Az Atlasz-család - 12

Total number of words is 4097
Total number of unique words is 1848
34.0 of words are in the 2000 most common words
48.9 of words are in the 5000 most common words
55.9 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
Ablakához űlt s onnan leste férje érkezését.
Sándor este érkezett haza. Azt mondta, hogy nagyon sok dolog volt kinn a
pusztán s előbb nem végezhette el. A mit Klára eddig nem tett, most
figyelemmel nézett arczába, s szeméből, vonásaiból igyekezett kiolvasni
gondolatait. De Sándor arcza nyugodt volt. Igaz, hogy kinn járt a
pusztán, de az is igaz, hogy nem annyira munkásai után nézett, mint
inkább Lándsa Jenőt leste, nem látja-e ismét a falu felé lovagolni?
Semmit sem látott, s ez, ha nem is nyugtatta meg gyanakvó lelkét,
legalább képessé tette a nyugalom színlelésére. De Klárának ez is elég
volt, aggodalmai eloszlottak s megnyugodva, boldogan hajtotta álomra
fejét.
Midőn Sándor másnap reggel kilépett szobájából, atyját találta a
tornáczon. Olyan rég volt már, hogy Atlasz úr az épületnek ebbe a
szárnyába lépett, hogy Sándor nemcsak meglepetést, hanem ijedséget is
érzett látására.
--Az Istenért, valami baj van? talán anyám lett rosszúl?--kiáltott,
gyorsan apja elé sietve.
--Az öreg asszony nem lett rosszúl, úgyis elég rosszúl van mindennap,
mióta folytonosan sír és sóhajt,--felelt Atlasz úr a fal mellé lapúlva,
mintha veréstől félne.--De most nincs rosszabbúl, mint rendesen, és
nagyon meg fog örülni, ha megmondom neki, hogy te még gondolsz vele
valamit.
--Eh! atyám,--mondá Sándor elkedvetlenűlve,--azért látogattál meg, hogy
ismét szemrehányásokat tégy?
--Nem azért látogattalak meg, hogy szemrehányásokat tegyek; és ha te
haragszol, akkor inkább visszamegyek a szobámba.
Ezzel Atlasz úr megfordúlt s még mindig a falhoz lapúlva visszafelé
indúlt.
--Ugyan atyám,--kiáltott Sándor Atlasz úr elé kerülve s elzárva előle a
visszavonulási vonalat,--mire való ez a tréfa vagy épen gúny? Valóban
úgy viseled magadat, mintha félnél tőlem vagy idegen volnál saját
házadban.
--Mondtam már, hogy ez a ház a tied,--felelt Atlasz úr megállva,--és én
nem félek tőled, de félek a feleségedtől, mert te azt földhöz vágod, a
ki őt bántja.
--Azon legkönnyebben lehet segítni, ha nem bántjátok őt,--felelt Sándor
elkomorodva.
--Ki akarja bántani?--kiáltott Atlasz úr ijedten.--Sűlyedjek el, ha
bántani akarom, hiszen azért jöttem most is ide, hogy neki szolgálatot
tegyek.
--Szolgálatot, Klárának! Micsoda szolgálatot?
--Ha nem haragszol meg, elmondom; de ne haragudjál meg, mert én a tiszta
igazságot mondom és nem akarok Klárára rosszat fogni. Tegnap este épen
az udvaron voltam és Cserepes Andrással beszéltem, mikor egy idegen
parasztleány lépett be a kapun. Oda ment Cserepes Andráshoz és azt
kérdezte tőle, hol van a nagyságos asszony? Mindjárt tudtam, hogy
Kláráról kérdezősködik, mert az öreg asszonyt most már senki sem hívja
nagyságos asszonynak. Cserepes András, a ki kíváncsi ember, kérdezte,
hogy mit akar a nagyságos asszonynyal? Én nem mertem kérdezni, de
Cserepes András bátor ember. A kis leány erre azt felelte, hogy semmi
közünk hozzá, csak mutassuk meg, hol van a nagyságos asszony. Gondoltam,
hogy nem teszek semmi rosszat, ha megmondom, hogy fönt van a szobájában
és a nagyságos úr is vele van. A nagyságos úr te vagy. Erre a
parasztleány megijedt és azt mondta: jaj, akkor nem adhatom oda a
levelet...
--Micsoda levelet?--kiáltott Sándor.
--Én is azt kérdeztem, hogy micsoda levelet?--folytatá Atlasz úr. A kis
leány azt felelte, hogy azt a levelet titokban kell a nagyságos asszony
kezébe adni, mert ő azért jó borravalót kapott, és a felét nekem ígérte,
ha magamra vállalom a levelet. Bizonyosan inasnak nézett, a mi máskor is
megesett rajtam, és már homályos volt, nem láthatta, hogy úr vagyok.
