Az erkölcsi világ - 09

Total number of words is 4036
Total number of unique words is 1969
24.9 of words are in the 2000 most common words
36.1 of words are in the 5000 most common words
42.4 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
tudományunk részletes, apró, egységnélküli ismeret, melyeket ha mind
tudnánk is, vizsgálat után néhány hónap mulva felében sem tarthat meg
emlékezetünk. De azt mondhatná valaki, azért mégis meg kell tanúlni,
mert ha egyszer tudtuk, könnyű lesz föleleveníteni emlékezetünkben. Ez
azonban nem áll. Mert a realista minden tudása gyakorlati czél felé
törekszik. Nem igen becsüli az oly ismereteket, melyek nincsenek szoros
kapcsolatban gyakorlati czéljával. Egy orvos tudománya a növény- és
ásványtanból mosolyra indít bennünket, valamely ügyvéd ismerete a római
és középkori jogi életről, az egyházi és világi jogrendszerről oly
csekély, hogy számba se jöhet. De nem így gondolkozik az idealista.
Követeli, hogy az ügyvéd tudja, ismerje a népek jogi életét, hogy midőn
pörömet viszi, nagy kapcsolatban álljon előtte a római, a germán stb.
bíró s utoljára szóljon a magyar.
Az idealrealismus talán mégis a legérdekesebb korszaka az eszme
változásának. Első felében még erősen idealis. Lelkesedik az eszmékért.
A másodikban már erősebb a realis irány, de még mindig hallani az
eszméről, habár csak vesztegetett szónak látszik. Általában az
idealrealismus alatt rajongunk a nagy nemzeti ideákért, a nemzeti egység
és nagyságért. A haza dicsősége lebeg szüntelen előttünk, tekintélye,
boldogsága forró kivánságunk. Erre törekszünk az erkölcsi élet minden
terén. Természetes, hogy az oktatás, a nevelés, kiválóan nemzeti feladat
lesz. Megindul a közoktatás reformja, szervezik az egyetemeket, a közép-
és elemi iskolákat, mind nemzeti irányban. Noha az idealismus is
magasztosan érez a haza iránt, de annyira el van telve az egyetemessel,
az általánossal, hogy némi cosmopolita szin ömlik el rajta s nem barátja
a különféle fajok, nemzetiségek elnyomásának. Azért nem lelkesedik a
nemzeti nyelvnek erőszakos terjesztéseért. Csupán a műveltseg, a
felvilágosodás, a szabadság, a tiszta erkölcs ideái teszik rabjokká. Az
idealrealismus beviszi a nevelésbe, az oktatásba a nemzeti eszmét,
lassankint a hazai föld szempontjából indúl ki a oktatásügyi
reformoknál. Híres-jeles tanárokról szeret gondoskodni. Nem sajnálja a
költséget megszerzésökre. Vannak bölcsészei, de vannak már
természettudósai is, a kik nagy reménynyel néznek a jövőbe. Tekintélyök
rohamosan növekszik, a bölcsészeké és az idealis tanároké tetemesen
apad. Némi lenézéssel kezdenek róluk szólani, nemsokára félre vonúlnak s
realisabb irányú bölcsészek, történettudósok és mások foglalják el
helyöket, a kiket ünnepelnek, magasztalnak.
A nagy nemzeti ideák iránti lelkesedés nem tudja megakadályozni, hogy az
iskolákban a nemzeti irány mellett be ne telepedjék a túlterhelés. Sokat
és szigorúan tanítani az elv. Kitünő paedagogusok még mindig követelik a
sokféle tanulását. Nagy fogalmuk van az iskolák fontosságáról. A tanulás
mámora, láza fogja el az egész nemzetet. Számtalanszor rajonganak az
egységes, centralizált közoktatás iránt, sok helyen úgynevezett
közoktatási tanácsot vagy hasonló közeget állítanak fel; mely egységessé
tegye, centralizálja a tanterveket, a tankönyvbirálatot. Az egész
országban, összes iskoláiban megfelelő tantervnek kell lenni. Minden
hívatalra kiszabják a képesítést, a ki el akarja nyerni, az illető
iskolákat kell végeznie. Az idealrealismus második felében nagyon
tanítják a nemzeti nyelvet, sok órát áldoznak reá, míg hanyatlik a
vallás, a bölcsészet, a történelem s különösen a classicus nyelvek
tanulása. Kezdik tehát emlegetni a módszer szükségét, felhozzák, hogy
azért csekély a siker, mert nem tudnak tanítani az oktatás tényezői.
Elvontan, szárazon magyaráznak, kiemelik a mellékes kérdéseket s
elhanyagolják a fontosakat. Nem akarnak szemléltetni, pedig egy kép
jobban megmarad az ifjú emlékezetében mint száz meg száz szó, melyet a
tárgy magyarázatára vesztegetett a tanár. Azért sürgetik a képeket.
