Álomvilág: Elbeszélések - 02

Total number of words is 4046
Total number of unique words is 1728
36.5 of words are in the 2000 most common words
48.1 of words are in the 5000 most common words
55.2 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
dolgokat!… Mulatnál, hogy ha hallanád.
– Te mulatsz – szólt Inicza. – Én pedig félek, remegek. A vihar egész
nap bömböl ablakom alatt.
– Ej, a vihar csak a nagy hajókat bántja; a vihar nem bántja a kis
embereket.
– De vannak asszonyok, a kik a napfényen élnek. Kalárist hordanak a
nyakukban, virágot az övükben, s napestig csak tánczolnak. Én is
szeretnék tánczolni, mert én is fiatal vagyok.
A halász kimeresztette a szemét.
Aztán sokáig gondolkozott, mint szegény ember szokta, ha okosat akar
mondani.
– Tudod mit, Inicza, mondok neked valamit. Nem most jutott ez az
eszembe, mert a Dsin már telebeszélte a fejemet. Hát csak azt mondom
neked, Inicza: ha itt maradsz, ha elmészsz, ez a kis kunyhó a tiéd. Ha
megelégszel vele, mindig szeretni foglak; ha itt hagynád, rajta leszek,
hogy elfelejtselek. És ha úgy fordulna a dolog, hogy elhagynál és aztán
később visszajönnél hozzám, én akkor sem fogom előled bezárni az ajtót.
Mert szeretem szemednek édes ragyogását s megszoktam csöndes szódnak
szelid harangozását. De, tudd meg, hogy ha elhagynál, mégis csak hiába
jönnél vissza, mert akkor te az én szómat meg nem hallod többet soha.
Jöhetnél, mehetnél, fedeledet és kenyeredet megtalálnád, de engem nem
találnál meg többet. Érted mi az, hogy: soha?! Hát csak ezt mondom
neked, Inicza; és hogy ne beszéljünk többet erről a bolondságról.
Aztán megtöltötte a pipáját s valami halásznótát kezdett dúdolni. Inicza
nem szólt semmit. Levetkőzött, keresztet vetett magára, elmondta esti
imádságát, bebujt az ágyába, s igy suttogott magában:
– Istenem, milyen jó azoknak az asszonyoknak, a kik a tengeren túl
laknak!

II.
– Jó napot, jó napot – szólt a tengerész, és megállott a parányi ablak
előtt.
Inicza elpirult a haja gyökerétől a lábujjai hegyéig, és csak susogta,
hogy:
– Jó napot.
– Mit csinálsz, szép asszony? – kérdezte a tengerész.
– Ápolom a szegény kis vak fiut – szólt Inicza, és fölnézett az égre.
– Ereszsz be – szólt a tengerész. – Majd beszélgetek veled a tengeren
túlról.
– Nem lehet – felelt Inicza. – Az uram nincs itthon.
– Csak nem akarod, hogy nevessenek rajtad?! – szólt a tengerész. – Ez
nem igy szokás nálunk, a tengeren túl.
– Minálunk igy szokás – hebegett Inicza.
– Ugy látszik, félsz tőlem, Inicza.
– Én nem félek se a széltől, se a vihartól. Ha azt hiszed, hogy félek,
hát gyere be.
A tengerész beljebb került. Beleült a halász székébe, ivott a halász
butykosából, aztán körül nézett:
– Nem pipázik az urad? – kérdezte.
– De igen – felelt Inicza s megtöltötte a halász pipáját. A tengerész
rágyujtott és pöfékelni kezdett.
– Hm. Egy kicsit szegényesen vagytok – szólt aztán, végig tekintve a
szobán.
Inicza megint elpirult.
– Az ám – felelt. – Hanem beszéljünk másról. Mondd el, minő világ van
túl a tengeren?
– Tudod mit? Nézd meg. Holnap indul a hajó.
– Az nem lehet – felelt Inicza. – Ápolnom kell a szegény kis vak fiut.
A tengerész nevetett. Ő tudta, hogy minden lehet, s tudta, hogy mit
beszél.
– Ugyan ne tréfálj! Nem születtél te betegápolónak. Ej, nézz a tükörbe!
A fejed szebb, mint azoké a lányoké, a kik előtt a kigyók szerelmi
kínban hánykolódnak, és két szemed világit, mint az örök lángok
Parsvanath templomában. Mire való a fosztott selyem, ha nem arra, hogy
téged övezzen?! Mire való a napfény, ha nem arra, hogy te rád
mosolyogjon?! És te daróczruhában jársz; fekete, csúf, hideg világban
élsz; leányos karoddal másnak a porontyát emelgeted; és mig a hozzád
hasonlókat éjjel zeneszó kelti fel boldog szenderükből, neked a szél
fütyöl szerelmi éneket.
