A vörös regina: regény - 07

Total number of words is 3892
Total number of unique words is 1914
31.1 of words are in the 2000 most common words
42.8 of words are in the 5000 most common words
48.8 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
furcsaságával annyira tetszett nekem, hogy makacskodása miatt
felberzenkedő bosszúságom azonnal elpárolgott.
--Gyerünk!
A barlang szája előtt Regina megállt és jó néhány másodpercig
megerőltetett figyelemmel hallgatózott. Keskeny orrcimpái csodálatos
nagyra tágultak... szája kinyílt, mintha azon keresztül is hallani akart
volna. Olyan volt, mint egy ragadozó, amelyik még nem pillantotta meg a
prédát, de rendkívül finom érzékeivel már megérezte.
--Tiszta a levegő... mondotta megnyugodva--messze vannak és soha ide
többé nem fognak visszajönni.
--Majd elválik...
--Azt hiszem, hogy mire holnap reggel virradni kezd--már el is vált...
erősítette épen oly szilárd meggyőződéssel a leány, mint az imént.
Nem mozgattam tovább ezt a dolgot, hanem igyekeztem, hogy közvetlenül a
nyomában maradjak sántikáló lábammal, különben elvesztettem volna szem
elől. A forráshoz érve tele merítettem a vászon-vedret és azzal
haladéktalanul indultunk visszafelé. Sietni kellett a főzéssel, mert még
egy rövid óra és ránk esteledik.
Tüzet a barlang külső szájában magamnak kellett csinálnom, Regina nem
értett hozzá. Ehez a legutolsó katona is jobban ért, mint a legelső női
cseléd, aki egész életében se csinál nyílt helyen tüzet. Ennélfogva nem
is tudhatja a fortélyait. Két perc múlva lobogott a láng. Válogatott
száraz ágacskákat gyüjtöttem alája, nehogy nyirkos is keveredvén
közibe--fekete füstöt fodrozzon föl a levegőbe. Ez messzire meglátszik
és nem lehet tudni... Az ördög sohasem alszik. Az egész száraz fa
azonnal lángol és úgyszólván egy csepp füstöt se ad.
Víz a kokeszlibe, víz a sajkába,--amint egy kicsit megmelegedett,
odatoltam Regina elé, hogy szakértelemmel mossa ki, míg én a
földkerekség első ételének, a halhatatlan gulyásnak konzerves dobozát
nemkülönben jeles szakértelemmel fölfeszítem.
Negyedóra múlva készen volt a földkerekség legelső ennivalója--azonnal
hozzá lehetett fogni.
Hozzá is fogtam és éppen olyan tisztára elintéztem a magam részét, mint
Regina a magáét. Csak mondta, hogy jóllakott a kiállott félelemmel--a
valóságban nagyszerű étvággyal evett. Apró gyöngyfogai szaporán
villantak ki ajkai közül, miközben a részére szegett kenyeret felőrölte
és a sajka halhatatlan tartalmát bekanalazta. Nem tudom, hogy századszor
ismétlem-e, vagy ezredszer, de magyar ember szája íze szerint ez az első
étel. Különösen a messze idegenben. Lám, ez a Regina idegen szerzet
volt, mégis mennyire izlett neki a mi magyar hazai ételünk, holott bíz
én az ő porciójától se sajnáltam a paprikát. Fintorgatta ugyan egy
kicsit az orrát és azt dunnyogta, hogy »famóz«, de jóízűnek találta és
megette. Nem komédiázott vele, mint a szalonnával.
Mire az esteli menázsival elkészültünk, teljesen leereszkedett az esti
homály. A hold világosságára nem lehetett számítani, mert ezidőtájt
éppen első negyedben volt, valamiféle gyertyafélének vagy lámpásnak
meggyújtásáról szó sem lehetett. Mert--mondom, az ördög nem alszik soha.
Hátha valamely okból visszalődörögnek azok a hirtelenszőke szlávok? Van
ugy is--hallottam elégszer--hogy egyik-másik nem ellenséges szándékkal
fordít hátat a testvéreinek, hanem azért, hogy végkép a faképnél hagyván
őket, megszökhessen. Azonban most az ilyen vendéget se láttam volna
szívesen, mert nem tudtam volna neki enni adni. Ami kevés készletet a
nyírfám alatt levő Grabenből el tudtunk hirtelenében hozni, az épen csak
hogy magunknak volt elég néhány napra, még egy harmadik szájnak nem
jutott volna belőle. Az orosz katonák pedig főleg épen azért szöknek
meg, mert hol kapnak enni, hol nem. Egy öreg csiga se mászik lassabban,
mint az ő trénjük. Ez az oka annak is, hogy bárhova kerülnek, lopnak és
fosztogatnak, mintha mindenikük született tolvaj volna.
