Birálatok, 1861-1903 - 03

Total number of words is 3825
Total number of unique words is 1711
27.8 of words are in the 2000 most common words
38.9 of words are in the 5000 most common words
44.1 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
kétségbe hozzuk, hogy valaha búvárlotta volna irodalmunkat, hogy fogalma
volna az irodalomtörténelemről s kritikáról. E munka nem tévedés, hiba,
hanem valóságos bűn, melyet szerzőnek valaba enyhíteni is nagyon nehéz
lesz.


A «FÓTI DAL» EGYIK SORÁRÓL.

I.[5]
Brassai a «Fővárosi Lapok» 258-ik számában egy hosszú czikkel tisztelte
meg a Vörösmarty Minden Munkáihoz írt jegyzeteim egyikét. Természetesen
nem tehetett értem kivételt s e czikkét is épen oly mesterkélt formában
irta, mint sok más kritikáját és értekezését. Brassai nemcsak kitünő
tudós, hanem derék író is, mikor nem akar nagyon szépen és elmésen írni.
Fájdalom, igen sokszor csak erre törekszik, s minthogy nincs elég
tehetsége és izlése hozzá, ritkán ütnek ki szerencsésen ilynemű
kisérletei, nemcsak æsthetikai, hanem más tekintetben is. Hajhászsza az
élczet, adomát, nem igen válogat bennök s gyakran feláldozza értök az
igazságot. Szertelen kedveli az oldaldöféseket, melyek hosszú
kitérésekre csábítják, annyira, hogy néha alig tud visszatérni
főtárgyához. Egy csoport jegyzet, toldalék nála majd mindig
kimaradhatlan s olykor fontos dolgokat is találhatni itt, mert magából
az értekezésből a kevésbé fontosak kiszorították. Az is megtörténik
rajta, hogy sok mindent bőven kifejt, illusztrál, jobbra balra egy
csoport classikus és nem classikus írót idéz, azonban a kérdés lényegét
csak futólag érinti. Elevensége néha csak elmefuttatás, humora csak
kaczérkodás önmagával, s nem azt a czélt éri el, melyet maga elébe
tűzött, hogy olvasóival kellemes formában értessen meg bizonyos
igazságokat, hanem épen az ellenkezőt: a mesterkélt forma nehézségei
miatt majdnem élvezhetlenné válik.
Brassai e sajátságai, mint mondám, inkább csak akkor nyilatkoznak, ha
nagyon szépen és elmésen akar írni; akkor sem együtt, hanem egyszer
egyik, máskor másik, most több, majd kevesebb. Ellenem írt czikkében oly
nagyban szerepelnek e sajátságok, hogy fele is elég volna. Valóban alig
tudom, hol kezdjem feleletemet s feleljek-e czikkének minden pontjára?
Örvény fenyeget; félek, hogy Brassai hibájába esem, kin a mellékdolgok
most is oly erőt vettek, hogy a főkérdés egyik oldalát csak könnyedén
érinti, a másikat pedig egészen mellőzi, hanem annál több adomát,
élczet, kötődést halmoz össze. Talán jobb lesz mindezt mellőznöm, noha
nem volna épen bajos mindazt viszonoznom, mit ő annyi bravourral dob
szemem közé. Például: Brassai, Bolond Miska jó barátjával együtt, nevet
rajtam, hogy oly hosszúra nyujtottam Vörösmarty Munkái kiadását; lehet,
nevetséges vagyok, de vajon használt-e Brassainak, hogy franczia
nyelvtanával annyira sietett s egy csoport tévedés miatt nehány ívet
újra kellett nyomatnia; vajon használt-e Bolond Miska szerkesztőjének,
hogy vígjátékával nem várt egy pár hetet s csak utólagosan javíthatta ki
utolsó felvonását? Brassai egész Boswelnek rajzol, ki auctora minden
szavát szentnek tartja. Vajon hiszi-e egyszersmind? Nem gondolnám, mert
hiszen tudja, hogy én nem most irok először Vörösmartyról, ismerem
árnyoldalait is, sőt e kiadáshoz írt jegyzeteimben is (I. köt. 222. l.)
épen nyelvészeti tekintetben, helyesen vagy helytelenül, de hibáztatok
egy verssort. De miért gondolna erre? Akkor elveszne az élcz, ő pedig
jobban kedveli az élczet, még ha rossz is, mint az igazságot. S ez
tovább is így foly. Brassai, hogy nevetségessé tehessen, olvasói
járatlanságára számít s a szótárak ellenére a reflexio szónak csak
egyetlenegy értelmet tulajdonít. Egy adoma kedvéért azt is állítja, hogy
én az elisiót a magyar verselésben isten tudja minő kiterjedésben
hirdetem, pedig jól tudja, hogy csak olynemű elisio mellett szólottam,
melyet nem csak a népköltészet használ, hanem a közbeszéd is, mint
gazd’asszony, od’adja, vissz’adja. Megró, hogy a rhythmusról nincs
fogalmam, hogy a mértéket s a versbeli szótagok számát egy fogalomnak
tartom. Valóban igen tudatlan ember lehetek, de örömest tanulok s várva
várom azt a leczkét, midőn Brassai gyakorlati példával megmutatja, hogy
bizonyos láb mértékét a szótagok bizonyos száma nélkül is ki lehet
tölteni.
