Budapest: Regény - 04

Total number of words is 4212
Total number of unique words is 1948
33.5 of words are in the 2000 most common words
46.3 of words are in the 5000 most common words
51.7 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
tehetetlenségében is egyre gyötör a szerelmi sóvárgás. Ott tartja
magánál és ápolja csikorgó foggal és hangos szitkokkal, de nem rúgja el
magától, amint joga volna hozzá.
A Ferenciek temploma elé ért és nyomorúságában kábult álmodozásában
vágyat érzett, hogy a lelkén könnyítsen. Belépett; a nagy hajóban csak
néhány szál gyertya égett s ő leborult a hideg kőre és buzgón,
kétségbeesetten imádkozott a halálhoz, hogy váltsa meg ettől az élettől.
Nagysokára megkönnyebbülten emelkedett föl, kisurrant a kétoldalt
térdepelő koldusok során át, akiknél semmivel sem volt gazdagabb s
belevetette magát az újból zsibongó utcába, a vásárra és sétára induló
sokaságba, melynek mindenik tagját boldogabbnak hitte saját magánál.
Pedig nagyon sokan a leányok és asszonyok közül utána fordultak és
csodáló irigységgel mondogatták:
– Milyen szép termete van! Bizonyosan színésznő.

3.
Mint koldus katona mellét a vitézségi érem, úgy ékesíti a Dermákék
szegénységét a nagy faragott könyves szekrény. Elkerültek a régi,
mahagoni üvegszekrények, el a festmények, a kényelmes bőrkarosszékek, az
ezüst nászajándékok, a négy szobára való kényelem. És elkerültek még a
könyves szekrény lakói is, mind sorba, amint a szükség az antikváriushoz
kergette őket. Kettő maradt csak meg belőle: egy öreg elnyűtt Kant, meg
a Longfellow költeményei. Ezek is kivándoroltak a könyves szekrényből a
Jani fiú iskolás vackába. A könyvek helyét most a család ruhaneműje
foglalja el, Longfellow porosan az iskolás könyvek aljára van temetve,
mivel a Jani fiú nem ért angolul, de legfelül van Kant, mivel németül
tud s egyre bujja ezt a mélységes, érthetetelen könyvet s érteni véli,
amiket kiolvas belőle, mikor este, dolgai végeztével odaül az asztalhoz
és beletemetkezik.
Hét óra felé a könyves szekrénynek még más hivatása is van. A kiugró
párkányra terül egy piros szalvéta, arra meg sorjába három karaj kenyér
kerül. Egy a Janié, egy a Sárikáé és egy az Éváé. Össze-vissza, a mama
porciójával együtt félkilót nyomnak, ára hat krajcár. Meg van terítve
vacsorára. És ezzel ki van tűzve a fürgeségnek, meg az életrevalóságnak
a pályabére is. Aki hamarább ér haza, a Bulyovszky-utcába, az
válogathat. A nagy bérház harmadik emeletén ilyenkor tavasszal esti
homály és csöndes zsibongás uralkodik. Haza szivárognak a munkás
emberek, asszonyok, az alsóbb emeleteken a kishivatalnokok, itt-ott
egy-egy elkésett gyermekcsapat, melyet a közel városliget lombtalan fái
és korai vurstli mulatságai csábítgattak. Szegény, füstös, piszkos
környezet. Be messze esik a nagyvilágtól! Az a három darab kenyér
azonban kihat a messze távolba. A zsibárús-utcából miért törtet
lelkendezve hazafelé a kis masamódleány? A Ferenc-körútról miért vágtat
lihegve egy nyurga, éhesképű és foltosnadrágú fiú? S az Andrássy-úton, a
terézvárosi templomórára eső tekintet következtében miért válik sietőssé
a gondolataiban elmélyedt, sugár, úri tartású, elegánsan öltözött szép
hölgy járása? Hét óra van, a kenyér ki van terítve a könyves szekrényen.
Siessünk, aki előbb jön, az kapja a legnagyobb darabot. S nemcsak azt. A
kis masamódleánynak, a Sárinak, keserves tapasztalatai vannak, a
bosszúság könnye tolul a szemébe, mikor rágondol. Neki dolgoznia kell,
neki be kell várnia a hétórai harangszót, ellenben ez az Éva akkor mehet
haza, amikor akar. Most is bizonyára otthon van már és ma sem volt
otthon ebédre. Jó ez, mert ilyenkor a mama sietve kiosztja az ő
porcióját is, de rossz is, mert ilyenkor Éva se nem szól, se nem kérdez,
hanem megeszi a másik kenyérporcióját is. Ha ugyan éhes. Most azonban
délben látta, hogy egy katonatiszt jár utána, lehet, hogy azzal ebédelt.
Be jó volna! Talán a maga kenyerét is otthagyja, amint néhányszor
megesett. De azért siessünk, hátha nem ebédelt a katonatiszttel!
