Apró regények és esetek - 05

Total number of words is 3810
Total number of unique words is 1983
32.0 of words are in the 2000 most common words
43.2 of words are in the 5000 most common words
50.7 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
– Jaj, az anyánk menyasszonyi ruhája! – sápadozott Leona. – Megver az
Isten!
Reszketett hozzá, mintha máris utólérte volna Isten csapása.
Katalin is belesápadt kegyeletsértő szándékába, de azért erős maradt.
– A mi anyánk az égben meg fog nekünk bocsátani, hiszen unokájának
megmentéséről van szó…
Másnap bekocsizott a vármegye székhelyére s elzálogosította a
szentemlékű aranybrokát ruhát. Harmadnap eladta Sárkányt és Bosztont
féláron s táviratilag elküldte Gyuszinak a pénzt.
Aztán elkezdtek takarékoskodni, nélkülözni ők hárman, fehérhajú vén
leányok, akik szépek, előkelőek és menyasszonyok voltak nem is olyan
régen, harminc-negyven évvel ezelőtt.
És Gyuszi, az aranynak nézett sárbálvány ott fönt a rothadt fővárosi
levegőn térdig gázolt a rózsában és posványban. Váltig csinálta az
uzsoraadósságot, amit mindig kifizettek a _három leányok_, szenvedésre
született aggszüzek, valameddig egy szál fa maradt a híres somorjai
parkban, egy valamirevaló bútor a kastélyban, egy ép cserépzsindely a
francia tetőn.
Akkor aztán, miután úgy sem vehette volna több hasznukat, elbúcsúztak ők
hárman fehér szentek Gyuszitól, a fekete embertől, szép sorjában,
egymásután. Először Leonka halt meg. Március végén megcsapta a hűvös,
részegítő tavaszi szellő és elesett. Április közepén követte Borbála.
Borbála egy székben aludt el a kastélyterraszon. A napba nézett és
elaludt.
Katalin utolsónak maradt. Közeledni érezvén halálát, magához hivatta az
egyedüli férfit, aki házukba járt, a papot.
– Főtisztelendő szent atyám, ha majd eljön Gyuszi az én temetésemre,
mondja meg neki, hogy érette mondtam utolsó imádságomat s az ő nevével
ajkamon tértem Istenemhez. Vegye át a kulcsokat és adja át neki… És most
gyóntasson meg, főtisztelendő szent atyám.
* * *
A három aggszűz az égben tovább őrködött Gyuszi fölött. Gyuszi
megundorodott magától s még mielőtt kompromittálhatta volna a Samarjay
nevet, főbelőtte magát.
És így együtt vannak most már mind a nemes Samarjayak.


A HASZONTALAN LEÁNY.

I.
Turay Sándor káromkodott, mint a sakál, őméltósága, a felesége,
született Vandrák bárónő, meg sírt, mint a krokodilus. Leányuk, Luci,
szomorúan hallgatta az izgató hangversenyt és elkívánkozott messzire,
valahová a felhők közé.
A családi élet napi mozgófényképének két és három óra között lejátszódó
eme jelenete naponként megismétlődött (mert hozzátartozott az
emésztéshez), legföljebb csak akkor változott, ha vendég tért be a
házba.
Akkor a következő vígjátéki cselekmények léptek a stereotíp drámai
szituáció helyébe: A báróné kiszaladt a budoárjába, kiáztatta vörös
szemét és berizsporozta magát; Turay szintén kiszaladt, de a vendége
elé, leölelte őt a kocsiból és ragyogott a jókedvtől; Luci megbújt a
szobácskájába és olvasott:… A vendég, ha férfi volt, bunkósvégű
havanna-szivart kapott az agyarára, ha nő, rózsát, vagy télvíz idején
bókot, nem egyet, de tizenhatot. Az anyabáróné ezenkívül ugyanannyit
cuppantott a szájára.
Aki következtetni tud, annak elég ennyicske kép is annak a
konstatálásához, hogy Turayék komédiások voltak. Nem a maguk kedvéért
játszottak, hanem a publikumnak. Négyszemközt mosták egymást, a
nyilvánosság előtt összecsókolództak, ha úgy kívánta a szerepük.
Mert jól kellett játszaniok Luci miatt. Érezték ők, hogy különben
sohasem kerül főkötő alá egyetlen leányuk. Ripacsok gyermekeiben nem
igen bíznak a férfiak…
Luci húszéves, fehérarcú, rozsdaszín hajú szép leány volt. Fehér és szép
volt annak a lelke is valamikor, de arról apránként leőrölte a
szűziesség zománcát a szülők örökös civakodása. Annál jobban kiéleződött
az esze. Tudta, hogy abban a miljőben, melyben élt, nem engedheti meg
magának a szerelem luxusát: hát elzárta a szívét. Belenyugodott, hogy
szülei üzletnek tekintsék férjhezmenetelét és anyja utasításai
értelmében mindent megtett a kiszemelt férjkandidátus behálózására.
