Bernát Gáspár adomái, élczei, apró freskóképei és gazsiádái - 4

A szegény szücs annyira megijedt – mert látta, hogy ily materiából
lehetetlen bundát készíteni ily kurta idő alatt – hogy elköltözött
rögtön Egyekre, házát bérbe adta, csak három év mulva jött vissza, mikor
gondolta, hogy Józsa haragja már lecsillapult.
*
A hirhedett Józsa Gyuri egyszer felhajtatott Pestre kétszáz darab
szarvas állatot vásárra, hogy majd itt azokat eladja, minthogy otthon
nagyon soványul ütött ki a takarmány. De biz azok nem a legjobban voltak
kihizlalva, a mészárosok nagyon fitymálgatva beszélgettek róluk: erre
megharagudott, felhajtatta az ökreit Bécsbe. Odáig egy cseppet sem
javultak a tinók, a bécsi közönség pedig kövér hushoz van szokva. Józsa
Gyuri sehogy sem tudott összeegyezni a mészárosokkal; rettentő potom
árakat kinálgattak neki. Itt még jobban megharagudott; felhajtatta
marháit Linzbe; de ott még siralmasabban járt: mert még kevesebb pénzzel
biztatták. Nem adta meg magát; még előbbre hatolt, keresztül verte magát
a határon, felvitte ökreit Drezdáig. Persze, hogy mire oda értek a
jámbor állatok, valahány oldalbordájuk, mind kilátszott a hosszu
tapasztalás miatt: dehogy kelletek a mészárosoknak, hallani sem akartak
róluk, azt mondták, hogy vigye vissza elébb s hizlalja meg.
Visszavigye, ujra vámot fizessen értük? hogy aztán Keglevichék otthon
nagyot nevessenek rajta. Azért sem teszi. Mást gondolt magában. Megállj
német, majd megveszed tavaszszal, ha most nem kell, de haza pedig nem
viszem, mert ott aranyért sem kapni szénát. – Estefelé tehát összehivá a
hajtsárokat, kifizette a bérüket, s azt mondta nekik: „halljátok! majd
mikor besötétedik, szökjetek el szépen a marhák mellől, szerteszéjjel;
ennél a jámbor németnél nagy rend van, majd összefogdossák ők szépen s
currentálni fogják, hogy három hónap alatt jelentse magát a gazdájuk;
azalatt meg kitavaszodik, a marhák itt a státus költségén kitelelnek a
jó német szénán, a mi itt csupa _háj_, jól meghiznak, akkor aztán én
majd előjövök értük, s jó áron eladom.
Úgy lett. A hajtsárok szétszöktek. Józsa Gyuri hazament, az ökröket mind
behajtották, hol itt, hol amott, azután currentálni kezdték, határidőt
tüztek ki a megjelenésre, ezalatt elmult a tél; Józsa Gyuri idején
megjelent, legitimálta magát, mint a barmok jogszerü tulajdonosát, s meg
volt az a diádala, hogy most már busás pénzen adta el a gőbölyöket a
drezdai mészárosoknak.
Igaz ugyan, hogy a tartás és hivatalos költségek fejében fele ott maradt
a gulya árának; hanem azért mégis jó tréfa volt ez abban a világban.
*
Egyszer Józsa Gyuri megharagudott cimboráira és azzal vált el tőlük,
hogy soha őtet többet nem látják.
Hire is futamodott nem sokára, hogy az utóbbi lófül levágás óta Józsa
Gyuri nem fogad be vendéget, kaput is csináltatott házára, az utcára
levő ablakait berakatta téglával félig, hogy még csak be se lehessen
törni, és semmi dörömbözésre be nem bocsátott se ellenséget se jó
barátot.
Ezt a csodát meg kell látni, mondának a vig cimborák és lerándulának
Tiszafüredre. Fogadásuk állta, hogy még is csak bejutnak valahogy Józsa
Gyurihoz.
A helyszinére érve körültekintének; hát volt Gyuri urnak egy ujon épült
palotája, mely soha sem épült föl egészen, ez a rendes lakóháza mögé
volt építve kontignacióra, jó magas helyre, a honnan messze el lehetett
látni.
A ház már akkor is abba volt hagyva.