--Mindjárt kilenc óra, Regina, »capistrángot« itt nem fújnak, de anélkül
is letesszük a fejünket és alszunk, ahogy tudunk.
A leány intett, hogy érti.
--Jól van.
--Itt a pokrócom, tedd magad alá és használd szalmazsáknak. Ez a homokos
föld inkább kemény, mint a kő, semmint lágy, mint a pihe. Nekem elég
lesz a köpenyeg is. Takaró nem kell--meleg van. Elég, ha az ember
ilyenkor a jó lelkiismeretével takaródzik.
--Elég... dunnyogta a vörös.
Az erős homályban is észrevettem, hogy folyton leskelődik rám a szeme
szegletéből, de nem árultam el, hogy észreveszem. Nem is bosszantott a
dolog. Leskelődjék, ha nincs jobb dolga. Forgasson vörös fejében
akármit--nem bánom. Kíméletesnek kellett lennem, mert én voltam az
erősebb és önfeláldozó magaviselete miatt le voltam neki kötelezve.
Tehát nem lehettem goromba, mint a pokróc. Mert ha goromba akartam volna
lenni, azt kellett volna neki mondanom, hogy spórolja meg a leskelődést
és ne kísérje gyanakvó szemmel minden mozdulatomat, nincs arra semmi
szükség. Eszem ágában sincs, hogy egy ily »vézli«-t megtámadjak és
kapitulációra kényszerítsek... Dreimal hapták és ezer
laufschritt-nieder!... Bele kellene ugranom szégyenemben a legelső
kútba.
Pedig szinte bizonyos, hogy valami ilyesmit forgat fejében a vörös. Lám,
egész a barlang hátuljáig retirál a pokrócommal.
--Lefekhetel, Regina, ahová akarsz,--vetettem oda félvállról, miközben
magam alá terített köpenyegemen elhelyezkedtem--mérget vehetsz rá, hogy
senki se fogja nyugvásodat megzavarni.
--Nem félek--hangzott a sötétben a bosszús válasz.
Hm... ha a hang nem csal, a kis vörös haragszik valamiért.
--Bánt valami?
--Nem.
--Azt gondoltam... Nyugodtan alhatsz, majd én vigyázok rád.
--Én is...
--Rám nem kell vigyázni.
--Rám sem.
--Hát akkor annál jobb. Jó éjszakát!
--Rám azért nem kell vigyázni, mert én tudok magamra vigyázni...
Ejnye, teremtúrós zacskóját... ez meg most már épen úgy hangzott, mintha
nem is figyelmeztetés, hanem fenyegetés akart volna lenni. Hiába, nincs
ennek esze.
--Tehát csak vigyázz magadra, Regina,--morogtam oda neki, miközben
letettem fejemet a torniszteremre és hátat fordítottam neki--amíg te
szorgalmasan vigyázol magadra, addig én alszom. Jó éjt!
--Jó éjt.
Több szó nem esett. Elhatároztam, hogy egy kukkot se szólok, hanem
megpróbálok aludni, bár egy csöppet se voltam álmos.
Igy telt el talán egy félóra a legnagyobb csendességben. Nem zavarta meg
a nagy némaságot csak a kívülről behallatszó levélsusogás. Szél indult
odakünn.
Most észrevettem, hogy Regina hirtelen fölemelkedik a pokrócról és a
következő pillanatban már ott kuporgott közvetlenül oldalam mellett. Mit
akar ez? Meg se mozdultam.
--Hallod?... kérdezte suttogva.
--Mit?
--Egy kutya...
--Miféle kutya?
--Nem tudom... egy kutya...--suttogta ismét a leány s eközben óvatosan
csúszva a barlang nyílása felé játszta magát.
A fölfedezés egyszerre az én fejembe is szeget ütött. Nyomban
fölemelkedtem és szintén a barlang szája felé iparkodtam.
Csakugyan! A kis Regina csodálatos fülei most sem tévedtek.
Az állatnak csak homályos körvonalait tudtam kivenni a sötétségben,
mérges morgása azonban eléggé világosan elárulta, hogy ott van valahol a
barlang nyílása közelében.
--Ez a kutya azoké... súgta fülembe a leány--vagy talán egy másik
ellenségé, amely azóta telepedett a fánk alá és ezt a kutyát magával
hozta... Mihelyt reggel lesz--nyakunkra fogja őket hozni.
Az ördögbe! Szépen vagyunk.
--Az egész környéken nincs kutya,--folytatta tovább a leány--ez tehát az
ő kutyájuk... és nyomra fogja őket vezetni.
Kinyújtottam kezemet a Mannlicherem után, hogy lelőjjem a semmirekellő
dögöt--Regina azonban még idejében lefogott.
--Bolond vagy? Ide akarod őket csődíteni?