Neki hagytam a borravalót és átvettem a levelet, de már késő volt, nem
akartam Klárát háborgatni. Talán már le is feküdt, és gondoltam, éjjel
úgy sem tehet semmit, elég, ha másnap reggel kapja meg a levelet. Ne
haragudjál, ha talán rosszúl tettem...
--Add ide azt a levelet,--mondá Sándor.
--A kis leány ugyan azt mondta,--folytatá félénken Atlasz úr,--hogy csak
a nagyságos asszony kezébe adjam; de hát én neked mégis atyád vagyok és
az öreg asszony is azt mondta, hogy tőled semmit sem szabad eltitkolni.
De ne hidd, hogy Klárára rosszat akarok mondani; én nem tudom, mi van a
levélben és nem is akarom tudni.
--Add ide a levelet!--ismétlé Sándor.
Atlasz úr zsebébe nyúlt és egy kis lepecsételt levelet vett ki. Sándor
nem várta, hogy feléje nyújtsa; kikapta kezéből, gyorsan megnézte
pecsétjét, borítékát. Semmi czím nem volt rajta. Föl akarta szakítni a
pecsétet, de keze félúton megállt; gondolkozni látszott s egy pillanatra
mintha megszégyelte volna magát; de a vér már fejébe tódult, józan esze
elnémúlt s nem hallott mást, mint a gyanakodás kárörvendő suttogását.
Gyorsan feltörte a pecsétet és elolvasta a levelet.
Arcza halálosan elsápadt, azután kigyuladt, szeme villámlott, s mialatt
ökölre fogott keze görcsösen szorítá magába a papirdarabot, a folyosó
ablakához futott, fölrántotta s erős hangon lekiáltott az udvarra:
--Lovamat! Rögtön nyergeljétek meg lovamat!
Atlasz úr kissé félrehúzódva s a falhoz lapulva, aggódó figyelemmel
kísérte fia mozdulatait, s nem tudta, örüljön-e vagy megrémüljön a levél
hatása miatt?
--Mi történt? Miért kiáltasz oly erővel lovad után?--kérdé Klára az
ajtóba lépve.
--Te vagy? Épen jókor jöttél!--kiáltott Sándor magánkívül.--Hej!
léhütők! siessetek már azzal a lóval!--kiáltott ismét kihajolva az
ablakon. Azután Klárához lépett, ki a meglepetéstől megdermedve,
mozdulatlanul, halaványan állt az ajtóban.--Azt kérdezed, mit akarok?
Miért kiáltok lovam után? Szeretődhöz sietek, hogy megöljem!
Klára nem tudott szólni. A meglepetés, fölháborodás, rémület
megbénította nyelvét. Tágra nyílt szemekkel nézett férjére s csak két
kezét tudta feléje nyújtani, mintha így akarná megakadályozni őrjöngő
kitörésében. Atlasz úr ijedten, félelem és öröm vegyes érzésével lapult
a falhoz s várni látszott a bekövetkező dolgokat. A nagy zaj a háziakat
is fölriasztotta s a folyosó végén föltüntek a cselédség alakjai s
mögöttök biztos távolságban Manó kárörvendő arcza.
De Sándor nem látott ebből semmit. Nem látott mást, mint neje halvány
arczát. Megragadta feléje nyujtott kezét s erősen magához rántotta. A
testi fájdalom, a durva sértés sötét lánggal vonta be az asszony sápadt
arczát és hangot adott megbénult nyelvére.
--Sándor!--sikoltott Klára, hasztalanul igyekezve kirántani kezét az
erős vaskapocsból.--Mit jelent ez? Megőrültél?
--Olvasd ezt! olvasd ezt!--lihegett Sándor, szeme elé tartva az
összegyűrt papirlapot.
A betűk összefolytak szeme előtt; csak nehezen akadozva tudta elolvasni
a néhány sort, a legaljasabb csalás sorait. Lándsa Jenő neve volt a
levél alá írva s a forró, a boldog, a kielégített szerelem hangján írt
hozzá, mintha már többször találkoztak volna a faluban s mintha atyja is
szövetségese volna szerelmöknek; új találkozásra hívja ma estére s
férjéről gúnynyal és szánakozással beszél.
--Hazugság! hazugság!--sikoltott Klára, erőszakkal kirántva kezét s
lábával tiporva a földre dobott levelet. De egy pillanat mulva eltünt
arczáról a méltatlankodás lángja, ismét elhalavanyult, és szilárd
tekintettel, komolyan, szomorúan férjére emelte szemét.
--És te ezt elhitted?--kérdé fájdalmasan.