A kapu előtt állt élére helyezve egy roppant nagy malomkő, alája tett
gerendával föltartóztatva, hogy el ne szaladjon. Józsa Gyuri abból
bizonyára márványasztalt akart készíttetni palotája diszteremébe, a
melyen reggelenként paprikás szalonnát lehessen falatozni.
A cimborák a mint a szép malomkövet meglátták, egybe rájöttek, hogy mit
kell itt tenni? Intettek egymásnak, ketten kétfelől megfogták a gátló
gerendát és elemelték azt a malomkő alól.
A nehéz kőkerék eleinte szép csöndesen kezdett megindulni a lejtőn
lefelé, neki Józsa Gyuri háza oldalának, de majd egyre sebesebbé vált
futása, ment mint a sebes veszedelem, dörgött mint a földrengés s olyat
csapott Gyuri háza oldalára, mint a menydörgös menykő. Józsa Gyuri
kiesett az ágyából, kiugrott az ablakán, azt hitte az üstökös rombolja a
földet, mikor aztán künn volt az utcán, nagy nyájasan eléje járulának
látogató vendégei:
– Csak egy kicsit be akartunk kocogtatni, hogy itthon van-e a gazda?
Ez aztán barátságos bekocogtatás volt!
*
A ki a magyar alföld páratlan geniálitását – Józsa Gyurit közelről
észlelte, el kell ismernie, miszerint sok gyöngéje volt ugyan, hanem
annál több eredetiséggel rendelkezett.
A régi classikus irókat kiválólag szerette: elméssége kifogyhatatlan
volt: talpraesett anekdotáit mindig citatiókkal füszerezte, a bibliát és
corpusjurist könyv nélkül tudta s emberbaráti érzelmének nem egyszer
adta fényes jelét.
Azonban többször annyira elragadák az indulatok, hogy magáról
megfeledkezve kegyetlen tulságokra vetemedett. Példát mondok.
A kis urnak (Józsa Gyurit így is hivták) kedvenc szokása volt
uton-utfélen kocsijára szedni a munkátlan csőcseléket s velök udvarát
népesíteni.
Egyszer nehány betyárt szedett föl a bakra. Cselédjei sorába fogadja
őket. Persze, hogy a conventió szabad lopás volt.
A betyár had pusztai tanyákra lőn alkalmazva. Hal a vizben. Beavatásuk
után pár héttel jelenti Gyurinál a pusztai gazda, hogy a lábas jószág
mostanság nem döglik ugyan nyakra-főre, mint máskor; hanem még is hijja
van. Talán tán a nyájat hivatlan vendégek koppasztgatják.
E kellemetlen ujságról értesítve, Józsa Gyuri nyomban a pusztára hajtat.
Cselédek, csőszök, csaplárok és nyájőrök szigoru parancsot kapnak, hogy
a kis ur szine előtt azonnal jelenjenek meg.
Meg is jelentek.
– Görbe Dani panasz van rád. A gulyából kilenc üsző hiányzik. Azt mondom
fiam, hogy ne tréfálj a sikkasztással, hanem holnap minden rendén
legyen.
Görbe Dani elkullogott.
– Sáska Bandi te tán nyersen eszed a malacot? Most még helyreütheted a
híbát. Vissza kell lopkodni, a mit magadtól loptál.
Sáska Bandi a fészer alá huzódott.
– Füttyös Istók állj elé.
– Itt vagyok.
– A kövér üszőknek se hire se hamva. Hol vannak?
– Tudom is én. Őrizze az ur maga, ha jobban tudja.
– Ejnye gazember, majd megtanítlak én feleselni. Inspektor ide azzal a
csáti bottal.
Füttyös Istók kicsavarva a fütyköst az illető markából, magasra emeli s
azt mondja, hogy „két vége van ám a botnak“ uram!
Józsa Gyuri furiába jön, fölkapja a mellette ágaskodó nyulszőrös puskát
és az Istók lábaszárát ugyancsak kacsasrétezi.
A puskaszóra összeröffen a megsértett betyárhad. A szemek vérben
forognak, Józsa Gyurit fölkapják s egy ó kutba belökdösik.
– No most hetvenkedjen már az ur!
– Úgy-e elfogyott a puskapor?
– Bandi szaladj a tanyára, ásót, kapát ide, hanem frissen ám.
Nehány kapa föld már meg is harsant a Józsa Gyuri hátán és az ellene
dühösködő betyárhad élve el is temeti, ha csak szerencsére Debrecen
felől hintó nem érkezik a tanya felé, melynek láttára a hivatlan sírásók
megfutamodnak, Józsa Gyuri pedig per véletlen a föld alatti
siralomházból megszabadul.
