A szocziológia vázlata - 05

Total number of words is 3730
Total number of unique words is 1729
22.9 of words are in the 2000 most common words
32.8 of words are in the 5000 most common words
38.7 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
csoportozatokba átterelni. De e pusztító okokkal fentartó erők szállnak
szembe, amelyek együtt tartják ezeket az elemeket, biztosítják
összetapadásukat és ily módon biztosítják az egésznek az egységét addig
a pillanatig, amelyben, mint mindennemű földi dolog, átengedik magukat
az elemek azoknak a bomlasztó hatalmaknak, amelyek ostromolják őket. –
Ez alkalommal láthatjuk, mennyire helyes a társadalmat úgy mutatni be,
mint _sui generis_ egységet, amely különbözik egyéni elemeitől. Mert
azoknak az energiáknak, amelyek a társadalom megóvása végett működésbe
lépnek, semmi közösségük nincsen az egyének önfentartó ösztönével. A
társadalom annyira más eljárásokat követ evégből, hogy az egyének élete
igen gyakran sértetlen és virágzó marad, mikor a csoport élete már
satnyul, és megfordítva.»[64]
Sighele viszont a következő módon összegezi a társadalmi önfentartás
lényeges törvényét: «Az önfentartás valamely törvénye uralkodik
szükségképpen minden szervezet fölött. Minden szervezetnek, hogy
élhessen, két sorozat működést kell kifejtenie: egyet, amely kooperativ
befelé, és egyet, amely védelmi, kifelé.»[65] Ezek az általános
törvények vonják maguk után mindazokat a másodrendű törvényeket, amelyek
az emberi csoportok megmaradását biztosítják.

II. FEJEZET. A társadalmi egység és folytonosság törvénye.
Az egység törvénye az a társadalmi lélektanban, ami az egység szüksége
az egyéni lélek számára. Miért törekszik az egyéni szellem mindenben
arra, hogy nézeteit egységesítse? Mert ez első és fő élettörvénye, amely
nélkül az egyén ellentmond önmagának és megsemmisül. Az egység ugyanígy
lényeges föltétele valamely csoport megmaradásának is. Az az egység,
amelyről itt szó van, nem lehet egyéb, mint valamely összetevődött
egység, tehát lényegében relativ egység. Ugyanannak a czivilizácziónak a
különféle elemei kénytelenek egy egészbe keveredni, vagy amikor ez
lehetetlen, kénytelenek _látszólag_ összekeveredni, észrevehetetlen
átmenetek révén, hogy ily módon leplezzék az ellentéteket.
A társadalmi folytonosság törvénye nem kevésbbé fontos törvény. Ez a
folytonosság kétféle lehet: fiziológiai és lélektani. – Fiziológiailag
ez az a vérségi kapocs, amely egymáshoz fűzi az időben a nemzedékeket.
Simmel megjegyzi, hogy mindenütt, ahol a többi kapcsolat hiányzik, a
fiziológiai kapocs a társadalmi folytonosság _ultimum refugium_-a. Igy
például, mikor a német czéh (Zunft) elfajult és belsőleg elgyöngült,
annál inkább elzárkózott kifelé, mennél inkább gyöngült összetapadó
ereje; ez hozta létre azt a szabályt, hogy csak a mesterek fiait, a
mesterek vejeit, a mesterek özvegyeinek férjeit fogadták be a mesterek
közé. Ez a fiziológiai kapocs hozza létre még ma is jól ismert
eredményeit a nepotizmus neve alatt a tényleges közigazgatásban, amely
nem egyéb, mint a mai czéhek vagy kasztok rendszere.
Más esetekben a társadalmi folytonosságnak lélektani alapja van. Ez az
alap nem egyéb, mint az az értelmi és erkölcsi egyformaság, amely
valamely csoportban átplántálódik az elődökről az utódokra. A
folytonosság itt abból a tényből ered, hogy mindig marad hivatalban elég
régi tag, hogy az újakat beavassa; ez teszi például oly állandóvá a
katholikus klérust és a hivatalnoki testületeket. Ez teszi lehetővé
nekik, hogy minden egyéni változás közepette is megóvják változatlanul
azt az objektiv szellemet, amely lényegük.
A társadalmi folytonosság törvényét szimbolizálja a politikai rendben a
legfőbb méltóság örökletessége. Objektiválódhatik ez a törvény bizonyos
személytelen tárgyakban is, melyek a csoport elidegenithetetlen javai. A
legjobb példa erre a holtkézi birtokok intézménye. Joggal mondhatták: az
egyházi testületek uradalma sokáig az oroszlán barlangjához hasonlított,
amelybe minden beléphet, a honnan azonban semmi sem lép ki.
