Az erkölcsi világ - 06

Total number of words is 3907
Total number of unique words is 1956
25.9 of words are in the 2000 most common words
37.0 of words are in the 5000 most common words
43.6 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
fokonkint közeledünk a realismus felé, mikor egyikünk még túlzó
idealista, a másik már erős realista, van értelme az aesthetica eddigi
szavainak. Ekkor nagyon szemünkbe tűnik a kétféle jellem, mindkettővel
találkozunk felebarátjaink között, s lassankint kezdünk a való, a
realisabb jellemekhez fordulni.
Az idealismus egyik fővonása a jellemek alakításában a sóvárgás, epedés.
A kikben nincs nagy erő, lelkök nem tud szenvedélyesen kitörni, vadul
tombolni, nem festenek oly szélső jellemeket, mint a minőket Hugo Viktor
és mások rajzoltak; hanem édes, epedő, ábrándos, hervadó és
világfájdalmas egyéneket. Tele vannak nemes, önfeláldozó, magasztos
érzéssel, de nem erős, hanem lágy sentimentalismus az, a mi sorvasztja
őket. Különösen el vannak terjedve az ily jellemek, mikor a realismus
jelentkezik; tulajdonkép minden idealista megérzi kisebb-nagyobb
mértékben, de igen soknak egész lelkét lefoglalja. Bensejökben a
csalódás érzése uralkodik. A nélkül, hogy nagy küzdelmeik, szenvedéseik
lettek volna, fáj nekik minden, tele vannak könynyel és bánattal. Ha
költők lesznek, csupa elegiákat szeretnek írni nőies lágysággal,
gyöngédséggel. Visszaemlékezni az emberiség aranykorára, a múlt szép
időszakára, a gyermekkor játszi, bohó, gondtalan napjaira, tetszik
legjobban. Szeretik a magányt és boldogságát rajzolni. Idylleket írnak,
nem a realismus idylljei ezek, hanem a természetet énekelik meg egész
rajongással. Itt ki tudják beszélni magukat, a néma völgy, a hangtalan
sziklák, a pusztuló erdő, az őszi levélhullás, mind elhallgatják az ő
fájdalmaik, bánataik elbeszélését; szeretik a pásztori költészetet, a
pásztor örök magányát, zavartalan csendjét, ábrándozva néznek az esti
szürkületbe, soha sem telnek belé a hold bámulatába.
Az idealismus napjaiban mindig el van terjedve az ily érzés-,
gondolkodásmód. A XI. században a rajongó szerzetesek leveleit olvasva,
látjuk, hogy e szegény emberek sem valának mentek ettől a rajongástól. A
XVI. század pásztorregényeit mily kitartással olvasta az akkori
műveltebb közönség, az irodalom történetéből tudjuk. A XVIII. század
idealistái nem győzik rajongva festeni a természetet, a világirodalom
számos költője foglalkozik e feladattal s nálunk is, kivált Ányos Pál e
tárgyat, ezt a kimeríthetlen kérdést variálják. A múlt század
aestheticusai, kivált Schiller egy elméletet találtak ki, melyben szembe
állították egymással a naiv és sentimentalis költészetet. A görög,
római, szóval az antik költészet nekik naiv volt, a mai pedig
sentimentalis. Okát is megmondja az idealis Schiller. Honnét van az,
hogy mindenben a mi természetes, felülmúlnak bennünket a régiek, pedig
mi felsőbb fokban hódolunk a természetnek, bensőséggel függünk rajta, s
magát az élettelen világot a legmelegebb érzéssel öleljük? Azért van ez,
mert a természet eltűnt az emberiségből, s csak magunkon kívül, a
lelketlen világban találjuk fel a maga valóságában. Nem a mi nagyobb
természetességünk, ellenkezőleg viszonyaink, állapotaink, erkölcseink
természetellenessége hajt bennünket, hogy az egyszerűség és igazság
utáni ösztönünknek, mivel az erkölcsi világban nem reméljük, a
természeti világban keressünk kielégítést. Azért azon érzelem, melylyel
a természethez ragaszkodunk, oly közel rokon amaz érzelemmel, melylyel
az eltűnt gyermekkort és gyermeki ártatlanságunkat siratjuk.
Gyermekségünk az egyedüli csonkítatlan természet, melylyel még a művelt
emberiségben találkozunk, azért nem csoda, ha a természet minden nyoma
gyermekkorunkba vezet vissza. Szerinte a görögök nem érezték ezt a
rajongást a természet iránt. Leírják, gyönyörködnek a természetben, de
nem rajonganak érette. A természet inkább eszét és tudvágyát; nem pedig
erkölcsi érzékét érdekelte, nem csüng rajta édes ábrándozással,
érzelmességgel.
