Csongrádmegyei gyüjtés; Magyar népköltési gyüjtemény 2. kötet - 05

Nem aludtam, nem álmodtam,
A rózsámról gondolkoztam.
Álmos vagyok olyan mint a czicza,
Nem aludtam már vagy két éjtszaka,
Még az éjjel sem aluszom,
A rózsámmal mulatozom.

108.
Vágó útcza a kapuban be széles,
A kisasszony kocsis legényt ölelget. –
Nem bánom én, ha kocsis is, ha nem is,
Szolgálóvá hasonlitom magam is.
De sok falut, de sok várost bejártam,
Mégis a rózsámnak párját nem láttam.
Megölelem vékony, karcsu derekát,
Megcsókolom gyenge piros orczáját.
A csillagok feketébe öltöznek,
Mindenfelől az irigyek üldöznek,
De az isten pártját fogja a jónak,
Tudod, rózsám, sok alja van a szónak.
A kék ég is gyászt húzott már magára,
Rajtam van a galambom gyász ruhája.
Nyíljanak meg lábom előtt a földek,
Rejtsenek el babám elől engemet.
Cseresznye fa levelestől, ágastól,
Még azt mondják, hogy váljunk el egymástól;
De én, babám, meg nem válok tetőled,
Mig a halál el nem választ mellőled.

109.
A toronyban elverte a kettőt,
Még azt mondják; ne tartsak szeretőt,
Tartok biz’ én, a mig nekem tetszik,
Míg a piros rózsa ki nem nyílik.
Kék a kökény, zöld a petrezselyem,
A rózsámban meghűlt a szerelem,
Nemcsak meghűlt, meg is fogyatkozott,
A szivemre nagy bánatot hozott.
Elszakadt a zsoltárom táblája,
Elhagyott a galambom bújába’.
Ha ő engem elhagyott öt hétre:
Én meg őtet elhagyom örökre.

110.
Magas a torony teteje,
Ki van az oldala metszve,
Én vagyok a kimetszője,
Barna kis lány szeretője.
Magas a torony teteje,
Szép lány imádkozik benne,
Én vagyok a gyóntatója,
Bűnei feloldozója.
Vásárhelyi híres lányok
Körűl állták a templomot,
Szidják, átkozzák a papot,
Mért hagyott rövid farsangot,

111.
Vásárhelyi temetőben
Rózsa nyílt a közepében,
Minden ágán kettő, három –
Isten tudja, hol a párom.
Kimentem a temetőbe,
Rátaláltam szeretőmre;
Rátaláltam egy szőkére,
De nem az én szeretőmre.

112.
Orosházi alé alatt
Három kis lány rózsát arat,
Rózsát arat bokrétának,
Szeretőt keres magának.

113.
Szeged alatt Uj-Szegeden
Van egy csárda magába’,
Oda vár az én galambom
Ebédre, vacsorára.
Ne várj, rózsám, ne várj,
Nem mehetek mindenkor,
Van énnekem egy galambom,
Kihez menjek ilyenkor.

114.
Nagy szaga van a pünkösti rózsának,
Híre van a vásárhelyi lányoknak;
Annak határában nevelkedtem én,
Szőke kis lány szeretője vagyok én.
Szőke Tisza kicsapott az alföldre,
Szőke kis lány sirdogál a szélibe.
Szőke kis lány ne keseregj babádon,
Még a madár sem marad meg egy ágon.

115.
Debreczeni czúkor-gyár,
De sok barna kis lány megcsalt már,
De ha még ez az egy is megcsal:
Elátkozom őtet, hogy meghal.
Bár csak ez az éjtszaka
Szent György napig meg ne virradna,
Tizenhárom éjjel meg egy nap
Kimulatnám veled magamat.

116.
Három éjjel, három nap,
Nem elég a lábomnak;
Bárcsak ez az éjtszaka
Szent György napig tartana,
Tartana,
Szent György napig tartana!

117.
Csillagok, csillagok
Szépen ragyogjatok!
Annak a legénynek
Utat mutassatok.
Mutassatok útat
Annak a legénynek,
Ki nem tudja házát
A szeretőjének.