Kacér volt, mint a kakadú, és merész, mint egy kötéltáncosnő. Szégyelte
magát, gyűlölte a komiszságait, de szüleivel szemben nem mert a sarkára
állani. Pedig látta, érezte hogy kárbavész minden erőlködése. A férfiak
megcsókolták, szerelmesek voltak a szép hajába, de oltár elé nem merték
vinni a mamája miatt. Mert annak olyan kezdetleges volt a férjfogdosási
technikája, hogy mindenki szégyenlett a hálójába beleugrani, még az is,
aki különben szívesen megfogatta volna magát.
Pedig nagyon szeretett volna már férjhezmenni a szegény kis Luci. Ha nem
is szerelemből. Csak állapotot akart cserélni. Arra vágyott, amiben
otthon soha sem volt része: nyugalomra, őszinteségre, békére,
egyetértésre. Azonkívül vérig sértette szüleinek rengeteg erőlködése is,
amellyel túl akartak rajta adni s a mi örökös civakodásuk főforrása
volt.
És még sem mert Luci ujjat húzni szüleivel. Mindaddig, amíg egy férfi ki
nem nyitotta a szemét. Szerény, de bátor fiú volt az illető, Karsay
István volt a neve. Nem tartozott a mama jelöltjei közé, mert csak
albíró volt, holott az anyabáróné mágnást akart Lucinak. De családra,
kiállásra nézve sem volt István valami különös legény. Lucinak sem
tetszett.
Luci először egy államtitkár zsúrfixjén _vette észre_ az albírót, aki a
haját nézte, kábító lángbakapó haját. Néma csodálattal, önfeledt
áhitattal. Luci szinte megszánta és alamizsnaképen egy finom
kacsintással jutalmazta hódolatát.
Mindössze ennyi volt a kezdet, mert Karsay röstelt beállani a leány
udvarába: érezte, hogy a mókás Mukik és Gekszik között nevetségessé
válnék az ő akkurátus komolyságával. Hát egy szót sem váltott Lucival a
zsúrfixen, inkább a saját fészkében kereste fel őt a következő napon.
Az anyabáróné csudálkozó tekintettel fogadta. (Mit keres nála ez a
közönséges beamter?) De mézes szavaival kijavította a görbe tekintetét.
Luci pedig folytatta vele a kacérkodást és odaigérte neki a kaszinói
piknik második négyesét, amiért nagyralátó mamájától kemény leckét
kapott:
– Micsoda képtelenül könnyelmű leány vagy te, Luci! Ezreket és ezreket
költünk rád, hogy alkalmat adjunk neked rangosan férjhez menned és te
holmi utolsó beamterrel adod össze magadat a második négyesre!… Hát
mulatni jöttünk mi fel Pestre, te hallatlan leány!… Előre is kijelentem,
– végezte szavait sziszegve, – hogy ez az utolsó farsangod, hát vagy
kihasználod az időt, vagy örökre otthon maradsz vénleánynak…
A leány elnevette magát kényszeredetten, szinte keserűen.
– Oh, oh, mama, – mondta nem minden gúny nélkül, – az eset nem oly
súlyos, mint gondolod. Ha akarod, visszaszívhatom azt az ostoba négyest.
Az anyabáróné legott átcsapott a másik szélsőségbe. Megölelte leányát és
elkezdett sírni. Csak úgy szokásból, mert igen megszerette a
mártírszerepet.
– Tedd azt, – zokogta, – te édes, te drága!
– Megteszem…

II.
Beharangoztak a második négyesre… Karsay István meghajtotta magát Luci
előtt.
– Szabad kérnem…
A szép, vöröshajú leány ráemelte csodálkozó, nedves fényű szemét.
– Hogyan, Karsay?… Nem értem…
– Kezdődik a második négyes – világosította fel a fiatalember
gyanutlanul mosolyogva. – Úgy örülök neki, hogy magával táncolom.
– Velem??…
Az albíró elsápadt.
– Igen, – mondta vontatottan, – csak nem felejtette el!
– De, – hazudta a leány vakmerően, de édesen mosolyogva, –
elfelejtettem… Úgy-e nem haragszik, hogy odaigértem Sipickynek, majd
kárpótolom…
– Sipickynek? – fakadt ki az önérzetében megsértett albíró gúnyos
hangon. – Persze, az gróf!
