Csongrádmegyei gyüjtés; Magyar népköltési gyüjtemény 2. kötet - 02

Sórumórikája

6. ÁDÁM ÉS ÉVA.
Halljatok ujságot az életben,
Ádámról, Éváról az Édenben.
Egyszer, hogy megunta magát az Ur,
Egy nagy darab sárból Ádámot gyúr.
De hogy Ádám meg ne unja magát,
Azért gondolta ki az Ur Évát.
Midőn Ádám aludt, unalmából
Évát szabta görbe bordájából.
S midőn Ádám apánk felhorkantott,
Éva élt és szemébe vigyorgott.
„Ho, hó! – felszólt az Ur – mit akartok?
Jertek csak, egy almafát mutatok.
A melynek gyümölcse tiltva vagyon,
Ha esztek: helybe ott csaplak agyon!“
De Éva mihelyt a fához juta:
Egy almát Ádám’ szájába duga.
És Ádám belőle annyit rágott,
Haskérgén a Manó lyukat vágott.
És az Úr kiálta: „Mihály!“ – s legott
Elmondja neki a disznóságot.
Szór Mihály mérgében nagy átkokat,
Fültövön csípi a gaz fajokat.
S nem szánva meztelen szemérmöket
Kilöki az ajtón ő kelmöket.
„Most czo ki! a földön bujdossatok,
Fiakat, lányokat alkossatok!
Te pedig, Mihály, tedd be az ajtót,
Mert azok ott kinn se csinálnak jót!“

7. MAGAS A PARTJA…
‚Magas a partja, friss a viz benne,
Itasd meg, rózsám, lovamat benne!‘
„Jaj nem itatom én,
Mert kicsiny vagyok én,
Félek én tőle.
A te lovadnak hegyes patkója,
Ha közel mennék hozzá, megrugna;
Jaj nyomorék lennék,
Férjhez nem mehetnék,
Meghalnék búmba’!“
‚Ne félj, galambom, lovam nem hamis,
Szelid vagyok én, szelid lovam is.
Nem rug, nem haragszik,
Ha friss vizet iszik, –
Megnyal tégedet.‘
„No hát galambom, majd megitatom,
S ha engem megrug, lelked okolom;
Majd jól megitatom,
Jó fűre is hajtom
Kedves angyalom!“

8. JÁNOS.
Sirva sétál a kapuban János,
Kérdi tőle a gazdasszony:
‚Mi most a baj János?‘
„Ha az asszony megengedné,
Hogy a kapun belől mennék.“
‚Lehet, szivem, János!‘
Sírva sétál kapun belől János,
Kérdi tőle a gazdasszony:
‚Mi még a baj János?‘
„Ha az asszony megengedné,
Hogy a ház elébe mennék.“
‚Lehet, szivem, János!‘
Sírva sétál a ház előtt János,
Kérdi tőle a gazdasszony:
‚Mi még a baj János?‘
„Ha az asszony megengedné,
Hogy a pitarba bemennék.“
‚Lehet, szivem, János!‘
Sírva sétál a pitarban János,
Kérdi tőle a gazdasszony:
‚Mi még a baj János?‘
„Ha az asszony megengedné,
Hogy a házba bemehetnék.“
‚Lehet, szivem, János!‘
Sírva sétál ben a házban János,
Kérdi tőle a gazdasszony:
‚Mi még a baj János?‘
„Ha az asszony megengedné,
Hogy az ágyra felfekhetném.“
‚Lehet, szivem, János!‘
Sírva fekszik fel az ágyra János,
Kérdi tőle a gazdasszony:
‚Mi még a baj János?‘
„Ha az asszony megengedné,
Hogy magamhoz ölelhetném.“
‚Lehet, szivem, János!‘ – –
Mindjárt nem sirt János.

9. AZ ELADÓ LEÁNY.
Adj el anyám, adj el, mert itt hagylak.
– Ne hagyj, édes lányom, szoknyát vészek.
Ej, nem kell nékem, mert van nékem!
Adj el anyám, adj el, mert itt hagylak.
– Ne hagyj, édes lányom, kötőt vészek.
Ej, nem kell nékem, mert van nékem!
Adj el anyám, adj el, mert itt hagylak.
– Ne hagyj, édes lányom, legényt vészek.
Ej, a kell nékem, mert nincs nékem!