--Eh! félre most a nagy szavakkal!--kiáltott az eszeveszett ember.--Szép
dolog, bizalmat követelni, s a bizalom palástja alatt elárulni hitet,
becsületet, szerelmet. Most már nem erről van szó, most már a büntetés
jő. Először ő, azután te. Félre tőlem! Előbb azzal a másikkal számolok.
Nagy erővel ellökte magától atyját, ki e szavakra ijedten eléje lépett s
vissza akarta tartóztatni. Atlasz úr valóban meg volt ijedve. Erre soha
sem gondolt. Hogy fia féltékeny lesz, és féltékenységből eltaszítja
nejét, ezt rendén valónak tartotta, mert Klárát igazán bűnösnek hitte s
legfőbb vágya volt, megszabadítni tőle családját. De hogy Sándor neje
miatt párbajra álljon ki, hogy golyónak tegye ki magát, hogy talán
életét is elveszítse, erre Atlasz úr nem számolt, s csak most, fiának
utolsó szavaira derült föl előtte a rémes világosság. Kétségbeesetten
fia elé vetette magát s midőn ez félrelökte útjából, Klárának fordult s
megátkozta őt, mint egyetlen okát fia romlásának. De Klára nem is
hallgatott a tehetetlen öreg ember átkaira; az előbbi lesújtó hatástól
még mindig némán, dermedten állt az ajtóban; azután megfordult, hosszú
tekintettel végig nézett a folyosón s a csoportosuló alakokon, és lassan
visszament szobájába.
Sándor ezalatt elrohant a lépcsőn, lovára patant, kihozatta pisztolyait
és elvágtatott a Volkán-kastély felé. Egyszer sem nézett vissza
elhagyott házára, mintha háta mögött ijesztő rémek kergetnék, kik elől
épen oly mohón igyekszik menekülni, mint útjának czélját elérni. Érezte,
hogy az után, a mit most nejével tett, nincs többé visszalépés, nincs
módja a kiengesztelődésnek, s csodálatos ellenmondással most már csaknem
attól kezdett félni, hogy nem talál igaz lenni az, a mi így
fölháborította lelkét. De érzései, gondolatai nem voltak tiszták,
öntudatosak; zavarosan keringett fejében a harag, boszúvágy, szégyen,
megbánás, s vágtatott vakon, gondolkozás nélkül, tovább, tovább, az
útszéli fák és kavicshalmok rohamosan tűntek el mellette, s a mezőn
dolgozó munkások, a kik paraszt kényelemmel akarták köszönteni
földesurokat, már csak a messze távolságban látták tova vágtató alakját,
mire kalapjokig emelték kezöket.
Midőn Sándor tajtékzó lován bevágtatott a Volkán-kastély udvarára, itt
mindent nagy fölfordulásban talált. Valami nagy dolog történhetett. A
cselédek rémült tekintettel futkostak ki és be, érthetetlen szavakat
kiabálva s egymást riasztgatva, az udvaron lovakat fogtak be a kocsiba s
a kocsis össze-vissza cserélte a szerszámokat, míg a körülötte állók
segítni akartak s még jobban összezavartak mindent. A ház úrnője nem
volt látható, de nagybátyja a tornáczon állt, jobban görnyedezve, mint
valaha, s midőn Sándort meglátta, karjait siralmasan nyújtogatva és
tenyereit összecsapkodva feje fölött, hangos jajveszékléssel sietett
feléje.
Sándor leugrott lováról, s az udvar közepén magára hagyta a reszkető
lábú állatot. Góg Ferencz e pillanatban melléje érkezett.
--Mily csapás! mily szerencsétlenség!--jajgatott az alázatos jogtudós,
megragadva vendégének mindkét kezét.--Isten hozta nagyságodat szerény
házunkba, e szomorú alkalommal.
--Itt lakik még Lándsa Jenő?--kérdé Sándor lihegve, rekedten.
--Itt lakik, oh nagyon is itt lakik!--sóhajtott Góg Ferencz,
barátságosan rázva vendégének fogva tartott kezeit.
--Itthon van?--kérdé Sándor a ház felé indulva.
--Itthon van, oh nagyon is itthon van,--nyögött Góg
Ferencz.--Méltóztassék besétálni! Szeretett Lilla húgom elájult ugyan,
de rögtön magához fog térni, ha meghallja becses jelenlétét.
--Hol van?--kérdé Sándor, gyorsan tovább haladva a ház felé.
--Lilla húgom?
--Lándsa Jenőt kérdem,--felelt Sándor türelmetlenül.
--Szobájában, a vendégszobában, oh nagyon is ott van--sóhajtott, Góg
Ferencz.--Épen most vitték oda.
--Oda vitték!--kiáltott Sándor hirtelen megállva.--Mit jelent ez? Miért
vitték?
