Bazsarózsák - 4

Total number of words is 4232
Total number of unique words is 1958
31.1 of words are in the 2000 most common words
43.0 of words are in the 5000 most common words
49.5 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
Ez a jelenlegi kigyó azonban nem egyéb, mint ángolna.
El lehet mondani, hogy ha a Süvöltő a vizecskében ritkán mutatkozik, az
ángolna még ritkábban jelentkezett eddig. Sohasem volt erre járása neki.
Csak a felsővidéken lakott, a Poprád vizében. Tudva van, ritkaság
gyanánt, hogy egyszer fogtak egyet a Dunában a komáromi halászok,
másszor egyet a budaiak, még ismét egyszer Mohács alatt akadt egy a
halászok hálójába. A Tiszában eddig nyoma sem volt, de még csak hirét
sem hallották. S most, íme egyszerre megjelen a célszerű kis halászember
ijesztgetésére. Hát mitől van ez?
Ez attól van, hogy esztendőkkel ezeknek előtte beleeresztettek az
országos halászok a Dunába, a Vaskapú környékén, annyi ángolnaporontyot,
hogy annak a számát ki sem lehet mondani. Valami igen nagy summa. Ott
aztán ezek élni kezdtek, növekedésnek indúltak. Egy részét a sebes víz
bizonyosan levitte az oláhok közé, szivességből, miután azoknak kétannyi
bőjtjük van, mint másnak. Más részük ott maradt a Vaskapú kövei között s
lehetséges, hogy ezt a kifogottat, mint jól megtermettet, kiküldték
maguk közül, menne előre s nézne utána: miféle úton juthatnának ők el
onnan, oda aláról, oda fel a Szepességbe. Nem lehetséges-e, hogy ez így
van s hogy ők vágynak fel, északi hegyek közé, mint vágyik a pálma a
fenyő után? Okos ember ebben nincsen, mert szótalanokkal szót érteni nem
lehet. Tény, hogy az állat ama hosszú útra elindúlt s jött a sárga
vízekre. Van eset rá, hogy a növény olyan kerítés mögé kerül, amely
hosszában áll szemközt a kelő nappal s így annak a jótéteményeitől az
árnyékban elesik. A növény ilyenkor szintén kiküldi egy ágát, hogy
nézzen utána, hogy nincsen-e a kiterítésen valahol egy lyuk, amelyen át
a túlsó oldalra bújhatna s onnan a tarhonyaszárító csillag melegét
szállíthatná az anyatörzshöz. Valósággal a külföldre küldött
meghatalmazott miniszter az ilyen ág, a lyukat megkeresi, ha hat láb
távolságra van is, átmegy rajta, virágot nyít és minden délelőtt meleget
táviratoz haza a törzsfőnöknek. Ilyen útban járhatott ez az ángolna is,
de útjában halálok halálát nyerte. (Megesett ez már különb emberrel is).
Azonban a napokban jön az igen alkalmatos nevezetű Gyémánt János
felebarátom s hoz valamit. De nem az ecetes uborkának való üvegedényben
hozta, hanem csak úgy papírosban, a két újja között, ahogy a tejes
héringet szokás hozni a matralista boltból. Fekete állat van a
papirosban, nem sokkal nagyobb, mint egy jó araszt: tegnap fogták s azt
mondja az, aki fogta, hogy mikor kivette a vízből, úgy nyivákolt, mint a
kis malac szokott.
Jól van, igen nagyon jól van. Két dolog megállapítható. Elsősorban –
mert rendet kell tartani, emberek – nyilvánvaló, hogy ez is ángolna, de
kicsi. Másodsorban tény gyanánt említhető, hogy ez a gyenge kicsiség nem
jöhetett fel idáig az alsó Dunáról, ennek már a szülei is itt lakoznak s
ennélfogva örömmel üdvözölhető, mint bevándorolt idegenektől származó
bennszülött. No, Isten hozta önöket: ahol hat emberre főztek, ott a
hetedik is jóllakhat, elég víz van a Tiszában, elélhetnek kendtek.
Harmadsorban a hiradásból, amely szerint ezen fiatal bennszülött a
vízből való kivétele alkalmával úgy sírt volna, mint a szopós malac,
kiderül, hogy az ángolna ezúttal már a part mentén lakó óriások által,
sem mint a zöld búzában lakó mérges kényó, sem pedig mint Süvöltő nem
tekintetik, hanem tekintetik egyszerűen a Vízibornyúnak. Ez nem
félelmetes állat, inkább nagyon alkalmas jószág. Alacsonykerítésű lányos
házakba szokott belátogatni néha s úgy sír éjjel, mint az újszülött
kisgyerek! Reggelre kelve azonban rendszerínt át is változik kisgyerekké
és olyan szép szölke szömeji vannak neki, hogy csuda.