Inicza hallgatott. Nem értette egészen ezt a sok szó-beszédet, de a mit
megértett belőle, az éppen elég volt neki.
– Hallgass rám – folytatta a tengerész. – A merre én megyek, ott az ég
csak mosolyogni tud, s a levegő illatokkal teli. A nap melege lágy, mint
lányka ölelése, s a szellő csak reggel játszik a szép asszonyok hajával,
mert délre már meghal a sok gyönyörüségtől. Hajnali álmodban láthattad
néha ezt a csoda-tájt. A virágok ott nagyobbak, mint magad, s biboros
kelyhükben arany tollu madár csattog szerelmi dalt. Az édes vizek sima,
mozdulatlan tükörén, óriási lótusz-oszlopok között, karcsu nimfeák fehér
napernyői alatt, hattyu-kisasszonyok sétálnak, s a partról
márvány-lépcsős, apró paloták kandikálnak a vizbe, hogy megláthassák
benne magukat. Odább, a fehér paloták mögött, fügefa-liget árnyékában
virit a Csampa nagy, sárga virága, a melyet félve kerül el a méh, mert
méze oly édes, hogy meghalna tőle… Ott járnánk ketten palankinban.
Fátyolba burkolnálak és selyembe, s elvinnélek Parsvanath templomába,
megesküdni a mindenütt jelenvaló előtt, hogy örökkön foglak szeretni.
Este pedig… de te nem tudod, milyen ott az este. Ó, nem ez a gyalázatos
feketeség!… A nap bengáli tűzben foszlik szét, s egyszerre a helyén egy
roppant vörös hold úszik a szemhatáron; majd felszökik az égre s
ezüstösre válik; világával elárasztja egész keletet, melynek halálra
sáppasztja minden csillagát. Csak nyugaton reszket még fehér tűzben a
szerelmesek csillaga… A tó zöld fényt kezd játszani, s ebben a
pillanatban a parton kigyulnak a tarka kerti lámpások. Megszólal a
sokszarvu duda, a csimpolya, s a csöngetős dob. És mi lemegyünk a
kivilágitott romok közé, a guzerate-i fejedelmek kertjébe, tánczolni a
holdfényen, íves lámpások között. Mondd, akarod?
Inicza megrettent. Mintha álmából riadt volna fel.
– Nem lehet – szólt. – Nekem a szegény kis vak fiut kell ápolnom.
– Bolond vagy! Itt akarsz megvénülni?! Ne tétovázzál sokat. A hajó
holnap indul.
Letette a pipáját, felállt és körülkarolta a reszkető Iniczát.
– Ha nem jössz, viszlek – s belé lehellte a szót az asszony fülébe.
– Megyek – suttogta Inicza.

III.
– Egy harapás bagó többet ér, mint minden asszony a világon – szólt a
tengerész.
– Az ám – felelt a fűtő. – Egy asszony nehezebb teher, mint tiz rakomány
rizskása.
– Hej, ha én most elmehetnék a Kolibrik szigetére! – sóhajtott a másik.
Felállt és ki akart nyujtózkodni. De magasabb volt, mint a lebuj fala.
Hát csak visszaült szépen.
– Miért is czipelted magaddal ezt az asszonyt? – kérdezte a fűtő.
– Magam sem tudom – felelt a tengerész. – Rám jött a bolond órám. Tudod,
volt már nekem szeretőm mindenféle fajta. Fehér, fekete, rézbőrü,
olajbarna. Őszi baraczk illatu és hajókenőcs szagu. Selymes haju,
hattyunyaku és olyan, a melyiknek a méh utána ment, mintha virágnak
hinné. De szomorú szeretőm nem volt még soha.
– Pajtás, én csak azt mondom neked, hogy gondold meg jól a dolgot.
A tengerész szót fogadott a fűtőnek, s az egész úton, míg hazafelé ment,
azt mondogatta magában:
– Lássuk csak… lássuk csak…
Inicza kint várta a küszöbön. A többi utczaajtóban festett lányok
állottak. De Inicza nem látta a festett lányokat; folyvást arra felé
nézett, a honnan a tengerésznek kellett jönnie.
Lassan jött, mint egy terhet hordó bárka. Mikor a küszöbhöz ért, Inicza
a nyakába borult, rá mosolygott, és azt kérdezte tőle:
– Nem ülünk ketten palankinba?
A tengerész nem felelt. Egyre azt hajtogatta magában:
– Lássuk csak… lássuk csak…
De Inicza nem hagyta abba.
– Mikor megyünk – kérdezte – a fügefaligetbe, a hol a Csampa nagy, sárga
virága nyílik, melynek méze oly édes, hogy a méh meghal tőle?
A tengerész ránézett.
– Mondd, asszony – szólt aztán – hallottál-e valaha tengerészt
káromkodni?
– Nem, nem hallottam – felelt Inicza. – Mondd, hogy’ káromkodik a
tengerész?