Ebből az okból, mint már tudjuk, az aggodalma nem volt alaptalan. Éva a
kapuban kissé megpihent, nagyot lélegzett, aztán nekivágott a három
emeletnek, finom szoknyáját könnyedén felfogta, hogy az előtte járó
fejkendős asszonyok és kopott ruhás munkáslányok félő ihlettel bámultak
le reá. Gőgös, rideg teremtés a kisasszony, nem barátkozik velük úgy,
mint az édesanyja. De ha bántja is őket, természetesnek találják.
Teheti: egy államtitkárnak a szeretője.
Aztán benyit a piszkos konyhába, bal felől az ajtó résén világosság
hatol ki és rekedtes füttyszó hallszik. Haas úr, a technikus hónapos
bérlő, mint mindig, most is idehaza van már. Jobbfelől teljes a
sötétség, az ablak mellett biztos körvonalakban megismeri az édesanyját,
aki nagyobb nálánál, szikár, beesett arcú asszony. Most is, a vak
sötétségben, pápaszemmel az orrán, mélyen a himzés fölé hajlik, úgy
rontja a szemét, hogy petroleumot takarítson.
Éva nem köszön, az anyja föl se néz a munkájából. Itt nem igen szoktak
beszélgetni, hacsak nem veszekednek. Éva leteszi kalapját s a
könyvesszekrényhez lép. Ott van a három darab kenyér. Sorra kézbe veszi
őket s méregeti a súlyukat. Megtalálja a legnagyobbat és beleharap.
Aztán vetkőzni kezd. Az elegáns hölgyből két perc alatt lompos,
perkálruhás szegény leány lesz. Aztán visszadűl a kopott, széles
divánra, melyről lepattogott a bőr fénye s ki-kibújkál a lószőr és
csámcsogva eszik. Csakhamar elfogyasztotta a porcióját. Ekkor fölkel és
elveszi a másik darabot is.
– Nem hagyod?
Élesen rikácsolva, mint a kakadu szava, sivít ez a két szó az ablak
mellől. Az első, melyet reggel óta az anya leányához intézett.
Éva rá se hederít, beleharap a kenyérbe, az egyszer megindult nyelv
pedig rázúdítja a szakadatlan szidalmakat. Hogy egész nap kószál, isten
tudja merre, aztán hazajön és eleszi szegény testvérhuga elől a
kenyeret, aki dolgozik és keres. Hogy nem szégyelli magát, hogy nem
gondolkodik-e, meddig mehet ez így, mi lesz belőle. Hogy nincs érzése
még az anyja iránt sem, aki vakra dolgozza magát, az öccse iránt, akinek
a cipőjébe befolyik a víz, míg ő selyemben pompázik. Végtelen, keserű és
gyűlöletes áradozásban önti rá édes anyja a szót, amire ő nem válaszol,
csak hangosabban csámcsog s hogy még jobban ingerelje, a kenyér
elfogyasztása után, halkan fütyülni is kezd. Végre pedig föláll, kimegy
a konyhába, ott meggyujtja a kis petroleumlámpát és behozza.
Dermákné feléje ugrik, mint a madár, ha fiókját támadják.
– Nem hagyod a lámpát? Annyi pénzed van? Félnyolckor nem lehet lámpát
gyujtani.
– Olvasni akarok, – mondja Éva kurtán. A gyenge fénynél látni az arcát,
provokáló, gúnyos mosolyra szorult a szája, hosszú, szép pillája pedig
megátalkodottan félig lehunyva.
És nem is törődve többé édes anyja átkozódásával, odaült a kicsi
négyszögletes asztalhoz, felütött egy regényt és úgy tett, mintha
egészen belemerült volna. Dermákné – mit tehetett egyebet, voltaképpen a
lányának igéző hatalma alatt állott – nagymérgesen fogta a hímző-rámát s
a széket lecsapva, kemény szitkok közepette ő is odatelepedett az
asztalhoz.
Ajtócsikorgás és rekedtes füttyszón a kőrösi lány dala hallszik. Valaki
poroszkál a konyhában, aztán a külső ajtó is megnyikordul. Haas úr ment
ki, bizonyára egy pohár vízért. Az anya hímez, a leány olvas. Néhány
perc mulva ismét nyikorog a külső ajtó és most egy borízű férfihang halk
enyelgésére fiatalos, elfojtott kacagás válaszol. Éva fölüti a fejét, az
anyja meg se moccan.
– Sonka, – mondja a férfi.
– Jó, – hallik a leány felelete – de mind megeszem ám.
– Nem bánom, még egy fél almát is adok, csak jőjjön…
Ekkor nyílik az ajtó és beront a kis Sárika. A köszönés ebben a házban
nem szokás, az ajtótól a könyves szekrényig a három lépést a kis leány
egy ugrással megteszi s a szeme körüljár a szobában, az anyjára, a
nénjére s körül az ágyra, a divánra, meg az ajtóba vert szögekre, ahol
ruhadarabok lógnak. Azt nézi, itt van-e már Jani. Nem látván se őt, se a
kalapját, az egyetlen darab kenyérről megállapítja, hogy ez nem ő rá,
hanem Janira vár, ennélfogva le sem vetkőzve, a kezébe kapja és
beleharap.