10. SZABÓ JÁNOS.
(Töredék.)
‚Messze földre szent Endrédre
Éretted fáradtam,
Fáradságom nem sajnálom,
Csak a lovam bánom.
Uj erszényem, nincsen pénzem,
Uj bort ihatnám én, –
Falu végén uj bort kezdtek,
Abból itatnám én.‘
Amoda van egy palota,
Talán disznó falka,
Abban fekszik Szabó János
Gombos dolmányába’.
Arra mene Magyar Panni
Kamuka szoknyába’.
‚Panni, szivem, kar kezemre, –
Tanulj emberséget!‘
„Ha az Isten együtt éltet
Majd többet tanulunk…“

11. A KANÁSZ.
(Töredék.)
Bujdosik a disznó
Kilencz malaczával,
Utána a kanász
Üres tarisznyával.
Fújja furulyáját,
Keserves nótáját,
Hogy ha meglelhetné
Az ő kis falkáját.
„Kár volna még nekem
A fán megszáradni,
Sárga bodor hajam’
Szélnek elhordani;
Fekete két szemem’
Hollónak kiásni,
Vékony gyolcs gatyámat
Szélnek lebegtetni!…“

12. A KISASSZONY.
Csendes este szállott le a pusztára,
Elnémult a bodor tinó kolompja,
Csak egyedül sirdogál a furulya,
A kisasszony az ablakból hallgatja.
‚Kinn a pusztán gulyás bojtár vagyok én,
Ezer darab marhát, lovat őrzök én,
A kisasszony ha kijön a pusztára:
Mosolyogva néz a gulyás bojtárra.‘
Szépen legel az uraság gulyája,
A kisasszony maga sétál utána,
Még messziről kiáltja a gulyásnak:
„Szivem, Bandi, teritsd le a subádat!“
‚Hogy teriteném én le a subámat,
Ha behajtják az én falka gulyámat.‘
„Hiszen azzal, Bandi, szivem, ne gondolj,
Kiváltja az édes anyám, ha mondom.“
„‚Lányom, lányom, lányomnak se mondalak,
Hogy én téged egy gulyásnak adjalak!‘“
„Nem bánom én, édes anyám, tagadj meg,
De a szivem a gulyásért hasad meg!“
„Még a buza ki sem hányta a fejét,
Már a madár mind kivágta a szemét.
Jaj istenem, én istenem, istenem!
Látod anyám, mire visz a szerelem!…
Megátkozott engem az édes anyám,
Hogy ne legyen se országom, se hazám;
Tüske bokor legyen az én lakásom,
Ott se legyen sokáig maradásom!“

13. EZ A KAZAL…
Ez a kazal be széles,
Szélyel vágta a ménes;
Czo fel édes deresem!
Még az éjjel a rózsám felkeresem.
Ez a kis lány szomorú,
Nem kell neki koszorú,
Baba-dunna kell néki,
Eszemadta! a babája vesz néki.
Ez a kis lány szomorú,
A deresre ráborúl,
Kettőt vág rá a hajdu,
Eszem azt a piczi száját, eljajdul.

14. A PITARAJTÓBAN.
‚Nincs széna, nincs szalma
A szénatartóba’,
Megszidnak, megvernek
Érted az éjtszaka.‘
„Lesz széna, lesz szalma
A szénatartóba’,
Megölellek, galambom,
A pitarajtóba’! –
Van széna, van szalma
A szénatartóba’,
Megcsókollak, galambom,
A pitarajtóba.“
‚Hadd hajtsák, hadd hajtsák
Az irígyek a szót,
Máskor is kinyitom
Rózsámnak az ajtót.‘

15. CSILLAG RAGYOG…
Csillag ragyog, csillag ragyog,
Babám ablakába’.
Most ment itt el barna legény
Sarkantyus csizmába’.
Utána megy egy kis lány
Piros papucsába’.
„Gyere vissza édes szivem,
Feküdj az ágyamra!“
Ez a kis lány kárton ágyát
Magasra vetette,
Barna legény a kalapját
Rajta felejtette.
„Hozd ki, rózsám, kis kalapom,
Hadd tegyem fejembe,
Hogy ne süssön, hogy ne süssön
A nap a szemembe.
Hajadba’ van egy pántlika,
Kösd a kalapomra,
Ha elvisznek katonának,
Rád emlékszem róla.“

