A vénülés elhárítása és az élet meghosszabbítása - 09

állatokat, különösen tyúkokat, kizárólag hússal hízlalunk, akkor a
pajzsmirigy kis hólyagjai jelentékenyen megnövekednek; patkányoknál ez
az elfajulás annyira mehet, hogy pajzsmirigyük a Basedow-kórosokéhoz
hasonlít. A többi vérmirigy is elváltozást mutat kizárólagos húsétkezés
mellett. Forsyth ragadozómadaraknál a hypophisis tüszőinek
megnagyobbodását észlelte. Houssaye pedig a tyúkok termékenységének
csökkenését állapította meg, ami a dús hústáplálék révén keletkezett
petefészekbántalomnak tudható be. Számos klinikai és kórbonctani
bizonyíték van arra nézve, hogy tartós dús húsevés a többi belső
kiválasztási mirigyeket is károsan befolyásolhatja: a májat, vesét, sőt
a hasnyálmirigyet is.
Kiemeltük már azt a tényt, hogy a májnak az a rendeltetése, hogy a
húsételek kártékony bomlásterményeit kártalanná tegye. Mennél több húst
eszünk, annál többet kell a májnak dolgoznia. Kezdetben csak vérbő lesz;
ha azonban a kóros behatás tovább tart, akkor súlyosabb állapotok is
léphetnek fel. Nagyon gyakran megfigyeltem és bárki közülünk mindennap
ugyanarra a tapasztalatra tehet szert, hogy a májbetegségek húsevés
mellett rosszabbodnak és annak abbahagyása után javulnak. Hogy a máj
működési képességét hosszú időn át megőrizzük, nem szabad tehát a hús
élvezését túlságba vinni. A húsevés korlátozása a vesék épségben
tartását is elősegíti. Minthogy a vesék feladata, hogy a hústáplálkozás
végső termékeit kiválasszák, annál nehezebb tehát finom hámjuknak a
kiválasztás munkája, mennél több húst eszünk; túlerőltetésnek azonban
könnyen kimerülés a vége. Bőséges húsevéskor, különösen, ha
dobozkonzervekről vagy erősen fűszerezett húsról (hurka stb.) van szó,
gyakran mennek át a veséken igen ártalmas anyagok. Habár ezt a
körülményt egy előző fejezetben már megbeszéltük, a túlságos húsevés
veszélye a máj és a vesék számára oly nagy, hogy nem árt ezzel
összefüggésben egy kis ismétlésre kitérnünk.
Egyes klinikai tapasztalatok arra engednek következtetni, hogy erős
hústáplálkozás a hasnyálmirigyet is károsan befolyásolja. Tudjuk, hogy e
mirigy megbetegedését a székletétben található számos emésztetlen
húsrost jelzi, ami azt jelenti, hogy a hasnyálmirigy nem képes azt a
feladatát teljesíteni, hogy trypsint készítve, elősegítse a megrágott
hús emésztését. Érthető tehát, hogy a túlságos húsevés e mirigy számára
jelentékeny túlerőltetést jelent. Hogy ez utóbbi sokáig folytatva, végül
veszedelmet okoz, az abból látható, hogy a cukorbetegség rendszerint
erős húsevőknél szokott fellépni. Ilyen étrend mellett azonban e
betegséget nemcsak a hasnyálmirigy, hanem a pajzsmirigy elváltozásai is
létrehozhatják. Körültekintő figyelmet érdemel az a körülmény is, hogy,
mint többször közöltem, cukorbetegek erős húsevés folytán rosszabbul
érzik magukat; Noorden tanár megfigyelése szerint a könnyű cukorbetegség
ezáltal súlyosabb stádiumba léphet.
A köszvény is rosszabbodik húsevés után, sőt elő is idézhető és pedig a
túlbő húgysav keletkezése által. Kiderült, hogy már kis mennyiségű
húsadagok is húgysavat termelnek, különösen ha olyan húsféléket eszünk,
melyek sok nukleint (foszfortartalmú fehérje) tartalmaznak, melyekből
könnyen képződik húgysav. Ilyen húsfélék elsősorban a mirigyes szervek:
vese, máj, borjufej stb.
