Carmela - 08

Total number of words is 4083
Total number of unique words is 1961
34.7 of words are in the 2000 most common words
48.8 of words are in the 5000 most common words
55.5 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
– – – Áldalak Carméla! Imádkozom hozzád, édes, magasztos bűntársam! – –

Meg kellene halnom. Boldogabb embert még nem temettek a földbe.
Van hát odaadás, mely szentebb minden lemondásnál. Van boldogság, mely
imádkozni tanít, hogy: köszönöm, teremtőm, hogy létrehoztál!
Carmela _nőm_. Annak tekintem, bármi történjék. Háza előtt találtam őt,
épen mintha összebeszéltünk volna, hogy éjjel találkozunk. Hallgatagon,
megbeszélés nélkül jöttünk le a tenger szélére. Egy gazdátlan csónakba
szálltunk. A teli hold világított az esküvőhöz, a derengő oczeán, a
távoli hegyek voltak tanúink. Nőm, nem kedvesem. Ő az első, az egyetlen,
a kit nem nézek bukottnak, mert enyém lett. Ily odaadón, ily önfeledten,
ily kéretlen, egyszerűn, óhajtás és megbánás nélkül még asszony nem
szeretett senkit… Enyém, bármi történjék. Oszkárt türelmetlenül várom.
Szükségem nincs rája, de diadallal állhatok eléje, mert igazam lett.
Sejtelmem jósszerű volt. Carmela az lett, a minek képzeltem: megváltóm.
A nap jelentkezik. Csaknem fáj a hajnal. Hát ha fordulatot hoz? Ez
éjszaka bár örökké tartana.
De holnap is lesz éjszaka…
– Ápril 2-dikán, este.
Ott voltam; Carmela nem volt látható. A hölgyek Fiuméba rándultak.
Különös. A cselédség nem tudja, mikor jönnek meg.
Furcsa. Nyugtalan vagyok s úgy érzem, hogy utánuk kellett volna mennem.
Mégis itt ülök és mélázom. Minek is sietnék. Oszkár eljön s nélküle úgy
sem teszek döntő lépést. Miért nem? Nem elég erős-e érzésem arra, hogy a
maga törvénye legyen? Mit mondhat ő olyant, a mi elhatározásomat
gyengíthetné vagy megszilárdíthatná?
Elhatározásomat! Hát el vagyok csakugyan határozva? Carmela nem kivánt
elhatározást. De úgy érzem, hogy nem láthatom őt viszont máskép, mint e
szóval: Légy nőm!
S hát kell-e, hogy viszont lássam?…
… Minő gondolatok ezek!… Utálat!…
… Az utálat nem dönt. Meg kell magamat ismernem. Ha azon gondolatnál,
hogy ő mindörökre az enyém lesz, egyebet érezhetek a legmélyebb
boldogságnál, akkor őt csak boldogtalanná tehetném… S ha egyáltalán
lehetséges volna, hogy valaha ráunjak, akkor jobb lenne és férfiasabb,
az első ölelés után megfutamodni, mint bevárni – az utolsót.
Futás. Gyáva szó. De bizony futás lenne – még pedig rögtöni. Szökés –
Oszkár elől. Szemébe bírnám-e mondani, hogy mégis neki volt igaza?
De hát akarok-e én futni? Nem vágyódom-e e nő után? Nem szeretem-e őt?
Vágyódom utána, szeretem őt, nem féltem, hogy értékéből valaha
veszítsen. De féltem magamat… Azt hiszem, akkor szeretném őt _örökké_,
ha többé nem látnám soha.
Minő pokoli kétségekkel gyötrődöm? Sohsem ingadoztam, mikor szakítani
kellett. Csak akkor volnék ingadozó, mikor kötni kell magamat?
Megváltozott a jellemem?
Nem. Szívemben nincs habozás – csak a fejemben. A megrögzött szokás,
mely utolsót vonaglik.
Mindegy – e napom meg van keserítve. Mért kellett elmennie? Ha most elém
jönne, váratlanul, egész szépségével és szerelmével – egy pillanat alatt
tisztában volnék…
– Portenstein Carmela – … illik ez így?…

XIII. (Kiderül.)
A herczeget félbeszakították. Táviratot hoztak: Oszkár jelentette, hogy
reggelre itt lesz.
Erik herczeg nem tudott hova lenni ámulatában, haragjában. Megtiltja,
hogy Carmelát lássa! Fegyvert hoz! Ez már sok volt a protectióból.
Világos, Oszkár jogot tart e nőre. De minő jogot? Nem lehetett a férje –
a herczeg meg volt győződve, hogy nem… Föl kellett e rejtélyt derítenie.
Partos csak másnap érkezhetett. A herczeg el volt tökélve, hogy nem
várja meg, hanem még az nap menekül Carmelával. Most már nem ismert
habozást és kétséget. Most már tudta, hogy szereti és hogy nem hagyja.