*
A szegény lengyelek mintha érezték volna, hogy ősi dicsősségük ragyogó
napja fölé sötét foltok közelednek; 1829-ben nagy számmal diszfogatokon
és derüs kedélyzettel jelentek meg a hegyaljai szüreteken.
Hős szomszédaink búcsú látogatása volt ez, mert az 1830-ki szerencsétlen
forradalom s a mostanig tartó vészteljes időszakok véget vetettek velünk
rokonszenvező testvéries találkozásaiknak.
Ez időtájban a mádi borok országoshirüek voltak, mely hirnevet a világ
első nektára, a tokaji és a kül s belföldi vendégek évről-évre növekedő
fokra emeltek.
A szüreti utolsó bál pompásan sikerült. Lengyel s magyar főurak, nemesek
disze java élénkíté a vigalmat. Szépség és kellemben gyönyörü hölgyek
versenyeztek egymással. A pataki ifjuság se hiányzott, melynek pezsgő
életkedvét az akkoron divatozó soló magyar táncok eszményies emlékké
büvölék a nők előtt.
Az utolsó bál utáni reggelen azon szerény vendéglőcske előtt – hol a
szüreti vigalmak tartatni szoktak – szebbnél szebb szekerzetek
mutatkoztak. Lehetett itt látni gazdagon sallangozott csengős bongós
fogatokat. Itt ötös aranypej csikókból összeállitott hökős cug
ostorhegyese rug, vág, prüszköl; amott egy széltibe fogott s arany
csillagokkal himzett homutos lengyel négyes toporzékol; erre spanyol,
erdélyi fajra emlékeztető, ideges fejü paripák tombolnak, nyerítve várva
gazdájukat.
A sorban álló szerkezetek közt egy csámpás equipagé tünt föl, melynek
több bámulója akadt mint a többinek. E kosmopolita szekér minden rendü
és rangu európai nemzet divatjellegét képviselé. Horpadt bordáin itt-ott
pislogó halvány szinezete azt mutatta, hogy azok valaha pingálva is
lehettek. A quietált kocsi elé ragasztott lovak szőre ég fölé
meredezett, mint a tövises disznó bundája. Gacsos lábaik quondam
táncmesteri positurát ábrázoltak. Kuszált sörényökben cigány mogyorók
armadája üté fel tanyáját.
E megviselt equipagé bakján a szerkezethez méltó egyéniség szundikál.
Erre-arra hilintozó termetén paszomántos frakk fityeg; borzas fején
hépehupás cilinder kalap sanyarog és hüvelytelen lábaival az istránggal
illuminált ferhécen klavirozik.
– Valjon ki fiáé lehet ez a szörnyü alkalmatosság? kérdezé az álmos
kocsistól egy uri süheder, félre csapott árvalányhajas kucsmáját
balszemére billengetve.
– Hát-e biz a téns Józsa Gyuri uré… de hisz erre ballag ő maga is ni! –
válaszolt hetykén a geberegulátor.
Józsa Gyuri csakugyan kocsija felé ödöngött. Az ifjuság azonnal
körülövezte őt, kölcsönös ötleteket váltva egymással homéri kacagások
között.
– Bátya vigyázzon kend a sárkányokra, mert könnyen elragadhatják.
– Ragadnak is ezek, de a földhöz.
– Hisz ennek a deres csikónak tán a nagyapja se volt vakaró alatt.
– Nézd csak Pali a rudasnak hiányzik a bal füle.
– Aztán meg úgy látszik, hogy ezen irgalmatlan cugot a jó isten vasalja,
– enyelgének Gyurival a jó kedvü fiatalok.
– Tyhü a ki áldotta, hát meg sincsenek vasalva a csikók? Miska szógám
ezért meglakolsz, förmedt Józsa Gyuri a kocsisra.
Miska kocsis komolyan hátra néz és azt mondja:
– Köszönje meg az ur, hogy lovai még megvannak.
Miska kocsis aféle desentor fajbeli jó madár volt.
*
Pesten létekor Józsa Gyuri egyszer a dunaparton sétál. Az itt-ott
lézengő suhancok és léhütők között egy honoratior vonta magára
figyelmét, a ki diogenesi rezignatióval falatozta a soló tökmagot.