Ez igaz volt. Helyrehozhatatlan szamárságot csináltam volna.
--Maradj csendesen...--suttogta Regina.--Majd én elkergetem. Úgy kell
elkergetni, hogy ne ugasson...
Megragadta a pokrócot és hirtelen kiugorva a barlang szája elé, egész
erejével hozzácsapta a kutyához. Az állat ijedten visszatorpant és egy
szempillantás alatt eltűnt szem elől, anélkül hogy csak egyet is ugatott
volna.
--És most--mondotta izgatott sietséggel a leány--összeszedni mindent és
el! Menekülnünk kell, különben elfognak. Ez az állat ide fogja vezetni
az egész disznócsordát...
Egy pillanatig sem kételkedtem benne, hogy így lesz. Okvetlen itt kell
hagyni ezt a biztosnak látszó rejtekhelyet egy nyomorult dög miatt,
amelyet elpusztíthattam volna, ha nem sántikálnék. Mi sem lett volna
könnyebb, mint rávetni magamat és akkorát sújtani fejére puskatussal,
hogy nyomban felforduljon. Itt maradhattunk volna. Kutyaszimat nélkül
soha ránk nem akadnának. Ennek azonban vége. Menekülni kell. De merre?
--Siess...--nógatott még gyorsabb sietésre a leány.
Összeszedtem a holmimat és néhány perc alatt készen álltunk az útra. Föl
akartam ugyan vetni az indítványt, hogy talán elég idő volna reggel is,
de még idejében elharaptam a szót és nem szóltam semmit. Ezzel
megtakarítottam egy újabb erélyes »Esel«-t, amit Regina okvetlen a
fejemhez vágott volna.
A leány még egyszer körülnézett a barlangban, azután szó nélkül
kimászott a nyíláson és elindult.
--Merre?
--Maradj mindig a nyomomban--ismét vezetni foglak, mint ahogy ide
vezettelek.
--Igen, de merre?
--Majd meglátod. Előre hiába mondanám meg, mert nem vagy ismerős ezen a
mi vidékünkön és okosabbat úgysem tehetsz, mintha rám bízod magadat. Nem
igaz? Tehetsz most valami okosabbat?
Erre bizony nem volt mit válaszolni. Szent igaz, hogy most semmi
okosabbat nem tehetek. Egy nem remélt és váratlan fölfedezés
annyira-amennyire még e nyomorúságos helyzetben is
megörvendeztetett,--az ugyanis, hogy fel tudtam húzni sérült lábamra a
bakancsomat--és nem fájt. Sántikálnom kellett vele csakúgy, mint eddig
nélküle, de nem fájt és ez már nagy dolog volt. Az az átkozott folt,
mellyel legelejétől kezdve elkeseredett harcban álltam, mintha eltűnt
volna. Csöppet sem szorított. Nem is éreztem, hogy van. Becsületesebb
erkölcsökre határozta-e magát, vagy úgy találta, hogy már eleget
gyötört, nem tudom. Nekem elég volt, hogy nem kínozza amúgy is sántikáló
lábamat és védelmezi a kiálló fagyökerek és más egyéb akadályok
ütődésétől.
Az erdő sötétségében ezekből bőven kijárt. A kis vörös is lépten-nyomon
megbotlott. Ilyenkor nem a legszebb kifejezések váltak le összeszorított
ajkairól. Mondott olyat is, hogy egy bakakáplár se vallott volna vele
szégyent.
Tőlem szitkozódhatott, ahogy akart.
Nem taksáltam többre, mint amennyit ért, bár jó tulajdonságait--azokat,
amiket tapasztalásból eddig megismertem--szívesen és minden utógondolat
nélkül készségesen elismertem. Nagyra is becsültem értük, mert
megérdemelte. Mindenkinek a magáét!--tanította nagytiszteletű Herepei
uram és én szívesen követem tanítását. Haj, be más volna a világ, ha
minden ember akként gondolkoznék, mint a nagytiszteletű úr, akinél
igazabb pásztora az Úr szőlőjének kettő sincs ezen a mindenféle
siralmakkal szomorú földön. Lám, akkor háború sem volna... nem
vadásznánk az egymás rövidke életére...nem tapadna kezemre egy csomó
kiontott vér. Olyan emberek ártatlan vére, akiket sohasem láttam. Mert
ez a legnagyobb kő, ami az ember lelkére hull... Jobb erre nem gondolni.
--Tummel di... tummel di--hangzott a Regina sürgető hangja.
Mi az, hogy tummel di? Ezt a furcsa nyemec kifejezést eddig még nem
hallottam.
--Sohse piszkolj, Regina fiam, rosszul áll.
--Csak annyit mondtam, hogy siess,--hangzott a méltatlankodó válasz--nem
szoktam piszkolódni. Ha nem értesz valamit, előbb kérdezd meg és csak
azután nyisd ki a szádat...