118.
Felszántom a berek alját,
Vetek bele bazsarózsát.
Bazsarózsa ne virágozz’,
Barna legény ne várakozz’,
Mert ha én rám várakozol,
Soha meg nem házasodol!

119.
Mély a Tiszának a széle,
De még mélyebb a közepe.
Bazsarózsa, ujujuh!
Ne virágozz’!
Barna kis lány ne várakozz!
Mert ha énrám várakozol!
Soha meg nem párosodol!
Mert ha énrám, ujujuh!
Várakozol:
Soha meg nem párosodol!

120.
Edd meg fene azt a papot,
A ki minket összeadott.
Soha sem szerettük egymást,
Mégis ránk mondta az áldást.
Az a virág, a kit adtál,
El sem hervadt, már elhagytál.
Majd terem virág a réten,
Lesz szeretőm még a héten.

121.
Ágról ágra száll a madár,
A szép leány mind csapodár,
Ha egyszer mást szeret,
Vissza többé nem szerezheted.
Hull a fának sárga levele,
Bánattal van a szivem tele,
Hej, mert az átkozott,
Ugy szerettem, mégis elhagyott!
Sárga répa zöld a levele,
Gyere, rózsám, űlj az ölembe,
Ha szeretsz igazán:
Csókoljál meg engem szaporán.
Még az uram, még az uram él,
Addig őtet nem szeretem én;
Ha muszáj, megölelem én,
Ha megcsókol, elájulok én.

122.
Ablakomon ne koczogtass,
Jőj be, ha becsületes vagy,
Alszom én is, alszik más is,
Gyere, rózsám, aludj tés is.
Udvaromon két kis csirke,
Egyik kakas, másik jércze.
Gyere oda, rózsám, este,
Jó vacsora lesz belőle.
Kis kertemben egy olajfa,
Ölelj meg, rózsám, alatta,
Ugy ölelj meg mint magadét,
Az isten néked adhat még.
Szeretem én azt a papot,
A ki keresztelni szokott;
Szeretem a rózsám nevét,
Mert kedvemre keresztelték.

123.
Haj alá, haj alá,
Ne menj a viz alá,
Mert a viz oly hideg,
De a subám meleg.
Gyere bele babám,
Csókolj meg engemet.
Tilalom, tilalom
A szegedi halom,
Nekem is tilalom
A kedves galambom,
Nem akkor ölelem,
A mikor akarom
Tilalom, tilalom
A makai halom,
Nekem is tilalom
A kedves galambom,
Nem akkor csókolom,
A mikor akarom.

124.
Kis kertembe rozmaringot űltettem,
Minden éjjel könnyeimmel öntöztem,
Mégis lehullott a levele, –
Árva, kinek nincs szeretője.
Kinek nincsen szeretője, babája,
Menjen ki a zöld erdőbe bújába,
Irja fel a fának ágára:
Hogy nincs szeretője, babája

125.
Kinek nincsen szeretője, keressen,
Akár szőkét, akár barnát szeressen.
Én is szert tettem egy barnára,
Jaj de sokat jártam utána!
Kinek nincsen szeretője, keressen,
Akár szőkét, akár barnát szeressen.
Én is szerettem egy szép szőkét,
Még meg se’ csókolhattam szegényt.
Most kezdtem én egy szép szőkét szeretni,
Szeretetét meg is fogta mutatni;
Szeret, de a szive csapodár,
Nékem esküszik és máshoz jár.

126.
Mondtam, anyám, házasíts meg,
Te azt mondtad, ráérek még.
Elvitték a szeretőmet,
Verje meg az isten őket!
Ha elvitte, éljen vele,
Csak előttem ne ölelje,
Mert ha előttem öleli:
Kész a szivem megrepedni!

127.
A szegedi tábla búza
Véggel van az országútra,
Még a fejét ki sem hányta,
Már két galamb körűljárta.
Bárcsak én azt megfoghatnám,
Kaliczkába bezárhatnám,
Tiszta búzával tartanám,
Folyó vizzel itatgatnám,
Kedves galambomnak adnám.