Egy szóval mindez megjár kötődésnek, tréfának, a maga helyén van baráti
körben, s ha lerándulhatok Kolozsvárra, örömest folytatom az erdélyi
múzeum olvasótermében, hol különben is sokszor volt szerencsém ily
jóizüen vitázni Brassaival; de azt hiszem, hogy a nagy közönség előtt
kissé unalmas. Azért mellőzve minden bővebb feleselgetést, egyedül csak
a kérdés lényegéhez szólok.
Mi a kérdés lényege? Igen egyszerü: vajon Vörösmarty «Fóti dalá»-nak e
következő sorát: «Bort megissza magyar ember» lehet-e igazolni, vagy el
kell itélnünk, mint olyat, melyben a költő verselési szorultságból a
magyar nyelv egyik sarkalatos törvényét nem rettegett megsérteni? Én
igazolni mertem s ez Brassai szerint bűnöm, de a mit én egy kis érdemnek
tartok, kivált akkor, midőn oly költőket kezdenek vádolni nyelvbeli
tudatlansággal, kik legjobban és legszebben irnak magyarul és oly
tudatlansággal, melyet egy iskolás gyermek is szégyelhetne, nem is
kutatva: vajjon tudatlanságból származik-e ez vagy ama szabálytalanság,
vajjon nem szolgál-e æsthetikai érdeket, vajjon a nyelvtan némely
szabálya alól nem találhatni-e kivételt magában a népköltészetben is, s
így a költő-e vagy ama szabadsága nincs-e két oldalról is szentesítve?
Védtem Vörösmartyt a két legerősb alapon, az æsthetika s a népköltészet
nyelvszokása alapján. Elmondottam, hogy Vörösmarty nem szorultságból
irta úgy e sort a hogy irta, mert máskép is irhatta volna, s mégis elég
hangzatosan kitelt volna a sor. Akarva tévedett, mi a költői nyelvben
néha valódi erény. Megsértette ugyan a magyar nyelv egyik főszabályát,
de nem a magyar költői nyelv szellemét, a mint ez közmondásainkban és
népdalainkban nyilatkozik. Felhoztam példának egy közmondást: «Szegény
embert az ág is huzza», melyben szintén hiányzik a névelő, az ige mégis
határzott formában áll. Kérdeztem: hát a magyar költő még oly
szabadságot se vehessen igénybe, melyet a nép költői nyelve századok óta
gyakorol, holott más nemzetek költői meglehetős önkényes szabadsághoz is
jogot tartanak? Állítni mertem, hogy a bordal mámoros hangulatával
mintegy összehangzik e nyelvtani szabálytalanság, erélyesbbé teszi a
rhythmust s bármit mond a száraz nyelvészet, æsthetikai tekintetben igen
jól eltalált kifejezés. Csak az æsthetika határai közt, csak a
népköltészet nyelvszokása alapján védtem e költői szabadságot, csak mint
kivételt helyeseltem s akkor is csak a siker esetében.
Brassai a tudatlanság, logikátlanság és izléstelenség halmazának
bélyegzi jegyzetemet, s nem annyira czáfolni igyekszik állításaimat,
mint inkább kiforgatni való értelmökből; néhol erre sem tart méltónak s
megelégszik az egyszerű tagadással. Fűzfapoétáknak való evangeliumot
hirdetek, kiált fel, rám olvassa a bibliát, hogy valaki az egész
törvényt megtartja, vétkezik pedig egyben, mindenekben vétkessé lött.
Nem akarja érteni, hogy én mit értek a magyar nép költői nyelvének
szelleme alatt, sőt e kifejezésemet egyszer így idézi: a magyar nyelv
költői szelleme, és épen ott, a hol reá egész okoskodást épít, s
diadallal kiált föl, hogy a logika törvényei ellenére a különöst az
általánossal ellentétbe hoztam. Úgy beszél, mintha a világon semminemű
szabály nem szenvedne kivételt, s ezt legkevésbbé épen a költői nyelv
tűrhetné. Nagy zajjal tanítja, a mit mindnyájan tudunk, hogy a határzó
és határzatlan formákkal élés a nyelv sarkalatos törvénye, mely ellen
közbeszédben a Lajtától a Fekete-Ügyig egyetlen egy, még a
legmiveletlenebb magyar sem vét. Tagadja, hogy a nép költői nyelve a
mint az közmondásainkban és népdalainkban nyilatkozik, kivételesen is
megtűrne ily vétséget; az általam felhozott közmondást hibásnak
nyilatkoztatja, melyet a közmondások gyüjtői lehet hogy elrontottak, de
a mely elől a nép soha sem hagyja ki a névelőt. Felhív, hogy jobb és
több példával bizonyítsak, s mint a nyelvhibákban gyönyörködőt, kigúnyol
egy 1689-ben kelt oláh-magyar verssel, mely úgy látszik, az oláhos
magyarság kigúnyolására iratott. Brassai, Vörösmarty kérdéses sorát
tótosnak tartván, jónak látta amúgy csattanósan ez oláhos verssel
fejezni be a fűzfapoéták s fűzfakritikusok ellen megindított hadjáratát.