Schiller magyarázata megfelel az idealista felfogásának, mely a mai
szokások, erkölcsök természetellenességében keresi az ő rajongásuk okát.
Tény, hogy az idealista elégedetlen a társadalom erkölcsi, politikai s
más viszonyaival s tehetetlenségében sóhajtozik, eped, idylli világot
teremt magának, pásztori vagy rokon költészetet alkot, ez azonban mindig
így volt nem csupán nálunk, hanem a régi világban is. Igaz, hogy csekély
nyoma van az e fajta régi költészetnek, mert az idealismus antik
költőitől igazán kevés maradt reánk. Például a Kr. e. 600 körül uralkodó
idealismus nagy számú költői, valamint a 400, a 150, a Kr. u. 200 körüli
eszményi költők keveset hagytak reánk, mert az idealrealismus gyarapodó
bensősége és melegsége hidegnek, ünnepélyesnek és fárasztónak tekinti a
legtöbb eszményi költőt, a kinek olvasásában nem, vagy alig talál
élvezetet. A mi bírálatunk többnyire Homer, Virgil, Horatius stb. után
ítéli meg az antik világot, kik közül az utóbbiak az idealrealismus
delén, az előbbi pedig a végén alkotott. Schillernek e nagyhatású
értekezése 1795-ben jelent meg. Mikor az egész világirodalomban
szemlátomást fogytak a sentimentalis költők, s ha megéri, a tízes
éveket, látta volna mennyire elenyészik. Hisz a realismus költészete
majd olyan naiv, mint a görögöké volt, legfölebb az a külömbség, hogy a
haladás hullámai következtében több idealismus, mélyebb erkölcsi érzés
hatolt be a realismusba, mint az antik világ idején volt. Ezért lehet
most nagyobb és tartósb a sentimentalismus.
De haladjunk tovább az emberi jellem változásában, s mutassunk egy
hibát, mely kivált az idealrealismus napjaiban uralkodik. Ez a
hypocrisis, a pharisaeismus, mely az erényes, különösen a vallásos
érzelmek feltüntetésében áll. Mikor az állam és az egyház nagy
központosítása hajtatik végre, mikor az orthodoxia erős és az állam
segélyével erőszakosan lépett föl, uralkodott a hypocrisis, kikről azt
mondotta Voltaire, hogy szemökben az ég, de szívökben a pokol. La
Rochefoucauld pedig az ő szellemes gondolatai közt mondja, hogy a
hypocrisis oly hódolat, melyet a bűn tesz az erénynek. Az eszményiség és
a realismus harczában, mikor tele van a társadalom kétféle jellemmel,
mikor az egyik még erősen idealista, míg a másik már jóízű realista,
akárhányszor találkozunk e fajta színlelő, tettető jellemekkel. A finom
emberismerő azonban mindjárt tudja, hogy kivel van dolga, de a
társadalom elfogadja annak, a minek mutatja magát. Csakhogy a mint
erősödik a realismus vagy egészen uralomra jut, fogy a számuk, s
ilyenkor már ki lehet csúfolni. Így tesz például Molière, ki a realismus
növekedésével _Tartufe_ darabjában gúny tárgyává teszi a hypocritát, a
mit lehetetlen lett volna 1620 körül megírni, annál kevésbbé előadni.
Molière idejében is nagy nehézséggel járt előadatása, magának XIV.
Lajosnak pártolása azonban színpadra hozta. A realismus idejében apad a
hypocriták száma, a vallási orthodoxia nyomása megszűnik, vagy legalább
gyöngűl, de általános lesz a színlelés, tettetés. A realista síma és
gyöngéd, szinlel és tettet sokszor csupa lágyságból, előzékenységből,
udvariasságból. Ilyenkor egy kis vallásos hypocrisis a papokkal szemben
csak a figyelem, a kellő udvariasság és műveltség jele. Társaságban
megtámadni, kigúnyolni valamely vallás tanait, merő udvariasságból sem
szabad. Charles de Remusat gróf, a franczia akadémia volt tagja írta a
tízes évekről, hogy finom társaságban a vallást bírálgatni vagy
észrevételeket tenni nem volt szabad. A háziasszony rögtön az operai
vagy drámai újdonságra, vagy más közelfekvő tárgyra fordította a
beszédet. Ujabban, a 70-években, Sardou kisérlette meg egyik drámájában
szinpadra hozni a hypocrisist, de csak ritkán adják, a realismus nem
igen érti és nem sziveli. Az ő vallása úgy is csak külsőség, formalitás,
tehát nem játszhatik nagy szerepet a hypocrisis; de mikor a társadalom
erősen vallásos volt, mikor az orthodoxia zsarnoki szerepet játszott az
egyes, a család és a társadalom életében, akkor számtalan hypocritával
lehet-e találkozni.