– Jó napot atyafi.
– Fogadj isten.
– Úgy látszik, hogy takarékos kosztot tart.
– Spórolok uram.
– Hiszen ép ily kosztosra volna nekem szükségem. Álljon be hozzám
hivatalba. Meglássa, hogy nem bánja meg.
A szóbeli szerződés megköttetett.
Pestről szerencsésen haza érkeztek,… már tudniillik a Józsa Gyuri
palotájába.
Nap nap után telik. Az inspektorrá rugtatott honoratior szeretett volna
már szemébe kacsintani annak a földi áldásnak, a mit főtt ételnek
neveznek.
A sült galambféle égből szálló speculatiót megunván, föltette magában,
hogy urát és gazdáját interpellálni fogja.
Úgy történt.
– Domine spektabilis! Szép dolog a tökmag evés módjával, hanem én, qua
inspektor dominialis, hivatalomnak aránylagos élelmezést óhajtanék.
– Bölcsen van mondva, amice inspektor. Bakatel dolog az egész. Tudja
mit? Nagy Hortobágy mellett az utszélen van nekem egy csárdám. Úgy
hivják, hogy Medgyes. Sétáljon ki oda. Álljon az utszélre s az arra járó
fuvarosok lovainak farkából huzogassa ki a lószőrt s azzal fogdosson
magának varjut.
Ilyen volt a Józsa Gyuri cselédconventiója.
*
Józsa Gyuri és L....y Pál egyszer együtt utaztak.
A tűznek vizzeli kiházasítása képzelhető, de hogy ez egymással
homlokegyenest ellenkező természetű pár ugyanazon szekeren s napokig
egymás mellett megférhessen… no ez már csoda és mégis úgy volt.
L. Pál és Józsa Gyuri, hogy mennyire különböztek egymástól, onnan is
kiviláglik, miszerint Józsa Gyuri bőbeszédü ember volt, L. Pál pedig még
szólni is röstelt. Józsa Gyuri a legcsekélyebb tréfán is jót hahotázott;
L. Palit ellenben senki sem látta még mosolyogni sem.
A régi idők vasut nélküli csámpás modora szerint az utazó pár elvégre
Pest alá vergődött.
Novemberi lucskos idő volt. Az alföldi országutak akkor tájban két hét
alatt öreg lóvá csépelték az ifju csikót. Több napi barangolás után L.
Pál a Rákoson szólalt meg először.
– Mit gondolsz Gyurka, hová szálljunk?
– Furcsa kérdés, hát oda a hová urak szoktak szállni.
– Te mondád ezt Gyurka?
– Persze hogy én.
– Különös… hisz te oly cinikus ember vagy, hogy minap is harminc darab
disznókereskedővel háltál a „két kecskénél“ egy szobában.
– Más idők, más emberek. Urral utazom, punctum.
Az urias terv végrehajtatott. A négy lovas hintó a „fehér hajó“
vendéglőbe vágtatott.
Abban az időben e vendéglő fényes hirben állott.
Lepakoltak. L. Pál azonnal könyvek után látott, hogy a szobai
csöndélethez egy kis szellemi harapni valója legyen. Józsa Gyuri friss
gunyavásárlás végett a zsidó-piacra ballagott.
A vendéglőben mintegy két hétig időzhettek.
L. Pál ritkán hagyta el szállását. Nagyon szeretett heverészve
olvasgatni.
Józsa Gyuri nyakába vette a fél várost, fölkereste régi cimboráit és
azoknak műértő társaságában étvágygyal evett-ivott a „fehér hajónál“.
Indulás ideje következik. Józsa Gyuri a vendéglői számlavisitatiót
vezérli; L. Pál pedig otthonos kényelemmel ágyban heverész, s pipaszó
mellett olvasgat.
– A kontó rendén van. Bátran ki lehet azt fizetni – jegyzé meg
helyeslőleg Józsa Gyuri.
L. Pál baloldalára fordul; familiai tajtpipáját megbillegteti és annak
öblös kéményéből oly iszonyu füstfölleget szortyint a magasba, melyet
akármelyik kanikulai ménykő is fészkül választhatott volna.
– Pali pajtás, fizesd ki a kontót.
L. Pál hátranyul és ázsiai nyugalommal vizsgálja a vendéglői
dokumentumot.