Fölsietett a Torlics-lakba. A «másik» fogadta. Kivánságára, hogy Mélával
szeretne szólni, azt a különös választ nyerte, hogy rosszul van és
_senkit_ sem fogadhat. Hiába volt minden kérlelés. A kis kék szemű
komolyabban nézett, mint máskor, s nyomatékkal kérte, hogy álljon el
kivánságától. A herczeg erre csak azt kérte, hogy néhány sort írhasson s
várhasson a feleletre. Hamarosan megírta, a mi mondani valója volt, a
borítékba beletette Oszkár táviratát is és várakozott. Tíz percz mulva
kijött a kék szemű s egy kis papirt adott neki; csak annyi állott rajta:
– Nem láthatom. Holnap hírt kap tőlem. – Dúlt szemmel nézett Erik a szép
asszonyra. Ez nem tudott magyarázatot. Csak annyit mondott szomorúan: –
Nagyon megbánthatta Mélát. Sokat sír. – Aztán jó’szakát kivánt.
Mennie kellett. Ő sem töltött sokkal jobb éjt, mint Partos Oszkár. – –
Reggeli kilencz órakor szemben állott egymással a két férfiú.
– Partos úr, – mondá a herczeg, magát feszesen meghajtva, megkaptam az
ön táviratát. – Szabad-e mindenekelőtt kérdeznem, milyen jogon meri
megtiltani, hogy az illető hölgyet láthassam?
Partosnak erőfeszítésbe került a szólás. A gúnyt nagyon is arczátlannak
találta. Véresre harapta nyelvét, mielőtt rekedt halksággal mondá: –
Herczegségednek tréfálni méltóztatik. Spadaro Carmela az én nőm.
A herczeg szeme villámlott. – Áruló! – kiáltá. Aztán elcsodálkozva
nézett Oszkárra. – De nem lehet. Nem igaz… S ha úgy volna is, akkor
alapos kifogásom alá esnék e házasság.
– S mi lenne e kifogás!
– Az, hogy – nehéz ezt elmondani… Az, – hogy e házasság – – érvénytelen.
Most már Oszkáron volt a sor csodálkozni.
– Nem értem herczegségedet, – mondá. – Nem hittem volna, hogy az
elégtétel elől, melylyel nekem tartozik, ily feleseléssel akarjon
kibujni. Végezzünk. Kérdezze meg jelenlétemben magától e nőtől, hogy
kinek a nevét viseli – illetőleg viselte.
– Je ne demande pas mieux, – felelé a herczeg. – Menjünk el hozzá
azonnal.
A két úr szótlanul ment le a fogadó lépcsőjén s egymás mellett haladtak
föl a Torlics-nyaraló felé. Partosnak összefacsaradott a szíve, mikor
meggondolta, hogy a herczeg vezeti őt, hogy ő maga nem tudja az utat
azon házhoz, hol a neje lakik… Szó nélkül haladtak egymás mellett,
egyenlő nyugodt lépéssel, dobogó szívvel. Midőn a nyaralóhoz értek,
élénk sürgést-forgást láttak a ház körül. Egy kocsi állott a kapu előtt;
a kertész a cselédekkel málhát rakatott föl a bakra.
– Óh! Itt van! – kiáltott föl Partos, a kapufélfához kapaszkodva.
Felesége e perczben jött ki a küszöbre, útra öltözve, rövidke fátyollal
kalapján. Mindez, az üde reggeli levegővel elragadó széppé tette a
kedves nőt. Oszkárt felismerve, nagyot sikoltott örömében. – Oszkár!
Hála Istennek! – S oda sietett keblére.
Oszkárt e hang megremegeté az örömtől; mégis félretolta karjával a szép
asszonyt és a bámuló herczeghez fordult:
– Herczegséged még szükségesnek látja a kérdezősködést?
– Nem értem, uram. E hölgy –
– Az én nőm.
– Akkor csak szerencsét kivánhatok. De ő nem Spadaro Carmela.
– Igenis az. Inkább az, mint Partosné. Szóljon maga, asszonyom!
Carmela nagyot kaczagott. Visszaveté fátylát, hogy még jobban
nevethessen férje ura szeme közé.
– Nem tagadhatom, – mondá mély bókkal a herczeg felé, – hogy én vagyok
Spadaro Carmela. De én ezen udvarias gavallér Carmelája vagyok, a ki
épen most lökött el magától. Van azonban másik Carmela is, a ki, úgy
látszik, a herczegséged Carmelája. Fájdalom – nincs többé jelen. Ma
éjjel szökött el mellőlem, nem hagyva hátra mást, mint számomra öt szót
és herczegséged számára egy levelet, melyet most akartam arra menet a
fogadóba felküldeni. Égek a vágytól, megtudni, hogy miért tünt el oly
hirtelen. Nekem csak ezt írta: – Isten hozzád. El kell mennem. – De tán
bemehetnénk a házba? Szabad a karját kérnem, tanár úr? De ne taszigáljon
ám!
