Cognac-idillek: novellák - 08

Total number of words is 4172
Total number of unique words is 1881
35.8 of words are in the 2000 most common words
48.8 of words are in the 5000 most common words
55.4 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
meggyőződésével – hiszen egyek vagyunk!
Persze, persze. De amikor a férjet éppen az vonzza és hevíti
szerelemre, amitől a nő iszonyodva menekül: az idegenség? Ti, okos
férfiismerők, tudjátok azt és azzal tartjátok fogva a férfi
csapodárságát, hogy egy testetekből, egy szépségetekből minden
napon mást csináltok. Egy új toilette: új asszony, új ingerrel,
új szerelemmel a régi, a megismert helyében. De mit ért ehhez egy
erényben növekedett polgári asszonyka? A szerelem minden igézetét
beleöli a jogba és megengedettségbe. De mikor éppen a jog és a
megengedettség kövezi ki az utat a megszokottság és meguntság
felé!
Mit ád az ilyen asszony külsőségekre – az ura előtt? Hétszámra
ugyanabba a pongyolába bujik. A női fehérnemű, csipkés, habos
tisztaságában kész bűvölet, mint a madár tolla, a virág
színpompája. Nekem látnom kell, mint válik a csipkés sejtelemből
szennyes. A nő üde arca a szépség igéretföldje – de a férj
előtt minek mesterkedni? Nekem látnom kell, hogy reggelre ébredve az
üde, szép arcot mint lepte el az éjtszakai alvás fakósága, mint
duzzasztja a bőr zsírosodása, mint dohosítja a rászáradt
verejték. Istenem, hát vak ez az asszony? Erőnek erejével széjjel
akarja tépni az illuziókat? Nem tudja-e, hogy minden nő egyforma, ha
az illuzió nem tesz közöttük különbséget?
És ez az átkozott, ez a végzetes egyszerűség, a könnyű, kedves,
formát adó ruhácska alatt a praktikus, a durva alsó! A csíkos
alsószoknya, meg a vastag barchet-nadrág, mely térden alul csúszik.
S látnom kell a feleségemet, aki olyan mint a péklegény a
műhelyben s szerelmes vággyal vagyok köteles a péklegény
mozdulatait követni s rettegve gondolok a pillanatra: no most a
kebledre fog borulni. Belenéznék gyönyörű tószín szemébe,
attól elfelejtenék barchetet, péklegényt, meg mindent, de szép
szemét lehúnyja az ártatlan teremtés és én nem tudok szabadulni a
péklegény-hasonlattól.
Az isten szerelmére, miért nem adják a leányokat egy tapasztalt
kokotthoz iskolába? Az életnek boldogsága attól függ, hogy
vetekedni tudjon veletek és büszkén és gőgösen ragaszkodnak
ügyetlenségükhöz, sírjukat ásó tudatlanságukhoz. Nem az a fő,
hogy a gyermeket nem a gólya hozza s azok az ártatlan teremtések azt
hiszik, hogy most már asszonyok, amikor megtudják, hogy a gólya
kelepelő szárnyas, aki csak békákat és kígyókat fogdos. Annyi
évszázadon keresztül panaszkodnak az asszonyok, hogy mily komiszak a
férfiak, mennyit kell tőlük szenvedniök s mégsem jut eszükbe,
hogy valamit kitaláljanak e komiszság ellen, valamit, ami már régen
megvan s aminek az elhanyagolása teremti meg a férfikomiszságot és
a női boldogtalanságot.
Ha pedig teljes nyers műveletlenségben akarnak élni, hát
kérdezlek, nem éppen az ő érdekük-e, hogy minden
fogyatékosságuknak ne legyen tanuja az az ember, aki előtt
tökéletesnek akarnak és kell is látszaniok? S még egy
csekélység. Jóérzésű ember nem alhatik másodmagával. Parasztnak
és munkásnak való ez, aki mihelyest behúnyja szemét, már hortyog
is. A magunkfajta ember többé-kevésbbé mesterségesen altatja el
magát. Az egyik olvas, a másik mozdulatlanul fekszik. Már most én
olvasnék, de kedves nőmet bántja a lámpa fénye. Ő hamarosan
elalszik, én a sötétben fetrengek. S annyi neme, faja van az alvó
embernek. Fordul, csapja a takaróját, nyög, megrezzenti az ágyat,
hát miért ne alhasson nyugodtan és úgy, ahogy megszokta, az a
szerencsétlen ember, aki férj?
S mi ennek a következése? Ha nagyon álmos voltam már és egyszer
kedvemre aludni akartam, vasútra ültem és elutaztam képzelt üzleti
ügyek miatt. Ez volt az első stáció. A második előtt még egyszer
meghökkentem, mert én igazi férj akartam lenni, aki hűséget tart a
feleségének. Minden asszony, aki nem velem alszik egy szobában,
őrült szerelmet keltett bennem. Mikor fogyni éreztem erőmet s a
kísértés már-már megejtett, komolyan beszéltem a feleségemmel.