Nem kevésbé ártalmas a bőséges húsevés a belekre is. Először is
könnyebben okoz bennök mérges anyagokat, másrészt pedig könnyű emésztése
és felszívódása miatt nem okoz a belek mozgására oly izgató hatást, mint
a cellulozetartalmú (főzelék, gyümölcs stb.) eledelek. Legnagyobb
veszéllyel fenyegeti azonban a sok hús a vérkeringést. Említettük már
egyszer, hogy ilyen étrend által fokozódik a vérnek belső súrlódása
(Determann), keringése pedig akadályokba ütközik. Tartósan erős
húsevőknél gyakran lép fel az érelmeszesedés és a gutaütés; a húsevés
abbahagyása és növényi táplálékhoz való átpártolás után a betegeknél
jelentékeny javulás szokott fellépni.
Nagyon is messzire vezetne bennünket, ha mindazokat a veszélyeket
behatóan tárgyalnók, melyeket a túlságos sok húsevés okoz. Fontosabb az
a kérdés, hogy e veszélyek miatt teljesen felhagyjunk-e a húsevéssel,
vagy sem? A mi válaszunk: nem. Babonás előítélet volna _egyáltalán nem_
enni húst azért, mert annak _túlságos_ élvezete – tehát a húsevéssel
való visszaélés – bajt okozhat. Haig a húsnak szigorú eltiltását
követeli, odáig azonban nem követhetem. Az az ellenvetés, hogy kevés hús
is okozhat húgysavat, nem állhat meg, mert csekély húgysav akkor is
keletkezik óránkint testünkben, ha egyáltalán nem veszünk magunkhoz
húgysavképző ételeket és pedig a szövetekben lévő nukleinnek endogén
módon történő szétesése folytán; ezt nem igen lehet kikerülni és
egészséges vesék kevés húgysavmennyiséget könnyen választanak ki.
Semmiesetre sem szükséges tehát idősebb egyéneket, kik egész életükben
naponta húst ettek, eltiltani attól, hogy ne egyenek mindennap egy kevés
húst. A nagy klinikai tapasztalattal bíró orvosok aligha fogják ezért a
tilalomért a felelősséget elvállalni, mert jól tudják, hogy az 50–60
éves és ennél idősebb emberek életmódjának ily erélyes megváltozása
nagyban zavarná a közérzetet. Minthogy pedig csak a nagy húsmennyiségek
károsak, szívesen járulunk hozzá a naponkinti kis adagokhoz és pedig
előszeretettel a főtt húshoz (_jól_ meg legyen főzve, hogy az esetleg
jelenlevő káros anyagok eltávozzanak), mert a főtt hús ép oly tápláló,
mint a sült, de kevesebb vesétizgató anyagokat tartalmaz. A friss hús
mindig többet ér, mint a dobozokban eltett hús, mert ez utóbbihoz
gyakran kevernek bórsavat, szalicilsavat, konzervsókat és más káros
pótlékokat.
A fehér húst is előnyben kellene részesíteni a vörös fölött. Senator a
vesékre való tekintettel joggal emeli ki a fehér hús értékét. Űzött,
vagy halála előtt nagyon kimerült állatnak húsát egyáltalán nem, vagy
csak igen mértékletesen szabad élveznünk. A besózott vagy fűszerezett
hús is kerülendő, ugyancsak a hurkák is, talán a véreshurka kivételével,
mivel az sok vasat tartalmaz. Ami a halakat illeti, természetesen azok
is a húshoz sorolandók. Bár rendszerint gyengédebbek és több vizet
tartalmaznak, mint a többi állatok húsa és ezért (kivéve a piroshúsú
halakat) előnyben kell őket részesítenünk; nagyobb mennyiségben élvezve
azonban – különösen a zsírdús lazacfélék – ép oly ártalmasak, mint a
többi hús.
Kis gyermekeknek, ép úgy 70 éven felüli öregeknek – elgyengülteknek már
inkább – egyáltalán ne adjunk húst. Baumann, Charrin, Mendel Lafayette
és mások kimutatták, hogy egy éven aluli gyermekek pajzsmirigye
egyáltalán nem tartalmaz jódot, sőt később is egy ideig csak keveset.
Baumann és Yollin szerint idős emberek pajzsmirigye is csak kevés jódot
tartalmaz. Minthogy azonban a jód e mirigynek legfontosabb alkatrésze,
tehát a jódban szűkölködő mirigy csak nehezen bírja a mérges anyagok
szétbontását elvégezni, ennélfogva a húsevés nem ajánlatos, eltekintve
attól, hogy vén embereknek sokkal kevesebb fehérjemennyiségre van
szükségük. Aggoknál a pajzsmirigyen kívül a mellékpajzsmirigy, a máj és
a vesék is el vannak változva, úgy hogy ezeknek szervezete a hús mérges
bomlástermékei ellen teljesen védtelenül áll. Csak a különösen erős és
friss öregek, akiknél a kivezetőcsőnélküli mirigyek még eléggé jó
állapotban vannak, képesek a bőséges húsevés veszélyeivel dacolni.