--Hát nem méltóztatik tudni? Azt hittem azért méltóztatott jönni. Oh
mily csapás, mily szerencsétlenség! Szegény Lilla húgom bele fog
betegedni. És a botrány! a törvényszéki tárgyalás. Oh! oh!
--Semmit sem tudok. Mi történt? Feleljen!--kiáltott Sándor izgatottan.
--Szegény Lándsa Jenő, e viruló fiatal ember, ma reggel súlyosan
megsebesült párbajban.
--Párbajban!--kiáltott Sándor roppant meglepetéssel.--Kivel volt
párbaja?
--Boglár Kálmánnal,--felelt Góg Ferencz.--Tegnap este itt volt egy
szomszéd ismerősünkkel s titkon néhány szót beszélt szerencsétlen fiatal
barátunkkal. Én az ajtón hallgatóztam s ma reggel tudósítni akartam a
szolgabírót, de elkéstem. A párbaj kora hajnalban már megtörtént,
pisztolyra, és szegény Lándsánk hőn dobogó keblébe kapta a gyilkos
golyót. Nem régen hozták haza, Lilla húgom elájult, én orvosért küldtem,
de e nyomorult kocsis még most sem tudta befogni a lovakat, és szegény
megsebesült barátunk magányosan vergődik halálos kórágyán, illetőleg
pamlagán.
--Hol van? Vezessen hozzá. Látni akarom,--mondá Sándor, fölfelé indulva
a lépcsőn.
--Látni akarja?--mondá Góg Ferencz, megállva és zavartan vakarva orrát.
De Sándor tovább sietett, s Góg Ferencz kénytelen volt ismét
megindulni.--Látni akarja? Valóban nem ajánlom! Marczangoló látvány az
érző szívnek.
--Ismétlem, látni akarom. Hol van szobája?
Góg Ferencz nem mert több ellenvetést tenni. Végig vezette Sándort a
tornáczon, semmit sem szólva többé, csak egy nagy kétszárnyú ajtó előtt
állt meg s tett újabb kísérletet, mondván:
--Szeretett Lilla húgom boudoirja, hol most ájultan fekszik hölgyei
közepett.
De mivel Sándor még e csábító biztatásra sem lépett be a kétszárnyú
ajtón, hanem tovább sietett, Góg Ferencz is utána futott, fölvezette a
széles lépcsőn az emeletre s a folyosó végén megállt egy ajtó előtt.
--Ime a szenvedő szobája,--mondá reszkető hangon és orrát fújva, mintha
sírás erőltetné. Sándor óvatosan kinyitotta az ajtót és belépett. Góg
Ferencz lassan utána lopózott, hogy legalább tanúja legyen e nagy
jelentőségű találkozásnak.
A sebesült a pamlagon feküdt. Mellette egy öreg asszony ült, a
kulcsárné, és hideg borogatást rakott fejére és mellére, a mit Góg
Ferencz orvosi tudománya rendelt, míg a kocsi elhozza a hivatásbeli
orvost. De úgy látszék, ez már későn fog érkezni. A sebesült szeme le
volt húnyva, lélekzete nem hallatszott, sápadt arczán nem látszott az
életnek más nyoma, mint elkékült ajkainak gyönge reszketése. Nyakkendője
föl volt bontva, inge szét volt szakítva mellén s néhány vércsepp
látszott rajta, nem több.
--Az előbb még borzasztóan félrebeszélt,--mondá sugva az ápolónő a
belépőknek,--de azután elcsendesült, most már lélekzése is alig
hallatszik.
Sándor a sebesült fölé hajolt és némán, hosszasan nézte mozdulatlan
arczát. A harag, a gyülölet, a féltékenység, mely ide kergette, hogy
elvegye ez ember életét, mindez eltünt szívéből a halál felséges
nyugalma előtt. De a haldokló melléből hörgő sóhaj tört ki és szeme
lassan megnyílt. Félig megüvegesedett tekintete a föléje hajló arczra
esett és látszott kifejezéséből, hogy megismerte. Szólni akart, jobb
kezét lassan fölemelte és ajkai kínos erőlködéssel mozogtak. De nem
tudott hangot adni, szeme egyre tágabbra nyilt s megkövült tekintete
mereven nézte a föléje hajló arczot, mialatt fölemelt keze tehetetlenül
visszaesett, ajkán néhány vércsepp jelent meg és álla leesett.
--Meghalt,--mondá az ápolónő, megfogva a tehetetlen kezet és a halott
melléhez tapasztva fülét.--Meghalt szegény, pedig láttam, hogy mondani
akart valamit.
Sándor még mindig a halott fölé hajolt, kinyílt szemébe nézve mereven,
mintha még mindig azt a szót várná, mely már nem tudta elhagyni ajkait.
