Bernát Gáspár adomái, élczei, apró freskóképei és gazsiádái - 7

rim-király által figyeltetvén azon gazdag aphorismára: hogy „sétakor
fuladásig tele rohanják agyunkat az eszmék“ – miért ne tiszteltem volna
meg hű utánzásommal a mezei liliomok és népkeresztelők tavaszítójának
populáris emlékét?
Bagócivilnek nevezett pásztori pongyolában mértföldekre indulék tehát,
először csiga tempó szerint; később szellőgyorsan marhaváluvá gyaloglám
szobácskám angyalhányásos deszkázatát… persze gondolkozási eszközül…
mert más célra miként is sértettem volna meg keletnépies életrajzom
historiai szentségét, én! ki annyira imádom a táblabirói ülnökséget
eredeti bőrében.
Hasztalan kinoztam biz én oly dühösen agyamat, nem tört abból elő
Minerva,… hanem veritékföllegéből kikandikált igenis azon szomoru
tanuság: hogy csöngetni szolgának lehet.
Megbukván ezuttal parodia-mesére kisértendett logicám… istenhozzádot
sóhajték Körmöcz halvány gyermekihez!… márványsimára átkozám ephemér
homlokredőimet,… s iszonyu fejtörésemben szunnyadásra szédülék.
Kalandtervgazdag lakomban polgári éjfélt konga már a nyugalom és
képzelet órája,… elhalva sóhajtozott a képzelet élete,… megpihentek az
utczai torokharangok… s aranyszomjjal foglalkozó lelkem még sem birá
elszeretni az álom szende angyalát.
Lecsillapult végre ábrándos reményim zajos játéka… s elaluvám.
Napontai küzdelme körét méltánytalanság ellenében ha becsérzettel futja
meg a munkás férfiu, éji nyugalom aczélozandja erejét s öntudatát.
Vétekre tántorult boldogtalan embertárs nyugtalan álmaiban keres
menekülést keble fulánkitól, s ha társa s a napi élet üldözőkül
esküsznek; az álom gyöngéd karjai között találja legbiztosb emlékhalálát
a szerelem bus áldozata.
Átszenvedett élet, kiégett kebel s meghiusult remények romképei!
áldozzatok e legbájosb szellemkirálynő csillagoltárán! s boldogságtok
szétszórt hamvaiból épülend az elhalt örömek tündérmozaikja.
*
Csekély magamra – ki e szabálytalan mismásban táplálgatom az irodalmi
hegyek egerét – sem igen mosolygott a sors és népek istene oly bájosan:
hogy polgári és magányéletem vadkoszoruiért napjaimat imádhatnám; mire
nézve mikor csak tehetem, alszom biz én, hiszen ha zöld asztaloknál, egy
nemzet rovására fényes nappal lehet szundikálni: miért ne ragadnám én
védszentemül annak idejében az éjszaka koromszerü ördögét.
Beváltá erélyes törvényszavát az örökkön hü természet, s zavaraim és
szegénységem kárpótlásaul álmodnom engede leggazdagabb és legkedélyesb
álmokat.
*
Forrón szeretett édes hazám képe lebegett előttem védszárnyai alatt
polgári és társas erényeknek. Jogegyenlőségi üdvet viszhangozának a
felhőittas bérczek, mint a népesült rónák virányai. Nemesen kiérdemlett
iparelv sugárzott az arczokon; testvérileg ölelkeztek a néposztályok
érdekei; angyalok mosolyában egyesült a hitkülönbség; s míg egy felől az
alkotmányi közvélemény csak polgárias hű kebelben oltározza nemességét;
a nemzetiség más felől szelid és méltányos eszközökkel igaz magyarrá
gyürüzé el a nyelvidegen feleket.
Élénk gyáripar gazdagítá a nemzeti jóllétet; vitorlaerdők uszkáltak
áldásthozó folyókon; csatornák szeldelék virágzó réteinket; valhallai
üdvleldében szentesitetének nagy férfiaink hamvai, nemes irányban
fejlének néperkölcs és szokások; nagyszerü emlékszobrok tükrözék egy
dicső nemzet hálaérzetét; egyéni jellemeket munkáság szilárdíta, s merre
magyar nap világolt: embert istenítő nemes cél felé törekedtek a
népmilliók.