– Kedvesem, nekünk mégis jobb volna, ha külön hálószobája
volna mindegyikünknek. Egymásba nyíló, az ajtó akár nyitva is
maradhat, de ajtó legyen közöttünk, melyet esetleg be lehessen
csukni.
– Hát nem szeretsz már? – kiáltotta kétségbeesetten és ettől
valóságos dühroham fogott el, melyet alig tudtam legyűrni.
– Éppen, mert, szeretlek – szólottam – kedvesem, vannak dolgok,
miknél csak egy csúnyább van a világon: az elmagyarázásuk. Engedd
el a magyarázatot és tégy a kedvem szerint vakon, de bízva.
Hát hogy asszony olyasmit tegyen, amit nem ért, arra nincs eset.
Ekkor azt ajánlotta nekem, hogy váljunk el. Hát ez is furcsa dolog.
Egészen elválni: ok nélkül, az természetes, de egy ajtórésnyire
távolodni egymástól: soha!
Az imént szavamba vágtál, ellenem vetvén: hát a lélek? a lelki
közösség? Édes barátnőm, nagyon ritkán van férj és feleség
között lelki közösség. Nálunk például nincsen. Megszerettem a
nőmet szépségénél fogva, elvettem, mert minden egyéb külső
föltétel megfelelt. Nem vizsgáltam meg: mit tud, s fiatal leányról
senki sem tudhatja, hogy milyen, mert abban a tisztelő, szűzies
távolságban lappang a megtévesztő hamisság. Sőt ha utolsó
gondolatáig ismerem is a leányt, nem tudhatom, milyen lesz, mint
asszony. Az asszony abban a pillanatban születik, amelyben először
karjába zárja a férfi, addig nem élt. S az új asszony éppen nem
ugyanolyan, mint a leány volt, sőt a legritkább esetben olyan. A
szerelem olyan minden gondolatát és képzetét átalakító
fölfedezés, mely után kő kövön nem marad a leány világában.
Hát mi közöm nekem a nő lelkéhez? Egyetlen közöm volna hozzá,
de az éppen testi szépsége és kívánatossága útján szövődik.
Aki elmámorosodik a nő karjaiban, annak édes és szép a lélek is
és a csókokkal gondolatokat és lelket cserélnek.
Az én nőmmel nem volt semmi lelki közösségem, különben
megértett volna, különben lehetséges lett volna megértetnem
magamat. De mikor arra határoztam magamat, hogy részletekbe menjünk,
megint csak fölkiáltott:
– Hát utálsz engem?
S azóta sportszerüen mindig azzal kínzott:
– Tudom, hogy utálatos vagyok, tudom, hogy undorodol tőlem.
De nem kötelessége-e az asszonynak, ha ezt csak félig sejti is,
tenni róla, hogy férjének ne legyen oka ilyen förtelemre? Ahelyett
azonban ő a tényt bűnnek tette meg: férjnek, aki szereti a
feleségét, mindenképen szépnek kell találnia asszonyát, ha nem
találja annak, akkor nem szereti.
S most én vagyok a gonosz, a hűtelen, a csélcsap. Egy új
alsószoknyát ha magára vesz, kétszáz pengővel többet költ
ruhára és valami ízlést, luxust fejt ki egyebekben: mi boldogan
élnénk ma is. Vagy legalább ezt az egyik ágyat tétette volna át a
másik szobába. Nem, jött az anyós is és kijelentette, hogy ő
harminc éven át aludt az ura mellett, azért mégis tisztességes
ember az ura. No hát, én nem vagyok az. Hazudni nem akarok, csalni
még kevésbbé, hát jó, legyen: váljunk el.
Ilyen válópör nem folyt még bíróság előtt. Neki is csak az az
oka volt, hogy én nem szeretem már. Nekem külön hálószoba
kellett. A bíró tárgyalás közben azt mondta: nevetséges. A majom.
Nincs súlyosabb ok a válásra, mint a közös hálószoba.
És nem választottak el. Bírói utasításra, törvényes szankció
mellett élem most a feleségem oldalán a legényéletet. Pocsolya a
családi tűzhely, sóhaj és könny a családi élet tartalma.
Sajnálom szegénykét, de nem tehetek róla. Ő akarta voltaképen.
És most még egyszerűbben jár, mint tisztességes, elhanyagolt
asszonyhoz illik s napról napra jobban sajnálom és jobban iszonyodom
tőle. De a családi két ágyhoz ragaszkodik. Mert ez a szerelmi
boldogság és a tisztes családi élet szimboluma és a nagyanyja is
így élt. Én pedig már nem is kérdezem: a szimbolum a fődolog-e,
vagy az, amit szimbolizál?