E vízibornyak tehát most már tanyát ütöttek a Tiszában. Egyre többen
haladnak fölfelé, mindíg feljebb és mindíg feljebb. A harcsákon és
csukákon áll, hogy e népvándorlásból mennyi tized esik az ő javukra.
Történhetik, hogy ott fent, valahol Szónakon felül, az elüljáró öreg
ángolna kiüti a fejét a vízből és azt mondja a parti csősznek, aki épen
a nap lementének tiszteletére pipázik:
– Ugyan, bátyám, merre lehetne innen a Poprád vízére menni?
– Ja, kicsinyeim – mondja a kis ártatlan vándorok sorsán elszomorodva a
csősz – ez itten a Tisza vize, ebből soha, a világ végezetéig ki nem
juttok. Aztat se tudom, hogy merre van az a Poprád; azt csak a tudósok
tudják, Hamburgban, mert ott nevelik a vízi krokodélusokat…
A víziborjúk Ade-Kaléh alól jönnek, ennélfogva tudnak törökül, azt
kiáltja tehát az elüljáró vízibornyú: Nincs kegyelem, csak egyedül a
hatalmas Istennél! Itt kell már nekünk ezentúl élni, ebben a sárga
tengerben.
Csakugyan, itt fognak élni. Fiaik megsokasodnak s apáik örömére nagy raj
unokákat nevelnek. De azért, bár mint a legtöbb embernek, nekem is csak
egy fejem van: a felét föl merem arra tenni, hogy a harcsa, a potyka és
a kecsege mellé a halász bográcsába sohasem kerülnek bele. Lehet, hogy
az úrféle majd rájuk veti magát, de hát úgy kell nekik: minek
szerkesztették bele ezt a kígyót a rendes halak társaságába?


Hajósok.
De már most csakugyan tavasz kezd lenni, ámbár lehet ugyan, hogy még
majd májusban is hó esik. De most, ezuttal, egyelőre megint csak Urbán
Vincének van igaza, akitől ha megkérdik:
– Lesz-e még hó, Vince bácsi? Körülnézi az eget, látja, hogy tiszta és
szép kék s aztán feleli:
– Ha igy tart, nem lösz.
Hát csakugyan, hogy csakugyan. Most az égen valódi tisztaságok vannak,
mint ünnepnap szokás. Próbáltatok-e már ilyen szép tiszta egek
alkalmával a tehén szemébe nézni? Abban meg lehet látni kicsiben az
egész eget és a tehén szemében usznak a fehér bárányfelhők balról
jobbra. Vagy jobbról balra? Ez különben mindegy, ez a kérdés nem sok
vizet zavar, a fődolog, hogy a multkori hó csak a mandulafának ártott és
ez nem nagy baj, mert elsősorban mandulafa ugy is kevés van a határban,
másodsorban pedig nem föltétlenül szükséges az, hogy mandulasütemények
is legyenek a világon. A fődolog, hogy ezuttal most már valószinüleg
valóságosan és véglegesen kinyilt az idő, a Tiszaparton megnyilt a vizi
élet és az emberek százai külömböző formáju vas- és faedényekben
haladnak a vizen a kenyér után. A napocska kenyerecskét hozott az
embereknek. Áldott szép nagy világitó égi állat ez, nem csoda, ha
emberek imádják.
A vizparton most minden szép, fényes és derüs. A téli gondokat elfujta a
déli szél. A nehéz, nagy csizmák ideje letelt, az emberek pantallóba
öltözködnek és a lákuk szárát könnyebben, vidámabban emelik. A hajókon
repkedve lobognak a zászlók, magyarok, osztrákok, horvátok, bajorok,
rácok, oláhok. Ennek megfelelő különféle beszédek hallatszanak.
Mindenféle árukat raknak a partra, másokat hordanak be a hajókba azok az
atléták, akiknek a karjából meg a lábuk szára vastaghúsából ugy áll ki
az izom, mint a hajókötél és akik közönségesen zsákolóknak neveztetnek.
