 of words are in the 5000 most common words
    52.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Don Quijote de la Mancha - 11
    Total number of words is 4201
    Total number of unique words is 1849
    34.1 of words are in the 2000 most common words
    46.7 of words are in the 5000 most common words
    53.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Don Quijote de la Mancha - 12
    Total number of words is 4323
    Total number of unique words is 1805
    34.5 of words are in the 2000 most common words
    46.8 of words are in the 5000 most common words
    53.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Don Quijote de la Mancha - 13
    Total number of words is 4252
    Total number of unique words is 1909
    32.7 of words are in the 2000 most common words
    45.9 of words are in the 5000 most common words
    51.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Don Quijote de la Mancha - 14
    Total number of words is 4209
    Total number of unique words is 1992
    32.5 of words are in the 2000 most common words
    44.3 of words are in the 5000 most common words
    50.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Don Quijote de la Mancha - 15
    Total number of words is 4265
    Total number of unique words is 1857
    33.5 of words are in the 2000 most common words
    45.6 of words are in the 5000 most common words
    52.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Don Quijote de la Mancha - 16
    Total number of words is 4255
    Total number of unique words is 1841
    33.1 of words are in the 2000 most common words
    45.3 of words are in the 5000 most common words
    51.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Don Quijote de la Mancha - 17
    Total number of words is 4192
    Total number of unique words is 1908
    33.0 of words are in the 2000 most common words
    46.4 of words are in the 5000 most common words
    51.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Don Quijote de la Mancha - 18
    Total number of words is 4255
    Total number of unique words is 1809
    33.8 of words are in the 2000 most common words
    45.9 of words are in the 5000 most common words
    52.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Don Quijote de la Mancha - 19
    Total number of words is 4165
    Total number of unique words is 1872
    34.0 of words are in the 2000 most common words
    44.8 of words are in the 5000 most common words
    49.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Don Quijote de la Mancha - 20
    Total number of words is 4215
    Total number of unique words is 1846
    33.0 of words are in the 2000 most common words
    46.1 of words are in the 5000 most common words
    52.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Don Quijote de la Mancha - 21
    Total number of words is 4248
    Total number of unique words is 1826
    35.2 of words are in the 2000 most common words
    48.4 of words are in the 5000 most common words
    54.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Don Quijote de la Mancha - 22
    Total number of words is 4285
    Total number of unique words is 1845
    35.1 of words are in the 2000 most common words
    48.5 of words are in the 5000 most common words
    55.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Don Quijote de la Mancha - 23
    Total number of words is 4273
    Total number of unique words is 1931
    32.1 of words are in the 2000 most common words
    44.8 of words are in the 5000 most common words
    50.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Don Quijote de la Mancha - 24
    Total number of words is 4175
    Total number of unique words is 1844
    32.0 of words are in the 2000 most common words
    44.4 of words are in the 5000 most common words
    51.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Don Quijote de la Mancha - 25
    Total number of words is 4189
    Total number of unique words is 1935
    32.0 of words are in the 2000 most common words
    45.1 of words are in the 5000 most common words
    51.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Don Quijote de la Mancha - 26
    Total number of words is 4190
    Total number of unique words is 1831
    32.3 of words are in the 2000 most common words
    44.9 of words are in the 5000 most common words
    50.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Don Quijote de la Mancha - 27
    Total number of words is 4214
    Total number of unique words is 1899
    32.1 of words are in the 2000 most common words
    43.8 of words are in the 5000 most common words
    50.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Don Quijote de la Mancha - 28
    Total number of words is 4376
    Total number of unique words is 1798
    35.2 of words are in the 2000 most common words
    48.0 of words are in the 5000 most common words
    53.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Don Quijote de la Mancha - 29
    Total number of words is 4251
    Total number of unique words is 1874
    32.7 of words are in the 2000 most common words
    44.3 of words are in the 5000 most common words
    50.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Don Quijote de la Mancha - 30
    Total number of words is 4200
    Total number of unique words is 1936
    33.1 of words are in the 2000 most common words
    44.9 of words are in the 5000 most common words
    51.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Don Quijote de la Mancha - 31
    Total number of words is 4200
    Total number of unique words is 1901
    32.8 of words are in the 2000 most common words
    45.6 of words are in the 5000 most common words
    51.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Don Quijote de la Mancha - 32
    Total number of words is 4155
    Total number of unique words is 1962
    31.2 of words are in the 2000 most common words
    44.4 of words are in the 5000 most common words
    50.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Don Quijote de la Mancha - 33
    Total number of words is 4119
    Total number of unique words is 1894
    32.3 of words are in the 2000 most common words
    43.9 of words are in the 5000 most common words
    50.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Don Quijote de la Mancha - 34
    Total number of words is 4197
    Total number of unique words is 1905
    33.1 of words are in the 2000 most common words
    44.6 of words are in the 5000 most common words
    50.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Don Quijote de la Mancha - 35
    Total number of words is 2568
    Total number of unique words is 1284
    37.2 of words are in the 2000 most common words
    49.7 of words are in the 5000 most common words
    55.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.