A Serpolette: Regény - 2

Total number of words is 3895
Total number of unique words is 1623
34.7 of words are in the 2000 most common words
49.1 of words are in the 5000 most common words
55.6 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
lenni. Nem is tudnék. A szabadság nekem úgy ér valamit, ha dolgozhatom.
Én termékeny munkát akarok végezni.
Az Annie szőke feje hevesen bólogatva intett három igent egymásután. A
herceg megfogta finom és gödrös állát:
– Akarsz-e velem elindulni a szép nagy világba? A hajómon, amelyet magam
vezetek és amelynek te leszel az úrnője.
Annie tapsolt örömében:
– A Hódító Róberten?
– Azon. De a nevét megváltoztatom és a hajót átalakíttatom. Az őseimet
visszaadom nekik; nincs többé ősöm; és gyűlölöm még a gondolatát is
annak, hogy egy ilyen nemes, szép és erős építmény meddő luxushajó
legyen. Gépeket akarok rajta szállítani, olyan vidékre, ahol a
legnagyobb áldás a gép. Vagy olajat, dongát, cukrot, – akármit…
Annie elgondolkozva hallgatott. A herceg is gondolkozva nézett maga elé.
– A hajómnak is te adj új nevet – mondta csendesen. Valami szép és vidám
nevet. A hajóm legyen az öröm hajója. A vidámság hajója. A boldogság
hajója.
Annienak erre ismét jó kedve támadt és villámgyorsan egy csomó csengő és
nagyhangzású nevet ajánlott a hercegnek.
– Nem, – mondta mosolyogva és gondolkozva a herceg – valami vidámabbat.
Valamit… valamit… tudod mit?… a legkedvesebb szerepedet, – melyik volt
az?
– Szép Heléna.
– Talán ezt. Ez például egészen jó volna. De inkább mást… gondolkozzunk
csak… miben láttalak először… A cornevillei harangokban.
– Serpolette! – kiáltotta Annie.
– Serpolette – mondta boldogan a herceg. Sohasem felejtem el, amikor
kurta szoknyádban kijöttél a színpadra. – Serpolette! Serpolette!
Megállapodtak benne, hogy a hajónak Serpolette lesz az új neve. Azután
boldogan beszélgettek még a jövendőről és azután, mikor Annie elfáradt
és álmosodni kezdett, a herceg felállt és menni készült. Vette a
köpönyegét, de közben megállott:
– Igaz, – mondta – hát ez a fiatalember az előszobában?
– Jaj Istenem, – kiáltotta Annie – Félixke… hisz az szegény azóta
elaludt ott.
Kinyitotta az előszoba ajtaját. De Félixke nem aludt. Rózsásan,
nyugodtan, egyenesen ült a székén, pontosan a térdére rakott kézzel, és
az ajtónyílásra feszesen felállott.
– Várj csak Félixke – mondta Annie. – Még csak egy percet.
Visszajött a herceghez.
– Hát ki ez a Félixke? – kérdezte a herceg. – Mit tud? Honnan jön? Csak
nem volt katona?… katonásan jelentkezik… de ezzel a termettel legfeljebb
a klarinétot fujhatta a bandában.
Annie lázasan keresgélt az asztalon valamit. Végre megtalálta, amit
keresett.
– Mit tud? – mondta. – Ezt tudja.
Egy papirlapot tett a herceg elé. A papirlapon egy százfrankos bankjegy
tökéletes rajza volt látható.
– Ami igaz, az igaz – mondta fejcsóválva a herceg. – Ez tökéletes.
– Úgy-e hogy tökéletes – szólt Annie. És ezt itt csinálta előttem egy
óra alatt. Mert én kíváncsi voltam rá, hogy hogyan csinálja.
– Hogy hogyan csinálja! Hát máskor is csinálja?
Annie csodálkozva nézett a hercegre.
– Hiszen ezért csukták be – mondta kissé méltatlankodva.
– Hát be volt csukva? – kérdezte elámulva a herceg.
– Be. Képzelje, olyan fiatalon. Húszéves alig volt. – Gazság.
– No gazságnak éppen nem lehet mondani. De most tudom legalább, hol
tanulta meg ezt a katonás jelentkezést.