Az ember jellemének módosulásáról nagyon sokat lehetne még mondanunk,
hisz minden egyes erény és bűn a legszorosabb egységben van
szervezetünkkel és az uralkodó eszmével. Külön fejezetben szólhatnánk
mindegyikről, a mi azonban nem szorítható egy felolvasás keretébe.
Elmondhatnók az eszme nagy hatását az emberre, de mindez sok időbe
kerülne. Talán a t. hallgatóság is a törvény ismerete után maga
kiegészíti és meg tudja magyarázni, mikor van bizonyos lelki sajátságok,
erények és bünök dele vagy alkonya.
Legyen szabad egyet a legfontosabbat, mégis különösen kiemelnünk. Ez a
realismus udvariassága. Udvariatlanság a realismus napjaiban rendkívüli
sértés. Ilyenkor csupa figyelem az ember. Szívesen köszöntünk és
szívesen köszöntenek. A név- és születésnapokat azonnal észreveszik,
újévkor tömérdek üdvözletet írunk és kapunk. A gyászjelentésre számtalan
részvevő levél érkezik, aki csak közelebbi ismerős, mindegyik egy-egy
koszorúval emlékszik meg a család halottjáról. A számos estélyen,
mulatságon vagy mindennapi látogatáson végtelenül udvariasak vagyunk,
vígan, könnyedén folyik a társalgás, mert az ember nem latolgatja
szavainak igazságát, semmi nehézségekbe sem kerül füllenteni, egy
udvarias bókot mondani. Az idealista megválogatja kifejezéseit, óvatos,
vigyázó, némely emberek iránt hideg, kimért, feszes; csak rendkívüli
esetben bizalmas; a realista mindig síma, kedves, udvarias, enyelgő,
nyájas. A realismus idején ritka embernek van zord, kemény, parancsoló
tekintete, már jóságos nézésünkben eláruljuk, hogy símák, gyöngédek,
nyájasak vagyunk. Bárminő kellemetlenség ért bennünket, ha csak bírjuk,
nem alkalmatlankodunk vele másoknak, iparkodunk nevetni, mosolyogni s
nem éreztetjük velök, hogy kisebb-nagyobb baj ért bennünket. Csupán az
ideges jogosult ezt kimutatni; igaz, hogy nagyon sok az ilyen.
Az udvariasság hangja azonban bizalmaskodó, különösen a két nem
érintkezésében sokat engednek meg egymásnak. Állitólag kihalt az
úgynevezett gentlemanek faja. Az a nemes, választékos, úri, nyájas és
mégis büszke magatartás, mely nem sért, sőt inkább magához vonz,
csakhogy három lépésnél tovább nem közeledünk hozzá; melyet
rokonszenvvel, de a mellett tisztelettel fogadunk és látunk körünkben,
ma alig, vagy jobban mondva, nem található. Az idealrealismus büszke,
önérzetes, nemes morálja idején voltak ily előkelő jellemek és
tetszettek is. Ma alig kellenének. Most azt kívánjuk, hogy mindenki
nyájaskodjék velünk. Ha mégis valaki megpróbálná az idealrealismusnak
gentlemankedését, csakhamar elfordulnánk tőle, mert bensőséget,
közvetlenséget melegséget, símaságot, szolgálatkészséget vagy legalább
szinlelését követeljük minden téren. Legalább mutassa, ha nem érzi.
Azért a társaság csupa mutatás, persze sokszor csak képmutatás.
De hát miért ennyire síma, nyájas udvarias a realismus? Mert a realismus
részletezés, aprózás, szétmállás. Léha egyedekre hullik szét a
társadalom. Ilyenkor mindnyájan érezzük, hogy magunkban állunk. Csupán
egy kapocs füz össze bennünket: az érdek, melynek jele és kifejezője az
ajkainkon élő mosoly, arczunk nyájassága, modorunk símasága, A realista
nem tud akarni, nem tud parancsolni; csak ha anyagi érdeke kivánja, tud
egy kissé erősebb lenni. Ekkor is könnyen megalkuszik, kivált ha
könyörgésre, sirásra fogják a dolgot. Nincs erőnk ellentállni a
könnyeknek, különösen egy bájos nő könnyeinek, a kinek közeledése
érzékiségünket is csiklandozza vagy legalább fölébreszti. Bár az
idealismus az apostola a nagy elvi democratiának, a gyakorlati democrata
gondolkozás azonban épen a realismus idején valósul meg. A legszegényebb
ember is nagyra viheti, ha tehetsége és hozzávaló erkölcsi érzékhiánya
van. Alacsony helyzetből a legmagasabb társadalmi polczokra
emelkedhetünk, ha ügyesek vagyunk és nem válogatunk az előmenetel
módjában. Minden jó, ha a vége jó. Alkalmunk is akad elég, mert ilyenkor
mindenki rászorul embertársára. Még a nagy úr sincs e szabály alól
kivéve. A realismus rendszeretete mindenbe beavatkozik és
kellemetlenséget okozhat a kisvárosi elüljáró is, ha nem vagyunk elég
símák iránta. Benső tartalma, erkölcsi érzéke pedig, a mi igazán
büszkévé, önérzetessé tehetné, senkinek sincs.


