Carmela - 02

Total number of words is 4108
Total number of unique words is 2006
31.9 of words are in the 2000 most common words
43.9 of words are in the 5000 most common words
50.8 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
Tessen báró mosolygott. – Ugyanezt fogom én is nemsokára mondhatni,
csakhogy check nélkül.
– Be ne várja, báró. Tartson meg annyit, hogy szükség esetén a föld
bármely zugán egy ebédet és egy ágyat megfizethessen. A nagy birtok nem
jó dolog; attól az ember vagy korhely lesz vagy zsugori, vagy ha éppen
semmi szenvedélyre sem képes, még csunyább valami, t. i. pedáns.
Mérsékelt összeg ellenben, csinos évi járadék, mely nem köt semmi
röghöz, a világ uraivá tesz bennünket.
– Ezen, tartok tőle, már tul vagyok. Régóta nem kalkuláltam, de
hozzávető becslés szerint, és bankárom arczkifejezése után ítélve, azt
vélném, hogy még vagy öt évig eléldegélek, ha jövedelmemet a gyep meg
nem toldja vagy el nem vág belőle. Eh mit – aztán majd a szerzést kell
megpróbálni. Szerzett ön már valamit, herczeg?
– Nem. Én csak tékozoltam. Ifjuságot, vagyont, s ha úgy akarja, hitet,
reményt és szeretetet. Szereztem azon egy kis tapasztalást, lemondást,
világtudást és – egyszer egy jó barátot. Azt is eljátszottam. Az
egyetlen tétel, melyet nem kellett volna koczkáztatnom. De nagy
nyereségre játszottam. Azt hittem, hogy egy nőt nyerek vele. C’était
gros jeu. A jó barátot elvesztettem s a nőt meg nem nyertem. Ez a mai
festmény eszembe hozta barátomat, a kit soha sem fogok többé meglátni és
«nőmet», a kit nem láttam soha.
– Igazán kiváncsivá tesz. Partos műve egy barátjára emlékezteti, kit nem
fog soha viszontlátni. Ezt értem, noha hozzá kell tennem: Chi lo sa? A
világ mai nap igen kicsiny. De az asszony, a kit soha sem látott? Talán
valamely ismeretlen szépség, ki a névtelen levél vagy ujsághirdetés
többé nem szokatlan utján akarta magát az ön nyakába varrni s kit
elvégre a jó barát vett el?
– Dehogy! – mondá a herczeg, hirtelenebbül ürítve a bordeaux-ival telt
poharat, mint a hogy tán akarta, – ön összetéveszti a két történetet.
Azaz, hogy téveszthetné, mikor egyiket sem ismeri? De elmondom mind a
kettőt. Mindenik töredék s mai nap az ilyen jobban érdekli az embert,
mint egy egész, a mit úgy se tud már senki sem csinálni.
– Mind a kettő már előre érdekel, herczeg. A fekete kávét és a szivart
semmi sem fűszerezi jobban, mint valósággal megesett történetek regényes
háttérrel. Természetes, hogy minden nevet elengedek, kivéve az önét,
melyet már ismerek. S discretiómra mindenképen számíthat.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
A herczeg cigarettere gyujtott s így kezdé:
– Az a nő, kiről ön szólott, a «többé nem szokatlan uton» jelentkező
szépség, nem az, a kire az imént czéloztam. De ő is létezik, s vele sem
találkoztam soha. Soha se kivántam látni, sohasem érdeklődtem iránta és
ma sem tennék tiz lépést, hogy láthassam. Mégis e nő nagyobb szerepet
játszik életemben, mint mind az a nő, a kit valaha ismertem, vagy soi
disant szerettem. Tán tudja, vagy nem tudja, hogy vagy öt évvel ezelőtt
azon a ponton voltam, hogy majd kiballottiroztak – szégyenszemre – a
berlini nemesek clubjából? Nem hallotta az esetet?
– Tudom az esetet, mihelyt herczegséged megengedi. Becses neve ismeretes
volt előttem. Csak azt hallom először, hogy szégyenről lehetett volna
szó. Háromszázezer márka játékadósságot nem birt a határnapig lefizetni.
Ennyi volt az egész.