Jegyezzük meg, hogy a társadalmi folytonosságnak ez a törvénye, ha
túlságosan abszolút módon érvényesül, azzal végzi a munkáját, hogy
czéljával ellenkező eredményeket hoz létre. Az a társadalom, amelyben
semmi sem újul meg, nincs messze hanyatlásától. Nietzsche szerint: «Van
bizonyos fokú álmatlanság, kérődzés, _történeti érzék_, amely árt az élő
lénynek és végül meg is semmisíti azt, akár egy emberről, akár egy
népről, akár egy egész czivilizáczióról van is szó.»[66]

III. FEJEZET. Az életalkalmazkodás törvénye.
Hogy valamely társadalom fenmaradjon, ahhoz épp úgy, mint az
alakulásához, arra van szüksége, hogy megfeleljen valami
életszükségletnek, természetes, akár belső, akár külső szükségességnek.
Más szavakkal: kell, hogy a társadalom szükséges funkczió szerve legyen.
A funkczió maradandósága biztosítja akkor a szerv maradandóságát is. Az
a társadalom, amely hasznos funkcziót teljesít, kiállhat oly
rázkódásokat és megpróbáltatásokat, aminőket létjogosultság nélkül való
társadalom képtelen kiállani.
Jhering megjegyzi, hogy minden jogi forma, amelynek eshetősége van arra,
hogy tartós legyen, a csoport valamely mélységes életszükségletének
felel meg, és amikor ezek a szükségletek átalakulnak, maga a jog is
átalakul. – A szokásjog, amely oly szívós természetű, alkalmazkodásnak a
kifejeződése – a kényszer uralma alatt – a győző elem és a legyőzött
elem között, amelyek végül ugyanegy társadalomba olvadnak össze. «A
hatalmasok, – mondja Ch. Andler, – szövetkeznek és szervezkednek, hogy
sokáig hatalmasok lehessenek; a megszokás az elnyomottak számára együtt
jár a lázadás lehetetlenségével. Az egyik fél zsaroló uralmából és a
másik fél lemondó szolgaságából támad az a _szokás_, amely a jog spontán
formája.»[67]
A társadalmi alkalmazkodásnak két formája különböztethető meg: a belső
alkalmazkodás és a külső alkalmazkodás. Ahhoz, hogy valamely társadalom
fenmaradjon, először is arra van szükség, hogy alkalmazkodjék a
miliőjéhez. Ha a miliő körülményei változnak, a társadalomnak is át kell
változnia és alkalmazkodnia kell, mert különben eltünik. Sőt, mi több,
arra van szüksége, hogy a különféle elemek, amelyek alkotják, belsőleg
alkalmazkodjanak. A. Comte megjegyzi, hogy a létező társadalmak
politikai állhatatlanságának az az oka, hogy nem alkalmazkodtak
belsőleg, még pedig azért nem, mert együtt megvan bennök a három
ellentétes gondolkozási mód: a theológiai, a metafizikai és a
tudományos.
Lehetnek mesterséges alkalmazkodások is, amelyeknek az a czélja, hogy
valamely meggyőződést vagy tant úgy «preparáljanak», hogy az
hozzáidomuljon azoknak a szellemi állapotához, akiknek szánták. E
preparálás hiján a tannak semmiféle eshetősége sincs arra, hogy tartós
hatást tegyen. A dolgok kényszerű erejénél fogva abban a módban tehát,
ahogyan a nyilvánosság elé terjesztik a politikai, társadalmi vagy
vallási doktrinákat, nagy része van az illuziónak és a beállításnak. G.