– A börtönben tanulta meg szegény – mondta Annie felháborodva. – Szegény
fiu! Hát be kell csukni az ilyent?! – Ilyen tehetség! – Taníttatni
kellene. – Mit csináljon, ha éhezett. – Egy ilyen jó kis fiu, mink
mindig együtt játszottunk, az ő apja suszter volt a nagy
Polarics-házban, az enyém házmester. Hát ő is több akart lenni, mint az
apja. De nem iskolázhatott. És most éhesen jött fel ide énhozzám… gyalog
jön egy hete… seholsem akarják befogadni… én adtam neki enni…
A herceg mosolyogva nézte az Annie elérzékenyülését.
– Igen, – mondta – igaz: ezek a bűnök a társadalom bűnei. Egész
társadalmunk a tehetségek esztelen elpazarlására van berendezve. Ezt a
fiatalembert a te kegyelmedből majd megmentjük valahogyan.
– De hogyan?
– Hm… nekem szükségem lesz valami titkárfélére… diktálni akarok neki egy
nagyobb munkát… ha egyelőre vállalkoznék arra, hogy eljön velünk?
– Hogyne, hogyne…
Annie tapsolt örömében, odaszaladt az ajtóhoz és közölte Félixkével,
hogy eljön velük egy világkörüli, nagyszerű hajóútra. Azután elküldte
Félixkét. A herceg ekkor halkan megkérdezte, nem volna-e Félixkének
haladéktalanul valami pénzbeli támogatásra szüksége.
– Óh, én már adtam neki – felelte Annie.
Az arca ragyogott a jóságtól. Félixkét így tehát elküldték, a herceg
hosszan és melegen elbúcsuzott Annietól, aztán indult hazafelé.
* * *
Ez volt az utolsó nap, amelyet Péter herceg nevének, címének és
rangjának birtokában töltött. Másnap letette nevét, címét és rangját, és
megkezdődött számára a szabad élet.


II.
A Serpolette kivilágítva és felvirágozva állott a kikötőben. A leszálló
estében a fénylő hajó egyre jobban ragyogott és a feltámadó parti szellő
átvitte a szomszéd hajókra annak a virágtömegnek az illatát, amellyel a
fedélzetet megrakták. Péter herceg a fedélzeten állott és úgy élvezte a
hajója szépségét, mintha nem rajta állna, hanem távoli nézője lenne.
A sötétség még nem szállott le egészen, amikor a partról csónak indult
el a Serpolette felé. Péter herceg kételkedve nézte, de a csónak valóban
egyenesen a Serpolettenek tartott. Nemsokára meg is állott mellette; és
nemsokára a Serpolette fedélzetén volt a látogató is, akit hozott: egy
őszszakállú szemüveges úr.
Georgios volt, a király kabinetirodájának a főnöke. Péter herceg gyorsan
feltámadt gyanakvással és ellenszenvvel ment elébe. Mit akar ez itt? Mit
akarnak még mindig tőle?
Georgios mélyen meghajolt. A herceg a kezét nyujtotta neki. Georgios
száraz és csontos keze átfogta a herceg meleg és puha kezét és egy
másodperccel tovább tartotta átfogva, mint kellett volna. A hercegben
bizonytalan rossz érzés támadt.
– Fenség, – mondta Georgios – szabad-e fenségedtől itt egy rövid
kihallgatást…
– Kérem excellenciádat, – felelte a herceg – nem: fenség. Az én nevem
Thurn Péter és nem vagyok más, mint ennek a hajónak…
– Ah! – fenség…!
Két hosszú karját felemelte és száraz, csontos kezével elvető mozdulatot
tett. Két száraz kezének ez a mozdulata minden ügyet olyan tökéletesen
intézett el, olyan felülről és olyan hozzáférhetetlenül, hogy utána
megszólalásnak sem volt többé helye. A herceg ismerte ezt a mozdulatot;
ismerte a Georgios vékony ajkának az összeszorulását, amely egyenes
vonalú szakállát előre emelte, mint egy fehér lapátot; ismerte a fejének
a professzoros hátravetését, amelytől a szemüvege megcsillant, mintha
egy haragos szem szórna mögötte villámokat, – mindezt ismerte és
gyűlölte, megértette, hogy Georgios számára ő most is herceg, a királyi
ház tagja, csak éppen eltévedt és bűnben levő tagja, – megértette, nem
tiltakozott a megszólítás ellen, de tompa harag támadt fel a szívében ez
ellen az ember ellen, akivel az életének minden nehéz órájában eddig
szemben állott.
– Rendelkezésére állok excellenciádnak – mondta hidegen.
Helyet kínált neki és Georgios a fényben úszó és illatos fedélzeten
elmondta miért jött.
