Az arany szalamandra - 1

DONÁSZY FERENCZ
AZ ARANY SZALAMANDRA


Elbeszélések az Ifjuság Számára


Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R.-T. Kiadása


BUDAPEST
1906


TARTALOM.

Az égi jelek
Az éjféli vendég
Bornemissza Klára
A Caput Corvi
Nostradamus tükre
A phantom
Cynthia
Az arany szalamandra
A nagy próba
A végnek vége
Epilogus



AZ ÉGI JELEK

1580 táján, János fővétele napján, éppen delet harangoztak ős
Budavárosában, midőn a nap egyszerre elsötétedett és helyette három
sápadtfényű csudatünemény jelent meg a színétvesztett égbolton.
Kettő sugaras küllőalakban rajzolódott az égre, a harmadik pedig, egy
óriási, vérbemártott török kardhoz hasonlított és a zenithről
ragyogtatta alá lángvörös fényét.
A lakosság apraja-nagyja az utcákra tódult. Kinek is volna étvágya az
evéshez, midőn ilyen fenyegető égi jelek támadnak.
Különösen az égboltozat közepén lángoló üstökös-csillagforma véres kard
okozott nagy megdöbbenést s a félénkebbek szorongó szívvel találgatták:
vajjon háborút, döghalált, vagy éppen a világnak a végét jelentik ezek a
rémletes égi jelek?
--Nézzék csak kegyelmetek, a nagyontudós Bornemissza Lénárd
főkamarásmester úr is vizsgálja a csudatüneményeket! szólalt meg a
polgárok egyike.
--És mellette áll az ablakban vendége, Julián páter, a jezsuita! felelte
rá a másik polgár.
--Julián páter ő atyasága a dicsőségesen uralkodó II-ik Rudolf
királyunknak gyóntatója és lelki tanácsadója, jegyzé meg Ulrik, a
harangöntő.
Ulrik mester komája, az olasz származású Zanardelli drágakőköszörülő és
aranymíves is hozzájuk csatlakozott.
--Mit szólnak kegyelmetek e borzalmas égi csudákhoz?
--Mi nem szólunk, de komám se szóljon! Hadd tegyék ezt azok, kik magukat
bölcseknek és mindentudóknak hiszik! válaszolá a harangöntő.
--Igaz a! Zanardelli mester, kegyelmed bejáratos a főkamarásmester úri
palotájába, bizonyára tudója is, amik ott benn történnek? vágott közbe a
Zsigmond-közbéli szűcsmester.
--Annyi szent, hogy történik valami! Lépten-nyomon messze országokból
érkező idegenek adják egymás kezébe a kilincset. Azután nem egyszer
láttam, midőn a főkamarás úr egész csomó mindenféle plántával tért
vissza a hegyek közül, mondá a harangöntő.
--Ezt én is láttam, sőt azt is megmondhatom, hogy a hátsó épület kéménye
még éjtszaka idején is egyre okádja a füstöt, akárcsak a kegyelmed
műhelye, Ulrik mester.
--Bezzeg a magunkforma szegény embert börtönre vetnék, ha ilyesféle
tilalmas dolgokat machinálna! De hát a nagyuraknak minden szabad! Még a
gonoszság is! vélekedék a szűcsmester.
--Miből gondolják kegyelmetek, hogy tilalmas gonoszságokat mívelnek a
palotában? kérdé a drágakőköszörülő.
--No hát abból, mert az ördögidézéshez, a gonosszal való cimboráláshoz
és a megrontásokhoz kell az a sokféle plánta és az örökké égő kohó!
válaszolá a köpcös paszomántos.
--Zanardelli mester bejáratos a palotába! Cáfolja hát meg, ha tudja!
--No hát tudják meg, hogy Bornemissza Lénárd főkamarásmester úr kedveli
a tudományokat és éjjel-nappal azokban búvárkodik. Azok az idegen
országból érkező vándorok pedig szintén tudósok, kik nagy hírneveért
keresik fel, mert különösen első auktoritás az alchymiában, amiért nagy
tekintélyben áll és kedves embere felséges urunknak és királyunknak,
II-ik Rudolf császárnak is. Most hallották kegyelmetek az igazságot.
Tegyenek lakatot a szájukra, mert bizony isten megjárják! figyelmezteté
őket a harangöntő.