Szép a vizi élet, ha egyéb végezni való dolgot nem mért volna rám a
sorsunkkal intézkedő, el tudnám nézni naphosszat. A lassu és komoly,
nagyszakállu kormányosok milyen méltósággal mozognak. Mennyi ötlet és
tréfa hallatszik ki e zajgásból. A tréfa és az ötlet legtöbbnyire nyers,
de hát a munka is nyers és erős, amit végeznek. Hajóslegények apró
gyerekei járnak a parton s messziről megismerik a fölfelé igyekvő hajó
számát: ahun gyün az édös apám! Menyecskék, szépen föltisztálkodva,
bekötött fejjel, fehér harisnyásan, sarkos papucsban, várják az érkező
hajóst, szines kendőbe kötve ételesszilke a kezükben. Megjött már a
Jankó is, az isten különös bogara, aki ősszel a gólyák távozása idején
eltünik és tavasszal a gólyákkal visszatér. Az idén ugyan ő volt a
frissebb, mert ő már itt van, de a gólyák még nem érkeztek haza, pedig
virágvasárnapra itthon szoktak lenni. De virágvasárnapkor az idén nehéz
és súlyos havak estek és a gólyák a pyramisok tetejéről valószinüleg
ideláttak és úgy határoztak, hogy még ráérnek a hazajövetellel. Jankó
ezt nem láthatta abból a barlangból, amiben téli álmát tölteni szokta,
ennélfogva megjelent és lármáz a parton érthetetlen dolgokat, mert ő hat
nyelven beszél egyszerre: igy azután nem is hallgat rá senki és mellete
hallgatagon mennek el az emberek.
És a tulsó part mezőiről, szántásairól a föld kedves illatát hozzák a
déli szelek. Itt valóban szépségek és élvezetek tartózkodnak. Egyszerü
szépségek és egyszerü élvezetek. És a lelkek is kinyilnak és a hajósok
barna arcából nevető szemek tekintenek szét a kis helyi világba.
Öreg komor vén hajóst megállit a parton egy pöttöm kis lány:
– Bácsi, mikor jön meg a zimonyi hajó?
– Majd möggyün, kicsikém. Majd möggyün.
– Hát késik?
– Késik, kicsikém. Kicsikét késik, kicsikém.
– De hát miért késik, bácsi? Én az édös anyámat várom Belgrádból!
– Jaj, kicsikém – magyarázza az öreg vizi medve – hiszen épen ezért
késik. Mert Zimonyba az éjjel esött az eső, osztán a hajó itthon
felejtötte az esernyőjit, aztán nem akarta, hogy édösanyád mögázzon, hát
várt addig az indulással, amig az eső elállt. Hogy kedves anyád mög ne
ázzon, kicsikém. Majd möggyün a hajó, kicsikém, csak várjad anyádat
szeretettel.
– Köszönöm szépen, bácsi.
… Egy darab ez a számtalan parti jelenetből, amit itt látni és hallani
lehet.
*
Míg a hajó kirakodik meg berakodik, a hajóslegényeknek, kormányosoknak
van dolguk is. De nem annyi, hogy olykor a parti bormérőbe el ne
jussanak. Szükség van arra is: horvát, magyar, osztrák, bajor ott
barátkozik, mert a szerény mennyiségben fölélt borocska erősiti a
barátságot.
Alkalmas elnézni az ilyen társalgásokat is. Régi dolgokról beszélnek.
Nagy utakat megjárt emberek ezek, jó nagy részük tengerész volt, mielőtt
a folyami hajókra került volna. Sok mindenfélét megtárgyalnak, távol
világrészeket úgy emlegetnek, mintha itt volnának a közelben egy napi
járóföldre. Mondanak igazságokat, de meséket és legendákat is. Náluk is
áll igazságul ez a régi magyar mondás, hogy „a messziről gyütt embör
sokat beszélhet, sönki se néz utána, hogy igaza van-e?“
Érdemes e beszédeket hallgatni, távolosabbról.
A parti vendéglőbe belépek s helyt is foglalok a legsarokban, egyedül.
Szép, tiszta hely. Ami festhető, az mind világos zöld, az asztalokon
fehér teritők, az ablakon át a napfény derüsen beszolgál.
És mégis, a szoba másik sarkában, ahol egy csomó hajókormányos s más
vizi ember ül, komor és sötét hangulat uralkodik.
Egy nagybajuszu, őszülő barna ember, a dunai hajósok egyenruhájában,
elkeseredve mondja:
– Hát ezt is mög köllött érnöm? Hát nem igaz az, amit én beszélök? Hát
hazudtam én valamikor?
Csönd van egy darabig, az emberek a válukat vonogatják. Egy azután azt
mondja:
– Hát ne haragudj, Mihály, de amit mondtál, az nem löhetségös. Én is
átmöntem az egyenlitőn, de az nem igaz, hogy ott a szombat után mindjárt
hétfő követközzön.