Oszkár félénken és bámulattal nézett kis feleségére. Ugy találta, hogy
nagyot változott az asszony; de még nagyobb változást önmagában fedezett
föl. Tudta, hogy nagyot vétett neje ellen s mégis a helyett, hogy
restelné, boldog volt. Gépiesen nyujtotta karját. Azt sem tudta, hogyan
érkeztek a szalonba s pár percz mulva oly helyzetben látta magát, a
milyenben sohasem volt életében: ott térdelt a gyönyörű teremtés előtt,
szép kezeit csókolgatta és mint a megvert gyermek, sírt: – Óh, lelkem,
Carmela – mennyit szenvedtem!
Carmela pedig oly végtelen boldognak érezte magát protectori állásában:
hogy ő fent ül, a férje meg térdel, hogy ő bolondozott, s a férje kér
bocsánatot – mindez oly új és mulatságos volt, hogy könnyei közt is
nevetett. – Óh te szegény, szegény bűnös! – És kedvére csókolgatta
Partos égő homlokát.
A herczeg ezalatt a verandára ment és fojtott lélekzettel olvasta az
eltünt nő bucsúszavait. Sokáig olvasta, nedves pillákkal: pedig nem is
lehetett oly hosszú az a levél, hogy oly soká kelljen olvasnia. Végre
kihívta magához Oszkárt. – Ő nagysága, – mondá Carmela felé némi
zavarral, – meg fog bocsátani, hogy…
– Jól van, jól, – felelé az asszonyka. – Nem hittem volna, hogy
herczegséged csakugyan megszomorítja azokat, a kik jó szívvel vannak
hozzá. Ön az oka, hogy kedves barátnénk elmenekült. Nem tudom, mivel
bántotta meg. De nagy dolog lehetett. Tegye jóvá, mert szeretném
herczegségedet szeretni.
Ezzel félre vonult. A herczeg odaadta Partosnak a levelet. – Remélem, –
mondá izgatott hangon, – hogy most ismét jó barátok lehetünk. Több
megbocsátani valóm van, mint neked, fiatal ember. Capriban megóvtál egy
betöréstől – de csak azért, hogy magad lophass… Ne szabódjál, ne
méltatlankodjál, nem – adok ezekre semmit s te sem vagy jobb a Deákné
vásznánál. De a dolog rosszabbra is fordulhatott volna. Ha a te
feleségedbe találok bolondulni – pedig ördöngös nő s egészen arra való –
akkor egyikünk ma nagyon boldogtalan lenne, sőt valószinűleg mindhárman.
A végzet okosabb volt. Boldog vagy – de az én boldogságom is a te
kezedben van. Mondd meg tisztára, _ki az a leány, ki ezt a levelet
írta?_ Hol kell őt keresnem? Tudnod kell róla, mert megérkezésed hírére
szökött meg és te rád hivatkozik. Olvasd!
A levél így szólt:
«Isten hozzád, Erik, te régi vágyam, kései szerelmem, egyetlen álmom,
egyetlen valóságom! Megérkezik az az ember, a kitől meg fogod tudni,
hogy nem vagyok érdemes birtokodra: neki elhiheted. De _nekem_ is higyj,
mikor azt mondom, hogy megérdemeltem a rövid boldogságot, melyet tőled
nyertem. Évekkel ezelőtt bele akartam tolakodni életedbe – nyomorult,
nőhöz nem illő módon. _Ezt_ a vétkemet bocsásd meg a _másik_ kedveért, a
mely a _nő_ vétke volt. Bebizonyítottam, hogy van szivem. De e másik
vétkem, melylyel az elsőt jóvá tettem, egyszersmind száműz mellőled –
futnom kell, mert hiányzik bennem a gyalázat bátorsága. Futok, mert
rossz vagyok arra, hogy feleséged, de nem vagyok elég rossz arra, hogy
csak kedvesed legyek.
Óh mért nem maradtam jobb, vagy mért nem lettem rosszabb!