--Köztünk legyen mondva, én is csak azt hiszem, hogy nem jó
keresztényhez és nem főúrhoz illő az ilyen bűbájos mesterkedés--jegyzé
meg Ulrik mester, midőn magukra maradtak.
Az aranyműves megfordult, hogy távozzék, midőn egy lovászforma cseléd a
palotába hívta. A nagykapu egyik oldalajtócskáján léptek a nagy
négyszögletű épületbe, melynek oldalszárnyait fedett folyosók kötötték
össze a sajátságos modorban épült hátsó résszel. Egyik tornyában a
csillagvizsgáló, a másikban a laboratórium volt berendezve, a két
tornyot pedig egy nagy terem kötötte össze egymással.
A ház ura, Bornemissza Lénárd, ebben a teremben várta.
Herkulesi termetű alak volt. Széles vállak, kemény, szigorú, a
virrasztásoktól és búvárkodástól mélyen bennülő szemek. Rövidre nyírt
haján lapos camaura ült, erősen őszbe csavarodó hosszú szakálla pedig
két ágra választva omlott alá.
--Arnoldus mester! Három darab legerősebb tüzetálló tégelyre lenne
szükségem a legnagyobbakból, megfelelő födőkkel! Megérkeztek-e már?
kérdezte.
--Kegyelmes uram szolgálatára állnak. Továbbá megkaptam a Borussiából
rendelt Terra sigillatát és Caput mortuumot is!
--Ide kell küldeni! Mikor indul német- és olaszországi útjára?
--Csak Homonnai és Drugeth főnemes urak kommissióit várom, kiknek
számára velencei tükröket, mozaik munkákat és más efféléket kell
vásárolnom!
--Jól van! Nekem is lesznek kommissióim! Indulás előtt jelentkezzék.
Midőn az aranyműves eltávozott, Páter Julián előlépett az ablakfülkéből.
A fekete rendöltöny még kirívóbbá tette alakjának irtózatos soványságát.
--Most már senki se fog bennünket zavarni, folytatom hát. Küldetésem a
mai nappal véget ért! A császár visszatérésemet sürgeti! szólalt meg
lágy, kenetteljes hangján, miközben a magashátú támlányok egyikébe
ereszkedett.
--Ez annak a jele, hogy tanácsod nélkül nem tud ellenni. Császári urunk
világraszóló alchymiabéli tudományodért nagyon becsül téged. Ha pedig a
nagy titkot megtalálnád, te lennél utána az első és leghatalmasabb
embere az országnak.
--Mérhetetlen hatalommal és gazdagsággal járna e felfedezés! viszonzá
Bornemissza sóváran.
--Ő felsége rövid idő múlva többféle jelét fogja adni irántad való
változhatlan kegyelmének!
--Mindig csak üres ígéretek! viszonzá Bornemissza.
--Figyelj rám! Nem is sejted, minő fordulatok lesznek rövid idő múlva az
országban és kormányzásban. Ő felsége a császár rendkívül féltékeny
uralkodói jogaira, emiatt folytonos viszályban él háza tagjaival.
Testvérei: Ernő és Mátyás főhercegek úgyszólván erőszakkal kezükbe
ragadták a kormányzást és emiatt úgy az osztrák tartományokban, mint
itt, folytonos zavarok és forrongások vannak napirenden, kivált azóta,
mióta Mátyás főherceg egészen kezébe ragadta a magyar ügyek vezetését.
Mátyás főhercegnél tisztelegve, átadám néki ő felsége bizalmas levelét,
melyben azt írta fenséges öccsének, hogy itt tartózkodásom célja
egyes-egyedül az alchymia magasabb titkainak veled való együttes
búvárlása. De ez csak ürügy volt. Láttam az elégületlenséget, a
forrongásokat és belzavarokat, melyek felséges urunk trónját
veszélyeztetik. Első sorban engem akarnak az udvartól eltávolítani,
mert, szerintük, korlátlan hatalmam van a császár felett!
--Igazuk van! Korlátlan hatalommal uralkodói rajta.