Magukban a tankönyvekben és az iskola falain is alkalmaznak ilyeneket.
Újra és újra felhangzik a módszer kérdése, ezen nyargal minden
paedagogus, ez lesz vesszőparipája, míg végre be nem köszönt a
realismus, mikor sokan azt mondják, a mit Ambrus Zoltán fejezett ki nem
oly rég egyik tárczájában, hogy az iskola soha sem adott, most sem ad
általános műveltséget; a mit az iskola valósággal megad: az 3–400 sornyi
ismeret, jobbára historicum, némi irodalmi máz, homályos emlékek
rendszerekre és categoriákra, melyek a szegény fiú előtt sohasem voltak
érthető dolgok; az iskola in praxi csak arra jó, hogy valamelyes
minimális ismeretekkel lássa el a gyermekeket, tudniillik, hogy a
különböző életpályákhoz megadja a kellő ismereteket s e czélból a
tudnivalók egy minimális anyagát kenje rá a gyermekekre, a mennyi meg
nem árt neki s a mennyiből még benne is maradhat valami. Az iskolai
nevelés chimaera; nevelés dolgában az iskolának csak egy szerepe van:
az, hogy megismerteti a gyermekkel a bűnt. Nevelés és iskola! Béke és
Mannlicher-puska, egészség és tánczolás a jégen. A paedagogus kevélysége
az emberi értelemnek legcsunyább elbizakodottsága. A paedagogusnak, ha
méltó akar lenni erre a névre, egyesítenie kell magában a nagy
psychologus, a nagy moralista, a nagy politikus és a nagy diplomata
összes kitünő tulajdonságait. Én istenem, mit látunk?! Azt, hogy ha a
paedagogusok a kertészetre adták volna magukat, e föld növényzetéből
most már nem volna egyéb csak páfrány és zuzmó. A hová a paedagogus
leteszi nehézkes mészároskezét, nyomában nincs egyéb, csak a himpor
pusztulása.
A realismus egyetemes lágysága, gyöngédsége, különösen gyermekeink
iránti vonzalmunk, aggodalommal tölti el a szülőket, mikor az iskolába
küldik gyermekeiket. Ez aggodalomnak kifejezése Ambrus Zoltán fentebbi
nyilatkozata. És mégis, sohasem jár annyi gyermek és ifjú az iskolába,
mint éppen a realismus idején. Mindenfelé új iskolák felállításáról
gondoskodnak, melyek csakhamar megtelnek tanulókkal. Keresik, képeztetik
a tanárokat és tanítókat, hogy legyen a ki tanítsa őket, különösen
szeretik a tanítónőket, mert simább, nyájasabb, gyöngédebb bánásmódot is
várnak tőlük. Az idealismus napjaiban a tanárképzésre elégnek találják
az egyetemet, a professorok tudományos előadásából minden hallgató
meríthet annyit, a mennyi tudományra szüksége van. Mikor ébredezik a
realismus s vele a részletezés, az aprózás, az intensiv munka, akkor
szükségesnek találják az úgynevezett seminariumokat, melyekben az egyes
tanárok vezetése alatt gyakorlatilag vezetik be a hallgatókat az illető
tudományok módszerébe. De még ezzel sem elégszik meg a realismus.
Újabban többfelé úgynevezett tanárképzőket állítottak fel. Ilyet akarnak
nálunk is. Lesz-e belőle valami, nem tudom. De ha lesz, valószinűleg
eltörli az ébredező idealismus. Az összefoglaló gondolkodás idején
lenézik a realismusnak a módszerrel való kaczérkodását.


X. A GAZDASÁGI ÉS IPARÉLET.
A realismus végén és az idealismus hajnalán gazdasági válság szokott
kitörni. Ma is az egész művelt világon e kérdés foglalkoztatja a
politika embereit. Mindenfélével szoktak felhozakodni, hogy a kormány
elhanyagolja a mezőgazdaságot, hogy a bankároknak és gyárosoknak adta
bérbe magát, hogy a malomipar fentartására olcsó áron ereszti be a román
búzát s így lenyomja a magyarét, hogy adóval túlterheli a földet, hogy
nem javítja a talajt, hogy nem törődik a gazdasági iskolákkal, hogy
nincs hitele a földmívelőnek, míg az egyszerű iparos és kereskedő
könnyen hozzájut a kölcsönhez. És így tovább. E vádak változhatnak egyes
országok szerint külső megjelenésökben; más formában jelentek meg a Kr.