A művelt világgal versenyképes magyarhon képletével egybefüzé a
boldogító álom kis hazámat, hová oly édesbus fájdalommal epednek
vágyaim; igénytelen családomat, melynek örömével vigadok, s bánatával
könyezem; és a hölgyek legnemesbikét kinek szerelmében oly becses
kincscsel gazdagodám.
Honi szivárványnyal ékített ezüst szin föllegöltönyben diszelgett
előttem szerelmi ideálom földi tündére. Hölgyi erényekből valának
alkotva kisérő angyalai; szendeség nemtője trónolt ohajtásain; női
hivatás szentsége sugárzott szemcsillagán, nemzeti örök hymnus zenge
rózsaajkain, s viseletén és szokásain a honleányi kötelesség lelkes
érzete fényözönben tündökölt.
Megnyilának ekkor az egek gyémánt kapui, szárnyainál egy-egy napplanéta
őrködék és nyugalmazott üstökösök előszobázásuk alatt tisztelgési
látogatásokat fuvalgának az esti szellőkből faragott tárogatók.
A mennyei őrsereg érkeztére andalitó bájhangok rezgének át a távol
mennyvidékek bársonyvölgyein.
Lassan-lassan közeledvén a szenderdus aeolfuvalmak, az egyik őrcsillag
kölcsönkért bal szemével meg is pillanthatám az angyal sóhajokon
lovaglott előzenészeket.
E fénybölcsőben született deputatió alakjában a hivatal- és
birtokképességre méltatott bujdosó csillagok tisztelgének éji zenéjökkel
a gönczöl szekerénél, mely a legközelebbi cherub-divánban nemes
önmegtagadással iktatá őket a jogszerüség kerékvágásába.
Szerafmosolyból és csillagharmat-hullásból szerkezett ezen
varázsdallamok oly istenileg hatának tulfeszített idegeimre, hogy ki nem
birhatván tovább a nyomasztó érzéki élveket, elzsibbadva és kifáradtan
fölébredék édes álmamból.
Megtestesült kiábrándulásomkor is fülembe cikáztak a melodiák, nem oly
mennyei pompás kiadásban ugyan, mint az előbbiek, hanem a földiesség
durva szövetében, mit tényleg be is váltának azon zsidó iratszerüen
őgyelgő serpityókos árnyékok, kik egy tüdőszegény fuvolás kiséretében,
gazdagon kinozgaták ablakom alatt a szököttkatonai népdal művészetét.
Ajtónyikorgás fográngató zsoltárát hazudtolni képes ezen X-duros
hangverseny megtermé muzikalis gyümölcsét, mert egy azon éjjel
kutyaconferentiából haza baktató éhes agár bereggelizvén a göröngyös
hangokat… tőlük szörnyet halt… és így egy négylábu öldöklő angyaltól
ismét megszabadult a nyulak emberisége.
Hallásilag megbüntetett szegény magam is, besülyedvén a hajnali mézédes
horkantások mélységes tengerébe, iszonyukat kelle a concert-parodia
mellett álmodnom, mert gyakran föl-fölriadva fegyverhez kapkodék,… s
persze, hogy levegőt markoltam.
*
Több személyesített agyrémek kiséretében megjelenik előttem treszirozott
chinai malaczon paripázva egy diszöltönyös torzalak… Úgy tetszék, mintha
nem először látnám – azonban közelismerősömül nem merém elfogadni. Le
kell vázlanom külsejét, különben tán még a papirról is elszaladna.
Lábai egyikében a rhoduszi coloszt tisztelhetjük, míg a másikat beteg
daru kölcsönzé táncmesteri buktában. Mellüregében egy aszkóros piócatüdő
sem birt volna zártszéken ülhetni; míg gyomra fenekén puszta Arabiát
bátran kiházasíthatná valamely mixta deputatió a caspium tengerrel. Feje
őszi dinnye gyanánt adaték el a debreczeni piacon. Hajzatát elhasznált
börtönkorbácsok alkoták. Szemeit vörös tekegolyókból dolgozá ki az
ártándi téglavető,… s midőn szemöldeiben megszünének a medve vadászatok:
szája felörvénylett a vendégek befogadásaul.
Végetlen nyelvével egy szuszra kinyalá savából Mármaros vármegyét;
fogaival Európát ketté haraphatá; ha sóhajtott a bugaci csárdában,
iszonyu szél támadott a magyar partvidéken; egy köhentésire Havanna
elsülyedett, s ha tüzbe jött, a szomszéd tartományok elégtek.