_VAK ASSZONY._

I.
Az ismerősök, jóbarátok mosolyogva suttogták, hogy Kludiéknál az
úr fogadja föl a cselédeket. Megesett, hogy a különben nem nagyon
serény ember pusztán szobaleányért utazott föl Budapestre és
hozott is magával egyet, olyat, hogy a szeme is káprázott annak, aki
ránézett. A gyönyörű teremtés úgy is viselte magát, mint akit
gyorsvonaton hoztak, külön kupéban. Figyelmes szemű gazdasszonyok
legalább észrevették, hogy a Juliskának fehér kötője és takaros
klottruhája mindig tisztább, mint a bútorok; ablakmosáson,
padlósúroláson pedig sohasem érték. Az érdeklődő asszonyságok
– nincs ebben semmi, ha asszonyok cselédről beszélgetnek –
puhatolództak is Ágnes asszonynál: hogyan van megelégedve az új
szobaleánnyal. Elállt a szájuk, mikor azt az egykedvű választ
kapták:
– Majd elkergeti az uram, ha nem lesz vele megelégedve. Nekem
mindegy, akármilyen a szobaleány, mert én csak a szakácsnénak
veszem hasznát.
Nevettek is rajta, szörnyűködtek is. Hát vak ez az asszony? Vagy
nincs szíve? Tudvalevő, hogy az Ágnes szülői a végsőig
ellenezték ezt a házasságot, mert féltették gyermeküket a Kludi
Gábor csapodár hirétől. Csakhogy Ágnes kijelentette, inkább
nekimegy a Marosnak, semhogy Gáborról lemondjon. Tehát szerelmi
házasság volt – legalább az ő részéről. S most az urára
bízza, mikor kergesse el a szobalányt.
Igaz, Ágnes asszonynak egyéb dolga is van, mint leskelődni a
cselédszoba ajtaján. Öt éve, hogy férjhez ment és négy gyerek
sivalkodik a háznál. Sőt mintha az ötödik is útban volna már.
Szegény, sajnálni való teremtés különben, aztán úgy is lehet,
hogy ez a túlságos fogékonyság az anyai hivatás iránt, okozója
minden bajnak. Már az első gyerekágy után a karcsú, nyúlánk
Ágnes komlósrúddá soványodott, finom elefántcsontszínű arca
fakóra vált, sőt ragyogó szőke hajából is kiveszett a
csillogás. Nem csoda, ha a férj, aki szerette a szép leányt, nem
találja meg szerelme tárgyát a csúnya asszonyban.
Hogyan van, mint van? Én nem tudok többet a szomszéd asszonyoknál.
A békesség különben mintaszerű a háznál. Még a cselédleány
sem hallott soha semmi veszekedést férj és feleség között.
Ellenkezőleg, nagyon sokan tanui voltak a kiváló gyöngédségnek,
melyben Kludi Gábor feleségét részesíti. No meg a minden
esztendőben kelepelő gólya is jelenti, hogy abban a házban csönd
és békesség uralkodik.
Hát éppen azért támadt Ágnes asszony felől az a különös,
félig gúnyos, félig lenéző hír, hogy asszony, akit az ura a
szobaleányával aláz meg és nem tud róla! Lehetséges ilyesmi? S ha
igen, hol a hiba: a fejében-e, vagy a szívében?
Ágnes asszony különben maga a mosolygó türelem. A gyerekek mind
olyanok, mintha egyetlenek volnának. Folyton rajta lógnak,
agyoncsigázzák. Hónapok múlnak el és Ágnes asszony nem kerül ki
az utcára. Pedig jókedvű leány volt, táncos, kacagós kedvű. Most
valami különös mosoly lebeg az ajkán, mely félig lomhaságot,
félig fásultságot jelent. Ha vendég van a háznál, alig látni.
Rendszerint a leves után bocsánatot kér: a gyerekekhez kell mennie.
Este, ha férfitársaság gyülekezik, Ágnes asszony nagyon korán
visszavonul és urának sohasem kell búcsúznia tőle, ha a jókedvű
társasággal átvonul a kaszinóba, ahonnan csak hajnalhasadáskor
vetődik haza.
Amennyire az asszonyok lenézik Ágnest, a férfiak annyira irígylik
Gábort.
– Ilyen asszony kellene! Boldog ember, aki sohase hallott
kukli-prédikációt!
Kludi Gábor ilyenkor nem szerette folytatni ezt a témát. Bizony
néha, mintha jól esett volna neki egy kis szemrehányás az asszony
részéről.
A nyárra vendégük érkezett. Rendes Gézáné, az Ágnes
unokanénje. Mintegy harmincesztendős asszonyka, pezsgő
temperamentummal, erős, szélesvállú, pirosarcú pesti asszony, aki
nyaralás ürügye alatt itt, ezen az elmaradt erdélyi vidéken
ragyogtatta káprázatos toalettjeit.