--Amilyen fegyverrel támadnak, olyannal védekezünk! A császár
elhatározta, hogy Mátyás főherceget teljesen kizárja a kormányzási
ügyekből! Mivel pedig császári urunk prágai udvarát nem akarja elhagyni,
országai kormányzását azokra a kipróbált híveire bízza, kiktől nem kell
féltenie trónját. Nagy szerep, nagy hatalom és fényes tisztség vár reád,
barátom Lénárd! Hátha még csakugyan felfedeznéd a nagy titkot!! Akkor te
uralkodnál az országban.
--Vagy pedig úgy járnék, mint az ánglius Kelley, kit ő felsége bárói
rangra emelve, kegyeivel halmozott el, de mivel alchymiai titkait nem
akarta neki elárulni, börtönbe vettetett, honnan, midőn menekülni akart,
leesett és nyakát törte--viszonzá Bornemissza gúnyosan.
Páter Julián fejét csóválta:
--Barátod, Hayek Taddeus, az udvari orvos, ugyancsak hiányosan
értesített erről az esetről! Kelley és cimborája Dee, mindketten
közönséges csalók valának!
--Hálátlan vagy, Leonhardus. Tudod, hogy egy alchymista se mehet be
mindaddig a felség alchymiai laboratóriumába, míg te előtted
próbaelőadást nem tart tudományából... és csak a te ajánló leveledre
nyílnak meg előtte a prágai Hradsin kapui.
--Ez ellen nem is panaszkodom! Néha csakugyan érdemes tudósok
dissertálnak és experimentálnak műhelyemben; viszonzá Bornemissza.
--Hagyjuk a vitát! Még fontos megbeszélni valónk van hátra. A te érdeked
azonos az enyémmel! Amint eddig beavattál alchymiai munkálkodásod
titkaiba, úgy teszel ezentúl is. Ezáltal uralkodunk a császáron! Ha
feltalálod a nagy titkot, ezt is közölni fogod velünk, mert jusson
eszedbe, a belőle eredő mérhetlen gazdagságot csak a hatalom birtokában
élvezheted.
E pillanatban egy öreg, meggörnyedt, de nagyon becsületes képű szolga
lépett be a terembe.
--Miért háborgatsz e szokatlan időben, Iván? kérdezte nyersen
Bornemissza.
--Kegyelmes uram, az ötvösmester elküldte az olvasztótégelyeket,
tisztelendő atyaságod futárja pedig útrakészen áll.
--Vidd le a laboratóriumba! A laboráns szítsa fel a kohóban a tüzet és
reszeljen négy uncia rezet, két uncia aurichalcumot finom
porrá--parancsolá.
--Ecce! a futárról egészen elfeledkeztem. Csak néhány sort írok a
rendfőnöknek.
A háziúr leeresztette a porcos íróasztal támláját és egy zárt
faliszekrényből az akkoriban még kevéssé használt papirt véve elő, mellé
helyezte a hattyútollból vágott pennát, a viasszal és selyemzsinórral
egyetemben.
Páter Julián gondolkozva ült az asztalhoz.
--Titkos jegyekben írjam e levelet? Eh, a futár a mi emberünk.
Midőn készen lett, nagy mesterséggel összehajtogatta és átkötözte zöld
selyemszállal, azután talárja alól elővont gyűrűvel lepecsételé.
--Mily különös színű tenta és milyen furcsa formájú írócharta; dünnyögé,
hol a tentát, hol a papirost nézve, azután kisietett a rá várakozó
futárhoz.
A tudós háziúr mint a ragadmányára csapó saskeselyű, sietett az
íróasztalhoz; felemelte az ottmaradt papírlapot és a szekrénybe rejté.
--Majd meglátjuk, tiszta kártyákkal játszol-e, páter Julián, vagy csak
eszközként akarsz felhasználni?!


AZ ÉJFÉLI VENDÉG

Az öreg kulcsár lépett be nemsokára a terembe s egy pecsétes tekercset
nyújtott át urának.
--Csatlós hozta a dullóvári Pethő-kastélyból! Azt beszéli, hogy, Klára
kisasszony kicsibe múlt, hogy a martalócok kezébe nem esett.
--Menj és viseljed gondját a csatlósnak. Lehet, hogy választ visz
leányom levelére. Várakozzék.