Tisztelt ellenfelem, a mint látszik, egészen mellőzi azt, mit æsthetikai
szempontból hoztam fel a «bort megiszsza» védelmére, tudniillik, hogy az
mintegy összehangzik a bordal mámoros hangulatával, pedig talán ez is a
kérdéshez tartoznék? Sebaj, annál inkább mulatja magát a kérdés másik
oldalával. Azt meg kell adni, hogy következetes, állításában és
tagadásában egyaránt. Az etymologia és syntaxis semmi nemű sérelmét nem
szenvedi meg a költői nyelvben, még azt sem, mire a nép költői nyelvének
analogiája a rhythmus kedvéért vagy más æsthetikai indokból oly jogosan
felszabadítja a költőt. Brassai, mint holmi szerb tövist, az állam
költségén is kiirtandónak indítványoz mindennemű költői merészebb
inversiót, az euphonia kedvéért sem tűr semmi nemű csonkítást,
összehúzást, az archaismus és solœcismus leggyöngébb árnyalatait is
hibáztatja, sőt még az oly nemű figurákat is kitiltja a költői nyelvből,
melyek az etymologiával vagy syntaxissal vannak kapcsolatban, s
melyekről oly igazán mondja Quintilianus, hogy annyifélék, mint a
nyelvhibák, mert minden figura hiba volna, ha nem elvből választatnék,
hanem csak esetlegesen kapná lételét, de így igazolja a tekintély,
régiség, nyelvszokás, gyakran helyes ok is; azért midőn a közönséges és
szabályzott beszédmódtól eltér, csak akkor válik szépséggé, ha
természete szerint valami igazán tetszőt hoz magával. Brassai mindezt
üldözi, mert tisztán csak nyelvtani szempontból többé-kevésbbé
szabálytalanságok, vagyis szerintem a költői nyelvben kivételek a
szabály alól, melyek illő helyen használva szépségekké válhatnak. Nem
csodálkozom Brassai e vandal szigorán, hiszen ezelőtt három évvel még
azt sem engedte meg a költőknek, hogy ily kifejezéseket használhassanak:
hattyúnyak, kökényszem, mert a hattyúnyak csak a hattyú nyakát
jelentheti s nem egyszersmind hattyúhoz hasonló nyakat is, de azon,
megvallom, csodálkozom, hogy a népköltészet ilynemű szabálytalanságai
egészen elkerülték figyelmét s a Vörösmarty «Bort megiszszá»-jához
hasonló kifejezést egyetlen régi költőben, egyetlen népdalban vagy
közmondásban sem talált. Szolgálok hát egy csoport példával, többel,
mint reméltem, pedig a magamén kívül más könyvtárhoz nem folyamodtam s a
keresgélésre csak egynehány órám volt. Ha Brassai netalán csekélylené
példáim számát, igen könnyen sokasíthatja. Mint az erdélyi múzeum
helyettes igazgatójának sokkal több könyv áll rendelkezésére, mint
nekem, és Szabó Károly, a könyvtárnok, ki amaz oláh-magyar verssel
kedveskedett, bizonyosan segíteni fogja a régi költők és népköltési
gyüjtemények kutatásában is.
Idézeteimet a régi költőkön kezdem, 1538-tól a mult század közepéig,
aztán folytatom és bevégzem a népköltési gyüjteményekkel. A régi
költőket leginkább a Toldy «Magyar költészet kézikönyve» czímű
gyüjteményéből fogom idézni, mindenütt kitéve a lapszámot.
Jersze emlékezzönk az örök istennek
Csudálatos nagy hatalmasságáról
Melyvel Scythiából _régi magyarokat_
Jó Magyarországba oly módon _kihozá_.
(Farkas András 3. l.)
Az asszony peniglen nem csak házát birta,
De a községet is nagy bölcsen oktatta,
Ura honn nem voltan _pöröket szállítja_,
Nemes népeknek is háboruit oltja.
(Istvánfi Pál 18. l.)
_Gyermeket felvevé_, urához teríté.
(Ugyanott 19. l.)
_Vendéget fogadjad_, helyére ültessed.
(Ugyanott 27. l.)
Ott való asszonyok hogy ezt látták vala,
_Asszonyt_ szeretetből közből _vették_ vala.
Hitván ruháiból vetkőztették vala
_Asszonyt_ ruhájába _öltöztették_ vala.
(Ugyanott 30. l.)
Leányokval _ajtót_ hamar _bezárlatá_.
(Batizi András 36. l.)
Vivék fogva őtet az terek császárnak,
_Három szegén bojért hagyák_ Majlátnénak,
(Tinódi Sebestyén 40. l.)