16. A KIS LÁNY.
Amoda mén egy kis lány,
Korsót visz a karján,
Utána a kapitány
Daruszőrű paripán.
‚Állj meg, állj meg te kis lány!
Adjál egy kis vizet,
Pengő forintot adok,
Még meg is ölellek.‘
„Nem kell nekem a forintja,
Nem vagyok én dáma,
Én vagyok az édes anyám
Legkedvesebb lánya.
Félre tőlem te fattyú!
Nem vagyok én dáma,
Én vagyok az édes anyám
Egyetlenegy lánya!“

17. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.
Amoda megy egy kis lány,
Korsót visz a karján.
Utána a kapitány
Daru-szőrü parípán.
‚Megállj, megállj te kis lány!
Adjál egy kis vizet,
Pengő forintot adok,
Aztán megölellek.‘
„Nem kell nekem a pengő,
Nem vagyok én dáma,
Én vagyok az anyámnak a
Legkedvesebb lánya.
Amoda egy czimborám, –
Talán meg is látja –
Haza menünk: az anyámnak
Majd az megkiáltja.
Ne tréfáljon hát az úr,
Ne kötődjék vélem,
Isten ucscse megütöm, –
Kitelik ám tőlem!
Ni, ni, bizony hová nyúl!
Még a kötőm alá, –
Apja is szemtelen volt
Az urfinak talán?!“

18. TARJÁN VÉGEN…
Tarján végen van egy kis fehér ház,
Abban van egy felvetett fehér ágy,
Rajta fekszik egy barna menyecske,
Előtte van a rengő bölcsőcske.
A lábával csak úgy ringatgatja,
Szép szavával csak ezt dalolgatja,
„Csicsiss, lelkem, eszem a szép szádat,
Verje meg a jó isten apádat!
Ugyan, rózsám, tekints az egekre,
Ha nem pedig erre a kisdedre!…“
„‚Tekintettem, mikor megcsaltalak,
De már mostan istenre hagytalak.‘“

19. MOLNÁR MARCSA.
Kovács Zsuzsi söpör a kapuba’,
Szomszédjának sírva panaszolja:
Három esztendeje már mióta
A szép lánya, Mariskája, szajha.
Földig hajlott a fűzfának ága,
Molnár Marcsa most is sír alatta;
Azt siratja, milyen az élete,
Vincze Ferkó pedig annak jele.
„Lányok, lányok, rólam tanuljatok,
A legénynyel ne barátkozzatok,
Mert a legény hamis, hamar megcsal,
Hogyha a subájával betakar.
Vincze Ferkó! tekints az egekre,
Ha nem, pedig gyászos életemre!“ –
‚Tekintettem, mikor megcsaltalak,
Mikor a subámba takartalak.‘

20. KECZE SÁRI.
„Szomoru levelet kaptam az este,
De még szomorubbat szombaton este,
Az van irva levelembe:
Nem űlsz, Sári, az ölembe
Több este!“
Égető Mihály gatyája, haja ha!
Megakadt a kapufába haja ha!
Nem a kapufa fogta meg,
Kecze Sári markolta meg,
Haja ha!
‚Ereszd el, Sári, a gatyám, angyalom,
Ne szomoritsd édes anyám’, angyalom!‘
„Nem eresztem el a gatyád’,
Szomoritom apád’, anyád’,
Angyalom!…
Ritka rózsa, kinek nincsen levele,
Ritka legény, kinek nincs szeretője,
Ritka legény, ki azt tegye,
A kit szeret, hogy elvegye,
Igaz a’!“

21. LEGÉNY, LEÁNY.
Pipi a kendője,
Barna szeretője.
‚Uczczu édes rózsám,
De illenél hozzám,
Ha az enyém volnál!‘
„Nem vagyok a kendé,
Mert kend nyalka legény;
Ha kendet megfogják,
Katonának adják,
Szivem szomoritják.“