Hallotta, hogy a hajó átalakításával már elkészültek és hogy a
Serpolette holnap reggel elindul. A belső tenger kikötőit keresi fel és
megrakodik kereskedelmi cikkekkel… cukorral…? olajjal…?
– Nem. Gépekkel.
Úgy? – tehát gépekkel. – Neki ő felségével ma volt még egy utolsó
megbeszélése és az ő előterjesztésére őfelsége kegyes volt őt egy neki
nagyon kellemes megbizatással kitüntetni. Sietve jött, hogy a
Serpolettet még itt találja.
– Mi az a megbizatás?
A megbízatás…? Hm. – A befejezett dolgokkal szemben semmi egyebet nem
lehet tenni, minthogy az ember tudomásul veszi őket. Igy azt, hogy a
herceg házasságot kötött választottjával… úgyebár pár nappal ezelőtt…
– Ma egy hete.
– Igen, ezt tudomásul kell venni. Ha egyszer a herceg akarata ilyen erős
volt és szerelme ilyen nagy áldozatokra kész…
– Nem hoztam semmiféle áldozatot.
Ah igen, ez felfogás dolga. Fiatal szerelemnek semmi sem sok, és a
herceghez illik olyan nagylelkűnek lenni, hogy még azt sem akarja
elismerni, hogy nagylelkű volt. De hiszen ez nem is tartozik ide. Ami
fontos, az ez: őfelsége változatlan rokoni szeretetet érez a herceg
iránt, a cselekedetét ma már enyhébben ítéli meg, mint egy hónappal
ezelőtt és nem látja lehetetlennek, hogy idővel a herceg helyzetét
valahogyan rendezni lehet.
A herceg közbe akart szólni, de Georgios egy mozdulattal elhallgattatta.
Bocsánatot kér. Kegyeskedjék őfensége őt végighallgatni. Most ezekről a
tervekről, erről a közeli vagy távoli jövőről, ezekről a lehetőségekről
beszélgetni felesleges és… és talán kínos is volna. Jó. De ki tudja:
nemsokára… vagy talán sokára, eljön az idő, amikor kívánatos lesz, igen,
talán a hercegnek lesz kívánatos ezeket a lehetőségeket szemügyre venni
és ezekről a lehetőségekről beszélgetni. Ebből a szempontból viszont egy
másik dolog kívánatos: az, hogy a herceg ne vigye végbe eredeti
szándékát, ne induljon el távoli világrészek felé, általában ne
csináljon dilletáns kereskedőhajót a hajójából, ne foglalkozzék olyan
dolgokkal, amelyekkel foglalkoznia úgyis felesleges, hanem maradjon
itthon; ha úgy tetszik járja be a hazai tengereket, Istenem, tegyen
esetleg egy nagyobb kirándulást Afrikába, Ázsiába, de élje azt az
életet, amely őt megilleti és tegye lehetővé, hogy ha egyszer úgy
fordulnak a dolgok, akkor ezt a beszélgetést úgyszólván azonnal
folytatni lehessen, mihelyt megszületett az az elhatározás, hogy a
beszélgetést igenis folytatni kell.
Georgios befejezte az előadását. Egy meghajlással jelezte, hogy nincs
több mondanivalója. A herceg előrehajolva ült és megfeszített, haragos
figyelemmel hallgatta. Mit akarnak ezek tőle? Mi a szándékuk azzal, amit
akarnak? Mikor végre hallotta, mit kívánnak tőle, akkor a haragos
feszült figyelme megereszkedett; előrehajtott fejét lassan felemelte és
hatalmas melle megduzzadt a büszke örömtől és a diadalmas felsőbbség
érzésétől. Most már nemcsak azt tudta, mit akarnak tőle, hanem azt is
megértette, mi a szándékuk azzal, amit tőle akarnak. Belelátott a
fonnyadt szívükbe.
– Köszönöm excellenciádnak, – mondta nyugodtan, csendes mosolygással,
felülről lefelé – köszönöm excellenciádnak a szíves fáradozását. De
tartok tőle, hogy azokat a kívánságokat, amelyeket szíves volt velem
közölni, nem teljesíthetem.
Georgios felemelte a fejét. A szemüvege megvillant, mintha egy haragos
szem szórna mögötte sugarat.