_Leányt elküldék_ és az vitézek ott megharczolának.
(Szendrei névtelen 116. l.)
_Nyomórúdat_ félkezével _kapta_ vala.
(Ilosvai Péter 122. l.)
De ha megállandod ott azt te bosszudat
És _megtanítandod most serdült ifjakat_.
(Ugyanott 128. l.)
_Királyt vigasztalja_ szép Medéna asszony.
(Görgei Albert 133. l.)
Ifju felgerjedvén karját fölemeli,
Hozzája szorítván, _leányt megöleli_.
(Ugyanott 136. l.)
Zöldellő borostyán _kertet körülfolyta_.
(Ugyanott 142. l.)
Kész vagyok már érted _halált megkóstolnom_.
(Ugyanott 150. l.)
Véres zászlók alatt
_Lobogós kopiát_
Vitézek ott _viselik_.
(Balassa Bálint 159. l.)
_Jámbor vén népeket_ ők tisztelni nem _tudják_.
(Szegedi István 176. l.)
Oh mely nagy bujaság az gonosz gazdaság,
Ki _embört elveszti_, átkozott hamisság.
(XVI. századi névtelen 180. l.)
Hizelkedő _békót_ lábok _csergethesse_.
(Rimay János 191. l.)
Maga kedvét járja,
_Rabságot utálja_.
Nem barátja a birság.
(Beniczky Péter 200. l.)
_Paizst, pánczérokat, szablyahüvelyeket_
Maguktul _elhányják_, minden nehézséget.
(Zrínyi Miklós 234. l.)
Seregit mustrálva s jó lován forgódva
_Királyt_ szintén _találta_.
(Liszti László 246. l.)
_Nyárt_ kegyességétől a tél _megfosztotta_.
(Gyöngyösi István. Dugonics kiadása II. köt. 20. l.)
Rózsát nevelt, _rózsát_ czimerül is _vette_.
(Ugyanott 102. l.)
_Elkészített lajtrát_ alá _bocsáttatja_.
(Ugyanott 108. l.)
Javait ha osztja,
Azokat elfosztja,
_S embert veti_ porba.
(Kohári István. Toldynál, 281. l.)
_Mindennapi pompát_, tudom, _meguntátok_.
(Orczy Lőrincz 341. l.)
Tridentomi _gyülést_, római _vatikánt_,
Dordrechti _zsinatot_, a stámbuli divánt
_Hallgattad_, s _megmérted muftit_ a pápával.
(Ugyanott 355. l.)
_Elkezdik_ fosztani gyenge _szőllőfákat_
(Barcsay Ábrahám 409. l.)
Még többet is idézhetnék, de azt hiszem ennyi is elég, s bátran
áttérhetek a népköltési gyüjteményekre:
Jól tudta, hogy mi a tus,
_Vizet_ borrá _változván_, (változtatván helyett).
(Erdélyinél, I. köt. 163. l.)
Munkáit folytatja,
_Barázdát forgatja_
Szép rendesen.
Isten ő felsége meg is áldja,
A szántó marháit meg is tartja.
_Fegyvert_ és _katonát_,
_Ekét_ és _boronát_
_Ő forgatja_.
(Ugyanott 275. l.)
_Áldja meg_ főképen _atyákat_, _anyákat_.
(Ugyanott 127. l.)
_Leányokat szidom_, a rosz leányokat.
(Krizánál. Vadrózsák, 8. l.)
_Falat megállítni_ hogy lössz lehetséges.
(Ugyanott 314. l.)
Sem _lovat_, sem _hintót_ semmi baj nem _lölé_.
(Ugyanott 315. l.)
_Papot tanítja_ mester vecsernyét mondani.
(Dugonics Példabeszédek II. köt. 11. l.)
Könnyü _macskát_ az egérre _szoktatni_.
(Ugyanott 96. l.)
Se télben _szalonnát_
Se nyárban bundáját
_El_ nem _hagyja_ az okos.
(Ugyanott 126. l.)
_Szúnyogot_ tevének nem _tartja_ az okos.
(Ugyanott 128. l.)
_Bagolyt_ a sólyomnál nagyobbra ne _becsüld_.
(Ugyanott 138. l.)
_Szúnyogot_ a bikához ne _hasonlítsd_.
(Ugyanott 139. l.)
Az ökröt vonásán
_Fazékat_ kongásán
_Ösmeri meg_ az okos.
(Ugyanott 140. l.)
_Gyakran főzött parét_ uj lében fel ne _add_.
(Ugyanott 143. l.)
_Embert_ a nyomoruság és árnyék soha el nem _hagyják_.
(Ugyanott 252. l.)
_Szegényt_ az ág is _huzza_.
Szegényből lett _gazdagot_ az ördög se _türheti_.
(Ugyanott 251. l.)
_Bolondot_ ha mozsárban _törnék_ is bolond.
(Erdélyi, Közmondások 45. l.)
_Embert_ szaván, _ökröt_ szarván (azaz szokták megfogni.)
(Ugyanott 109. l.)