22. MEGÖLTEK EGY LEGÉNYT…
Megöltek egy legényt
Hatvan forintjáért,
A Tiszába bevetették
Pej paripájáért.
Tisza be nem vette,
Partjára kitette,
Arra ment egy halász legény,
Hajójába tette.
Oda ment az anyja,
Költi, de nem hallja:
„Kelj fel, kelj fel édes fiam,
Borúlj a nyakamba!“
Oda ment az apja,
Költi, de nem hallja:
„Kelj fel, kelj fel édes fiam,
Gyere velem haza!“
Oda ment babája,
Költi, meg is hallja:
„Kelj fel, kelj fel édes rózsám,
Gyere velem haza!“
„‚Csináltatsz-e nékem
Diófa koporsót?‘“
„Csináltatok, csináltatok
Márványkő koporsót!“
„‚Megsiratsz-e engem
Három leány előtt?‘“
„Megsiratlak, megsiratlak
Egész világ előtt!“

23. A BUJDOSÓ.
Udvarom, udvarom, szép kerek udvarom,
Nem söpri már többé az én gyenge karom.
Udvarom közepén van egy vadalmafa,
Az alatt van kötve két szürke paripa.
Fel is van nyergelve, fel is kantározva,
Gyerünk, kedves pajtás, bujdossunk el rajta.
Te mégy az egyiken, én meg a másikon,
Feltaláljuk egymást kis Magyarországon.
Kis Magyarországot körűl folyja a viz,
Az én kedves rózsám utánam sirva néz.
Ne sírj, rózsám, ne sírj, ne sirass engemet,
Hamis az én szivem, megcsal az tégedet.

24. A LOVAS LEGÉNY.
„Elszaladt a lovam
A czitrom erdőbe,
Elszakadt a csizmám
A nagy keresésbe’.“
– Ne keresd a lovad,
Mert már be van hajtva,
A biró udvarán
Szól a csengő rajta.
„Udvarom, udvarom,
Kerek kis udvarom!
Nem söpri fel többé
Az én gyenge karom.
Szabad a madárnak
Ágról ágra szállni,
Csak nekem nem szabad
A rózsámhoz járni.“
– Felszállott a páva
Vármegye házára,
Az én galambomat
Most viszik rabságba.
„Rab vagyok, rab vagyok,
Szabadulást várok,
A jó isten tudja,
Mikor szabadulok!“

25. A RAB.
‚Majd hajnal is lesz már,
Majd is megvirrad már,
Fordúlj felém, kedves rózsám,
S ej haj, majd magad maradsz már.‘
„Bárcsak piros hajnal
Soha ne hasadna,
A mi édes szerelmünknek
S ej haj, vége ne szakadna!“
‚Látod, rózsám, látod
Azt a száraz nyárfát,
Majd ha az kizöldűl, akkor
S ej haj, akkor jövök hozzád.‘
„Hiszem a teremtőm,
Kizöldűl az én fám,
A te csalfa szived vissza –
S ej haj, visszafordúl hozzám.“…
Kaszaperi pusztán
Jön két zsandár nyilván,
Csörög a lova zablája,
S ej, haj, czélba a puskája.
Vásárhelyi pusztán
Jön két lovas zsandár…
‚A sámsomi kis csárdában
S ej haj, ott fogtak meg minket!
Vásárhelyi pusztán
Voltam csikós bojtár,
Számadómtól, betyároktól
S ej haj, tanultam a lopást. –
Repűlj madár, repűlj
Szentesen keresztűl,
Szólj be az én galambomhoz,
S ej haj, maga van egyedűl.
Ha kérdi: hogy’ vagyok,
Mond meg, hogy rab vagyok,
Orosházi cselédházban
S ej haj, térdig vasba’ vagyok.
Meghalok, meghalok,
Még beteg se vagyok,
Orosházi kis nyomáson
S ej haj, nyugodni akarok!…
Édes anyám volt kend,
Mért nem tanitott kend,
Gyenge fának ága voltam,
S ej haj, mindenre hajlottam!‘

26. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.
Megállj, madár, megállj!
Hadd beszéljek véled,
Három almát küldök,
Azt izenem tőled:
Egyiket apámnak.
Másikat anyámnak,
De a harmadikat
A kedves rózsámnak.
Rab vagyok, rab vagyok,
Térdig vasba’ vagyok,
A jó isten tudja,
Mikor szabadulok.
Térdig vasba’ vagyok,
Könyékig bilincsbe’,
Pétervári várban
Vasra vagyok verve.

27. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.
‚Ablakom rostélyán
Kis madár hegedűl, –
Repűlj az én galambomhoz,
Maga van egyedűl.
Ha kérdi: hogy’ vagyok?
Mondjad, hogy: rab vagyok,
Az aradi vár-tömlöczben
Térdig vasban vagyok.‘
„Rab vagy, rózsám, rab vagy,
Én meg beteg vagyok!“ –
‚Gyógyítson meg a jó isten,
Mig kiszabadulok!‘
„Árva vagyok, árva,
Az isten is látja;
Verje is meg a jó isten,
Ki az árvát bántja!“

28. A FOGOLY.
Hadnagy uram jó napot!
Már én megint rab vagyok;
Ha rab vagyok, se’ bánom,
Ugy sincs engem ki szánjon.
Kérem hadnagy uramat,
Ne tegyen rám nagy vasat;
Ha rám teszi a vasat:
Gyenge szivem meghasad.

29. BARNA JÓSKA.
A szegedi nagy stokházba
Barna Jóska be van zárva,
Ott fekszik az ajtajába’,
Világos kék nyoszolyába’.
„Viszik a lovam Gyulára,
Magamat vasban utána.
Ne vigyenek olyan nagyon,
Ugy se’ soká leszek vason.
Megizentem a birónak:
Ne örűljön rabságomnak;
Mert ha rabságomnak örűl:
Nem sokára mellém kerűl!“

30. A VERBUNKOS.
‚Gyere, pajtás, katonának!‘
„Nem mék biz én, mert levágnak.“
‚Ha levágnak, feltámasztnak,
Téged tesznek kapitánynak.‘
„Akkor mék én katonának,
Mikor lányok verbuválnak;
Akkor sem mék én bocskorba’:
Sárga sarkantyus csizmába’!“

31. SÁRGA CSIZMÁS MISKA.
Sárga csizmás Miska sárba jár,
Panni patakon túl reá vár.
Ne várd Panni Miskát, nem jöhet a sár
Miatt, sárga csizma kár,
De ámbár a sártól jöhetne,
A vizen át még se mehetne,
A padot elmosta volt az árviz, –
Panni Miska szemébe nem níz!
De ámbár a viz is elapadt,
Visszacsúszott az elúszott pad,
Ne várd Panni Miskát, mert a kutyák ugatják,
Nem jön, mert megharapják.
„Sem sár, sem víz, sem ebugatás…
Óh hatalmas egek, de mi más!
Rágalmazó nyelvek irígysége
Miatt lett szerelmünknek vége.
Egy csókomnak, eddig melyet rád
Halmozva raggattam, tartsd a szád;
Ez volt szerelmünknek a kezdete,
Légyen ez is a végezete.
Te pedig a mit most magamnak
Nem adsz, megadod még hamvamnak,
Majd a midőn megcsal szép bálványod,
Síromat rózsával behányod.
De még azt az egyet kikérem,
Hogy a midőn végem elérem:
Ejts egy-két könnyet koporsómra,
S borúlj szánakozva síromra!“

