Bazsarózsák - 8

Total number of words is 4371
Total number of unique words is 1880
31.7 of words are in the 2000 most common words
44.9 of words are in the 5000 most common words
50.5 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
mind egészen más. Másként zörög a stráfkocsi, meg megint másként az,
amely a szódavizes üvegeket hordja. A teljes ember féllova is másként
huzza maga után a kerekeket, amiken a kocsi fekszik. Az ormótlan
postakocsi úgy dübörög, mint a dob. A féllovas fiakernek megint más
szava van a kövezeten. A pék kocsija alig hogy befordult az utcasarkon,
a Viktor cselédleányzó már kéri előre a hatost a zsömlék árában.
– Hiszen nincs itt még a pék, hé!
Azt mondja a Viktor:
– De hallom, hogy gyün.
– Hát honnan hallod?
– Hát hallom, hogy zörög a kocsija.
– Hát honnan tudod, hogy épen a pék kocsija zörög?
A Viktor erre nem igen tud felelni. Vonogatja a vállát s azt mondja:
– Hát tudom, aztán tudom.
– Ohó, hé! De tudod! Talán hogy szeretőd a pék kocsisa, hé?
Viktor a megbántásra elpirul, azután nyersen pattog vissza:
– Köllene a fenének.
No, ez jól van, Viktor, ez helyesen van, Viktor, ezt a beszédet
szeretjük. Viktor. Vár terád odakint a jegenye-nyárfás tanyákon hűséges,
rendes legény, társul majd ahoz szegődjél, ide rendben jöttél, innen
rendben menj s minden városi csapodárok csak kelljenek a fenének ezentúl
is. Viktor megint elpirul, a hatossal a kapuba kiszalad, hát csakugyan
ott áll a pék kocsija.
Ilyen külön tudomány ez a kocsizörgés. Vegyük például csak a vastengelyü
kocsit. A féllovas bérkocsinak is vastengelye van, meg a kétlovasnak is.
Mégis másként zörögnek. De most már a kétlovas bérkocsinak is
vastengelye van, meg a tanyai hintónak is vastengelye van, mégis emez
másként zörög, mint amaz. Emennek aféle üzleti csörömpölése van, amannak
méltóságteljes uri kotyogása. Hogy azután honnan vannak ezek a dolgok,
azt véges ésszel kitalálni nem lehet, ellenben arra egy egész káptalan
előtt esküt lehetne tenni, hogy épen most fordult be a sarkon egy tanyai
igás kocsi, mert annak a zörgése a szobába az asztalig szépen beszolgál.
De szerfölött való nagy tevedés volna azt hinni, hogy az ezen kocsi
elébe fogott lovakat Rajtik János barátunk kormányozza, mert ez nem
felelne meg az adott viszonyoknak, a tényeknek és az igazságnak. Ennek a
kocsinak az üléséről a lovakat bizonyos nevezetü Süli Mihály hajtja, ami
onnan nyilvánvaló, hogy Rajtik kocsija megint csak másként zörög, mint a
Sülié. Pedig egyforma kocsikenőcsöt használnak, hanem Rajtik már öreg s
ritkábban ken.
Süli megáll a ház előtt s elsősorban a szürből kifejtvén magát,
félistrángot old s a lovakat betakarja. Ez így illik, mert aki a lovat
nem tartja testi barátjának: nem érdemli meg, hogy a gyeplőt a kezébe
fogja.
Süli behalad, mert hiszen azért jött, hogy behaladjon: bizonyosan van
neki valami szót érteni valója. Előbb ugyan várni kell arra, hogy
személyesen is láthassuk. Csak nehéz csizmáinak kopogása hallható. Süli,
mint egyszerü kintvaló, nem tartja magát méltónak arra, hogy az előljáró
lépcsőn jöjjön föl, ő előbb végig óvakodik az udvaron s ott előbb a
kutyának szól, mert az ismerőse neki, mivelhogy az is kivülről került be
a városba és most csillogó vaslánc csörög a nyakában, minélfogva azt
mondja neki Süli: Az ördög bujjon beléd, Talpas, hát már te is uri kutya
lettél? Talpas vinnyog, valami olyasmit mond, hogy hilidaridarabum, amit
Mihály jóváhagyólag vesz tudomásul. Talpas a két lábát fölrakja Mihály
combjára s így egymás szemébe tekintenek. A pusztai ember szótalan
természetü, a kutya nem tud beszélni, de azért valószinű, hogy
tekintetükben beszéd lakozik; pusztai kocsisok meg tudják érteni, hogy
az anyaló mit nyerit a csikajának, de ha felnőtt ló nyerit kocsi elől
egyik a másiknak, ezt is tudni vélik, hogy most miben folyt az
üzenetváltás. Ha két kocsi halad egymás után s a második kocsi előtt a
rúd mellett anyaló is van, az azt kiáltja előre amazoknak: lassabban,
hé, a kis csikó nem bír még veletek futni. Ha rendes kocsis van az első
kocsin, ilyenkor szorosabbra fogja a gyeplőt.