– Úgy, úgy, – mondja most keserűen Dermákné – te meg fald föl a bátyád
falatját.
– Én se jövök mulatságról, – felesel a kis leány – neki szólj, ne nekem.
És ezzel egy-kettőre bekapta az egész porciót, aztán lecsapja vékonyka
gallérját, meg ferde kalapját és szintén odatelepszik az asztalhoz. A
két tenyere közé fogja az arcát és szétterpeszkedő könyökeit
odatámasztja az asztalhoz. Inkább unalmában, meg hogy a nénjét
bosszantsa, veszi fel újból a beszéd fonalát.
– Hát mért engeded, hogy Éva két kenyeret egyék?
Éva magában mosolyog és föltekintve olvasmányából, mondja:
– Te is megetted az ebédemet.
– A te ebédedet? – szól gúnyosan a kis leány – mintha bizony te nem
ebédeltél volna.
– Ó igen, – szól Éva – még pedig nagyszerűen, ötféle pecsenyét és
hatféle tésztát.
– Én bizony elhiszem, – szól a kis leány – de csak járj te az ilyen
ebédekre, nekem nem kell.
– Hallgatsz? – szól Éva csöndben.
– Miért? Tán _te_ parancsolnál nekem?
– Igen, én.
– Hát próbáld meg. Még az kellene, hogy _ilyennek_ engedelmeskedjem.
Sértően, maróan és kárörvendően hangsúlyozta az _ilyen_ szót. Éva
fölemelkedett és feléje ütött. A kis leány fölpattant az asztalról és
szemtelenül vihogva állt meg az ajtóban. Éva egy darabig gyűlölködve
nézett rá, aztán ismét elmerült az olvasásban. Dermákné nem hederített
rájok, amikor a leányok veszekednek, neki nyugalma van.
A kis leány visszaült az asztalhoz és türelmetlenül izgett-mozgott.
Unatkozott is, meg valami járt a fejében. A Haas úr vacsorája, amire
meghívta. De hát félt Évától, aki soha sem engedi bemenni a szobaúrhoz.
Az imént is csak azért akart veszekedni, hogy oka legyen kimenni a
szobából. De nem sikerült, ez az Éva nagyon türelmes. Bizonyára vaj van
a fején.
Ekkor nyílt harmadszor az ajtó: haza jött a Jani. Egy kicsit liheg a
gyors lépcsőmászástól, a tüdeje nem éppen a legjobb. Bő, nem az ő
testére szabott felöltő van rajta, de a műértő zsibárús hallatlan
kopottsága, meg a bélése teljes feslettsége mellett is megismerhette az
előkelő származást. Valóban, Jani előtt ezt a kabátot egy államtitkár
viselte, persze, nem úgy, mint ő, télen is. Nagy kék szeme van a nyurga,
bibircsókos fiúnak, abban fellobog az ifjúságnak, meg a magába
merengésnek tüze, mely nem mer nyiltan kicsattogni, mivel a szegény fiú,
ebben a környezetben, másutt meg gyámoltalanságánál fogva gúnyban és
elnyomottságban szemérmetesen és szégyenkezve rejtegeti a lelke
gazdagságát, melyről különben már elhitették vele, hogy csak gyerekes
képzelődés.
A fiú szintén nem köszön, de kezet csókol az édesanyjának. Aztán csak
egy tekintetet vet a könyvesszekrény párkányára és szó nélkül, csak egy
halk sóhajjal törődik bele a ténybe, hogy nincs vacsora. Az ablak
sarkában, a földre tett kis deszkán vannak az irkái, meg a könyvei. –
Jani a hetedik gimnáziumba jár – onnan szedi elő azt a rejtelmes német
könyvet, amelyről hallotta, hogy ebben foglaltatik az emberi elme
legnagyobb bölcsesége és beletemetkezik. Nem érti ugyan, csak az egyes
szókat, hanem hozzákomponál magának belső tartalmat is. Olvassa Kantot s
amit kiolvas belőle, az a maga ügyefogyott eszének a gyerekes
tákolmánya.