e. II., a Kr. u. III. században, továbbá a XVI-ikban, más alakot
ölthetnek 1710, 1820 és 1895 körül; de alapjok semmi más mint az
idealismus hajnalán beköszöntő gazdasági válság. Ha az ember végig
hallgatja a mai országgyűlési beszédeket, vagy a kiváló iparos és
gyáros, majd a kereskedő, majd meg a gazda nyilatkozatait, nem tud
zöldágra vergődni, nem veszi ki szavaikból, hogy melyik félnek van
igaza. Azt az egyet látja, hogy az ország rokonszenve jórészt a gazdák
felé fordul. Még néhány év előtt mosolyogtak a politika férfiai az egyes
gazdák panaszára. Agrarismussal és hasonlóval gúnyolták. A tőke urai
parancsoltak, ők csinálták az ország politikáját, az ő felfogásuk
uralkodott a megyéken és városokban. A nagy nemzeti egység egyik
főképviselője, a plutocratia, tanai szerint vezették az ország ügyeit s
hiába szólottak egyesek más hangon, ezt nem értette se a kormánypárt, se
az ellenzék. Ma változott a helyzet. A földből nőnek ki az agrariusok.
Követelésekkel lépnek föl, melyeket feltétlenül jogosaknak tartanak.
Magunk sem merjük tagadni kivánságaik igazi jogosultságát. Nem is tűrnek
a gazdák semmi ellenmondást. Láttuk, mily lelkesedéssel tárgyalták az
országos gazdasági egyesület elnökségének kérdését, mily gyűlölettel
fordúltak az úgynevezett reformpárt ellen, mely végre sem egyéb mint az
ipar és kereskedelem hatalmas embereinek képviselete a gazdasági élet
terén. A közgyűlés jóformán elsöpörte ezt a pártot, óriási többséggel
választotta meg a maga embereit, az igazi gazdák képviselőit.
Fölmerül tehát a kérdés, hogy nem nyilvánul-e az ember gazdasági, ipari
és kereskedelmi életében az erkölcsi világ törvénye? Bár anyagi
dolgokról és nem vallásról, nyelvről, nemzetiségről vagy irodalomról és
művészetről van szó, melyek tárgyuknál fogva is szellemibb dolgok, mégis
érvényesülni kell bennök az embernek, mert az ember gazdálkodik, űzi az
ipart és kereskedést, s talán máskép tesz az idealista, máskép az
idealrealista és újra végkép a realista.
Talán első pillanatra meglepő ez a gondolat, pedig úgy van. Hogy lehetne
úgy, kérdi a t. olvasó, hisz a realista-kereskedő csak úgy árulja
portékáját, mint az idealista. Mindkettőnek haszonnal kell dolgozni,
különben bukik. Az a gyáros sem tehet másképen, bárminő realista vagy
idealista legyen. És én újra ismétlem, hogy ezek daczára máskép fejlődik
a gazdasági és iparélet az idealismus és realismus idején. Mert mit
látunk, ha végig tekintünk az emberiség történelmén. Azt, hogy az
idealismus idején nagy gazdasági válságok állanak be, melyek magukkal
rántják az ipart, kereskedelmet. Az ember megszűnik pazarló, fényűző
lenni, királyok és nagy urak elkezdenek takarékoskodni, a szegény ember
úgy is nyomorog és tengődik. Buknak a gyöngébben álló bankok,
pénzintézetek, hanyatlik az ipar és kereskedés; de legjobban zúgolódik a
földbirtok. Ez legelőbb megérzi a bajt és föllép panaszaival, úgy, hogy
Grimm Jakab, a német tudós, a jelen század huszas éveiben
fölkiálthatott, hogy a régi jobbágyság és szolgaság sok tekintetben
könnyebb és gyöngédebb volt mint a mostani parasztok és munkások nyomott
helyzete. Csakhogy nem a jobbágyság volt oka a jólétnek. A realismus
derekán és vége felé, mikor panaszkodnak is az urakra, aránylag jólétben
él a földmíves. Van húsa, van bora a nemesnek és parasztnak a XV. század
közepén; Szászországban még 1482-ben is a munkások- és aratóknak
naponkint négy tál étellel kell megelégedniök, bőjti napokon öttel;
Oettingen grófnál a napszámosok a reggeli levesen kívül délben négy,
este három tál ételt kapnak, melyek közül kettő mindig hús. Fényt űznek
a ruhában. Nálunk is hasonló állapot lehetett, a mennyire történeti
műveinkből sejthetni; de már a XVI. században, az idealismus napjaiban
minden megváltozik. Münzer már azt mondja, hogy a paraszt nyomorult
rabszolga. Azzá lett mindenütt a müvelt országokban és hazánkban is, hol
szintén borzasztó eszközökkel nyomta el Zápolya a híres Dózsa-lázadást.
A mult század idealismusa alatt majd 1750-ig ezer gondot ad a
kormányoknak, fejedelmeknek a földbirtok kérdése. A gyönge XV. Lajos is
töprenkedik rajta, hogy segítsen a pórokon és más földbirtokosokon.