– Az, – verte vissza a leány a gúnyt gőggel, – gróf, s ez meg is látszik
a modorán.
Karsay állotta a leány gőgjét és a sebet, amit az a szívén ejtett.
– Nekem, – jelentette ki dacosan, – elsőbbségi jussom van a négyeshez,
ragaszkodom hozzá egy gróffal szemben is.
– De én – vágott vissza Luci – ezek után nem táncolok magával… Épp itt
jön a táncosom.
Karsay nem mozdult a helyéből. Sipicky kénytelen volt megszólítani.
– Pardon, engedj a táncosnőmhöz…
Az albíró egy pillanatig farkasszemet nézett a gróffal. De az csak
nevetett rajta.
– Nos, – kérdezte inkább csodálkozva, mint fenyegetve, – mi lesz?
– Mindjárt, – válaszolt Karsay, – csak még egy szavam lenne
őnagyságához.
Azzal lehajolt a szép leány bódítóan fehér, illatos vállára.
– Nagysád, – súgta a fülébe, – ön _haszontalan leány_.
Elsápadt az ünnepelt zsúrleány. Még sohase hallott ő ilyet. Felszökött
székéből és összerázkódva, mint egy lázbeteg, a Sipicky gróf karjába
kapaszkodott.
– Menjünk innen…
Sipicky nem hallotta az albíró sértő szavait, de a leány elváltozott
lényéből azonnal megsejtette, hogy nem lehettek közömbös szavak…
… A párok fölállottak a négyeshez. Luci forró, minden ízében remegő
testéhez ölelte táncosa karját. Mint egy asszony, aki ismeretlen
veszedelmektől való félelmében vakon rábízza magát az ura erejére.
A grófot végkép elbódította a női gyöngeségnek ez a spontán, szinte
önfeledt meghódolása.
– Luci, én Lucim – küzködött gyönyörtől vonagló ajkán a szerelmi
vallomása. – Luci, én…
A döntő szó beleveszett a táncfigurába. A vizavi odakorcsolyázott
Lucihoz és elkapta a kezét.
– Chassez-croisez! – hangzott fel a rendező szava energikusan, mert
összevissza gubancolódtak a szórakozott párok.
… Sipicky föllélekzett. Hiszen eszeágában sem volt, hogy feleségül vegye
Lucit. Pénz kellett neki, sok sok pénz, nem vörös haj és hóváll… Áldotta
sorsát, hogy az utolsó pillanatban visszaadta rendes hideg eszét.
Hiszen, – ötlött az agyába, – az is lehetséges, hogy nem szerelem volt,
ami a szép leány testében reszketett, lángolt, hanem valami egyéb érzés,
indiszpozició, aminek hozzá semmi köze… Hátha éppen az albíró zaklatta
fel az idegeit!?
Ezen a nyomon folytatta a társalgást, mikor Luci visszakerült hozzá a
tánc forgatagából…
– Mit mondott magának Karsay?
Hangja már közömbös volt, szinte kíváncsi, mint egy borbélyinasé.
Lucit vérig sértette, szinte meglökte táncosának ez a hirtelen, durva
elváltozása.
– Semmit – mondta fagyosan.
Ám az egyszer (nyilván szerencsétlen napja volt) ügyet se vetett Sipicky
a leány rideg, elutasító válaszára. Tovább faggatta, szinte ingerkedett
vele, mint otthon a Zsán a Juci szobaleánnyal.
– Ugyan, Lucika, – elméskedett, – csak nem gondolja, hogy olyan fiatal
és pepita vagyok!… Úgy-e, szerelmet vallott magának?
– Nem!…
– Akkor miért sápadt el? És miért reszketett?
A leány összeharapta ajakát. Alig állott a lábán. Szeme égett és
küzködött a könnyeivel.
Sipicky erre észrevette magát.
– Pardon, Lucika, nem szekírozom többet.
Ezt az újabb tapintatlanságot már nem bírta ki Luci. Szeme megcsurrant,
elszédült. Nem maradhatott tovább a teremben: kitámolygott a büffébe…
És Sipicky erre másodszor is elvesztette a hideg eszét. Most már szentül
meg volt róla győződve hogy halálosan szereti a leány. Érette
reszketett, miatta hullatta könnyeit… Követte Lucit a büffébe és
segítségére siető anyja jelenlétében megkérte a kezét.
– Lucika, szeretem magát, legyen a feleségem.