– S ez busásan elég volt. Bátyámnak, a családfőnek, becsületszavamra
megigértem volt, hogy nem nyúlok többé kártyához. Becsületszavamat meg
nem szegtem, de kijátszottam. Egyik barátom – már mint klubtársam –
helyettem játszott. Mikor háromszázezer márkáig uszott, nehéz választás
előtt álltam. Vagy meg kellett volna engednem, hogy a szegény ficzkó,
mint fizetni-képtelen, a táblára kerüljön s ezzel elveszítse diplomata
pályáját, vagy föl kellett a dolgot fedeznem bátyám előtt. Utóbbi
esetben becstelenné válok a fenséges családfő szemében, az előbbi a
magam szemében tett volna becstelenné. Többet adtam a magam, mint
Portenstein-Schlackenhausen fejedelem véleményére és kereken fölkértem,
hogy adja ide a szükséges összeget. Bátyám kész volt ezt megtenni, de
oly föltétel alatt, melyet uzsorás is sokalt volna. Azt kivánta, hogy
évi százezer márka járadék fejében a majoratus örökségéről kötelezőleg
lemondjak – öcsénk javára. Bátyám nyavalyás és nőtlen volt. Ajánlata
egyszerűen azt jelentette, hogy egy millióért, illetőleg kettőért (mert
egyet adósságaim törlesztésére költött) fizessek ötven milliót, biztos
ötven milliót, a mint hogy bátyám két évvel utóbb egyenes örökös nélkül
el is halálozott.
– Tehát…? – veté közbe Tessen.
– Tehát nekem ma fejedelemnek kéne lennem. Nem vagyok az. A kemény
föltételtől visszariadva, azt kérdeztem bátyámtól, hogy ő helyemben
ráállna-e az ilyen alkura? Azt felelte hideg gunynyal, hogy nem képes
magát helyzetembe beleképzelni, mert az egy szavaszegett ember helyzete.
Ebben igaza volt. Azután fölhányta, hogy leküzdhetetlen kártyázó és
tékozló hajlamaimnál fogva nem vagyok alkalmas házunk uralkodó ágát
tovább folytatni, hogy erős szenvedélyeim és gyönge jellemem
nemzetségünket és nevünket okvetlenül tönkre tennék. Vagyonunk,
folytatá, csak kisebb részben tartozik a majorátusba, tulnyomó része
allodium, melyről úgy is szabadon rendelkezhetik öcsénk javára. De jobb
szereti, úgy mond, ha minden együttmarad s nekem a majorátusi jövedelmet
megadja évi járadékul, ha irásban adom, hogy a közvetlen öröklésről
lemondok és tiz évig nem teszem lábamat Németországba. Nem akarom önnek
apróra elbeszélni a gyöngéd családi jelenetet, mely alatt heves
kifakadásaimra az uralkodó bátya szivtelen czélozgatásokkal felelt, s
nem átallotta meghalt anyánkat sujtani, hogy engem érhessen. Elég az
hozzá, a lencsés tálat lábához dobtam és el voltam tökélve, hogy mindent
megteszek a világon, csak a bátyám akaratát nem, – s hogy főleg azt
teszem meg, a mi leginkább ellenkezhetett az ő akaratával. Mindenekelőtt
egy pénzügynökhöz mentem, a kit vampyrnak neveztünk, de a ki bátyámhoz
hasonlítva, előttem akkor úgy tünt föl, mint a tiszta emberszeretet
nemtője. Schorf bácsi kétségbe volt esve. Ő (természetesen) nem volt
direct tőzsér, hanem csak szíves közvetítő; a tőzsérek pedig hüledeztek
és féltek bátyámtól. Azután már ki volt használva és merítve minden út
és mód, melylyel az uzsorát az adás-vevés alakjába palástolni lehetett.
Vettünk mi búzát, szénát, esernyőket, drágakövet, sőt gőzmozdonyokat is
a legóriásibb áron, kölcsönbe, hogy potom áron fölválthassuk készpénzre.
Schorf bácsi immár csak egy utat látott, mely gyökeres orvoslást igért,
de mely az ő hite szerint is kissé paprikás volt. Kitalálja, báró, a
mint én is kitaláltam: házasságról volt szó. Állottam több izben ezen út
szélén, de sohasem éreztem kisértést, hogy rálépjek. Eléggé korhely
voltam arra, hogy lassanként a Portenstein-Schlackenhausen család összes
holmiját a tejbe aprítsam, de hogy önmagamat is «becsapjam», ezt annyira
lehetetlennek gondoltam, mintha arról lenne szó, hogy levágjam a fejemet
és papirba burkolva magam vigyem hónom alatt a zálogházba. Ezuttal
azonban az ügynök tanácsa veszélyes hangulatban talált.
A pillanat bajából bátyám nélkül, sőt ellenére kigázolni mondhatatlan
gyönyörnek látszék előttem. De nem értem volna be ennyivel. Nem
parirozni akartam a vágást, hanem visszavágni. Bosszút akartam állani a
megbélyegzés és kitagadás kisérleteért, melyet rajtam elkövettek.