– Nem az én dolgom. Te traktáltál, te is fizess.
– Ej mit komédiázol; hat nagy urnak egy peták. Fizess.
L. Pál kifizette a számlát.
– Téns uram, be van fogva, – szól az inas Pál urhoz.
– Jól van fiam… azonban Pál ur folyvást ágyban nyujtozkodik.
– Pali sógor ugrasd ki már magadat abból a dunna örvényéből… nem hallod
mily ékesen nyerit az ostorhegyesed. E dal nekünk szól.
L. Pali komolyan lapozgat és pipázik.
A holmik már kocsira voltak pakolva.
Az inas ép az utolsó podgyászszal foglalkozott, s ez a Pál ur kedvenc
fegyvere volt. A puska sárkánya azonban az ágyszélbe akadván, a fegyver
eldurran és L. Pál feje alól egy csomó párna tollut a levegőbe zudit.
Józsa Gyuri a puskaszóra kipattant bőréből mint valami terhes bomba… az
inas elájult… a pincérek ordítozva futkostak, s a vendéglői népség
összecsődült.
L. Pál pedig nyugodtan pipázva, az általa lapozgatott könyvből egy kissé
félre hunyorít és hidegvérrel azt mondja a tápászkodó inasnak:
– Miska fiam, máskor ne szeleskedj, most is kicsibe mult, hogy agyon nem
lőttél.
A familia tajtpipa végnótáját szortyogván, Pál ur kisétált az ágyból,
szép csöndesen felöltözködött és kocsijához ballagott.
Ez aztán első rangu flegma-gyakorlat.
*
1846 egyik nyárelői napján Pannonia gőzös büszke méltósággal csörtetett
az ázsiai tempóban folydogáló szőke Tiszán. A legnagyobb magyar
századokra szóló észjárása folytán, hazánk ős folyamán ez volt az első
gőzhajózási kisérlet. S ámbár e gazdag irányu vállalatnak temérdek
akadály, gúny, káröröm s balitélettel kelle küzdenie: mégis fényesen
sikerült az, mert erély, kitartás és nemzeti szellem által lőn támogatva
és Paleokápa azon szakértelmes jóslatát hitelesíté, hogy „a Tiszát isten
is hajózatra teremté.“
A soh’ se látott hallott gőzös-csörtetésre telve volt a tőzsgyökeres
folyam partja ünnepies arcu s öltözetü néppel. Az egyszerü, de velős
észjáratban páratlan magyar faj rettentő nagyon álmélkodék a
füttyentgető gőzszörnyetegen, s e ritka esemény emlékét különfélekép
vágyott örökítni.
A hajóra rendelt egyiptomi ivadék vigasztaló nótákat hegedült sirva
vigadó magyar gazdájának.
A partok rekettyés országának fiatal népsége innen-onnan fölpántlikázott
pásztortilinkóval felelt a hullámokon rezgő zenehangokra.
– Mihók sógor, tudja-e kend, hol járunk? kérdezi egy pipázgató nemes a
másiktól, a ki ebéd utáni konfektül a hajószögletben szundikálgatott.
– Bizony nem tudom én atyafi… arra emlékszem, hogy attól a felséges egri
bikavértől, a mit az ebédnél nyakaltunk, a menyországban jártam s
keltem.
– No hát megmondom én. Most a varjasi csárdánál vagyunk.
– Igazán? dejsz úgy ébren leszek.
– Miért ez a mohó feltámadás?
– Hát azért, hogy a réháznál (mely már csak egy jó puskalövésnyire van)
Józsa Gyurit megláthassam.
Rövid idő mulva a Tiszaparton egybesereglett népség, fölcicomázott
sátrak s a mozsárágyuk durrogása azt jelenté, hogy Pannonia gőzös, s
annak magas vendégei nem sokára sajátszerüleg fog üdvözöltetni.
Úgy is volt. A hajó kiköt. Néhány diszöltözetü egyéniség a gőzösre
vándorol. A küldöttség élén Józsa Gyuri volt. Mellén egy irtóztató
kulacs, oldalán fringia. Balján egy őszbecsavarodott tisztes férfiu,
cikorkás nyerget tartogat.