Az édesanyja rajta nyugtatja tekintetét, önfeledten, csak egy percre s
ebben a nézésben nyilatkozik meg az egyetlen érzelmes fölgerjedés, amit
ebben a családban tapasztalhattunk. A fiú megérti a tekintetet és szíve
melegen fölsajog. Gondolja is, hogy mások ilyenkor megölelik az
édesanyjukat s hallanak néhány gyöngéd szót, de itt csak a mivoltuk
durva felét fordítják kifelé. A gyöngédség, a szeretet meghúzódik belül,
mint a vad a barlangjában. Jani meg is szeretné nyugtatni az édesanyját:
ne sajnálja nagyon, mert ma szerencsére uzsonnát kapott. Kávét és
kuglófot. Amiből nem evett ugyan annyit, mint szeretett volna, de mégis
élvezett valamit. A Ferenc-körúton lakik ugyanis a legjobb leckéje, a
Bellágné. Kábítóan gazdag, szép, fiatal asszony, a saját házában lakik s
amikor későn uzsonnázik, vagy kedve támad másodszor uzsonnázni, akkor őt
is megkinálja egy csésze kávéval.
Bellágnéval a fiú sokat foglalkozik, olykor Kantja mellett is rá
kalandozik az esze. Mert Bellágné is áldozat, meg boldogtalan. Vagy öt
hónappal ezelőtt még szobalánya volt a Bellágéknak, de a gazdag ember
beleszeretett és feleségül vette. Hát mi van ebben, amin fönn lehetne
akadni? Csak azért, mert szegény volt, ne lehessen tisztességes felesége
egy tisztességes embernek? Nincs műveltsége. De hát azt meg lehet
szerezni és a fiatal asszony törekszik is reá. Ezért tanul most nála
írni és olvasni. Későbben majd egyebet is fog tanulni, hiszen még csak
tizennyolc éves. És mégis! A mostohalányai nem akarják elismerni, a volt
szobalányukat nem akarják anyjuknak fogadni. Istenem, milyen előitéletes
a világ. Ezt a szép és jó asszonyt lenézik és kerülik, mivel szegény
leány volt. Nem is érintkeznek vele, a lakást kétfelé választották,
külön bejáratuk van s éppenséggel nem is látják a mostohaanyjukat. Jani
nem is látta őket soha, pedig négyszer hetenként fordul meg a házukban.
Bellágnétól hallotta, hogy felfuvalkodott hiú teremtések, öregebbek is
nálánál s csak az bántja őket, hogy a mostoha anyjuk fiatalabb is, szebb
is, meg hogy kevesebb vagyon néz majd rájok az új házasság miatt.
Ez valószínűbb is, mint amivel a lányok rágalmazzák Bellágnét, hogy
elszédítette és fondorlattal behálózta szegény apjukat, aki oly soká
becsületes, szolid öreg ember volt, aki a gyermekei mellett soha nem
érezte még valakinek szükségét. Hát lehet valakit szerelemre csalni? A
szerelem ugyanis magasztos érzelem, mely úgy fakad a szívben, mint a
vadvirág, se beleplántálni, se beleerőszakolni nem lehet. És Bellág úr –
csak egyszer látta a szürke, bozontos szakállú, testes öreg kocsigyártót
– nemes ember, amikor csak a szíve szavára hallgatott s nem vált rabjává
a maga előitéletének, mely a vagyon szerint különbséget tesz ember és
ember között.
A Jani fiú fölriad.
– Mit akarsz? – kérdi Dermákné Évától, aki hirtelen fölkelt.
Jani csak most vette észre, hogy a huga nincs a szobában.
– Be akarom hozni – szól Éva izgatottan – nem engedem meg, hogy egyedül
legyen bent a szobaúrral.
– Úgy? – mondja csípősen Dermákné – talán irigyled tőle azt a falat
sonkát?
– Nem bánom, – mondja Éva felindultan – ha egy egész disznót eszik is
meg, de azt nem szabad engedni, hogy ez a liba ott bent egyedül legyen
egy férfival.
– Hadd legyen – mondja pattogva Dermákné – hadd egyék, ha hozzájut. Te
pedig a legutolsó vagy, aki féltheted a hugodat.
Éva már az ajtóban volt, csak onnan szólt vissza:
– Beszélhet anyám, ami tetszik, amíg én itt vagyok, vigyázni fogok arra
az ostoba libára és nem hallgatok senkire.
Ezzel becsapta maga után az ajtót s keményen berontott a másik szobába.
Keskeny, egyablakos szoba volt. A bútorzata egy ágy, egy bádogmosdó, egy
szekrény, egy nagy négyszögletű asztal, meg egy könyvespolc. Az asztal
nagyobbik részét egy óriási rajztábla foglalta el, e mellett ült Haas úr
és még falatozás közben is dolgozott. Az asztal sarkában ült Sárika és a
papirosról fölváltva Haas úrral szedegette föl a sonka-szeleteket.
– Jó estét, Haas úr, – szól Éva sietős hangon – bocsánat a
háborgatásért. Gyere be, Sári, a mama hí.
A kis leány pislogó szemmel néz a nénjére. Haas úr egyet tol a
rajztábláján, amivel a helyéről való tisztelettel teljes fölállást
markirozta s széles száját barátságos vigyorgásra húzva, mondja:
– Ejnye, be kár, Sárika kisasszonyt vacsorára hívtam.