Koponyája azon osztályában, hol Gall szerint imposztura-fészek tanyázik
– rablóvárak épülhetének; nyakacsigáján nem egyszer sulyegyenzé a
kificamult bolognai tornyot, s füleinek esernyőszerü oltalmában
özönvizkor szárazan maradt volna Xerxes két milliós tábora.
Téli öltönye perémjeül kifosztá lombjaitól az ujvidék őserdőit,
fülfüggőit holdbérceiből alkalmazá; pecsétgyürükövének ketté szelette a
csimborászót, bajusza félszárnyán belény-csordák legeltek, s kis ujja
körmén tartá legnépesb gyüléseit a francia convent.
Ozsonnára negyven gulya rhinocerost falatozott, s ha szomját oltogatni
kezdé, kiapadtak a világoceánok s a föld szive megrepedett száraz
kinaiban.
*
Ilyszerü costüm és alak jellemzé azon rémóriást, ki hajnali álmamban
elém tolakodott nemével az őszinte bizalomnak, minővel csak közel
barátunkat tisztelünk meg.
– Úgy-e nem ismert föl uraságod? – mondá közelebb jőve hozzám, mint ki
sugni akar… oly hangon, minő lehetett a waterloi ütközet robaja in
companie Herculanum és Madrid földingásaival, – nem csoda, bizony
keményen elváltozám, nagyon megsanyargatott a nyomor és szolgaiság.
– Bár miként nyargaljak ide s tova emlékemmel, nem hiszem, hogy láttam
volna önt valaha… felelék krumplifagylaltá borzadva a torzképek ezen
karmazsin fejedelmétől.
– Istenem! hiszen én bankó vagyok… felelé oly finom soprán hangon,
melylyel tavaszfelhőt volna képes himezni valamely venuscsillagi
nőpapagály, – miként van, hogy ön reám még csak nem is emlékszik?
– Igaz biz a, hát valóban ön az édes bankóm?… s pedig azon kétforintos
bankó, melyhez fáró közben utószor volt szerencsém.
– Hol jár itt, hol a madár se jár? – tessék helyet foglalni, nem is
figyelve, hogy ha kiterjedéséhez képest akarnám szobámban leültetni,
legalább is a holdat kellene még a föld mellé leimádkoznom.
– Bizony rég nem volt szerencsém, – sóhajtva mondám – édes bankó bácsi
álmamban sem, nem hogy ébren… mi járatban van? mivel szolgálhatok, mert
ily szegény ördögöt, mint én aligha interesse nélkül méltatott becses
látogatására!
– Sajnálom, hogy mostoha testvérnőimmel, főkép ezres nénikémmel vagy tiz
évvel korábban nem tisztelkedém édes kegyednél – jegyzé meg a szerény
vendég – azonban addig is, míg gyakrabban tehetném önnél vizitáimat,
engedje meg, hogy ily hosszas kimaradásom okárul nemes kegyedet
értesíthessem.
Ekkor annyira összerántá tagjait az én óriásom, hogy éji szekrényemen
ágaskodott pannoniagyertyám hegyére leülvén, imigy kezdé szónoklani
autobiographiáját.
*
Özvegy Lopincziné orgyilkos kandurjának hatalmas étvágya kerekedvén,
kanári cimet bitorlott azon talpig magyar sármány-madárra, mely tisztelt
asszonyság operaélvi szegénységét verébszerü dallamaival oly falusi
gazdagon kárpótolá: fogantatásom beiraték a sors anyakönyvébe.
A fültövön körmölt nádi énekesnő vértanui halálával igénybe jöttek
boldogult ősanyám eltaposott jogai, s ő eltemetteték… hogy én kedves
unokája életre virágozzam.
A véletlen úgy akará, hogy magyar kendermagból szülessem. Karcsu bugául
származva, már csecsemő koromban kiemelkedém társaim közől a kukorica
földön, hol lókötőkkel és desertorokkal naponkint találkozám ugyan,
hanem lovagias bánásmóddal épen nem.
Bizonyos sánczon kivül születvén ugyanis, ősi szokás szerint amugy isten
igazában elpáholtak előbb: s fejembe verék, hogy csak így lehet belőlem
valami.