Az anyabáróné vad örömében alig tudott hova lenni. Biztosra vette, hogy
az értékes szerelmi nyilatkozatot Luci taktikázta ki. Arra vallott a
leány aléltsága, könnye, a büffébe való menekülése. Micsoda zseniális
teremtés! Nem hiába, hogy az ő vére. Most már vakon bízott leánya
ügyességében. Csaknem szétpattant, de nem mutatta örömét. Hadd tegye fel
a koronát maga Luci a saját művére…
Hát föltette Luci a koronát, de nem oda, ahová az anyja szánta. Igy
felelt Sipickynek, most már higgadtan, fagyosan:
– Köszönöm, Sipicky gróf, de tévedett: én nem szeretem magát.
A gróf elképedve távozott.
Az anyabáróné elájult. Leánya belediktált egy adag fagylaltot, míg végre
visszanyerte teljes eszméletét. De még akkor sem tudott józanul
beszélni, csak hápogott.
– Mit tettél, te leány?… Megöltél! Tönkretettél!! Megástad az anyád
sírját!…
– Ne félj, mama, – vigasztalta Luci, – igérem neked, hogy még ma
menyasszony leszek.
– Kivel, óh kivel?
A leány nem felelt. Éppen meglátta Karsayt, a bántalmazóját, amint az
ajtófélfához támaszkodva, mereven, sápadtan nézte őt. Meglátszott arcán
a szenvedés. Durvaságát bánta-e meg, avagy egyéb fájdalom dúlt-e a
szívében, azt nehéz lett volna megállapítani.
Azt csak Luci tudta. Tudnia kellett, mert ösztöne csalhatatlanságában
vetett hite merészségével az albíró felé suhogott. Megállott előtte és
egész hosszában feléje nyújtotta meztelen karját.
– Bocsásson meg – mondta szinte alázatosan. – Igaza van, – folytatta, –
én haszontalan leány vagyok, de más leszek ezentúl, ha az oltalmába
fogad.
Az albíró nem értette meg a leány szavait. Csak dadogott.
– Hogy érti… hogy?
– Úgy, – válaszolt a leány, – hogy jó asszony lesz belőlem, ha maga lesz
az uram.
A kis Karsay csaknem elesett érzései súlya alatt. Megfogta a leány
kezét, de annyi ereje már nem volt, hogy az ajkához emelje. Csupa
lehellet volt a szava is:
– Szeretem, óh, szeretem!…
– Tudom, – suttogta. Luci bizalommal, szerelmesen, – különben miért
_szidott_ volna ki.
Azzal karonfogta vőlegényét és anyja elé lépett vele.
– Mama, én szeretem Karsayt, a menyasszonya vagyok.
Az anyabáróné elájult, még pedig ezúttal becsületesen. Tíz percbe
került, amíg fölotkolonozták.


A MÉHEK MENYASSZONYA.

I.
A Jánoky-nemzetség arról volt nevezetes, hogy száz esztendő óta
valamennyi tagjának volt valami bogara. III. Menyhért a mult század
elején kezdte a sort. A dédapa földöntúli szellemekkel barátkozott,
ismerte azok egész hierarchiáját. Láthatlan tárgyakat érzékelt s
lemérhetlen erőket fedezett fel a természet titkos műhelyében.
Két fia közül az egyik azt képzelte, hogy üvegből van az orra, a másik
halálba menekült saját maga elől. Nem fért el a társadalom keretei
között, pusztító lángelme volt, csak rombolni tudott.
Ennek a fia költő lett, a megfoghatatlanért rajongott, csak a dalnak
élt. Tehát bizonyos tekintetben őt is beszámíthatatlannak lehetett
mondani.
A következő generációból Pétert a haza sorsáért való aggodalom
sorvasztotta halálba, Gábor az emberektől rugaszkodott el s az
állatvilág kultuszában kereste lelke egyensúlyát. Megtalálta, a méhek
bolondja lett. Sokáig élt visszavonultan kúriáján, felesége lemenői
kihaltak mellőle, csak egy unokája maradt: Zsuzsika.
Az öreg úr egész különös nevelést adott a leánykának. Teljesen
szabadjára hagyta a lelkét: fejlődjék önmaga eredendő isteni gyökeréből,
– a természet legyen a nevelője, hogy szervesen illeszkedhessék bele a
világ rendjébe, nem úgy, mint ők, a többi Jánoky, akik nem találták meg
helyüket és örömüket a földön.
Halálos ágyán így búcsúzott el Gábor úr kis unokájától:
– Menj szíved után. Nyomd el az eszedet, ha lelkeddel szembe kerül.