Ennek a látogatásnak az volt a következménye, hogy a szép pesti
asszony egy hét folytán összepörölt a szőke szobaleánnyal,
akinek nem igen imponált a selyem pongyola s ugyancsak visszanyelvelt.
Ágnes asszony különös fásult mosolygásával hallgatta a
pörlekedést, de nem szólt. A szép asszony gyönyörű fekete
hajába markolt rózsás körmeivel, úgy támadt reá:
– És te eltűröd, hogy a cseléd így bánjék vendégeddel?
Ágnes asszony, aki ölében tartotta a legkisebbiket, míg a két
nagyobbik gyerek kétoldalt iparkodott, ki a hátára, ki a nyakába
mászni, szelíden válaszolt:
– Majd ha Gábor hazajön, rendet csinál.
Rendesné egy pillanatra meghökkent, gyilkos szemmel mérte végig a
szobalányt, aki kihívó mosollyal állta tekintetét. Mintha ebben a
pillanatban megértették volna egymást s nem mint uriasszony
cseléddel, hanem mint asszony az asszonnyal álltak volna egymással
szemben.
Kludi Gábor hazajött és rendet csinált. Azonnal elcsapta a szép
szobaleányt.
– Rögtön pakkoljon és kotródjék – rivallt rá.
A szép leány dühre fakadt.
– Jó, megyek, de hát elébb a nagyságával fogok beszélni. Meg
kell neki is tudnia, mi dolgom volt nekem ebben a házban és miért
kell most elmennem.
Ágnes asszony szelíden, de határozottan felelt:
– Velem nincs semmi beszélni valója, ha a nagyságos úr
elbocsátotta, menni fog s cseléddel nem állok szóba.
És elvonult a hálószobába, a ház végén, hogy ne hallja a
mosdatlanságokat, miket az elbocsátott cseléd pakkolás és
távozás közben torkaszakadtából kiáltott, hogy a szomszédság
ablakai kinyiltak és ifjak meg öregek kaján mosolygással, durva
érdeklődéssel mohón magukba szítták.
Ő tehát megint nem tudott semmit, az egész város pedig arról
beszélt, a szép pesti asszony miként túrta ki a szép pesti
szobaleányt.
Sajátságos élet folyt azután. Az idegen azt hitte volna, hogy
Rendesné a ház asszonya, míg Ágnes csak amolyan fizetett, alázatos
gouvernante, aki a gyerekekkel foglalkozik. Alig mult nap, hogy az
eleven pesti asszony valami kirándulásra nem ment, természetesen a
Kludi Gábor kíséretében. Majálisokat is rendeztek, nyári
táncmulatságokat. Rendesné mindenütt a Kludi Gábor karján jelent
meg. Ágnes asszonyt sohase látták. Az is megesett, hogy a szép
asszony, ha már idáig jött, kíváncsi volt megtekinteni
Nagyszebent. Délben indultak el útnak és csak harmadnapra érkeztek
vissza. Ilyet se tűrt volna el más asszony, de hát ennek az
Ágnesnek valóban nincs vére.
Megfoghatatlan egykedvűsége ingerelte Rendesnét is.
– Mondd csak, Ágnes, – szólt hozzá – nem vagy rám
féltékeny?
Ágnes vállát vonogatta.
– Nem féltem az uramat, – felelt csöndesen.
– Senkitől?
– Senkitől.
– Annyira hiszed, hogy szeret?
– Annyira hiszem, – szólt Ágnes, erősen szemébe nézve a
kémlelő asszonynak, – hogy Gábornak szüksége van rám és amit
én nyujtok neki, azt senki másnál még csak keresni sem fogja.
– És – tudja azt ő is?
– Ma még nem – felelt egyszerüen és ölébefogva a sivalkodó
gyereket, kezdett neki mesélni: volt egyszer egy igen szegény leány,
úgy hívták, hogy Hamupipőke.
Rendesné végighallgatta a mesét, melynek hossza-vége nem volt, mert
mikor Hamupipőke már a király felesége lett, a gyerek belemarkolt
az édesanyja hajába s mintha csöngetyűzsinór volna, úgy
rángatta:
– Még ne legyen vége, akarom, hogy a mese tovább tartson.
És a mese tovább tartott.
A könnyelmű pesti asszonyon, mintha megindulás vett volna erőt.
– Hallod Ágnes, – szólt fojtott hangon, – ha te azt hinnéd,
hogy az én ittlétem árt neked, hát én elutazom.
Ágnes szelíden nézett rá.
– Semmi okod rá. Gábor nagyon szereti, hogy itt vagy. Arra
kérnélek, hogy hosszabbítsd meg ittmaradásodat, amíg éppen lehet.