– Igy ni – és megmutatta.
Inicza elpityeredett.
– És most azt mondom, asszony, hogy hagyj engem békében.
Aztán megint hozzáfogott, hogy gondolkodjék. Egész este mondogatta
magában, hogy:
– Lássuk csak… lássuk csak…
Másnap nagy vigan indult utnak. Azt mondta Iniczának, hogy:
– Hozok neked aranyba foglalt páva-csontot, mert az szerencsét hoz.
Inicza egész nap várta, de csak nem jött haza.
– Majd hazajön éjjelre.
De csak nem jött az. Se éjjel, se reggel, se másnap, se harmadnap.
Inicza félt. Kiállott az utcza-ajtóba, s elkezdte kérdezgetni a
járókelőket:
– Nem láttátok az uramat, a tengerészt?
Egy ember aztán megmondta neki:
– Hol van az már! Azóta közel jár a Kolibrik szigetéhez.
Inicza lerogyott a küszöbre és zokogásra fakadt. Mert az asszonyok az
ölelés után mégis csak a siráshoz értenek legjobban.

IV.
Három nap, három éjszaka sirt. Egyszerre csak azt hallotta, hogy valaki
igy szól a szobájában:
– Ó te szegény kis féreg!
Inicza felnézett. Egy festett leány állott előtte.
– Ki vagy, te festett leány? – kérdezte Inicza.
– Én Káma isten szolgálója vagyok.
– Mi a neved?
– Délignyitónak hivnak.
– Nagyon sajnálsz?
– Nagyon sajnállak.
A mire Inicza már megint sirni kezdett.
– Tudom én, hogy mi ez – szólt Délignyitó. – Engem is elhagyott az első
szeretőm. Az katona volt. Már nem emlékszem, hogy szőke volt-e, vagy
barna. De vörös zubbonya volt, fekete zsinórral.
– És nagyon szeretted?
– Az ember bolond, a mig fiatal – szólt Délignyitó.
– Az ember bolond, a mig fiatal – sóhajtott Inicza.
– Azért nem kell kétségbeesni – vigasztalta Délignyitó. – Szép vagy.
Olyan szép, hogy ha hozzáérsz a lábujjaid hegyével, az Aszoka fának
tüstént kinyílik minden virága. Tested oly puha, mint a selymes bőr egy
három napos elefánt orrmányán, nyakadnak lótusz illata van, s arczocskád
olyan szelid, mint a hold. Majd ki foglak festeni. Megtanitalak a
hatvannégy művészetre, hogyan kell a férfiakat elcsábitani, megtanitalak
a hatvannégy tudományra, hogyan kell őket szeretni, s megtanitalak a
hatvannégy bölcseségre, hogyan kell őket kijátszani. Akarod?
– Nem.
– Bolond vagy. A férfiak arra valók, hogy elcsábitsuk, szeressük és
kijátszszuk őket. A férfiak gonoszak. Ha tudatlan vagy, kiszivják a
mézet ajkadról és odább mennek. Hallgass rám. Én ismerem a férfiakat.
– Van egy férfi, túl a tengeren – szólt Inicza – a ki nem gonosz. Ahhoz
akarok visszamenni.
– Miért hagytad el?
– Tánczolni akartam a holdvilágnál.
– És eljöttél a tengerészszel?
– Nem. Ő hozott el.
– És most vissza akarsz menni?
– Vissza.
– Fogadj szót. Maradj itt. Ez a táncz és a holdvilág országa. Majd
találsz egy férfi helyett százat.
– Nekem ő kell. Mások nem kellenek.
– Hát szereted?
– Nem tudom. De vissza akarok menni hozzá. Ő megmondta, hogy
visszamegyek hozzá.
– S hogy’ mészsz keresztül a tengeren?
– Addig könyörgök az utszélen, mig találok egy jó embert, a ki haza
visz.
– Ó, te szegény kis féreg! Te még nem tudod, hogy nincsenek jó emberek…
De talán vannak jó asszonyok – szólt aztán.
Mert látta, hogy Inicza arczán patakzott a könny.

V.
A halász bárkáján ült és a fekete vizet nézte. A hová nézett, mindenütt
egy-egy hullám született. A hol előbb még forgatag volt, a víz magasra
szökkent; valami titokzatos erő utját kereste kifelé a mélyből. A hullám
egy pillanatig dagadt, tornyosodott; neki indult, hogy eláraszsza az
egész világot, aztán összeesett, hogy örökre megtörjön. A halász fáradt
volt. Felhúzta a hálóját és elment haza.
A hogy’ benyitott a sötét szobába, a vak fiu megszólalt kis ágyából:
– Apám, itt van a forró kezü asszony.
– Álmodol, kicsi fiam – felelt a halász.
– Nem, nem álmodom. Ott ül a sarokban, a hol csöndesség van.