Házasság, a milyet Schorf közvetíthetett, tőrdöfés lehetett kaján bátyám
szivébe. Hajlottam is Schorf beszédére s a vampyr nemcsak az eszmével,
de a gyors megvalósítás eszközeivel is előállott. A dolog oly fényesnek
látszott, a hogy a fenforgó viszonyok közt csak képzelni lehetett. Egy
német vállalkozó, ki Oroszországban nagy kőolaj-aknákból számos millión
kivül bárói czímet is nyert, nemrég Berlinbe érkezett volt, hogy valami
súlyos bajából kigyógyíttassa magát, illetőleg élet-halálra szóló
műtétnek tegye ki magát. Ez operáczióra nem akarta magát rászánni
mindaddig, mig egyetlen lányáról rangjához, azaz fejedelmi vagyonához
illő házasság által nem gondoskodott. Gyakorlati módon fogta meg a
tervet, oly emberekkel beszélve meg azt, mint Schorf bácsi, kiknek a
főrangu világban ismerőseik voltak. Sőt az öreg petroleur báró engem meg
is nevezett volt, mert észrevette, hogy Melitta szemei (mily név!) a
futtatások alatt rajtam megakadtak. Fényes parthiet akart, és németet,
mert leánya (szörnyűség!) az orosz nevelés alatt nihilista hajlamokat
szívott magába. Ez ellen nem nyert volna megnyugvást, sőt még fokozta
volna a bajt, ha valami orosz herczeghez adja, a milyen tuczatszámra
kinálkozott. Szóval, Schorf bácsi szerint én született férje voltam a
szép Melittának, s ő a hozzám való feleség. Csak «igen» szavamba
kerülne, hogy a pénzt megkapjam és Würtz báró (így nevezem) végre
megoperáltathassa magát.
Nem untatom önt lelki állapotom és küzdelmeim leirásával. Elég az hozzá,
igent mondtam és Schorftól csak annyit kivántam, hogy hamar végezzen. A
vampyr mindenekelőtt össze akart hozni a leánynyal vagy alkalmat adni,
hogy legalább lássam. Megtagadtam; még fotografiát sem akartam látni.
Szép vagy rút, jó vagy rossz, mindegy volt nekem; el voltam határozva,
hogy vakon megcsináljam az üzletet. Azt kivántam, lenne rút; így
legalább az az érzésem maradt volna, hogy kisebb a csalás, a melyet
rajta elkövetek. A leány engem meglátott volt; híremet ismernie kellett;
minek még ismerkedni? Tőlem akármilyen lehetett, az nem változtathatott
a helyzeten. Mentől rosszabb, annál jobb. Schorf majdnem megijedt, hogy
oly könnyen vettem a dolgot. Fölvetette, hogy a kisasszony csak
megkívánhatja, hogy óvjuk meg a decorumot; tegyek legalább úgy, mintha
előbb meg akarnám ismerni és szeretni. Hallani sem akartam erről. Üzlet
volt az egész és üzletnek akartam; csak ily czimen állanék rá és csak
úgy, ha mindkét részről eziránt tisztában lennénk. Nem is birnám
másként; rá sem adhatnám magamat az efféléhez szükséges hazugságra.
Sarokba szorítottam Schorfot, azt kivánva tőle, hogy a cásust a maga
ridegségében terjeszsze a petroleumbáró elé. Ha ő rááll, akkor szerezzék
meg a kisasszony elvi beleegyezését. Ha ez is meglesz, hozza el Schorf a
pénzt, a melyre szükségem volt s ipam uram neki mehet az operácziónak.
Schorf végre erre is vállalkozott. Elment s engem átengedett zavaros
érzéseimnek. Forrón kivántam, hogy a czudar csiny sikerüljön; de mégis
reménykedtem, hogy nem fog sikerülni. Fel voltam bőszülve magam ellen s
úgy éreztem, hogy így kellett nekem; nem is érdemlek egyebet, mint hogy
ez uton kalandor nő férje legyek. Mégis oly föltételeket szabtam, melyek
a sikert valószinűtlenné tették. Hisz nem igen volt képzelhető, hogy
jóravaló leány – ha csakugyan lánynak nevezhető – ily lealázó alkura
ráálljon. Elgondoltam, hogy egyik és másik esetben mivé lehettem. Bátyám
föltételeinek megadni magamat, önmegsemmisítés volt; elvenni azt a nőt,
ki ily föltételek alatt hozzám jön, az önmegvetés örökös pokla. A két
véglet közt mint arany középút egy jól töltött revolver kinálkozott. De
primo, nem akart a fejembe menni, sőt igaztalanságnak tetszett, hogy így
sikkasztó módjára következzem el a világtól azért, mert ötven millióból,
a mely tagadhatatlanul az enyém volt, egyet elkártyáztam; secundo pedig,
a mit primonak kellett volna mondanom, halálom meg nem mentené, sőt
ellenkezőleg tönkre tenné azt a szegény fiút, a ki értem ment bele a
játékadósságba.