Quesnay Ferencz (1694–1774) nem törődik orvosi gyakorlatával, hanem
beáll nemzetgazdának és oly elméletet hirdet, melylyel többé-kevésbbé
találkozunk az idealismus napjaiban. A gazdagság, a vagyon képződését
tisztán a földbirtokból származtatja, mert ez szolgáltatja az első
anyagot s táplálja a munkást. A földmívelés adja az élelmet és az
értékfölösleget, mely a termelés költségei után marad és tiszta
nyereségnek tekintendő. A többi iparág nem járul hozzá a nemzeti vagyon
gyarapodásához, a nemzet jóllétéhez, mert az ő munkásaik csak annyit
keresnek, a mennyit megemésztenek. A földbirtokos tehát külömb minden
más polgárnál, s valóban látni, hogy az idealismus idején emelkedni kezd
a földbirtokos becsülete, tekintélye, míg az iparos és kereskedő veszít.
Természetes, hogy Quesnay sem ott keresi a baj okát, a hol találhatná, a
realismus uralmában; hanem ugyanazt hirdeti, a mit a mi gazdáink, hogy
nincs hitele a szegény parasztnak, hogy igába van szorítva a
gabonakereskedés, akadályokat gördítenek a kivitel elé, elnéptelenedett
a vidék, túl van terhelve adóval a föld, ránehezedik a véradó és a
robot. Francziaországban ekkor többnyire kiváltságos társaságok kezében
volt a gabonakereskedés, sőt még a belső vámokkal is megakadályozták,
hogy az egyik tartományból a másikba lehessen szállítani a gabonát.
Czélja az olcsó búza és olcsó napszám volt, hogy az iparnak tegyenek
vele szolgálatot. Colbert óta a nagyipar támogatására fordította minden
gondját az állam, mert ez hoz pénzt az országba. Laspeyres jónak találja
ezt a politikát, csakhogy Colbert utódai alatt az iparnak állandó,
kicsinyes és kínos ellenőrzése lett belőle és megromlottak az ország
pénzügyei. Magyar hazánk pénzügyei azonban látszólag jól állanak,
iparunkat sem öli meg a túlságos ellenőrzés, nincs kicsinyes és kínos
felvigyázás és mégis ott vagyunk, sőt ott van az egész művelt világ, a
hol 1720-ban és 1820-ban volt. Már nálunk is sokan vannak, a kik
Quesnayval hirdetik, hogy a nemzeti jólét alapja a mezőgazdaság, hogy
helyesen tartotta Sully (1560–1641) a földmívelést és baromtenyésztést
az állam két oszlopának, hogy nem kiváltságok kellenek a gazdának, hanem
a terhektől való mentesség, szabadulás a súlyos adóktól s némely esetben
az állam jóakaró támogatása.
Ugyanakkor szokott jelentkezni és utóbb erélyesen föllépni a szabad ipar
és kereskedés tana is. A hollandi De Witt János, az angol Child
Culpeper, a franczia Gournay Vincze és mások a földmívelés mellett az
iparost, a kereskedőt is védelmükbe veszik s szabadságot követelnek
számára. A védvámok, a helyi szabályok csak a termelés és a forgalom
akadályai, ezek mind veszélyesek. Laissez faire, laissez passer – ez
legyen a gazdaság, az ipar, a kereskedés főelve, hisz mind a három
legjobban tudja, miből húz hasznot. E kétnevű iskola, az oeconomisták és
physiocratáké uralkodott és küzdött a gazdasági és kereskedelmi téren.