B. Shaw megjegyzi, hogy a doktrináknak «fogantyúra» van szükségük,
amelynél fogva a kevéssé művelt intelligencziák megragadhassák azokat. A
terjesztés nagy művészete éppen az, hogy ezt a «fogantyút» jól ki tudják
számítani. Ugyancsak Shaw mondja azt is, hogy minden társadalmi
doktrinának (például a szoczializmusnak is) két oldala van: egy
tudományos (ezoterikus) és egy illuzionista (exoterikus). «Van bizonyos
preparálás, – irja Shaw, – amelyhez a tudománynak alkalmazkodnia kell,
hogy a tömeghez férhessen. Ha nem lehet a tudományt erővel beleverni a
tömegbe, mint ahogy az egyszeregyet beleverik a gyerekekbe, akkor, akár
művészi, akár vallási dráma formájába kell öltöznie, hogy fölkeltse a
nép rokonszenvét és lekösse a figyelmét. És mint ahogy a rokonszenvet és
az érdeklődést az értelmi kiváncsiság követi, úgy kell a drámát követnie
az elméletnek, oly módon, hogy a nép gondolkozhasson is épp úgy, mint
ahogy érez… Mit látunk vajjon a szoczializmus tudományos jellegének
következményekép is? Azt, hogy szemmel láthatóan engedelmeskednie kell
annak a törvénynek, amely előtt minden tudomány meghajol, mikor azt
óhajtja, hogy a nép támogassa. Illuzióknak igéretekkel telehimzett
fátyola mögé kell rejtőznie és föl kell szerelnie önmagát észbeli
«fogantyú»-val, még pedig nagyon egyszerűvel, amely a közönséges
szellemnek is lehetővé teszi, hogy könnyen megragadhassa.»[68]
Novicow megjegyzi, hogy a társadalmak életében vannak «mesterséges hibás
alkalmazkodások» is, amelyeket a környező körülmények hamis értékelése
hoz létre. Novicow példakép a védővámos tévedést hozza fel, amely
őszerinte gyökeres gazdasági hanyatlásnak az oka azoknál a nemzeteknél,
amelyek elfogadják. «A védő-vámrendszert, – mondja Novicow, – röviden
így határozhatjuk meg: a miliő mesterséges hibás alkalmazkodása. A mi
bolygónk amúgy is nagyon rosszúl alkalmazkodott szükségleteinkhez. De mi
őrültségünkben és vakságunkban azt akartuk, hogy a természet még inkább
mostohaanyánk legyen és… kitaláltuk a védő-vámos rendszert.»[69]

IV. FEJEZET. A társadalmi differencziálódás törvénye és a
kiválasztottak törvénye.
A differencziálódás törvénye abban áll, hogy minden társadalomnak
fentartásához szüksége van differencziálódott szervekre, amelyek
pontosan és gyorsan végezhetik a társadalmi funkcziókat.
Németország régi czéheinek a hanyatlását részben az okozta, hogy nem
tudták ellátni magukat szervekkel.
Azokat az előnyöket, amelyek differencziálódott társadalmi szervek
megteremtésének az eredményei, Simmel nyomán három fő csoportra
oszthatjuk:
1. Ott, ahol vannak differencziálódott szervek, a társadalmi test
mozgékonyabb. Ameddig minden egyes politikai, jogi, közigazgatási lépés
megtételéhez az egész társadalmi testnek mozdulni kell, cselekvését
nehezíti az esetlenség. «Mikor egy tömeg mozdul, – mondja Simmel, –
mozdulatait nehezíti mindenféle tétovázás és fontolgatás, egyrészt a
különleges érdekek széthajlása, másrészt az egyének közönbössége
következtében. A társadalmi szervek ellenben megszabadulhatnak
mindezektől az akadályoktól, mert minden szerv határozott czélra
teremtődött és aránylag egymáshoz közelebb álló személyek csoportjából
áll; és ily módon hozzájárul a tömeg fentartásához, amennyiben
pontosabban és gyorsabban végzi a mozdulatokat.»[70]
2. Oly esetben, amikor az egész csoportnak meg kell mozdulnia minden
egyes társadalmi czél érdekében, elmaradhatatlanok a belső súrlódások.
Ennek az anarchikus állapotnak tipikus példája az olyan társadalom,
amelyben egyetlen ellenző tagnak a _vétója_ megakadályozza az
érvénybelépését az oly szabálynak, amelyet a többség elfogadott. Ezek a
súrlódások eltünnek vagy nagyon gyöngülnek ott, ahol külön szerveket
teremtenek, amelyek különleges biztosítékai az illetékességnek és a
szervező feladatra való alkalmatosságnak.
3. Végül ennek a szervezetnek harmadik előnye az, hogy a kollektiv
erőknek jobb irányítását biztosítja. A tömeg, amikor cselekszik, sohasem
tud felülemelkedni bizonyos meglehetősen alacsony szellemi szinvonalon.
A legjobb tanácsadók talán nem is lesznek mindig azok, akik meg tudják
hallatni szavukat a tömeggel. Ellenben egy kisebbség mellett, ahol sok a
rátermettség, a tehetség könnyebben csinálhat karriért és könnyebben
hozzájuthat ahhoz a tekintélyhez, amely megilleti.