Nem tudlak kiérdemelni! A nő, kit karjaidba zártál, ha úgy élt is mint
egy Diána, de úgy gondolkozott, mint egy Bacchansnő. Gazdagság,
becsvágy, tétlenség és zabolátlan képzelet – szövetkezve oly
olvasmánynyal, mely a valóság örve alatt eltörölné az erkölcs nemességét
– mindez megmérgezé eszmevilágát, letarolta szemérmetességét – s így
eszével vétkezett, a nélkül, hogy a bűnt ismerte volna. Partos
megmondhatja, mennyire meg volt ő rémülve a női természet torzképe
által, melyet bennem fölfedezett. De ő nem tudja, mi volt a főoka e
fásultságnak; nem sejti, hogy szerencsétlen voltam, mert a magam
becsülését elvesztettem oly botlás által, melyet _veled_ szemben
követtem el. Ő megmondhatja, hogy az a nő, ki olyanokat beszélt és
cselekedett, mint én, nem lehet a te nőd. De azt nem tudja ő, hogy oly
nő, ki mindezeket még azzal tetézi, hogy a szeretett férfiút csellel
magához vonja, azért még nem elég silány arra, hogy becsülés nélküli
szerelemben boldogságot találjon. Megaláztam magamat, jó Erik, hogy
fölemelkedjem. S íme, nem lelek magamban erőt az emelkedésre. A
szemérem, melyet holtnak hittem, akkor ébred föl bennem, mikor el akarom
temetni. Rémült tekintettel néz rám, mint a kísértet és fülembe súgja:
Még élek! Ne temesd el az élőt! – S ez űz el mellőled!
Ne kövess! Áldjon meg a sors! Kövesd férfiasságod fényes csillagát! Légy
boldog! Légy nyugodt! Ugy emlékezzél rám, hogy általad nem rosszabbá,
csak jobbá lettem. Isten veled! Isten veled!
_Mela_.»
Oszkár fejcsóválva adta vissza a levelet.
– Mindig ilyennek ítéltem, – mondá, – mégsem tudok kiokosodni belőle.
A festő bámulattal vette észre az aggódó tekintetet, melylyel a herczeg
szeme rajta csüggött.
– Ki az a nő? – ismétlé… – Szeretted?
Partos meg nem állta, hogy ne mosolyogjon. – Féltékeny! A herczeg! Ez új
dolog. Nem. Nem szerettem, sem ő engem. Hogy a _botlás_ alatt mit ért,
arról semmi képzetem… de hiszen azt mondja, hogy a herczeggel szemben
követte el. A legrosszabb, a mit róla tudok, az, hogy frivol beszédekben
leledzett és a szerelemről furcsa fogalmai voltak – körülbelül olyanok,
mint herczegségednek. De különös is az, Erik herczeg. Először találja
meg herczegséged egész tökélyben, a mit keres; egy ragyogó szép nőt, a
ki szereti, de nem akarja lekötni, sőt maga szántából valósítja meg a
«soha többé!» elméletét – és herczegséged ezzel sincs megelégedve. Azt
hinném, hagyná menni ez üstököst a maga pályáján. Vagy komolyan
menekülni kiván, akkor hasztalan üldözné! vagy csak színleli a futást,
akkor visszajön magától.
A herczeg az asztalra csapott az öklével, hogy indulatán könnyítsen.
– Ember! Hát nem értesz? Szeretem őt! Meg kell őt találnom. Meg fogom
találni. De az a botlás! Miféle botlásról beszél?
Oszkár gondolkozott. – Talán házasságát érti, – mondá kételkedve.
– Házasságát! – kiáltá a herczeg. – Hát csakugyan férjes nő!
– Nem tudom, miért nem bír herczegséged e gondolathoz hozzá szokni.
Férjnél volt. Önt szeretve, egy majdnem gyámoltalan aggastyánnak,
Montelione herczegnek, karjai közé vetette magát, csakhogy herczegnő
legyen; mert annyit tudok, hogy nem aristokrata vérből való; valami
dúsgazdag német gyárosnak a leánya.
A herczeg újra bele nézett a levélbe. Apró lidérczek czikáztak
emlékezetében. Minél jobban nézte az írást, annál ismerősbnek tetszett
előtte. Végül az aláíráson akadt meg a szeme. Mela! Most is folytatja az
alakoskodást? Igazán Carmelának hívták-e őt is? – Partos e kérdésre azt
felelte, hogy Mela csak megrövidítése a _Melitta_ névnek, s hogy látott
névjegyet, melyen Montelione herczegnő egyszerűen Montelione Melának
nevezte magát.
A Melitta névre a herczeg homlokára csapott. Ő az! Wuertz Melitta! mondá
mosolyogva. A _másik!_…
A verandára sietett, mintha ki kellene integetnie a tengerre, hogy
visszahívja a szökevényt. Merengve dűlt a hintaszékbe, a melyen Melitta
ülni szokott. Lelkében, mint viharos éjjel, nagy hullámokat vetett a
visszaemlékezés. Ott látta magát berlini szobájában, élete legborúsabb
óráján: előtte a becstelenség, mögötte a meghunyászkodás, kezében a
töltött pisztoly, melytől egy perczig a lét ostoba rébuszának együgyű
megoldását várta. Aztán látta a visszatérő ügynököt, a hogy párolgott az
izgatottságtól – és látta a hideg, számító bankárleány alakját, a ki
apja halottas ágya mellől pénzutalványt küld neki, egy jól fogalmazott,
okosan gondolt levélke kiséretében. S most – az volt az a hőkeblű lény,
ő, a forró, odaadó, önmegtagadó, jóságos, szégyenkező szökevény!