128.
Árokparti csalány,
Kökényszemű kis lány,
Eszem a szemedet
Mért vagy oly halovány?
Nem vagyok halovány,
Mind ilyen a leány,
Kinek a gyűrűjét
Más hordja az ujján.
Hervadj, rózsa, hervadj,
Már az enyém nem vagy;
Mig az enyém voltál,
Piros rózsa voltál.
Nem tehetek róla,
Hogy szerelmes vagyok,
Az anyám is az volt,
Én meg lánya vagyok.

129.
Hej, huj, haj,
Letörött a gaj,
Hej, huj, haj,
Letörött a gaj.
Felmásztam a fára az almáért,
Nem adnám az anyját a lányáért!

130.
Kiszáradt a vad almafa,
Nem terem több alma rajta.
Kedves babám gyenge karja
Hej, nem ölel meg több hajnalba’.

131.
Zöld füvet legel a tehén,
Nincs hunczutabb, mint a legény,
Nincs hunczutabb, mint ludavér, csanavér,
Csin-csan csanavér,
Meghalok én a rózsámér’.
Zöld füvet legel a bárány,
Nincs hunczutabb, mint a leány.
Nincs hunczutabb, mint ludavár, csanavér,
Csin-csan csanavér,
Meghalok én a rózsámér’.
Zöld füvet legel a kecske,
Nincs hunczutabb, mint a menyecske.
Nincs hunczutabb, mint ludavér, csanavér,
Csin-csan csanavér,
Meghalok én a rózsámér’.
Zöld füvet legel a malacz,
Nincs hunczutabb, mint a paraszt.
Nincs hunczutabb, mint ludavér, csanavér,
Csin-csan csanavér,
Meghalok én a rózsámér’.
Zöld füvet legel a disznó,
Nincs hunczutabb, mint a zsidó.
Nincs hunczutabb, mint ludavér, csanavér,
Csin-csan csanavér,
Meghalok én a rózsámér’.

132.
Hej gyön- gyön- gyön- gyön- gyön-
Gyöngyömnek az ára!
Kéret engem a molnár,
Nem megyek hozzája.
Édes anyám, a molnár
Valamennyi csapodár,
Nem megyek hozzája,
Rongyos a csizmája.
Hej gyön- gyön- gyön- gyön- gyön-
Gyöngyömnek az ára!
Kéret engem bádogos,
Nem megyek hozzája.
Édes anyám, bádogos
Valamennyi mind rongyos,
Nem megyek hozzája,
Rongyos a csizmája.
Hej gyön- gyön- gyön- gyön- gyön-
Gyöngyömnek az ára!
Kéret engem a boltos,
Nem megyek hozzája
Édes anyám, a boltos
Valamennyi mind adós,
Nem megyek hozzája,
Rongyos a csizmája.
Hej gyön- gyön- gyön- gyön- gyön-
Gyöngyömnek az ára!
Kéret engem a szabó,
Nem megyek hozzája.
Édes anyám, a szabó,
Valamennyi szurkáló,
Nem megyek hozzája,
Rongyos a csizmája.
Hej gyön- gyön- gyön- gyön- gyön-
Gyöngyömnek az ára!
Kéret engem a suszter,
Nem megyek hozzája.
Édes anyám, a suszter
Valamennyi mind korhely,
Nem megyek hozzája,
Rongyos a csizmája.
Hej gyön- gyön- gyön- gyön- gyön-
Gyöngyömnek az ára!
Kéret engem a diák,
Elmegyek hozzája.
Édes anyám, a diák
Valamennyi gyöngyvirág,
Elmegyek hozzája,
Csókra áll a szája.