– Szabad megkérnem fenségedet, hogy az okait velem…
– Igen. Én először is lehetetlennek tartom a magam számára, hogy én
holmi jó viselkedéssel rászolgáljak egy bocsánatra, amelyre igényt
egyáltalában nem tartottam és amely, ha mégis meg akarnám szerezni,
természetesen egyre drágább lenne. Ugy értem, hogy ha ezt az első
részletfizetést teljesíteném, legközelebb a függetlenségemnek egy új
darabját kellene odaadnom… egyszóval rútabb és szégyenletesebb függésbe
kerülnék, mint amilyenben valaha voltam.
Georgios száraz ujjai idegesen táncoltak csontos térdén. A herceg titkos
és boldog nevetéssel nézett le ezekre a táncoló, száraz ujjakra.
Belelátok – gondolta – a fonnyadt szívetekbe. Megvárta, amíg Georgios
rövid habozás után megszólal és azt mondja, hogy a herceg csak azokkal a
köteleségekkel szemben kerülne ismét függő viszonyba, amely kötelességei
önmagával szemben vannak meg, azután közbeszólt.
– De hiszen nem is ez a fontos – mondta. A fontos az, hogy én dolgozni
akarok és nekem dolgoznom kell. Dolgozni akarok, mert boldogtalan lennék
munkanélkül és dolgoznom kell, mert munka nélkül nem szabad az ember.
Felemelte a fejét és csendes diadallal mondta:
– Az az élet, amelyet excellenciád nekem javasol, a belső békétlenséghez
és csendes lezülléshez vezet.
Most minden szót megnyomott:
– Én pedig békében akarok élni magammal; nem akarom, hogy fanyarság és
unalom megmérgezze a házasságomat és…
Habozott, kimondja-e, amit akar. Kimondta:
– És amit önök talán éppen meg akarnak gátolni: én példát akarok adni az
emberiségnek arra, hogy valakiből, aki otthagyta az önök világát, igenis
lehet szabad, munkás, elégedett és hasznos ember.
Georgios tiltakozott. Hogyan tételezheti fel a herceg, hogy ők ezt meg
akarnák gátolni? Mi okuk volna nekik arra, hogy ezt meggátolják? Péter
herceg csendes mosolygással nézett le rá. Hát még mindig nem látja ez az
ember, hogy ő belelát a fonnyadt szívébe?
– Az, – mondta nyugodtan, komolyan és őszintén – hogy ez a próbatétel az
egész emberiség ügye; és az, hogy ha én most győzök, örökre elveszíti az
értelmét az, hogy királyok és hercegek vannak a világon.
Georgios töprengve nézett a hercegre.
– Én őszintén kívánom fenségednek, hogy győzzön…
A herceget ingerelte az a borongó jóindulat, amelyet a Georgios hangja
mutatott. Közbevágott:
– Legyen nyugodt excellenciád, győzni fogok. És a hajóm sem lesz
dilettáns kereskedőhajó. Mert én egy más példát is adok a világnak: az
utolsó matrózom is társam lesz a vállalkozásomban és a Serpolette-en úgy
fognak dolgozni, mint semmi más hajóján a világnak.
A Georgios szemüvege fenyegetően villant egyet.
– Az alkalmazottait – kérdezte halkan – csakugyan társul veszi fenséged?
– Igen.
– És nem gondolja fenséged, hogy ezzel valóban egészen dilettantizmussá
teszi azt, amihez hozzáfogott? Igazi kereskedők és igazi hajóskapitányok
nem így csinálják a dolgot.
– Éppen ez az, – felelte büszkén a herceg – amiben én más kereskedőktől
és más hajóskapitányoktól különbözöm. Excellenciád elfelejti, hogy
minden, amit én cselekszem, próbatétel az egész emberiség számára. Éppen
ezért én, remélem, más meglepetésekkel is szolgálok még azok számára,
akik tétlenségben és élvezetekben elzüllő declassénak szeretnének látni.
Elfogyott a türelme. Felemelte a fejét.
– De azt hiszem, – mondta hevesen, – hogy mindezekben a dolgokban mi
teljességgel nem tudjuk egymást megérteni.
Georgios rögtön felállott.
– Félek tőle – mondta halkan.
Indulni készült. Habozott. Vékony ajkát összeszorította; négyszögletű
szakálla, mint egy fehér lapát emelkedett előre; az orrán át hallhatóan
bocsátotta ki a levegőt és a fejét csendesen rázogatta. Péter herceg
gyönyörködött a zavarában és a tehetetlenségében. Mit fog vajjon még
mondani?
– Szabad-e megkérdeznem, – kérdezte végre Georgios – kit visz magával
fenséged azok közül, akiket én is ismerek?