Szíve egyszerre tágult és elszorult valami fájó melegségtől. Részvét
fogta el, fájdalmas könyörület e nagy, e nyugtalan és mégis oly
állhatatos szerelem iránt. És büszke is volt rá, hogy így meg volt
szeretve… S most égett a vágytól, megjutalmazni és viszonozni e
szerelmet, boldogítani és megnyugasztani azt az izzó, gyötrődő
asszonyszívet s mint édes vánkoson rajta pihentetni meg jövendő életét…
Honvágyat érzett utána és végre megnyílott előtte a legédesb szerelem
titka: az a szerelem, mely isteni is meg emberi, az a szerelem, melylyel
_boldogítunk_…
Boldogan, majdnem derülten tért vissza Partoshoz, hogy többet tudjon meg
Melittáról és eddigi életéről. Partos nem igen tudott újat mondani,
kivéve azt, hogy a Montelione-parkban is közel voltak egymáshoz. Erik
ebben új bizonyságát látta azon végzetszerű hűségnek, melylyel ez
asszony lelke folyton körülte lebegett.
Carmela, kit Oszkár segítségül hívott, már többet tudott mondani. Ő
ismerte a Melitta történetét és kárörvendve leplezte le a cselt is,
melyet a két asszony idejövet kiforralt, de melyet ő, Carmela, a maga
feje szerint módosított a kivitelben. A herczegnő ugyanis nem akart
eleinte egyebet, mint alkalmat arra, hogy Portensteint lássa és vele
megismerkedjék; Melitta maga a társalgóné álarcza alá akart rejtőzni.
Hogy ő is Carmela legyen, nem jutott eszébe. – Ez az én eszmém volt, –
mondá büszkén Carmela és nagy fölénynyel mosolygott az ura felé. – De
tegnap óta, – folytatá, – Melittának nyilván komoly oka volt megbánni a
tréfát. Fiuméba bizonyosan már szökés szándékával ment, mert ott
meglátogatott egy Florio-féle gőzöst, mely Genuába készült s melynek ma
reggel kellett indulnia. Aztán haza jöttünk, s leszállás közben valami
parancsot adott a kocsisnak. Éjszaka illant el és most kétségkívül úton
van Corfú felé s onnét haza megy Palermóba…
– – Másnap Portenstein herczeg is elindult Sicilia felé…
*
Partos tanár úr szép nejével már jó ideje elhagyták währingi magányukat
és Bécs kellő közepében laknak, vígan lubiczkolva a bécsi víg élet
árjában. Carmela asszony nagyban aratja a hódításokat, de csak egy
udvarlójára büszke, olyanra, a kit minden nap újra akar meghódítani s ez
az ő férje. Mióta kis Erik fiuk született, a szép asszony még inkább
szépül s a tanár úr néha furcsa komolysággal kérdi, hogy mi vége lesz
már ennek? De a szép asszony még komolyabban felel, hogy a tanár úr
nyugodt lehet, mert ő bizony megöregszik, mire csak félig is oly szép
lesz, mint Portenstein herczegnő.
A herczeg levelei Palermóból oly boldog békét tükröznek vissza, hogy
Oszkár mosolyogni kénytelen rajtuk. De azért nagyon jól esnek neki. A
jámbor hazugság jó véget ért. Hanem Partos sohasem felejté el azt a
vasúton töltött végtelen éjszakát s megfogadta magában, hogy a
gondviselést ezután a sorsra bízza, vagyis a jó Istenre, a kinek megvan
az ilyenhez való bölcsesége, meg – némi gyakorlata is.


KIS MURÁNYVÁR
Diáktörténet
(1866)

A leány szíve néha olyan, mint az erdőség sürűjébe rejtett sziklavár.
Azt hinnéd, könnyen behatsz a berek szentélyébe, ha játszva konyítod
félre az ellenszegülő bokrokat: de egyszerre ott állasz merev falak
tövében s képzelni sem mered, hogy valaha megszálljad. De ha van szíved
akarni, nem szabad elveszteni bátorságodat. Íme a titok! Mindegyikébe a
sziklaváraknak, bármi jól legyen is megőrizve, egy titkos, kicsiny
_hátsó_ ajtó vezet, ezt kell fölfedezned; ha kopogtatsz – de halkan ám!