A halász oda nézett s meglátta Iniczát. Inicza térdeire könyökölve, a
kecskelábu széken ült, s két tenyerébe támasztotta az arczát. Sirt.
– Apám, én félek – szólt a vak fiu.
– Ő nem bánt téged – felelt a halász.
– Tudom. Ő jó. De az arcza csupa viz, s én megfáztam, a mikor
megcsókolt.
– Meg kell mondani a leánynak, hogy vessen neki ágyat a kis kamarában.
Ha akar, egyék és igyék.
Aztán a hálója után látott s nem jött vissza sokáig.
Inicza bement kamrájába és kibontotta szép selyem haját.
– Vajon tudja-e még a Víg halász nótáját?! – kérdezte magában.
Másnap az egész part-vidék elindult czetfogásra. A halász hét nap, hét
éjjel volt oda. Mikor haza tért, azt kérdezte a kis vak fiutól:
– Jól vagy, kicsi fiam?
– Ő inget szőtt nekem – felelt a vak fiu.
– Beszélget veled néha?
– Sokszor. Mikor megmosdat és megfésül, folyvást beszélgetünk.
– Mit beszéltek egymással?
– Azt mondta, hogy édes, kedves vagyok.
– Beszélj vele máskor is.
Hanem azért ő nem szólt Iniczához.
Egy éjszaka a vak fiu felriadt álmából.
– Mi bajod, kicsi fiam? – kérdezte a halász.
A fiu sirva fakadt.
– Add ide a kezed. Rosszat álmodtam.
– Mit álmodtál?
– Azt álmodtam, hogy ránk tört az ár. A viz nőttön nőtt a szobánkban;
utóljára már a nyakamig ért. Felkaptál a karodba és magasra tartottál.
Aztán lassankint leapadt az ár, de a forró kezü asszonyt magával vitte.
– Fordulj, kicsi fiam, a másik oldaladra. Ne félj, nem bánt bennünket a
víz. A víz a mi legjobb barátunk.
– Miért nem beszélsz soha a forró kezü asszonynyal?
A halász nem felelt.
– A forró kezü asszony jó, és imádkozni tanitott engem – szólt a vak
fiu.
A halász sokáig gondolkozott.
– Kérdezd meg tőle – szólt – hogy hol hagyta a gyűrűjét, a mit, négy
esztendeje, Szent Bálintkor vettem neki?
– A gyűrűjét?
– Igen, a gyűrűjét.
Inicza másnap ablakánál ült s kinézett a végtelen tengerre. A kakukk-óra
egyhanguan kopogta:
– Kinn van, kinn van.
– Vajon tudja-e még a Víg halász nótáját? – kérdezte magában Inicza.
Egyszerre az ágyból megszólalt a kis vak:
– Azt kérdezte, hogy hol hagytad a gyűrűt, a mit, négy esztendeje, Szent
Bálintkor vett neked?
Inicza olyan fehér lett, mint maga a lótusz-virág.
– A tengerbe ejtettem – szólt. – De meg fogom keresni.

VI.
A vak fiu egyedül volt a házban.
Eleinte nem akarta hinni, hogy magára hagyták. És egy párszor
megszólalt:
– Kis anyám!… Kis anyám!…
De senki se felelt neki. Szepegett és bebujt a dunyhája alá.
Egyszerre nagy járás-kelés támadt a szobában. Mintha valami nehéz dolgot
hoztak volna a házba.
Megint elkezdett siránkozni, de rákiáltottak:
– Hallgass, ne költsd fel!
Később az apja szavát hallotta:
– Ó Dsin! Miért is hallgattam rád?!
Utóljára megtudta, hogy a forró kezü asszony nem mosdatja, nem fésüli
meg többet, s hogy az a kéz most már hideg.
* * *
– Apám – kérdezte nagysokára, mikor a halász ujra szóba állott vele –
kis anyám nem volt beteg, mért kellett kis anyámnak meghalnia?!
– Gyerek nem tud ahhoz – felelt a halász. – A nagyok se értik azt
egészen.


NINIVE PUSZTULÁSA.

I.
Élt Ninivében, Jérib király uralkodása idején, egy szőke leányzó, a kit
úgy hivtak, hogy Lilith.
Lilith a felső városban lakott, malakhit-kőből épült, hűvös palotában.
De azért ismerték őt az alsó városban is. És mikor, estenden,
rózsa-szekerén, melyet négy fehér leopard húzott, kihajtatott a
thuja-ligetbe: a mezitlábosok kiállottak az utcza-ajtóba és így
beszéltek róla:
– Ez Lilith, a ki közülünk való.
Az öreg asszonyok pedig, a kéklő és pirosló házak tetőzetén üldögélve,
sokáig követték a tekintetükkel, s így emlegették:
– Nemrég rongyoska volt s piszkos, mint a szegény ember malacza; most
mindennap új rózsaszekér kell neki. Hét kertész, hét bognár sürög érte
folyvást, hogy a harmat meg ne rontsa lába fehérségét.