Ily gondolatok között töltöttem a délutánt, nem sokkal jobban, mint egy
elitélt, a kinek a között kell választani, hogy mint szeretne jobban
elpusztulni, kötél vagy kard által? Hosszú három óra mulva – mégis mily
hamar! – elhozta az ügynök a választ. «Rendben van», mondá. A dolog
nekik is nagyon sürgős, mert Würtz bárót holnap kell megoperálni,
állapota nem tűr halasztást. A kisasszony belenyugodott: szemem láttára.
Atyja mindent megmondott neki; tisztán, kereken, világosabban, mint a
hogy én mondhattam volna. Nyugodtan hallgatta. Nagyon szép. Eleinte nem
tudta, kiről van szó. Mikor megneveztem herczegségedet, elpirult és
mindjárt rá elsápadt; igazán, pirult és sápadt. De azontúl egész
nyugodtan hallgatott apjára, s mikor ez kérdezte, belenyugszik-e? egész
higgadtsággal mondta: bele. A dolog most úgy áll, hogy még ma elhozhatom
az összeget, mihelyt herczeg úr egy sor írással kötelezi magát Würtz
Melitta bárónőt nőül venni. Itt van nálam a bárónak is írott
nyilatkozata, hogy e házasságba beleegyezett s hogy halála esetén
lányára egész vagyonát hagyja – legalább 30 millió rubelt – ha az
operatió sikerűl, a felét. – E szavak után Schorf bácsi, a ki
szokatlanul izgatott volt, izzadó homlokát megtörülte, a két iratot
elibém rakta és rám nézett. Nyilván maga is hihetetlennek tartotta volt,
hogy a dolog ily könnyen menjen s a kerek szép summát, melyet az ügy
neki hozhatott, leolvashattam aggodalmas arczáról.
Mindenekelőtt azt kérdeztem tőle, hogy a baronesse-nek multjában
nincsen-e valami folt. Életére esküdözött, hogy szó sem lehet erről. Ezt
annyival inkább tehette, mert ellenkező esetre kötelező módon igértem
neki, hogy megfojtom. Aztán azt kérdeztem, jót állhat-e róla, hogy Würtz
báró nem rabolt, gyilkolt, vagy gyujtogatott? Ez iránt is ünnepélyes
esküt hallottam. Erre aztán behunytam a szememet, a dolgok fordulatában
a fátum ujjmutatását láttam s aláirtam a házassági igéretet…
Két órával később levelet kaptam, két írásmelléklettel. Az egyik
visszaküldött házassági igéretem volt, a másik Würtz báró aláirásával
ellátott utalvány háromszázezer márkára, fizetendő az előmutatónak. A
levél, melyre nagyjában most is emlékszem, körülbelül így szólt:
«Uram! Atyám hirtelen meghalt. E pillanatban sem szabad elfelejtenem,
hogy ön bajban van és hogy ügye sürgető. Itt küldöm a két irást, melyet
atyám iróasztalán találtam, midőn halva leltem őt székén. Nem
engedhetném, hogy a törvény közegei rájuk tegyék kezüket. Hogy az ön
írását is visszaküldöm, nem akar nagylelkűség lenni. Az alkunak, hogy
önnek vagyonomat fölajánljam s cserébe nevét nyerjem, most is állok. De
nem akarnék kényszerhelyzetével visszaélni. Fogadja el, kérem, az
összeget, melyre szüksége van, mint szegény atyámtól fölvett kölcsönt.
Ha valamikor oly helyzetben lesz, – hisz kell oly helyzetbe jönnie, –
hogy a kölcsönt megfizesse, akkor szabadon válasszon, hogy akar-e nejévé
tenni vagy sem. Várok; de várakozásom önt ne kötelezze semmire. Mint
gavallér mindent meg fog ön tenni, a mit a legszigorúbb tisztesség
megkövetelhet, ha az atyámtól fölvett kölcsönt az ő örökösének
visszafizeti.»
– Így szólott a levél. Mit mond hozzá?
Tessen báró gondolkozott. – Nem tudok magamnak a hölgyről fogalmat
alkotni. A herczegi rangba volt-e belebolondulva vagy herczegségedbe?
Mindegyik esetben a levél igen okos, az eljárás pedig nobilis volt. De
önt gênirozhatta, hogy ily formán egészen alul kerekedjék.