– örömest fog előtted kitárulni és bevonul a titokteljes szerelem,
halkan, csendesen, észrevétlenül…

I. (Emma.)
Emma oly név, mely a b…i egyetem hallgatói közt szájról-szájra jár. Emma
a marczona öreg Brummer, az egyetemi portás csodabájú tizenhét éves
leánya: az érdes sziklatönk oldalán nyilt kedves virág. Apja lánya ő,
ugyanabból a merev anyagból készült; bájoló szobor, rideg érczszívvel a
rideg érczkebelben. Mindazon deli ifjak közt, kik százával népesítik az
egyetemi épület komor folyosóit, nem volt eddig csak egy is, a ki avval
dicsekedhetik, hogy egyetlen nyájas sugarát fogta volna fel a sötét,
fekete szemnek; egy sem, a ki csak félénk köszöntéssel is mert volna
neki alkalmatlankodni.
Midőn a kis Széchi Mária – úgy nevezé őt az egyetemi polgárság magyar
része – a portáslakból a folyosóra lépett, a Muzsák vakmerő fiai
egyszerre félénken léptek vissza és élő sorfalat képeztek a leány előtt.
Ilyenkor pedig ő, sem jobbra, sem balra nem vetvén egy pillantást, oly
nyugodtan és csendesen haladt át a rá leselkedő szemek kereszttüzén,
mintha csak kívüle senki sem lett volna jelen. Képzelhetni fájdalmát
azon ifjú uraknak, kiknek mindegyike annyi hódításról tudott beszélni, a
hány győzelemről Napoleon öreg katonái.
Értetődik, hogy a körülmények ilyen szerencsétlen állásánál fogva
mindenki: a legmartialisabb körszakállú szintúgy, mint a legábrándosabb
szőke fürtű és csupasz állú fő, bűverejében való hitéről lemondani
kényszerült és hogy a kis Emma szivét bevehetetlen várnak tekintették,
melyhez a hódításnak gondolata sem férhet. Nem mintha nem lettek volna
egyes vakmerők, kik egy-egy félénk támadást mégis koczkáztattak. Az
egyetem legifjabb polgári, kik átjutván az érettségi vizsgálat szűk
kapuján, az «alma mater» emlőiből legelőször csak a nagyvárosi arszlán
büszke öntudatát szítták, ezek, mondom, sohasem hittek azon jelentés
hűségében, mely a kis «Széchi Máriát» illetőleg közszájon forgott és
gyakran határozták el, – nem tudom, a díj nagysága, vagy a győzelem
dicsősége által tüzelve – egy-egy merész rohamot intézni a kis Emma
szíve ellen. Kinálkozott is némi alkalom, a portás szép leányával
érintkezésbe jönni. Emma mogorva atyjával osztozkodott az egyetemi
hallgatókhoz érkező levelek kiadásának hivatalában. Ilyenkor egy-egy
kiváló áhítattal odalehelt: «Jó estét»-tel, egy-egy különös czélzattal
ejtett: «Nincs levelem»?-mel meg lehetne kisérteni a szerencsét. – De –
különös! – nem volt példa rá, hogy az ilyen vakmerő ugyanazon arczczal
hagyta volna el a portás szobáját, a melylyel belépett volt. A jövet
mindig kissé sápadt arcz, menet mindenkor gyanusan közeledék a karmazsin
piroshoz, s a jövet «eget kérő» orr, menet mélyen lenyult az ajak fölé,
rosszul palástolva azt a keserű vonást, mely ott a «lefőzést» hirdette.
S e symptomákat az egyetemi ifjak már oly jól értették, mint a sok
tengert látott hajós a tengeri betegséget. Hisz mindnyájan
tapasztalásból ismerték a keserves állapotot s vigasztalás volt másokon
látni, mit mások ismét rajtok nevettek.
[: Sem jobbra, sem balra nem vetvén egy pillantást.]
Ily módon már mindenki kikapta küzdelme díját: a karmazsin arczrózsát s
a keserű mosolyra szemérmesen lenyuló orrt – s egyszerre csak elismert
dolog lőn, hogy Emma kisasszony vagy épen nem nő, vagy ha az, akkor
boszorkány, a ki hétköznap lányfővel jár, de a szombati estéket a
Gellérthegy titkos soiréein tölti, hová Brummer úrnak hires seprőjén
szokott ellovagolni.
Pedig ezzel nagyon igaztalanok voltak a jó fiúk a szép Emma – és nagyon
elnézők önmaguk iránt. Mindnyájan zajos hirtelenséggel kopogtattak volt
a sziklavár nagy kapuján, nem vévén fáradságot arra, hogy a titkos hátsó
ajtót kikémleljék. Pedig az ő szivében is volt ily hátsó ajtó, mert Emma
bizony csak nő volt.

II. (Andaffy Béla joghallgató úrnak helyben.)
Az egyetemi templom tornyáról ledörmögé a rekedt óra a nyolczat. E
dörmögés estenként hű visszhangra szokott lelni a portás lakában.