Tessék, ezt zsebrevághatom. Voltaképen meg is érdemeltem, mert csakugyan
mást értettem a »tummel« alatt, mint amit jelent. Malacságot sejtettem,
holott--semmi. Bár hiszen az is bizonyos, hogy ha az imént nem hallottam
volna szájáról azokat a csúnya szavakat, nem jutott volna eszembe, hogy
meggyanusítsam.
Nesztelenül haladtunk előre.
Nem azért, mintha meglepetéstől kellett volna tartani, hanem mert minden
egyes lépésre vigyázni kellett a sötétségben, amely az erdő sűrűségében
körülfogott.
Egy kis tisztáson áthaladóban valami fehér tárgyat pillantottam meg a
fűben. Lehajoltam utána és fölvettem. Üres cigarettadoboz volt. Mivel
pedig nálunk nincsenek forgalomban ily fehér színű cigarettadobozok,
valószínűnek látszott, hogy ezt az üres dobozt az erre áthaladó orosz
hadnagy dobhatta el, vagy valamelyik módosabb katonája, aki
megengedhette magának a fényűzést, hogy tíz cigarettáért 60 kopeket
adjon.
A fölfedezés egy percre megállított.
--Regina...
--Nit plausch... Kum!
--Kum, kum... arról van szó, hogy nem jól vezetsz.
--De!
--Ugyanazon az úton megyünk, amelyen előttünk azok mentek...
--Tudom.
--Tessék?
--Tudom, hogy azon megyünk... ne maradozz.
--Tudod és mégis a torkukba akarsz futni?
--Nem akarok.
--Már pedig ezen a nyomon egyenesen torkukba szaladunk.
--Van még valami locsogni valód?... riasztott rám bosszusan a vörös,
miközben ismét hátat fordított és még gyorsabban szedegette előre
lábait, mint eddig.
Belenyugodtam, hogy neki van igaza és nem nekem. Bizonyos, hogy ha ezen
az úton csak a legkisebb veszedelem fenyegetne is--gondosabban elkerülte
volna, mint az ördög a tömjént.
Ennélfogva nem kockáztattam meg újabb véleményeket, hanem engedelmesen
baktattam lába nyomában egészen az erdő keleti széléig, melyet egy
hosszú óránál is tovább tartó vándorlás után értünk el. Regina ott
megállt, ledobta a magával cipelt cókmókot a fűbe és így szólt:
--Stehen bleiben... megállunk. Itt megállunk és csak virradatkor megyünk
tovább.
Rögtön le is kuporodott a cókmók mellé és intett, hogy heverjek le én
is, mert egyelőre nincs szándékában tovább menni.
Körülnéztem.
Ismerős hely... Hát persze! Most rögtön ráismertem. Ez az erdőnek az a
pontja, ahol egy alkalommal Varga őrmesterrel kibújtunk, hogy a kelet
felé eső területet kikémleljük. Innen kelet felé menedékes mezőség
húzódik mindegyre alább és alább egy széles mély árokba, amelynek alján
egy elátkozott falucskát fedeztünk föl annak idején.
Persze hát, persze...
--Mi az a persze?
--Semmi különös... Annyi az egész, hogy már jártam erre.
--Mikor?
--Nemrég...
A kis vörös nem volt rá kíváncsi, hogy jártam-e erre, vagy nem jártam.
Másodszor is intett, hogy üljek le és pihenjek.
--Hajnalig négy órai időnk van--mondotta azon a sajátságos dunnyogó
hangon, mely ilyenkor úgy hangzott, mintha igen nagy távolságból
érkezett volna és csak véletlenül került volna a füleimbe--ezt az időt
legjobb lesz alvásra fölhasználni. Feküdj le és aludj. Én is lefekszem
és alszom. Négy óra mulva, pitymallatkor, ha már egy kicsit szürkülni
kezd--fel foglak ébreszteni.
--Jól van. Előre megmondhatom, hogy én magamtól nem fogok fölébredni.
--Det viel rederei... Mondtam már, hogy föl foglak ébreszteni.
Fejem alá raktam a torniszteremet, magam alá igazítottam a köpenyt és
kinyújtóztattam épen elegendően fáradt tagjaimat. Jól esett, hogy bár
néhány óráig, nem kell a Regina gyors lábai után sántikálnom. Oly
sebesen haladt, hogy szinte érthetetlen volt, honnan veszi ez a gyönge
teremtés a hozzá való erőt. Mert hiábavaló minden akarat és makacsság,
ha a lábak fölmondják a szolgálatot. Az ő lábai nem mondták föl,--talán
még annyira sem volt fáradt, mint én--a hozzá képest vaskos és nehéz
oszlop. Pokrócomat, amelyet ő cipelt, közvetlenül szomszédságomban
terítette le a fűbe és egyik felét egész hosszában magára húzva mutatta,
hogy mindjárt aludni fog. A barlangban tapasztalt értelmetlen komédiák
elmaradtak. Nem tartott szemmel és nem leskelődött. Olybá vett, mintha
nem is léteztem volna.