32. GYÖNGE SÁNDOR.
Oberkernben, Ajk faluban az történt:
Pálfi Istvánt mulatságban meglőtték,
Pálfi Istvánnak golyó van szivébe’
Arczra borult a szoba közepébe.
Pálfi Istvánt viszik az ispotályba,
Gyönge Sándort a vilachi stockházba,
Vasat vertek a kezére s lábára,
Magyar bakát a sirbakolására.
Pálfi Istvánt viszik a temetőbe,
Gyönge Sándort az agyitor elébe.
„Vasas lábam szomoruan pengetem,
Jó barátom, jaj de bús az életem!“
Gyászba borult a spitáli temető,
Pálfi Istvánt viszik bele legelsőbb.
Az van irva az ő keresztfájára:
Itt nyugszik egy meglőtt frájter sirjába’.
„Gyönge Sándor, annak hívnak engemet,
Ugy is írják magyarul a nevemet.
Ne sirjon hát édes, kedves jó anyám!
Szép időmnek az utólja eljött mán.[1]
Megiratom azt a feleségemnek:
Gondját viselje a kis gyermekemnek,
Mert nem tudom azt sem, hogy mely órában,
Felakasztnak ez idegen országban.
Igy van, kinek méreg van a szivében,
Igy fizetnek a katona életben.
Sírhattok ti, bús anya, kis gyermekek,
Azt kivánom, légyen isten veletek!“
Esik eső szép csendesen lefelé,
Gyönge Sándort most kisérik befelé,
A sapkáját levágta a szemére,
Sok szép leány sirva mén el előtte.
Klagenfurtban árkolnak egy temetőt,
Gyönge Sándort viszik bele legelsőbb,
Sírhalmára űltessenek violát,
Szeretője ott sirassa ki magát.

33. AZ ELITÉLT KATONA.
‚Jaj de szennyes a kend inge, gatyája,
Elszennyezte az aradi stockházba’.‘ –
„Mosd ki, rózsám, ingem, gatyám fehérre,
Holnap visznek az agyitor elébe. –
Ha bevisznek az agyitor házába,
Leborulok törvényszék asztalára,
Rablánczomat siralmasan zörgetem –
Jaj de bánom, hogy én katona lettem!
Még azt mondja az agyitor énnekem,
Hogy a hóhér veszi el az életem –
Trombitások három rúfot fujjanak,
Jaj istenem! – holnap felakasztanak.
Édes anyám pénz van a kend zsebébe;
Tartsa kend hát, hadd markoljak beléje,
Csináltatok abból egy szép koporsót,
Sárga szeggel, hat sorjával ráveretem a jaj-szót.“

34. A SZEGEDI BIRÓ LÁNYA.
A szegedi biró lánya
Felöltözött mint egy páva;
Selyem kendő a nyakába’,
Bokor ugró szoknya rajta.
„A szegedi városháza
Megmutatja, hány az óra, –
Három fertály tizenegyre,
Ül a rózsám a gőzösre!“
Jaj de szépen muzsikálnak,
A legények sorba állnak, –
Ki húzatta vajon rája?
A szegedi biró lánya.
‚A gőzösnek hat kereke
Bárcsak izré porrá törne,
Hogy engemet el ne vinne
Arra az idegen földre…
Magas a pesti kaszárnya,
Én ülök az ablakába’,
Ott látom a kedves babám,
Könnyes szemmel tekintget rám.‘

35. SOROZÁSKOR.
Esik eső, nagy sár van az utczán,
Barna kis lány maga mos a kútnál,
Sirva mondja az édes anyjának:
„Elvitték a rózsám katonának!“
‚Ne sírj, lányom, van még a városba’,
Maradt még egy legény a számodra.‘
„De hijába! ha én nem szeretem,
Gyász lesz avval az én bus életem.“
„‚Füttyentett már egyet a masina,
Visznek engem vizitáczióra,
Mig a doktor engemet vizitál,
Kis galambom a gangon sirdogál.‘“

36. MÁS, UGYANAKKOR.
Verd meg isten a szegedi urakat!
Mind elvitték a sámsomi fiakat.
Bazsa-rózsa, viola csak nyiljatok.
Árván maradtak Sámsomon a lányok.
‚Kocsmárosné, adjon isten jó estét!‘
„Adjon isten magának is szerencsét.“
‚Kocsmárosné ne kivánjon szerencsét,
Szivem mellett megforgatom a nagy kést.‘
„Rozi, lányom, eredj le a pinczébe,
Hozzál fel bort a legnagyobb itczésbe!“
‚Kocsmárosné, nem kell nekem a bora,
Még az éjjel piros vérem kiontja.‘
Nincs édesebb az aradi dinnyénél,
Nincs szebb legény falunkban szeretőmnél,
Kék a szeme, szemöldöke fekete,
A jó isten de kedvemre nevelte.
A szegedi városháza de sárga,
De sok legényt besoroznak hiába,
Leűltetik kanapéra, divánra,
Ugy nyírik el göndör haját símára.