Brummer úr szeretetreméltó szokásai közé tartozott, hogy a harang utolsó
ütését jóízű morgással kisérte, mely Emmának jelül szolgált arra, hogy
félre tegye kötését és elfoglalja az íróasztal mögötti helyet, mert
Brummer úr a korcsmába készül. Ezt pár perczczel később egy másik
hangosabb dörmögés szokta követni, mely majd hogy emberi szóhoz nem
hasonlított és mely Emmára nézve azt jelenté, hogy: «Szervusz, bakot ne
lőjj: a leveleket össze ne téveszd!» Végül zajosan csapta be maga után
az ajtót s ez megint jel volt; mert ilyenkor rögtön megnyilt a konyhára
vezető ajtó és besompolygott Zsuzsa, a vén szakácsné, gyertyavilággal,
melyet szótlanul letett az asztalra. Szintoly némán húzódott aztán a
szoba legsötétebb zugába s folytatta Emma kötését.
Sajátságos csend volt az, mely e szoba szűk birodalmán souverain gyanánt
uralkodott. Egy fiatal és egy öreg asszonyszemély, kiket az általános
felfogás a fecsegés fonalának soha ki nem fáradó párkái gyanánt tekint,
együtt van és hallgat. Még a légy is elült. Kerüli a nyugtalan ezt a
csendes szobát: nyilván elunná magát.
Egyszerre az öreg asszony fölegyenesedik összezsugorodott helyzetéből.
Emma mindig nyugalmas szemét az ajtó felé emeli. A folyosóról szokatlan
zajos léptek hallatszanak s fölrepül az ajtó, még mielőtt a heves
kopogtatásra «Szabad»-dal lehetett volna válaszolni.
– Jó estét! Kérem levelemet.
Emma csodálkozva és nem minden rosszalás nélkül tekint a
türelmetlenkedőre, azután nyugodtan az előtte fekvő levelekre és kérdi:
– Czíme?
– Andaffy Béla.
– Nem jött ily czímű levél.
– Lehetetlen! Óh, teljes lehetetlen.
Emma könyvet vett elő s azt az ifjú elé az asztalra téve, mondá:
– A lajstrom.
Az ifjú futó pillantást vetett a könyvön át a leányra, azután mohón
nyelte a lajstromot.
– Semmi! – szólt végre felindulással – semmi! De hisz ez nem lehet!
Ebben tévedésnek kell lenni. Óh, kérem, az egekre kérem, nézzen utána a
levelek közt. Talán mégis… De… bocsánat, visszaélek türelmével!
Emma öntudatlan pillantást vetett a hirtelenkedőre. Nem volt egyéb, mint
néma kinyilatkoztatása annak, hogy: «Uram, ön sokat késik itt és
szokatlanul sokat beszél». E futó pillantásnál nem kerülheté el Emma
szemét némi sajátság, mely Andaffy úr alakját feltünővé tette.
Hollófürtű, nagy izmos ifjú állt a leány előtt, sürű szakálla után
itélve, már huszonnyolcz éves lehetett, míg sajátságos kék szempárja
gyermekdeden mosolygó sugárral látszott meghazudtolni az arcz
komolyságát és érettségét. Ki csak szemeiből itél, tizenhat éves fiúnak
nézi. Az összbenyomás az volt, hogy bizony nem volt csúnya.
Nagyon tévednénk, ha azt hinnők, hogy e pillanatban a kis Emma fejében
is ilyesmi fordult meg. Ő csak épen megnézte volt a fiatal embert, s
amúgy mellesleg emlékezetébe véste alakját. Többször jöhetett még
levélért és akkor elkerülhette azt az alkalmatlan kérdezgetést neve
után.
– Visszaélek türelmével! – volt az ifjú utolsó szava. Emma ily
udvariassági phrasisokra nem szokott felelni. Nem annyira a felizgatott
ifjú megnyugtatása végett, mint azért, hogy minden további
kérdezgetésnek elejét vegye, csak annyit mondott, hogy negyedóra mulva
érkezik az esti posta.
Az ifjú erre sem készült még visszavonulni.
– Ah, – mondá hévvel, – köszönöm, kisasszony! Ez reményt nyujt. Hisz nem
tart soká – bevárom.
Erre sajátságos szünet állott be. Emma hallgatott, kimeritettnek látván
a tárgyat; Andaffy pedig valamit várni látszott, de midőn e valami nem
akart megtörténni, bizonyos elfogultsággal kalapja után nyult és kiment.
Az utczára szolgáló ablakot nehéz cseppek verdesték; künn meglehetős
erővel eredt meg az eső. De eszeágában sem volt a kegyetlen lánynak,
hogy Andaffy urat a szobában várassa.
Itt benn ismét a régi csend vette át uralmát. Csak az ajtó előtt
hallatszottak egyarányos léptek, ez ifjúéi, ki eső és szél daczára ott
várakozott.
Emma akaratlan is hallgatózott e léptekre. – Fontos hirek lehetnek, –
mormogá. Az öreg Zsuzsi bámulatában elejtette kötését. Megesett az a
hallatlanság, hogy Emma magával beszélt!