– Kegyelmes uram! (Józsa Gyuri beszél gróf Széchenyihez). A Tiszavidék
itten egybesereglett népsége részint in corpore naturali, részint
általam honfiui lelkesedéssel üdvözli méltóságodat, mint oly nemes keblü
hazafit, a ki a magyar haza és nemzet javára se testi, se lelki
áldozatot nem kimél. Sok szónak sok az alja. Isten éltesse méltóságodat
nemcsak e földön, hanem alkotott és alkotandó műveiben is. Hogy pedig e
tisztelgésnek kézzel fogható figurája is legyen, tehát e vidék nevében
remekbe készült füredi nyereggel és kulacscsal kedveskedem. „Éljen ő
méltósága!“
A gróf átvevén a disznyerget és kulacsot, így válaszolt: „Magyar véreim!
szivemből köszönöm, hogy rólam megemlékeztek. Én mindig csak
kötelességet teljesitek. E nyereg, mint symbolum, arra fog engem
figyelmeztetni, hogy a cselekvés helyét minden időben erősen megüljem; a
kulacsból pedig egy életrevaló nemzedék javára iszom. Éljen a nemzet!“ A
deputátió kiszállt, a gőzös tovább suhant.
*
A lutum super lutumféle hajdani országutakra vezetem a szives olvasót.
Ne tessék megijedni, nem akadunk most már azokon el.
A Mátra melől Debrecenbe valánk utazandók. Az alföldön első rangu
iszaptenger hullámzott, melynek feneketlen kebléből még a tátosképes
halandó sem egy könnyen menekhetett.
A poroszlai lógyilkos töltésen temérdek idő és ostoráldozattal
áthatolván: Tiszafüredre vergődtünk.
Józsa Gyuri szellős palotája akkor már a város végén meresztgette piros
termetét. Oda szálltunk.
Reggeli hat óra.
– Itthon van-e a tekintetes ur? kérdém egy suhanctól, a ki a
palota-ablakban kaszálgatta a bürök legelőt.
– Igen is itthon van.
– Fölkelt-e már?
– Hogy ne? hisz ott pipázik ni az alsó kastély tornácán.
Úgy volt. Józsa Gyuri afféle emberül megviselt nemzeti pongyolában egy
fél lábu karos szék tetején fincolgatott egy muzsikális pipát, a mely
nem akart engedelmeskedni a tüdőfuvalminak.
– Jó reggelt bátya.
– Adj isten öcsém.
– Beszálltunk volna szives hajlékába.
– Jó szivvel látlak. Hányan vagytok?
– Mi urfélék hárman vagyunk, aztán négy lovacska, meg a kocsis.
– Hej Karvaj! kiált Gyuri egy dezentorféle egyéniséghez, a ki a váluban
bocskorát mosogatta.
– Tessék parancsolni?
– Az öcsém lovait a hintós istállóba kell rendelni… azután a széna és
abrak el ne maradjon ám.
– Igende…
Karvaj azt akarta e pár szóban kifejezni, hogy se széna se abrak.
– Csitt punktum! szóla parancsoló hangon Gyuri bácsi.
– Egy kis früstök nektek sem ártana, mert a mint látom javába el vagytok
kényszeredve.
– De csak egy szóval se mondjuk, hogy nem kell, válaszolék a házi
gazdának.
– No fraterek majd megtraktállak titeket én, még pedig uri módon.
Józsa Gyuri és trakta. Szeget ütött a fejembe.
– Mit gondoltok, mivel akarlak meglepni?
– Vágyunk tudni.
– Pompás turóval.
– Reggeli hat óra és turó ez kissé nagyon is jeruzsálemi früstök –
gondolám magamban.
– Úgy-e, hogy eltaláltam izlésteket?
– Non plus ultra – válaszolék abbéli reményemben, hogy a prefigált turó
egy értelmesb reggelinek csak forposztja leend.
Józsa Gyuri elhagyva minket, az ablakpárkányon kotorázott.
Elvégre markában egy papirdarabkával dulva-fulva hozzánk döcög.
– Képzeljétek édes öcsém ezt a fátumot. A finom turó oda van. Valami
gazember annyira megdézsmálta azt, hogy ime csak a hüvelye maradt.
Vendégi illemből sajnálkoztunk, hanem mint kék vérü fiatalok a markunkba
nevettünk.
– He Boráx! trappoljon ide az ur! kiált a kastély kietlenébe Józsa
Gyuri.
Pár perc alatt megjelenik egy hosszú kopotrákos lángoló orru honoratior.