Leánya azt írta, hogy sólyomvadászat közben amúgy is nagyon messzire
távoztak a kastélytól, ő pedig kócsagot űző sólyma után vágtatva, a
vadászat hevélyében elszakadt társnőitől és a vidéket nem ismerve,
eltévelyedett a mocsaras erdőségben, hol egyszerre csak martalócok
vették őt körül. Segélykiáltásait, úgy látszik, senki se hallotta, mert
a rablók már jó messzire magukkal ragadták és éppen száját akarták
betömni, midőn pár jól célzott lövés a martalócok közül néhányat
leterített, a bokrok közül pedig több ember rohant elő. A latrok
megfutottak. A szabadítók idegen országbeli kereskedők valának és
társzekereikkel, málhás állatjaikkal az erdőség tisztásán táboroztak. Az
a férfiú, ki legelőször segélyére rohant és rablóját leütötte, inkább
tudósnak, mint kalmárnak látszik, de csak annyit tudott meg róla, hogy
Budára igyekszik s málhái könyvekből és különféle érc- és
agyageszközökből állanak.
Bornemissza elhatározta, hogy még az nap ír Pethő Miklósnak, hogy
leányát biztos kísérettel küldje haza.
Ekkor pedig elővette azt a papírlapot, min páter Julián a levelét írta
és a felszálló gőz fölé tartotta.
Kevés idő múlva a zöldessárga charta majdnem egészen sötétbarnára
változott és midőn a gőz elszállt, a boltozatról aláfüggő
karosgyertyatartó felé tartotta.
Igy látszott meg csak, hogy e különös papir szitaformán át van
lyuggatva.
Hosszú, figyelmes vizsgálat után elégedetten bólintott fejével, azután
kiterítette, végigtörölte valami vörösszínű fluidumba mártott
szivaccsal.
--Pár perc múlva a papir fehér lesz és az írás látszani fog--mormogá s
újra meg újra végighúzta rajta a szivacsot és csakugyan nem telt belé
több pár percnél, a setétbarna szín fehérré változott és előtűnt az írás
fakóvörös betüivel.
Diadalmas mosolygással kezdett az olvasáshoz, hanem a mosolygás
csakhamar lefagyott ajkairól.
--Hát így vagyunk! kiáltott fel kitörő dühvel, midőn elolvasta a
levelet. Még csak nem is játékszer, hanem lépcső legyek a lábaitok
alatt... azután fel akarnátok engem áldozni. Nincs is rosszul
kifundálva!
Hogy is írja csak:
»Bornemissza valamit, titkol, rejteget előttem! Sejteni, hogy felfedezte
az alchymia nagy titkát, vagy lehet, hogy közel jár hozzá. E rejtélyes
és zárkózott karakterű férfiú enormis nagy tudományával, törhetetlen
akaraterejével és nagyravágyásával veszélyesebb szövetségesnek, mint
ellenségnek, mindazáltal nyiltan nem szakíthatunk vele. Ha Mátyás
főherceg kezeiből a hatalmat sikerül kiragadnunk, úgy abba a magas
méltóságba emeljük, hogy az államcsíny minden ódiuma egyedül csak az ő
fejére háruljon és elveszítse, a mi kezeink pedig láthatatlanok
maradjanak! Ellenben pedig, ha a főhercegnek sikerül a kormányzói
hatalmat megtartania, úgy könnyű lesz minden machinatiót, összeesküvés
formájában, egészen az ő nyakába varrni! Akár így, akár úgy forduljon
tehát a kocka, a főherceg rendünknek mindenképen nagy hálával fog
tartozni. Mert az első esetben veszedelmes vetélytárstól, a másodikban
még veszedelmesebb összeesküvőtől szabadítjuk meg. Mert bármi érje is,
vesztét rendünk érdeméül kell feltüntetni, hogy ő hercegsége bennünk
lássa leghasznosabb szövetségeseit és támaszait...
Mindezeknek azonban csak akkor szabad megtörténni,--repetálom ezen
intelmet--ha a nagy titkot az alchymiai tudomány ezen felkentje és
királya megtalálta és velünk közölte, mert viszont e titokkal a világ
mozgatója és emeltyűje: a mindenható arany és gazdagság jut rendünk
birtokába és megalapítja uralmunkat nemcsak a császár, de az egész világ
felett.«
Ezzel végződtek a levél sorai és Bornemissza dühös, szikrázó szemekkel,
lüktető halántékkal járt alá s fel a hosszú teremben, majd egyszerre a
kiülő rostéllyal védett ablakhoz lépve, kibámult a setétségbe, mert
eközben már beállott az est és a terem szögletében álló nagy tokos óra
száraz, egyhangú ketyegésével már nyolc óra felé tolta a mutatót.