Rendesné erre nem felelt semmit, csak nézte, nézte a fonnyadt
asszonyt, aztán hirtelen odalépett hozzá és megölelte. Ágnes nem
viszonozta ölelését, de tűrte.
Bekövetkezett az aratás ideje, Gábor a tanyára vonult s nem is
tért haza éjtszakára sem. Rendesné mindennap kikocsizott hozzá,
mert nagyon érdekelték a mezei munkák. Közbe-közbe egy kis tanyai
mulatságot is rendeztek, ilyenkor csak hajnalhasadáskor tért vissza.
Ágnes a gyerekeknél maradt. Állapota is rosszabbra fordult,
számítása szerint egy hónap múlva megint itt lesz a gólya.
Sokszor rosszul lett, egyszer el is ájult, de rendes életmódján nem
változtatott semmit, ágya most is a gyerekszobában volt és
éjtszakánkint négyszer-ötször fölkelt, mert mindegyik gyerek
legalább is egyszer ébredt föl, hangos sivalkodással. Az ura csak
vasárnapra tért haza, ilyenkor futólag megcsókolta, szórakozottan
végigsimogatta a haját és másfelé kalandozó gondolattal mondta:
– Jó volna, ha most már kímélnéd magadat.
Ebéd után aztán rögtön a kaszinóba sietett. Nem tűrte a
gyereksivítást.

II.
Augusztus második felében megeredt az eső és nem akart többé
elállni. Rendesné kedvetlenül és idegesen járt-kelt a szobában
és nézte a felhőket.
– Nem lesz vége ennek az unalomnak? – szólt Ágneshez.
– Itt a hegyek között bizony nehezen tisztul ki az idő.
Harmadnapra a szép asszony odaszólt:
– Ha holnapra nem áll el az eső, én megyek.
– Ne tedd azt, – kérte Ágnes, – Gábor már úgy megszokta,
hogy itt vagy. Rosszul esnék neki.
Ekkor lépett be a férj, lucskosan, kedvetlenül. Rendesné odafordult
hozzá:
– Hallja, Gábor, a felesége tartóztat. El akarok menni és ő azt
mondja, hogy hiányoznék magának. Mit szól hozzá?
Gábor izgatottan szólt:
– El akar menni? És miért?
– Mert ez az átkozott eső nem akar elállani. Meghalok az
unalomtól. Én nyaralni jöttem ide, nem pedig a szobában ülve lesni
a felhőjárást.
– És ez elég ok, hogy menjen? – szólt amaz. – Csak a szép
idő kedvéért maradt itt eddig?
– Édes istenem, – felelt a szép asszony, – nem mindenki
született arra, hogy csöndesen a kuckóban üljön, mint Ágnes,
aztán végre sem maradhatok itt örökre, meg nem is jöttem ide úgy,
hogy itt ragadjak a sárban.
– Akkor jól van, – szólt Gábor. Sarkon fordult és ment.
A szép asszony dacosan összeszorította ajkát, úgy állt az
ablaknál, hátat fordítva Ágnesnek, aki apró főkötőkbe kék
pántlikákat fűzött.
– Eh, – fakadt ki végre, szóval folytatva, amit magában gondolt,
– megyek. Mindennek vége van, legyen ennek is vége. Mondd, Ágnes,
de igazán, nem haragszol rám, biztosan tudod, hogy nincs okod engem
gyűlölni?
Ágnes félretette munkáját. Szokatlan gerjedelemben volt.
– Komolyan elhatároztad magadat? – kérdezte fojtott hangon.
– Még ma pakkolok és holnap megyek.
– Visszavonhatatlanul?
– Visszavonhatatlanul.
– Semmi esetre sem engedsz? Neki sem?
– Neki legkevésbbé.
– Akkor, – szólt Ágnes különös hangon – ha ez befejezett
dolog és az én szavamnak már semmi befolyása nem lehet rá, felelek
előbbi kérdésedre. Én nem haragszom rád, nem is gyűlöllek, mert
nem vétettél ellenem semmit. Jól tudom, mit gondoltál te eddig
felőlem s nagyon jól tudom, hogy az egész városban nevetik a
vakságomat. Pedig nem vagyok vak. Nem kémkedem soha az uram után, de
azért tudok mindent. Azt is, hogy mi történt köztetek.
– Ágnes!
– Ne szakíts félbe, hadd mondjam meg neked, amit tudnod kell.
Ellenem te nem vétettél semmit, csak a Juliska ellen, akit miattad
elkergetett az uram. Az egyik követi a másikat s nekem igazán
mindegy, hogy ki van soron. Ezért, ha a lelkiismereted nyugtalanít,
kérj bocsánatot a szobalányomtól, a kávéházi kaszírnőtől, meg
mit tudom én, kitől, csak tőlem ne. Ami engem illet, én szeretem
Gábort és szeretni fogom utolsó lehelletemig és soha nem bánt
semmi önző féltékenység, mert amikor őt szeretem és nélküle
élni nem akarok, nem a magam boldogságát kívánom, hanem az övét.