Ez a futólagos megfigyelés elég ok lett volna rá, hogy értelme normális
működését egy kicsit megint gyanuba vegyem--amit azonban ezen az egy
epizódon kívül tapasztaltam, az annyira kizárt minden kételyt, hogy
szélnek eresztettem minden gyanusítgatást. Csúnya dolog lett volna
önfeláldozásáért hálátlansággal fizetni.
Máskor, amint letettem a fejemet, néhány perc múlva már aludtam
is,--ezen az éjszakán sehogy se akart rám találni az álom. Mindenféle
semmiség eszembe jutott. Képzeletben elkalandoztam haza is, hatalmas
kincstári erdő-birodalmamba, amely ezerszer szebb, mint ez az idegen
erdő, minden ő szegényes fáival együtt. Láttam hűséges »Zsandár«
kutyámat, aki talán most sem érti, miért maradtak el a rendes hajnali
séták és láttam képzeletben két lusta erdőkerülőmet, akik eltávozásom
óta bizonyára egyetlen-egyszer sem néztek ki a vágásokba, s még arra sem
tudta őket rávenni, véletlenül megmaradt jobbik felük, hogy távollétem
alatt bár két szalmaszálat keresztbe tegyenek. No, világ lustái,
csináltok, amit csináltok.... nem bánom, mert semmit sem tehetek
ellene... de azért ismét mondom, hogyha a kutyámnak baja talál esni--ki
foglak fordítani a bőrötökből. Ezt gondolatban sokszor megígértem és
most is megígérem. Ki fogtok potyogni vén bőrötökből!
Átfordultam másik oldalamra, hátha így hamarabb elszundítok. A szél
mintha erősödött volna. Néha-néha elég gorombán cibálta meg azt a ritkás
mogyoróbokrot, mely alatt éjjeli sátorfánkat felütöttük. A szálfák
között is eléggé érezhetően fütyörészett. Úgy tetszett, mintha valahol
egy ágat is letört volna. Majd meg úgy tetszett, mintha hosszabb
szünetek között valahonnan a messze távolságból tompa dörrenések
visszhangját is szárnyára kapta volna... Fölemeltem fektemből a fejemet
és hallgatóztam. Mi lehet? Ágyúdörej vagy távoli mennydörgés? A láthatár
a horizont egész belátható vonalában mindenütt csillagokkal volt
megrakva. Kicsit sápadtak voltak--sok vízpára úszott a levegőben--de
azért valamennyit egészen jól ki lehetett venni. Égiháború tehát nem
igen lehetett ennek a húsz-huszonöt kilométernyi távolságnak a
körvonalában, ami emberi fül számára még számba jöhet. Ennélfogva...
Tessék, most megint...
Ennélfogva, füzögettem össze találgatásaimat, valahol vagy dolgoznak,
vagy robbantás folyhatik, mert ezek a dörrenések is hasonlítanak--nagy
távolságból--az ágyúhanghoz. Miközben még eszembe jutott, hogy otthon
hagyott sörétes Lankaster-puskám balcsövébe benne felejtettem azt a
rézhüvely-patront, melyet néhány udvaromba beszemtelenkedő tolvaj-szarka
számára toltam a bal csőbe és ez a patron most bele fog rozsdásodni a
drága csőbe... fizethetek Pan Popelnik mesternek, ha azt akarom, hogy a
csövet ismét tükörsimára húzza--elnehezedett a fejem és végre elaludtam.
Tizenegy óra lehetett, éjfél előtt.
Nehezen aludtam el, de aztán aludtam is, mint egy zsák.
Egy-két rázásra oda se hederítettem.
--Gott... wie án Vieh--hallottam félálomban a Regina hangját, amely most
még a rendesnél is cérnavékonyabbnak tetszett és épen úgy sértette a
fülemet, mint a szúnyogsírás.
Kiállhatatlan egy hangocska... arról nem is szólva, hogy ismét
belegázolt a becsületembe. És arról sem szólva, hogy nem engedett tovább
aludni, hiába fordultam másik oldalamra. Megragadta a vállamat és
rázott.
--Kelj föl és készülj--elmegyünk!
--Hány óra?
--Akármennyi! Virrad és ez elég.
Föl kellett tápászkodnom. Kidörzsöltem szemeimből az álmot és tétován
körülnéztem. Hát bizony--virradt. A keleti láthatár alján megjelent egy
finom sárgás fénycsík és a magasban úszó bárányfelhők fodros szélei
lassanként mindegyre világosabbakká váltak. Hajnali három óra. Még
másfél óra és itt a reggel.