Az öreg emberek okosabbak voltak s nem szóltak semmit. Csak ennyit
gondoltak magukban:
– A Lilith lába nem arra való, hogy járjon vele. A Lilith lába arra
való, hogy játszszék vele az ember.
Csak gondolták ezt, mondom; szólni nem szóltak semmit. De azért ők is
utána néztek a rózsaszekérnek.
A gazdag emberek mindig többet szoktak tudni, mint a szegények;
tudományosabbak voltak a régi időkben is. S ha az alsó városban csak
annyit tudtak Lilithről, hogy rózsa-szekéren jár, a gazdagok tudták azt
is, hogy miért jár rózsa-szekéren.
Lilith azért járt rózsa-szekéren, mert Lilithnek nagyon szép szeme volt.
A legöregebb niniveiek sem emlékeztek tündöklőbb szempárra. Olyan volt
az, mint két meleg fényű, mély tüzű zafirkő; a ki bele nézett a
rejtelmeibe, lehunyta a szemét, s aztán zafirkéknek látta az egész
világot.
Az emberek bolondok voltak már az ó-korban is. A felső városban, a ki
csak kezét-lábát birta, veszkődött ennek a kék fénynek a sugaraiért.
De Lilith csak három embert szeretett: a tudós Abiront, a vitéz Dáthánt
és a kis Mikimókit.
Mikimókit azért szerette, mert a Mikimóki apjának négy tornyocska volt a
házán, mint a fővezérén. Lilith nagyon szeretett volna ebbe a házba bele
költözködni, de különben is kedvelte Mikimókit, mert Mikimókinak soha se
volt egyéb gondja, mint hogy neki a kedvében járjon.
Nagyon derék gyerek volt ez a Mikimóki, csak egy hibája volt. Ha nagyon
megharagudott valamiért, vagy nagyon megnézett valami fehérszemélyt,
egyszerre csak összeesett s eltört. Úgy kellett aztán nagynehezen
összeragasztgatni.
A vitéz Dáthán már egészen más fából volt faragva. A vitéz Dáthánt azért
szerette Lilith, mert egyszer azt álmodta róla, hogy egy oroszlánnak
szétszakitotta az állkapczáját. A vitéz Dáthán soha se mondta meg, hogy
igaz volt-e ez az álom vagy sem?
Végre a tudós Abiront azért szerette, mert ez mindig okos dolgokról
beszélt neki.
Abiron ismerte a csillagok járását, a füvek gyógyitó erejét, s tudta,
hogy vannak más világok is a thuja-ligeten tul. Meglehet, a madarak
beszédét is értette. Madarakkal beszélni ugyan senki se látta, de annál
többet látták beszélgetni magában, s ezért nagy tiszteletben állott.
A tudományt nem lehet véka alá rejteni, s Abiron szeretett Lilithtel is
tudós dolgokról beszélgetni. Nagyon komoly ember volt, s Lilith sokáig
el tudta hallgatni.
Az igaz, hogy nem egyformán hallgatta. Néha, a legbölcsebb beszédek
alatt, csak nevetett, s azt mondta, hogy mindez ostobaság; viszont, más
dolgok hallatára, a száját is eltátotta, olyan szent félelemmel
hallgatott. Ilyenkor közelebb könyökölt a tudós Abironhoz, s fülelt,
mint a házi nyulak, mikor odakinn esik.
Abiron igen nagy tudós volt, de azt soha se tudta kitalálni: miért nevet
Lilith az egyik tudós dolgon, s miért csodálkozik el úgy a másikon?
Ezt a három embert szerette Lilith, s ennek a három embernek engedte
meg, hogy elkisérhessék, mikor estenden kihajtatott a thuja-ligetbe.
Ezek voltak kiséretében akkor is, mikor történetünk kezdődik.
Szép, kora nyári alkonyat volt; a felső város, mely átaludta a tikkasztó
délutánt, kezdett megmozdulni. A szökőkutak vidámabban csobogtak; a
szekér-hajsz megindult.
Még világos volt, de az alsó város fölött már csillagok ragyogtak.
Orgona-illat árasztotta el a langyos levegőt, s a liget felől friss
szellő kezdett lengedezni.
Lilith, rózsapárnáin, álmosan nézte a hátrafelé illanó czédrusokat. A
leopardok vigan siklottak tova az alsó város felé; a négy fekete-pettyes
szürke mén, mely az urfiakat vitte, alig tudott lépést tartani velök.