Én az ő csapongó hajlamait nem tudom kielégíteni. Nyűgös,
csúnya asszony vagyok s majdnem mindig beteg. Nem köthetem magamhoz,
mikor mások felé húz a vére, akármit csinálnék is. Tehát nem
csinálok semmit, hanem tudom, hogy a felesége mégis csak én vagyok,
hogy mindenkin, akit elémbe tesz, megbosszul engem ő maga, mikor
mindenki csak megelőz egy másikat. Én tűrök és várok és a
lelkemet nem bántja semmi önző érzés. Itt várok és tartom
készen számára a nyugodalmas otthont arra az időre, mikor
nyugodalmas otthonra szüksége lesz.
– És mikor lesz az? – kérdi halkan a másik.
– Nem tudom, talán csak akkor, mikor öregek leszünk. De akkor
rajtam lesz a sor. Akkor én leszek az ő mindene s ha majd meg fogja
ismerni, mit tettem én érte és hogy gondoskodtam róla, hogy amikor
mindenki elhagyja, a lelke fázik és a teste beteg, akkor annál
jobban fog szeretni engem, a csúnyát, a vénet és meg fogja
becsülni azt a szerelmet, melyet mostan nem tud meglátni. – Most
ismersz engem, eredj békén haza, nem te vagy az első, nem te vagy az
utolsó, de ami engem erőssé és türelmessé tesz, az a tudat, hogy
mégis csak én vagyok az egyetlen.
A gyermekszobából rivalgás hangzott, Ágnes egy szökéssel ott
termett és a rajta lógó gyerekeket lihegve maga után vonszolva,
ragyogó szemmel még odaszólt a megkövült asszonynak:
– És ezek az ő gyerekei!
*
Másnap Rendesné elutazott. Gábor esőköpenyben ácsorgott, úgy
várt reá a szobában.
– Itt marad, – szólt rá ridegen a szép asszony. – Nem akarok
magával többé egyedül lenni. Isten vele…
Gábor nagyon el volt keseredve. Mogorván járt-kelt a nappaliban, nem
lelte a helyét sehol. Ágnes szelíden nézte és nem szólt semmit.
– Bizonyosan te zavartad el, mordult rá Gábor. Nem bírtad
elnézni, hogy egy kis szórakozásom is legyen ebben az átkozott
fészekben.
– Nem, Gábor, hidd el, nem én vagyok az oka.
– Az oka, az oka! – ismételte a férje idegesen. – Nagyon jól
tudod, hogy milyen a természetem. Szeretem az elevenséget, a
jókedvet. Mit csináljak magamban? Te mint a kotlóstyúk, úgy ülsz
a fészekben. Az ördögbe is, nekem nem gyerekekre van szükségem,
hanem asszonyra.
– Tudom Gábor, tudom, – szólt szeliden Ágnes.
Kludi Gábor elszégyelte magát. Odalépett a feleségéhez és hegyes
állát az ujjai közé fogva, gyöngéden fölemelte arcát.
– Szegény kicsikém, – szólt lágyan.
Az asszony szemében könny gyülemlett. Lehajlott az ura kezére és
hirtelen megcsókolta.
– Köszönöm, – szólt a legmélyebb háladatosság hangján.


_KÁROLY._
Károly nem olyan gyerek, mint a többi. Nem is tudom, minek van neve,
mint a többinek. Mikor megszületett, senki sem várta. Korán jött.
S mire jöttének híre kelt, már nem volt. Korán ment. Éppen csak
annyit élt, hogy el lehessen temetni. S éppen annyira volt ember,
hogy az anyakönyvbe be kellett vezetni a jöttét, meg a mentét.
Huszonnégy órán át volt gyerek. Ennyi idő alatt is szert tett a
rossz gyerek hírnevére. Egyre sírt, éjjel-nappal. Az egész
életét átsírta. Valami fájt neki – az élete vagy a halála?
Bajos azt megmondani. Nem ringatták puha bölcsőben, mint más
gyereket, ellenben vattába göngyölgették, mint a porcellánbabát.
A bába megnézte: fiú! Az orvos megnézte: sárgaságot kap,
elpusztul. Az anyja siratta és az apja temette. Ennyi az egész
biográfiája.
Valami sok vizet nem zavart a világban. Jöttek a rokonok és
vigasztalták a szülőket. A szülők is vigasztalták magukat. Hiszen
nem kell komolyan venni, az ilyen kis poronty voltaképen nem igazi
ember. Még nem is költözött belé a lélek. Csak betegsége volt az
édesanyjának, az most elmult. Nem érzi a fájdalmat, nem tudja az
életet és nem tudja a halálát.