_Gazdagot_ pénze, _szegényt_ esze _viszi_ elé.
(Ugyanott 158. l.)
Szegény _embert_ az ág is _huzza_.
(Ugyanott 158. l.)
Járt _utat_ a járatlanért el ne _hagyd_.
(Arany J., Ú. M. Muzeum. 448 l.)
«Szolgáló, adjál nekem moslékot, _moslékot viszem_ disznónak, disznó ád
érte hájat, _hájat viszem_ molnárnak, molnár ád érte csirizt, _csirizt
viszem_ vargának, varga ád érte czipőt, _czipőt viszem_ szép lyánnak,
szép lyán ád érte koszorut, _koszorut viszem_ fának, fa ád érte ágat,
_ágat viszem_ kútnak, kút ád érte vizet, _vizet viszem_ pityikének,
pityike mindjárt megfulad a kökénytől.
(Arany László Népmese-gyüjteménye. 297. l.)
Ime mennyire mellettem szól a régi irodalom és a népköltészet. Brassai
mondhatja ugyan, hogy e régi költők épen oly szorultságból hagyták ki a
névelőt, mint Vörösmarty, de vajjon egy oly szólásmód, mely majd minden
régi költőben előfordul, nem válik-e költői nyelvszokássá, vajjon, ha
kimutathatni is itt-ott, hogy e nyelvszokást némely régi költő ok nélkül
vette igénybe, nem bizonyíthatjuk-e be az ellen kezőt is, tudniillik,
hogy ez vagy ama költőt sok helyt az æsthetikai érzék vezette? Hogy
többet ne említsek, Gyöngyösi e sort: «Rózsát nevelt, rózsát czímerül is
vette», irhatta volna máskép is, például így: «Rózsát nevelt és azt
czímerül is vette.» De így mily prózai módon szólott volna, míg amúgy
legszebb sorai egyikét írta. Mi a népköltési hagyományokat illeti, itt
ismét azzal állhat elő Brassai, hogy a gyüjtők rosszul jegyezték föl az
illető helyeket. De vajjon nem azt látjuk-e Dugonicsnál, hogy inkább
szélesbíti a közmondásokat, mintsem rövidíti, nem azt-e Erdélyinél, hogy
itt-ott nem veszi elég figyelembe a rhythmusos alakot, melyet nem egy
közmondásban feltalálhatni, mert sok közülök nem egyéb, mint a
népköltészet hulladéka, s olykor épen a névelő elhagyása teszi
hangzatosabbá a rhythmust? Bárhogyan itéljünk, annyi bizonyos, hogy
Dugonics és Erdélyi, ha tévedhettek is olykor, de nem akaratból s nem az
én vitám kedvéért hagyták ki a névelőt ez vagy ama közmondásban, s
minthogy ez sokszor előfordul, nem lehet esetlegesség, hanem a magyar
költői nyelv egyik sajátsága. A népdaloknál már kevésbbé tehetni föl e
tévedést s lehetetlen, hogy egy oly szólásmód, melyet Brassai tótosnak
nevez, épen oly honos legyen a székely népköltészetben, mint másutt.
Avagy Brassai Grozescuval tart, ki azt hiszi, hogy Kriza nem a néptől
vette székely balladáit, hanem maga koholta, vagy épen oláhból
fordította? Nem hihetem. Hasonlókép kétkedhetni-e ama sorok
hitelességében, melyeket Arany László népmese-gyüjteményéből idéztem?
Hiszen ha kitennők benne a névelőket, elveszne egész naivitása. Elvégre
is a tényt, védjük vagy hibáztassuk, el kell ismernünk. Brassai
legfeljebb még azt az ellenvetést teheti, hogy a nép költői nyelvének e
szokása jogtalan, de akkor nem engem támad meg, hanem átalában a
nyelvszokást, mi egy kissé bajos dolog.
Így állván a dolgok, nem jogosan védhettem-e Vörösmarty kérdéses sorát,
s épen egy bordalban, melynek dithyrambi menete még merészebb
szabálytalanságot is megtűrhet? Ha Brassai oly határozottan elitéli
Vörösmarty e sorát, mit fog mondani Arany e következő soraira, melyek
kétszeresen megsértik a nyelvtant:
_Bontja meg_ a hajtók sűrü elősorját,
_Rázza le nyilvesszőt_, valamint pozdorját,
Kelevéz nem járja, ha ütik nem szédül,
De ökle csapásin hajtók sora szétdül.
(Buda Halála 116. l.)
Én, mint a fűzfapoéták fűzfakritikusa, védeni merem e sorokat is,
nemcsak a népköltészet nyelvszokása alapján, hanem æsthetikai
szempontból is. Buda Halála a magyar ősmondákat vette tárgyul, s így már
tárgyánál fogva nem csak megtűr, hanem meg is kiván bizonyos
archaismust. Másfelől Arany e helyen egy vadászatot ír le s a medve
erőszakos rohanását a nyelvvel, a rhythmussal is festi, midőn
felforgatja a szórendet s eldob minden fölösleges szót, minők a névelő
és némely particulák.