Ezek a veszélyek egyébként bizonyos elővigyázati szabályok által
csökkenthetők; így elegendő vízivás és sok gyümölcsnek és zöld
főzeléknek a húson kívül való élvezése által. Túlsok húsevés folytán a
testben savak keletkeznek; a gyümölcs és zöld főzelék evése révén a
vérnek és vizeletnek a lúgossága nő. A húsétkezést aludttejjel,
kefirrel, jogurttal vagy édes tejjel és sajttal kiegészíteni, szintén
ajánlatos. A hús veszélyei közé tartozik t. i. az is (előző fejezetekben
erről már bővebben volt szó), hogy bélbeli rothadást idézhet elő; ezt
pedig a fentemlített tejkészítményekben levő tejsavval háríthatjuk el.
Ez ugyanis, különösen növényi táplálékkal egyetemben, tisztítja a
húsevők beleit. Aki azonban magas kort akar elérni, az jobban teszi, ha
hússal való táplálkozását lehetőleg korlátozza. Azon emberek közé, kik
száz évig vagy tovább is eléltek, csak fölötte kevés húsevő tartozott: a
legtöbb csak kevés, vagy semmi húst nem evett, sokan közülük pedig koruk
előrehaladtával felhagytak a megszokott húsélvezettel.

5. A bőséges tejivás előnyei.
Igen gyakran tapasztaltam, hogy azok a betegek, akik naponta nagyobb
mennyiségű tejet ittak és egyébként is helyesen táplálkoztak tojással,
főzelékkel és kevés hússal, mindig egészségesebb színben voltak, mint
bármely más táplálék után. Sőt úgy tetszett nekem, hogy öregedő emberek
ilyen étrend mellett frissebbnek, úgyszólván fiatalabbnak látszottak. Ez
onnan magyarázható, hogy a tej által oly táplálékot veszünk fel, mely a
különböző vérmirigyek kivonatát, mindenekelőtt a pajzsmirigyét és
azonkívül más értékes kémiai anyagokat is tartalmaz. Mindezt Bang, Mosse
és mások mutatták ki. Tudjuk továbbá, hogy testünk jódtartalma főleg a
pajzsmirigytől ered, mely a legnagyobb mennyiségben tartalmazza ezt az
összes szervek közül. A jód minden kétséget kizárólag átmegy a tejbe;
mert ha egy szoptató nőnek jódot adunk, akkor a gyermek a jódkezelés
tüneteit mutatja. Feltétlenül szükséges azonban, hogy a gyermeki test a
jódot anyjától kapja meg. Közismert tény ugyanis, hogy a csecsemők és
fiatal állatok pajzsmirigye úgyszólván semmi kolloidanyagot sem
tartalmaz. Ez pedig, amint Oswald és mások kimutatták, egyenes arányban
áll a pajzsmirigy jódtartalmával. Ahol nincsen kolloidanyag, ott jód
sincs. Klinikai megfigyelések is bizonyítják egyébként a pajzsmirigy
váladékának a tejbe való vándorlását. Igy a veleszületett myxödémában
szenvedő gyermekek egyáltalán nem mutatják a pajzsmirigyelégtelenség
jeleit mindaddig, míg anyatejjel táplálkoznak. Ha azonban elválasztjuk
őket anyjuktól vagy a dajkától, akkor csakhamar fellépnek a betegség
jellemző tünetei. A gyermekek tehát a tej által oly anyagot nyertek,
mely képes volt őket a pajzsmirigynélküli állapot tüneteinek
keletkezésétől megóvni, s ez csakis a pajzsmirigy váladéka lehetett.
Igen fontos a következő megfigyelés is. Ha egy állatnak, mondjuk egy
kecskének, mint azt Lanz tette, eltávolítjuk a pajzsmirigyét, akkor az
ilyen állatnak a teje oly anyagot tartalmaz, mely más állatnak vagy az
embernek pajzsmirigyére éppen ellenkező hatást gyakorol. Lanz a
Basedow-kórban szenvedő betegeit jó eredménnyel kezelte vele. Hasonló
eredményeket értek el Burckhardt és Blumenthal is az ilyen tej
kivonatával (Rodagén). Föltehető tehát, hogy a pajzsmiriggyel bíró
állatok teje is tartalmazza a pajzsmirigy váladékát.