Az alsó városban már szünetelt a munka. Az iparüzők félretették
szerszámjaikat, s kiültek a pitvarajtóba vagy a házak tetejére, minden
rendü cselédjeikkel, a kik nagyokat hallgatva nézték a czédrusfasorban
tovarebbenő fura fogatokat, a némberek ruháin elpocsékolt kincseket, meg
az egész ember- és állatseregletet, mely mind e némberek körül sürgött,
forgolódott.
Az irigység az egyetlen érzés, a melynek nincs zenéje. A környéken
elhallgatott minden hang, hogy helyet adjon egy ismerős lármának,
melyben a kocsidübörgés lassankint mindent elnyomott: ostorpattogtatást,
kurjongatást s a sok mindenféle állat bőgését, nyihogását. Az alsó város
néma tisztelettel hajolt meg a felsőnek a zsivaja előtt.
Csak a vásártér felől hallatszott egy különös, idegen zaj. Valami
hosszas, vajlogató sirám, melyet mintha a tömeg bruhahája kisért volna.
S minél közelebb értek a thuja-ligethez, ez a hang annál inkább
erősbödött. Lilithnek úgy tetszett, mintha egy megbőszült sakál
orditását hallaná, vad röhejjel keverten, mely néha tulharsogta a
panaszos hangokat. Nyilván a vásártérről jött a lárma.
Lilith pávatoll-legyezőjével megcsiklandozta a kis fekete
kocsist; a négy leopárd megállott. Az urfiak ijedten ugráltak le
elefántcsont-szekerükről; azt hitték, valami baj történt Lilith-tel.
– Micsoda lárma az? – kérdezte Lilith.
– Micsoda lárma az? – kérdezte Abiron, Dáthán és Mikimóki, háromfelé
szaladva, hogy a föld alól is keritsenek valakit, a ki a vásártér felől
jött.
Egyszeriben megtudták a dolgot, s egyszerre érkeztek Lilith-hez az
ujsággal.
– Egy eszelős az, a ki azt jósolja, hogy vége lesz a világnak.
– Látni akarom az eszelőst – szólt Lilith.
– Elmulasztod a tűzijátékot – vetette ellen Dáthán.
– Az eszelős beszédét nem érdemes hallgatni – jegyezte meg Abiron.
– Fegyver lehet nála – aggódott Mikimóki.
– Akarom – szólt Lilith.
Az urfiak visszaültek a kocsijokra, a négy leopárd a rózsa-szekérrel
kitért a czédrus-fasorból, s a menet megindult a vásártér felé.
Utközben suhanczokkal találkoztak, a kik ugyancsak szedték a lábukat.
– Hová szaladtok? – kérdezte Mikimóki.
– Megyünk a bolondot hallgatni – felelt az egyik suhancz.
– Miért akarjátok a bolondot hallgatni? – kérdezte Abiron. – Bolond elég
van a világon, mindennap hallgathattok akárhányat.
– Szeretünk nevetni – válaszolt a fiu.
Mikor épp be akartak fordulni a vásártérre, egy csoport élemedett ember
jött velök szembe.
– Miféle bolond az? – kérdezte Dáthán.
– Nagyon fura bolond – felelt az egyik öreg. – Sir és könyörög, hogy
tartsunk bűnbánatot. A szakállát tépi, és azt mondja, hogy kő nem marad
kövön Ninivében. Vagy három napja jár ide, s most már nem hederit rá
senki.
A hogy’ bekanyarodtak a térre, meggyőződtek róla, hogy az öreg igazat
mondott.
Az eszelőst már messziről láthatták. Egy dombon állott, s meztelen,
sovány karjait az égnek meresztgette, miközben hosszan siránkozott, mint
egy éhes szamár. Csak egy kis csoport állott körülötte, a kik gúnynyal
és szitokkal illették. A többiek a dolguk után láttak. A. vásárosok,
napnyugta közeledvén, a portékáikat rendezgették, a nép alkudt és vett;
s a kik jó vásárt csaptak, nem igen törődtek a bolonddal.
A tömeg tisztelettel nyitott utat az úri fogatoknak, s a mint közelebb
értek, tisztán hallották az eszelős szavát:
– Térjetek Istenhez! Tartsatok bűnbánatot! Öltözzetek fehérbe s tépjétek
meg ruhátokat! Sirjatok és könyörögjetek, mert jaj Ninivének! Jaj az
anyáknak, és jaj azoknak is, a kik még meg se születtek!
Nagyon sovány volt, és vastag könnycseppek folytak végig az arczán.
– Nini, föld van a szakállában! – vigadott Mikimóki.
– Az ám, szép fekete szakálla van – szólt Lilith.
– Milyen nagy kamasz! – káromkodott Dáthán – és a helyett, hogy
dolgoznék, óbégat!
– Az már igaz, hogy jól meg van teremve – válaszolt rá Lilith.
Ezalatt a tudós Abiron odalépett az eszelőshöz és azt kérdezte tőle:
– Miért ütsz ilyen lármát? Mit akarsz? Ki vagy?