Szeress mindenkit, necsak az embert, az állatot is. De bízni inkább csak
az utóbbiban bízzál, tanulni inkább csak az állattól tanulj. Az ösztön
sohasem téveszti el a helyes nyomot, az ész félrevezethet. Légy víg,
mint a madár, hű, erős, szorgalmas, mint a méh. Különösen a méhet
szeresd és kövesd. Ha sokat foglalkozol velük, apránként meg fogod
érteni ami az ő nyelvük: szárnyuk zenéjét is, rájössz, hogy a méhnek
lelke van, szeretni, gyűlölni tud. Ha szomorú vagy, a méhesbe menj és
megvigasztalódol; ha öröm ér, ott megtanulod megbecsülni örömöd értékét
s megsokszorozod lelked kincseit; ha kételkedel, fordulj a méhekhez,
azok jó tanácsot fognak neked adni. Ha bánt a lelkiismeret: csak velük
beszélj, ők leveszik lelkedről a terhet. A méhek tökéletesek, jók,
kötelességtudók, szorgalmasok, erősek, művészek, szépek, a természet
legremekebb, csalhatatlan apró teremtményei. Az ember ellenben csupa
hézag…
Az öreg úrnak az utolsó szónál megcsuklott a torka, álla leesett. És
egyet se lélekzett többet. Meghalt.
És a Zsuzsika szűz lelkébe belevésődtek a különködő aggastyán utolsó
szavai. A méhek kultuszát saját, fönségesen zord szívéből a harmattestű
rózsás leányka buzgó vérébe oltotta az élettől búcsúzó nagyapa. Örök
időkre. Kiirthatatlanul.

II.
Mindössze tizennégy éves volt Zsuzsika, midőn nagyapja itthagyta őt.
Stanci néni a halott utolsó akaratához képest elfoglalta helyét a gazdag
nemesi kúrián s a leányka nevelését illetőleg szorosan annak
utasításaihoz tartotta magát. A Zsuzsika lelke szabadon fejlődhetett
tőle, vérének friss sarjadzását, természeti erőinek szerves
gyarapodását, érzéseinek, vágyainak szárnyalását nem korlátozta emberi
mesterkedéssel. Nem nevelte, csak szerette kis hugát.
Különös nő volt ez a Stanci néni is.
Elvei voltak s azoktól nem tágított. Tőle haladhatott a világ amerre
akart, ő harminc évvel ezelőtt utolsó boldogtalan szerelme bánatában
leszögezte a zászlaját s megvédte azt az egész haladó társadalommal
szemben, mint egy katona. Ott maradt, ahol szülei hagyták, a negyvenes
évek közepén, mert azok se vettek tudomást arról, ami negyvennyolc óta
történt.
Midőn átvette a Jánoky-porta kormányzását, első dolga volt Stanci
néninek, hogy új rendet teremtsen a házban. Hófehér batiszt függönyöket
tétetett az ablakokra a régi porfogó s nem mosható szövetek helyébe.
Legyalultatta az olajfestékes pádimentumot és bemeszeltette a pingált
falakat; csak a nagy ebédlő mennyezet-freskóit hagyta meg. A
férficselédet száműzte a háztól, útilaput kötött a pesti szobaleány
talpára is, ahelyett három cifra mezítlábas szolgálót drillirozott be
magának a háztartás céljaira. Erős, szép, talpas, verespapucsos
leányokat, akik reggeltől estig viháncoltak jó kedvükben s fel se vették
az egrecíroztatást s az azzal járó apróbb szidásokat…
Ime ilyen környezetben és levegőben nőtt naggyá Zsuzsika. Stanci néni
mindent elkövetett, hogy hugocskáját is visszacsábítsa a jelen korból a
negyvenes évek közepébe.
És Zsuzsika szívesen követte oda Stanci nénit. A két leány igen jól
megfért egymással.
Zsuzsika szinte minden szabadidejét a méhesben töltötte. Sejtelmes
áhitattal lépett be a kis sárga munkások zümmögő műhelyébe. Váltig
fülébe csengtek a nagyapa búcsúszavai… Tanulj a méhtől; a méh
csalhatatlan, tökéletes.
A leányka egész lelkével azon volt, hogy behatoljon a méhek életének
csudálatos rejtelmeibe. Megfigyelte viselkedésüket, mimódon szedik meg a
virág édességét s raktározzák el sejtváraikban, hogy osztják meg egymás
között a munkát; megleste őket örömükben, indulataikban, hovatovább
szinte tudni vélte, mikor haragszik, minek örül a méh. Szárnyuk
zenéjéből természetrajzi törvényeket vont le. Megkülönböztette a
döngécselést a dünnyögéstől, a zsongást a zümmögéstől. Meg mást
jelentett neki a zizzenésük, búgásuk, éneklésük. A méh Zsuzsika szerint
nem oknélkül változtatta a hangját. Úgy vélte a leányka, hogy az ő kis
kedvencei egész máskép viselkednek, mikor betér a méhesbe, mint mikor
távozik onnan. Ha figyelte őket a kaptár ablakán át, szorgalmasabbaknak
tetszettek, mintha csak a kedvébe akartak volna járni…
Nem lehet tudni, hitelesek voltak-e a leányka megfigyelései, – az
azonban bizonyos (az udvar népe nem egyszer megcsudálta), hogy a méhek
ismerték a Zsuzsika hangját, megértették némely szavát s teljesítették
akaratát.