_Turgot_ (1727–1781) a ki később XVI. Lajos alatt miniszter lőn, a
munkásokat is két osztályba sorozta, egyikök termelő, a ki a föld
művelésével új kincseket hoz létre, másik a meddő, mely az iparral csak
annyit szerez, a mennyit megemészt. Természetes, hogy e tanok nem
feltétlenűl igazak. Mi haszna lenne a búzának, ha nem őrlené meg a
molnár, nem sütne kenyeret belőle a pék vagy az asszony? A mag értéke
csak annyit emelkedik a föld kebelében, mint az arany, az ezüst pl. az
aranyműves kezében. Nem voltak-e gazdag városok Velencze, Genua, pedig
egy talpalatnyi földjük sem volt? Az ipar és a kereskedés csak növeli a
föld termékének becsét. De mindez és hasonló okok nem használnak az
idealismus napjaiban, mindenki a földtől és utóbb a szabad kereskedéstől
várja az üdvöt. Ilyenkor dogmatice szokás beszélni, szidják az
egyedárússágot, a védvámokat, minden rossz okozóját, lelkesedéssel
beszélnek a kis- és nagygazdáról, költők, szónokok minden szépet és jót
tudnak rólok mondani, nem győzik eléggé magasztalni erényeit,
szerénységét, családi és természeti örömeit. A nép szeretete ömlik el az
akkori nemzetgazdák iratain. Csupa hév, láng áradozik tollukból, mikor a
szegény földmívesről szólanak. Morellet abbé, Dupont, Chastellux iratai
telvék ily szeretettel. A sentimentalis poéták gyönyörűen rajzolják az
egyszerű emberek boldogságát, természetességét. Laspeyres szintén
észreveszi ezt a gazdálkodás iránti rokonszenvet. De megjegyzi, hogy nem
azt a szenvelgő keresését a pásztori életnek érti alatta, melyet az
érzéki gyönyöröktől megcsömörlött király és szolgái szórakozásul
hajhásztak, hanem a túlmívelt franczia élettől való erkölcsi undort,
mely természetes állapotra sovárgott és e sovárgást, epedést a
gazdálkodással kívánta kielégíteni és csillapítani. Pedig mindez nagyon
hibás magyarázat. Az idealismus bírta rá XV. Lajost és az egész művelt
világot a gazdaság, a földmívelés szeretetére, melylyel mindig
találkozunk, a meddig csak szemmel látható jelei vannak az idealis
gondolkodásnak. A mint a realismus gyarapszik, a mint az emberiség az
anyagira veti magát, emelkedik a nagyipar és nagykereskedés becsülése,
különösen kedvelik az ingó vagyont, a különféle értékpapirokat,
járadékot, a hogy a XVIII. század elején, különösen 1720-ban a
Missisippi-társulat és 1730-ban a Law-bank bukásánál látni lehete.
Természetes, mondják reá, mikor majd nem csupán a földbirtok tartotta
meg a becsét, okvetlenűl erre kelle vetnie magát az embernek; csakhogy
ez a rokonszenv, a földbirtok e dicsőítése, a gazdaság e magasztalása
mindig ismétlődik az idealis időkben. Tehát magasabb okának kell lenni;
uralkodik még oly országokban is mint hazánk volt a XVIII. században,
hol nem buktak a bankok, s Faludi mégis írt pásztori idylleket,
Görögországban sem buktak a bankok, noha Theokrit remek idylleket
alkotott.
A gazdák befolyása azonban támogatja a központi hatalmat, mikor az eszme
nyomása alatt feléjök fordul. Gyámkodó hatalmat akarnak csinálni a
királyból, családatyát, a ki védje, istápolja az ő vagy gyermekeinek
érdekeit. Azért látni, hogy az idealismus, különösen a mult századi
alatt XV. Lajos, Nagy Frigyes, a mi Mária Teréziánk és számos más
fejedelem bizonyos önkénynyel kormányozták országaikat. Mária Terézia a
jobbágyság miatt meg is haragudott a magyar nemességre és sokáig nem
hítt össze országgyűlést. Egy neme a törvényes kényuraságnak támad
ilyenkor, egyúttal feltárják a czéhek, vámok, adók visszaéléseit,
leálczázzák a pénzemberek, a bankárok, pénzügynökök, bérlők zsarolásait,
dícsérik a földmívelést, a nemzetek testvériségét, el akarják törölni a
személyes adókat, a közvetett terheket stb., mint a melyek ellenkeznek a
tiszta bevételről szóló tannal. Turgot mint pénzügyminiszter ily
szellemben járt el. Társával, Malesherbes-bel, nagy reformokhoz fogott.
Alapjában felforgatta az adórendszert. Önkormányzatot honosított meg a
községben, a járásban, a megyében, szelidítette a szigorú
czéhszabályokat, elvetette a gazdaság, az ipar és a kereskedés
sorompóit, különösen megszüntette a belső vámokat. Mindamellett
Turgotnak buknia kellett, mert már erősen rázta, döngette a társadalom
kapuját az ideabrealismus, mely más gazdasági nézetekkel állott elő,
1776-ban beadta lemondását a miniszter, a mi el is fogadtatott. Persze a
történetírók azzal indokolják Turgot bukását, hogy minden osztályt
ellenségévé tőn, míg reformjainak csak nagy későn lehetett sikere. Igaz,
hogy a régi rendek aggodalommal láthatták jogaik veszélyeztetését, a
földesurak félthették a robotot, a dézsmát, a czéhek szabadalmaikat,
szóval mindenik a magáét. De a legfőbb ok mégis az idealrealismus
föllépése volt, mely már a nemzeti egységre törekedett, s nem igen tűri
a községi és megyei autonomiát. Ez népszerű lehet a realismus és
idealismus napjaiban, de buknia kell az államférfiúnak, ha az
idealrealismus idején decentralisalni akar. Már pedig Turgot eszményi
iránya erre törekedett. Azért physiocrata újításait sem vihette
keresztül.