De a halott arcza mozdulatlan maradt. Góg Ferencz rosszúl kezdte magát
érezni, s megilletve Sándor karját, kérte, távozzanak a szobából és
hagyják a halottat az ápolónőre, hogy elkészítse testét a ravatalra.
[Illustration: Némán, hosszasan nézte mozdulatlan arczát.]
Sándor lassan, elgondolkozva ment ki a szobából, még egyszer megállva az
ajtónál és visszatekintve, mintha várná, hogy a halott visszahívja és
kimondja azt az utolsó szót, mely megkövülve ajkán maradt. Mit akart
mondani? Mit akart mondani?
--Vajon mit akart mondani?--mondá Góg Ferencz, mintha visszhangot adna
Sándor lelki töprengésére.--Mert annyi bizonyos, hogy akart valamit
mondani... Ki tudja, talán jobb, hogy nem szólhatott,--tevé hozzá
gondolatban az érdemes nagybácsi és cselszövő,--a haldoklók átkozottul
őszinték szoktak lenni... E szomorú látvány,--folytatá ismét fenhangon,
kivonva Sándort a halottas szobából és megindulva vele a lépcső felé,--e
szomorú látvány mélyen megrendíté nagyságod érző szívét, a mint
szerencsém van észrevenni. Méltóztassék megtisztelni szerény ebédlőnket
becses jelenlétével s némi erősítő reggelit venni magához, mely kedves
alkalomra, reménylem, Lilla húgom is magához fog térni tartós
ájulásából.
De Sándor nem válaszolt e nyájas meghívásra semmit. Nem is hallotta.
Elgondolkozva, magába merülve, mintegy gépileg ment le a lépcsőn, aztán
végig az alsó tornáczon s onnan le az udvarra. Lovát ott tartotta egy
házi szolga. Sándor szó nélkül a nyeregbe ült és a kapu felé indult,
majd fellökve Góg Ferenczet, ki nagy vendégszeretetében a paripa
kantárába kapaszkodott s úgy ismételte meghívását.
Lassan, csöndes ügetéssel ment vissza Sándor az úton, melyet nem régen
vágtatva tett meg. A haldokló látása, ki nem mondott utolsó szava
egészen elfoglalta lelkét s lova ösztönére bízta, hogy megtalálja a haza
vezető utat. De meghatottságát és töprengését nemsokára sokkal kínosabb
érzés szorítá ki lelkéből. Hogyan fog neje elé lépni, mit fog neki
mondani, hogyan nyeri meg bocsánatát? Igen, bocsánatát. Érezte, hogy
ismét igazságtalanul vádolta és hogy e vád halálos sértés volt nejére.
Mentől tovább gondolkozott rajta, mentől jobban eltöltötte lelkét ez
érzés, annál erősebb lett meggyőződése, hogy Klára nem fog megbocsátani
és hogy nem is érdemli meg bocsánatát. Mit fog tenni? Hogyan fog szemébe
nézni? Minél jobban közeledett haza felé, annál inkább elfogta a kínos
nyugtalanság, és szinte megijedt, midőn a hosszú, lassú út mégis véget
ért s lova megállt a kapu előtt.
De a kapuban hangos örömrivalgás üdvözlé. Atlasz úr itt leste
visszaérkezését, s kitörő örömmel sietett eléje, midőn látta, hogy
épségben, baj nélkül jött haza. Majd lerántotta fiát a lóról és mohón
kérdezősködött a párbajról.
--A párbaj megtörtént, de nekem nem volt benne részem,--felelt Sándor
komoran, de nem szállva le lováról, se a kapun nem lépve be.--Boglár
Kálmán hívta ki, s mire oda értem, Lándsa már meghalt.
--Hát a Boglár Kálmán?--kérdé Atlasz úr rémülten.
--Nem tudom. Semmit sem tudok. Ne kérdezz többet.
--Hol van Klára?
--Elment,--felelt félénken Atlasz úr.
--Elment! Hová ment?--kiáltott Sándor, úgy megrántva a kantárszárat,
hogy megriadt paripája ágaskodni kezdett.
--Nem tudom,--felelt Atlasz úr elugorva az ágaskodó ló mellől, de még
jobban megijedve Sándor hangjától.--Mihelyt eltávoztál, a szobájába
ment, s onnan néhány percz mulva a kertbe sietett. A cselédek látták a
falu felé menni.
Sándor megsarkantyúzta lovát s minden további szó nélkül a falu felé
vágtatott. Csak most jutott eszébe, hogy Klára beválthatja fenyegetését
és örökre elhagyja őt. Ez a gondolat visszaadta bátorságát; most már nem
rettegett neje elé lépni, nem halogatta a találkozást; minden más érzést
elnémított lelkében az egyetlen, ijesztő gondolat, hogy örökre
elvesztette nejét.