A herceg mosolyogva bólintott.
– Először is – mondta derülten – Monseigneurt.
Georgios is elmosolyodott:
– Az rendben van.
– Azután Szedlákot. Nekem nem lesz rá szükségem többé; de velem akart
jönni: hát a feleségemet fogja kiszolgálni.
– Szedlák. – Hm! – Szedlák. – Az egyik fia egyetemi tanár, a másik
ezredes. Miért akar Szedlák fenségeddel menni?
– Gondolom szeretetből és hűségből – felelte a herceg ingerülten. –
Igazán kíváncsi vagyok, mi más okot tud excellenciád kigondolni?
– Hm… igazán nem tudnék. – És még?
– Ridarsky – felelte ingerülten a herceg. Ő lesz a Serpolette első
tisztje.
A Georgios szemüvege megvillant.
– Ridarsky, – mérlegelte halkan ezt a nevet – Ridarsky… Látja fenséged,
Ridarskynak egy-két hónap mulva le kellett volna tennie a tiszti
rangját, mert az adósságai…
A hercegnek most elég volt.
– Kérem excellenciádat, – mondta hidegen – ne folytassa. Nem akarok a
barátaimról rágalmakat hallani.
Georgios összeszorította az ajkát; az orrán hallhatóan szítta be a
levegőt és pedig ezúttal olyan hangosan és olyan hosszan, hogy szinte
sóhajtásnak hangzott, tehetetlenül állt még egy ideig, de a herceg nem
szólt hozzá és így búcsuzni kezdett. A herceg elvágta a hosszú
búcsuzkodást azzal, hogy hidegen kezet nyujtott neki.
Georgios azonban ekkor megragadta a herceg kezét. Mind a két száraz és
csontos keze ráfonódott a herceg kezére. Az ajka reszketett. A herceg
szótlanul és kínosan várt.
– Hercegem, – szólalt meg végre remegő hangon – ne bízzék az emberekben
és…
A herceget elöntötte az utálat. A kezét visszavonta:
– Kérem, – szólt hidegen – kérem!
A Georgios két keze egy másodpercig a levegőben maradt, azután bénán
lehullott.
– Bocsánat fenség – mondta sápadtan.
Meghajolt és elment. A herceg megkönnyebbülten és diadalmasan nézett
utána.
Nemsokára el is felejtette, hogy itt járt. Jelezték az Annie csónakját
és a herceg sietett a felesége fogadására. Annie nagy szemmel ült a
csónakban és izgatottan és kíváncsian nézte a kivilágított hajót.
Mellette Félixke húzódott meg; a kivilágított hajó látványa nagyon
hatott rá is, ezért nem ült olyan feszesen, mint máskor, de a két kezét
annál pontosabban helyezte el a két térdén.
A csónak megállott. Annie fellépett a hajó lépcsőjére. Ridarsky, akit a
herceg a csónakkal elébe küldött, megfogta a karját, hogy támogassa.
Annie azonban mind a két kezével a herceg felé nyúlt, aki a lépcsőn
állott, felszökött melléje, a mellére vetette magát és mámorosan ajkon
csókolta. A herceg megindultan fogadta ezt a csókot, de Anniet mégis
gyöngéden lefejtette magáról. Megcsókolta a kezét.
– Én itt akartalak fogadni – mondta csendesen.
Annie a szívére szorította a kezét.
– Milyen szép ez – mondta lehúnyt szemmel.
Mélyen beszívta a dús virágillatot.
– Milyen szép itt! Milyen jó itt! Virágok vannak itt…?
– Megrakattam a hajót virágokkal.
Annie felemelte finom kis orrát a levegőbe és mosolyogva vizsgálta a
feléje ömlő illatokat:
– Ez jácint… és ez szegfű… és mimóza… és narancsvirág…
– Mert az esküvőnk olyan virágtalan volt, most kárpótolni akartalak
érte. – És ez a Serpolette üdvözlete az úrnője számára. A matrózok
hangos hurrával és sipkalengetéssel akartak üdvözölni, de én azt
akartam, hogy csendes virágos ágakkal üdvözöljenek. Igy szebb.
Annie csillogó szemmel fordult a herceg felé.
– De az is nagyon szép lett volna – mondta élénken.
– Na…!
– A lapok megírták volna: a matrózok háromszoros hurrával és
sipkalengetéssel üdvözölték a hajó úrnőjét.