--Tudtam, sejtettem, hogy kettős játékot űztök, de ekkora perfidiáról,
ilyen sátáni álnokságról álmodni sem mertem--mormogá, mintha egy künn
álló láthatatlan alakhoz beszélne. De én is hozzátok jártam iskolába,
majd meglássuk hát, melyikünk lesz erősebb! Én ismerlek titeket egészen,
de ti csak félig ismertek engem!
Távoli villámcikázások visszfénye lobbant fel koronként a koromsetét
láthatáron, a lábas óra pedig érces kondulásokkal ütötte a nyolc órát.
Az asztalhoz ment és a lefüggő karosgyertyatartó alá állva, felemelé
jobbját, melyen az abraxas-gyűrü ragyogott.
--Ez a gyűrü az én talizmánom, ez sugallta a levél megszerzését, lássuk,
mit sugall most? és izzó tekintetét a vörös pontokkal hintett sötétzöld
kőbe vésett kabbalisztikus jegyekre szegezé.
Sokáig nézett a kőre, gondolatai rohanva követték egymást és midőn
felemelé szemét, homlokán a redők elsimultak.
--Úgy van. Csak higgadtan kell gondolkoznunk és mindjárt más színben
látjuk a dolgokat... Míg a nagy titok meg nincs találva, addig nem kell
tartanom semmitől... Mától fogva éjet-napot eggyé teszek, isten-ördög
hatalmát segítségül hívom, hogy célt érjek. Holnap újra elkezdem a nagy
művet és folytatni fogom, míg élek és lélekzem, míg vagyonom és hitelem
futja! Bár Trismegistos és Paracelsus szerint két egyformán jártas
adeptus elébb feltalálja a nagy titkot, de hol találjak én hozzám illő
társat, mikor engem tekintenek e szent tudomány első felkentjének? Oh,
bárcsak küldenének egyet a jó vagy rossz hatalmak! Ha maga a Sátán volna
is, örömmel fogadnám.
Az óra kilencet ütött. Barettáját mélyebben fejébe nyomva, a setét
folyosókon átment az első épületbe.
A háromkarú vert ezüst gyertyatartóban égő viaszgyertyák csak a faragott
asztal körül világították meg a boltozatos éttermet, melynek falain és
bútorzatán az egykori fénynek és pompának most már csak fakó,
színehagyott maradványai csillogtak.
A nagy asztalnak csupán az egyik vége volt felterítve.
A tudós csak pár falatot evett s gondolatokba merülve gyurogatta,
morzsolta a kenyér belét s egészen ott feledte volna magát az asztalnál,
ha az öreg figyelmeztető köhögése fel nem riasztja.
Erre kihajtotta a maradék bort a serlegből és felállt.
--Klára a jövő héten hazaérkezik!
--Hála Istennek! Legalább megint élet és derü költözik e magányos házba!
felelte az öreg felcsillámló szemekkel.
--Holnap kilenc órakor pedig elmégysz Izsák tőzsérhez! Megmondod neki,
hogy kétszáz aranyat hozzon magával.
A gazda távozott.
--Megint új kölcsön? Mikor a régiek kamatját is alig bírjuk fizetni!
dümmögte az öreg Iván. A Bornemissza-család dús javai, kincseket érő
arany- és ezüstmarhái már mind odavannak... Semmit se lehet többé
zálogba adni. Csak ez a kastély és egy kis birtok van még! Ha ez is
füstbe megy, mi marad a jó Klára kisasszony részére? Istenem uram, mi
lesz ebből? sóhajtá csaknem könnyezve.
Tompa, elmosódott moraj görgött koronként a távolban, midőn a ház ura
visszatért a bibliothekás terembe.
--Zivatar közeledik! dörmögte, s a könyvespolc fenekéről egy láncos
lakattal lezárt termetes foliánsot emelt ki.
Mielőtt azonban felnyitotta volna, az órára pillantott, melynek
számlapjára a halál csontvázképe volt kaszával és homokórával
felpingálva, köröskörül e jelmondattal: »Harum una veniet, quae tibi
dicet abi!«
--Elég idő jut mindenre! azután felnyitotta a bőrbe kötött vastag
könyvtáblákat:
--Nézzük csak, mit ír Abrahamii Eleazarus ben Peixoto mór alchymista
»Fekete magiájában« a hasonmás által való bűvölésről?