– Tudom, – mondja Éva nyersen – de Sári kisasszonynak otthon is van
vacsorája. Siess, mert a mama haragszik.
– Nem igaz, – mondja most dühösen a kis leány – a mama nem is hí, te nem
akarod, hogy itt legyek.
– Hát akkor én nem akarom, hogy itt légy, – mondja Éva határozottan –
azonnal jőjj.
A kis leány nem mert ellenkezni. Dohogva fölkelt s még egy nagy szelet
sonkát vett a papirosról. Majd hogy a meghátrálását födözze s még egy
gombostűszúrással megboszúlja magát, hozzátette:
– Hanem te se maradj itten.
Éva lesújtóan nézett reá, de nem szólt semmit. Haas úr belekezdett a
kőrösi lány nótába – ezt talán még álmában is fújja – úgy mondta:
– Ejnye be kár, hanem aztán visszajöhet a kisasszony? Hiszen nincsen
benne semmi rossz, én úgyszólván a családhoz tartozom, ugy-e?
– Nem illik, – mondja Éva szigorúan – ha hozzánk jön, Haas úr, szívesen
látjuk, hanem egy ilyen tacskónak semmi keresete egy fiatal ember
szobájában. Ajánlom magamat.
Odabent aztán isten igazában megindult a hadd el hadd. A kis leány, mint
a pulyka felfújta magát és az anyja födözete alatt megszólaltatta dühe
ütegeit. Hogy csupa irigység az egész, hogy azt hiszi, mindenkinek csak
őrá szabad néznie, hogy nem mindenki olyan, mint ő. Hogy persze, ő csak
rosszat gondolhat, ha valaki egy fiatalemberrel van együtt stb.
Éva ismét könyvébe temetkezett s a mérges kis csípésekre absolute nem
reagált. Ez ingerelte Dermáknét s most már ő vette át a Sárika
taktikáját. Hogy voltaképpen igaza is van, hogy másnak kell lennie
annak, aki olyan finnyás és féltékeny a leánybecsületre. Hogy mit is
gondol? Az a fiatalember nem olyan, amilyenekkel Évának dolga van.
Megártott volna Sárinak az a falat sonka? Persze szeretjük adni az úri
kisasszonyt, de akkor legyen is miből. Csakhogy a kisasszony fönn hordja
az orrát s azt hiszi, övé a világ. Szégyenszemre összeállt azzal az
emberrel, azzal a gazemberrel és köpte a markát, hogy méltóságos asszony
lesz belőle. Hogyis ne, lekenyereztette magát egy pár rongygyal s most
abban henceg. Pedig még a legutolsó leány is többet vasalhat ki a
férfiakból. Most pedig itt ül azzal a síma pofácskájával s nem sül ki a
szeme szégyenében.
– De édes anyám, – könyörög most Kantjából föltekintve a fiú.
– Hallgass! – rivall rá az anyja s a fiú úgy összehúzta magát, mint
mennydörgéskor a kölyök macska – tudom én, mit beszélek. Az a Deméndy,
úgy látszik, okos ember volt, keresztül látott rajtad s még jókor a
faképnél hagyott. Különben mit bánom én? Ha már annyira sülyedtél, kár a
fele úton megállani. Eredj az utcára, úgyis ott lakol. Tán a szép ruhád
megtetszik valakinek, hisz úgyis ez lesz a vége.
Sárika, a tizenötesztendős Sárika sugárzó arccal hallgatta ezeket. Éva
az asztalra csapott, mire Dermákné hirtelen elnémult. De ezzel már
visszanyerte önuralmát s a képzelhető legnyugodtabb hangon, lassan,
meggondoltan felelt:
– Gyalázat, hogy így beszélsz a tulajdon lányodról. Hanem hallod, mondok
neked valamit. Nagyon jól megértettem, mi rejlik az alatt az erkölcsös
korholás alatt. Te akarsz az utcára küldeni, hogy pénzt szerezzek, amint
hogy édes kedves lányod voltam, amíg pénzt hoztam. Csakhogy abból nem
eszel. Amíg élsz, itt fogsz engem látni és el fogsz engem tartani, mert
ez kötelességed.
Ezzel fölkelt, becsapta a könyvét, megvetette az ágyát és vetkőzni
kezdett. Dermákné nyelve tovább pörgött, nem hederített rá. Belebújt az
ágyba és magára húzta a dunyhát. A fal felé fordulva, úgy feküdt
mozdulatlanul, behunyt szemmel, mintha aludnék. Mikor Dermákné kifordult
a szobából, egy kéz símogató érintését érezte a haján. Egy kicsit
föltekintett, Jani állt előtte, könnyező szemmel és remegő hangon
suttogta:
– Ne törődj vele, Éva, ne hallgass a mamára.
– Hagyj békén, – szólt durván, de azért lopva fogta az öccse kezét és
megszorongatta. – Nem kérek a sajnálkozásból.