A bolond mindjárt fölismerte a tudós embert aranyos ruhájáról és szóba
állott vele:
– Én próféta vagyok – szólott.
– A nevedet kérdeztem és a nemzetséged.
– Jónásnak hivnak, a nemzetségemet nem ismertem.
– Honnan jössz?
– A köves országból.
– Térj oda vissza és élj ezentul békességben. Láthatod, hogy itt hiába
üvöltesz. Az okos emberek megbotránkoznak a beszédeiden, a léhütők pedig
vigadnak rajtad.
– Engem az Ur küldött! – felelte Jónás.
– A kit te uradnak nevezesz, az nem létezik.
– Én hallottam az ő hangját.
– Álmodtad azt, Jónás.
– Láttam őt a pusztaságban s mikor vihar volt a tengeren. Menekülni
akartam a parancsa elől, de ő kényszeritett rá, hogy engedelmeskedjem
neki. Ő hatalmas és igazságos. Bánjátok meg bűneiteket.
– A bűneinket? Nincsen bűn, Jónás. Azért születtünk, hogy élvezzünk.
– Jaj neked, a ki káromlod őt és neveted parancsait! Látni fogod e világ
pusztulását. Mert bizony mondom neked, ha meg nem tértek, az Ur egy
lehelletére vége lesz Ninivének! Meg fog indulni a föld; halomra fognak
dőlni kupolás palotáitok; kerteiteket, mezőtöket kénköves lángok fogják
megaszalni; kincseiteket mint fövényt hordja el a vizözön, és Ninivéből
nem lesz egyéb, mint egy szörnyüséges iszaptemető. Térjetek Istenhez,
mert vége lesz a világnak!
– Ez a világ öröktől fogva való – felelt a tudós Abiron – s a mi megvan,
nem vész el soha. Csak mi halunk meg, korábban vagy későbben, és mi is
csak átváltozunk. Az okos embernek azonban sehogy sem tetszik ez az
átváltozás, s addig élvezi az életet, a mig teheti. Bizony mondom,
Jónás, csaló vagy te és nem próféta.
– Hordd el magad innen! – kiáltott rá Dáthán.
– Te nagyon piszkos vagy – szólt hozzá Mikimóki.
– Engem az Ur küldött – ismételte Jónás.
Dáthán, haragjában, ki akarta rántani a kardját, de ebben a pillanatban
Lilith megszólalt:
– Elég volt. Bolondotok unalmas. Menjünk tovább.
A kis fekete majom ijedten kapott a leopardok gyeplőjéhez; az urfiak
pedig sietve penderedtek fel a szekerükre.
Aztán hajrá. Megkerülték a Kincses Tornyot s egy vargabetüt irva, kinn
voltak a thuja-ligetben.
Az est megérkezett. A nagy nyárfasor mélye komor volt a szürkület
páráitól, s a tó mentén sorra gyultak ki a szinekben pompázó kerti
lámpások. A szemközt jövő fogatok mind ritkábban és ritkábban
következtek egymásra, s az urfiak háromszor is hallották ezt a mellettük
elröppenő megjegyzést:
– Nini, Lilith csak most jön rózsaszekerén.
De a levegő most is oly édes meleg volt, mint akár az Egymást Kereső
Szeretők éjszakáján. Egy-egy kövér, bársonyos szellő elhozta utánuk az
alsó város orgonaillatát, s néha, két kocsidübörgés lármája közt,
hallani lehetett a távolból az utolsó fülemilék nász-énekét. A tó ezüst
mezején hattyupárok lebbentek tova s a bokrok között szerelmes
fénybogarak kergetőztek.
Lilith egy királynő leereszkedésével engedte át magát a szellő
ölelésének, s álmos szemmel nézte, hogyan üldözi a fénybogár-kisasszonyt
sötét gavallérja. A lárma egyre beljebb költözködött a város felé, s
egy-egy elkésett kocsi nagy sebbel-lobbal suhant el mellettük. A csend,
sejtelmes zümmögéseivel, kezdte elfoglalni éji birodalmát.
Hanem egyszerre a kis szigeten kigyultak a Vaspalota összes ablakai, s
alant, a jázmin-bokrok közt, megszólalt a zene. Lilith oda nézett.
Eszébe jutott, hogy egyszer, régen, ő is ott tánczolt a gyepen,
mezitláb, részeg katonákkal, a kik akkor érkeztek Babylonból.
És révedezve hallgatta a fúvók meg a trombiták lármáját. A harántsip
metsző, éles hangja mintha csak az urfiakat csúfolta volna. Lilith arra
gondolt, hogy az első szeretője egy muzsikus volt, a ki a harántsipot
fútta. Az emberre már nem emlékezett; de a füle most is kikereste a
harántsipot minden zenekarból.