Növeltetésem török s ó-római alapon nyugovék; gyermekkoromban izzadtam
és didergém… s ha valakin, rajtam valóban meghiusult a holló és
szerecsen-féle közmondat… mert cigánypofa bőrszerü szinezetemből
hófehérré lugoztatám.
Ez időszakban kedvencze valék a szép nemnek. Fiatal lyánkák rózsaujjai
között folydogált ifjuságom. Fonókák, népkasinók, pusztai estélyek
vigalmaiban élénk részt vevék. Oldalomnál sóhajtá tiltott szerelmét
kedveséhez a hű leányka; hozzám simulva regélték gólyasarkon forgó
várakról a kedélyes anyókák,… s pár hónapig legboldogabb őre valék egy
gyönyörü kun menyecske tilos kecseinek.
Vászonéletem legnemesb azon perceire még most is mondhatlanul büszke
vagyok, hogy egy honáért elvérzett hős lengyel fájdalmát magyar kezekből
enyhíthetém.
Kosciuskó lelkes utódjának elhunytával borult el gondtalan ifjuságom
derüs hajnala is, mert rongyokká szegényedve beőgyelgém a világ
kereskedelmi piacait, miglen könyörült rajtam az árvák istene és a
gazdag ausztriai ház szolgálatában kétforintos bankjegyül befogadtatám.
Statuspolgári fölszenteltetésem után néhány holddal virult reám a
szerencse: hogy csekély papir éltemet tisztelt kegyednek köszönhessem.
Emlékszik tán kegyed pünkösdünnepi azon kézfogóra Rikancon, melyben a
házi leányasszonyt elgyürüzni szándéklott gavallér kasznár fidibuszul
lett volna csekélységemet felpörzsölendő, ha ön zsebében csavargott 120
éves magyar contractussal meg nem vált a veres fonalu gyertya lángjától.
Még azon éjjel labétjátékon átszállottam a vámospircsi legatus
protestáns reverendájába, ki is más nap tuladván rajtam egy kölyökitce
budai borért a ponyvás csárdában; innen egy céklával béllelt arcu pofók
mészáros vőn oltalma alá.
Sokáig unatkozám a tisztelt marhavirtouz verespénzhalmazának kellő
közepében, míg nem a karcagi vásáron borjuért kicseréltetém,… hanem már
akkor gulyásos hus közé bátran föllehetett volna zsiros csekélységemet
szalonnául aprítani.
Kupec birtokba emelkedvén, kevélylyé tőn kissé ugyan feszes, de
aristokratikus helyzetem, mert parasztlétemre sort ülheték a százas
dynastákkal.
A nemzeti menageria ezen szorgalmas collectoránál nem sokáig szivhatám a
pénztárcai börtönléget, mert Bakonyon átutaztunkban mindketten…
gazdástól tudniillik… haramiák kezébe kerülénk.
Ő ugyan, mint haszonvehetlen rablópolgár siralmasan szabadságra
üttetett: hanem engem hosszas földalatti ülnökségem után a világhires
Sobri vándor arszlánkorában személyesen ajándékozott egy keszthelyi
nyalka borbélylegénynek.
A szakálkaszálási művészet ezen nagy mesterét megszállván a szerelmi
generosítás büszke angyala: már akkor fontos egyéniségem tüzeték ki,
kedvesének kintornált cigány szerenáda dicső eszközeül.
Miután a zenészet barna hóhérjai művész aránylagi osztozásuk alkalmával,
fölöttem agyba főbe verekedtek volna, még azon melegében korcsmai
gyomorba temettetém, föltámadandó éjek hajnalán, törkölypálinkák lelkes
illatára. Csárdai contomathesistől párolgott földes uram
himkalapbirtokos neje bepillantván a borketrec kincstárába, azon nyersen
concambiált „gyere haza kendőért“ a falu boltos zsidójának, kinek
hagymaillatdus dominiumából egy trenkileg vasazott cukorhombárban
Budapestre cipeltetém.
Pogány kezekből egy bukó félben lévő fővárosi gyufáshoz sétálék, kitől
is per váltótörvényszék… ötszáz környező pajtásaimmal harminc váltó
forint négy évi procentjében Sugorfi uzsoráshoz átexequaltattam.
Sugorfi Jeremiás uram, mint eszélyes capitalista és
törvényzsarnokuzsorás, megtapintatván a magyar finánc ügyek üterét,
speculatio hitvallásaul tüzé ki világrégi azon maximát: hogy ki
erszényileg boldogulni akar, pénzével s belátásával meg kell annak, mint
a levegőnek jelennie.