A herceg mosolyogva rázta meg a fejét:
– A lapoknak – mondta – ezentúl jó ideig nem fogunk semmiféle anyaggal
szolgálni.
– Nem?
– Nem.
Annie jókedvüen vállat vont, azután sürgetve kérte a herceget, hogy
mutassa meg neki az egész hajót. A herceg boldogan indult el vele a
szemlére, amelyet ő akart javasolni. Előbb a fedélzetet nézték meg.
Annienak a fedélzet nagyon tetszett.
– Itt fogok sétálni – mondta. – Ide egy sátrat állítunk majd, hogy le ne
süljek a napon. Itt énekelni is fogok… az nem zavarja a kormányost
úgy-e?
A herceg megnyugtatta, hogy nem zavarja. Annie azután folytatta a
szemléjét; minden részlet érdekelte.
– Milyen gyorsan megyünk?
– A hajó nem nagyon gyors – felelte a herceg. Tizennégy csomónál többet
sohasem fogunk tenni.
– Mi az a csomó?
A herceg elmondta, hogy a tengeri hajók gyorsaságát egy különös
készülékkel mérik meg, amely készüléken csomók jelzik a tengeri
mértföldeket. Annie látni akarta a készüléket. A herceg megmutatta és
próbálta elmagyarázni. De Annie szórakozott volt és a magyarázat nehezen
ment.
– Nem értem – mondta végre nevetve. – Majd máskor.
Karonfogta a herceget és bágyadtan hozzádőlt. Most megnéztek még
egyet-mást, Annie kedvesen köszönt jó estét a matrózoknak, akikkel
találkoztak, megbámulta a nagy mimóza-ágakat, amelyekkel az árboc körül
volt fonva, de azután megelégelte a szemlét és a lakásukat kívánta
látni.
A herceg bevezette a lakásukba.
– Nem nagy – mondta mentegetőzve. – Hálószoba, ebédlő és szalon.
Annie el volt ragadtatva a lakástól és forrón megölelte a herceget:
– Már két napja, hogy nem láttalak – súgta neki bágyadtan.
A herceg megsimogatta az arcát, azután vacsorához ültek. A vacsorához
megjelent Ridarsky is.
– Ridarsky – mondta a herceg – velünk fog enni. Remélem a társasága
kellemes lesz neked is.
Annie mosolyogva intett Ridarsky felé:
– Igen, – mondta – amíg jól viseli magát.
A herceg csodálkozó pillantást vetett rá, de Annie többet nem
foglalkozott ezzel az ügygyel. Leültek a vacsorához.
– Nézd, – mondta azután a herceg – az öreg Szedlák. Ő fog téged
kiszolgálni.
Szedlák megjelent az ajtóban az első fogással. Tisztára borotváltan,
szótlanul és komolyan állott, letette a tálat és mélyen meghajolt. Annie
mosolyogva intett feléje:
– Jó estét Szedlák.
Kezet nyujtott neki. Szedlák még mélyebbre hajolt, hogy kezet csókoljon,
de Annie nem engedte. Szedlák erre ismét felvette a tálat és megkezdte a
kiszolgálását.
Annie a vacsoránál ismét jókedvű volt és élénk lett, sokat nevetett és
nagy érdeklődéssel kérdezősködött a hajó életéről. Amikor meghallotta,
hogy kint az oceánon két hétig nem érnek szárazföldet, mosolyogva
elgondolkozott.
– És ezalatt az idő alatt én leszek az egyetlen nő a hajón?
– Igen – felelte a herceg.
Annie csodálkozva nézett a hercegre és a hercegről Ridarskyra.
– És összesen hány férfi van a hajón? – kérdezte azután.
– Húsz – felelte a herceg.
Annie megrázta a fejét:
– Ez voltaképen igazságtalanság – mondta őszintén. – Hogy csak a
kapitánynak legyen itt a felesége. Mindenkinek el kellene hoznia magával
a feleségét.
A herceg nevetett. Ridarsky szótlanul és hideg szemmel nézett Anniera.
– Magának is – szólt hozzá hirtelen Annie. – Hogy éljen szépen rendben a
feleségével.
Ridarsky szótlanul nézett Anniera. A herceg nevetve mondta.
– De ha nincs neki.
Annie csodálkozva és elgondolkozva rázogatta a fejét. A vacsorának
azután vége lett. Felmentek a fedélzetre, Annie is rágyujtott egy
cigarettára, azután Félixkét hivatta.