Az egészséges állatok teje a vérmirigyek váladékán kívül, melyet a
vérből vesznek fel, fontos erjesztőket is tartalmaz, melyek az emésztést
és vegyi átalakulásokat elősegítik, továbbá nagyobb mennyiségű sókat,
főleg meszet, vasat, magnéziumot, foszfort stb.
Fontos mindenekelőtt, hogy a tejet nyers állapotban igyuk, mert a
forralás által megöljük az oly hasznos erjesztőket. Már a 75° C. mellett
történő pasztörizálás által is nagy részük tönkre megy, magasabb hőfokot
használva, annál több. A tejet, annak forralása sok hatásos
tulajdonságától fosztja meg és míg a friss, nyers és még meleg tejet
_élő_ tejnek nevezhetjük, addig a forralt tej a _holt_ jelzővel
ruházható fel. Én a friss és az egészséges állattól származó tej
felforralását balga és észszerűtlen cselekedetnek tartom és
kötelességemnek tekintem, arról mindenkit lebeszélni. Más persze, ha egy
ismeretlen és kétes eredetű tejjel van dolgunk. Minthogy a tuberkulózis
és más fertőzőbetegségek az állattejjel kétségkívül átvihetők az
emberre, már csak ezért is nagyon ajánlatos betegeinknek azt a tanácsot
adni, hogy az ilyen tejet forralva vagy sterilizálva igyák. Ha azonban
az állatorvos valamely állatról megállapítja, hogy egészséges és
tuberkulinra nem reagál, továbbá biztosítva vagyunk afelől, hogy a tej
sem baktériumokat nem tartalmaz, sem hamisítás vagy edények által nem
lett fertőzve, akkor minden aggodalom nélkül élvezhetjük a nyers tejet.
Legszerencsésebbek ennélfogva azok, kiknek saját teheneik vagy kecskéik
vannak, melyeket jól szellőzött istállóban vagy még inkább a szabadban
tarthatnak. Azok a gyermekek, akik anyatejjel nem táplálhatók és nyers
kecske- vagy szamártej mellett nevelkednek, rendszerint kitünően
gyarapodnak. Saját tapasztalataim szerint legelőnyösebbnek tartom a
tehén-, kecske- vagy szamártejet, azon melegében, ahogy az állat
tőgyéből nyerjük, – melyet elővigyázatból egy tiszta kendőn át is
szűrhetünk – mert ez legkönnyebben emészthető és leginkább válik
egészségükre.
Hogy a tej forralás által értékes tulajdonságainak legnagyobb részét
elveszti, sőt táplálás szempontjából károsan is hathat, azt Behring
vizsgálatai meggyőző módon igazolják. E célból Magdeburgban, valamint
magyarországi és csehországi birtokain forralt, de összehasonlítás
céljából forralatlan nyers tejjel is táplált borjakat. Az állatok
növekedésének különbsége csakhamar látható volt. A forralt tejjel nevelt
borjak csontjai angolkóros elváltozásokat mutattak; skorbútszerű állapot
is lépett fel közöttük, némelyek pedig végnélküli hasmenésben pusztultak
el. Gyermekeknél hasonló állapotot észlelhetünk, ha forralt, túlmeleg és
– ami a nagyvárosokban gyakran előfordul, – nem egészen friss tejet
adunk nekik.
Nagyon ajánlatos, mint mondottuk, csak forralatlan tejet inni és a tejet
csak akkor felmelegíteni legfeljebb 60–70° C-ra, ha eredete gyanus.
Megtehetjük azonban, feltéve, hogy nem saját teheneink tejét isszuk,
hogy kérdezősködünk, hol tartják a teheneket; mert azok az állatok,
melyek a nap legnagyobb részét, vagy mint Hollandiában az éjet és napot
a szabadban töltik, jobb egészségnek örvendenek, tehát jobb tejet is
adnak, különösen, hogyha a füvön és szénán kívül még nitrogéntartalmú
eleséggel is tápláljuk őket. Ezzel ellentétben a mindig sötét és zárt
istállóban tartott tehenek ép úgy, mint azok az emberek, akik rosszul
szellőzött helyiségekben dolgoznak, vagy fogházakban tartózkodnak,
könnyen esnek a tuberkulózis áldozataivá. A tehenet tehát mint dajkánkat
kell tartanunk, melyet a család minden egyes tagja dédelget.