– Azonnal elibém kell rendelni az udvart, parancsolá principálisi
méltósággal Józsa Gyuri.
Rövid időnként tucet mezitlábos állt glédában a tornác fölött.
Józsa Gyuri kémszemlét tart a megfélemlett csőcselék előtt.
– Öcséim bocsássátok meg, egy kis inquisitiót kell tartanom.
Józsa Gyuri udvara következő gratis beamterekből állott, úgy mint:
„Kukta, csikós, kondás, révész, faragó, libapásztor,
Pallér, bébillér, számadó, tengeri csősz.
Belső szolga, kocsis, hajdu, kandajka, kerülő,
Kertész, szijjártó, peszra, lovász, szobalány.“
E csőcselék-kompania, a mint parancsolva lőn, a kastély előtt sorban
áll. Józsa Gyuri kommandiroz.
– Balra nézz!
A csőcselék akként cselekszik.
– Minden ember és nem ember tátsa föl száját!
A csőcselék engedelmeskedik.
Gyuri sorra járva őket, bepillantott a szájörvények közé, s egy vásott
pofáju süheder előtt megállapodott.
– No hóhér, a lelked, megcsiptelek. Te vagy a tolvaj!
– Instálom alásan a tensurat, soh’ se voltam bujnyik, most se vagyok.
– Dejsz gazember hiába povedálsz, el vagy árulva, a turó most is fogad
közt van. Domine Boráx!
– Méltassék spektabilis.
– A deliquenst meg kell fenyíteni.
Turu Jankó udvari fütő meg is kapta a magáét, Boráx jurium direktor
által huszonnégy órai tyukól börtönre itéltetett.
A turóharamia deportáltatván, természetes miszerint a kipusztított
paradicsomból enni-inni szelidebb klima alá vándoroltunk.


BERNÁT GÁSPÁR ÉS GAZSI LEVELEI.

_Bernát Gáspárhoz Bernát Gazsi._
Pest, 1865.
Ha tudod, tudod; ha nem tudod, tudd meg, hogy én végvalahára megunván a
proletariusi hitvány állapotot: hozzád hasonló gazdag ember akarok
lenni. Tervem egyszerü és biztos. Ugyanis egy némely adósságom a régiség
miatt tőkepénzzé rugván magát: ezzel fogok speculálni. (E tant a chémia
a boroknál szép szerencsével praktizálja.) E pénzügyi operatiót
reménylem, hogy helyesleni fogod… hogy ne? hisz te s ily uton
gazdagodtál meg.
Hallom, hogy jelenleg Mexikóban uzsoráskodol, és annyira urrá tőn a
szerencse, miszerint krumpli helyett gyémánt zuspeist falatozol, rubin
kaputban jársz; orientalis gyönggyel hízlalod a disznót; a bivaly
csordát tokajival részegited; töltöttkáposztához pedig kolibri
szempillából aplikálod a tepertőt.
Boldog Isten! mi lesz a világból? Mi tudniillik Gáspár és Gazsi
testvérek vagyunk, s köztünk mégis mily óriási vagyonkülönbség van.
Míg te amott az aranyországban még csizmádat is szunyogtűdőből varratod:
azalatt én a csendes hazaszeretet enyhe tűzhelyénél itt nyomorgok a
chara patriában.
Ebben az országban van egy nagy falu, melyre a legnagyobb magyar azt
mondta, hogyha jól viseli magát: egykor még város is lehet belőle. Úgy
hívják, hogy: Budapest. Itt vegetálok én. Rangom, czimem és jövedelmem,
hogy nem oly ragyogó, mint a tied, kiviláglik onnan, miszerint én egy
penzionált köcsögkalapban szállásolok; tavalyi kalendariommal
takaródzóm; citatoriával fűtök, s ebédem többnyire: rántott sóhajtás.
Láthatod ezekből, hogy Rotschild koma nem tartozik osztályos atyámfiai
közé. Azonban ez csak ideiglenes állapot. A deficit operatio majd kitesz
magáért. Akkor aztán veled ozsonázom… és pedig páva körmöt.
Addig is testvéri áldomásul fogadd arczképemet, mely a tulsó lapon
billeg-ballag. Ha pedig fáto quo utközben valami életunt cápa bekapná a
hajót, a hajóval az Üstököst, s portrémat netán salátául használná
matrózpecsenye mellé: arra kérlek, hogy mint briliantfaló nagyhatalom
fogasd el azt a gazember cápát… arcképemet incassáld, a tengeri csuka
fejét pedig küld hozzám… az eféle csemegét tormával nagyon szeretem.