S a többiek bólogatnak a beszédhez. Mihály elszomorodva ül, ha nem volna
kemény ember, talán sírva is fakadna:
– Én sohase hazudtam életömbe. Nem röndös embör, aki hazudik. Most ezt
mög köllött érnöm, hogy hazugnak tartjátok a nyelvemet.
Ismét csönd. Az emberek érzik, hogy itt olyasvalami van, ami különös.
Mihály tényleg igaz ember és most már hogyan áll elő azzal a beszéddel,
hogy szombat után hétfő következik? Miféle dolgok ezek?
Halk tanácskozás. Egy ember föláll a társaságból és felém jön. Régi
ismerős: kisebb fürdőháza van a Tiszán, ott tanultam annak idején uszni,
s miután elég rendesen megtanitott, fiamat is vele tanittattam. Érdemes
polgár, apai ágon beolvadt olasz családból származik. Leül mellém:
– Nem háborgatom?
– Dehogy.
– Egy kérésöm volna.
– Tessék.
– Tessék hát megmondani, löhetségös-e az, hogy az történhessön valahol a
világon, hogy a szombat után mindjárt hétfő követközik? Mert a Mihály
ezt beszéli, de nem akarjuk elhinni. Azt mondja, hogy az egyenlitőnél
történik ez. De hát az egyenlitőn többen átmöntünk katonakorunkban. Ott
olyan matrózmulatság szokott történni, lelocsolják egymást, mint nálunk
husvétkor. De hogy egy nap kiugorjon a kalendáriumból, arról mi nem
tudunk. Másfelől pedig annyi bizonyos, hogy a Mihály sohasem szokott
hazudni. Hát hogy löhet ez a beszéd?
– Hát – mondom – ez pedig csakugyan történik, hogy a hajón egy napot
ugrik a kalendárium. Vagy előre, vagy hátra, de egy napot ugrik. Attól
függ, hogy a kelő nappal szemközt halad-e a hajó, vagy pedig napnyugatra
megy.
– Hát hogy löhet ez? – kérdezi. Mi az oka löhet ennek?
– Hát mondom – Makó két órajárásnyira keletebbre van mint mink. Ott hat
perccel hamarább kel föl a nap.
– Ahán – mondta az emberem.
– Ha most már az embör a hajóval szemközt mögy a napnak, midőn nap
előzködik és utóljára kispórol az előzködéssel egy napot. Ezt pedig el
kell tüntetni, másként összezavarodik a kalendárium.
– Ahán – mondta polgártársam – most már értöm. És az egyenlitőnél
történik ez?
– Nem. Lefelé haladva nincsen a kalendáriummal baj. Csak ha körösztbe
megy a hajó. Az a vonal, ahol a tengeren ez a furcsaság történik, Japán
és Khina között van.
– Úgy tehát – mondja polgártársam. – Köszönöm szépen az utbaigazítást.
Visszamegy a maga asztalához. Eleinte csendes társalgások vannak, azután
Mihály bácsi hirtelen föláll, nagyot üt az asztalra és fölkiált:
– Hát persze, hogy Japán meg Kórea között történt! Üssön bele a ménkü!
Az emberek Mihály bácsira tisztelettel tekintenek. A becsület meg van
mentve.


Az ügy elintéződött.
Ha a városon valami házban megüresedik valami lakás, azonnal kiteszik a
kapu aljába a lakófogó-cédulát. Azt azután elolvassa, aki épen lakást
keres, megalkuszik a gazdával, hurcolkodás idején beléköltözik a lakásba
s készen rendben van a dolog.
A tanyákon természetesen nem megy ilyen könnyen az elintézés. Ugyan ott
a lakások is ritkán üresednek meg, mert leginkább nincsenek is kiadó
lakások. Ha az öregek kihalnak a tanyából, a fiúk következnek utánuk s a
fiúk után megint az unokák jönnek. Öröklés esetén meg szokás oszlani,
mert nem jó az együttlakás a családosoknak, mivelhogy az asszonyok
könnyen összepörölnek a közös konyhában. Vagy ha az asszonyok nem: a
gyerekek verik meg egymást s ebből származik a lélekveszedelem. Közös
lónak túrós a háta. Hát inkább szétmennek.
Van azonban olyan eset is, hogy magától megüresedik egy tanyaház.
Anélkül, hogy halálozás történt volna. Ez ritkaság ugyan, de mégis
olykor előadódik. Vagyonosodás által. Például van valakinek egy kis
tanyája, amelyikben lakik. Azután örököl vagy pedig nyer az
osztálysorsjátékon. Különben ha nem megy osztályra a nyerés, úgyis
mondják csak: tájsorsjáték. Mindegy ez különben: a fődolog az, hogy ha
az ember fölvagyonosodik, akkor már kicsiny neki a kis tanya. Nagyobbat
vásárol, abba költözik s a kis tanya üresen marad. Úgy szokás ezt hívni,
hogy zsöllérnek való tanya.