Mindegy ez most már különben, mert Süli a Talpas lábait lerázza a
combjáról, hogy odább haladhasson. Így a konyháig jut el Mihály, ott
beszól Viktorhoz, és szót ért. Hogy itthon vannak-e, továbbá, hogy
beszabad-e menni és hogy be lehet-e menni? A városi házak ebben a
tekintetben nem igen alkalmatosak. Nincsen rajtuk ámbitus. Régi rendes
házon az úgy volt, hogy a kintvaló ember a konyhából beizent, hogy szót
akarna érteni, ha meghallgatnák. Akkor aztán a bentvaló ember kiment a
házból az ambitusra s ott volt a beszéd, ahol az egyik sem tartozott
levenni a kalapját. Most azonban a dolgok másként vannak, mert minden
divatabbra válik s vajon ki tudná megmondani: vajon a dolgok
helyesebbek-e most, mint ezeknek előtte?
A dolog vége azonban megis csak az, hogy Mihály szót ért Viktorral:
– Viktor, be löhet-e mönni?
– Hát benek be – mondja a Viktor (mert hányiveti szokott a lány lenni az
ilyen városi uraságban.)
– De leginkább hogy maga van-e az úr odabent a szobában?
– Hát kit így, kit úgy – feleli a Viktor. – Tróbájja mög kend, hiszen
úgy sem harapja le az orrát.
Mihály ennélfogva meggondoltan közeledik az ajtóhoz. A kalapját leveszi
és körülkeféli a könyökével. Azután ledobja a folyosó kövére. Kintvaló
emberek régi tisztessége így hozta ezt magával. Ők kalapban vannak ugyan
még a házban is és csak étel alkalmával veszik ki a fejükből. De a
város… az más. A városon az emberek minden alkalommal kiszedik a
fejükből a kalapot, ellenben, ha isten tiszteletére délben zúgásnak,
kongásnak és bongásnak indulnak a harangok, akkor a kalapok a fejeken
maradnak, mintha oda volnának kötözve. Kitudhatatlan nép a városi nép és
valóban nem lehet megmondani, hogy miért is laknak ilyen helyeken
emberek? Vajon emberek-e ezek? A kintvaló ember a hust leeszi a
csontról, a csontot a kutyának dobja, míg ezek talán soha sem is esznek,
mert a nap minden órájában teli vannak velük a füstösablaku tükrösházak,
látni lehet, hogy egyesek csontokat lökdösnek botokkal az asztalon, míg
némelyek egymás asztalára csontdarabokat hajigálnak. Miféle dolgok ezek?
Tudnának ezek szántani? Értenének ezek a kazalrakáshoz?
… Mihály kopog az ajtón. Ezt is így hozza magával a tisztesség és a
hozzáfűzött mellékfogalmak. A különbség csak az, hogy Mihály nem egy
ujjával kopog, hanem az egész kezefejét üti oda nehányszor az ajtóhoz.
Ilyenkor erőteljesen kell kiáltani kifelé:
– Löhet!
Miután azonban az első kiáltást Mihály az ajtóveregetés zajától nem
hallja, ismételt kiáltás szükséges:
– Löhet!
A bátoritó szavakra az ajtó lassan megnyilván, óvatosan benyulik egy
csizma, helyet keresve ezen a szép vidéken. Utána jön Mihály s
kisvártatva beérkezik a másik csizma is.
– Jó röggelt adjon az isten.
– Adjon az isten mindnyájunknak, Mihály.
Most azt kell kérdezni, hogy: „no, hát mi járatban?“ mert ha a kérdés
elmarad, Mihály lehetős időig elhallgatna s csak azután mondaná:
kérdözze már, hogy miért gyüttem? Erre megint azt szokás felelni: majd
megmondod, mert te tudod leginkább, hogy miért gyüttél – de ez után
megint szótlanságok, egyik lábról a másikra való állások következnek:
célszerübb tehát ezt mondani:
– No, hát mi járatban?
Most már isten és emberek előtt Mihályon a válaszadás sora, ki is előbb
semmit sem szólván, kigombolja a nyakánál a mellényét, a kebelébe, azaz
hogy a mellényének a belső zsebébe nyul és tudatja:
– Nem ögyébben, mint hogy csak ezt a levelet hoztam.