Ezt az utóbbi pontot, véleményünk szerint, bizonyos fentartással lehet
csak elfogadni. Simmel elismeri, hogy «valamely hivatalnoki testületben
a féltékenység gyakran megfosztja a tehetséget az őt megillető
befolyástól, ellenben a tömeg, amely lemond minden személyes ítéletről,
könnyen követi a geniális vezért.»[71]
Meg kell jegyeznünk ezenkívül, hogy a társadalmi szervek
differencziálódása együtt jár bizonyos hátrányokkal úgy a társadalom,
mint az egyén szempontjából. A társadalom szempontjából a hátrány az,
hogy a differencziálódott szervek gyakran önmagukat kezdik czélul
tekinteni, holott ők eszközök csak az összesség szolgálatában és arra
törekszenek, hogy a társadalmi test rovására fenmaradjanak és
gyarapodjanak. Az egyén szempontjából az a hátrány, hogy az egyén, aki
bizonyos funkczióra van korlátozva, végül azonosítja magát ezzel a
funkczióval és teljesen beléje olvad. Előmozdítja saját kasztjának
minden elfogultságát és minden ügyét, jót és rosszat egyaránt. Részese
annak a hibának, annak a szellemi sülyedésnek, amelyet testületi
szellemnek nevezünk.
A kiválasztottak törvénye közvetetlenül belekapcsolódik a társadalmi
differencziáczió törvényébe. Ennek a törvénynek a hatása úgy
jellemezhető, hogy az valamely társadalom konzerváló befolyásainak a
kivonata. Mert az arisztokrácziák és a kiválasztottak, bármily
fajtájúak, lényegükben konzervativ elemek. Ámde a kiválasztottak szerepe
a történelem folyamán módosult.
Kezdetben a kiválasztottak, minthogy az erő alapján választódtak ki,
szükségképen deszpoták volták. Manapság ez már nincs így szükségszerűen.
A társadalmi kiválasztottak (értelmiség, művészet és tudomány
szempontjából) gyakran kívül maradnak a kormányzáson. Azok, akik a
kormányzást végzik, ritkán tartoznak a kiválasztottak közzé. Ebből az
következik, hogy manapság a kiválasztottak nem szükségképpen
hatalmaskodók és nem szükségképpen ellenségei az újításoknak. Sőt néha
az újítások barátai és progresszisták is lehetnek. Különösen
Oroszországban van ez így, ahol igen sokan, akik egyben a született
arisztokraták és az értelmiségi kiválasztottak közé tartoznak, hívei a
progresszista és forradalmi eszméknek.
Novicow igen szellemesen fejtegeti, hogy a kiválasztottak és a haladás
között nincs összeférhetetlenség. A kiválasztottak (nemcsak tudósok,
hanem írók és művészek is) előmozdítják az új és paradox eszmék
terjedését érzésbeli finomságukkal, művészi érzékükkel, amely képessé
teszi őket arra, hogy ezeket az eszméket oly formába öntsék, amelyben
befogadhatja őket a nyers köztudat is. «A kiválasztottak, – mondja
Novicow, – valamely társaságnak nemcsak eszméit dolgozzák ki, hanem
érzéseit is. Már pedig az érzések sokkal fontosabbak még az eszméknél is
a vágyak és akarások szempontjából… Sőt az érzés óriási hatalom a külső
eszmékkel való kapcsolatánál fogva. Mikor ez utóbbiak bántják az érzést,
ez fellázad és gyakran elkergeti a betolakodókat. Hogy elterjedhessen,
minden eszmének rokonszenves formában kell jelentkeznie: Nyiss ki egy
könyvet. Ha a kiválóság bélyegével áldott szellem írta, a könyv
vonzódást ébreszt benned. Végig fogod olvasni az egész kötetet. Valami
titokzatos erő árad ki feléd a szerzőből; minden mondata behatol értelmi
világodba. Az ilyen könyvnek mély és tartós a hatása. Még ha paradox is,
akkor is kivonod a szerző nézeteiből az igazságnak azt a maradékát,
amely gyakran keveredik tévedéssel. Ellenben, ha a könyv sérti az
érzésedet, akkor mindebből semmisem következik be, és a könyvet pár
oldal elolvasása után nyugodtan eldobhatod.»
«A kiválasztottak azok, akik valamely nemzet életének minden egyes
korszakában meghatározzák azt, mi a kiváló és mi nem az. A kiválóság
manapság nem az, ami tegnap volt, és az sem, ami holnap lesz. De mindig
van olyan kiválóság, amely a jelen kiválósága.»[72]

V. FEJEZET. A társadalmi szolidaritás és a csordaszellem törvénye.
A szolidaritás törvénye belekapcsolódik közvetetlenül a társadalmi
fenmaradás alapvető törvényébe. A szolidaritás egyrészt valóban azért
működik, hogy legyőzze a külső ellenségeket, másrészt pedig azért, hogy
megsemmisítse a veszedelmes vagy lázongó belső elemeket. Arra igyekszik,
hogy szilárdítsa a már meglévő társadalmi kapcsot. Érdek- és védelmi
közösségbe egyesíti mindazokat az egyéneket, akik ugyanabban a
pillanatban ugyanannak a csoportnak tagjai. A szolidaritás úgyszólván a
térben való társadalmi folytonosság, mintahogy a társadalmi folytonosság
időben való szolidaritásféléje a nemzedékeknek, amelyek egymásra
következnek valamely csoport élete során.