Ha azonban a környéken nincsen épen eféle zselléres ember, aki a lakást
föld nélkül kibérelné, akkor a kis tanya üresen marad, nincsen benne
senki. Néha a kutya, amit elvittek belőle az új tanyára, elszökik az új
helyről ide s körüljárja. Mondják, hogy az üres házakban kísértetek
tartózkodnak s a kutya ezek irányában jön. Ezt azonban bizonyosan nem
tudni. Ellenben az tény, hogy a kutya az elhagyatott helyre visszajár,
keres valakit s ha nem találja, vonyít. Amelyik kutya a környéken hallja
a szavát, az mind leül a földre és szintén vonyít. Ilyenkor a kutyák
lelket látnak és arra üvöltenek. Rendszerint rossz lelket, mert a jó
lelkek nem óvakodnak le a menyországból, ahol angyali fényességben
járnak köröskörül, isten dicsőségét éneklik és fehér csinált
virágkoszorú van a fejükön.
*
Hogy van az, hogy mikor itt a tanyákon a kutya elvonyítja az elhagyott,
lakatlan tanya előtt az üvöltő dalát, hogy az még azon éjszaka leérkezik
az Alsó-Bácskába, a római sáncokon túl való részekre – és ha elfogadható
is, hogy a kutyáknak egymástól átvett szava odáig egyetlen holdfényes
éjjelen át leszolgál – de honnan van az, hogy az a hat kocsi cigány, ami
addig ott lent a sáncokon túl táborozott, a kutyák szavát megérti,
sátort szed, lovat fog és reggelre kelve megindul erre fölfelé, hogy
téli szállásul bérve kivegye azt az üres tanyát, amelynek bérbeadóságát
előttük az állati beszéd így meghirdette.
A telefon nem egészen új dolog.
*
A kutya szava után való negyedik napra a hat ócska kocsi, a macskányi
lovakkal, a határban föltünedezik. A szíkes mezőség felől jönnek, így
messziről láthatók.
– Hűj, a fene teremti – mondják a juhászok a szíken – gyünnek a lopók.
S terelik össze a birkákat, hogy egy fölügyelet alatt, egy szem alatt
lehessenek.
A játszó gyerekek beszaladnak útszélről a tanyákba s kiáltozva mondják:
– Édös anyám, gyünnek a cigányok. Elvisznek engöm.
– Hát hadd vigyenek – hagyja rá az anyja. – Ugy-e, kutya kölyök, mindíg
rossz voltál, szót nem fogadtál: hát most gyünnek érted a cigányok.
A gyerek remegve bújik az anyja szoknyáának a ráncai közé:
– Anyám, kedves anyám, többet jó löszök, csak el ne engedjön kend
vitetni.
– Hát – mondja az anyja – ha nem mégy ki a kerítésön túl, akkor nem
engedlek elvitetni.
A gyerek az irtózat tekintetével emeli szemét az anyjára és azt mondja:
– Soha ki nem mögyök. Csak oda ne adjon nekik, kedves anyám. Kiszúrják a
szömömet, eltörik a lábamat…
Az asszony a fejszét a konyhába teszi, az ásókat az ereszet alá, a
konyhaajtó mellé kézügybe helyezi, a kutyát láncáról elereszti, a
kerítéskaput becsukja és az ura egycsöves, régi puskáját félő
tisztelettel a tiszta szobából kiemelvén, a konyhába, a sarokba helyezi.
Jönnek a cigányok!
*
Városi közbiztonság, meg tanyai közbiztonság két különböző dolog. Két
olyan fogalom, amik nem egy anyaméhben születtek. A városban a sarkokon
a rendőr strázsál, éjjel őrjárat jár, ha baj van, telefonon mindíg lehet
rendőrt hívni, éjjeli támadás esetén elég kinyitni az ablakot s
hamarosan föl lehet lármázni a fél utcát segítségért, a tanyákon mindez
nincsen. A pusztázó városi lovaskatonák, a pandúroknak lovasrendőrré
formálódott maradványai vannak, az igaz, de csak kevesen vannak. Minden
négyszögmértföldre esik belőlük kettő. De mert az embernek, lónak is
pihenni meg aludni is kell, marad belőlük egy négyszögmértföldre egy. Ha
most már ez az egy is valami ügyben odanyomoz, beteg vagy megsántult a
lova, akkor nem marad egy sem. Ilyenformán nem csoda, hogy tizenhat év
alatt a tanya közén csak egy esetben láttam rendes, kétszemélyes
őrjáratot végighaladni. Próbáltunk már csendőrséget kérni, de az állam
nem adhat: még a maga használatára sem kap a nehéz szolgálathoz annyi
embert, amennyi kellene.