A levelet kihúzván, az asztalra teszi s bizalommal mondja:
– Majd kiolvassa belőle, hogy mi van benne.
Ez igaz. Írásból ért az ember. Ebből az írásból azonban valami sokat nem
lehet érteni, mert mindössze ennyi van benne:
„Csinálj ezzel az emberrel valamit, mert én nem birok az ügyében semmit
sem csinálni. Szégyen, hogy a szegény emberrel ilyesmik történhetnek“.
Ha Kriesch János annak idején úgy tanithatta a természetrajzot, hogy a
lovat, ha figyelmesen megtekintjük, első tekintetre láthatjuk, hogy a
teste szőrrel van fedve, joggal megállapitható ezen levélről is, hogy
kurta soraiban vádat tartalmaz a fönnálló rend, nemkülönben a fönnálló
rendet védő s ezt védeni hivatott álladalmi törvények ellen. Mert itt, a
jó reggelét neki, valami baj történt Süli Mihállyal. Itt valamely
pantallós ember némi kis pokrócot érzett Mihály alatt s azt ki akarja
alóla rántani.
Aminthogy igaz is. Becsapták írással. Mihály ugyan irástudó s világot
járt ember, mert Bécsben volt huszár, azonban a közhuszárnak körülbelül
mindegy, hogy Bécsben szolgál-e vagy Kutyanyakon, mert a ló mindig az
istállóhoz köti: sátoros ünnep az, ha egy kicsit mellőle elhaladhat.
Szóval Mihály a világi élet csalafintaságaiból mit sem tanult. Így
történt, hogy itthon egy aféle kódorgó gyalogvigéc, aki a tanyákat
járja, rávette valami biztosításra. Apró kis lánya van a Mihálynak
kettő, hát arra gondolt, hogy azoknak a kiházasitására előre lehetne
tenni valamit, ha nem sokba kerülne.
– Nem sokba, persze hogy nem sokba – sietett biztositani Mihályt a kósza
pantallós – öt korona csak minden esztendőben. Azután mikor a lányok
felnőnek, ott a sok szép készpénz, lesz kérő a háznál elegendő.
Kislányainak ilyen jövendő szép sorsát örömteljesen forgatta elméjében
Mihály s feleségével is megbeszélvén a dolgot, odaírta a nevét a
papirosra, amit amaz elébe tett s foglalót is adott, mint az már ilyen
esetekben illik. S Mihály szeretettel tekintett gyermekei szöszke
fejére, gondolván: ha isten megtart benneteket, felnőttötökre szomorú
sorsba nem juttok.
Azután pár hétre levél jön a pusztába, szép pecsétes levél Budapestről.
Azon a Pesten igazi finum-fánum urak laknak, mert megadják a levélben a
szegény embernek is a tisztességet: lám, ez van ráírva a kopertára:
Tekintetes Süli Mihály földbirtokos úrnak. Ami papír azonban a koperta
belsejében van, az már nem ilyen nagyon udvarias, mert az van abba
beleírva, hogy fizessen a földbirtokos úr a biztosítás után az első
negyedre ennyi meg ennyi pénzt.
Mihály meghőköl:
– Hiszen ez az egész esztendőre az évi béremből se futná!
Nem is törődik a levéllel. Lehetetlen az, hogy ilyesmi lehessen.
Igazságtalanság ez. Olyan jóképű ember volt az az úr! Tévedés ez, no,
csak tévedés, elcserélték valami Süli nevű gazdag emberrel, ami
lehetséges, mert az uraknak sem mindíg káptalan a fejük.
De a dolog nem addig van. Bizonyos idő multán megint jött írás a
földbirtokos úrnak, ezúttal már kissé mérgesebb, mert az van benne, hogy
pörlik a pénzért, persze odafönt Budapesten. Szaladgált most már Mihály,
amennyire nehéz csizmái engedték, fűhöz is, fához is, hogy mit
csináljon? Hogy menjen ő a maga igazáért Pestre, mikor azt sem tudja,
hogy merre van?
Elfakadt sírva:
– Tönkre tösznek. Koldúsbotra juttatnak. Pedig csak a kis árva
cselédeimet akartam jó karba tönni. Mért is írtam oda a nevemet?
Nehéz volt nézni ezt a bikanyakú erős pusztafit, hogy mennyire
megroppantotta az a pesti írás.
– Ne sírj, Mihály. Hol elborul, hol kiderül. Menj csak nyugalommal haza.