Sárika is vetkőzni kezdett, a két leány, aki annyira nem fért meg
egymással, közös ágyban aludt. Jani ott maradt a petrolum-lámpa előtt,
de amint Dermákné visszatért, kiadta a kommandót:
– Elég volt a petroleum-égetésből.
És Jani szó nélkül, a mondat közepén, becsapta a könyvet s fölkereste
hálóvackát. A földön vetett neki ágyat édesanyja, ő maga a divánon
aludt. Öt perc mulva sötét volt a szoba s csak a Sárika boszús
nyöszörgése hallatszott, aki Éva mellé feküdve, eredménytelenül
ostromolta a dunyhát, hogy jobban betakarózhassék.

4.
A Jani fiú meg mert volna esküdni, hogy amit Éváról, meg arról a
jóságos, kiválóan előkelő úrról beszélnek, merő rágalom. Ezért sajnálta
olyannyira, hogy belevérzett a szíve is. Éva nem rossz, csak
boldogtalan, amilyen boldogtalan csak kiválasztott nemes lélek lehet. S
mikor ennyire félreértik és bántják, csoda-e, ha kifelé fordítja lelke
érdes oldalát? A mama olyan szigorú és nyűgös, Sárika vásott gyerek és
ő, a szegény, ügyefogyott fiú… ugyan mit tehetne ő?
Pedig ő tudja igazán, hogy semmi sem igaz a rágalmakból.
Hányszor várta nénjét este, didergő hidegben a színház csarnokában, míg
kijöttek – maga látta, hogy a színházból jönnek. S hallgatta beszédjüket
– ha elmaradozott is, Deméndy mindig megállt és bevárta. Nem történt
köztük semmi, ami nem volna megengedett dolog, hiszen mindig velük volt
és megismerte ezt a Deméndyt és megszerette – ó, mennyire megszerette!
Ezt az előkelő, nemes férfiút, akinek történelmi szereplése van az
országban, aki oly jókedvűen, oly szívesen és okosan tudott beszélni.
Egy csöpp gőg sincs benne, barátságosan bánt vele, a szegény fiúval, aki
elfogultan lesütötte szemét s amilyen rongyosnak érezte magát,
megremegett a lelke a titkos gyönyörűségtől, hogy igazi gavallér oldalán
mehet végig az utcán.
Hogy szeretik egymást, azt maga is gondolta, de Deméndy csak
tisztelettel szerethette nénjét. Bármi történt is azóta, arról meg volt
győződve, hogy Deméndy derék, becsületes férfiú. Tán a viszonyok voltak
ellene, tán magasabb családi tekintetek nem engedték meg, hiszen az
arisztokráciában mások a viszonyok, mint Bellágéknál. – Deméndy
megszorult és elhagyta Évát, a rajta tapadó gyanuval, panasztalan
boldogtalanságban. Szegény Éva!
Szegény Éva! Persze, hogy szegény Éva! A jó fiú, aki érettségiről,
álmodik és leckék után futkos, este meg, elkisérvén Évát, türelmetlenül
siet hazafelé az ő kedves, érthetetlen Kantjához, ugyan mit tudhat
arról, ami egy ilyen színházi est folyamán történhetik? Hogy is
juthatott volna eszébe, hogy olykor lemondva olvasmányáról, egy
félórával tovább vesztegeljen a színház tájékán s lássa, kik lépnek
onnan ki az első felvonás első felében, kik ülnek sietve a kocsiba s a
kocsiban szilajan csókolódznak s a szűkre kimért idő tudatában
megkétszerezik a vágyukat és mámorosan lihegve, behunyt szemmel és
mitsem halló, látó kéjes lehangoltságban ülik végig az előadás utolsó
jeleneteit, hogy akkor János szemeláttára, mosolyogva, a darabról
beszélgetve léphessenek ki a foyerba! Mit tudhat a szegény fiú a
bonvivantok mesterfogásairól és egy megtévedt leány mindenre kész
képmutatásáról!
S honnan tudhatná ez a fiú, mit jelent az, ha egy szép napon a harmadik
emeletbeli koldustanyára beállít egy úr, akinek lent várakozik a kocsija
s udvarias-ismerősen hajol meg az elfogulatlanul elébe siető Éva előtt.
Honnan ismeri? Hogy kerültek össze? Mit jelent ez a látogatás? Dermákné
sem kérdezte, csak úgy futólag és megelégedett a felelettel, hogy egy
közös barátnőjük mutatta be a Koronaherceg-utcában. A derék asszony
odáig volt a gyönyörűségtől, hogy ilyen úr, egy méltóságos úr, meg sem
látva nagy szegénységét, kezet csókol neki, parolázik a Jani fiúval és
olyan kedves barátságosan eltrécselget vele, az elcsapott tanfelügyelő
özvegy feleségével, a szegény munkás-asszonnyal, aki darabszámra hímez
monogrammokat a Kígyó-utcai nagy fehérnemű-üzletbe.