Mire nézve elővárosi gyáracskákra részvényeket birt; zálogdákat
állított, diplomákra kölcsönzött; zsebtolvajokat dijazott, ó-budai
rablófészkekre ülnöki befolyásban részesült; lámpásgyermekek avatottjait
elkötelezé, vendéglői bérszolgákkal egyetértett,… és hamis játékosokkal
főzési conferenciákra aljasodott.
Koppasztási jövedelmek legderüsb időszaka novemberi vásár levén; –
Sugorfi ur zárt ajtóknál átszusztatott engem öt tünemény forintos
nagybátyámmal együtt egy saskörmökkel fegyverzett kártyarináldócskának,
ki is a budai spillerdákban néhány magyaros vérfoltokat előbb
beaquirálva… Zrinyi barlangban többesíté gyalázatos sebhelyeit, és
orgazdája jövedelemforrását.
Kávési rebach-szelencéből – melybe általános szavazattal kártyapénzül
itéltetém – egy német journalistát van szerencsém hirdetményi dijban
minapi elesett plagiumáért vigasztalni… és jelenleg a nevezett eleven
plagium szinbirálati erszényéből üdvözlöm kegyedet városi visitszerü
rövid tisztelgésemmel.
– Maradjon továbbra is nálam édes bankóm… hiszen anti magyar gazdája
elég rég jegyben jár a finom rablással… ne affectálja ön oly dühösen a
nyargaló liberalismust… mondám esengve a szaggatott keblü paprikának.
– Na tehát önnél maradok, – felelé rongyai között is vidám
arckifejezéssel – pedig tudom, hogy jártamban keltemben soha nem volt
uraságodnál hűtlenebb gazdám,… mert ötös és tizes gazdag rokonimtól
hallám: hogy várvavárt megérkezésük után tüstént kizavarja ön őket
kiméletlen szolgálatából.
*
Épen jókor települt meg sovány bankomban a kis szökevény… mert tárcám
apostoli tisztaságban ásítozott… pedig másnap egy mellény kelmeért adott
s ezerszer prolongált hetven pengős váltó alól kelle fogoly nevemet
kimentenem… s hitel erényü célomnak a két bankó forintos atyafi
nagylelküleg megfelelt.
Már élvezni is kezdém a magyar procent-scala szerint amnestiázott
váltóbirtok örömeit, midőn iszonyu csörgéscsattogás ijeszte föl
álmamból.
Széttekintek… hát az én hű invalidom ugyancsak Csenger-tyukodilag
allegal egy kányaorru batyus individiummal.
– Mi baj Mátyás? – kérdém a kefegyilkos aggvitézt – miféle állatfajtával
huzalkodik oly korán?
– Hát csak képzelje is meg az ember, ez a zsidó erőnek erejével fel
akarta álmából zavarni tekintetes uramat… ily hajnalban, midőn még alig
van tiz óra… azt mondja, hogy tegnap nem treffelte itthon a tekintes
urat… és most…
– Küldje keed ide azt a magyar jellembirtok és nyugalomharamiát, hadd
fizessem ki, s pénzemért nyulok… s hát a vándor bankó elrepült.
– No Mátyás, most már kend fizesse ki a zsidót.
Mátyás eredeti magyar modorban ki is elégíté a zsidót… mert még most is
hátán hordozza a veresbankót.
*
Fülmetszőn nyikorgó kopott talyiga előtt lassacskán billegballag két
ordas szamár.
Deres szinben csavarodott ősi jelmez; – vastag konyult fülek… mély redő
sugáros szemivezet, s a rajtok elömlő világresignatio, mutatják: hogy ő
szamárságaik aligha nem a mult század keresztelői gyönyöreiben
osztoztanak.
A fakó talyiga közé láncoltan, karcsu vizedények kópisgatják egymáshoz
üres homlokukat.
Ferhéc fölötti láncszemzeten ülnököl egy pünkösdi bazsarózsa képü
individium, s mosolygva olvasgat valami könyvféléből.
Fején aránytalanul magas cukorsüveg kalap itt-ott völgyekkel,
szalagszárnyakkal tökéletes kézi szélmalommá tréfálva,… termetén sötét
vászon blouz ódalog, oly állapotban, mintha féléviglen zabot
tartalmazott volna,… s lábacskáiról a még ártatlan paradicsomi Évára
emlékezék a figyelmes halandó.