A dolog el is intéződött. A biztosító tudatta, hogy a gyalogvigéc
nemcsak Sülit csapta be, hanem őket is. A szerződést fölbontották, még
Süli foglalóját is visszaküldték, így az igáskocsis szobája kisablakán
ismét derülten tekinthetett be a nap, már nem talált többé
elszomorodottságot.
Jól van ez no. Idő multával, hogy Süli valamely ügyben bent járt,
megkérdezem:
– No, hát röndben van-e a dolog?
– Röndben, – mondja. – Még a foglalót is visszaadták. A malacot mög
kéröm szépen behozhattam volna most is, de mondom, egy-két hétig
maradjon, mert még kicsinylöm.
– Már micsoda malacot?
– Hát kéröm, – húzódozott – nem kívánhatom ingyen. Hát a fáradságért.
Karácsonyra gondoltam, de még nem arra való, hanem újesztendő utánra
behozom.
– Hozod ám a körösztapádnak, hé! Hát mire gondolsz?
– No, – mondta Süli határozottan – tudom én azt. Nyújtani köll…
– Hát megbolondultál, Süli? Ide ne hozd azt a malacot, mert kiváglak
vele együtt. Hát bajba akarsz keverni, he?
Felütötte a fejét.
– Bajba? – kérdezte.
– Hát persze, hogy persze. Hát nem tudod, hogy neköm azt a dolgot nem
lött volna szabad mögcsinálni, mert azt csak fiskálisnak szabad
mögcsinálni?
– Úgy hát? – mondta. – Értöm.
Persze, hogy érti. Ezt megérti, mert érthetetlen. De azért azt, hogy
nyújtani nem lehet, azt semmiképen sem akarta megérteni. Elköszönt s
kiment a kocsijához. Az utcán húzta a sapkát a fejére, de a nagy töksi
fej még akkor is csóválódott; a koponyán belül való gondolatok húzták
hol jobbra, hol balra.
*
A dolognak ezzel most már vége is lehetne, de nincsen még vége. Idő
multán, pár hét mulva jön egy asszony, szépen föltisztálkodva, függő a
füliben, arany metál a nyakában, két kosár a karján, az egyikben körte,
a másikban alma.
Hát kiféle maga és hát mi járatban? Hát ő egy kintvaló kovács felesége.
Nagyon célszerű szegény ember az ilyen mezőségi kovács. Kis házban kis
műhely; amely kevés ló odakint patkót szokott viselni, azt annak a lábán
ő igazgatja, üsztőkét és csoroszlyát csinál, csikojtós tézslát vasal,
ráfot húz, karikát szerkeszt az elszáradt végiglyukra, baltát nádal,
szóval olyasféle munkákat végez, amiknek a városi nyelv már a nevét sem
ismeri.
A Süli gyalogvigéce, amikor a Tisza-Dunaközén csinálta a hadjáratát,
útba ejtette a kovácsékat is. A kovácsék szintén földesúri rangemelésben
részesültek s – mint az asszony mondja: majd megfőtt gondban a fejük. És
nem tudták, hogy mit tévők legyenek, ha a dob megperdül a kis
kovácsműhely előtt.
A Süli kitisztázódott esete után azonban megváltás érkezett. Valószínű,
hogy a pesti biztosító jónak látta a gyalogvigéc kötéseit
felülvizsgálni, mert fölbontotta a kovácsék szerződését s visszaküldte a
foglalót is.
– Kéröm szépen, ezt gyüttem mögköszönni… ha ezt a kis gyümölcsöt
elfogadná. Majd kiönteném a kosárbúl.
– Azt se tudtam eddig, lelköm, hogy maguk élnek a világon.
– De, kéröm szépen, ha a Süli Mihály esete nem történik, a mienk se
történik. Tisztölteti az uram is, hogy adjon az isten áldást…
– Köszönöm is az áldást, jó asszony. De a gyümölcsöt csak vigye el. Nem
löhet ezt elfogadni. Tudja, mi az a törvény?
Sóhajt az asszony:
– Ne tudnám?
– Hát csak vigye el a kosarakat. Adja el a gyümölcsöt a piacon, vigye
haza az árát.
– Hát kéröm szépen… – szólt elszomorodva az asszony. Fölvette a
kosarakat, elköszönt s elment: sarkos papucsai lassan koppantak a kapu
alatt.
Nincs más mód, mint hogy az asszony elgondolta a kapu alatt, hogy a
nyújtás nem jól volt téve. Nem úgy van ez itt, mint mikor disznóöléskor
átküldik a szomszéd tanyába a kolbászt, hogy: de a tányért meg a tiszta
kendőt visszaadják. Úrnak edényestűl kell nyújtani. Az asszony tehát
fehér harisnyás lábait kihúzta a papucsokból s nesztelenül, tolvajmódra
visszalopta a kosarakat a folyosóra…
Nyújtani köll.