Tekintettel a tejnek, mint néptáplálószernek óriási jelentőségére,
föltétlenül ajánlatos volna törvényt hozni arra nézve, hogy minden
tehéntulajdonos köteles legyen tehenét az állatorvos által többször
megvizsgáltatni. Különösen a majorságokra vonatkozik ez, melyek nagyobb
mennyiségben szállítják a tejet a közönség számára. A tisztaság
megtartását illetőleg is államilag kellene a majorságokra felügyelni. A
tehenet fejés előtt meg kell tisztogatni, a fejőembereknek külön e célra
készített mosható vászonruhákat kellene felvenniök és kezeiket gondosan
megmosniok úgy, mint azt a sebész teszi, aki műtét előtt fertőtleníti
kezeit. Rögtön fejés után sterilizált edényekbe kell önteni a tejet és
jégszekrényben eltenni. Ily módon azután egészséges tehén teje nem
tartalmazhat káros anyagokat, hanem csak olyanokat, melyeket közvetlenül
a vérből kap. Az ilyen tej tehát nem is szorul további tisztogatásra
vagy sterilizálásra.
A tej 160° C.-ra lehűtve sem veszti el tulajdonságait még több napon
keresztül sem. Legtáplálóbb, ha frissen, rögtön a fejés után, melegen,
élvezzük. Hosszabb időn át magamon tett megfigyeléseimből
megállapítottam, hogy ½–1 liter ilyen frissen fejt meleg tej egy órával
az étkezés előtt, nem befolyásolja az étvágyat. A többi meleg
folyadékokhoz hasonlóan, rövidebb ideig is marad a gyomorban. Hasonlót
állapítottam meg a hideg nyers tejen is, ellentétben a hideg felforralt
tejjel.
Némely vidéken az a szokás, hogy a tejadó állatokat az utcákon át
hajtják és ott fejik meg a vevő előtt; így történik ez Nápoly környékén
a tehénnel és kecskével, Spanyolország egyes vidékein pedig, mint
Barcelónában, a szamarakkal.
Legjobb azonban az emberi tej, mert ez az ember vérmirigyeinek váladékát
tartalmazza. Legközelebb áll hozzá összetételére nézve a szamár vagy a
kanca teje. Ennek azonban sajnos, igen nagy ára van. Igy pl. Londonban 2
shillinget kértek tőlem egy félliter szamártejért. Utána következik a
kecsketej. Teljesen érthetetlen előttem, hogy a kecskét oly kevéssé
használják fel tejelési célra, pedig ennek teje sokkal könnyebben
emészthető, mint a tehéné és fehérjét, zsírt és más vegyi anyagokat,
mint vasat is, többet tartalmaz, mint a tehéntej. Ha a kecskét tisztán
tartjuk, akkor teje elveszti kellemetlen szagát. Eltartása igen kevés
költséget igényel.
A vérmirigyek váladékán kívül a tej fontos erjesztőket is tartalmaz,
továbbá fehérjét, zsírt, tejcukrot, lecithint és értékes ásványi
anyagokat, mint foszfort, meszet, vasat stb. Egy liter jó tejben kb. 35
gr. fehérje, 40 gr. tejcukor és 35–40 gr. zsír van. Ha tehát naponta
1½–2 liter tejet, ehhez 3–4 tojást, némi vajat és búzakenyeret
fogyasztunk, akkor igen sokáig bírunk hús nélkül is megélni. Kipróbáltam
egyszer magamon, hogy két héten át naponta csak 1½ liter elsőrangú
tejet, 4 tojást, 3 zsemlyét és 20 gr. friss vajat ettem, sokat mozogtam,
súlyom pedig 68 kiló volt. Ezen étrend mellett kitünően éreztem magam és
a második hét végén testsúlyom nem mutatott csökkenést. Számos betegemen
is tapasztaltam, hogy hasonló étrenden kívül még ebédre egy tál
levessel, egy tál főzelékkel és sajttal hozzá néha egy tál tésztával
heteken át jól érezték magukat és az elegendő mozgás és hosszú séták
dacára súlyban is gyarapodtak. Az ilyen emberek piros-pozsgás arca a
legjobb szószólója ezen étrend célszerűségének.