Európa világvárosában, – hol a zellerkofa is Hegel metafizikáját
studirozza – ilyféle scena ezer hason látványok tengerébe sülyed; hanem
nálunk, hol a közélet arasztos tényezői álformák, hamis illemtörvények
közé szorítvák, hol az alsóbb néposztályok nomád szokások kötelékiből
lassan bontakozhatnak;… nálunk, mondom ily jelenet nem mindennapi.
Közelebb megyek, vajjon ki és mi lehet azon paprikává szegődött
céklafelhő?… Isten, légy velem!… hisz az Vojtina Mátyás, az én
komornokom, s a művelt világ gyalogsági notabilitása.
Szegény diák, távolomban nem állhatván tovább a kóta nélküli éhséget:
beállott dunaviz-liferansi adjunctusnak.
*
Még azon estén vigan csengő poharak közt, kedélyes baráti körben
szőnyegre kerülvén a szegény gyaloglovag gazdag életrajza, belőle
(politikai discoursháritóul) következő kalandkákat regéle egy korszerü
életbölcsészeti nyélbe ütött vidám proletár:
*
Patrónusa távoztakor furván a komornok oldalát a zsebében nyugtalankodó
pár forint, nem sokat komédiázék pénze őrzésének aggodalmival, hanem
különféle italból egyetlen esten berugja a három hétre kapott diurnumát.
Pénzecskéje elfogyván, itt-ott kapogatott egy kis kegyelmi nektárt és
falatot,… éji szállásra, ócska törvénytannal foltozott tüdejű vad
prókátor barátjához járt… a kéménybe; – később füstetlenebb provinciát
nyert egy koldusalakban tolvajkodó rongyszedőnél, hol tizenhárman
feküdtenek vala egy rokkant lábu hársnyoszolyán, takaródzván kiki
részint ön lelkiismeretével, főleg pedig lopott hálódarabokkal, és
krumplikról hámozott köpenyekkel.
A jámbor komornok legügyetlenebb levén, többnyire a hársnyoszolya
mélységes fenekére került, levén ártatlan termetének fölötte nyers, a
burgonyával pukkadásig jól lakott izmos boltőrök és drótművészek.
A diák leköszöni a rongyszedői lakpartiát,… azaz, egy házzal tovább áll.
Leckéket vesz a fővárosi szegény legények philosophiájából.
Az éjnek egy részét elsétálgatja;… kávéházakban povedálgat,… olykor
alászállong a hid ladikjaiba,… többnyire pedig fele álomra utcaőrökhez
csatlakozik.
Mindezeket combinálva, fölébredt Matyi diákban a consumensi civilisatió
büszkesége,… keble gyomrában mérgesen háborog az italszerelem alvó
szörnyetege… Nem restitálhat tovább igényei hatalmának,… öntudatba kapja
emberi méltóságát,… s hivatalt keres.
Kapott is.
Valamely dilettans börtönből budapesti sanscoulottá szökött
dunavizliferanshoz hetedrésznyi dividendre segédül szegődik, és
characterét s napidijait biztosítja.
Eszélyes kormányzata alá két szerény időjós bizatik.
Lurkó és Furkó.
Furkó… a romantikai iskolához látszik tartozni. Többnyire érzeleg,
sóhajtoz,… gyakran könyez is. Konyult fülekkel csillagokhoz tekinget,…
gondolván a jámbor teremtés: hogy oda fönn tán jobb koszt lehet.
Lurkó… kedélyes, élénk állat, szemeit ide s tova villogtatja,… mindig
mosolyg;… olykor-olykor röhög is. Egyik füle éjt-nappal éghez meredve
áll,… másikát vizirányos lineára csavará első gazdája, egy állatkinzó
dühös juhászbojtár.
A teherhuzás charactere Furkón nyugszik;… Lurkó pedig, az equipágék
parádés oldalát képviseli.
Eredeti gazdájok skontro Pityunak neveztetik.
Száraz, magas férfiu, mértékletlen puttonozási szerelmétől meggörbedve.
Kerek nagy fején rövidnyiretü deres haj mereszkedik, mint tavaszkor
vedlő tövises disznó tüskéje. Pár itce borért fejét negyedóráig döngetni
hagyja.