133.
Ne haragudj, rózsám, azért,
Hogy szám gyakran szép szádhoz ért,
Mert a kik egymást szeretik,
Azok közt gyakran megesik.
Egy két pár csók nem a világ,
Száradjon meg, a ki nem ád.
Adj hát, rózsám, e világon,
Ugy sem kell a más világon
Kacsintásától szemednek,
Jaj, attól sokan szenvednek,
Szenvedek attól magam is,
Mert, rózsám, a szemed hamis.
Túl a Tiszán zörög az ég,
Kedves rózsám szeretsz-e még?
Mutasd hozzám szerelmedet,
Ugy sem soká látsz engemet.
A nap nyugovóban vagyon,
Kedves rózsám utban vagyon;
Ne menj el kedves galambom,
Útra való csókom adom.

134.
Széna terem parlagon,
Feküdj mellém galambom!
Nem fekszek én kend mellé,
Mert nem vagyok a kendé.
Akkor fekszek kend mellé,
Mikor leszek a kendé,
Ha fekszek is kend mellé,
Arczczal fordulok felé.

135.
Gondolatim szűnjetek,
Bánatim enyhűljetek,
Eszembe ne jussanak
Víg napim, kik elmultak.
Óh szerencsétlen óra,
Mikor fordulsz már jómra?
Vidíts meg már valaha,
Ne légy mindig mostoha!
Ablakodig sétáltam,
Ajtód előtt megálltam,
Bús sirásod halottam,
Melyen megszomorodtam.

136.
Túl a Tiszán, Tisza szélén,
Ott terem a magyar legény,
Vékony mint a vékony nádszál,
Hajlik mint a rozmaring szál.
Túl a Tiszán, Tisza partján,
Ott terem a szép magyar lány,
Vékony, karcsu a dereka,
Csókra termett picziny szája.

137.
Zöld a kökény, zöld a petrezselyem,
A rózsámban meghűlt a szerelem,
Nem csak meghűlt, meg is fogyatkozott,
A szivemre nagy bánatot hozott.
A toronyban elverte a kettőt,
Még azt mondják: ne tartsak szeretőt;
Tartok biz én, a mig nekem tetszik,
Míg a piros rózsa ki nem nyílik.
A toronyban elverte a kettőt,
Megásta a vad rácz a temetőt,
Vagy a golyó vagy a vas kard éle
Jár még nekem életem végére.

138.
Elűltettem rozmaringot tövestől,
Elmaradtam a kedves szeretőmtől.
Szép szín alatt kicsaltad a szivemet,
Verjen meg az, ki teremtett tégedet!
Ha tudtad, hogy, kedves rózsám, nem szeretsz:
Mért csaltál el ennyi földre engemet?
Hagytál volna engemet a hazámba’,
Mért csaltál el ez idegen országba?!…

139.
Ha meghalok, tudom eltemetnek,
A rózsámnak levelet küldjenek,
Négy sarkára négy szál rozmaringot,
Középére bokros bubánatot.
Édes anyám akkor megátkozott,
Mikor engem a világra hozott.
Nincs nagyobb az anyai átoknál,
S kedves rózsám sürű siralminál.

140.
Arany csacsi, bársony nyereg,
Jaj de beteg ez a gyerek,
Ne is legyen egészséges,
Míg az én szeretőm nem lesz!

141.
Haj csicsóka, csicsóka!
Fészket rakott a csóka
Kis angyalom kertjébe’,
Fügefa tetejébe.
Menjünk hamar, siessünk,
Ott a jó fű, etessünk,
Közepében a forrás,
Ott esik jó itatás.
Vásárhelyen van egy lány,
Keserves járni hozzá,
Vásárhelyen egy kedves,
Hozzá járni keserves.
Esik eső, sár van mán,[6]
Sárosodik a csizmám;
Megérdemli az a lány,
Kiért sáros a csizmám.
Páros a piros alma,
Nagy a szivem fájdalma,
Hogy veled nem lehetek,
Veled nem beszélhetek!

142.
Vetettem violát,
Nem tudom, kikel-e?
Van nekem szeretőm,
Nem tudom szeret-e?
Lám megmondtam rózsám,
Ne szeress engemet,
Kettős az én szivem,
Megcsal az tégedet.
Megesett már nekem,
A mi akart esni,
Elhagyott kedvesem,
Ki el akart venni.
Álnok hitü voltál,
Ha engem megcsaltál!
Mindig hozzám jártál,
Mégis máshoz húztál.
Másnak irígyeltél,
Magad megvetettél,
Ily szerencsétlenné
Ugyan miért tettél?
Megvetésedet tán
Azért kell szenvednem,
Hogy álnok szivedet
Igazán szerettem!