Mégis jött a pap és beszédet, imádságot mondott a kis
koporsónál. Hosszú beszédet, rövid imádságot. Ott állt
mögötte a temetői szolga, az apja, meg én. Minek nagy dolgot
csinálni az ilyen kicsi emberből? Halottas csönd, nyomott lelkület
– hiszen csak érezzük, hogy itt járt a halál angyala. Aztán a
szolga ölébe kapja, karjára ölti a koszorút is, mi meg megyünk
utána. Nem kell nagy cécó, elég, ha mi férfiak megyünk vele az
üveges gyászhintón, hogy megjegyezzük magunknak a helyet, hol
nyugszik a Károly.
Ezzel vége. Belejött ebbe a nagy világba és nem tud belőle semmit.
De hát az is csak látszat. A kis Károly élete azért mégis teljes.
Nincs az a százesztendős világjárt ember, akinek az élete
teljesebb volna. Az ember-nyilvántartás minden rubrikája be van
töltve, éppen csak hogy adókönyve nincsen. Ezért meg nem érdemes
búsúlni, Károly. Sőt ha meggondoljuk a dolgot, többet éltél,
mint más. Avagy van-e öreg ember, akinek mozgalmasabb, jelentősebb
huszonnégy órája lett volna, mint Károlynak? Aztán lássuk csak, e
huszonnégy óra alatt Károly dolgot adott: a bábának, az
édesanyjának, a nagyanyjának, az édesapjának, az orvosnak, a
patikusnak, az anyakönyvvezetőnek, a papnak, a
temetkezővállalatnak, két fehér lónak, a virágárusnak, két
szolgának és két sírásónak. Dolgot fog még adni a kőfaragónak,
meg a fuvarosnak. Mindezt huszonnégy óra alatt. Bizony sok ez azért,
hogy egy emberrel ne éljen több a föld hátán.
Gyönyörű, ragyogó nyári reggel volt, mikor Károlyt kivittük a
budai temetőbe. Rossz volt a kedvünk, ennyivel tartozunk a kis
fiúnak. A villamos vasút vígan csilingelt előttünk, hogy
figyelmeztessen. Halott van a kocsinkon, annak aligha árt meg az
elgázolás. Károlynak ez is újság, no lám, rövid élete
pályáján megismerkedhetik a modern technika munkáival is. Nem baj,
hogy koporsó zárja le, hiszen ha dajka vinné selyemtakaró alatt,
sem értene többet a világból. De mégis jó, hogy vinni kell
valamerre. Úgy érzem, nagy jótett ez: hadd lássa Károly, mit hagy
itt a siralom völgyében.
Én már sokkal öregebb vagyok s betelt a szemem sok mindenféle
csodával. Láttam a pálmát hajlongani és fájáról téptem a
citromot. Fáztam poláris éjtszakán és fulladoztam délszaki
hőségben. Tenger hulláma ringatott, elannyira, hogy majdnem
belefulladtam. És most mégis, mikor végigődöngünk üzleti
gyásztempóban a Krisztina-körúton, úgy nézem a dombokat, a
házsorokat, a fölmagasló várfalat és a szétlapuló vérmezőt,
mintha először járnék ott. Igy érzem mindig, mikor idegennek
mutogatom a várost. Magam is idegen szemmel újságnak látok mindent.
Károly mutogatja nekem a világot.
Mert igaz is. Az ember gondolat nélkül ődöng a világon. Látod,
Károly, a körúti palotákat? Ezek az örökkévalóság számára
épültek. Mintha az emberek nem is halnának meg, úgy rakosgatják
össze a dologi javakat. Nézd ezt a sok lótó-futó embert: mind
keres valamit. Nézd amott sír egy gyerek, borús homlokkal járkál
egy férfi. Mellette meg kacér mosolygással tipeg egy szép leány.
Ezeket még sohase vitték koporsó alatt a temetőbe, de fogják
vinni. Mégis az egész lelkükkel itt a földön keresnek valamit. Te
ezt nem érted, miképen lehet örülni vagy búsulni, holott meg kell
halni. Mert te tökéletesebb vagy: azt a sok jelentéktelen hivatást,
az életnek ezt a gondolatjelét, kihagytad pályádból.
Itt kórház, ott gyár, amott meg iskola. Hallod a vasút füttyét?
Ez a világ végére is visz. Micsoda bonyolult masinéria szolgálja
az életet s hogy kell szolgálni ezt a masinát az embereknek, ha
élni akarnak. Messze hegyek gyomrába beleássák magukat, onnan
kivájják a szenet. Kivájják és kazánokba tömik, hogy ott égjen
el. Magot vetnek a földbe és várnak egy esztendeig, míg mag terem
belőle. Táplálják az állatot, hogy megehessék az állatot,
verejtékeznek, hogy a szájukba dughassanak megrágni való dolgokat
és esznek, hogy hullathassák a verejtéket. Ez az élet.