A vörös e pillanatban úgy kapta marokra a pokrócot, mintha a fejemhez
akarta volna vágni.
--Mozdulj!--kiáltotta ingerülten s fitos orra most ismét úgy mozgott,
mint egy dühös mókusé--különben egészen ránk virrad és akkor el vagyunk
veszve... Nem érted? Nem érted, hogyha azt az átkozott dögöt eleresztik,
az ide is utánunk talál?
Ohó, a kutya! Erről a bestiáról egészen megfeledkeztem. Igaza van a
vörösnek--ha reggelre kelve utánunk találják ereszteni, egészen
bizonyos, hogy nyomunkba vezeti őket. Az ugyan még fölötte homályos
kérdés, hogy kiket vezet nyomunkba, mert nem tudom, hogy kié voltaképen
az a dög--de ha Regina azt állítja, hogy ezen a tájon senkinek sincs
kutyája, akkor föl kell tenni, hogy betanított orosz hadikutya. Ördög és
pokol minden sánta lábbal! Be könnyen végezhettem volna azzal a
bestiával, ha ez a nyavalyás sérült láb nem akadályozott volna. Nem
kellett volna elhagyni azt a pompás száraz medveodút és becsületesen
kialhattam volna magamat.
Auf--és mars! Itt nem maradhatunk. Magamra raktam tehát a cókmókot és
kijelentettem a dühös Reginának, hogy bár félig még mindig alszom, de
azért készen állok az indulásra.
A leány tetőtől-talpig végigmért, azután elém állt, kidüllesztette előre
álló melleit és nyersen, kihívó, szinte sértő hangon akkorát kiáltott,
hogy szinte csattant:
--Mondd... hogy hívnak téged?
El kellett mosolyodnom szegényen, annyira furcsa figura volt, amint ott
állt előttem hegyesen kidüllesztett mellel, hunyorgó, fenyegető,
szaporán pislogó tekintettel, amely égett, mint a parázs... de persze
nem égetett, mint a parázs. Engem legalább nem.
--Józsefnek kereszteltek--válaszoltam elkomolyodva, nehogy még jobban
feldühösítsem.
--Mondd, Jozéf,--folytatta éles hangon--tudod te, hogy mi a különbség a
bátor ember és a szamár ember között? Azt hiszed, hogy aki ennyire nem
fél az elfogatástól, mint ahogy te nem látszol félni, különben nem
tátognál itt dologtalanul félóra számra--az bátor ember? Hein? Azt
hiszed, hogy az megérdemli a bátor nevet?
Nem válaszoltam a gorombaságra.
Vállamra csaptam a puskámat is és szótlanul elindultam.
Regina elégedetlenül rázogatta vörös fejét. Haragos pulykamérge, mintha
egyszerre elpárolgott volna. Nyilván azt képzelte, hogy csúful
megsértett és most neheztelek. Azért nem adtam választ. Holott pedig
azért nem adtam választ, mert arra az igazságra, amit szemem közé
kiáltott, nem igen kínálkozott talpraesett riposzt.
Szótlanul mentünk. Regina hamarosan elém került és jó darabon mindig
előttem ment. Később valamivel hátrább maradt és minden öt percben
más-más megjegyzést tett. Konok hallgatásba merülvén, egyikre sem adtam
választ. Némán, egykedvű, megkeményedett arccal bandukoltam előre, mint
valamely rosszkedvű, láncos medve. Nagyon jól láttam, hogy titokban
megnyúlt ábrázattal, elgondolkozva vizsgálódik rám a szeme szegletéből,
de nem mutattam, hogy látom. Úgy tettem, mintha semmit sem vennék észre.
Sőt mintha őt magát sem venném észre.
Nem sokat törődtem ugyan az egész semmiséggel, de úgy döntöttem, hogy
nem árt megragadni a kínálkozó jó alkalmat és nem árt megvonni bizonyos
határokat, különben el talál fajulni kettőnk között az érintkezés a
szavak durvaságában, amire ennek a vörösfejű teremtésnek
szemmelláthatólag igen erős hajlamai vannak. A szavak után pedig
rendszerint a cselekedetek szoktak eldurvulni. Előbb csak lemarház,
azután hozzám is csapja mérgében, ami keze ügyébe esik. Ez mindig így
van.
Sérült lábam állapotához képest elég gyorsan igyekeztem előre. Ugyanazon
a keskeny mezei ösvényen haladtunk, amelyen az őrmesterrel streifoltunk
nemrégiben a völgyben fölfedezett holt falu felé.