Midőn a paplakba érkezett, a plébános eléje sietett és lesegítette
lováról.
--Hol van Klára?--volt Sándor első szava.
--Elutazott atyjával,--felelt a plébános komolyan, hidegen.
--Elutazott? Hová?--kiáltott Sándor.
--Ez az ő titkuk. Ön tudja, mi történt kettejök közt, miért hagyta el
neje örökre. Mert örökre elhagyta, ezt izenteti általam.
--Megérdemeltem, oh! megérdemeltem,--sóhajtott Sándor tompa
kétségbeeséssel.
Aztán nem is szólt többet. Ismét felült lovára, s lassan, lecsüggesztett
fővel, eleresztve a kantárszárat, az okos állatra bízta, vigye, a merre
akarja.
[Illustration]


XIV.
(Az épület inog.)

Az Atlasz-család ismét birtokába vette a kastélyt, az ősi kastélyt, mint
Manó szerette nevezni. Atlasz úr újra kezdett lélekzeni. A szálka
kihullt szeméből, s azt hitte, most már tisztán láthatja a fényes jövőt.
Fia megszabadult a nőtől, ki örökös akadálya volt a család
emelkedésének. Igaz, hogy most még nagyon szomorú és el van keseredve;
lehorgasztott fővel, nyugtalanul jár, kerüli az embereket, még szüleit
is, nem beszél senkivel és olyan harapós kedvben van, hogy alig mernek
hozzá szólni; de ez mind csak múló fájdalom, mely nemsokára el fog
enyészni, újra visszajön életkedve, üres szíve új szerelem után fog
epedni és szeme végre meg fogja látni azt a nőt, ki régen készletben
tartja számára a boldogságot. Atlasz úr erre nézve egészen nyugodt.
Tudja, hogy így fog történni; biztosította róla Manó, a ki jól ismeri a
nagy világot, és Góg Ferencz, a ki igen tudós férfiú. Természetes tehát,
hogy semmiféle lelki furdalást nem érzett sem a történt dolgok, sem
fiának mostani szomorú állapota miatt; hiszen ő mindent fiának
boldogságáért tett s meg volt győződve, hogy mindent a legjobban tett.
De nem sokáig élvezhette zavartalanul diadalát. Néhány nap mulva
sürgönyt kapott a fővárosból Eveline grófnétól, e lakonikus rövidségű,
de jelentős tartalommal: «Nagy baj van. Jöjj fel rögtön. Hozz magaddal
annyi pénzt, a mennyit csak tudsz.»
--Seregeknek ura!--kiáltott Atlasz úr elképedve és megmutatva Manó
fiának a sürgönyt, mert Sándor, mint rendesen, most sem volt
otthon.--Hozz magaddal annyi pénzt, a mennyit csak tudsz! Érted ezt?
--Nagyon könnyen megérthető,--felelt Manó savanyú arczczal, mert a
pénzre neki is nagy szüksége volt s a készlet nem volt kimeríthetetlen.
--Mit jelent ez?--kiáltott Atlasz úr, kikapva fia kezéből a sürgönyt és
újra elolvasva.--Mire kell nekik a pénz? Csak nem állított föl a gróf
megint parkett-gyárat vagy nem akart repczével spekulálni?
--Sok módja van az adósságcsinálásnak,--jegyzé meg Manó szakértőleg.--Én
azt gyanítom, hogy a gróf a börzén játszott.
--A börzén játszott!--üvöltött Atlasz úr, haját tépve
kétségbeesésében.--Még csak az volt hátra! Hát erőnek erejével zsidó
akar lenni? Nem megmondtam neki, hogy a gróf maradjon grófnak és ne
avatkozzék a zsidó dolgába? Honnan tudod, hogy a börzén játszott?
--Tudtam, mikor még oda fönn voltam. Azt mondta, neki biztos játéka van
a börzén, mert képviselő lévén, előre tudja a politikai változásokat. De
nagyon megkért, hogy ne szóljak neked. Meg akart lepni téged, mikor majd
legalább egy milliója lesz.
--Ugyan csak meglepett engem!--sóhajtott Atlasz úr elkeseredve.--Azt
gondoltam, vele már mindent rendbe hoztam, s itt van, újra kezdi a
bolondját. Elspekulálja a pénzemet, te meg elvered itthon a maradékot.
Tönkre tesztek! tönkre tesztek!
--No csak ne sírj öreg, nemsokára megfordul a koczka. Sándor most már
szabad, a Volkán bácsi milliói maholnap újra megaranyozzák az
Atlasz-napot.