Úgy hiszem eléggé kimagyaráztam magamat. Ég és föld különbség választ el
Brassaitól. Brassai egészen megtagadja a költőtől a nyelvbeli
szabálytalanság æsthetikai jogát, megtilt neki minden merészebb
inversiót, minden nemű csonkítást, összehúzást, minden oly figurát, mely
az etymologiával vagy syntaxissal kapcsolatos, még akkor is, ha mindez a
népköltészet nyelvszokásán alapszik. Én megengedek mindent az æsthetika
és a költői nyelvszokás határai közt; azt mondom: merj a mit jónak
látsz, de itélni fogok feletted minden egyes esetben merészséged és
sikered szerint. Brassai a költői nyelvet prózaivá akarja tenni s még
azt is elvitatja tőle, mi a rhythmus egyik alkatrésze, szemben a próza
nyugalmas folyékonyságával. Én védem a költői nyelv jogát s gyűlölöm azt
a mindennapi, lapos beszédet, mely költészetünkben annyira divatozni
kezd; de ellensége vagyok az oly prózának is, mely csak költőt illető
jogokat követel magának. Brassai azt mondja, hogy fűzfapoétáknak való
evangeliumot hirdetek; én azt hiszem, hogy elméletemet csak valódi
költők használhatják, a többire nézve úgy is mindegy volna bármit
hirdetnék. Brassai mellett szól a szorosan vett nyelvtan, mellettem a
régiség, népköltészet, æsthetika s a kitünő költők példája. Lehet, hogy
mégis elvesztettem pörömet, lehet, hogy Brassai mellett lesz minden
nyelvész, kinek nincs izlése; minden olvasó, ki felületesen itél; minden
lap, mely egy csoport germanismussal rontani szokta ugyan a magyar
nyelvet, de feljajdul, ha egy-egy kitünőbb költő olyat merészel, mi
germanismus helyett költői hungarismus. De meg vagyok győződve, oly
mélyen, mint hogy valaha meghalok, hogy ért és pártomat fogja minden
költő, kinek az égi lángból csak egy szikra is hevíti keblét, minden
olvasó, kinek izlése van; minden kritikus, ki tudja, hogy a művészetben
bizonyos szabály megsértése egy helyt épen úgy lehet érdem, mint másutt
hiba.

II.[6]
Brassai a Fővárosi Lapok 277-ik számában ismét egy hosszú czikket ír
nemcsak ellenem, hanem Vörösmarty, Arany s mindazok ellen, kik nem
engedik a költői nyelv jogait letapodtatni s æsthetikai szempontból,
illő helyt, alkalmazni és védeni merik a régiség és népköltészet
szabálytalanságait szemben a szorosan vett nyelvtannal. Brassai most még
szebb és elmésebb czikket akart írni, s mint ily esetben majd mindig,
úgy most is annál szerencsétlenebbül ütött ki humoros kisérlete. Lehet
egyébiránt, hogy Brassai e czikkét nem a Fővárosi Lapokba küldötte,
hanem a Bolond Miskába, de minthogy a két lap szerkesztősége egy, s
gyakran jelen meg a Fővárosi Lapokban oly czikk, mely a Bolond Miskába
való és viszont, alkalmasint itt is ilynemű tévedés történt, mit
figyelembe illik vennem. Brassai inkább csak gunyolódik és tréfál s én
csak ezért oly kevéssé állhatok vele szóba, mint Bolond Miskával. Nem
polemizálok hát a humorista Brassaival, csak a logikussal és
nyelvészszel lesz bajom, a mennyiben hosszú czikke végén, egy pár
sorban, megakad némi oly ellenvetés is, mely a köztünk fennforgó vita
lényegét illeti.
Brassai, mióta megírta Logikáját, úgy beszél, mintha ő találta volna föl
a logikát. Gyöngeség az igaz, de örömest megbocsáthatni egy érdemes
tudósnak, annyival inkább, mert Brassai csakugyan logikus fő; csak
elménczkedési viszketege és szenvedélye teszik néha sophistává. Azt sem
állítom, hogy ellenem írt czikkei külön-külön logikátlanok volnának,
azonban a két czikket egymással összehasonlítva, a logikus Brassai
meglehetős logikátlannak tűnik föl, a mennyiben második czikkében
egészen mást igyekszik bebizonyítani, mit az elsőben állított, de
tulajdonkép sem az egyiket, sem a másikat be nem bizonyítja.