Újból léptek, a levélhordó volt. Jól ismerte a ház rendjét, csak
fejbólintással köszöntött, aztán az asztalra tette a leveleket s a
könyvecskét, melyben az átvételt nyugtázni kellett.
Szokása ellenére ma Emma elmulasztá azt, mi máskor első teendője volt.
Nem számlálta meg a leveleket s a levélhordót várakoztatta.
– Itt van! – szóla egyszerre. – Ah, gyönyörű illat! – És gyönyörködve
hajolt le egy csinos, halavány-rózsaszín borítékú levélkére, melyre
finom, árnytalan betűkkel volt írva: «Andaffy Béla joghallgató úrnak
helyben». A pecsét helyét egy kicsi, ékes jegy foglalá el, melyen grófi
korona alatt «E» betű volt látható.
A boríték oly finom, átlátszó papirból volt, mintha igazán gyengéd
rózsalevelekből készült volna. Szerfölötti megerőltetés nélkül lehetett
volna kibetűzni a levél tartalmát.
A levélhordó még folyton várakozott. Emma kezében tartva a levelet, az
ajtóra nézett; de az ifjú nem jött még; nyilván a levélhordó távozását
várta.
Végre minden rendben volt. A postás átvette könyvecskéjét és távozott.
Ugyanazon pillanatban lépett be Andaffy úr.
– Nos?
– Itt van.
– Hála Istennek, – szólt az ifjú a legnagyobb elragadtatás hangján és a
levelet kiragadva a leány kezéből, ajkaihoz vitte.
Azután rögtön mintegy föleszmélve némi elfogultsággal tekintett a portás
lányára, kilesni elhamarkodása hatását s készen valamely ártatlan
körülménynyel magyarázni szerfölötti örömét. De Andaffy úr csalódott.
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Carmela - 09
  • Parts
  • Carmela - 01
    Total number of words is 3995
    Total number of unique words is 2089
    31.5 of words are in the 2000 most common words
    43.0 of words are in the 5000 most common words
    49.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Carmela - 02
    Total number of words is 4108
    Total number of unique words is 2006
    31.9 of words are in the 2000 most common words
    43.9 of words are in the 5000 most common words
    50.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Carmela - 03
    Total number of words is 4106
    Total number of unique words is 1980
    32.0 of words are in the 2000 most common words
    44.7 of words are in the 5000 most common words
    50.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Carmela - 04
    Total number of words is 4004
    Total number of unique words is 1879
    34.4 of words are in the 2000 most common words
    46.8 of words are in the 5000 most common words
    53.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Carmela - 05
    Total number of words is 4134
    Total number of unique words is 1992
    31.3 of words are in the 2000 most common words
    45.3 of words are in the 5000 most common words
    53.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Carmela - 06
    Total number of words is 4121
    Total number of unique words is 1937
    34.1 of words are in the 2000 most common words
    47.1 of words are in the 5000 most common words
    53.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Carmela - 07
    Total number of words is 4182
    Total number of unique words is 1949
    32.8 of words are in the 2000 most common words
    46.9 of words are in the 5000 most common words
    54.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Carmela - 08
    Total number of words is 4083
    Total number of unique words is 1961
    34.7 of words are in the 2000 most common words
    48.8 of words are in the 5000 most common words
    55.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Carmela - 09
    Total number of words is 4107
    Total number of unique words is 1920
    32.6 of words are in the 2000 most common words
    47.8 of words are in the 5000 most common words
    55.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Carmela - 10
    Total number of words is 4167
    Total number of unique words is 1891
    35.9 of words are in the 2000 most common words
    49.9 of words are in the 5000 most common words
    57.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Carmela - 11
    Total number of words is 4089
    Total number of unique words is 1886
    34.4 of words are in the 2000 most common words
    47.5 of words are in the 5000 most common words
    54.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Carmela - 12
    Total number of words is 4159
    Total number of unique words is 1854
    34.8 of words are in the 2000 most common words
    47.5 of words are in the 5000 most common words
    55.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Carmela - 13
    Total number of words is 4245
    Total number of unique words is 1900
    33.2 of words are in the 2000 most common words
    47.8 of words are in the 5000 most common words
    54.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Carmela - 14
    Total number of words is 4147
    Total number of unique words is 1896
    32.8 of words are in the 2000 most common words
    47.3 of words are in the 5000 most common words
    54.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Carmela - 15
    Total number of words is 4102
    Total number of unique words is 1982
    33.2 of words are in the 2000 most common words
    47.1 of words are in the 5000 most common words
    54.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Carmela - 16
    Total number of words is 2033
    Total number of unique words is 1035
    37.4 of words are in the 2000 most common words
    52.0 of words are in the 5000 most common words
    58.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.