A legjobb minőségű tej nagy mennyiségben élvezve, a legbiztosabb eszköz
arra, hogy testsúlyunk jelentékenyen gyarapodjék. Vannak egyébként
emberek, kik nem szívesen isznak sok tejet, sőt némelyek, különösen
lányok és asszonyok, egyáltalán nem bírják. Izletesebbé válik sokak
számára kakaó, vagy gyenge kávé gyermekeknél pedig méz hozzáadása által.
Olyanok számára, akik gyenge emésztésük miatt a tejet tisztán nem
bírják, ajánlatosabb az aludttej vagy a kefír. Nem szabad azonban 1–2
napnál tovább erjedni hagyni. Gyakran volt alkalmam megfigyelni, hogy a
tej hasnyálmirigykészítményeket adva hozzá, nagyobb mennyiségben és
gyenge emésztés mellett is, könnyen válik elviselhetővé. Ha pedig a
közönséges nyers tejhez felényi adagban málnási, bilini vagy vichyi
vizet keverünk, akkor a különben tejtápláléktól irtózó emberek is
szivesen isszák.
A tej már csak azért is értékes tápszerünk, mert – mint már említettük –
nagyobb mennyiségben véve képes a tejsav előidézése által a beleinkben
képződő mérges és bacillustartalmú anyagok képződését meggátolni.
Metschnikoff azt állítja, hogy az aludttejfélék, a lactobacillin, jogurt
által a vénülés és a hosszúéletüség kedvező módon befolyásolható.
Rámutat arra a körülményre, hogy azokban az országokban, ahol sok
aludttejet, vagy mint Bulgáriában jogurtot isznak, sokkal több azoknak a
száma, kik 100 éven felül elélnek. Több ízben lesz még különben
alkalmunk oly öreg patriárkákat felsorolni, kik jóval túlhaladták a 100
évet, mint Parr Tamás aki főleg tejjel táplálkozott. Ez veszi legkevésbé
igénybe vérmirigyeinknek, így a pajzsmirigy, máj stb. működését, sőt
inkább elősegíti azt. A tej különben az a táplálék is, melyet
legfontosabb szerveink legkönnyebben viselnek el anélkül, hogy
fokozottabb munkára kényszerülnének. Azok a szervek is, melyek a
különböző tápszereket átalakítják és mérges alkatrészeiket a testből
kiválasztják, a tejtáplálkozás mellett legkevésbbé vétetnek igénybe. Igy
lehetséges, hogy máj- és vesebetegek az elővigyázatos tejtáplálkozás
mellett érzik magukat legjobban és igen gyakran, majdnem mindig
megfigyeltem, hogy a máj és a vese krónikus megbetegedései után a
betegek színe ilyen kúra mellett csakhamar javul. Az összes tápszerek
közül bizonyára a tej az, mely a szervek finom hámját leginkább kíméli,
mert ellentétben a hússal, egyáltalán nem tartalmazza azokat a mérges
anyagokat, melyek áthaladásukkor azt megsértenék. A tejjel való
táplálkozás eszerint a szünet nélkül dolgozó szerveink számára oly
boldog pihenési időt jelent, mely alatt azok üdülni képesek.
A veséknek is a sótalan táplálék, vagyis a tej válik leginkább javukra.
A nyers tej, amint arról gyakran volt alkalmam meggyőződni (talán
erjesztő- és tejcukortartalma miatt), elősegíti a bélmozgásokat és a
székmenetet. A forralt tejről már nem merném ezt állítani, mert az
inkább eldugulást okoz. Érelmeszesedésben szenvedők számára is a
tejtáplálkozás a legelőnyösebb. E betegségnél ugyanis szerintem a
mellékvesék és a pajzsmirigy elváltozásai is fontos szerepet játszanak,
már pedig a tejtáplálék legkevésbé veszi ezen szerveknek munkáját
igénybe. A klinikai megfigyelések arra tanítanak bennünket, hogy a
pajzsmirigy degenerációjánál, a myxödémánál, a tejtáplálék a
legegészségesebb. Minthogy pedig a vénülés, mint azt az első fejezetben
bebizonyítottuk, e betegséghez igen közelálló állapot, amikor is a
pajzsmirigy Baumann és Yolin szerint már alig tartalmaz jódot, öreg
embereknek kétségkívül ajánlatos a sok tejivás. A gyermek pajzsmirigye,
mely még csekély kolloidanyagot tartalmaz, hasonlít e tekintetben az
öregéhez és valamint a gyermeknek egyetlen tápanyaga a tej, úgy idősebb
emberek számára is, kiknél a máj, vese, vagy bél hámját nagyrészt már
kötőszövet pótolja, ez lesz a legcélszerűbb táplálkozás. A tej a vén
korban már elváltozott szövetek iránt a legcsekélyebb követeléseket
támasztja és ennélfogva legkevésbé fogja őket megkárosítani.