Emlékezhetnek olvasóim, hogy Vörösmarty Fóti dalának e következő sorát:
_Bort megiszsza magyar ember_, részint az æsthetika, részint a költői
nyelvszokás alapján védtem. Elmondtam, hogy Vörösmarty megsértette ugyan
a magyar nyelv egyik főtörvényét, de nem a magyar költői nyelv
szellemét, a mint az közmondásainkban és népdalainkban nyilatkozik s
például felhoztam a következő közmondást: «Szegény embert az ág is
huzza», melyben _szintén hiányzik a névelő s az ige, mégis határozott
formában áll_. Brassai mellőzve az æsthetikai szempontot, azt mondotta,
hogy a határzó és határzatlan formákkal élés a magyar nyelv sarkalatos
főtörvénye, mely ellen a Lajtától a Fekete Ügyig egyetlen egy, még a
legmiveletlenebb magyar sem vét. Tudtomra ezt nem is hoztam kétségbe,
sőt elismertem, hogy Vörösmarty megsértette e sarkalatos törvényt. Sem
többet, sem kevesebbet nem állítottam, mint azt, hogy e sarkalatos
törvény a költői nyelvben, a rhythmus vagy más æsthetikai érdek kedvéért
néha kivételt szenved, legalább, a közmondásokban és népdalokban van reá
példa. Brassai erre ezt az ellenvetést tette: «Erre csak azt mondom,
hogy _tagadom_. Bizonyítson az állító, de ne oly szerencsétlenül, mint a
felhozott példával: «Szegény embert az ág is huzza», _mely elől_ _a
névelő a nyomatott gyüjteményekből kimaradhatott, de a nép szájában
minden bizonynyal nem marad ki_.» Erre én előállottam bizonyítani,
idéztem mintegy ötvenkét példát, melyeket részint régi költőkből,
részint pedig a népköltési gyüjteményekből szedtem ki. Becsúszott ugyan
példáim közé három-négy olyan is, melyekben az ige részesülőben vagy
infinitivusban levén, nem volt épen a legszabatosb a fennforgó kérdésre
nézve, de a többi mind olyan volt, a minőt Brassai kivánt. Azt hittem,
hogy Brassai feleletében tagadni fogja a népköltési gyüjtemények
hűségét, a mint első czikkében tagadta, a régi íróknak pedig, minden
kivétel nélkül, verselési szorultságot vet szemökre, mint Vörösmartynak,
vagy ha ezt nem teszi, a tények elismerése mellett is megtámadja e
hagyományos költői nyelvszokást, mint olyat, melyet a műköltészet már
csak azért sem használhat, mert nyelvünk legsarkalatosb törvénye forog
kérdésben. Ebben legalább lett volna logika, azonban tisztelt
ellenfelem, bár feleletében sokszor emlegeti a logikát, elménczkedései
közt egészen megfeledkezik kedvencz tudományáról s a leglogikátlanabb
positiót foglalja el.
Kétszer is átolvastam Brassai feleletét, de egyetlenegy sorában sem
fedezhettem föl, hogy kétségbe hozná akár a népköltési gyüjtemények,
akár felhozott példáim hűségét, pedig köztük van az is, mit első
czikkében nemcsak kétségbe hozott, hanem a leghatározottabban tagadott
is. Úgy látszik, hogy e közmondás ellen: «Szegény embert az ág is
huzza», nincs többé panasza, sőt elismeri, hogy a névelő kihagyása ily
esetben sem sarkalatos hiba, csakugyan előfordul néha a közmondásokban
és népdalokban, noha első czikkében mindezzel épen ellenkezőt állított.
Példáim tehát hívek, azonban Brassai szerint az a nagy hibájok, hogy
közülök egyetlenegy sem védi a «Bort megiszsza magyar ember» helyes
voltát, a költői nyelvszokás szempontjából. Lehetséges-e? Brassai
mondja, a nagy logikus, ki most egy flankenbewegunggal más térre viszi
át a vitát, eleinte leplezve ugyan, de később elég nyiltan. «Nem a
névelő kihagyása a sarkalatos hiba – mond Brassai – hanem az, mit
világosan kimondtam, hogy _határozatlan tárgy_ («bort») van kapcsolatba
téve _határozott_ igeformával («megiszsza»). Ezt jelöltem én ki
szóról-szóra élő nyelvszokási, nem csupán nyelvtani szabálynak költő és
prozaista által egyformán _megszeghetlen_ törvénynek.» Hát vajon én
máskép vettem-e föl a kérdést? Vajon pusztán a névelő kihagyásáról
beszéltem-e s nem egyszersmind a határozott formájú ige kapcsolatáról
is, még pedig oly esetben, midőn a főnév szenvedőragos? Példáimat nem
erre idéztem-e? Im újra idézek egy párt.
Ifju felgerjedvén _leányt megöleli_. –
_Királyt vigasztalja_ szép Medina asszony. –
_Fegyvert_ és _katonát_
_Ekét_ és _boronát_
Ő _forgatja_.
_Áldja meg_ főképen _atyákat, anyákat_.
_Gazdagot_ pénze, _szegényt_ esze _viszi_ elé.
Járt _utat_ a járatlanért el ne _hagyd_.
Nyelvtanilag nem határzatlan tárgy van-e itt is mindenütt határzott
igeformával kapcsolatban, kivételkép, költői nyelvszokásból? Nem az ige
formájáról veszszük-e észre, hogy a tárgy mégis csakugyan határzott?