A tanyák közbiztonsága ennélfogva inkább csak a tanyákon lakó népek
természetes becsületességén alapul. Ugyan ez sem könyékig tejföl, de hát
uram isten, negyvenezer lélek lakik kint s ennyi istenteremtése között
ott is akad kivetni való. Rablás vagy rablógyilkosság azonban nem igen
fordul elő, úgy tudom, hogy az utolsó harminc év alatt három történt.
Legényvirtus van bőven, a bicskával való párbajok nem szokatlanok, de ez
is, mint a nép minden divatja, az uraktól származott át. Párbajok ezek,
a formalitások betartása és jegyzőkönyvek nélkül s a mai párbajoktól
való azon különbséggel, hogy az egymás meglékelésére szolgáló acél
rövidebb, mint azoknál az úri páros veszekedéseknél, amiket a krajcáros
képes újság követendő például rajzban szokott bemutatni a minden szépért
lelkesülő tanyai ifjúságnak. Párbajok ezek, néha olyan úri vonással,
amelyet az úri párbajokból nem tanulhattak el, hanem az a tulajdon
lelkükből folyik: van eset rá, hogy a legyőzöttnek a gyógyítási
költségeit a győző fizeti. Ezt visszatanulhatnák tőlük az urak. De ezek
a parasztpárbajok is csak bizonyos kor éveire szorítkoznak s rendszerint
lány miatt szoktak esni. A gyerekből legénynyé serdült fiatalember
fölgyült energiája tör ki bennük, amit odakint úgy mondanak, hogy nagy a
természete. Katonaviselt legény már nem teszi, feleséges ember még
kevésbbé.
Lopás történik. Annyi ember között bizonyos százalék rosszlelkű ép úgy
akad, mint a városban. A lopás könnyebb is, mert az ellopható érték
nincsen magas házak kőfalai közé zárva, mert leginkább a kerítéstelen
mezőn hever vagy legel.
De ha a lopót megfogják, biztos lehet rá, hogy nagyon megverik. Azt
ugyan kiheveri, de a neve elé gúnynevet kap, amit soha többé ki nem
heverhet. Az átszármazik a fiaira és az unokáira is. Van olyan család,
amely kénytelenségből ma is viseli a Vödörlopó nevet, pedig a család
jelenlegi nemzedéke valóban mit sem tehet arról, hogy valamikor, egykor
az öregapjuk az útszéli gémeskút ostorfájáról lelopta az itatóvedret.
*
A gazda az üresen állott kis tanyát kiadta bérbe a cigányságnak.
Letelepedtek. Másnap, a dolgok természetes rendjénél fogva, megkezdődtek
a szokatlan nagy mértékben való lopások. A dolgok természetes rendje ez:
akinek semmije sincs, semmit sem dolgozik s mégis megél: muszáj, hogy
lopjon.
S mennek az emberek a gazdához:
– Az ördög bújjon beléd, minek telepítötted ide a nyakunkra ezeket a
lopókat?
Az a vállát vonogatja:
– Pénzt fizetnek a házért. Mit álljon ott üresen az a tanya? Az állam
bekívánja érte az adót…
Ez igaz. Pénz beszél, kutya ugat. A nép példátlan módon tiszteli a
pénzt, mint a keletkezhető vagyon egyetlen forrását. Tekintélyre, az
embertársak között vezetőszerepre ott is vágyakozik mindenki s miután
egyébként igen csak egyforma szántó-vetők, tekintélyt s a többiek közül
való kiválóságot csak a vagyon adhat.
Másfelől azonban a lopások folyton-folyvást tartanak. Nincsen már olyan
tanya a környéken, amit meg nem loptak volna. Szénát, szalmát,
kukoricaszárat, libát, csirkét, malacot, a kerítésre száradni terített
mosott ruhát, mindent ellopnak. Amellett az apró gyerekeik koldulni
járnak, az asszonyok kártyát vetni mennek és kártyáikkal, beszédeikkel
kicsalják a szerelmes lányok füléből a függőt is.
Befognak hát a kocsiba az emberek és mennek ugyancsak a
pusztakapitányhoz, hogy szabadítsa meg őket a cigányoktól.
– Hát – kérdi a kapitány – töttön értétök valamelyiket, amikor lopott?
– Dehogy értük. Majd mögkéseltük volna. De nem úgy lop a cigány, hogy
töttön löhessön érni. Kergesse ki őket kapitány úr a határbúl.