A szolidaritás törvénye alkalmazható az emberi tevékenység minden
területére. Van gazdasági szolidaritás; politikai szolidaritás (egy párt
kebelében), vallási szolidaritás, foglalkozásbeli szolidaritás
(testületi szellem), osztályszolidaritás (nemesi szellem, polgári
szellem, proletár szellem). A szolidaritást napjainkban sokan
tanulmányozták. Számos szerző tanulmányozta hatásait (Izoulet,
Bourgeois, stb.). Sajnos, az eszméket nem egyszer elhomályosította e
téren a biológiai metaforákkal való visszaélés és az a jogosulatlan
törekvés, hogy a társadalmat organizmussal, a gondolkozó egyéneket pedig
élő sejtekkel fogják egy kalap alá. Az a kizárólagosan optimista
szempont is, amelyből vizsgálták a szolidaritást, hozzájárult az eszmék
meghamisításához.
Megmondottuk már föntebb: a szolidaritás önmagában közönyös és erkölcsi
érzék hiján való. Czélja és eredményei szerint lehet helyes és jó, vagy
bűnös és ártalmas. Exakt társadalmi lélektan szempontjából a
szolidaritás nem egyéb, mint többszörös egoizmus, egyéni egoizmusok
összesűrűsödése és elkesernyesedése. Az osztálydühök és a testületi
dühök százszorta vakabbak, szivósabbak és engesztelhetetlenebbek, mint
az egyéni dühök. A szolidaritás szelleme lényegében antiindividualista,
bizalmatlankodik minden egyéniségben, amely elüt valamelyest az
átlagosság szürke szinkeverékétől. Az embernek nem is kell kiválóbbnak
lennie, mint a többiek, hogy gyűlöljék. Nem fogják megbocsátani neki azt
sem, hogy _eltérő_ a többitől, hogy eredeti.
A szolidaritás szelleme gyűlöli a közömböseket és a kényeseket, akik
távol maradnak a csoport érdekeitől és apró mesterkedéseitől. Többre
becsüli a mesterkedőket, a harczosokat, azokat, akik láttatják magukat.
Megértjük az üldözéseket, amelyekből Rousseaunak kijutott, ha ismerjük
szellemi magatartását, amelyet ő maga jellemzett. «Természetesen én is
alárendelem magam, – írja, – annak a nagy erkölcsi parancsnak, amely
azonban lerombolója az egész társadalmi rendnek: hogy _sohase kerüljek
oly helyzetbe, amelyben mások kárában találom meg a saját hasznomat_.
Az, aki szigorúan követni akarja ezt a parancsot, mást nem tehet, mint
hogy teljesen visszavonul a társadalomtól, és aki így él, elvonulva, már
ennélfogva követi ezt a parancsot, anélkül, hogy gondolnia kellene
rá.»[73] Rousseaut azért gyűlölték, mert ezt a parancsot követte. És
amikor panaszkodott és tiltakozott, a társadalom nem törődött ilyen
kicsiséggel. Őrjöngve kiáltotta, hogy üldözni kell!
Mint a közömböseket, épp úgy gyűlöli a szolidaritás szelleme a kritikai
szellemeket is. Mert ezek nem hajolnak a kötelező parancsok jármába.