A tej tehát igen hasznos fegyver a vénülés elleni küzdelemben és az élet
meghosszabbításában.

6. A tisztán vegetáriánus étrend előnyei és hátrányai.
A vegetáriánusok az ember beleinek hosszúságát (10 m.) és fogainak
alkotását példa gyanánt szokták emlegetni arra nézve, hogy a természet
bennünket nem húsevőknek teremtett. A vegetáriánusok ellenfelei viszont
beleinknek rövidségét és fogainknak alkotását hozzák fel példaképen
arra, hogy a természet bennünket nem növényevőknek szemelt ki. Mindkét
résznek igaza van; fel kell ugyanis tételeznünk, hogy mi a természettől
fogva _mindentevők_ vagyunk. Fogaink ugyanis a mindentevő állatokéhoz
(disznó, kutya stb.) hasonlók és a táplálékoknak testünkben való
feldolgozása is leginkább a kutyáéhoz hasonlít. Ami a beleket illeti,
azok csak növényevő állatoknál oly szörnyű hosszuak; az embernek is pár
száz percenttel hosszabb belekre volna szüksége, ha kizárólag növényi
táplálék számára akarná azokat használni.
Ha azonban jelenlegi beleinkkel nem is vagyunk képesek káros
következmények nélkül szigoruan vegetáriánus koszton élni, mégis
megpróbálhatjuk, hogy minden baj nélkül, sőt néha haszonnal, hosszabb
időn keresztül kizárólag növényekkel táplálkozzunk. Ez különösen akkor
ajánlatos, mikor arról van szó, hogy a túlságos húsevés következményeit
kiegyenlítsük. Általában azt mondhatjuk, hogy az ember hús nélkül is
megélhet, de csak akkor, hogyha azt más állati táplálékkal helyettesíti:
tej, vaj, tojás, sajt stb. által. Bő növényi táplálék mellett,
kiegészítve azt tejjel, vajjal, tojással és sajttal, igen tekintélyes
súlygyarapodásra tehetünk szert. Az ilyen táplálkozás különösen
hisztéria és neuraszténia esetében, valamint a pajzsmirigy
megbetegedéseinél, a Basedow-kórnál és myxödémánál ajánlatos, továbbá
más betegségeknél is, melyek a húsevéssel nem egyeztethetők össze, így
májbajoknál, valamint ott, ahol húgysavképződésről is szó van. Ez utóbbi
esetben azonban a hüvelyesveteményeket ki kell zárnunk, mert Walker Hall
szerint purintesteket (nitrogéntartalmú komplikált szerves vegyületek)
tartalmaznak, melyek a húgysavképződést elősegítik. Különösen ajánlatos
a rizs, mert egyrészt nem képez húgysavat, másrészt 83% szénhidrátot
tartalmaz és ezenkívül azt az előnyt nyujtja, hogy a vesebetegek számára
oly fontos konyhasómentes étrendhez felhasználható.
Haig szerint a húgysav a vért ragadóssá teszi és Dettweiler kimutatta,
hogy a növényi eledelek a vérnek belső súrlódását (viszkozitását)
csökkentik. Minthogy pedig a köszvény minden valószínüség szerint a
húgysav felhalmozódásából keletkezik, a vegetáriánus életmód bizonyára
alkalmas lesz arra, hogy e betegség kikerülésében és kezelésében fontos
szerepet játsszék; ilyenkor azonban legalább több hónapon keresztül kell
vegetáriánus életmódot folytatni. A cukorbetegség keletkezése is,
különösen cukorbetegek gyermekeinél, elhárítható a vegetáriánizmus
által, mert hiszen a cukorbetegség, mint azt munkáimban kimutattam,
előszeretettel keresi fel az erős húsevőket.
Említésreméltó, hogy a sokévi vegetáriánusok ritkán szenvednek
érelmeszesedésben. A tejjel kiegészített növényi étrend ugyanis sokkal
kevesebb bélrothadást idéz elő, mint a hústáplálék, már pedig a bélbeli
rothadási anyagok elősegíthetik Huchard szerint az arteriosclerosist.