Regina eközben nem nyugodott. Minden áron ki akart belőlem kényszeríteni
valamiféle választ azokra az egymással semmi összefüggésben nem álló
megjegyzésekre, melyek egymásután váltak le nyugtalan ajkairól. Azonban
hasztalan próbálkozott. Nem tudott szóra bírni. Hallgattam, mint a
csuka.
A harmat bőven hullott az éjjel,--nyirkosak lettek a bakancsaim, Regina
rongyos topánkái is átnedvesedtek s gyűrött szoknyácskája alja is
latyakos lett.
A kora hajnali párázatban, mely mint finom fátyol borította be az egész
mezőt, a távolabbi vidéknek még halavány körvonalait sem lehetett
megkülönböztetni.
Regina egyenesen az itt már erősen menedékes hajlás felé tartott.
Egy darabig szótlanul követtem, de amikor bizonyosnak látszott, hogy nem
fog megállani a menedéken, hanem lefelé indul a völgy hajlása
irányában--elérkezettnek láttam az időt, hogy megszólaljak. Erre igen
súlyos okom volt. Amikor még az erdő szélén volt »Stand«-ban a
Morelliszázad--a mindenfelé elkalandozó fiúk fölfedezték, hogy ebben a
keskeny és mély völgyben veszélyes kéngőzök áramlanak, melyek egykoriban
a lenn látható, alig harminc-harmincöt házból álló falucska lakosságát
is menekülésre kényszerítették. Hátha ez a leány nem is tudja, hogy
odalenn a bizonyos halál leskelődik a vigyázatlanra, aki a fojtogató
gázok áramlásának útjába merészkedik?
--Csak nem akarsz lemenni a faluba?--kérdeztem, miközben ledobtam
vállaimról a cókmókot és megállottam.
Regina élénken fordult hátra. Szemmelláthatólag örült, hogy végre
megszólaltam. Szinte megsimogatott a tekintetével, mialatt a gyors
választ elröpítette:
--Aber ja! Épen oda akarok menni--mondotta biztos hangon.
--Akkor hát nem tudod, mi vár odalenn?
--Dehogy nem tudom! Voltam én már ott elégszer.
--Abba a faluba?
--Igen, abba... Ladomirskában, mert így hívták, mikor még emberek laktak
benne. De ez már régen volt. Akkor még egyikünk sem volt a világon.
Azóta úgy hívják az erre vidéki parasztok, hogy »Pokoltorok« ...
Peklopapula és jól hívják, mert csakugyan ott van a pokol torka, amely
minden életet megfojt. Aki nem ismerős ezen a helyen, azt--ha
vigyázatlanul találja megközelíteni a pokol torkát--azonnal megtámadja
az ördög és elviszi... Nézz oda, Jozéf! Nézz oda! Mit látsz?
Ez az élénk figyelmeztetés diadalkiáltásnak is beillett volna. Regina
vékony hangocskája szinte visítva hasította a levegőt, miközben valami
kimondhatatlanul kaján kárörömmel mutatott jobbjával egy tőlünk
körülbelül harminc lépésnyire eső lapos területre, mely apró
boróka-bokrokkal volt itt-ott meg-megszegve.
--Mit látsz, mit látsz? Nézz oda,--mit látsz?
A hajnali párázatban nem vettem mindjárt észre, hogy miről van szó.
--A pokoltorok kiokádta rájuk az ördögöt és az ördög valamennyit
megfojtotta!--visította vad örömmel a leány.
Megragadta kezemet és maga után ráncigált, hogy közelebb kerüljünk a
megjelölt helyhez.
--Ah!
Most már láttam, miről van szó. A törpe borókabokrok között huszonnyolc
orosz katona élettelen hullája hevert. Legszélről egy lóhulla, valamivel
tovább mellette a gazdája holtteste. A szerencsétlen fiatal orosz
hadnagy nyitott szemekkel, megkeményedett, kitátott szájjal hanyatt
feküdt a kemény földön. Görcsösen összehúzódott csizmás lábait maga alá
szorította, karjait szétterpesztette... mellkasa egészen behorpadt...
Dereka alatt egy csomó vér. A lóról való lezuhantában valószínűleg
kardja kosarára esett, az szakította föl derekát az ágyéka táján.
Valamennyi hulla tátott szájjal feküdt. Rettenetes küzdelmük
lehetett--de rövid, talán fél percig se tartó. A gyilkos kéngáz oly
gyorsan támadta meg őket, hogy menekülésre nem is gondolhattak. Lehet,
hogy húsz lépéssel odább már tiszta és beszívható volt a levegő--de nem
tudták megtenni ezt a húsz lépést... ott kellett elveszniök, ahol a
gyilkos áramlás meglepte őket.
--Megmondtam, nem megmondtam?--kiáltotta diadalmas hangon a leány--nem
megmondtam, hogy valamennyit el fogja vinni az ördög? Számítottam rá,
hogy ide fognak jönni... és eljöttek. Itt vannak és itt is fognak
maradni. Mindnyájan itt fognak maradni.