A szolidaritás szelleme lényegében konzervativ, mert lényegében
kényszerítő erejű és zsarnoki. Névtelen és felelőtlen zsarnokság és
egyben szolgalelküség, mert a ki kimondja a szolidaritást, az kimondta a
tömegbe sorozást is. A szolidaritás szelleme az engedelmességi szellem
fenmaradása, amely oly sokáig uralkodott az emberi nyájakon. Nietzsche
csodálatosan kimutatja ezt. «Mióta emberek voltak, mindig voltak emberi
nyájak is (családok, közösségek, törzsek, népek, államok, egyházak
szövetkezései) és mindig nagy volt az engedelmeskedők száma a
parancsolók kis számához képest; – ha tekintetbe vesszük tehát, hogy az
engedelmességet gyakorolták és nevelték legjobban és leghosszabb időn át
mindmáig az emberek között, akkor könnyen föltehető, hogy általában
minden emberben megvan az engedelmesség, mint belső szükség, mint
valamelyes _formális lelkiismeret_, amely parancsol: Föltétlenül meg
kell tenned valamit, semmiesetre sem kell megtenned valamit, szóval
_kell_ valamit tenned vagy nem tenned. Az ember igyekszik kielégíteni
ezt a szükségletét és anyagot adni neki. E szükséglet erejéhez,
türelmetlenségéhez, energiájához képest, válogatás nélkül, vad
étvágygyal habzsol és elfogad mindent, amit fülébe súgnak azok, akik
parancsolnak neki, akár a szülei, akár a gazdái, akár a törvények, az
osztályelfogultságok vagy a közvélemény… Ebből következik, hogy a
nyájember ma Európában úgy viselkedik, mintha ő volna az egyedüli
hatalomra jogosult emberfaj; azokat az erényeket, amelyek hasznossá
teszik őt a nyáj számára, úgy dicsőiti, mint az egyedüli, igazán emberi
erényeket.»[74]
Látjuk, hogy a szolidaritás szellemének igazi alapja a csordaszellem.
Ennek következtében gyanakodnak rá és társadalmi vesztegzárba teszik
azt, aki egyedül él, aki félrevonul, aki az egyedüllét akarásának adja
jelét, akinek nincsenek «kapcsolatai».
Aki egyedül él, az gonosz, – így mondják. – Emlékezzünk csak vissza
_Zola: Páris Gyomra_ czímű regényében a szelid és ártalmatlan Florentra,
akit a kerület bamba gyűlölettel kinoz, mert magányban és filantrop
utopista álmodozásban él. Az lesz bűnössé, aki távoltartja magát a dőre
és dühöngő csordaszövetségektől; aki nem akar együtt üvölteni a
farkasokkal.
A szolidaritás és a konzervativ csordalét e szellemének egyik
követelménye az, hogy a közvélemény tisztelete és az attól való félelem
általánossá válik. Következménye annak az általánosítása is, amit
Nietzsche a csorda-hiúságnak nevez: «A hiú, – mondja Nietzsche, – örül
minden jó véleménynek, amelylyel felőle vannak (tekintet nélkül arra,
hogy milyen az igazi jelleme), de bántja őt minden rossz vélemény: mert
rabszolgája mindakettőnek; úgy _érzi_, hogy rabszolgája annak a régebbi
rabszolgasági ösztönnek a következtében, amely uralkodik rajta. A
«rabszolga» az a hiú ember vérében, a rabszolga hitványságának
maradványa, amely arra készti, hogy térdre boruljon rögtön ez előtt a
vélemény előtt, mintha nem provokálta volna. – És ismétlem: a hiúság
atavizmus.»[75]
A társadalom nem mulasztja el a saját fentartására hasznosítani az
egyénnek e hajlamait a szolgalelküségre, és isteníti a _közvéleményt_.
Az autarchikus és individualista filozófia ellenben Tolsztoj jeligéjét
fogadja el: «Ne ítélj!» – azzal az axiomával egyetemben, amely
szükségszerű kiegészítése az előbbinek: «Fütyülj mások véleményére!» «A
leghatalmasabb az, aki leginkább egyedül áll», – mondja Ibsen.
Az eddig fejtegetett megfigyelések ráillenek minden szolidaritásra,
amelynek az a törekvése, hogy hatással legyen a tudatokra és ellenőrizze
az egyéni cselekvéseket. – Az a kérdés, vajjon ráillik olyan
szolidaritásra is, amely tisztára gazdasági?
A mi véleményünk szerint a tisztára gazdasági szolidaritás, olyanforma,
aminő például az angol _Trade-Union_-ökben működik, azzal a föltétellel,
hogy kizárólag gazdasági marad, elkerülheti azokat a hátrányokat,
amelyeket föntebb kifejtettünk.
Hasznára válhat a munkásnak, amennyiben megvédelmezi őt a gazdasági
kényszer ellen és néha bizonyos erkölcsi kényszer ellen is, amelyet a
munkaadó fejt ki. Másrészt ez a gazdasági szolidaritás nem nyomja el,
hanem teljesen szabadnak hagyja az egyéni tudatot és viselkedést. A
gazdasági szolidaritás az egyén életének csak egy töredékét hálózza be,
és a maga hatáskörén kívül állónak tekinti a tevékenységnek minden oly
fajtáját, amely nem gazdasági tevékenység.