VI. PESSIMISMUS ÉS MYSTICISMUS.

I.
Sajátságos tünemény, hogy a haladás hullámának második felében nagy
számmal akadnak oly embertársaink, a kik e világot, e földi létet sötét
szemmel tekintik, tömérdek rosszat látnak rajta és benne. Eleinte csak
kevesen vannak, később szaporodnak s a realismus vége felé nagyra
emelkedik a számuk. Szomorú világnézetöknek bölcsészeti rendszere is
van, melynek legkiválóbb mestere, igazi megalkotója Schopenhauer Arthur,
a ki 1818-ban készült el nagy munkájával, de oly csekély hatást ért el,
hogy művét csomagoló papirnak használta fel a kiadó. Harmincz év múlva
azonban derengeni kezdett neki s a megvetett vagy lenézett bölcselő
iránt érdeklődni kezdettek, s az ötvenes években sokan ünnepelték, a
nyolczvanas években pedig számtalan tisztelője elragadtatással szólott a
világ nagy, sőt szerintök legnagyobb gondolkodójáról. Harmincz év óta
Hartmann és mások dolgoztak e bölcsészeti irányon, többi közt Bahnsen,
Nietzsche, a ki néhány év előtt megőrült; Mainlaender Fülöp, a kit
Schopenhauer művei ragadtak el s mikor megcsinálta saját bölcsészetét,
_Die Philosophie der Erlösung_, a megváltás philosophiáját, az első
példány megjelenésekor felakasztotta magát 1876 márczius 31-én. Nékem is
volt egy zseniális ifjúkori társam, egy bácskai sváb fiú, Augsburger,
utóbb Rónay István, a kinek gyönyörű szónoki tehetsége elragadtatással
tudta tolmácsolni e bölcsészetet, s mint pap a keresztyénséggel akarta
összeegyeztetni, hisz ez a vallás is a siralom völgyének rajzolja a
földi életet. Lelke azonban lassanként elborult, visszavonult az
emberektől, s a fényes jövőjű férfiú magába zárkózva írta borongó szép
költeményeit és dolgozott bölcsészetén, míg végre aránylag fiatalon
elragadta a halál.
Úgy látszik, hogy a nyoczvanas években volt legjobban elterjedve ez az
úgynevezett pessimista bölcsészet. Azóta mintha egy kevéssé apadna a
számuk. Akkor még számos művelt asszony forgatta Schopenhauer lapjait.
Ma mintha az ébredő idealismus félretétetné a frankfurti meghasonlott
lélek könyveit.
Kérdés, mi lehet az oka, hogy e pessimista gondolkodás bizonyos
időszakban annyira elterjedhet felebarátjaink között. Mint bölcsészeti
rendszert természetesen csak a műveltek karolják fel, de maga a
pessimista gondolkodás a társadalom minden rétegében található.
Királyoktól, fejedelmektől le az egyszerű pórig, munkásig, sőt koldusig
mindenütt ráakadhatunk. Kérdés tehát mi lehet az oka ennek a
gondolkodásnak épen az utóbbi harmincz év alatt, mikor az egész világ
roppant haladást tőn az anyagi téren? Hisz nem tudjuk elszámlálni,
leírni azt a tömérdek sikert, a mit az emberiség oly rövid idő alatt
elért. A közlekedés, az ipar, a kereskedés, a kényelem, az anyagi jólét
körében csodák történtek, sokan azt hiszik, hogy nincs is határa e
haladásnak, hogy feltaláljuk a röpülést s néhány óra alatt Párizsban,
Londonban lehetünk.
Némelyek azt sejtik, hogy az emberiség sokáig csodálta, bámulta a világ
szépségét, el voltunk ragadtatva gyönyőrűségétől, illő tehát, hogy most
a másik végletbe csapjunk át; ha előbb dicsértük okos berendezését, most
szidjuk oktalanságát, a sok nyomort és szerencsétlenséget.
Második okának a realis tudományok gyors haladását tekintik. E haladás
oly rendkívüli, hogy az eszmék alkalmazkodása nem tudott lépést tartani
vele. Szédítő gyorsaságunkban úgy érezzük magunkat, mintha elragadó
lovon vagy rohanó léghajón űlnénk. Roppant tudományunk ma már csömört
idéz elő, megzavarja lelkünk egyensúlyát.