Félixke eddig ide-oda futkosott a hajón. Mindent megnézett, minden ajtót
felnyitott, minden nyílásba beleszaglászott és másfél óra nem volt neki
elég arra, hogy befejezze ezt a szemlét. Most futva érkezett Annie elé.
– Te, Félixke, – mondta neki Annie – képzeld, két hétig leszünk az
oceánon és azalatt én leszek az egyetlen asszony a hajón.
Félixke csendesen felpislogott a hercegre, azután csendesen mondta, hogy
az egyetlen asszony, aki a hajón lesz, legalább annál szebb. Annie arcul
legyintette:
– Azt elhiszem – mondta nevetve. – Te! – emlékszel rá, mikor a
Polarics-házban ott lakott a cigány Rózsi és mind őt akarták, és a
Valencsik-fiu meg a Breitner pék késsel ölték egymást érte.
– Nem a Valencsik fiu volt.
– Dehogy nem, te vízihólyag! nem emlékszel? – az a nagy, vörösképű, aki
az ujját vágta le, hogy ne legyen katona.
– Nem. A Pohorácz-fiu volt.
Hosszú vitába fogtak erről a kérdésről. Annie végre meglökte Félixkét.
– Jó no, te cintányér – menj vacsorázni.
Félixke elment vacsorázni, gyorsan megvacsorázott és vacsora után
fáradhatatlanul újra ide-oda cikázott a hajón. Annie egy ideig ült még a
fedélzeten, azután bágyadtan a herceghez dőlt és aludni kívánt.
Lementek az illatos fedélzetről az illatos hálószobába. A herceg magához
ölelte Anniet Ekkor egy másodpercre eszébe jutott a Georgios látogatása.
– Meg akarták mérgezni az életemet – gondolta.
El akarta mondani Annienak a látogatás történetét, de megcsókolta az
Annie szomjas és édes ajkát és erre újra megfeledkezett az egészről.
Fent eloltották az ünnepi fényeket, a fedélzet lassan elsötétedett, a
virágok fonnyadva ontották az illatukat és a hajóra leszállt a csendes
éjszaka.


III.
Másnap reggel a hajón mindenki korán ébredt és jókedvüen kelt fel. A
tenger nyugtalan volt és a Serpolette horgonyláncai hevesen nyögtek, de
a hajón mindenki örült annak, hogy egy óra mulva jön az indulás. A
herceg derülten adta ki az utolsó parancsokat, Annie rózsás arccal és
mosolyogva szítta be a tenger üde és sós levegőjét, Ridarsky gúnyos
megjegyzéseket tett azokra a hadihajókra, amelyeket itthagynak a
kikötőben, és Félixke fáradhatatlanul cikázott ide-oda a hajón.
A herceg visszajött a reggelihez. De nem volt egyedül.
– Nézz ide, – mondta Annienak – ez is velünk jön.
Monseigneurt hozta be. Az orosz agár tisztán, fehéren és karcsun állott
mellette, finom fejét nyugodtan tartotta oda a herceg simogatásának és
nem mozdult el mellőle.
– Monseigneur! – kiáltotta boldogan Annie – gyere ide.
A herceg levette a kezét az agár fejéről. Monseigneur aranysárga szemét
felemelte az urára, azután lassan odaindult Anniehoz. Annie az ölébe
vette a fejét és végigsimogatta tiszta fehér bundáját.
– Monseigneur, – mondta neki duruzsolva – te leszel az én egyetlen
barátom az úton.
Ridarsky, aki mellette ült az asztalnál, ekkor előrehajolt egy kicsit.
Annie ránézett és legyintett egyet:
– Ah maga! Maga csak menjen.
Simogatta Monseigneurt és elragadtatva mondta:
– Ha egy férfi ilyen elegáns tudna lenni.
A herceg nevetett, Ridarsky hideg szemmel nézett rá. Annie reggelit
adott Monseigneurnek és hamarosan megnyerte a teljes bizalmát. Reggeli
után már együtt mentek fel a fedélzetre sétálni. Reggeli után a herceg
is felment a fedélzetre és összegyüjttette a legénységet.