37. A KVÁRTÉLYOS KATONA.
‚Jó estét asszonyom,
Főztél-e vacsorát?‘
„Vacsorát nem főztem,
Nem vártam katonát.
Te szolgáló, jó leányzó,
Fűtsd be azt a szobát;
Kettő konyha körül légyen,
Egy pinczébe borért menjen,
Minden elég legyen! –
Isten hozott hozzám,
Szép magyar gavallér!
Illik oldaladra
Patrontás pantallér.
Lesz jó széna a lovadnak,
Jó kovártély lesz magadnak –
Köszönd asszonyodnak.“
‚Kérem asszonyomat,
Hadd üljek ölébe,
Hadd tegyem kezemet
Kincses kelebébe;
Kicsi nem árt, nem is tesz kárt,
Le sem töri gyönge ágát,
Aranyos bimbóját.‘
„Félek katonától,
Hamis portékától,
Mert ki tudja venni
Titkát mátkájától.
Egy éjtszaka mulatozik,
Ölelkezik, csókolózik, –
Odább masirozik.“
‚Ne hidd el, asszonyom,
Nem olyan vagyok én,
Virágos kis kertben
Palánta vagyok én.
Kicsi nem árt, nemis tesz kárt,
Le sem töri gyönge ágát,
Aranyos bimbóját!‘

38. SÁRI MÁRI.
Sári Mári beteges,
Nem eheti a levest;
Vizet inna, vize nincs,
Kútra küldne, senki sincs.
Van neki egy vén anyja,
Azt küldte el a kútra.
Mig a kútra oda jár,
Barna legény vele hál.
‚De jó anyám nekem kend,
De jó vizet hozott kend,
Másszor is elmenjen kend,
Tovább oda járjon kend.‘
„Hát ez a bot kié itt,
Vajon ki hagyta ezt itt?“
‚Hát… egy vándorló legény,
Szállást kért volna szegény.‘
„Hát az ágyad mi lelte,
Hogy ugy le van heverve?“
‚Czicza fogott egeret,
Játszott vele eleget.‘
„Hát a hasad mi lelte,
Hogy ugy fel van püffedve?“
Erre a lány nem szólott,
Csak az ablakba borúlt.

39. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.
Léva táján oda fel
Beteg asszony nem kél fel.
Szomjuhozik, vize nincs,
Kútra küldne, senki sincs.
Van neki egy vén ura,
Azt küldi ő a kutra.
Mikor ura kútra mén:
Barna legény ágyra mén.
Mikor ura visszatér:
Barna legény padra mén.
‚Beteg asszony, galambom!
Ki feküdt az ágyadon?‘
„Macska fogott egeret,
A’ hevert ott eleget.“
‚Beteg asszony, galambom!
Ki fekszik a padodon?‘
„Isten szegénye fekszik,
Fázik szegény, melegszik.“
Akkor ura zsebbe nyul,
A szegénynek huszast nyujt.
A beteg azt neveti,
Hogy a szegény elveszi.

40. GOMBOSNÉ.
Nincs Vásárhelytt olyan asszony,
Mint Gombosné, mint Gombosné
Komámasszony.
Kisüti a túros lepényt,
Híjja oda, hijja oda
A sok legényt.
„Ha a lepényt megettétek:
A lányomat, a lányomat
Elvegyétek!“
A Gombosné kamrájába
Három legény, három legény
Be van zárva.
Az egyike azt kiáltja:
Száraz perecz, száraz perecz
Nem rághatja!
A másik meg azt kiáltja:
Savanyu bor, savanyu bor –
Nem ihatja!
A harmadik azt kiáltja:
Kurva, kurva, kurva, kurva
A kend lánya!

41. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.
Nincsen nálunk olyan asszony,
Mint Gombosné, mint Gombosné
Komámasszony.
Kisüti a túrós lepényt,
Hívja oda, csalja oda
A sok legényt.
‚Ha a lepényt megettétek:
Sári, Kati, Mári lányom
Elvegyétek!‘
„Nem kell nekem a kend lánya,
Alul fodros, fölül rongyos
A szoknyája!“
„Nekem sem kell a kend lánya,
Bécsi rongygyal pirosított
Az orczája.
Azt sem isten adta rája,
Maga keze, kutya körme
Kente rája!“

42. A LEGÉNY.
Édes anyám meghalok,
Ha meg nem házasodok.
Radaradadom,
Radaradadom,
Ha meg nem házasodok.
– Édes fiam ne halj meg,
Inkább házasodjál meg.
Radaradalom stb.
– Édes anyám nem merek,
Mert azt mondják, hogy gyerek.
Radaradadom stb.
– Édes fiam nem mondják,
Csak jól felkösd a gatyát.
Radaradadom stb.
Vedd el a biró lányát,
Az főz neked vacsorát.
Radaradadom stb.
– Édes anyám nem adják,
Gazdag legénynek tartják.
Radaradadom stb.
– Édes fiam nem tartják,
Szegénynek is od’adják.
Radaradadom stb.
Az főz neked vacsorát,
Kukoricza galuskát.
Radaradadom stb.
. . . . . . . . .
– Beteg asszony galambom,
Ki feküdt az ágyadon?
Radaradadom stb.
– Cziczka fogott egeret,
Játszott vele eleget…
Radaradadom
Radaradadom
Játszott vele eleget.

43. KARASZ JUCZI.
Ez az utcza petrezselyem,
Karasz Juczi talpig selyem;
Lehet annak, van is annak,
Czeglédi vette azt annak.
Karasz Juczi fehér lába
Kivirít a léniára,[2]
Czeglédi Jóska meglátja:
Harmadnapos hideg rázza.
Karasz Juczi gyenge karja,
Bő ujju vizitli rajta,
Meg is lehet aztat nézni,
Czeglédi vette azt néki.
Karasz Juczi hires k…
Nem talál a gyalog-útra;
Piros alma hull az útra,
Ugy talál a gyalog-útra.
Éjfél után egy az óra,
Karasz Juczi most mén haza,
Még a kutyák sem ugatják:
A vén banyák mégis tudják.
Ez az utcza hosszabb volna,
A közepén egy bolt volna,
Karasz Juczi oda menne,
Talpig selyem ruhát venne.
„Csak gyászt adjon, görög uram,
Ugy sem lesz már hites uram,
Mert ha hites uram lenne:
Piros selyem szoknyát venne.“

44. KOCSMÁROSNÉ…
‚Kocsmárosné gyujts világot,
Hej, van-e kökényszemü lányod?
Hej, van-e kökényszemü lányod?‘
„Serem is van, borom is van,
Hej, kökényszemü lányom is van,
Hej, kökényszemü lányom is van!“
„‚Pista bácsi, Jancsi bácsi,
Hej, csak a ládám vigye kend ki,
Hej, csak a ládám vigye kend ki,
Jól eldugja kend a gazba,
Hej, meg ne találja a gazda,
Hej, meg ne találja a gazda.
Mert ha rátalál a gazda:
Hej, lángot vet a selyem szoknya,
Hej, lángot vet a selyem szoknya.
Selyem kötő, selyem kendő,
Hej, lángot vet az mind a kettő,
Hej, lángot vet az mind a kettő.‘“

45. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.
Tarján végen van egy kocsma,
Kinek neve „arany potyka,“
A mellett van Ország háza,
Van is annak két szép lánya.
A kisebbik arany bárány,
Arany gyapjat visz a hátán;
A nagyobbik egy vén czanga,
Ráavasodott a gyapja.
„János bácsi, Pista bácsi,
Csak a ládám vigye kend ki!
Jól eltegye kend a gazba,
Rá ne akadjon a gazda.
Mert ha ráakad a gazda:
Lángot vét a selyem ruha,
Selyem szoknya, selyem kendő,
Lángot vét az mind a kettő.“

46. A BETYÁR.
„Esik eső az árpa-tallóra,
Gyere, babám, ültess fel a lóra,
Gyenge vagyok, nem tudok felűlni,
Kis pej lovam nem akar megállni.
Irhás subám szegre van akasztva,
Ugyan babám, akaszd a nyakamba,
Ugy is, tudod, ott annak a helye,
Még az éjjel betakarlak vele.
Kocsmárosné! jár-e erre zsandár,