Ez a kilátás kissé megvígasztalta ugyan Atlasz urat, de azzal az erős
elhatározással ült a vasútra, hogy vejében többé nem fog bízni s
akármilyen gróf, nem hagyja felügyelet nélkül. Nem engedi többé sem a
saját jószágán, sem a fővárosban lakni, lemondatja a képviselőségről és
haza hozza családostul; a kastélyban most úgyis van elég hely, itt
járhat vadászni, adhat lakomákat, népszerűvé teheti magát s ha megjön az
ideje, innen is kinevezhetik főispánnak. De ebben nem fog engedni, a
grófnak haza kell jönnie, itt az ideje, hogy már erélyes legyen,
különben a legjobb úton van a tönkrejutás felé.
De mire a fővárosba érkezett, megtudta, hogy a baj sokkal nagyobb, mint
gondolta, és nincs többé szüksége erélyes föllépésre. Szádváry Arthur
gróf agyonlőtte magát. Manónak igaza volt: szerencsétlen rögeszméje,
hogy vagyonát szaporítsa és visszaszerezze a Szádváryak régi fényét, a
börzére vezette, és ott hagyta mindenét. Még a mátra-alji jószágot is,
melyet apósa egyszer már kitisztázott az adóságokból. Ezt is eladta, de
már ez sem segíthetett rajta. A veszteségek, a tönkrejutás, a szégyen,
bűnbánat, megalázott hiúság kísértetei megzavarták amúgy is gyönge agyát
s egy kétségbeesett pillanatban kezébe nyomták a gyilkos fegyvert. Mikor
Atlasz úr megérkezett, már kiterítve feküdt a ravatalon.
--Későn érkeztél, atyám, mindennel elkéstünk,--zokogott Eveline, miután
elmondta atyjának a szomorú történetet.--Az utolsó veszteségek egészen
megzavarták lelkét, s mikor én szemrehányásokat tettem neki jószágunk
eladása miatt, ellenem is nagy haragra lobbant és azt mondta, hogy a mi
hiúságunk oka minden szerencsétlenségének. Ha meghagytuk volna egyszerű
sorsában, most is boldogul élhetne valami kis vasúti állomáson. De neked
grófi vő kellett, nekem grófi férj kellett, és fölébresztettük lelkében
a nagyravágyás szenvedélyét. Még minket okozott azért, hogy így tönkre
tett. Nem tudtam nyugodtan hallgatni, én is keserű szavakat mondtam
szemébe. Elrohant. Ekkor megrémültem és siettem sürgönyözni neked. De
már késő volt; többé nem beszélhettem vele, s mikor újra láttam, már
halva volt.
Ezen már nem lehetett változtatni. Atlasz úr lassanként magához tért a
kábultságból, melybe vejének halála s leányának és unokáinak könnyei
ejtették, s nagy erőfeszítéssel összeszedte minden tehetségét, hogy
megmentse a megmenthetőt és valami rendet hozzon a halott zilált
ügyeibe. A szerencsétlen fiatal gróf súlyos terheket hagyott hátra,
melyek mind az apósának vállára nehezültek. Nemcsak a Szádváry név
becsületéért, melyre Atlasz úr sokat tartott, hanem saját nevéért is,
melynek jó híre és hitele egész életében büszkesége volt, azon kellett
lennie, hogy a gróf halála semmi jogos igényt meg ne károsítson, és se a
halott, se az élő nevén ne maradjon folt. Egészen fölébredt régi ereje,
ügyessége, élelmessége; fáradhatatlanul járt, kelt, alkudozott,
egyezkedett, fizetett, terheket vállalt, s bármily súlyosan érezte a
veszteséget, mely sújtotta, megvolt az az elégtétele, hogy a Szádváryak
grófi nevének nem volt oka szégyenkeznie az Atlasz névvel való
összeköttetése miatt, és a fényes temetésen, a czímerekkel borított
koporsó mögött nem csak azért haladhatott fölemelt fővel, hogy mindenki
láthassa gróf Szádváry apósát, hanem még inkább azért, mert a Szádváry
név szerencsétlen viselője neki köszönhette, hogy csak részvét és
szánakozás kísérte sírjába.
De ez a szomorú dicsőség sok idejébe s még több pénzébe került Atlasz
úrnak. Adósságai, melyek már eddig is nehezen súlyosodtak reá, tetemesen
megszaporodtak és megijeszthették volna saját jövőjére nézve, ha nem
állt volna biztatóan előtte Sándor milliomos házassága, melyre most már
a kétségbeesés megátalkodottságával számolt. Az idő is telt; több hét
múlt el, míg a különféle zavaros ügyek rendezésével elkészült s
leányával és unokáival végre haza indúlhatott.
Otthon azonban nem várt reá valami vigasztaló örömhír. A
képviselőválasztás épen haza érkezése előtt egy nappal történt meg, és
Manó, ellenére a tömérdek pénznek, melyet elköltött, szégyenletesen
megbukott.