A physiocratia és az oeconomisták rendszere sokfelé rokonszenvre és
elismerésre talált a század közepe táján. Némely országban, különösen
Németországban számos művelőre, magyarázóra akadt, hol Schlettwein,
Iselin, Süssmilch, Jung, Springer és mások hirdették. Károly Frigyes
Baden markgrófja és physiocrata író pár községben kísérletet is tőn az
_impót unique_ vagyis az egyetlen adóval. Voltak országok, melyekben
alig találkozunk az oeconomisták és physiocraták nevével; de maga az
irány, a gazdasági érdekek felkarolása, támogatása, legalább sürgetése
mindenütt nyilvánult. Még Hollandiában is, mely gazdagságát túlnyomóan a
kereskedésnek köszönheti, nagyon megkezdték becsülni a gazdaságot, habár
épen nem pártolták és hirdették a physiocraták rendszerét.
Az idealrealismus első felének tanait az angol Smith Ádám fejezte ki
legtalálóbban (1723–1790). Épen akkor jött Francziaországba, mikor
Turgot az idealismus tanait, az oeconomisták nézeteit akarta érvényre
juttatni. Lelkesedett a mozgalomért, de nem elégítette ki. Hisz a
gyakorlati élet nem igazolja az oeconomisták tanait, ez egészen mást
mutat. Az oeconomisták ugyan fejtegetik a társadalmi élettan kérdéseit,
de nem tudják megoldani; szólanak mindenről, de nem világosítanak föl.
Nem is lehetett, mert akkor már az idealrealismus megkezdődött a nyelv,
az irodalom, a vallás, a művészet, a politika, az erkölcs terén; az
idealismus lejárta magát. Smith Ádám tehát elhagyta Francziaországot,
visszatért Angliába, s hosszú töprengés, gondolkodás után felállította
tételét. A föld nem hozna termést munka nélkül, a valódi gazdagság tehát
a munka. Ennek segélyével a föld rendesen és bőven fizet, virágzik az
ipar, ez szerzi meg a fogyasztásra szükséges és a kicserélhető
czikkeket. Gazdag az, a ki vagy többet termel, vagy többet dolgozik. A
kicserélhető érték külömbözik a hasznos értéktől, mert az elsővel sok
dolgot lehet megszerezni, míg a második cserébe sem adható. Van-e
hasznosabb a víznél, még sem lehet kicserélni; míg a gyémánttal, melynek
haszna igazán csekély, sok mindenfélét meg lehet szerezni. A viszonyt
két kicserélhető érték közt a pénz fejezi ki és árnak nevezzük. A
névleges ár külömbözik az igazitól, mely azt jelöli: mennyi munkába
került az illető tárgy. Az ár megállapításához három elem járul: a föld
terméke, a munkás bére és a vállalkozó haszna.
Íme így jelentkezik a gazdasági tudományban a realismus, vagyis a munkás
bére és a vállalkozó haszna, más szóval a tőke szerepe, melyet
zsarolásnak, kizsákmányolásnak neveznek az idealisták. Ez a tőke nem
csupán aranyból és ezüstből áll, hanem minden vagyonból, melyet arra
használunk, hogy új vagyont szerezzünk vele munkánkkal. Szilárd a tőke,
ha műhelylyé változtatjuk; mozgó, ha az anyag beszerzésére és a munkások
díjazására fordítjuk. Ha javítjuk a földet, gyarapítjuk a szilárd tőkét;
mozgó tőke a pénz és az élelmiszer. És mi szabályozza a dolgok árát? a
kereslet és kínálat. Ha keresik holminkat, jó ára van; ha nem, akkor
nincs. És miből éljen a király meg az állam? Tartsa az egész társadalom.
Aki tud szerezni, járúljon hozzá az adójával az élvezett szabadságért.
Nincs meddő foglalkozás, mert munkájával mindenki adhat a dolgoknak oly
értéket, melyet kicserélhet, pénzzé tehet. Minden ember független lehet
munkájával; míg az oeconomisták annyi befolyást tulajdonitottak a
kormánynak, hogy támogassák az állam mindenhatóságát: Smith azt kívánja,
hogy szenvedőlegesen viselje magát az állam; távolítsa el a nyügöket, a
sorompókat s a tőkepénzesek a maguk érdekében arra szentelik pénzöket, a
mivel elősegítik a hazai ipart. A béke, tűrhető adók és az igazságosság
a legmagasabb műveltségre emelhetik a barbár népet is. Mert az egyéni
érdek a leghatalmasabb rugó s a verseny a leghathatósabb búzdítás. A
magán moral törvénye a rokonszenv, a természeti jog törvénye az
igazságosság, a vagyonszerzés törvénye pedig a szabad munka.