Harmadik oka lehet – mondják – magának a gondolkodásnak túlcsigázott
kifejlődése, mely nyomja és gyötri szervezetünket. Az értelmiség
túlcsapongásában szenvedünk. A kik a gondolkodás munkájával
foglalkoznak, az élet és halálról elmélkednek, végre mindazok, a kik
bölcselkednek, érzik ezt a szenvedést. Hasonló nyomást éreznek az oly
művészek is, a kik a többé-kevésbbé elérhetlen eszmény megvalósításán
fáradoznak. Az emberi elme minden oldalról igénybe van véve, minden
tudománynyal, minden művészettel szeretnénk foglalkozni, de nem lehet.
És a fokozatosan gyöngülő elme felcsigázza az idegrendszert s belső
harczot, bomlást okoz magunkban. Ha tudnánk magunkon uralkodni s vagy a
gondolatra, vagy az érzelemre vetnők mugunkat, mily gyönyörrel,
élvezettel tudnánk dolgozni. De nem lehet, hanem szaggatottan, töredezve
kell munkálkodnunk, szervezetünk végre kimerül az eszme és a test e
harczában, megzavarodik az értelem, halvány, pislogó fényt ad.
Azután a mai ember nem csupán a természetet érti behatóbban, hanem saját
belvilágát, öntudatát is. Stuart Mill azt hirdette, hogy a magunk
fölötti elmélkedés, a lélektani elemzés haladása bomlasztó hatással van
reánk s a nagy világosság csalódása szomorúvá tesz bennünket. Mily kínos
ellenmondás: a bölcsész, a művész egész lelkével dolgozik rajta, hogy új
világot teremtsen magának és embertársainak s ez az új világ gyötri,
megsemmisiti őket.
Mennél behatóbb lesz értelmünk; minél jobban önmagába száll: annál
finomabb lesz érzékenységünk. Maga a rokonszenv, a részvét csak a
fájdalom tényezője lesz, mert jobban érezzük mások szenvedéseit. A
társas élet gyarapítja az emberi gyötrelmek visszhangját s elnyomja az
örömekét. A megélhetés nehézsége is aggaszt bennünket, mi lesz majd
később velünk!
A pessimista gondolkodás nagy okának tekintik az akarat elnyomását az
értelem és érzelem túlságos exaltatiója miatt. A pessimismus egy neme a
metaphysikai sugallatnak, melyet természeti és erkölcsi tehetetlenségünk
szűl. A tehetetlenség tudata pedig gyöngíti, megsemmisíti önérzetünket,
önbecsülésünket, a mit a bölcselők azután rendszerbe öntenek. Lélektani
vizsgálódások mutatják, hogy az őrültek és hypnoticusok némelykor jól
érzik magukat, a mi a mozgási erő gyarapodásakor történik. E gyarapodás
dynamométerrel mérhető. Az elégedetlenség, a rosszúlérzés idején pedig
nyomást szenved az akarat, mely az izomerő gyöngülésével párosul. Ez
néha felére száll.
Végre odajutnak némely bölcsészek fejtegetésökben, hogy a pessimismust
valószinűleg az egyéni tehetetlenség érzése szűli. Éppen a tudás
rendkívüli gyarapodásával érezzük az emberi tehetség határait. A
pessimismus tehát nem tiszta őrültség, vagy ha az, nagyon természetes.
Szóval: századunk a válság, a vallásos, erkölcsi, társadalmi romlás, a
bomlasztó elemzés kora, azért van elég okunk a szenvedéshez. Az értelem
és érzelem minden újabb haladása újabb fájdalmakat szűl. Tudvágyunk, az
emberi vágyak e legveszélyesebbike, ma kielégíthetetlen s nem csak egyes
elszigetelt emberek baja, hanem egész népeké, mindenekelőtt ez a század
betegsége. És ez folyton növekvő baj, mivel az ember agyában fészkel, az
egész emberiség feje szenved miatta.
A bölcsészek e magyarázatában van egy kevés igaz; de jóval több a
tévedés s mint egészet tekintve, alapjában hibás. Mert hogy azért
volnának pessimisták, mivel erkölcsi világunk, eszméink nem tudnak
lépést haladni tudományos ismereteinkkel, ez jó lehet phrasisnak, de nem
bizonyítéknak. Hogy ma villamos vasúton mehetünk, vagy saját skatulyáján
gyújthatom meg a gyufámat; hogy Péter kárpitos új ruganyt talált föl az
ágyamba, vagy aluminiumkulcsot hordozok zsebemben s nem egy súlyos
vaskulcsot s számtalan efféle haladás, nem bomlasztja meg
gondolkodásomat s nem zavarja meg eszméimet. Hallgassunk azzal a roppant
tudománynyal is, mely örömet okozna lelkünknek s megzavarná fejünket.