--Meg nem foghatom, hogyan történt,--mondá e nagyra termett fiatal úr,
midőn leeresztett orral elbeszélte atyjának a választási csata
történetét.--Egy antiszemitát választottak meg ellenemben, pedig én
jobban szidtam a zsidókat, mint a legdühösebb antiszemita. De rám
fogták, hogy zsidó vagyok s még a kortes-nótába is beletették, hogy
«nyúlbőrökkel nem gseftelünk, zsidó követ nem kell nekünk».
Megfoghatatlan!
--Megmondta ezt már nekem régen a bölcs rabbi,--felelt Atlasz úr
sóhajtva és fejét vakarva.--Ebben az országban mindig fogják szidni a
zsidót, még ha nem zsidó is. Akkor rá sem hallgattam, de most kezdem
látni, hogy bölcs ember volt. Valami átok van rajtam, annyi bizonyos.
Vagy a rabbik átkoztak meg, a miért kikereszteltettem gyermekeimet, vagy
a keresztyén papok átkoztak meg, a miért kiüldöztem innen az ő
pártfogoltjaikat, a Boglár Kálmánt és leányát; de érzem, hogy valamelyik
pap rossz szót tett értem az Úristennél.
Manót azonban nem zavarták meg apjának theologiai aggályai.
Megvígasztalta Sándor leendő házasságával, mely minden csorbát ki fog
köszörülni s megigérte, hogy a lakodalomra ismét hazajön. Addig
visszamegy a fővárosba; ott van az igazi talaj az ő nagyvilági
képességei számára s biztosítja apját, hogy nem sokára oly szerencsét
csinál, mely még Sándorénál is többet fog érni. Egy időre még elég
maradt a pénzből, melyet az apja gyöngeségétől kicsikart jószágrészre
fölvett, s nemcsak Atlasz úrnak mondta, hanem maga is meg volt győződve
arról, hogy csak akarnia kell s a fővárosban nemsokára oly fényes
házasságot köthet, mely egyszer mindenkorra úrrá teszi.
Manó elútazása után egyhangú, szomorú napok következtek az
Atlasz-kastélyban. Az özvegy és a két árva gyászruhája volt az uralkodó
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Az Atlasz-család - 13
  • Parts
  • Az Atlasz-család - 01
    Total number of words is 3955
    Total number of unique words is 1888
    34.0 of words are in the 2000 most common words
    45.8 of words are in the 5000 most common words
    52.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az Atlasz-család - 02
    Total number of words is 4194
    Total number of unique words is 1913
    34.7 of words are in the 2000 most common words
    47.4 of words are in the 5000 most common words
    54.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az Atlasz-család - 03
    Total number of words is 4148
    Total number of unique words is 1850
    34.8 of words are in the 2000 most common words
    48.4 of words are in the 5000 most common words
    54.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az Atlasz-család - 04
    Total number of words is 4161
    Total number of unique words is 1898
    33.2 of words are in the 2000 most common words
    46.3 of words are in the 5000 most common words
    53.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az Atlasz-család - 05
    Total number of words is 4165
    Total number of unique words is 1933
    34.3 of words are in the 2000 most common words
    47.1 of words are in the 5000 most common words
    53.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az Atlasz-család - 06
    Total number of words is 4066
    Total number of unique words is 1951
    33.5 of words are in the 2000 most common words
    45.8 of words are in the 5000 most common words
    52.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az Atlasz-család - 07
    Total number of words is 4021
    Total number of unique words is 1930
    34.7 of words are in the 2000 most common words
    48.5 of words are in the 5000 most common words
    55.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az Atlasz-család - 08
    Total number of words is 4061
    Total number of unique words is 1870
    33.6 of words are in the 2000 most common words
    45.3 of words are in the 5000 most common words
    52.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az Atlasz-család - 09
    Total number of words is 4122
    Total number of unique words is 1893
    36.1 of words are in the 2000 most common words
    49.3 of words are in the 5000 most common words
    56.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az Atlasz-család - 10
    Total number of words is 4048
    Total number of unique words is 1937
    33.9 of words are in the 2000 most common words
    45.9 of words are in the 5000 most common words
    52.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az Atlasz-család - 11
    Total number of words is 4072
    Total number of unique words is 1785
    36.4 of words are in the 2000 most common words
    50.5 of words are in the 5000 most common words
    57.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az Atlasz-család - 12
    Total number of words is 4097
    Total number of unique words is 1848
    34.0 of words are in the 2000 most common words
    48.9 of words are in the 5000 most common words
    55.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Az Atlasz-család - 13
    Total number of words is 3617
    Total number of unique words is 1828
    34.5 of words are in the 2000 most common words
    47.8 of words are in the 5000 most common words
    54.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.