143.
Ha én tudtam volna
Szived álnokságát,
Elkerűltem volna
Szerelmed hálóját.
De el nem kerűltem,
Ha’ bele merűltem,
Mint csikó kantárba
Bele keveredtem.
Hozzád sohajtozva
Küldöm panaszimat,
Szerencsétlenségben
Látom hű sorsomat.
Oh jaj hová tűntél,
Hogy fel nem lelhetlek?!
Téged kebelemből
Én ki sem vethetlek.
Te nem gondolsz velem,
Én nem felejthetlek;
Mióta kóstoltam
Izét szerelmednek.
Fogadásod sorsát
Igaznak itéltem,
Gyenge szavaidat
Mindétig elhittem.
De már szerelmedet
Kölcsön elcserélted,
Nem tudom, mi okon
Irtódzol én tőlem.
Azzal ne dicsekedj’,
Hogy engem megcsaltál,
Nem én vagyok első,
A kivel igy bántál.
Másnak irígyeltél,
Magad megvetettél;
Ily szerencsétlenné,
Valld meg, miért tettél?!
Azért én nem bánom,
Ha megvetettél is,
Parancsol az isten
Talán még nékem is.

144.
Bus az idő én rám nézve,
El van a rózsám igézve.
Hogy lehet az tőle, tán mást szeret?
Nekem írt bucsu-levelet.
Én bus lélek hát mit tegyek:
Boszut álljak, vagy felejtsek?
Nem felejtem soha, hogy igy megcsalt, –
Isten verd meg a hamisat!
Ha találsz nálam hivebbet,
Vagy pediglen tetszősebbet:
Élhetsz vele boldog, víg napokat,
Ne felejtsd el barátodat.
Ha szived hűtelen hozzám,
Nem könyörög többet a szám,
Megláthadd valaha a bus szivet,
Elátkozva az életet.
Nincsen szóm, hogy megköszönjem,
Nincsen erőm, hogy eltűrjem
A szivem fájdalmát, vagy boszumat, –
Megköszönhedd jóságomat!
Nem mondom hát panaszimat,
Szánd meg isten bús sorsomat!
Hajtsad hozzám szivét vagy enyhítsed
Fájdalmim, sírom készítsed!

145.
Sürü csillag van az égen felettem,
Abba estem, mibe nem reménylettem,
Bele estem, benne vagyok, már látom,
Nincs szeretőm, a ki én rám gondoljon.
Ha meghalok, tudom, hogy eltemetnek,
Azt is tudom, hogy hamar elfelejtnek.
Fejem fölé egy diófát tegyenek,
Az ágára gyász pántlikát kössenek.
Ha kivisznek Törökország szélire,
Feltekintek a csillagos egekre.
Jaj istenem! merre van az én hazám,
Sirat-e még engem az édes anyám?!
Szegény legény bujdosik a pusztába’,
Azt sem tudja, hova legyen bújába,
Nyárfa levél derékalja, párnája,
Gyöngy harmat a felvetett nyoszolyája.

146.
A tél után következik a tavasz,
Kedves rózsám a te szived nagy ravasz,
Rajtam kivűl, tudom, hogy mást is szeretsz, –
Kettős szivü, kis angyalom, hogy lehetsz!
Gyötör engem a szerelem, nem táplál,
Gyenge szivem nyugodalmat nem talál.
Hogy ne sírnék, hogy ne rínék drága kincs,
Most találtam szeretőre, de már nincs.
Jaj de nehéz a szerelmet titkolni,
Tövis közűl rozmaringot gyomlálni;
Jaj de nehéz olyan szivre találni,
Hüségesen holtig fogna szeretni.
Selyem kendőm nem ér hátul megkötni,
Kedves rózsám nem akar már szeretni,
Szeretetét félbe akarja hagyni,
Jaj de álnok! hát nem sajnál megcsalni!