Smith elmélete kitünően eltalálja az idealrealismus első felének
gondolkodását. A társadalom még tele van idealismussal, követeli a
szabadságot, a szabad versenyt; ifju erővel rohan előre, nem fél
veszélyeztetni helyzetét, vagyonát, tőkéjét. Megindul a vagyon-szerzés,
föllép a bírvágy; a jólét, a kincs utáni epedés. Kezd félrevonúlni a
moral. Smith már alig veszi észre; szerepel ugyan az igazságosság, de ez
csak egy fejezete a moralnak. S nem veszi számba, hogy az idealrealismus
idején még nem lelkesít bennünket a béke, nagy az ember tettereje,
nemzeti nagyságról, egységről, hatalomról és hódításról ábrándozik,
lelkét a nemzeti dicsőség, a nemzeti eszmék töltik el, melyek előtt
sokszor háttérbe szorúl a vagyonszerzés. Sőt kalmárszellemnek, kislelkű
szempontnak csúfoljuk, hogy ha anyagi érdekből valaki a nemzeti eszmét
elhanyagolná.
De azért még sem szabad Smithet a feltétlenül szabad kereskedés
emberének mondanunk, példáúl katonai okokból helyesli az angol hajózási
actát, nincs kifogása a gyapjú magas vámja ellen, néha megengedi a
visszatorló vámokat. Az eszme hatása alatt magasztalja a hadi
mesterséget, mint a legnemesebbet, megkívánja, hogy az udvar némi fényt
űzzön. Ezek és hasonlók beillettek már a XVIII. század nyolczvanas
éveinek gazdasági nézeteibe, megegyeztek az eszme újabb áramlatával.
És mikor változtak az idők, úgy magyarázták Smith tanait, hogy ezek
Anglia gazdasági életéből vannak elvonva, de nem illenek a szárazföldre,
melynek mások a viszonyai. Angliában helyén van a szabad kereskedés, a
szabad ipar, hanem az, hogy a kereskedésre van utalva. Gyárainak piaczot
kell keresni, teremteni; erre jó volt Smith elmélete, de káros
Európának, ahol még a legtöbb országban ipart kell létrehozni. Pedig a
ki ismeri a haladás törvényét mindjárt tudja, hogy nem ez volt a
Smith-féle elmélet hanyatlásának oka, mert az idealrealismus második
felének nézetei eltérnek Smith tanaitól. Ekkor uralomra jut, a vallás
terén az orthodoxia, a nyelvben az orthologia, az irodalomban az
akademismus, a gazdaság, az ipar, kereskedés terén a védvámok.
Czéhrendszabályokkal támogatják az ipart. Az állam élére áll az ipar és
kereskedésnek, a magtermelés és állattenyésztésnek. Maga állít gyárakat
oly czikkek készítésére, melyekre magánvállalkozó nem akad.
Adóelengedéssel, szállítási költségek apasztásával, ingyentelkek
ajándékozásával mozdítja elő ily gyárak létrejöttét, vas- és más utakat,
csatornákat készíttet, raktárakat emel, pártolja a folyam- és tengeri
hajózást, kedvezményekkel gyarapítja az állattenyésztést, támogatja a
hasznos gépek gyártását vagy elterjesztését. Hisz ez a nemzeti nagyság
korszaka, tehát nagynak, hatalmasnak, gazdagnak kell lenni az országnak.
Ennek az időnek már nem felel meg Smith Ádám elmélete. Megvan ugyan a
gazdagság, a jólét, amiről ábrándozott; de nincs meg a szabad verseny.
Szerencsére nem érte meg az angol nemzetgazda ezt az időt, mert 1790-ben
elhunyt, épen az idők fordulóján. Négy-öt év múlva láthatta volna, hogy
neveti a világ az ő szabad versenyét, munkaszabadságát.
A gazdag emberek uralkodásának gazdasági életét más elméletbe kelle
szoritani. Ricardo (1772–1823.) alkotta meg az új nemzetgazdászati
elméletet, mely a gyáripar hajthatatlan, feltétlen uralmát vallja
tekintet nélkül a munkásokra. Szerinte a jövedelem nem függ a termelés
költségeitől, a munkadíj kevesbíti a hasznot, de nem az árúk értékét. A
munkadíjakat és a hasznot a munkás fogyasztására szánt czikkek ára
határozza meg. Bármily drágák legyenek ezek, annyit kell belőlök kapni a
munkásnak, a mennyi elég a maga és családja fentartására. S mivel a
vágyak mérséklése nem mozdítja elő a termelést, szaporitani kell a
vágyakat, fényűzővé kell tenni az embereket, hogy iparossá, tevékenynyé
váljék a nép. Ricardo egészen a tőke nemzetgazdája, ez az ő Istene;
számos követője talán még tovább ment, ezek határozottan mammonisticus
tanokat hirdettek. Különben rendszeres fő volt, aki igazán mesterileg
tolmácsolta az idealrealismus második felének gazdasági felfogását.