Mondjuk ellenkezőleg, hogy soha sem butább az ember, mint a realismus
idején, mikor grassál a pessimismus. Ma szóba állhatunk hírneves,
mondjuk világhírű tudósokkal s bámulva veszszük észre, hogy e kitűnő
ember feje tele van egy halmaz ismerettel, de fogalma sincs az
eszmékről, nem tud összefoglalni, nincs semmi egység gondolkodásában,
igazán korlátolt specialista. A gépész ismer mindenféle csavart, de nem
tud mást, a füvész jártas a füvekben, a geologus ismeri a föld rétegeit,
a bibliographus megmondja, hogy ennek vagy annak a könyvnek hány kiadása
van s milyen papirra nyomtatták, a diplomatikus az okirat betűiből
megmondja, hogy mikor jelent meg a kérdéses diploma, szóval a tudás e
vigéczei mind más-más szakban utaznak, saját szakukban kitűnően
jártasak, de az eszmei, az erkölcsi tudományokban teljesen járatlanok.
Most 1894. szeptemberben tartották nálunk a közegészségügyi és
demographiai kongresszust s e népes gyülekezeten senki sem tudott valami
eszmével felhozakodni, e világhírű tudósok, mint aprózok, részletezők,
kutatók, vizsgálók, a kiknek azonban nem fáj a fejök az eszmék szédítő
magasságától. Hogy valaki egy kővel, egy fűvel, egy baczillussal, egy
csavarral többet vagy kevesebbet tud mesterségéből, nem öli meg a fejét;
ezek mind oly gyakorlati ismeretek, melyeket könnyen eltanul, játszva
elsajátít, a ki szívesen foglalkozik velök. Ezek nem észfeszítő és
szédítő tudományos dolgok, lassanként középszerű elme is magáévá teheti
őket. E tudósok nem is igen szenvednek pessimismusban. Gondolkodásuk
nincs túlcsigázottan kifejlődve, jobbadán csak emlékezetök van igénybe
véve s éppen nem szenvednek az értelmiség hypertrophiájában. Az orvos, a
ki csak az ember fogain dolgozik, a ki csak a lábaszárát vagy karját
egyenesítgeti, nem csigázza el szegény elméjét, nem teszi tönkre
idegrendszerét.
Van egy kis igazság abban a nézetben, hogy a pessimista gondolkodás okát
saját belvilágunk elemzésében és akaratunk tehetetlenségében keressük,
de nem úgy, a hogy a bölcsészek magyarázzák. A tehetetlenség érzete
megsemmisíti ugyan önérzetünket, de nem tudvágyunk tehetetlensége bánt
bennünket mint a bölcsészek gondolják, hanem erkölcsi tehetetlenségünk.
Ez háborít fel, ez dúlja bensőnket. Az emberi tudvágy épen a realismus
idején könnyen kielégíthető, mert az eszmei nem igen érdekel bennünket,
természeti, történeti, archaeologiai, bibliografiai stb. ismereteink
pedig folyton gyarapodnak. Stuart Millnek is igaza van, hogy az
önmagával való tépelődés bomlasztó hatással van az akaratra; de azt is
tudjuk, hogy e téplelődés, ez a saját lelkünkbe szállás csak egyesek, az
úgynevezett mystikusok sajátja, a kik nagyon elszaporodnak a realismus
idején, de nem pessimisták.
Tehát kik a pessimisták? A realismus idején élő idealisták. Tudjuk, hogy
az emberi szervezet el van látva eszményi és realis sajátságokkal.
Némely emberben harmonikusan vannak e sajátságok, egyik sem nyomja el a
másikat, úgy, hogy mikor az uralkodó eszme hat rájok, szépen elfogadják
e hatást s életök nyugodtan, zavar nélkül folyik tovább. Nagy szerencse
és nagy baj forrása lehet, ha valakinek túlnyomók az idealis, vagy
realis sajátságai. Egy Hugo Viktor, egy Vörösmarty, egy Széchenyi, egy
báró Eötvös József és más idealisták jól érzik magukat az idealismus
hatása alatt, lelkök tele van idealis elemekkel; egy Szabó József, egy
Eötvös Loránd, egy Than és a többiek számtalanon szépen, kedélyesen
megvoltak, mert lelkök kiválóan realista, csupa részletezők, aprózók,
intensív munkások.
De ha valakinek lelki sajátságai túlnyomóan idealisak, ha gondolkodása
csupa összefoglalás, expansív munka, a ki mindenütt egységre,
áttekintésre törekszik, ismereteit nem úgy mint a realista egymás mellé
rakni, hanem egy magasb eszmére, fensőbb elvre akarja visszavinni; az
ilyen embernek meg kell zavarodni, meg kell bomlani a realismus idején,
mert senki sem érti meg. Önmagával és másokkal meghasonolva él a
világon. Az emberek, legalább a józan, egészséges, léha realisták
kerülik, nem értik zúgolódását, kifakadásainak vak töltéseit; mondásai
furcsáknak, bohó dolgoknak tetszenek, melyeket mosolyogva mesélnek el
egymásnak a jóízű realisták. Ha politizál, oly okokat keres a bomladozó
idealista, melyek nevetségesek; ha moralizál süket füleknek beszél.