– Jertek méhecskék hozzám és daloljatok nekem.
S a méhek lágyan zsongva, döngicsélve gyülekeztek, apró rajokban
körülrepdesték a leány fejét, cifra vonalakat rajzoltak a levegőbe, a
bátrabbja megült pihenni a Zsuzsika kezén vagy arcán, különösen a száját
szerették. Lehet, hogy virágkehelynek nézték s csakugyan édesnek érezték
kedvencük ajakát… Megesett néha, hogy egy-egy ügyetlen állatka
belegabalyodott a Zsuzsika hajába s vészes zizegéssel segítségért
kiabált.
Ezeket a kis élhetetleneket leszidta Zsuzsika, miután nagy üggyel-bajjal
kiszabadította őket haja hullámaiból.
… Beszélt a méhekkel, mintha csak lelkük és értelmük lett volna,
nevetett rajtuk ha megcsiklandozták a fülét s szomorkodott, ha egy-egy
kis védence – gyakran megtörtént – megsebesülve, tört szárnyakkal
vergődött haza s mintegy segítséget keresve nála, ölébe ejtette magát.
Egyszóval szerette a leány a méheket, együtt érzett velük s biztosan
tudni vélte, hogy azok viszontszeretik őt.

III.
Egy szép májusi napon megrövidítette Zsuzsika az ő méhecskéit. Nem
töltött közöttük csak egy pár percet, csalogatta a verőfény és a
természet üde illata az erdő felé.
Már vagy száz lépésnyire haladt a méhestől, amikor észrevette, hogy
három méh ott kóvályog a feje fölött. Élesen, veszekedésszerűen
zizegtek, tehát haragudtak.
Mit akarhatnak tőle? Miért neheztelnek?…
A kisleány átmászta a parkot szegélyező árkot s nekivágott a rétnek,
amelyen túl az erdő terpeszkedett.
– Szedjetek mézet kis bolondok, ne kavarogjatok a fejem felett, mikor
csupa édes virág a rét.
A méhek nem szálltak le a virágra, követték a leánykát, lépést sem
tágítva tőle. Zsuzsika nagyon csodálkozott rajtuk. Eleinte csudálkozott,
később meg is haragudott rájuk, hogy alkalmatlankodtak neki.
– Hess méhecskék, ne zúgjatok most a fülembe, menjetek haza, csendet
akarok.
A méhek följebb röppentek, de csak nem hagyták ott Zsuzsikát.
Beszállottak vele az erdőbe…
A leány virágot szedett. Egy fiatal bokor árnyékában egész csokorra való
ibolyát fedezett fel. Leguggolt s szorgalmasan aratta a bokoralji kék
virágot. Arca kigyúlt. A föld és virágillat megrészegítette, keble
gyorsan pihegett, mint két fáradt fehér galamb. Melege lett. Kikapcsolta
blúzát.
Egyszerre megrebbent a leány. Valami nesz csapódott a füléhez.
Felszökött térdéről, hogy kikémlelje a száraz gallyak reccsenésének az
okát. Őz-e vagy ember? Mindenesetre visszakapcsolta blúzát, szégyelte
volna meztelen nyakát talán az őztől is…
Zsuzsika szempillantás alatt felfedezte, amit keresett. Alig tíz
lépésnyire tőle, egy magas nyulánk férfi vált ki egy hatalmas tölgy
törzse mögül. Mosolygott.
A leány fülig pirult. (Most meglátta az a rút férfi az ő meztelen
vállát! Megleste őt.) Zsuzsika nem tudott szóba kapni, olyan gyáva volt.
Pedig haragudni akart, de nem tudott.
Helyette a kísérete haragudott, a három kis méh. Egész észrevehető volt
a zúgolódásuk. Nekivágtak a férfi arcának egy arasznyira, aztán
visszaröpültek kis gazdájukhoz szilajon, dérrel-dúrral szelve a levegőt.