De hát mi célja is lehet Deméndynek látogatásával? Ha tisztességtelen,
bizonyára nem keresi a család ismeretségét. Hm, úr, nagy úr, maholnap
miniszter, de volt már eset rá. Éva nem mindennapi leány. Fejedelmileg
szép, hogy még az anyja is csodálva meghajol előtte. Ez szerencse, isten
áldása. Már látta magát selymes, suhogó ruhában, díszes termekben,
gazdagon terített asztal mellett. De arany dolga is volt akkor Évának!
És jött gyakran, mind gyakrabban s végül Éva is kezdte hinni, hogy lesz
belőle valami. Hiszen ez az ember olyan udvarias, olyan gyöngéd, nem
mond mézes-mázos bókokat és soha egy árva szóval sem említett szerelmet.
Hogy is fejlődött ennyire a dolog? Szinte belekábul, ha emlékezni akar
rá. Ma nevelőnő, húsz forint fizetéssel, aztán kicsöppen a helyéből,
mert a nagyságos úr legyeskedik körülötte, újabb alkalmazás után futkos,
otthon szídják, amiért nem talál, megutálja az otthont s hogy nyugalma
legyen, az utcán csatangol. Ott is, cukrászdában, kávémérésben is
megismerkedik teremtésekkel, akik igen jókedvűek és sokat tudnak
mesélni. Majd foszlik a cipője s ezek tudnak susztert, aki hitelbe
dolgozik. Elavul a szoknyája, beajánlják Bernstocknéhoz, aki hitelbe
csinál ruhát. Kalapos üzlet is akad ilyen. S amikor ki van öltözve,
irtózik a gondolattól is, hogy ismét beálljon idegen gyermekek mellé
cselédnek. Ami eddig kényszerűség volt, életszükségévé lett. Megszokta
az utcát. Önérzetét emelte, hogy aki otthon dologtalan teher, az itt
kint hatalmasság, kivánatos teremtés, akire a férfiak sóvárogva néznek.
Erőssé és boldoggá teszi a tudat, hogy társnői irigylik s válogathatna a
leggazdagabbak között is és mégsem akar.
Mi lesz belőle? A kérdés olykor nyugtalanítja, de nem sokáig. Amíg tudva
van róla, hogy tisztességes leány, a barátnői is mind csodálatosan
tisztességesek voltak. Mind csak udvaroltatott magának, bolondította a
férfiakat, ennyi is elég, hogy teljék mindenfélére.
Akkor elhitte ezt. Ő azonban még csak nem is bolondított. Ridegen,
gőgösen és felháborodottan visszautasított mindenkit. De az ostromok, a
lehetőségek, az örökös kísértő refrain: ha _akarna_, elkábította. Nem
akart, mégis egyre arról tervelgetett: ha akarnám. Egyszer aztán egy úr
– maga sem tudta, hogyan – megemelte előtte a kalapját s ő biccentett a
fejével, maga sem tudva miért. Tán azt hitte, hogy ismerős? Vagy nem
hitt semmit? Megtörtént. Másnap ez a magas férfi megint köszöntötte és
mint ismerős mellé csatlakozott. Halkan, illedelmesen bemutatta magát.
– Deméndy Miklós, államtitkár.
Zavarban volt, elfogult. Az úr mellette járt és mindenféléről
beszélgetett. Úgy, ahogy művelt ember művelt hölgyhöz beszélni szokott.
Éva szükségét érezte, hogy értésére adja, mennyire nem közönséges leány
ő sem. Úri családból való, most is az anyjánál lakik. Deméndyre ez nem
igen hatott, ami Évának igen jól esett. Lám, nem is gondolt felőle semmi
rosszat.
Annyira nem, hogy engedelmet kért a meglátogatására.
Innen kezdve aztán mindennek az édes anyja az oka. Hát nem ő költögette
benne a hitet, hogy Deméndy feleségül veszi, nem ő tűrte el
látogatásait, nem ő bátorította föl őt is, az államtitkárt is a nagyobb
bizalmasságra? Sohasem beszéltek szerelemről és mégis, azon vette magát
észre, hogy Deméndy megszorítja a kezét, gyöngén átöleli és ha édes
anyja a konyhába ment, meg is csókolja. A csattanás bizonyára
kihallatszott a konyhába, de Dermákné mosolyogva jött ismét be és
hunyorgó szeme azt mondta: Csak bátran, gyermekeim!
A házon kívül való találkozásuk is úgy rendeződött, hogy maga sem vette
észre: egyszerre csak rendszeresített rendez-vousjuk volt. Deméndy a
színházról beszélt és jegyeket küldött. Két jegyet, maga nem is volt
ott. Egy idő multán az egyik jegyen mégis csak az államtitkár ment.
Ebben sem volt semmi rossz, hiszen Deméndy maga kívánta, hogy Jani is
elkísérje őket a színházba és jöjjön a nénjéért, előadás után.