Mindazáltal e téren is van veszedelem, amelyet kerülni kell, s ez az,
hogy a gazdasági szolidaritás ne alakuljon át erkölcsi kényszerré és
ellenőrzéssé. Ezt a lépést igen könnyű megtenni. Gondoljunk csak arra a
szoros erkölcsi fegyelemre, amelynek igájába hajtották a középkor
czéhjei tagjaiknak a magánéletét. Nyilvánvalóan szükséges, hogy az ipari
társulás tekintsen el föltétlenül a családi, rokonsági, stb.
kapcsolatoktól. Voltak bizonyos angol _Trade-Union_-ök, amelyek
megtartották az inaskodás szabályozását, és jogot adtak az apának arra,
hogy fiát bevezesse a foglalkozásába, anélkül, hogy alávesse őt az
inaskodás kötelezettségének.[76] Az efféle eljárás mind anakronizmus,
amely nyilvánvalóan beleütközik a kizáróan gazdasági szolidaritás
elveibe.
Azzal a föltétellel, hogy szükségkép óvakodik minden idegen befolyás
visszaélő beavatkozásától, véleményünk szerint, a gazdasági szolidaritás
kielégítő módon összeegyezteti a csoport érdekeit és az egyén
függetlenségét. Az unionisták, amennyiben unionisták, nem vallanak
semmiféle vallási, politikai, sőt erkölcsi doktrinát sem.

VI. FEJEZET. Az egyformaság törvénye és a nem egyformák
kiküszöbölésének törvénye.
Ez a törvény nem egyéb, mint a szolidaritás törvényének alkalmazása.
Abban áll, hogy minden szervezett társadalom megkiván a maga tagjaitól
bizonyos hasonlóságot a viselkedésben, a szokásokban, sőt még a
véleményekben és a gondolatokban is. Minden társadalomban megvan az a
hajlandóság, hogy ne csupán a testet hajtsa a maga igájába, hanem az
értelmet és az akaratot is. Minden társadalom többé-kevésbbé
megvalósítani igyekszik egy híres rendnek a jelszavát: _Perinde ac
cadaver_. Tagjaira rákényszerít bizonyos fajta lelki mimetizmust.
«Vannak állatok, – mondja Sighele, – amelyek fölveszik a növény- és
ásványmiliők szinét, amelyekben élnek; vannak emberek, amelyek fölveszik
csoportjuknak az erkölcsi szinét.»[77]
Az egyformaságnak ez a törvénye maga után vonja azt a törvényt, amely
szerint azokat az egyéneket, akik lázonganak ez ellen az egyformaság
ellen, ki kell küszöbölni. A csoport ellenállhatatlan és részben
tudattalan nyomást fejt ki az olyan lény kiküszöbölésére, aki vonakodik
alávetni magát a környező erkölcsi és társadalmi fegyelemnek. Az ilyen
egyén, Guyau kifejezése szerint, a türelmetlenség légkörét teremti meg
maga körül.
Az üldözés, – mondja Bagehot,[78] – kiegészíti az utánzást: «Valamennyi
vad, jobban mondva, valamennyi tudatlan emberben megvan a hajlandóság az
üldözésre, még szembetünőbben, mint az utánzásra. Nincs barbár, aki bele
tudna nyugodni abba, hogy a nemzet valamelyik tagja eltérjen törzsének
barbár szokásaitól és ősi hagyományaitól. Legtöbbször az egész törzs azt
várná, hogy az istenek megfenyítik, ha azok közül, akik a törzset
alkotják, csak egy is lemondana az ősi szokásokról vagy valami újításra
adna példát. A modern időkben és a mai erkölcsi érzésű országokban, azt
gondoljuk, hogy mindenki csak a maga cselekedeteiért felelős, és nem
tudjuk elhinni, hogy mások hibája bennünket is bűnösökké tehetne. A
bűnösség a mi véleményünk szerint személyes folt, amely szabadon
választott viselkedés következménye és csak azt bélyegzi meg, aki ezt a
viselkedést választotta. De a kezdetleges korszakokban azt hiszik, hogy
a törzs egyetlen tagjának cselekedete istentelenséggel szennyezi be az
egész törzset; ez az egy cselekedet rászabadítja az egész törzsre az égi
fenyítést, minthogy megsérti a törzs külön istenségét. Ezeknek a
korszakoknak politikai eszmeköréből hiányzik a korlátolt felelősség.» –
Helyén való most az a megjegyzés, hogy ennek a szellemi állapotnak sok
maradványa megvan még közöttünk is. Valamely osztály, valamely kaszt,
hatóság, hivatal, nem bocsát meg tagjai közül senkinek sem oly
cselekedetet, amely, – bárha saját egyéni elhatározása, – oly
természetű, hogy sérti a közvélemény gondolatait vagy akár
elfogultságait is. Mert a közvélemény az az istenség, amelynek
bosszújától ma mindennél jobban félnek az emberek. Ennélfogva az egyén
legyen egyforma és nyájbeli, ha harmoniában akar lenni a csoport
erkölcsével.