147.
Vetettem én kék ibolyát, nem kelt ki,
Izentem a galambomnak, nem jött ki,
De juthat még oly szomoru időre,
Kijönne még az én izenetemre.
Azt hallottam a szomszédba’ az este:
Másnak adtad a szivedet cserébe;
De juthatsz még oly szomoru időre,
Vissza vennéd a szivedet cserébe.

148.
Felleg sincsen, mégis esik az eső,
Látom, rózsám, nem vagy igaz szeretőm,
Mert ha igaz szeretőm lettél volna,
Közel laktam, felkereshettél volna.
Ugy állottam tegnap este kapudba’,
Mint valami elszáradott darabfa,
De hogyha te, rózsám, kijötttél volna,
Száraz ágam mindjárt kihajtott volna.

149.
Valamennyi fehér csirke, mind gatyás,
Valamennyi barna legény, mind kurvás.
Kék a szeme, szemöldöke fekete,
Édes anyja de kedvemre nevelte!
Már én többet kocsis legény nem leszek,
Kalapomhoz kakastollat nem teszek,
Mert a kakas éjfélre szól, nem délre, –
Ritka legény, ki csak egyet szeretne.
Csipkés levele vagyon a szőlőnek,
Jaj de csalfa szive van a legénynek;
Kettős levele vagyon a dohánynak,
Jaj de igaz szive van a leánynak!

150.
Hervad az a rózsa,
Kinek töve nincsen,
Elhervadok én is,
Mert szeretőm nincsen.
Hej de kerek ég,
Hej de magas ég!
Ugyan, rózsám, szeretsz-e még?!
Minden ablak alatt
Páros a diófa,
Lám az enyém alatt
Páratlan kökényfa.
Hej de kerek ég,
Hej de magas ég!
Ugyan, rózsám, szeretsz-e még?!

151.
Az én ágyam lába
Muskátlinak ága,
A fejtől valója
Rozmaringnak ága.
Haja rózsa, rózsa!
Lehajtom fejemet,
Babám, az öledbe,
Kicsordul a könnyem
Piros kötényedbe.
Haja rózsa, rózsa!
Lehajtom fejemet,
Babám, a válladra,
Kicsordul a könnyem
Feszes dolmányodra.
Haja rózsa, rózsa!

152.
Czin tányéron, czin tányéron pogácsa,
Fáj a szivem, fáj a szivem magára.
Én rám bizony, én rám bizony ne fájjon,
Ugy sem leszek a magáé a nyáron.
Czin tányéron, czin tányéron pogácsa,
Fáj a szivem, fáj a szivem magára;
Nem kell nekem, nem kell nekem pogácsa,
Csak az a ki, csak az a ki csinálta.
Három bokor, három bokor salyáta,
Három kis lány, három kis lány kapálta;
Nem kell nekem, nem kell nekem salyáta,
Csak az a ki, csak az a ki kapálta.

153.
Édes anyám, ha megunt már tartani,
Vigyen ki a nagy piaczra eladni,
Ott is ott lesz barna babám megvenni,
Kész lesz értem száz aranyat letenni!

154.
Szép a szép ló, ha szépen felnyergelik,
Szép a rózsám, ha szépen felöltözik,
Ha végig megy az udvaron előttem,
A lélek is ugy megújul énbennem.

155.
Tisza partján szálldogál a fecske,
Gyere kis lány, űlj le az ölembe!
Nem űlök én, szép piros rokolyám
Összetörik, megver édes anyám.
Még azt mondják, hogy szeretsz, hogy szeretsz,
Hiszen arról mit tehetsz, mit tehetsz;
No de mért is tagadnád, tagadnád,
Ugy is tudja minden ház, minden ház.
Tudja azt a jó isten maga is,
Hogy nem kellett egynél több soha is;
A ki hiven egyetlen egyre vár,
Nem szégyen annak, ha este kijár.