Kényükre, kedvükre voltak bízva. Dermákné minden szombaton délután
liferálni szokott, ilyenkor egész egyedül voltak. Ezt is megszokta úgy,
hogy nem is vette észre. És anélkül, hogy szerelemről beszéltek volna,
az ilyen szombat délutánon Évának nem volt már veszteni valója s nem
volt oka, hogy az édes együttlét alkalmait meg ne szaporíttassa.
Bukása nem járt nagyobb lelki rázkódással. Amikor beállt, a lelkülete
már alaposan ki volt preparálva. Nem is érezte semmi hátrányát, sőt
ellenkezőleg. Az édesanyja dédelgette s maga lehetőleg még bizalmasabb
volt Deméndyvel szemben. Évát eleinte bántotta, mikor anyja holmi apró
szívességekre kérte föl az államtitkár urat, de ebbe is beletörődött.
Dermákné kölcsönöket is kért, Éva ajándékokat kapott s a számláit az
államtitkár egyenlítette ki. A helyzet előállt szinte magától – ő nem
tett semmit, csak vele történt minden.
Így telt le majdnem három év. És Éva ez alatt az idő alatt megszerette
azt az embert, aki megtanította a szerelemre. Szerelme oly mértékben
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Budapest: Regény - 05
  • Parts
  • Budapest: Regény - 01
    Total number of words is 4023
    Total number of unique words is 2037
    28.9 of words are in the 2000 most common words
    40.9 of words are in the 5000 most common words
    47.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Budapest: Regény - 02
    Total number of words is 4191
    Total number of unique words is 1847
    36.9 of words are in the 2000 most common words
    50.2 of words are in the 5000 most common words
    56.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Budapest: Regény - 03
    Total number of words is 4124
    Total number of unique words is 1921
    33.4 of words are in the 2000 most common words
    45.6 of words are in the 5000 most common words
    52.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Budapest: Regény - 04
    Total number of words is 4212
    Total number of unique words is 1948
    33.5 of words are in the 2000 most common words
    46.3 of words are in the 5000 most common words
    51.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Budapest: Regény - 05
    Total number of words is 4125
    Total number of unique words is 1982
    34.5 of words are in the 2000 most common words
    48.4 of words are in the 5000 most common words
    54.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Budapest: Regény - 06
    Total number of words is 4065
    Total number of unique words is 1810
    35.6 of words are in the 2000 most common words
    47.6 of words are in the 5000 most common words
    54.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Budapest: Regény - 07
    Total number of words is 4012
    Total number of unique words is 1809
    35.0 of words are in the 2000 most common words
    47.9 of words are in the 5000 most common words
    54.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Budapest: Regény - 08
    Total number of words is 4135
    Total number of unique words is 1988
    33.8 of words are in the 2000 most common words
    47.3 of words are in the 5000 most common words
    54.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Budapest: Regény - 09
    Total number of words is 4103
    Total number of unique words is 1833
    35.4 of words are in the 2000 most common words
    48.5 of words are in the 5000 most common words
    54.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Budapest: Regény - 10
    Total number of words is 4082
    Total number of unique words is 1825
    35.8 of words are in the 2000 most common words
    48.6 of words are in the 5000 most common words
    56.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Budapest: Regény - 11
    Total number of words is 3995
    Total number of unique words is 1882
    32.5 of words are in the 2000 most common words
    46.0 of words are in the 5000 most common words
    52.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Budapest: Regény - 12
    Total number of words is 4110
    Total number of unique words is 1844
    35.8 of words are in the 2000 most common words
    49.6 of words are in the 5000 most common words
    56.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Budapest: Regény - 13
    Total number of words is 4079
    Total number of unique words is 1745
    37.0 of words are in the 2000 most common words
    49.9 of words are in the 5000 most common words
    57.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Budapest: Regény - 14
    Total number of words is 4100
    Total number of unique words is 1836
    35.9 of words are in the 2000 most common words
    49.3 of words are in the 5000 most common words
    55.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Budapest: Regény - 15
    Total number of words is 4123
    Total number of unique words is 1879
    35.0 of words are in the 2000 most common words
    48.4 of words are in the 5000 most common words
    53.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Budapest: Regény - 16
    Total number of words is 4185
    Total number of unique words is 1861
    34.7 of words are in the 2000 most common words
    48.6 of words are in the 5000 most common words
    56.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Budapest: Regény - 17
    Total number of words is 4092
    Total number of unique words is 1725
    37.5 of words are in the 2000 most common words
    52.2 of words are in the 5000 most common words
    58.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Budapest: Regény - 18
    Total number of words is 4072
    Total number of unique words is 1814
    35.5 of words are in the 2000 most common words
    49.6 of words are in the 5000 most common words
    56.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Budapest: Regény - 19
    Total number of words is 1555
    Total number of unique words is 855
    44.5 of words are in the 2000 most common words
    55.2 of words are in the 5000 most common words
    60.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.