Isten veled.
U. i. Ha nem restelsz az aranygarmadák közé sétálni, küldj nekem amúgy
hirtelenében egy pár véka mexikói körmöczit, mert stájer kontóm annyira
rugott, hogy most már az adósságomtól is adót fizetek.

_Bernát Gáspárhoz Bernát Gazsi._
Pest, 1865.
Opál levegőben uszkáló aranyországtokból írt leveledet egy onnan ide
emigrált jeges medve által tegnap kaptam. Írod, hogy küldeményim
szerencsésen hozzád jutottak. Tehát a buzaczipó azon puhán, a
báránytokány pedig párolgó állapotban került asztalodra. Brávó. Ilyen a
telegráf hatalma! Na mi itten a siralom völgyben nem oly könnyen kapjuk
meg azt, a mi nekünk competál… (kivéve a kiveendőket, például: holmi
betűdevalvátió; gratishüvös s többféle adókonfekt.)
Derék dolog, hogy börzeherceg létedre disznóval is spekulálsz. Éljen az
industria. Ha e röfögő faj, (melynek a magyar annyi gyomorélvet
köszönhet) nagyon eltalálna nálatok szaporodni: kérlek küldj ide
postrestante néhány telivér mangalicát. Sertés palotát azonban ne küldj.
Itt van a nemzet fővárosa. Télvíz idején ugyanis beillenek az ő utczái
disznó-kastélynak. Itt barátom csak a mindenható tisztogat verőfény
alakban. Ha sár van: csónakon; ha megfagyott a ház tetején járunk. A
háztetőkön való biztos sétifikálást én most egy gimnászta kandurtól
tanulmányozom. Olcsó professor.
Hallom, hogy te is szenvedélyes állatbarát vagy. Delejes természetedről
azt hirlik, miszerint a tenger alatt delfinekkel whisztezel; akármelyik
vén krokodillal per tu vagy; hyénákhoz jársz estélyre, a nyakkendődet
pedig mindég egy egy nőstény tigris kötözgeti. Na, majd küldök én neked
innen egy darab extra vadállatot, olyat, a ki még a zuspeist is
paragrafus auflaggal eszi. Azt szeliditsd meg.
Írod, hogy nőd a bűbájos donna voluptedo Glória Grácia Cicibella
mindenáron európai énekmestert akar. Legyen meg az ő akaratja, küldök
innen egy virtuoz nádiverebet. Hires skála-mester. Egy maga quartetteket
danol. Nádiveréb-féle tanárnak valót (főleg a hímfajból) a nemzeti
szinháztól is küldhetnék ugyan, még pedig olyat, aki a bal fülén énekel,
és a csizmaszárának beszél;… azonban engedd meg, hogy ezen stiblis
pacsirták mint türelemedzők egy ideig még hadd dudoljanak a nemzet
nyakán. – Isten veled.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
U. i. Azt a két véka aranyat, a miért a minap interpelláltalak:
megkaptam. Nálunk azonban oly méreg drágaság van, hogy azon egy fejelés
ócska csizmánál többet nem aquirálhattam. Fuszeklire mi sem maradt.
Többet instálok.
Apropos! Minthogy nálatok Mexikóban oly csodás emberfaj is létezik, a
mely a pénzt és részvétet unalomból fecsérli: ennélfogva kérlek,
utalványozz ide nehány meleg keblü és kövér erszényű polgártársat, mert
mi maholnap oda jutunk, hogy a nemzeti szinház és dráma a publikumhoz
fognak vizitre járni.

_Bernát Gazsihoz Bernát Gáspár._
Mexikó, 1865.
Hallom hogy házasodol. Jól teszed. Elég idő óta falatozod már a rideg
nőtlenség keserü kenyerét. Itt az ideje, hogy megtérj.
Öcsém Gazsi (ex apró szentibus) hallgass meg!
Én úgy is, mint nagybátyád; nem különben a japáni fellegvár majorsekója;
tandem oczeáni uzsorás végre pedig menykőhez kapkodó légdinászta, azt
mondom neked (persze, hogy testi s lelki épségben) miszerint én e
siralomvölgyben az agglegénységbe átcsapott nőtlenségnél hitványabb