156.
Búza, búza, de szép tábla búza,
Tetejében van egy kis madárka,
Kis madárka tetejében.
Más űl a rózsám ölében;
Ne hagyj el galambom,
Látod árvaságom!
Repcze, repcze, de szép tábla repcze,
Tetejében van egy bús gerlicze,
Bús gerlicze tetejében.
Más űl a rózsám ölében;
Ne hagyj el galambom,
Látod árvaságom!
Erdő, erdő, de szép kerek erdő,
Tetejében van egy nyárfa vessző,
Nyárfa vessző tetejében.
Más űl a rózsám ölében;
Ne hagyj el galambom,
Látod árvaságom!

157.
Én vig nem vagyok,
Szomorú vagyok,
Mert elhagyott a galambom,
Óh jaj meghalok!
Befagyott a tó,
Csúszik a fakó,
Galambomhoz nem mehetek,
Csúszik a fakó.
Esik az eső,
Ázik a subám,
Nadrágomnak nincs eleje,
Lyukas a csizmám.
Oh te piczike!
Ki ne szeretne,
A ki téged nem szeretne:
Hunczut a neve!

158.
De szeretnék páva lenni,
Szomszéd asszony lánya lenni,
De még inkább menye lenni,
A fiával enyelegni.

159.
Kaszás csillag jár az égen,
Kaszál a rózsám a réten;
Ha ő kaszál, én meg gyüjtök,
Ugy is rajta könnyebbítök.
Három csillag van az égen,
Három szeretőm van nékem,
Egyik szőke, másik barna,
A harmadik piros alma.

160.
Kedves rózsám ablakába’,
Sej, haj, kedves rózsám ablakába’
Kinyílt a rózsa magába,
Sej, haj, magába.
Kétfelé hajlott az ága,
Sej, haj, kétfelé hajlott az ága,
Bort iszok az árnyékába’,
Sej, haj, ha lehet!

161.
Az aradi rongyos csárda
Körűl ki van pingálva;
De azért bor jó van benne,
Szép menyecske méri benne.
Ihajla!
Kedves rózsám ablakába’
Rózsa nyílik magába;
Annyira terjedt az ága:
Bort ittam az árnyékába’.
Ihajla!

162.
Túl a Tiszán, Földeákon,
Alma terem a fűzfákon,
Minden ágon kettő három –
Van szeretőm tizenhárom:
Ha tíz elhágy, marad három,
Megérem vele a nyáron.
Túl a Tiszán, Kenderesen,
Alma terem a kenderen,
Minden szálon kettő három –
Van szeretőm tizenhárom;
Ha tíz elhágy, marad három,
Megérem vele a nyáron.

163.
Szőke babám gyere be!
Magam vagyok idebe.
Vetett ágyam paplanos,
Feküdj ide aranyos.
Szól a kakas hajnalra,
Kelj fel, rózsám, menj haza;
Meg ne lássa az irígy,
Mikor a kapun kimégy.

164.
Annyi nekem az irígyem,
Mint a zöld fűszál a réten;
Hol felvesznek, hol letesznek,
Az irígyek majd megesznek.
Még az is baj, ha rád nézek,
Bánják, ha veled beszélek;
Barátságból melléd űlök:
Roszra vélik az irígyök.

165.
Minek van énreám másnak gondja?
Én nem nézem, ki a más galambja.
Mért járnak az enyém után mások?
Másé után én soha nem járok!

166.
Az én rózsám baglyát tetéz,
A ki rakja, annak nehéz,
Nyakába hullik a murva –
Rám illik a babám csókja.
Az én rózsám kék ruhába’
Kiállott a kapujába,
Huszas, márjás a zsebébe’,
Nekem adja örömébe.

167.
Három tallért kerestem,
Tornyos nyoszolyát vettem;
Majd meglássuk estére,
Ki űl az ágy szélére?
Szőke-e vagy a barna,
Vagy a szivem fájdalma?