Van-e e tekintetben valami különbség példáim és Vörösmarty verssora
közt? Brassai azt mondja, hogy felhozott példáim egyetlene sem szegi meg
ama törvényt; mindnyájokban el van ugyan hagyva a névelő, de az illető
főnevek mindenike teljesen és tökéletesen határzott értelmű, úgy hogy ha
a névelőt kiteszszük, csak a rhythmus szenved, de nem egyszersmind az
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Birálatok, 1861-1903 - 04
  • Parts
  • Birálatok, 1861-1903 - 01
    Total number of words is 3839
    Total number of unique words is 1890
    29.5 of words are in the 2000 most common words
    40.6 of words are in the 5000 most common words
    47.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Birálatok, 1861-1903 - 02
    Total number of words is 4181
    Total number of unique words is 1845
    29.9 of words are in the 2000 most common words
    41.3 of words are in the 5000 most common words
    47.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Birálatok, 1861-1903 - 03
    Total number of words is 3825
    Total number of unique words is 1711
    27.8 of words are in the 2000 most common words
    38.9 of words are in the 5000 most common words
    44.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Birálatok, 1861-1903 - 04
    Total number of words is 3933
    Total number of unique words is 2054
    27.8 of words are in the 2000 most common words
    40.0 of words are in the 5000 most common words
    45.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Birálatok, 1861-1903 - 05
    Total number of words is 3950
    Total number of unique words is 2064
    26.3 of words are in the 2000 most common words
    38.0 of words are in the 5000 most common words
    43.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Birálatok, 1861-1903 - 06
    Total number of words is 4067
    Total number of unique words is 1981
    27.4 of words are in the 2000 most common words
    38.1 of words are in the 5000 most common words
    44.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Birálatok, 1861-1903 - 07
    Total number of words is 4091
    Total number of unique words is 2003
    28.2 of words are in the 2000 most common words
    40.5 of words are in the 5000 most common words
    47.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Birálatok, 1861-1903 - 08
    Total number of words is 3992
    Total number of unique words is 1924
    27.4 of words are in the 2000 most common words
    39.5 of words are in the 5000 most common words
    46.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Birálatok, 1861-1903 - 09
    Total number of words is 3907
    Total number of unique words is 1903
    26.8 of words are in the 2000 most common words
    38.1 of words are in the 5000 most common words
    44.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Birálatok, 1861-1903 - 10
    Total number of words is 4083
    Total number of unique words is 1992
    27.7 of words are in the 2000 most common words
    39.9 of words are in the 5000 most common words
    46.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Birálatok, 1861-1903 - 11
    Total number of words is 3987
    Total number of unique words is 1655
    29.1 of words are in the 2000 most common words
    41.1 of words are in the 5000 most common words
    46.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Birálatok, 1861-1903 - 12
    Total number of words is 4043
    Total number of unique words is 1926
    26.5 of words are in the 2000 most common words
    38.2 of words are in the 5000 most common words
    44.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Birálatok, 1861-1903 - 13
    Total number of words is 4006
    Total number of unique words is 1995
    27.2 of words are in the 2000 most common words
    39.5 of words are in the 5000 most common words
    45.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Birálatok, 1861-1903 - 14
    Total number of words is 3949
    Total number of unique words is 2070
    28.1 of words are in the 2000 most common words
    40.3 of words are in the 5000 most common words
    47.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Birálatok, 1861-1903 - 15
    Total number of words is 3980
    Total number of unique words is 1913
    26.5 of words are in the 2000 most common words
    37.2 of words are in the 5000 most common words
    43.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Birálatok, 1861-1903 - 16
    Total number of words is 4109
    Total number of unique words is 2067
    28.5 of words are in the 2000 most common words
    40.5 of words are in the 5000 most common words
    47.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Birálatok, 1861-1903 - 17
    Total number of words is 3931
    Total number of unique words is 1938
    24.7 of words are in the 2000 most common words
    35.9 of words are in the 5000 most common words
    41.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Birálatok, 1861-1903 - 18
    Total number of words is 3847
    Total number of unique words is 1866
    23.9 of words are in the 2000 most common words
    35.8 of words are in the 5000 most common words
    41.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Birálatok, 1861-1903 - 19
    Total number of words is 4037
    Total number of unique words is 1924
    26.4 of words are in the 2000 most common words
    36.7 of words are in the 5000 most common words
    43.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Birálatok, 1861-1903 - 20
    Total number of words is 4121
    Total number of unique words is 1999
    28.3 of words are in the 2000 most common words
    41.0 of words are in the 5000 most common words
    48.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Birálatok, 1861-1903 - 21
    Total number of words is 4084
    Total number of unique words is 1986
    28.2 of words are in the 2000 most common words
    39.8 of words are in the 5000 most common words
    46.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Birálatok, 1861-1903 - 22
    Total number of words is 3976
    Total number of unique words is 2019
    26.2 of words are in the 2000 most common words
    37.7 of words are in the 5000 most common words
    44.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Birálatok, 1861-1903 - 23
    Total number of words is 2578
    Total number of unique words is 1261
    29.4 of words are in the 2000 most common words
    39.4 of words are in the 5000 most common words
    44.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.