Karvaly orrán csontnyereg ül,… déli cimpalyán borsónyi vörös szemölcs.
Duzzadt ajkai körül szünetlen lesben álló guny- és dacvonalmak
rángatóznak.
Borzas, tarka szemöldjei közé kifejlett férfias erő kettős barázdái
vésvék.
Jobb szemétől korcsmai verekedés fosztá meg,… bal fülét pedig bakonyi
haramia korában egy szerelemféltő kondás baltával lesuhintá.
Nagyhirü barriton veszett el benne, mert ha egész lóerővel
„Donauwassert“ ordit, jaj azon város-negyed reggeli nyugalmának.
Üvegüzérek imádják,… hanem a borbélyok átkot szórnak fejére és torkára,
mert ha fortissimóra ereszti gégeorgonáját: ablakok töredeznek és a
patiensek fogai ingyen hullonganak.
Üres idejét macskanyuzással tölti.
Kandurok sötétre festett bőrét vidraprémül árulja; fiatal cicák gyöngéd
termetére pedig, hentes céhből kicsapott virslis sógorával szerződik.
E férfiu birtoklá, mint diplomatikus dunavizliferans, Vojtina Mátyást,
qua inprotokolált segédet.
Vállalatinak ezen vizenyős korszakában a nemes tüdejű Mátyás
szorgalmasan beváltá napi kötelességeit.
Skontro Pityu a kiváló érdemhüvelyt rendesen honorálta,… sőt mondhatni
tisztelte is.
Azonban egy véletlen esemény a liferans és segéde közötti békés
hangulatot komolyan megzavarja.
A tény következő.
Vojtina Mátyás hiába vágyott magasztosb hivatását vizzel hüsíteni.
_Crescit sub pondere palma._
A zseni zseni marad mezitláb is.
Matyi deák szendergő vére hullámzani kezd. – Nyugtalan; kedélye borong;…
józanon sem tud aludni, s a holdat majd hogy le nem rángatja vastag
sóhajaival.
Sóvárgó májában és begyében fölébred a szerelem költészete.
Először csak eszményileg szeret;… később önmagáért őrjöng, mint a szép
Nárcisz, kit arcmásának hiu nézdelteért hullámsir temet;… végre földre
száll s halálosan beleszeret Csörege Tiburia kisasszonyba.
Vala pedig Csörege Tiburia (miután mint apáca nyugalmaztatott volna),
legbensőbb komornája Forhant Iván kalitkaművész özvegyének, született
Suta Malvin asszonyságnak.
Egy unalmas estenden ingerlő pongyolába vágja magát a bájos Tiburia és
negélyzett szalon gratiával becsap háziasszonya termébe, ki ép
táncestélyre volt hiva Harcsai Szpuanka szülészmesternőhez.
A terem a „Sziv“-utcára szolgál.
Tiburia ablaknál ül. Vendéghaja fürtei göndör ragyogványban
verőfényeznek.
Arcáról a lovagiatlan redők cékla szulccal gondosan elsepervék;… vállain
vakítólag ezüstlik a pazarul ömledő rizspori havazat;… édesen pihegcsélő
keblén pipacs és szarkalábfüzér;… szürkés, hanem apró szemei a
befecskendett narancshajlétől epedőn könyeznek;… bal kezében gitár,
melyből ugyan az egércsaládot kikergeté, hanem azért tojásdepó,… s várja
kedvesét, a szerelmetes Vojtina Mátyást.
Vojtina megjelenik. Bevágtat a „Sziv“-utcába. Füles paripáit
ablakrostélyzathoz kötőfékezi;… s belép a paradicsomba.
Tiburia nagyot sikolt; szenvedélyesen felugrik,… Matyija nyakába
omladoz: s oly irtóztatót cuppant bal pofáján, hogy a csók helyét
azonnal piros bagariával kelle befoldani.
– Hogy meg vagy?… zsaki poál?… kedves Burim… rég nem latalak!… mindig le
vagyon fogva;… tán már nem is szereted engemet!
– Ah édes Matyim, mire ezen szivrepesztő szemrehányás,… e lelketrázó
szóvirágzat,… s hű keblednek sivatag áradása? oh én ne szeretnélek! oh
én imádlak epedőbben, mint galamb a buzaszemet… s magyar az adósságot.