– Úgy van, – felelé a herczeg, – gênirozott, még pedig olyformán, mintha
valaki csöndesen fojtogatott volna. Soha sem fogom elfelejteni azt a
különös benyomást. Magam elé képzeltem a hideg és határozott leányt, a
ki apja halálos ágya mellett így birt írni és cselekedni és borzadtam a
gondolattól, hogy ez az én feleségem lehetett volna. A nagylelkűség is
nyomott, melyet ő az ügybe belevitt, s mely az én eljárásomból
hiányzott. Hisz el voltam tökélve egy aljasságra, de csak azon
föltevésben, hogy a szóban forgó nő annak részese lesz. De hogy az a
leány, ki nevemre spekulált, erkölcsileg fölém kerekedjék, azt el nem
viselhettem. Világos lett előttem, hogy a menekülést ily áron el nem
fogadhatom, s e világosság könnyített szivemen s jótékony meleget
árasztott belém. Fogtam az utalványt levelestül s mindkettőt
visszaküldtem az inassal, a ki hozta. Irtam hozzá egy pár sort, mely
nehezen jött ki tollamból: hogy az ő eljárása után tudom, mily méltatlan
volt az enyém, mind ő vele, mind magammal szemben, s hogy hálás vagyok
azon gyöngédségért, melylyel erre figyelmeztetett; biztos lehet benne,
folytatám, hogy az alku által meg volna csalatva, mert a férfiu, a kivel
megkötné, nem éri meg a pénzt, még kevésbbé a leányt. Hozzátettem
udvariasan, hogy most már örülök, hogy őt soha sem láttam, különben az
út, melyen haladnom kell, valószinűleg el volna előttem zárva; hogy most
már férfi akarok lenni s hogy ezt neki köszönöm. De ha egy javulni
készülő férfiú adhatna tanácsot egy jó nőnek, akkor arra kérném őt,
keressen házastársat, a ki hozzá méltó, ne pedig nevet, a melylyel
semmit sem nyerne. Miután pedig e levelet elküldöttem volt, elmentem
bátyámhoz és alázatosan elfogadtam minden föltételeit.
Két nappal rá úton voltam Olaszország felé – mint uj, boldog, szabad,
fiatal ember. A természet és művészet szépségeitől, melyek lépten-nyomon
felém ragyogtak, mámor fogott el: a szabadság, a humanizmus, a tisztaság
mámora. A füledt, izgatott club-élet után ezen szépségtől és fenséges
emlékektől illatozó levegőben úgy éreztem magamat, mint a ki a sírból
támadott föl s áldottam az ismeretlen nőt, a ki a szabadság és
világosság e honába vezérelt. Nem hinném, hogy sok asszonynak lett volna
annyi befolyása férjére, mint ennek a leánynak reám, kit sohsem láttam s
kit alig fogok valaha meglátni…
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
– Ez az Egyik. A cognac megérdemli a da capot. Így! S most, ha uj
szivarra gyujt, szólhatunk a Másikról.
Tessen báró nyilván szivesen vette mind a kettőt, az uj szivart, meg az
uj kalandot. Kényelmesebben mélyedt bele székébe s míg a pinczérek a
késedelmező vendégek fölött meggyújtották a gázlángokat, a herczeg így
folytatta:

IV. (Küstner Oszkár.)
– A másikat Spadaro Carmélának hivják. Bátran megmondhatom igazi nevét,
elmondom akárkinek, mindig azon reményben, hogy olyanra akadok, a ki már
hallotta és hirt mondhat Carmeláról. Hanem hiába, soha sem fogok többé
róla hallani. És mégis úgy érzem, mintha nem végeztem volna vele
egészen.
Soha sem láttam őt, sem magát, sem arczképét. Csak azt tudom róla, hogy
létezett s hogy a legszebb lánynak mondták Capri szigetén.
Capri legszebb leánya! Tudja-e hogy ez mit jelent?
Ezen esetlenűl faragott szigeten, mely mint závár tolakodik a szép
nápolyi öböl elé, s látszólag kihült, de hőn verő kőkeblén az édes bort
s a legillatosabb narancsos berkeket ápolja, e csöndes kis világon, mely
a legzajongóbb nagyváros közelében a megelégedett kisvárosi lét
mérsékelt és ép érvelésével éli napjait, e külön hazában, melynek fiai
soha sem vágyakoztak ki a nagyvilágba, oly női nemzedék terem, mely az
én ízlésem szerint az asszonyi állat legszebb és legnemesebb typusa.
Terem és újul tisztán és vegyítetlen, az ősrómaiak sűrű vérével ereiben,
Itália ős tüzével szemeiben, a fenséges egyenmérték antik vonalaival
arczában, egy klasszikus nép szép rhytmusával minden mozdulatában. Mind
ezt még emeli e bronz arczok kellemes mélasága, melyet az északról oda
szakadt jövevény kihívó tekintete sem komolyabbra, sem derültebbre nem
változtathat; a szép arcz ilyenkor sem el nem fordul, sem el nem pirul,
hanem csöndesen, harag nélkül, a mélyre nyúló pillák lebocsátása által
elzárulva azt látszik mondani: «Nem ismersz». Nem állítom, hogy e
szigeten sok oly kiváló szépség legyen, ki első látásra fölizgatja
érzékeinket; de minden lakóival köz a capribeli szépség, s jut belőle
még a poros napszámosnőnek is, ki téglát hord a házépítéshez, gazdagon
diszíti a pórleányt és nyomai világosan megvannak a matróna megviselt
arczában. Bizony megfogható, hogy a kedélyes Albergo-Pagano-ban
csapatosan ütnek téli tanyát a festők. A természet sehol sem szebb, mint
itt. Az újat, a mit évenként hoz, busásabban és korábban nyujtja, mint
egyebütt, a régit pedig, a mit ezredéven át teremtett, e klasszikus
nemzedékben, mely gót, vandal s egyéb barbarokkal össze nem keveredett,
csodásan tudta fentartani.