Gugorázás.
Jó ideig kis víz volt a folyóban s most, hogy valamennyire mégis
megdagadt, azonnal kezdődik a hajók járása-kelése. Sietni kell ilyenkor,
mert a víz csalfa nagyon s im, ha pár arasszal alább száll, minden élet
megakad rajta. Itt volna hát ez a hajó is, amit föl kellene húzatni
valamelyik uradalmi part alá, hogy ott majd búzával rakodna. Erre már
régen vár mindenki: az is, aki rakodná a búzát, a hajósgazda is, aki
szállítaná, a hajóslegények is, akik a hajón lennének, a zsákolók is,
akik a búzát hordanák, az öreg zsidó ágens is, akinek egész élete a
parti mázsánál telik el, továbbá Stévóék is, a rácok, akik nélkül semmit
sem ér az egész dolog. Ők majd oly hatalmasak, mint a víz.
Stévóék az első hírre, hogy mehet már nemsokára a folyón rendesen a
hajó, odahagyták a kis szerb falukat és itt pipáznak pár napja a parton.
Várják a jó szerencsét, míg lovaik, a sok sovány macskaló a tulsó
oldalon keresgél némi harapni való zsombékos füvet a fövényben. Ezek
nélkül nem indulhat a hajó fölfelé, mert az már úgy van berendezve, hogy
a magyar hajókat szerb emberek lovai húzzák a nagy alattságnál fogva.
Nagyon egyszerű ez és értik az ilyesmit Stévóék. Ha azt kiáltják nekik:
Hó! akkor megállnak, ha pedig Haót! hujánt a kormányos, akkor
megindulnak. Ez tisztán az ő mesterségük, meg a lovaiké, amelynél
rosszabb foglalkozás talán nincs is a világon. Azért szokás mondani a
rendkívül nehéz sorsú emberre: olyan az élete, mint a hajóhúzó lóé.
Stévóék hát állnak a parton és örömmel szemlélik, hogy jön már a
hajósgazda feléjük. Jön is és előadja a dolgát. Stévó hallgatja az
egészet, a fejében mindent összeszámol és azt mondja:
– Negyvenkét forint.
A gazda erre szó nélkül sarkon fordul és elmegy. Stévó pedig újból neki
fordul a partkorlátnak és pipál. Egymással beszélni kezdenek, azaz hogy
kázsélnak, mert szerbül megy a beszéd, mivelhogy abból nem ért más meg
semmit. Nem igen szokás szerbül tudni, legföljebb némely vasárús, vagy
szövetet áruló boltos tart olyan legényt, aki rác menyecskékkel el
tudjon kacsalódni, ha hússütésre való serpenyőt, vagy pedig tarka
selyemkendőt vásárolnak (már csak inkább kendőt, mint serpenyőt).
Másként nem szokás ezt a nyelvet ismerni, pedig csak egy fertályóra
járásra laknak a tulsó parton a rácok. Stévóék hát kázsélnak és igen
erősködnek, hogy nem engednek a negyvenkét forintból semmit, ami a
gazdára nézve igen szomorú világot jelentene.
De azért jó, ha van gőzhajós-társaság és a gőzhajós-társaságnak egy
kormányosa meg éppen a parton, az aranykoronás kék sapkával a fején. A
gazda ahoz csatlakozik és beszélget vele. Mindenféle közönséges
dolgokról beszélnek, talán éppen arról, hogy hol kellene összeolmoztatni
a kormányos pipáját, amely éppen eltört a héten, de Stévóék mindezt nem
hallják, ők csak látják a beszélgetést és most már meg vannak ijedve
nagyon. Hát gőzössel akarja bizonyosan húzatni a hajóját a gazda. Nézd
el, nézd, hát akkor miből élnek? A lovacskák a tulsó parton mit fognak
húzni? És miből telik kenyér a csíkos tarisznyákba és miből vesz a májkó
otthon magának tarka selyemkendőt? Nagy ijedelem ez és Stévóék most már
annyira kázsélnak, hogy alighanem maguk sem értik egymást. Idő multán
újból elhalad előttük a gazda és odavetőleg mondja:
– Hát huszonnyolcat adok, Stévó.
– No – kap a szón Stévó – harminc lögyön az, gazda, aztán éjjel is
mögyünk, ahogy a lovak csak bírják…
Stévó nyujtja a kezét, a gazda belecsap. Az alku meg van kötve és
Stévóék most már sokkal vidámabban tekintgetnek át a tulsó part felé,
ahol a száraz, sárgára aszott zsombékok között a harapni való füvet
tapossák a lovacskák.