Sehogy se tetszett nekem ez a kegyetlen öröm. Nyilt harcban elpusztítom
ellenségemet, ha körmeim közé kerül--ez azonban itt szerencsétlenség és
nem harc...
Regina mintha leolvasta volna arcomról, hogy mit gondolok, mert hirtelen
felém fordult és ezt kérdezte:
--Ha ők fogtak volna meg minket és nem őket az ördög, akkor most nem
sajnálkoznál, hanem ordítanál kínodban... megcsonkítva... Ezek úgy
szoktak. Nem jobb így?
--Ezek se mind barmok...
--De ezt csak akkor tudnád, ha nem csonkítottak volna meg--vágta vissza
gyorsan a leány.
Vállat vontam. Lehet...
--Szedd föl a holmit--folytatta valamivel enyhébb hangon Regina--tovább
megyünk.
--Be a faluba?
--Igen, be a faluba--hangzott a még enyhébb válasz,--de persze nem olyan
helyen, ahol az ördög leskelődik, hanem ott, ahol már nincs hatalma és
fojtogató keze el nem érhet.
--Hol van az?
--Mindjárt meglátod...
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - A vörös regina: regény - 08
  • Parts
  • A vörös regina: regény - 01
    Total number of words is 4001
    Total number of unique words is 2020
    30.8 of words are in the 2000 most common words
    43.0 of words are in the 5000 most common words
    49.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A vörös regina: regény - 02
    Total number of words is 3932
    Total number of unique words is 1897
    29.7 of words are in the 2000 most common words
    41.4 of words are in the 5000 most common words
    48.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A vörös regina: regény - 03
    Total number of words is 3897
    Total number of unique words is 1911
    31.9 of words are in the 2000 most common words
    43.0 of words are in the 5000 most common words
    49.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A vörös regina: regény - 04
    Total number of words is 3906
    Total number of unique words is 1840
    28.5 of words are in the 2000 most common words
    39.0 of words are in the 5000 most common words
    44.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A vörös regina: regény - 05
    Total number of words is 3896
    Total number of unique words is 1882
    29.3 of words are in the 2000 most common words
    38.9 of words are in the 5000 most common words
    44.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A vörös regina: regény - 06
    Total number of words is 3738
    Total number of unique words is 1844
    29.0 of words are in the 2000 most common words
    40.8 of words are in the 5000 most common words
    46.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A vörös regina: regény - 07
    Total number of words is 3892
    Total number of unique words is 1914
    31.1 of words are in the 2000 most common words
    42.8 of words are in the 5000 most common words
    48.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A vörös regina: regény - 08
    Total number of words is 3905
    Total number of unique words is 1929
    32.5 of words are in the 2000 most common words
    43.4 of words are in the 5000 most common words
    49.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A vörös regina: regény - 09
    Total number of words is 3902
    Total number of unique words is 1973
    30.8 of words are in the 2000 most common words
    42.0 of words are in the 5000 most common words
    47.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A vörös regina: regény - 10
    Total number of words is 3903
    Total number of unique words is 1907
    30.7 of words are in the 2000 most common words
    43.0 of words are in the 5000 most common words
    48.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A vörös regina: regény - 11
    Total number of words is 3906
    Total number of unique words is 1909
    29.7 of words are in the 2000 most common words
    40.3 of words are in the 5000 most common words
    46.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A vörös regina: regény - 12
    Total number of words is 3888
    Total number of unique words is 1835
    30.1 of words are in the 2000 most common words
    41.6 of words are in the 5000 most common words
    46.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A vörös regina: regény - 13
    Total number of words is 3941
    Total number of unique words is 1946
    30.4 of words are in the 2000 most common words
    41.6 of words are in the 5000 most common words
    47.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A vörös regina: regény - 14
    Total number of words is 3816
    Total number of unique words is 2054
    29.2 of words are in the 2000 most common words
    41.5 of words are in the 5000 most common words
    46.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A vörös regina: regény - 15
    Total number of words is 3810
    Total number of unique words is 1956
    29.0 of words are in the 2000 most common words
    40.9 of words are in the 5000 most common words
    47.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A vörös regina: regény - 16
    Total number of words is 3896
    Total number of unique words is 1960
    30.9 of words are in the 2000 most common words
    43.3 of words are in the 5000 most common words
    49.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A vörös regina: regény - 17
    Total number of words is 3878
    Total number of unique words is 1930
    29.6 of words are in the 2000 most common words
    40.4 of words are in the 5000 most common words
    46.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A vörös regina: regény - 18
    Total number of words is 3012
    Total number of unique words is 1558
    32.2 of words are in the 2000 most common words
    44.7 of words are in the 5000 most common words
    51.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.