Különösen ez utóbbi vérig sérti a szegény idealistát. Ő tudniillik magas
összefoglaló színvonalról nézvén a világot, látja az erkölcsi léhaságot,
az általános tettetést, színlelést, az erkölcsi érzék tompulását, mit a
realista nem vesz észre, mert a maga vaczkában, gubójában ismer ugyan
minden szálat, minden pelyhet; a felsőbb, az erkölcsi világ azonban
terra incognita, ismeretlen tájék neki, melyet föl kell fedezni számára.
A bomladozó idealista elkeseredve látja ezt a realis társadalmat, látja
az erkölcsök egyetemes sülyedését, az érzékiség, az önérdek uralmát,
látja a tömérdek bajt és nyomort, az emberek elégedetlenségét, saját
tehetetlenségét, nem csábítja el őtet sok ember anyagi jóléte, sőt
felháborítja a gazdagok dőzsölése, fénye, pompája, kicsapongása, mert
rögtön mellé állitja a nyomoruak, a szenvedők kínjait, nélkülözését.
Lelkének bomlása egész viseletében, beszédében, ruházkodásában,
magatartásában nyilvánul. Míg a realista síma, nyájas, ő goromba
udvariatlan; a realista figyelmes, megjelenik a család ünnepein, jól
érzi magát a társaságban, ő figyelmetlen s távozik, ha mások közelednek;
a realista, ha teheti, finoman, elegánsan, a legutolsó divat szerint
öltözködik, ő cynikus a ruházatában, nem hódol a divatnak.
Az igazi pessimisták azonban nincsenek valami nagy számmal. Két nagy
ellenségök: a tébolyda és a halál könnyen végez velök. De kisebb
mértékben sok ember sajátságai közt vannak idealis elemek,
akárhányunknak van egy kis összefoglaló képessége, az ilyenek nagyjából
símulnak ugyan a korhoz, de többnyire idegesek lesznek, sok minden
bántja őket, a miről nem tudnak számot adni, keresik a szórakozást, az
izgatottságot, bomlanak a szép asszonyok és szép férfiak után, mások az
ivásban, utazások- és kirándulásokban, tengeri és más fürdőkben keresnek
enyhülést. De nemcsak az úri népben mutatkozik ez a kisebb fajta
pessimismus, melyet legtöbbször idegességnek hivnak, hanem az egyszerű
gyári és mezei munkásban is. A munkás azonban némi orvosságot talál
egész napi tevékenységében. Reggeltől estig dolgozva ráér ugyan
gondolkozni, de a legtöbbnek kiveri fejéből a sok töprengést, a
kenyérkereset nehéz gondjától nem ér rá sokat elmélkedni és beszélni s a
hosszu munka után elfáradva nagyot alszik, álmában nem nyugtalanítják a
rémes ijedelmek. Részben ez lebeg azon paedagogusok előtt, a kik az
iskolákban meg akarják honosítani a kézimunkát, mint a svédek nevezik, a
slöjdöt. E bajnak azonban észrevétlenül közeledik az orvossága s ez az
ébredező idealismus, melynek jelentkezését mindnyájan észlelhetjük a
kitörő erkölcsi érzésben.

II.
A realismus mélyreható intensív tevékenysége egy különös jelenségnek
lesz szülőanyjává, melyet egy szóval mysticismusnak neveznek. Honnét
ered ez a sajátságos tünemény, idáig nem tudtuk megmondani. Mi az oka,
hogy némely felebarátunk, rendesen igen békés, szelid és síma
embertársunk, tele van áhitattal s a lelki, a vallásos élet, az istenes
gondolkodás titkaiba merűl és buzgón szemlélődik? Magába vonulva, az
érzék fölötti szemlélet és tudás foglalja el egészen az ily embereket, a
szemlélődés csendes régióiba emelkedve, keveset törődnek a földi lét
örömeivel, kisebb-nagyobb fájdalmaival, magába száll a kedélyök s nem
bántják őket a politikai s társadalmi harczok. Főleg a realismus idején
szaporodnak el. Idáig a katholikus egyházban leginkább azt mondották,
hogy e szentek megunták a nagy dogmaticai harczokat és zabhegyezéseket.