– Kergessem, kergessem. Hát, hogy kergessem? Ha nincsen panaszos,
nincsen bíró. Ha töttön se értétök, tanútok sincsen, mit csináljak?
Egy erős tekintetű magyar azt mondja:
– Kapitány úr. Itt mondom magának tanúk előtt. Mink beadózunk az
államnak, mög a városnak, de se az állam, se a város nem véd mög
bennünket. Ha ki nem pusztítja a kapitány úr űket a határbul, rájuk
gyújtjuk a tanyát, úgyis biztosítva van. Hagy égjön el benne az egész
pokolfajzat.
– Nono – mondja a kapitány – azok is embörök.
– Embörök – mondja a tanyai – de nem igaz embörök. Hanem gazembörök.
– Jó, jó – mondja a kapitány – csak nem gondolják kendtök, hogy én
invitáltam őket ide? Hát csak mönjenek haza, majd csinálok valamit.
Az emberek zúgolódva mennek el, a tanyák és puszták rendőrfőnöke pedig
telefonál be a városba útasításért, hogy mit csináljon, mert a nép már
nagyon zúgolódik a cigányok miatt.
Jön rá a válasz, hogy csak türelem, körültekintés és humanizmus.
Mindenekfelett körültekintés és humanizmus.
– Szép frázisok – mondja a kapitány, mikor lecsapja a telefonkagylót. –
Odabent a parkettes szobában könnyű az ilyesmit kitalálni, hanem hát
idekint egy kicsit más világ van…
*
Másnap búcsú lévén a kápolnánál, a kapitány a misénél legényeivel
kötelességszerűen megjelenik. De nem mondhatni, hogy Istennek itt valami
különösebb tisztelete történt volna, mert szerfölött sokat káromkodnak
az emberek és igen bosszúsak. Mindenki a cigányokat szidja. Lopnak, de
egyre jobban lopnak s az asszonyok nem merik a szobából kiereszteni a
kisgyermekeket, mert hátha még azokat is elrabolják. A harag és a
boszúság átfordul a kapitányra is, hogy nem védi meg a népet. Pedig
annak kellene hadakoznia, aki fölkötötte a kardot.
– Minek adtunk a kezibe hatalmat, ha nem tud vele élni? – mondják.
A harag odáig megy, hogy alig-alig akarnak köszönni. A kapitány érzi a
hangulatot, de hát nem tehet semmit, körültekintés és humanizmus lévén a
mottó.
Mise után, ahogy lóra száll, körülfogják az emberek és Tóásó Zakar azt
mondja:
– Hát nincsen annyi hatalma a kapitány úrnak, hogy kiverné azokat innen?
– Én már mögmondtam, amit mögmondtam – felel a kapitány. – Akit töttön
értök, azt lecsukatom. Mást nem töhetök.
– Hát akkor – mondja Tóásó Zakar a közönség nevében – akkor majd mink
kapunk dorongra, mög bicskára, aztán leverjük űket…
– Jó, jó, csak lassan a testtel – feleli amaz a lóról. – Nem ér az ilyen
beszéd semmit. Ha a cigányt félig agyonveröd ma, holnap már egészségös.
Ami sebben más embör négy hétig fekszik, abból a cigány négy nap alatt
kigyógyul. Aztán ne feledjék kendtök, hogy nem három cigányról van szó,
hanem hat kocsi cigányról. A cigány csak addig gyáva, amíg maga van. De
ha sokadmagával van, akkor vakmerő és kegyetlen. Bosszút áll, mert akkor
nem fél sömmitől és sönkitől.
– Nem fél?
– Nem ám. Különben – mondja odavetőleg a kapitány – épen most olvastam
egy könyvet felőlük, hogy az éjszakai puskalövéstől nagyon fél. Ha felé
lőnek éjjel és nem tudja, hogy honnan jött a golyó. Azt nagyon féli.
Arról a helyről elmögy, hogy húsz évig sem jut arra a tájra vissza. No,
isten mögáldja magukat.
A kapitány sarkantyúba kapja a lovát s elmegy, otthagyván két emberét a
délutáni bicskázás megakadályozása szempontjából.
*
Másnap délfelé Sós Márton rendőrkáplár bekopog a kapitány hivatalába:
– Tekintetös úrnak jelentöm, mögy a hat kocsi cigány a szabadkai
határnak, Ludas felé.
– Hejnye, hejnye – mondja a kapitány – ugyan mit éröznek azok, hogy
ilyen sebösen elindultak.