Brissand és Siccard állatkísérletekkel kimutatták, hogy adrenalin
(mellékvesekészítmény) és húgysav egyidejű befecskendezése az erek
atherómáját idézi elő. Általános klinikai tapasztalatok bizonyítják,
hogy számos köszvényes szenved érelmeszesedésben és a cukorbetegségnek a
köszvénnyel egyetemben való előfordulása gyakran írható a hasnyálmirigy
véredényei elmeszesedésének rovására.
A francia belgyógyászati kongresszuson (1907.) kimutatta Labbé Marcel,
hogy a gabonanemüekből, tejből, vajból és cukorból álló étrend a húgysav
keletkezését csökkenti, míg a nukleoalbuminok (fehérjecsoport) növelik.
Növényi és tejtáplálék mellett jóval ritkábban vagyunk bélgyulladásoknak
és székrekedésnek kitéve. Ez az étrend kedvezően befolyásolja a
pajzsmirigyet, májat és vesét is, s e szervek betegsége esetében növeli
a gyógyulás vagy az élet meghosszabbításának esélyeit; ezáltal pedig
hasznosnak bizonyul a korai vénülés megakadályozásában és kezelésében.
Aki tehát ötvenedik életévén túl is viruló külsővel és fiatalos
életerővel akar rendelkezni, az hódoljon a tejből és növényekből álló
ételeknek.
Nem sok jót várok azonban a szigorú vegetáriánizmustól, mely minden
állati tápszert kizár. Nem hinném, hogy az ilyen életmód tartós
alkalmazása bajt ne hozna egészségünkre. Még ha téves is volna az a
nézet, hogy a növényi fehérje kevésbé tápláló és kihasználható, mint az
állati, akkor is nehezen volna elképzelhető, hogy tiszta növényi
táplálékkal megszerezhetnők azt a fehérjemennyiséget, melyre
szervezetünknek naponta szüksége van. Hogy a rosszul tápláltság állapota
fel ne lépjen, oly mennyiségeket kellene enni, melyek a gyomrot és
beleket káros módon túlterhelnék, és előbb-utóbb is emésztési
nehézségek, gyomorsav-felgyülemlés, sőt gyomortágulás lépne fel; a
belekben pedig könnyen keletkeznének fölösleges erjedések. Sok embernél
a szigorú vegetáriánizmus gyomorsav felgyülemlést okoz. Ha azonban az
ilyen betegeknek állati táplálékokat rendelek, akkor a baj javul.
Gyomrunknak és beleinknek nagysága és szövetváza nincsen a szigorú
vegetáriánizmus számára berendezve.
Legveszélyesebb a tiszta növényi táplálkozás az olyanok számára, akik
hajlamosak bizonyos betegségekre, mert szüleik tuberkulózisban, krónikus
alkoholizmusban vagy más fertőzőbetegségben szenvednek, illetve
szenvedtek. Ezeknek különös gonddal és bőven kell táplálkozniok. Fontos
az a körülmény is, hogy Grawitz szerint az elégtelen
fehérjetáplálkozásnak vérszegényítő hatása van.
Minthogy véneknél, akik kevesebbet mozognak az anyagcsere rendszerint
csökken, idős illetve vén emberek kevesebb kalóriaértékű tápanyaggal is
beérik. Nekik talán elegendő a szigorú vegetáriánizmus; bár ők is jobban
teszik, ha tejet és tojást is esznek. Fiatal emberek azonban ne éljenek
3–6 hétnél tovább kizárólag növényekkel, inkább egyenek utána csak
egyszer húst naponta, vagy tartsanak tejvegetáriánus étrendet. Gyenge,
fertőző bajokra hajlamos egyének pedig sohasem éljenek tisztán
vegetáriánus módon, még egy hétig sem. Tapasztalataim szerint egyáltalán
nem érezhetjük magunkat egészségesnek, ha hónapokon, sőt éveken
keresztül szigorú növényevők voltunk. Én magam kénytelen voltam egy
kísérlettel krónikus éhségérzet miatt felhagyni és őszintén sajnáltam a
hasonlóan élő ismerőseimet szánalmas kinézésük miatt. Csakis kis étvágyú
emberek – p. o. szellemi munkások vagy hivatalnokok, vagy ülő életmódot
folytató kézművesek – csillapíthatják étvágyukat tisztán növényi
táplálékokkal; ez azonban nem egészséges állapot.

7. Az étkezés egészségtana. Étvágygerjesztők. A rágás előnyei.