És jajjal kelnek, meg jajjal nyugszanak le. Ugyan mi bajuk lehet?
Nincs mit enniök. Éhesek. És ez a legnagyobb boldogtalanság, ami
embert érhet. Hallgasd meg a szegény embereket, mind csak jóllakni
akar. És aztán, ha már nem érzi a gyomrát? Hát olyan nagy dolog
nem érezni a gyomrot?
Hát látod, ez is az élet.
S hogy én most egy apró koporsó után megyek, egy ismeretlen,
tudatlan kis tetemmel álmodom, ez is az életet mutatja. Kint vagyunk
a szabadban, érzem a tiszta levegőt, látom a fákat, az erdős
hegyeket. Madarak csicsergése és pillék szállongása – ah, ez is
az élet. A mérhetetlenség és az örökkévalóság lélegzik
ezekben a zöld levelekben s az egynapos pillében. Évezredek mulva,
akit erre visz az útja, meg fogja találni ugyanazt a halmot, rajta
ugyanazt a fűszálat. Ez örökké él, mert nincs benne élet.
Csakúgy, mint Károlyban nincs meg.
– Nem gyujtanál rá? – kérdi az apa. – Szegény ember
házigazda és előzékeny akar lenni. Hiszen kis ember és magunkban
vagyunk. Szivarszóval is kiérünk a temetőbe.
Nem, nem gyujtok rá, Károly, a te tiszteletedre nem. Eszembe jut,
hogy véletlenségből életben maradsz s vagy húsz esztendő mulva a
te ajkad közé is szorulna egy-egy cigaró. Látnád ezt a jelenséges
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Cognac-idillek: novellák - 09
  • Parts
  • Cognac-idillek: novellák - 01
    Total number of words is 4154
    Total number of unique words is 1802
    35.1 of words are in the 2000 most common words
    47.5 of words are in the 5000 most common words
    53.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Cognac-idillek: novellák - 02
    Total number of words is 4229
    Total number of unique words is 1796
    35.5 of words are in the 2000 most common words
    48.0 of words are in the 5000 most common words
    54.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Cognac-idillek: novellák - 03
    Total number of words is 4120
    Total number of unique words is 1915
    29.5 of words are in the 2000 most common words
    41.9 of words are in the 5000 most common words
    48.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Cognac-idillek: novellák - 04
    Total number of words is 4193
    Total number of unique words is 1729
    35.4 of words are in the 2000 most common words
    48.6 of words are in the 5000 most common words
    55.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Cognac-idillek: novellák - 05
    Total number of words is 4159
    Total number of unique words is 1774
    36.5 of words are in the 2000 most common words
    50.4 of words are in the 5000 most common words
    57.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Cognac-idillek: novellák - 06
    Total number of words is 4126
    Total number of unique words is 1792
    37.2 of words are in the 2000 most common words
    49.5 of words are in the 5000 most common words
    55.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Cognac-idillek: novellák - 07
    Total number of words is 4136
    Total number of unique words is 1823
    34.4 of words are in the 2000 most common words
    47.6 of words are in the 5000 most common words
    53.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Cognac-idillek: novellák - 08
    Total number of words is 4172
    Total number of unique words is 1881
    35.8 of words are in the 2000 most common words
    48.8 of words are in the 5000 most common words
    55.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Cognac-idillek: novellák - 09
    Total number of words is 4144
    Total number of unique words is 1661
    35.8 of words are in the 2000 most common words
    49.1 of words are in the 5000 most common words
    56.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Cognac-idillek: novellák - 10
    Total number of words is 4127
    Total number of unique words is 1710
    34.4 of words are in the 2000 most common words
    46.8 of words are in the 5000 most common words
    53.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Cognac-idillek: novellák - 11
    Total number of words is 4125
    Total number of unique words is 1725
    36.8 of words are in the 2000 most common words
    50.1 of words are in the 5000 most common words
    56.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Cognac-idillek: novellák - 12
    Total number of words is 4160
    Total number of unique words is 1753
    34.8 of words are in the 2000 most common words
    48.4 of words are in the 5000 most common words
    55.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Cognac-idillek: novellák - 13
    Total number of words is 4075
    Total number of unique words is 1821
    35.2 of words are in the 2000 most common words
    48.3 of words are in the 5000 most common words
    55.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Cognac-idillek: novellák - 14
    Total number of words is 4071
    Total number of unique words is 1748
    35.9 of words are in the 2000 most common words
    49.5 of words are in the 5000 most common words
    55.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Cognac-idillek: novellák - 15
    Total number of words is 2761
    Total number of unique words is 1266
    40.6 of words are in the 2000 most common words
    52.8 of words are in the 5000 most common words
    57.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.