168.
Ritka rendet vágtam,
Sürű baglyát raktam,
Minden baglya mellett
Egy pár csókot kaptam.
Ritka buza, ritka,
Kiben konkoly nincsen,
Ritka a szerelem,
Kiben hiba nincsen.
Mit ér a nagy erdő
Zöld levele nélkűl?
Mit ér a szerelem
Jó reménység nélkűl?
Szél hajtja a habot,
Víz a vízi malmot;
Szerelem csinálja
Az atyafiságot.
Régen volt vágyásom
Barna szeretőre,
Megadta az isten,
El kell vállnom tőle.
Régen volt, soká lesz,
Mikor az a nap lesz
Hogy galambom karja
Két vállam takarja.
Nincsen fehér fecske,
Nincs jámbor menyecske!
Majd lesz fehér fecske,
Lesz jámbor menyecske.

169.
Majd elmenjünk a világ végére,
A kis tónak a tulsó szélére;
Haza jövök jövő esztendőre,
Veled hálok szombaton estére.
Volt szeretőm, de a viz elvitte,
Pünkösd napján a jég összetörte.
Édes rózsám ne bánkódj’ érette,
Ád az isten jobbat is helyette;
Ha jobbat nem, szebbet ád érette,
Ha jobbat nem, szebbet ád érette.

170.
Kályha vállán a czicza,
Szeretsz-e még Katicza?
Ha nem szeretsz igazán:
Ne járass magad után!
Ne járass magad után!

171.
Elmennék én tihozzátok,
De szemetes a szobátok,
Sárga sarkantyum felszedi,
Gyolcs a gatyám, bekeveri.
Hadd keverje, hadd keverje,
Kimosom, rózsám, estére.

172.
Hallod-e te kis leány!
Van-e nálad jó dohány?
Van énnálam két levél,
De kirágta a közepét az egér.
Jaj istenem! jaj annak,
Kinek csókot nem adnak,
Lám énnékem az este
Oda hozták, oda hozták helyembe.

173.
Mit ér az az irka-firka,
Ha nem szeret engem Jutka.
Terem még virág a réten,
Lesz szeretőm még a héten!

174.
A makai tóba’
Megdöglött a béka,
Mind kicsije, nagyja,
Mind nyőstényje, kanja.
Mit tehetek róla,
Hogy szerelmes vagyok,
Édes apám az volt,
Én meg fia vagyok.
Hozd el a papucsot,
Hadd varrom a sarkát;
Míg a gyerek alszik,
Hadd csókolom a szád.
Nem vagyok én sánta,
Csak a lovam sánta,
A makai hidon
Kitörött a lába.
Bárcsak isten adna
Olyan csizmadiát,
A ki nekem varrna
Pipi szőrből csizmát.
Pipi szőrből csizmát,
Liba bőrből talpát,
Liba bőrből talpát,
Piros bőrből sarkát.
Bárcsak én találnék
Olyan szeretőre,
A ki esztendőre
Vinne mennyegzőre!

175.
Vásárhelyi kertben lakok én,
Teljes piros rózsát rakok én,
Kihajlik az ága az útra –
Jőjj be, kis angyalom, egy szóra!
Jaj de sokat áztam, fáradtam,
Mikor házasodni indultam;
Nem találtam kedvemre valót,
Az lett a szeretőm, a ki volt.

176.
Sárga répa, zöld ugorka, zöld a petrezselyem,
Még azt mondják a legények, nem szeretnek engem;
Hej pedig dehogy nem,
Majd meghalnak értem!

177.
Porzik a tarjáni utcza,
Ha én végig megyek rajta,
Nyílik a rózsám ajtaja,
Ha én kopogtatok rajta.
Vásárhelyi híres lányok
Alig várják a szombatot,
Szombat után vasárnapot,
Lesik a Hajda ablakot[7].

178.
Tojik, tojik kis fürjecske
Fél-fél rendemre,
Rendem csipke, rendem bokor,
Ró, ró, rekettye.
Ipityom gyere be,
Galambom, ölembe!
Ha megunom ezt a várost,
Máshová megyek,
Szép szőke szeretőm helyett
Barnát keresek.
Ipityom gyere be,
Galambom, ölembe!

179.