[: Ezen esetlenül faragott szigeten.]
– Az ön rajza, – jegyzé meg itt Tessen báró, – igen csábító. De
csudálnám, ha a mai barbárság, a festő és nem festő german nép, mely a
déli szépségen könnyen fellobban, nem ejtett volna némi csorbát e
szigetfaj tisztaságán. Herczegséged például nem tesz rám oly benyomást,
mintha ily alkalom adtán a Schopenhauer-féle «szenvtelen szemlélet»-tel
beérné.
Portenstein herczeg mosolygott.
– A mi engem illet, igaza lehet. A festők e helyen kevésbbé
hevülékenyek, mint az ember gondolná. Először is attól tartanak, hogy a
legkisebb meggondolatlanság megfosztja őket mintáiktól, melyek a szülék
szigoránál fogva úgy is bajosan kaphatók; másodszor pedig tapasztalás
mutatja, hogy a hódításnak itt nagyobb az ára, mint másutt. Sokan, kik
szeretőre halásztak, feleséggel tértek haza vagy pedig ott ragadtak.
Törököt fogtak.
– Sapristi! Ez nagy paragrafus.
– Reám nézve nem, – felelé a herczeg.
– Azt meghiszem, – szólt nevetve Tessen. – Nem kell attól félni, hogy
egy capribeli parasztlányból Portenstein herczegnőt csináljon…
– Ellenkezőleg, kedves báró. Nagy szerencsének tartanám, ha oly nőre
akadnék – akár Capriban, akár Chinában, – a ki ily elhatározásra
rávehetne.
– No, no!
– De bizony. Elengedtem önnek úti benyomásaim részletes rajzát. Csak
általában említettem, hogy a szabadulás mámora fogott el, a látás,
tapasztalás és tudás édes szomja éledt fel bennem akkor, midőn egyszerre
a messze világra utalt végzetem. E szerint ön azt gondolhatná, hogy azon
tisztító katasztrófa után, melyet Melitta baronessenek köszönhettem,
mint szárnyas angyal lebegtem a lét fölött. Pedig az ellenkező történt.
Abba hagytam a kártyázást; de élni kezdtem világomat, a mit azelőtt nem
tettem soha. Persze, Berlinben elsőrendű világfinak ismertek. De édes
Istenem! Mi az, a mit a nagy város viveurnek nevez! Oly ember, a ki
nappal alszik s alkonyatkor kél, hogy a világot gázfényben tekintse; oly
ember, ki társaságban ebédel, társaságban jár színházba, társaságban
kártyáz, s a társaság kedveért tart szeretőt, mert volt-e már világfinak
titkos szerelme? Egyáltalán köztudomású, a kártyás ember nem tud
szeretni. Maga Venus üljön ölébe, ő mégis csak a végzetes ötösre gondol,
mely százezer márkát hozhatott volna, ha véletlenül négyes talál lenni.
Elég az hozzá, én a nagyvárosban, harmincz éves korom ellenére, soha sem
szerettem… még rossz értelemben sem. Az új élet fölkeltette bennem e
nemes érzéket is. Olyan lettem, mint a megifjodott Faust, a ki (persze
nem a könyvtárból, hanem a kaszinóból) kilépett a valódi életbe, az új
ifjúság varázs-italával ereiben. Valóban nekem _minden_ asszony Helena
volt. Egy cseppet sem szégyenlem bevallani, hogy nem volt egykönnyen nő,
a kit öregellettem vagy fiatallottam, a kit szépnek vagy rútnak találtam
volna arra, hogy érdekeljen; mihelyt csak olyan volt, hogy még meg
kellett hódítani, már érdemesnek találtam, hogy ostromoljam.
– Ördögöt! Válogatás nélkül?
– Semmiben sem voltam válogatós, csak jellem, temperamentum dolgában.
Minden asszony egyéniség, az egyéniség pedig mindig fölfedezés. Csak egy
neme van a nőknek, a melyben semmi egyéni nincsen és mely a fajban ki
van merítve: a megvásárolható asszony. Mondhatom, a legerkölcsösebb
kéjencz vagyok, a ki valaha létezett. Utálom és kerülöm az erkölcstelen
asszonyt.