*
Hej, de másformán volt ez régente. A gazdák nem alkudoztak, Stévóék nem
ácsorogtak a parton s a hajók nem hevertek hónapszámra dologtalanul. Még
csak egy tizenöt év előtt is mint nyüzsgött a folyó. Bőgőshajó,
búzáshajó, dereglye, luntra egymással keveredett, horvát hajó, szerviány
hajó jött s jöttek a sekély vízen a könnyűjárású marosi burcsellák. Már
alighanem csak egy van ezekből, mely hetivásárokra szokott jönni s egy
nap alatt ér ide Makó alól. Rá is van festve a falára a neve: Futár. Biz
az nem futár pedig, mert lassan jár, de nem is szerették a nagy
sietséget a régi időben az emberek. Lomhán csináltak mindent, de mindíg
csináltak valamit. Ma minden sebesen megy, egy hétre való dolgot
elvégeznek negyvennyolc óra alatt s a többi napra azután semmi sem
marad. Ahogy a vasút megette a szekeres fuvart, a gőzös eszi apránként a
kis hajóst. Pedig micsoda forgalmakat csináltak ezek. Aki így látja a
vízen feküdni ezeket a nagy lusta hajótesteket, amiket lovakkal
vonszoltatnak előre-hátra, el sem hinné, hogy még csak nem is oly nagyon
régen Fiuméval állottak összeköttetésben. A szegedi nagy sóház nem csak
az egész Alföldre adta a sót, de még Horvátországra is. Kocsin pedig
csak olyan városok jöttek érte, amelynek vize nem volt. A többinek hajón
vitték a kősót s így jártak el a szegedi hajók Horvátországba. Onnan
pedig hozták az olyan árút, amit idegen világokból szállítottak tengeri
gályák a fiumei partra. Fölmentek a horvát vizeken, ameddig csak
lehetett, ami nem is különös, mert egyméteres vízben már nagyon vígan
jár a hajó. Azért ilyen szélesek és idomtalanok. Azt lehetne gondolni,
hogy ostobaságból van ez így, pedig dehogy: észből, hogy széles teste ne
sokat merüljön a teherrel. Igy járt aztán mindenfelé: vitte a kősót,
hozta a citromot, kávét és spanyolnádat, mely utóbbiból igen sokat
fogyasztottak még akkoriban az iskolák és a kocsisok. Gyermekkoromban
nem is volt valamire való kocsis, akinek nem fiumei volt az ostornyele.
– Biz úgy – mondta egy öreg hajós a minap – odáig jártunk, hogy a
tengörrel keresködtünk. Mink fölmöntünk a Dráván, ameddig csak löhetött,
a horvátok mög odahozták kocsin a portékát a tengörpartrul. Valami hírös
jó útjuk volt azoknak akkor, úgy hívták, hogy kalorina.
A Karolina-út ez, amely Porto-Rénél éri a tengert. Ma is meg van, de már
a tiszai hajóknak nincs abból semmi hasznuk. Már a Drávára szegedi hajó
nagy ritkán megy, esetleg néhány kisebb luntra, amely a zátonyokon
kaviccsal rakodik. Nincs mit vinni, de nincs is mit hozni. Mindent a
vasút hoz már, a kalorinán legföljebb csak marhákat hajtanak egyik
faluból a másikba. Urrá lett a vasbika, ez a furcsa állat, amely szenet
eszik és vizet iszik rá. Ezzel mérkőzni lehetetlen, mert sebes marha,
olcsó marha. Ami hozni való van, mind ő hozza és kis pénzen hozza és kis
pénzen viszi. Azelőtt akár pénzegységnek lehetett volna itt venni a
narancsot, olyan bizonyos volt, hogy egy narancs: egy hatos. Az almát
meg árultuk három hatosért egy vékával, de úgy se igen vették.
Ma meg aki ésszel élő ember, termett almáiból nem is hagy télire
(legföljebb karácsonyfáravalót a gyerekeknek). Mert az almát megveszik
öt-hat krajcárért darabonként, a narancs darabja pedig téli időben is
három krajcár. A vasbika ilyen, szinte alig hihető felfordulásokat
csinált, mert sokkal jobb lába van neki, mint a Stévó lovainak.
Ugyan azért van most is vízi hajózás, de nem az, ami a régi. A kishajós
mestersége tűnőben van és haldoklik, bár néhol élesztgetik, de már nem
bír a nagyhajóssal. Ámbátor, ha bírna is, a dolog vége mégis csak az,
hogy idő multán a nagy csuka megeszi a kis csukát.