--Trismegistos, Carneolus, Ghirlandius hasonló esetekről írnak. Ki kell
formálni, a fekete magia szabályai szerint, az illető hasonmását
bűvöserejű viaszból és a tagjaiba szurkált gombostűkkel vagy lassú
égetéssel halálra lehet kínozni! Megtegyem-e a próbát az én kedves
Julián barátommal és a rend generálisával? dörmögé kegyetlen
mosolygással. Csak hasonló pénzzel fizetnék nekik, ha megtenném.
Álnokságot álnoksággal! De nem! Addig nem nyúlok a setét hatalmak eme
megrontó fegyvereihez, míg más fegyverekkel tudok küzdeni.
Holnap újra megkezdem a nagy műveletet! Eddigi kísérleteim biztatók
ugyan, miután az anyagon némi transmutatió mutatkozik. De mégis hiányzik
valami. A fő, a nagy titok, az éltető főelem, minek titkát nem bírom
kitalálni... Hermes Trismegistos, Albertus Magnus, Paracelsus és
Villanova, mind azt mondják, oly könnyű, hogy egy asszony, egy gyermek
is elvégezheti a nagy műveletet, csak ki kell találni az életrehívó nagy
elemet. Egyik Arothnak, vagyis ősanyagnak nevezi, másik Szalamandrának,
harmadik sárkánynak és vörösoroszlánnak, de valamennyi más-más titkos
jeleket rajzol utasításaiban! Mit jelentenek e titkos kabbalisztikus
jegyek? Mit azok a csudálatos alakú, rejtélyes értelmű képek munkáikban?
Ezeket nem tudom megfejteni, pedig ezekben rejlik az egész titok!
Valahányszor tanulmányozásukba mélyedek, az éjfél álomhintő csendjében
egész hallhatólag susogja fülembe valami rejtélyes hang: »Ezekben
keresd, ezekben rejlik az arany szalamandráját életrehívó anyag!«
Keressük hát tovább csüggedetlenül, a sivatagban tévelygő vándor
olthatatlan szomjú epedésével!
Amíg ezeket szaggatottan maga elé mormogta, meggyujtá a páros karú
gyertyatartóban levő sárga viaszgyertyákat és a mellékhelyiség egy
elfüggönyzött szekrényéből több nagy könyvet és régi kéziratokat hozott
elő, azután magashátú karosszékét a gyertyák fénykörébe húzva, ezek
tanulmányozásába mélyedt.
Künn eközben koronként heves szélroham süvített végig s meg-megrázta az
ablakok sejtalakban foglalt ólmos üvegkarikáit. Egy földetrengető
rémséges csattanásnál az órára pillantott... Éjfél felé járt az idő és
ebben a percben tört ki egész erejében a zivatar.
A szélvész bőgött, huhogott, a mindenség, mintha lángtengerben lobogott
volna, a földet ingató csattanások és az aláomló zápor zuhogásába a
leomló kémények, beszakadó háztetők döreje morajlott bele.
--Valóságos ítéletidő! Jaj annak, kit útban kap! mormogá kis ideig
kifelé hallgatódzva, azután tovább forgatta a lapokat, különös jegyeket
s idegen szavú jegyzeteket írva egy papírlapra...
A könyvek lapjain egymással küzdő oroszlánok, koronás kígyók,
sárkányszárnyakkal, embercsontokkal teleszórt temetők, ormózatos
tornyok, kripták, koporsók, emberi hullákon lakozó tűzmadarak voltak
élénk szinekkel rajzolva, mindenféle alakú kabbalisztikus jegyek,
lángnyelvek, olvasztó tégelyek, nőfejű szalamandrák és különös alakú
virágok váltakoztak abban.
Bornemissza Lénárd tűnődve nézett e jelekre.
--Idáig csak meg tudom fejteni a jelképekbe rejtett utasításokat...
Egyszerre azonban a meglepetés tompa kiáltásával ugrott fel ültéből.
--Ébren vagyok, vagy álmodom?--suttogá izgatottan.--E könyvnek minden
sorát, minden betűjét már kívülről tudom! Honnan jönnek hát ez
ismeretlen sorok, ez egészen új kikezdés bele? Ez csalékony káprázat!