Kiméletlen, merész, egyenes, követelő, mint az idealrealismus második
felének egy milliomosa tenné, a ki évenkint hatalmas vállalataiból
óriási összegeket halmoz össze. Ricardo felfogása szerint, mondja
Bernhardi, „a tőke urai alkotnák a nemzetet, a munkások csupán eszközök
az ő kezeikben, a földtulajdonosok pedig csak teher.“
Tanaiból az látszik, hogy nagy társadalmi gazdaságba helyezi az emberi
boldogságot. E tanakat hirdették James Mill, Torrens, Mac Culloch és
mások.
De mi történjék azzal a sok szegény emberrel, akik nyakra-főre
születnek? Erre a nagy kérdésre felelni Malthus Róbert (1766–1834)
vállalkozott. Vizsgálódásaiból felállítja azt a tételt, hogy az emberi
nem mértani arányban szaporodik, míg a fentartására szükséges eszközök
csak számtani arányban. Szerencsére segítségre jön a sok háború és
betegség. Fájdalom, az alsó néposztály tudatlansága mozdítja elő ezt a
szerencsétlen szaporodást és mit lehet a társadalom, minthogy az élet
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Az erkölcsi világ - 10
  • Parts
  • Az erkölcsi világ - 01
    Total number of words is 3932
    Total number of unique words is 1937
    27.7 of words are in the 2000 most common words
    38.8 of words are in the 5000 most common words
    45.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az erkölcsi világ - 02
    Total number of words is 3800
    Total number of unique words is 1940
    21.5 of words are in the 2000 most common words
    31.8 of words are in the 5000 most common words
    38.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az erkölcsi világ - 03
    Total number of words is 3918
    Total number of unique words is 1956
    25.9 of words are in the 2000 most common words
    36.9 of words are in the 5000 most common words
    43.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az erkölcsi világ - 04
    Total number of words is 3892
    Total number of unique words is 1932
    24.5 of words are in the 2000 most common words
    35.7 of words are in the 5000 most common words
    41.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az erkölcsi világ - 05
    Total number of words is 3931
    Total number of unique words is 2045
    27.2 of words are in the 2000 most common words
    38.8 of words are in the 5000 most common words
    46.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az erkölcsi világ - 06
    Total number of words is 3907
    Total number of unique words is 1956
    25.9 of words are in the 2000 most common words
    37.0 of words are in the 5000 most common words
    43.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az erkölcsi világ - 07
    Total number of words is 3967
    Total number of unique words is 1866
    26.0 of words are in the 2000 most common words
    36.7 of words are in the 5000 most common words
    42.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az erkölcsi világ - 08
    Total number of words is 4011
    Total number of unique words is 2029
    26.6 of words are in the 2000 most common words
    38.9 of words are in the 5000 most common words
    45.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az erkölcsi világ - 09
    Total number of words is 4036
    Total number of unique words is 1969
    24.9 of words are in the 2000 most common words
    36.1 of words are in the 5000 most common words
    42.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az erkölcsi világ - 10
    Total number of words is 3896
    Total number of unique words is 1945
    24.9 of words are in the 2000 most common words
    36.1 of words are in the 5000 most common words
    42.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az erkölcsi világ - 11
    Total number of words is 3991
    Total number of unique words is 1910
    27.4 of words are in the 2000 most common words
    39.5 of words are in the 5000 most common words
    46.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az erkölcsi világ - 12
    Total number of words is 3967
    Total number of unique words is 1983
    25.6 of words are in the 2000 most common words
    37.0 of words are in the 5000 most common words
    43.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az erkölcsi világ - 13
    Total number of words is 3775
    Total number of unique words is 1918
    22.9 of words are in the 2000 most common words
    33.5 of words are in the 5000 most common words
    39.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az erkölcsi világ - 14
    Total number of words is 3767
    Total number of unique words is 1956
    25.0 of words are in the 2000 most common words
    34.9 of words are in the 5000 most common words
    40.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az erkölcsi világ - 15
    Total number of words is 3912
    Total number of unique words is 1994
    26.8 of words are in the 2000 most common words
    38.3 of words are in the 5000 most common words
    44.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az erkölcsi világ - 16
    Total number of words is 3962
    Total number of unique words is 1879
    26.5 of words are in the 2000 most common words
    37.2 of words are in the 5000 most common words
    43.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az erkölcsi világ - 17
    Total number of words is 3874
    Total number of unique words is 1904
    24.8 of words are in the 2000 most common words
    35.2 of words are in the 5000 most common words
    40.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az erkölcsi világ - 18
    Total number of words is 2906
    Total number of unique words is 1604
    23.9 of words are in the 2000 most common words
    34.1 of words are in the 5000 most common words
    40.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.