– Ah, krasznyi angyal! – rebegé a felfortyant liferans, s oly lángolón
ölelgeti Tiburiát, hogy kidagadt nyakerein gordonkázni lehetett volna; –
boldog vagyom… hanem, oh bánatom nemes koppantója, nem vona dugaszban
egy kis csirkecombocskád!… nem azért, hogy éhezem… hanem hogy szép kezed
adományát birhassam.
– Oh dehogy nincs!… részedre mindenem van; – mondá a szemérmes Buri, és
kinyitván Harcsainé étketrecét, belőle oly rettentő cobákot nyomott
kedvese markába, hogy a régi világban akármelyik nádudvari kortesfőnök
szűre alá oda illett volna verekedő fütykösnek.
– Beh drága,… beh faintos!… jegyzé meg fogai közől a jóizün falatozó
Matyi,… s ha egy kancscsal szemü vicsorgó mopszli körötte nem hizeleg,
az érette véletlenül elvérzett pókának még tán sziklakemény csontruináit
is befonta volna.
Pókacombbeli generozitás után, a szerelmi lázban rezgő Don Juánka
kedvese oldalához sompolyog, ki epedő hunyorgatások közt gitár mellett
énekli:
„Jöszte ablakomhoz kedves,
Minden nyug…“
Nem haladhat tovább syréndalában az andalgó Buri, mert közelében oly
iszonyu accompagnádot hall, hogy ijedtében Matyija védkarjaiba omlik.
A látvány sajátszerü; – Furkó füles feje ablak és rostélyzat között!
A szegény állat, fejét kifelé rángatja,… szuszog, horkol,… bömböl,…
ordít,… mind hiában! rettentő feje nem akar mozdulni az ablaktól.
Vojtina eszmélethez jön,… összecsődíti a szomszédokat, s egy jótékony
lakatos közremunkálásával a szenvedő Furkó rostélybörtönéből
kifürészeltetik.
Furkó füles kandiságának az volt alapoka, hogy a kegyes Tiburia,
gazdájaért paripáját is kedvelvén, Matyikája vizitjeikor cukrocskával
traktálta a rostélyhoz kötözött talyigai locomotivokat.
Szerelmi ittasságában megfeledkezvén a szokott csemegéről, szegény Furkó
addig s addig nyujtogatá nyakát, míg feje a rostély és ablak közé nem
szorult.
Záporpuszik között válván el imádott Burijától a szerelmes Adonis,
büszkén hág puttonai fölé, mint győztes római triumphátor, s torkig
bélelve póka és szellemi emlékekkel: haza üget.
Skontro borus kedélyben volt.
Az napon egy árva macskát sem foghatott.
Gyermekek is agyonszekirozák, uton, utfélen mankolván elébe és háta
mögé.
Udvarán macskacsiphetési tervekről gondolkozik.
Matyi adjunct dalolva ház elé vágtat.
Skontró végigméri Matyit… majd füleseit vizsgálja.
Matyin nem bámul, mert csak szokott részegnek találja; hanem a paripákon
elálmélkodik.
Lurkóról csorog az izzadság.
Furkó, mint valami ó-martir… véresen.
Inquisitiót tart;… Matyi adjunctot nyakoncsipi,… bicskát ragad, s ha
éles ordítására a szomszédok meg nem mentik, keresztet hasogat homlokán
és elhatározá addig ütni-verni, míg csak bőréből ki nem szalad.
*
Olajban főtt vértanuk, és hasgatott hátu fakirok kinszenvedésein ment
mendegélt keresztül a szerencsétlen Matyi lovag azon rémítő percek
alatt, melyekben önszemeivel látá, hogy tajtékzón dühös principálja
komolyan készül a világos nyuzodalomhoz.
Ártatlan termetét ölelendő kötéldarabok;… fenő acél nyikorgó penegése
iszonyu konyhakés rozsdázatán;… a mérgetlehelő emberszörny, ki vérét
szomjazza:… ki egy Vojtinát ép oly hidegen képes legyilkolni, mint
valami hitvány macskát: oly látványok, mikre a legrezignáltabb
hegyirabló is zavarba jön;… a gyöngéd idegzetü Matyi pedig fogcsattogva
összes tagszerkezetében reszketett.
A földre szállott égiháboru szünni kezd… oszlanak a vérföllegek;…
Skontró kebléből kiugrálnak a vérvágy ördögei,… s Vojtina Mátyás elébe