Például a XIII. században a scholastica theologia finom
megkülönböztetései, észbontó distinctiói és a belőlök származott, s
bizony sokszor keserű viták kifárasztották az okosabbakat, s az áldatlan
harczok helyett magukba szállva az isteni szemlélődésbe merűltek. Igy
említik kölcsönösen az 1000 – 1500-ig terjedő hullámban a jámbor Eckhart
(1327 ✝), Tauler (1361 ✝), Suso Henrik (1366 ✝), Ruysbroech (1381 ✝),
Mersvin (1382 ✝) neveit, kiknek a XV. században tetemesen gyarapodott a
számuk. Ez a magyarázat azonban csak a látszatnak szól és épen nem fejti
meg a kérdést, mert a Kr. u. II. század realismusa szintén tele volt
mysticus tüneményekkel, a mai realismus számos mystikus jelenségeit sem
tagadhatni, pedig már a nagy társadalmat nem igen bántották a
theologusok véres ütközetei. A második század mysticismusát úgy
szerették magyarázni, hogy tömérdek ázsiai rabszolgát hoztak Rómába, a
kik meghonosították a keletiek mysticus hajlamait. Napkelet vallásos
symbolicája és Plátó mystico-poéticus dagálya szűlték ezt a szellemi
mozgalmat. A jelen mysticismust sokan az előbbi felvilágosodás nagy
reactiójának tartják. Ezek mind üres szólamok, melyek semmit se
magyaráznak. Sokkal egyszerűbb és világosabb az, hogy a realismus
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Az erkölcsi világ - 07
  • Parts
  • Az erkölcsi világ - 01
    Total number of words is 3932
    Total number of unique words is 1937
    27.7 of words are in the 2000 most common words
    38.8 of words are in the 5000 most common words
    45.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az erkölcsi világ - 02
    Total number of words is 3800
    Total number of unique words is 1940
    21.5 of words are in the 2000 most common words
    31.8 of words are in the 5000 most common words
    38.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az erkölcsi világ - 03
    Total number of words is 3918
    Total number of unique words is 1956
    25.9 of words are in the 2000 most common words
    36.9 of words are in the 5000 most common words
    43.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az erkölcsi világ - 04
    Total number of words is 3892
    Total number of unique words is 1932
    24.5 of words are in the 2000 most common words
    35.7 of words are in the 5000 most common words
    41.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az erkölcsi világ - 05
    Total number of words is 3931
    Total number of unique words is 2045
    27.2 of words are in the 2000 most common words
    38.8 of words are in the 5000 most common words
    46.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az erkölcsi világ - 06
    Total number of words is 3907
    Total number of unique words is 1956
    25.9 of words are in the 2000 most common words
    37.0 of words are in the 5000 most common words
    43.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az erkölcsi világ - 07
    Total number of words is 3967
    Total number of unique words is 1866
    26.0 of words are in the 2000 most common words
    36.7 of words are in the 5000 most common words
    42.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az erkölcsi világ - 08
    Total number of words is 4011
    Total number of unique words is 2029
    26.6 of words are in the 2000 most common words
    38.9 of words are in the 5000 most common words
    45.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az erkölcsi világ - 09
    Total number of words is 4036
    Total number of unique words is 1969
    24.9 of words are in the 2000 most common words
    36.1 of words are in the 5000 most common words
    42.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az erkölcsi világ - 10
    Total number of words is 3896
    Total number of unique words is 1945
    24.9 of words are in the 2000 most common words
    36.1 of words are in the 5000 most common words
    42.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az erkölcsi világ - 11
    Total number of words is 3991
    Total number of unique words is 1910
    27.4 of words are in the 2000 most common words
    39.5 of words are in the 5000 most common words
    46.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az erkölcsi világ - 12
    Total number of words is 3967
    Total number of unique words is 1983
    25.6 of words are in the 2000 most common words
    37.0 of words are in the 5000 most common words
    43.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az erkölcsi világ - 13
    Total number of words is 3775
    Total number of unique words is 1918
    22.9 of words are in the 2000 most common words
    33.5 of words are in the 5000 most common words
    39.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az erkölcsi világ - 14
    Total number of words is 3767
    Total number of unique words is 1956
    25.0 of words are in the 2000 most common words
    34.9 of words are in the 5000 most common words
    40.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az erkölcsi világ - 15
    Total number of words is 3912
    Total number of unique words is 1994
    26.8 of words are in the 2000 most common words
    38.3 of words are in the 5000 most common words
    44.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az erkölcsi világ - 16
    Total number of words is 3962
    Total number of unique words is 1879
    26.5 of words are in the 2000 most common words
    37.2 of words are in the 5000 most common words
    43.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az erkölcsi világ - 17
    Total number of words is 3874
    Total number of unique words is 1904
    24.8 of words are in the 2000 most common words
    35.2 of words are in the 5000 most common words
    40.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az erkölcsi világ - 18
    Total number of words is 2906
    Total number of unique words is 1604
    23.9 of words are in the 2000 most common words
    34.1 of words are in the 5000 most common words
    40.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.