Hallucináció! Phantasmagoria!
--Itt van! Nem káprázat! Szinte varázslatnak, csudának látszik, hogy
eddig nem vevém észre! tagolá leírhatatlan felindulással és szeme előtt
táncoltak a nyomtatott betűk, amint olvasá:
»Adeptusai az isteni alchymia szent tudományának! Négy szem egy tárgyon,
két elme egy igyekezetben szüli az óhajtott eredményt egynél jobban,
háromnál bizonyosabban! Egyiknek óhajtani, másiknak messze távolban
akarni kell, hogy összejöjjetek. Mikor keressétek, mikor találjátok meg
a nagy titkot, erre én, Hermes Trismegistos, a nagy, az alchymia
felkentje, a nagy titkok tudója, azt mondom: Kettő egyben, egy a
háromban adja az oszthatatlan hetesszámot. Égi jelek támadása előzi meg
jöttét, éjféli zivatar dörgése közt kell érkezni annak, kinek
segédkezése mellett meghallhatod az aranyszalamandra sírását az athenora
tüzében, mert egyiknek kell adni az anyagot, másiknak az ébresztő
lelket... Ez a kulcsa a keresett nagy titoknak, csak én találtam azt meg
egyedül az ősanyag lelkének erejével«...
Ebben a pillanatban kezdte verni a lábasóra az éjfél óráit, a zivatar
pedig tetőfokát érve, dühöngött és ugyanekkor megnyílt a terem ajtaja és
egy idegen lépett be rajta széltől, esőtől csapzott hajjal.
--José Venegas Herrezuelo cordovai adeptus üdvözli Leonhardus
Bornemissza doctor illuminatissimust, tudományos nevén Leonhardus
Sydericust, szólalt meg latin nyelven s mélyen meghajtva magát.
--Ki vagy? Hogyan jössz ide? riadt rá megdöbbenve.
--Nevemet már megmondám! Cordovából jöttem, az alchymia felkentjéhez;
szolgálatomat és tudományomat felajánlom neki! felelé másodszor is
mélyen meghajolva.
Bornemissza egyszerre megrázkódott. Hermes Trismegistos imént olvasott
szavai villámlobbanásként cikáztak át agyán... »Messziről jő... égijelek
támadása előzi meg jöttét, éjféli zivatar dörgése között kell érkezni
annak, kinek segédkezése mellett meghallhatod az aranyszalamandra
sírását.« Ő az, kit az írás rejtélyes szavai jelentenek.
E gondolatra hatalmas alakja rejtélyes felindulástól reszketett, mintha
titokteljes hatalmak jelenlétét érezné.
--Üdvözlégy házamban, szívből óhajtott, szívesen várt vendég! mondá és
forrón megszorítá hideg, nedves kezét.
Az idegen meghajtá magát:
--Mindenekelőtt engedje meg, doctor illuminatissimus, hogy köpönyegemet
letehessem--mondá azután olyan elfogulatlan nyugalommal, mint aki rövid
távollét után jön haza.
Erre a háziúr is higgadt nyugalmat erőltetett magára, de vörösre gyúlt
arca, rejtett örömtől izzó szemei meghazudtolák ezt.
--Bocsássa meg felindultságomat, kedves...
--Nevezzen doctor illuminatissimus, egyszerűen don Josénak, vagy pedig
csak röviden: adeptusának, hiszen egyedüli célom az, hogy az isteni
alchymia titkaiba egy ilyen mester vezessen be.


BORNEMISSZA KLÁRA

--Don José! mondá a tudós, nem mint adeptus, de mint velem egyenrangú
társ fog laborálni... Ép ez okból, hallgassa meg, mi okozá örömteljes
felindulásomat, akarom mondani megdöbbenésemet. Olvasta Hermes
Trismegistos könyvét?
A jövevény bólintott.
--Nos hát, ennek hetvenhetedik lapján, harmadik bekezdésként ez áll.
Szóról-szóra elmondta az olvasottakat, de az idegen csak fejét rázta:
--E bekezdést nem ismerem, pedig többször lelkiismeretesen keresztül
tanulmányozám! felelé határozottan.
--Ugyanezt hittem én is! De kimondhatatlan bámulatomra benne találtam.