– Matrózok, – mondta nekik nyugodtan – a Serpolette pár perc mulva
felszedi a horgonyát és elindul egy hosszú útra. Előbb olasz kikötőkbe
megyünk, azután át az oceánon Délamerikába. Attól a perctől fogva, hogy
a Serpolette erre az útra elindul, átalakul kereskedőhajóvá. Nagy útja:
kereskedelmi vállalkozás. Ebben a vállalkozásban titeket én társammá
fogadlak. Ez úgy értendő, hogy a vállalkozás nyereségéből mindenki
fizetése arányában részesül, – én is csak annak a fizetésnek az
arányában, amelyet magamnak kiszabtam és amelyet kereskedelmi hajók
kapitányai kapni szoktak. A Serpolettenek tehát úgy szólván, ti is
tulajdonosai vagytok, – természetes, hogy úgy fogtok dolgozni, mint aki
magának dolgozik.
A legénység lelkes és zengő hurrázással fogadta ezt a közlést. A herceg
boldogan nézett végig a mosolygó és lelkes arcokon, aztán csendet
intett:
– Még egyet. Válasszatok két bizalmi embert, akik megnézik majd a
könyveket… nem akarlak benneteket aranyhegyekkel kecsegtetni, de a
számításaim alapján annyit mondhatok, hogy a fizetésének legalább a
kétszeresét kapja majd mindenki.
Ujabb hurrázás, amelynek nem akart vége szakadni. A herceg végre
barátságosan elkergette őket: menjenek, válasszák meg a két bizalmi
embert. Elkergette őket és tiszta és édes örömmel nézett utánuk. De
hirtelen oldalra fordult. A baloldalán ott állott Ridarsky. Ránézett.
– Akart valamit mondani Ridarsky? – kérdezte meghökkenve.
– Nem, fenség.
– Furcsa. Az az érzésem volt, hogy meg akar szólalni.
Ridarsky szótlanul és udvariasan rázta meg a fejét, azután hideg szemmel
nézett a hercegre. A hercegnek kellemetlen érzése támadt és elfordult
tőle.
Pár perc mulva visszajöttek a matrózok és jelentették, hogy a választás
megtörtént. Egyik bizalmi embernek megválasztották Szolgarovot…
A herceg bólintott, ezt természetesnek találta. Szolgarov az orosz
haditengerészetben szolgált volt, részt vett egy hajólázadásban és
azután megszökött. Szociálista volt, a pénzét most is könyvekre költötte
és a ládájában állandóan ott volt a töltött revolvere. A matrózok
tisztelték és féltek tőle. A herceg természetesnek találta, hogy ő lett
az egyik bizalmiférfi.
A másik bizalmi állásra megválasztották Brattliet.
A herceg meghökkent. Brattlie rettentő erejű legény volt; norvég ivadék,
aki messze elvetődött a hazájától; alacsony homlokú, széles vállú,
verekedő és ivó. Hogyan eshetett erre a választás? A herceg egy
másodpercre összevonta a homlokát; kedvetlenséget érzett; az az érzése
támadt, hogy Ridarsky ismét mondani akar valamit; de Ridarsky
hallgatott; erre erőt vett magán, barátságosan megmondta, hogy a
választást tudomásul veszi, a két bizalmi embert berendelte magához
későbbre a kapitányi irodába és kiadta a parancsot az indulásra.
A Serpolette felszedte a horgonyát, a kémény ontotta a füstöt, a
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - A Serpolette: Regény - 3
  • Parts
  • A Serpolette: Regény - 1
    Total number of words is 4025
    Total number of unique words is 1682
    34.0 of words are in the 2000 most common words
    46.8 of words are in the 5000 most common words
    53.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Serpolette: Regény - 2
    Total number of words is 3895
    Total number of unique words is 1623
    34.7 of words are in the 2000 most common words
    49.1 of words are in the 5000 most common words
    55.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Serpolette: Regény - 3
    Total number of words is 3952
    Total number of unique words is 1532
    34.6 of words are in the 2000 most common words
    48.5 of words are in the 5000 most common words
    55.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Serpolette: Regény - 4
    Total number of words is 3912
    Total number of unique words is 1533
    35.7 of words are in the 2000 most common words
    50.4 of words are in the 5000 most common words
    57.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Serpolette: Regény - 5
    Total number of words is 3873
    Total number of unique words is 1542
    36.2 of words are in the 2000 most common words
    50.2 of words are in the 5000 most common words
    58.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Serpolette: Regény - 6
    Total number of words is 3932
    Total number of unique words is 1494
    34.0 of words are in the 2000 most common words
    49.1 of words are in the 5000 most common words
    57.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Serpolette: Regény - 7
    Total number of words is 3181
    Total number of unique words is 1366
    32.9 of words are in the 2000 most common words
    46.5 of words are in the 5000 most common words
    52.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.