Ez a kiküszöbölési törvény nemcsak a független vagy lázongó egyéneket
sújtja, hanem a gyönge, törékeny és a csoport erősítésére nem alkalmas
egyéneket is. Ez a csoporterkölcs teljesen állati. Az, aki megfigyelte a
háziállatok szokásait, nem egyszer láthatta, hogy egész udvarnyi baromfi
rárohant egyetlen beteg csirkére, hogy csőrével halálra verje. Hasonló
tények történnek az emberi társadalmakban is.
A gyöngéknek és nem alkalmasoknak ez a kiküszöbölő erkölcse a maga egész
naiv kegyetlenségében megmutatkozik azoknál a szocziológusoknál, akik
azt szeretnék, hogy az emberi társadalmak az állati társadalmak
mintájára alakuljanak ki. Ezeknek a szocziológusoknak a könyveiben
szünetlenül visszatér a _kiküszöbölés_ szó, unalmas állhatatossággal és
az egyénnek teljesen darwinszerű megvetésével. A legtipikusabb ezek
között az írók között egy Lipcsében megjelent kis röpiratnak a névtelen
szerzője. A röpirat czíme ez: _Die Aristokratie des Geistes_ (A szellem
arisztokrácziája). Ez a szerző oly társadalom hipotézisét fejtegeti,
amely az «észszerű» kiválasztás elvén alapszik, s amelyben _ad hoc_
intézkedésekkel kiküszöbölnék azokat az egyéneket, akiket a faj
haladására nézve akadályoknak vagy hátrányosaknak tartanak. Külön
városokat tartanának fenn az alkoholistáknak és a kicsapongóknak, ahol
ingyen és bőségesen szolgálnák ki őket mindazzal, ami a föltevés szerint
alkalmas arra, hogy gyors eltünésüket vonja maga után. «Ott, – mondja a
szerző, – virulnának Bacchus és Venus templomai, a játékbarlangok, a
tingli-tanglik és a pornográf-irodalom; a szeszgyártás olcsón és
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - A szocziológia vázlata - 06
  • Parts
  • A szocziológia vázlata - 01
    Total number of words is 3616
    Total number of unique words is 1631
    23.2 of words are in the 2000 most common words
    32.8 of words are in the 5000 most common words
    39.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A szocziológia vázlata - 02
    Total number of words is 3544
    Total number of unique words is 1655
    23.0 of words are in the 2000 most common words
    32.2 of words are in the 5000 most common words
    38.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A szocziológia vázlata - 03
    Total number of words is 3722
    Total number of unique words is 1670
    23.8 of words are in the 2000 most common words
    33.5 of words are in the 5000 most common words
    38.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A szocziológia vázlata - 04
    Total number of words is 3794
    Total number of unique words is 1644
    23.0 of words are in the 2000 most common words
    33.3 of words are in the 5000 most common words
    39.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A szocziológia vázlata - 05
    Total number of words is 3730
    Total number of unique words is 1729
    22.9 of words are in the 2000 most common words
    32.8 of words are in the 5000 most common words
    38.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A szocziológia vázlata - 06
    Total number of words is 3605
    Total number of unique words is 1721
    21.4 of words are in the 2000 most common words
    32.5 of words are in the 5000 most common words
    38.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A szocziológia vázlata - 07
    Total number of words is 3656
    Total number of unique words is 1715
    23.5 of words are in the 2000 most common words
    33.8 of words are in the 5000 most common words
    39.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A szocziológia vázlata - 08
    Total number of words is 3662
    Total number of unique words is 1652
    23.8 of words are in the 2000 most common words
    34.1 of words are in the 5000 most common words
    39.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A szocziológia vázlata - 09
    Total number of words is 3698
    Total number of unique words is 1760
    23.5 of words are in the 2000 most common words
    32.7 of words are in the 5000 most common words
    39.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A szocziológia vázlata - 10
    Total number of words is 3638
    Total number of unique words is 1688
    24.2 of words are in the 2000 most common words
    34.8 of words are in the 5000 most common words
    41.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A szocziológia vázlata - 11
    Total number of words is 2203
    Total number of unique words is 1094
    27.8 of words are in the 2000 most common words
    36.7 of words are in the 5000 most common words
    42.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.