– Jaj, de átkozódtak, kapitány úr! Az országúton találkoztam velük. De
verették az Istennel a földet. Jeget, fagyot, szárazságot kívántak. Azt
kiabálták, hogy agyonlűtték űket. Hászen – mondom – hiszen eleven vagy,
hát akkor, hogy lűttek volna agyon? De csak azt hajtogatta, hogy űket
agyonra akarták lűnni. Azt kiabálták, hogy soha ilyen disznó paraszti
nép közé nem gyünnek…
– Ugyan, hogy nem ütötted képön?
– Sokan voltak, kéröm alássan, én mög egymagam. Pedig még a kapitány
urat is ledisznózták, hogy nem tudja űket mögvédeni a parasztoktúl.
Hívták az Úristent, hogy a hólyagos himlőt küldje az egész családjára.
– No hát hiszen – véli a kapitány – van az Úristennek egyéb dolga is,
mint hogy épen az ő szavukra hallgasson. Hanem fogass be, meg akarom
nézni, nem loptak-e el valami gyerököt a környékről.
Pár perc mulva mennek is – idő multán a kis tanyához érnek. Bizony el
van hagyatva egészen, csak rongy, meg piszok maradt benne. A kapitány
behajt Tóásó Zakar udvarára. Ott rátámad Zakarra:
– Hát mit csináltatok? Hát agyonlűttétök a cigányokat? Hát ki
hatalmasított föl arra bennötöket?
– Én nem – mondja Zakar. – Én nem tudok erről a dologról sömmit.
– Hát nem volt lüvöldözés az este?
– De – mondja Zakar – vót. Hallottam is. De én épen akkor
borotválkoztam, mikor a lüvésök estek. Épen evvel a borotvával e!
Nagyobb tanúbizonyság okáért kihúzza az asztalfiókot s kiveszi belőle a
borotvát.
Szép, faragott fatokban van a borotva. Rá is van a tokra faragva, hogy
Sebők Kánya Fekete Antal készítette az 1869-cedik esztendőben. Rajta van
az ország címere is s a korona fölé oda van vágva: Éjjön a király. S
Zakar, mutatván a kapitánynak az eszközt, meggyőzőleg mondja:
– Ez csakugyan szép kézimunka.


Mezei dolgok.

A fűnyüvő.
Régi mesékben szerepel az az óriás, akit úgy hívnak, hogy fanyüvő. Ez a
szó: nyüvés, kezd apránkint kiveszni a nyelvből, bizonyára sokan vannak
manap már, akik az értelmét sem ismerik. A fanyüvő olyan hatalmas
termetű óriás volt, aki mérgében gyökerestől tépte ki a fákat a földből
s ha megharagudott, egész erdőket elpusztított féktelen dühében.
A tanyákon nem mesebeli óriás, hanem valóságos rossz ember a fűnyüvő.
Aki a füvet nyüvi. Az éj bűnös alakja ez, egyébként rendszerint
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Bazsarózsák - 5
  • Parts
  • Bazsarózsák - 1
    Total number of words is 4308
    Total number of unique words is 1942
    31.4 of words are in the 2000 most common words
    43.9 of words are in the 5000 most common words
    50.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Bazsarózsák - 2
    Total number of words is 4329
    Total number of unique words is 1886
    32.6 of words are in the 2000 most common words
    45.1 of words are in the 5000 most common words
    50.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Bazsarózsák - 3
    Total number of words is 4363
    Total number of unique words is 1959
    32.1 of words are in the 2000 most common words
    42.8 of words are in the 5000 most common words
    48.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Bazsarózsák - 4
    Total number of words is 4232
    Total number of unique words is 1958
    31.1 of words are in the 2000 most common words
    43.0 of words are in the 5000 most common words
    49.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Bazsarózsák - 5
    Total number of words is 4295
    Total number of unique words is 1846
    35.0 of words are in the 2000 most common words
    46.3 of words are in the 5000 most common words
    52.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Bazsarózsák - 6
    Total number of words is 4415
    Total number of unique words is 1849
    34.4 of words are in the 2000 most common words
    46.2 of words are in the 5000 most common words
    52.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Bazsarózsák - 7
    Total number of words is 4322
    Total number of unique words is 1996
    30.5 of words are in the 2000 most common words
    43.0 of words are in the 5000 most common words
    50.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Bazsarózsák - 8
    Total number of words is 4371
    Total number of unique words is 1880
    31.7 of words are in the 2000 most common words
    44.9 of words are in the 5000 most common words
    50.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Bazsarózsák - 9
    Total number of words is 1452
    Total number of unique words is 791
    42.4 of words are in the 2000 most common words
    54.2 of words are in the 5000 most common words
    59.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.