A szultána árnyéka és egyéb elbeszélések - 10

tehetetlen rogytak össze. Pár pillanat mulva már csak egy alaktalan
aranytömeg feküdt a kialvó boszorkánykonyha zsarátnokában.
A szegény epedő Danae a régi büszke Montmorency-leánynyá vált.
– Hozd fel ezt a darab aranyat, – parancsolta.
Odafent aztán hivatta Bussy d’Amboise kapitányt.
– Itt az, a mit a királyod kér, – és melléje ez a levél…
Finom pargamentet vett elő és piros tintával irta reá ezt a levelet:
*
Műtörténész barátom egy darab papirost vett elő tárczájából és ideadta
nekem.
– Itt a levél másolata…
A hold már tova vonult Firenze felett és ismét árnyékba borította a
Loggiát. Egy gyufát gyujtottam meg.
– «Sire – olvastam, – parancsához képest visszaküldöm felségednek a
Pandora szelenczéjét, hogy új szeretőjének adhassa. Azt, a mi belőle az
enyém, a mit kedvesemtől kaptam: a szerelmünk által élő _formát_
megtartom magamnak, – a többit, azt, a mi felségedet illeti, visszaadom
a királynak a puszta aranyat…»
Gyufám kialudt, mellettem a sötétben búsan sóhajtott fel az esztétikus:
– Hol marad itt Benvenuto Cellini, – ugyan hol?
Elgondolkodtam.
– Vigasztalódjék, mondottam végre, – csak a szerelemnek van joga
elpusztítani azt, a mit a szerelem teremtett…