*
Van úgy is vontatás közben, hogy Stévó lovainak, akarva nem akarva,
pihenésük akad. Nincs például a parton olyan hely, ahol húzhatnának.
Például a part mocsaras vagy agyagos, vagy meredek. Máshol ismét
szirtes. Más esetben van néhol oly ereje a víznek, hogy az árral semmi
módon nem birnak. Ismét más eset, hogy oly messze van a part attól a
mély víztől, ahol a hajót a kormányos eresztheti, hogy a távolságot nem
futja vontató kötél. Ilyen különféle helyzetek vannak az ilyen
kinlódásokban. Ez nem kellemes és haragszanak a hajóslegények, mert most
nehéz munka kezdődik.
Szükséges ilyenkor, hogy a csolnakba ugráljanak az emberek. A csolnakkal
aztán elő kell menni a hajó orrához. Onnan a nagy láncos vasmacskát a
csolnakba eresztik, amely nehéz sulyától szinte felbillen. Ezután pedig
két kézre fogja ám minden ember az evezőt és bármennyire fáradt is,
itten engedni nem szabad és megállni sem szabad a vasmacskával. Csak azt
vinni előre, jó előre, ameddig a kötél engedi. Akkor nekiáll mind és
kilökik a ladikból. Lezuhan a vízbe a macska, az emberek pedig mennek
vissza a hajóra a kötéllel, hogy megkezdjék a gugorázást.
Minden hajó orrában, mindjárt a bőgő mögött áll egy deréknyi vastag
derékig érő oszlop, látszólag csak azért, hogy legyen mibe belebotlani.
Ez a gugora. A fején egy rúd jár keresztül. Hogy a macskától hozott
kötél végét rákötötték a gugorára, keresztül dugják rajta a rudat és
mindenki belekapaszkodik. Hajtják. Lassan, csikorogva forog a gugora s
amint tekerődzik rá a kötél, halad előre a hajó. A víz ellen való
tehervontatásnak régi furfangos szerszámja ez, még a lassan járj, tovább
érsz világból. Magamagát hajtja így föl a hajó egész odáig, ahol a
macska el van vetve. De itt megint nincsen pihenés. Megint ladikba kell
ugrani, hogy hasonló módon, miként az előbb, vigyék előre a másik
vasmacskát. El is viszik, levetik és visszahozván a kötelet, most ez
kerül a gugorára.
Most más munka jön. Az első macska kötelét a macskahúzó gépre vetik,
hogy fölvonják a víz fenekéről a nehéz vasat, amely két körmével mélyen
belekapaszkodott. Ezért is macska a neve. Mikor macskát kerget a gyerek
és a macska a fára szalad, de a gyerek eléri és leakarja venni onnan, a
macska oly erősen fogja a fát, hogy csak úgy lehet levenni onnan, ha
körme alatt a foháncs kiszakad. A vasmacska is ily erővel kapaszkodik a
vízfenékbe és fölhúzásához nagy erő kivántatik, mert éppen nem enged;
van eset rá, hogy egyik ága beletörik a földbe s ott marad a fenéken.
Hajtják az emberek a vasgép forgatóját, de nagyon nehezen megy és
lassan, ami megismerszik az ütköző vas csattogásáról. Meg is állnak
pihenni. Szélpál Mihály belefáradva a nagy munkába, köhögni kezd.
– Beteg kend? – mondja neki Várakozó János.
– Már miért? – kérdezi Szélpál.
– Hát hogy köhög kend.
– Köhög, köhög – ismétli Szélpál. – Eleven embör szokott köhögni, nem a
holt.
Ez igaz. Ennélfogva újból hajtják most a vasat, a macska a kötéllel már
egészen a hajó orra alá került, no most mindjárt emelődik a nyelénél
fogva. Egyszerre sebesen csattog az ütköző vas, kijött a földből a
macska. A hajót azonnal megkapja a víz sodra és viszi lefelé. De tartja
a macskára vetett kötelet a gugora.
– Jézus és Mihály arkangyal! benne feledték a gugorában a rudat.
– Bukj le! – kiáltja a kormányos, bizonyos Báró István nevezetű, de
hiába. Nem bukott le Szélpál, mert éppen köhögött. Ahogy megakadt az
első macska kötelén a hajó, hirtelen csikorogva fordúlt a súly alatt
egyet a gugora és nyakszirten csapta Szélpált a rud olykép, hogy a
bakhoz esett, onnan lefordult és hogy az igazat megvalljuk, többé most
már csakugyan nem köhögött.
Még csak egymásra tekinteni sem érnek rá az emberek, mert el kell kapni
a gugora rudját s csak mikor ezt megakasztották, fordúlhatnak a testhez.