Zsuzsika most nem hallotta őket, csak bámult. Tágranyilt őzszemének
teljes tekintete a férfira riadt. Egy pillanat alatt egész szűz lénye
megtelt a képével… Nem volt az a férfi egy csöppet sem csúnya, sőt igen
szép volt. Erős és barna, szeme áttetsző mint a kristály, éles mint a
sasé. Egész különös lenyügöző tekintete volt…
Nagysokára vége lett a néma igézetnek. Megszólalt a férfi.
– Jó reggelt kis kisasszony. Ibolyát szedett?
– Igen…
– Segíthetek magának?
– Nem…
– Bizonyára, mert nem tudja ki vagyok. Bemutatom magamat.
A férfi gyors lépésben közeledett a leányhoz.
– Zombory Ervin gróf vagyok… Kihez legyen szerencsém? – Kezét nyújtotta
s gyönyörködő mosollyal nézett le a leányra.
A három méh keresztül-kasul cikkázta a meg fogyott teret a leány és a
férfi között.
Zsuzsika megmondta a nevét.
– Jánoky Zsuzsánna a nevem.
– Ah!
Csalódottság, illetve sajnálkozás sötétlett a férfi arcán.
A leánynak erre föltámadt eredendő faji büszkesége. Gyönyörű tündérfeje
hátracsuklott, úgy kérdezte fennen:
– Nem tetszik magának a nevem? Pedig van olyan hangzása, mint a
magáénak.
A férfi belesuhintott a levegőbe. Kelletlenül mondta:
– Hisz épen ez az… Jobb szerettem volna, ha nem az, aki.
Ezen már csudálkozni kellett, olyan furcsa volt. Egyszeribe
visszazökkent istenadta egyensúlyába a természet egyszerű gyermeke.
Elkacagta magát.
– Hát kinek szeretett volna? – kérdezte gúnyosan.
– Kevésbé előkelőnek… Egyszerűen Varga vagy Kovács Zsuzsikának.
– De mért? De mért? – S folyvást kacagott a leány. Gerlicetorkából üdén
csengett a szíve zenéje s kacagásra bírta az elszontyolodott férfit is.
Kettesben nevettek. Egymásnak és egymáson. Közös összeölelkező jókedvük
végkép megszüntette a köztük fennálló távolságokat.
– Azt kérdezi miért? – mondta a férfi, miután nagysokára elkomolyodott.
– Hát csak azért, mert szerettem volna magának valamit mondani.
– Mit?
– Olyasmit, amit rögtön megmondhattam volna Varga Zsuzsikának, de egy
Jánoky-leánynak nem igen mondhatok el.
– De miért, miért?
A kíváncsiság szinte plasztikusan domborodott ki a leány érzékeny,
minden benyomást apróra visszatükröző arcvonásain.
A leányka megvonogatta gömbölyű vállát. A természetet imádó nagyapa
unokája a maga tökéletes eredetiségében tündökölt most a nagyúr előtt.
– Nem tud világosabban és okosabban beszélni?
A büszke hang és a ragyogó gyermek szépsége mellbelökte a majoreskót.
Hisz ez valóságos tünemény, ez a leány! Ennek semmi sem imponál,
konvenciók ezt nem nyügözik. Milyen csuda, milyen édes egy ilyen szűz
lélek! Beh szép volna egy hosszú, hosszú séta, egy élethossziglani
mulatozás ilyen neveletlen tündér oldalán!
Csak gondolkozott a férfi, de gondolatának egy szilánkja azért szóra
vált az ajakán.
– Zsuzsika – kezdte merészen.
A leány csöppet sem sértődött meg a bizalmas megszólítástól.
– Nos? – kérdezte pajkos hangon.
– Zsuzsika, én meglátogatom magukat.
– Éljen – örvendezett a leányka. – Stanci néni, tekintve, hogy gróf,
tizenkét tál étel helyett huszonötöt fog magába tömni.
– Hohó…
– Ne hohózzon, mert az ellen hiába evickél.
A férfi egész odalett a gyönyörűségtől.
– Zsuzsika, Zsuzsika, Zsuzsika! – kacagta ki a leányka nevét
háromszorosan csak úgy értelem nélkül, mert minden értelme belefult
fiatal lelke őszinte érzéseibe. Világéletében sem volt neki ilyen tiszta
öröme.
A leány versenyt nevetett vele.
– Miért mondja a nevemet háromszor? – kérdezte. – Most már meg olyan
nagyon tetszik a nevem?
– Nagyon tetszik.
– Stanci néni – csacsogta a leány – néha Zsuzsellának szólít, de ezt
megtiltom magának, kikérném magamnak e bizalmaskodást.
– Zsuzsella, – ingerkedett a férfi, – Zsuzsella, Zsuzsella!
A leányka haragra lobbant. Földhöz vágta nagy fáradtsággal összeszedett
ibolyacsokrát.