Aztán a zene is elhallgatott, s az előbb elriasztott csend, zizegő
kiséretével, ismét végig vonult a fasoron. A nyárfák össze-összedugták a
fejöket, s temérdek dolgot tudtak elsusogni egymásnak; az úton tücskök
serege czirpelt. És Lilith a párával teli levegőben mintha látta volna
az éjszaka fekete szárnyainak rebbenését.
Ekkor, valahonnan messziről, tompán, fojtottan, valami panaszos sirám
hallatszott, mint egy átható jajkiáltás. Lilithen végig futott a
libabőr.
– Milyen furcsa volna – suttogta, bele nézve az éji homályba – ha
csakugyan vége lenne a világnak!…
Hátra vetette fejét rózsáira, s felnézett a fályoltalan, csillagos
égboltra. A gönczöltől nem messze egy picziny, nyugodt fényü égi test
ragyogott: az ő csillaga volt az.
– Kis csillagom, aranyszemü kis csillagom, mondd, ugy-e, hogy nem igaz?
A kis csillag oly békésen, oly szeliden nézett arany szemével… Lilith
mosolygott.

II.
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Álomvilág: Elbeszélések - 03
  • Parts
  • Álomvilág: Elbeszélések - 01
    Total number of words is 4053
    Total number of unique words is 1848
    32.8 of words are in the 2000 most common words
    46.5 of words are in the 5000 most common words
    52.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Álomvilág: Elbeszélések - 02
    Total number of words is 4046
    Total number of unique words is 1728
    36.5 of words are in the 2000 most common words
    48.1 of words are in the 5000 most common words
    55.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Álomvilág: Elbeszélések - 03
    Total number of words is 3968
    Total number of unique words is 1898
    30.6 of words are in the 2000 most common words
    42.9 of words are in the 5000 most common words
    49.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Álomvilág: Elbeszélések - 04
    Total number of words is 4103
    Total number of unique words is 1735
    37.0 of words are in the 2000 most common words
    50.4 of words are in the 5000 most common words
    55.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Álomvilág: Elbeszélések - 05
    Total number of words is 4160
    Total number of unique words is 1914
    34.1 of words are in the 2000 most common words
    46.9 of words are in the 5000 most common words
    53.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Álomvilág: Elbeszélések - 06
    Total number of words is 4101
    Total number of unique words is 1790
    36.7 of words are in the 2000 most common words
    48.3 of words are in the 5000 most common words
    54.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Álomvilág: Elbeszélések - 07
    Total number of words is 4044
    Total number of unique words is 1856
    37.3 of words are in the 2000 most common words
    48.8 of words are in the 5000 most common words
    55.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Álomvilág: Elbeszélések - 08
    Total number of words is 4068
    Total number of unique words is 1960
    33.8 of words are in the 2000 most common words
    46.4 of words are in the 5000 most common words
    54.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Álomvilág: Elbeszélések - 09
    Total number of words is 4079
    Total number of unique words is 1950
    33.1 of words are in the 2000 most common words
    46.8 of words are in the 5000 most common words
    52.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Álomvilág: Elbeszélések - 10
    Total number of words is 4183
    Total number of unique words is 1871
    35.1 of words are in the 2000 most common words
    47.5 of words are in the 5000 most common words
    53.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Álomvilág: Elbeszélések - 11
    Total number of words is 4101
    Total number of unique words is 1896
    35.1 of words are in the 2000 most common words
    48.8 of words are in the 5000 most common words
    54.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Álomvilág: Elbeszélések - 12
    Total number of words is 4003
    Total number of unique words is 1927
    33.9 of words are in the 2000 most common words
    46.8 of words are in the 5000 most common words
    53.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Álomvilág: Elbeszélések - 13
    Total number of words is 4101
    Total number of unique words is 1873
    35.8 of words are in the 2000 most common words
    47.3 of words are in the 5000 most common words
    53.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Álomvilág: Elbeszélések - 14
    Total number of words is 4020
    Total number of unique words is 1970
    31.7 of words are in the 2000 most common words
    42.3 of words are in the 5000 most common words
    48.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Álomvilág: Elbeszélések - 15
    Total number of words is 4044
    Total number of unique words is 1967
    31.2 of words are in the 2000 most common words
    43.7 of words are in the 5000 most common words
    50.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Álomvilág: Elbeszélések - 16
    Total number of words is 4055
    Total number of unique words is 1917
    34.5 of words are in the 2000 most common words
    47.6 of words are in the 5000 most common words
    54.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Álomvilág: Elbeszélések - 17
    Total number of words is 4037
    Total number of unique words is 1906
    34.9 of words are in the 2000 most common words
    47.0 of words are in the 5000 most common words
    54.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Álomvilág: Elbeszélések - 18
    Total number of words is 1698
    Total number of unique words is 991
    36.1 of words are in the 2000 most common words
    47.9 of words are in the 5000 most common words
    54.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.