– Ehem.
– Semmi ehem. Erkölcstelennek csak azt a nőt nevezem, a ki eladja magát.
– Értem, – mondá Tessen kedélyesen. – Erkölcsösnek nevezi azt a nőt, a
ki szerelmében nem ismer törvényt, csak a szerelem törvényét. Csakhogy
az ily nő a hűséget sem ismeri el törvénynek. Ha aztán nem máshoz, hanem
önhöz is hűtelen, akkor is elismeri – erkölcsét?
– Minden esetre, – mondá a herczeg mosolyogva. – Csakhogy én rajtam az
efféle meg nem eshetik.
– Alapos okai lehetnek e biztos föltevésre, – jegyzé meg a báró, – nem
firtatom.
– Egyetlen egy okom van, de ez elégséges. Én minden nőt csak _egyszer_
szeretek életemben.
– Ménkőbe! Akkor nyugtalan élete és hálátlan szíve lehet.
– Akár szívtelennek is mondhat. Küstner is annak nevezett. Pedig –
– Küstner? Szabad tudnom, ki az a Küstner?
– Küstner Oszkár, az a fiatal festő, kire engem az ön Párducza, vagy
hogy hívják, emlékeztetett.
– Furcsa, – mormogá Tessen magában, – hogy ő is Oszkár.
– De csak most veszem észre, mily kanyarodóra tévedtem. Hisz Küstnerről
akartam önnek szólni és Spadaro Carmeláról – jó barátomról, a kit
elvesztettem és a nőről, a kit elszalasztottam.
– Ah, elképzelem! A jó barát, a ki mindenünk, jobb felünk, második
énünk, s a ki végül a szeretett nőt elkapja orrunk elől! Régi história!
– Mi jut eszébe? – kiáltá a herczeg oly élénken, mintha fel akarna
szökni helyéről. – Hogy jön ily gondolatra? De nem, – folytatá
nyugodtabban, – ön nem ismeri Oszkárt. Igaztalan volt irántam,
hálátlanúl, gyerekesen, ostobául cselekedhetett, de csalárd – az nem
lehetett soha. Hallgassa meg, milyen ember, mielőtt ítélne róla.
Velenczében találkoztunk. Csinos, erőteljes fiú volt; nyilt arczán annyi
egyenesség és férfias dacz, hogy viseltes ruhája álöltözetnek látszott.
Ott ült az akadémiában és másolt. A fiatal ember minden körülmények
között feltűnt volna; de a hogy a tisztes nyomor minden jeleivel e
foglalatosságban láttam, mely oly nyomorultan fizet, kiváncsiságommal
együtt részvétemet is felköltötte. Néztem munkáját, eleinte csak üres
bámészkodásból, aztán azzal a szándékkal, hogy veszek tőle valamit, hadd
szerezzen hozzá illőbb öltözéket. De nevezetes volt, hogy mily rosszúl
másolt. Ha ott nem függ előtte a kép eredetije, bajos lett volna
megmondani, hogy mi akar lenni a másolat. Nem is mertem dicsérni a
művét; azt hittem, okvetetlenűl észre venné, hogy alamizsnát szántam
neki. Csak ott álltam a háta megett s mikor egy ízben hátrafordúlt, meg
nem álltam, hogy meg ne rázzam a fejemet.
– Rossznak találja a képet, uram? – mondá mosolyogva, megütközés nélkül.
– Nincs annyira rosszúl festve, mint rosszúl látva, fiatal ember. Ön más
valamit fest, mint a mit festeni akar. Pardon, – tevém hozzá, – ez csak
az én véleményem.
– Egészen helyes vélemény, uram, mihelyt fölteszi, hogy azt akarom
festeni, a mit itt magam előtt látok. De ez nem volt szándékom.
– Ah! Ön tehát nem másol?
– Másolni is szoktam, – felelé a fiatal festő némi pirulással; – de csak
oly képeket, melyeket el akarok adni.
– Érdekelne, – felelém gyorsan, – ha jó másolatát kaphatnám a Carpaccio
zenélő angyalainak. A mit ön itt csinál, az inkább csak variánsa; van
talán kópiája?
A fiatal ember az állvány mellől, a hol több kép volt visszáról
felállítva, kihúzott egyet. Oly meglepően hű másolat volt, hogy
elkiáltottam magamat bámultomban.
Ez önkéntelen bók mintha bosszantotta volna. Az árát kérdeztem s kissé
habozva 100 lirát mondott; hozzátette aztán, hogy ha sokalnám, olcsóbban
is adná. Az utóbbi mondást hallatlanná tettem és a képet megvettem; az
örömet is sikerült valahogy ignorálnom, melyet a gyors alkú fölött
akaratlanúl elárult. Megmondtam neki a nevemet, a fogadót és bucsúztam,
– de pár lépést téve, visszafordultam és csak odavetve mondám, hogy tán
ráérne személyesen hozni el a képet a másikkal együtt, mely nem eladó,
mert szeretném a kettőt összehasonlítani és fölfogásáról vele
beszélgetni.