Kivülről nincs semmi baja, csak a nyaka van eltörve: már Szélpál fölfelé
ezentúl nem hajózik sohasem. Csak lefelé még egyszer, utoljára most,
hogy ladikba teszik s a hallgatag vízen viszi egy hajóslegény hazafelé.
A többi nézi, míg el nem tünnek a kanyarodónál a füzesek alatt, azután
újból a gugorához fognak, sóhajtván mindenik. Egy mázsával könnyebb a
hajó (mert nyomott annyit a nagy csontjaival Szélpál) és mégis nehezebb.
Persze, hiányzik Szélpál két erős karja a hajón. Hát még otthon a
családnál?
A víz nekifeküdt a hajónak, az embernek a gugorarudhoz nyúlnak és
hajtják a gugorát szótalan. A messzi partról Stévó bebámul, kiabál is
valamit, de szavát érteni nem lehet. Pedig egyre jelez.
– Haó! Héj!…
Egy idő múlva azt mondja a kormányos:
– Ugyan, hogy nem gyógyul be a szája?


Fekete emberek a föld alatt.
A hosszújáratú angol kapitányról beszélik, hogy mikor Délamerika tulsó
oldalára akart hajózni, de a Magelhaes-szoros táján hiába küzdött két
hétig a szelekkel, mérgében megfordította a hajó orrát, körülhajózta a
földet s úgy jutott el Limába. Ezt magyarul úgy hívják, hogy: erre
közelébb, arra hamarább. Szokásmondás, amelylyel az Alföldön nagyon
hamar megismerkedik az, akinek a vasúttól valamivel távolabb eső helyen
van dolga. De még a vasútnak is vannak furfangjai. Aki például
személyvonattal jön Budapestről Szegedre, hamarabb éri el a várost, ha
Dorozsmán kiszáll, mint ha vasúton viteti magát az állomásig. Ha
valakinek a tápéi réten van dolga rendes nyári időben: kisétál gyalog
Tápéra, ott két pénzért a komp átviszi a Tiszán s azután már ott van a
réten, mehet, amerre akar. Ellenben ha rossz időben van arra sürgős
dolga, akkor az ellenkező irányban lemegy a vasúthoz. A vasút előbb
átviszi a Tiszán, azután elmegy vele Torontálmegyébe, azután átmegy vele
a Maroson, elviszi Makóra. Makón a piacon azután alkudozhat valami
lónyúzóval, aki tizenkét koronáért elviszi a rét oldalára, ahonnan egész
jól lehet látni a hódmezővásárhelyi füstölgő gyárkéményeket. Erre
közelébb, arra hamarább. Próbáltam már, nagyon kellemes út. Az ember nem
azt vigyázza, hogy mikor dül föl a kocsi, hanem hogy mikor törik el a
dágványban a lónak a lába.
Azonban mindez nem idevaló beszéd, mert most másfelé van az út: a
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Bazsarózsák - 9
  • Parts
  • Bazsarózsák - 1
    Total number of words is 4308
    Total number of unique words is 1942
    31.4 of words are in the 2000 most common words
    43.9 of words are in the 5000 most common words
    50.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Bazsarózsák - 2
    Total number of words is 4329
    Total number of unique words is 1886
    32.6 of words are in the 2000 most common words
    45.1 of words are in the 5000 most common words
    50.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Bazsarózsák - 3
    Total number of words is 4363
    Total number of unique words is 1959
    32.1 of words are in the 2000 most common words
    42.8 of words are in the 5000 most common words
    48.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Bazsarózsák - 4
    Total number of words is 4232
    Total number of unique words is 1958
    31.1 of words are in the 2000 most common words
    43.0 of words are in the 5000 most common words
    49.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Bazsarózsák - 5
    Total number of words is 4295
    Total number of unique words is 1846
    35.0 of words are in the 2000 most common words
    46.3 of words are in the 5000 most common words
    52.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Bazsarózsák - 6
    Total number of words is 4415
    Total number of unique words is 1849
    34.4 of words are in the 2000 most common words
    46.2 of words are in the 5000 most common words
    52.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Bazsarózsák - 7
    Total number of words is 4322
    Total number of unique words is 1996
    30.5 of words are in the 2000 most common words
    43.0 of words are in the 5000 most common words
    50.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Bazsarózsák - 8
    Total number of words is 4371
    Total number of unique words is 1880
    31.7 of words are in the 2000 most common words
    44.9 of words are in the 5000 most common words
    50.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Bazsarózsák - 9
    Total number of words is 1452
    Total number of unique words is 791
    42.4 of words are in the 2000 most common words
    54.2 of words are in the 5000 most common words
    59.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.