– Hallja, nem ért magyarul?!
Zombory észretért. Letérdelt a fűbe s összeszedte a kis leány szétszórt
ibolyáit.
– Zsuzsika, megfeledkeztem magamról, bocsásson meg nekem.
Zsuzsika kacagva fogadta a virágot.
– Hiszen jó, nem haragszom. Mikor jön el?
– Mikor jöjjek?
– Most.
A férfi gyáván mosolygott.
– Mit fognak otthon szólni, hogyha így állítunk be kettesben? Zsuzsika,
– folytatta a férfi, – én azt javaslom: szabályszerű statsvizitet csapok
maguknál, tegyünk akkor úgy, mintha sohase láttuk volna egymást.
– Oh?…
– Nos?…
Zsuzsika ismét a fűbe vágta az ibolyáját.
– Hogy tételezhet fel rólam ilyet?…
– Milyet?
– Hogy én alakoskodjam? Mit gondol maga?
A férfi elszégyelte magát.
– Menjünk!…
A majoresko képtelen volt az akaratával szembeszállani. Mint egy jámbor
ló, hűségesen kocogott a leány mellett s teleszítta lelkét annak
rapszódikusan csapongó, édes csicsergésével, hogy egész valója csupa
zenével telt meg, mire a szögleteskezű, csontos Stanci néni elé került…
– Zombory Ervin vagyok, kezét csókolom a nagyságos kisasszonynak.
Stanci néninek mind a húsz ujja kétfelé kívánkozott, meglátván a
gondjaira bízott leányt a csélcsap hírű szomszéd nagyúr társaságában.
Kihegyesedett a nyelve, mint a tőr, hogy belevágja a majoresko szíve
közepébe, – de mégse szúrta le nyelvével a délceg nagyurat, – utolsó
pillanatban megjelent előtte a nagyapa szelleme s ködujját intőleg
ráemelte:
– Ne bántsd a gyermeket! Ne neveld le lelkéről a zománcot…
Csak akkor jutott eszébe, mikor a híres vendég eltávozott volt, hogy
nini, még mindig kurta szoknyát visel az ő Zsuzsellája, holott egy
leány, aki ismeretségeket köt az erdőkön szép majoreskókkal. bőven
megérdemli a hosszú ruhát.

IV.
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Apró regények és esetek - 06
  • Parts
  • Apró regények és esetek - 01
    Total number of words is 3824
    Total number of unique words is 2090
    28.8 of words are in the 2000 most common words
    41.0 of words are in the 5000 most common words
    47.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Apró regények és esetek - 02
    Total number of words is 3820
    Total number of unique words is 1918
    32.7 of words are in the 2000 most common words
    45.3 of words are in the 5000 most common words
    52.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Apró regények és esetek - 03
    Total number of words is 3856
    Total number of unique words is 1875
    32.7 of words are in the 2000 most common words
    45.9 of words are in the 5000 most common words
    53.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Apró regények és esetek - 04
    Total number of words is 3881
    Total number of unique words is 1946
    30.9 of words are in the 2000 most common words
    43.6 of words are in the 5000 most common words
    51.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Apró regények és esetek - 05
    Total number of words is 3810
    Total number of unique words is 1983
    32.0 of words are in the 2000 most common words
    43.2 of words are in the 5000 most common words
    50.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Apró regények és esetek - 06
    Total number of words is 3947
    Total number of unique words is 1930
    31.1 of words are in the 2000 most common words
    43.2 of words are in the 5000 most common words
    49.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Apró regények és esetek - 07
    Total number of words is 3901
    Total number of unique words is 1916
    31.5 of words are in the 2000 most common words
    44.4 of words are in the 5000 most common words
    50.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Apró regények és esetek - 08
    Total number of words is 4008
    Total number of unique words is 1809
    32.6 of words are in the 2000 most common words
    45.0 of words are in the 5000 most common words
    52.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Apró regények és esetek - 09
    Total number of words is 3958
    Total number of unique words is 1976
    32.1 of words are in the 2000 most common words
    43.0 of words are in the 5000 most common words
    49.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Apró regények és esetek - 10
    Total number of words is 3928
    Total number of unique words is 1897
    30.1 of words are in the 2000 most common words
    42.3 of words are in the 5000 most common words
    49.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Apró regények és esetek - 11
    Total number of words is 3879
    Total number of unique words is 1882
    30.0 of words are in the 2000 most common words
    42.7 of words are in the 5000 most common words
    48.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Apró regények és esetek - 12
    Total number of words is 3726
    Total number of unique words is 1806
    31.0 of words are in the 2000 most common words
    42.9 of words are in the 5000 most common words
    48.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.