Először káprázatnak, illuminatizmusnak hittem! De kézzelfoghatólag benne
vagyon. Itt van, de alig vetett egy pillantást a könyvbe, a bámulat és
elszörnyedés kiáltása lebbent el ajkairól.
A keresett kikezdést, mit kevéssel az elébb kétszer is, háromszor is
elolvasott, nem találta a könyvben.
--De hát álom ez, vagy varázslat?
A jövevény sajátságosan mosolygott:
--Ha nem káprázat, úgy annak a titokteljes hatalomnak csodás intézkedése
ez is, mely engemet a messze Hiberniából kegyelmedhez vezérlett. Három
éjjelen át mindig egyformát álmodtam. Kegyelmedet láttam
laboratóriumában munkálkodni. Ugyanezt a szobát láttam, amint van és egy
titkos hang azt suttogá fülembe, hogy induljak útnak, mert kegyelmeddel
együtt érjük el a nagy eredményt.
Útnak indultam, hogy kegyelmed adeptusává szegődjem. És ki írja le
bámulatomat, midőn a legnagyobb zivatarban a városba érve, ugyanazon égi
jeleket láttam az égen, ugyanazokat a házakat, utcákat láttam, miket
álmaimban. Ez magyarázza meg, hogy idegen létemre, minden kérdezősködés
nélkül, egyenesen ide találtam az éjfél magányos óráiban.
--Csudálatos! Valóban csudálatos! mormogá Bornemissza.
--Lehet, folytatá nyugodtan az idegen, mint két egyforma sympathiának
titokteljes működése hozott össze bennünket. Kegyelmed szintén
vágyakozhatott társ után. A szent alchymiai tudomány ereje ezt azután
olyan ellenállhatatlan magicus sympathiává fejlesztette, hogy közös
vágyaink, messze országok dacára, feltalálták egymást, megnyilatkozának
lelkeinkben és mágnesként összehoztak bennünket.
Bornemissza elragadtatva hallgatá e mély tudományra valló magyarázatot.
--Úgy van! Igy történhetett! Eminenter deducálta kegyelmed--helyeslé
élénken.
A jövevény köszönőleg hajtá meg magát:
--Most pedig engedje meg, doctor illuminatissimus, hogy csekély
személyemről rövid felvilágosítást adjak. Én a Cordovába vándorlott
ősrégi Venegas mór-családból származom, melynek minden tagja az
alchymiai tudományokat művelé. A híres Haly Abbas, Messwe, Rhaseus és
Torbuga tudósok családunkból származtak és szent hagyományként apáról
fiúra szállott az alchymiai tudományok művelése. Egy tudós rokon
oktatott az alchymiában, melynek titkait lankadatlan tudásvággyal kezdém
búvárolni. Érett elmével visszaemlékezve a multra, most tudom csak
megítélni, hogy nevelőatyám mily sok rejtélyes titoknak és
természetfeletti erőknek volt birtokában és tán engemet is beavatott
volna, mert egyetlen leánya: Cynthia mellett én is kedveltje valék, ha
közbe nem jő valami. Ugyanis egyik reggelen felkelve, az athenora tüzét
kioltva, az egész házat pedig üresen találtam. Nevelőatyám, Cynthia és
az öreg szolga eltűntek. Hosszas keresés után csak egy levélkére
találtam, melyben nevelőatyám arról tudósít, hogy az inquisitió üldözése
elől olyan menedékhelyre kellett menekülnie, hova engem nem vihet
magával. Éljek boldogul és a szent tudománynak, ezzel zárta be levelét.
Megfogadtam a szót. Ernyedetlenül buvárkodtam, éjjel-nappal forgattam,
tanulmányoztam a nevesebb alchymisták könyveit, az őseimről rám maradt
kéziratokat, de a nagy titok nem akart kutató elmém előtt felderülni.
Ilyenkor keserű csüggedés fogott el. Botor elmém magában az ars sacrában
is kételkedni kezdett. Csakugyan igaza lenne hát Ateuchus Torquatusnak,
ki azt mondja:
»Jegyezzétek meg magatoknak, ember embert hoz létre, oroszlán oroszlánt,
kutya kutyákat! Ép így aranyat is csak aranyból lehet csinálni. Ez az
egész titok.«
Újra nekifogtam a buvárlásnak, megdorgáltam magamat kicsinyhitüségemért