Este felé elhozta a képeket s ezzel alkalmat adott ismeretséget kötnöm
egy oly emberrel, a ki minden irányban határozottan vonzott. Fiatalsága
daczára volt kifejlett, noha szögletes jelleme, szilárd és benső művészi
meggyőződése. A két utánzási mód közti különbséget érdekesen fejtegette.
Másolatait, – úgymond, – azért csinálja, hogy megélhessen, szabadabb
reproductióit azért, hogy haladjon. Az utóbbiaknál az eredetiből csak a
tárgyat és az adott világítást szokta elfogadni, hogy e kereten belől
szabadon próbálja ki tehetségét. Ez a gyakorlat érdekesebb és szerinte,
érdemesb is a másiknál. S a hogy a két festményt egymás mellé tette,
magam is úgy találtam, hogy a másod alkotás többet ért a másolatnál.
Megmutatta, hogy a másolatban, bármily hűnek látszott az egész, minden
részlet merev, félénk és elfogult, a «tanulmány»-on ellenben minden
mozdulatteljes, merész és szabad; hogy az egyik minden tökéletlensége
mellett annál jobban lekötheti az embert, mentűl tovább nézi, míg a
másik csak az első, futólagos tekintetet bírja kiállani. Midőn
lassanként belemelegedett – mert eleinte nehézkesen és csak szavaimra
válaszolva beszélt, – művészi fejlődésére vittem a szót, hogy
rátérhessek személyes viszonyaira. Ez megint szófukarrá tette. Annyit
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Carmela - 03
  • Parts
  • Carmela - 01
    Total number of words is 3995
    Total number of unique words is 2089
    31.5 of words are in the 2000 most common words
    43.0 of words are in the 5000 most common words
    49.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Carmela - 02
    Total number of words is 4108
    Total number of unique words is 2006
    31.9 of words are in the 2000 most common words
    43.9 of words are in the 5000 most common words
    50.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Carmela - 03
    Total number of words is 4106
    Total number of unique words is 1980
    32.0 of words are in the 2000 most common words
    44.7 of words are in the 5000 most common words
    50.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Carmela - 04
    Total number of words is 4004
    Total number of unique words is 1879
    34.4 of words are in the 2000 most common words
    46.8 of words are in the 5000 most common words
    53.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Carmela - 05
    Total number of words is 4134
    Total number of unique words is 1992
    31.3 of words are in the 2000 most common words
    45.3 of words are in the 5000 most common words
    53.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Carmela - 06
    Total number of words is 4121
    Total number of unique words is 1937
    34.1 of words are in the 2000 most common words
    47.1 of words are in the 5000 most common words
    53.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Carmela - 07
    Total number of words is 4182
    Total number of unique words is 1949
    32.8 of words are in the 2000 most common words
    46.9 of words are in the 5000 most common words
    54.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Carmela - 08
    Total number of words is 4083
    Total number of unique words is 1961
    34.7 of words are in the 2000 most common words
    48.8 of words are in the 5000 most common words
    55.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Carmela - 09
    Total number of words is 4107
    Total number of unique words is 1920
    32.6 of words are in the 2000 most common words
    47.8 of words are in the 5000 most common words
    55.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Carmela - 10
    Total number of words is 4167
    Total number of unique words is 1891
    35.9 of words are in the 2000 most common words
    49.9 of words are in the 5000 most common words
    57.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Carmela - 11
    Total number of words is 4089
    Total number of unique words is 1886
    34.4 of words are in the 2000 most common words
    47.5 of words are in the 5000 most common words
    54.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Carmela - 12
    Total number of words is 4159
    Total number of unique words is 1854
    34.8 of words are in the 2000 most common words
    47.5 of words are in the 5000 most common words
    55.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Carmela - 13
    Total number of words is 4245
    Total number of unique words is 1900
    33.2 of words are in the 2000 most common words
    47.8 of words are in the 5000 most common words
    54.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Carmela - 14
    Total number of words is 4147
    Total number of unique words is 1896
    32.8 of words are in the 2000 most common words
    47.3 of words are in the 5000 most common words
    54.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Carmela - 15
    Total number of words is 4102
    Total number of unique words is 1982
    33.2 of words are in the 2000 most common words
    47.1 of words are in the 5000 most common words
    54.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Carmela - 16
    Total number of words is 2033
    Total number of unique words is 1035
    37.4 of words are in the 2000 most common words
    52.0 of words are in the 5000 most common words
    58.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.