A rajongók (2. kötet): Regény - 01

Total number of words is 3949
Total number of unique words is 1969
32.0 of words are in the 2000 most common words
44.7 of words are in the 5000 most common words
51.3 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.

MAGYAR REGÉNYIRÓK
KÉPES KIADÁSA
Szerkeszti és bevezetésekkel ellátja
MIKSZÁTH KÁLMÁN
18. KÖTET
A RAJONGÓK
Irta
BÁRÓ KEMÉNY ZSIGMOND
II.
BUDAPEST
FRANKLIN-TÁRSULAT
magyar irod. intézet és könyvnyomda
1904
A RAJONGÓK
REGÉNY
IRTA
BÁRÓ KEMÉNY ZSIGMOND
MÁSODIK KÖTET
R. HIRSCH NELLI RAJZAIVAL
BUDAPEST
FRANKLIN-TÁRSULAT
magyar irod. intézet és könyvnyomda.
1904
_Minden jog fentartva._
Franklin-Társulat nyomdája.


HARMADIK RÉSZ.

I.
Különös álom volt, valóban különös és rendkívüli!
Klára, midőn fölnyitá szemeit, nem látott csatlósokat villogó
csákányokkal, nem látott gőgös főurat megvető tekintettel, de hallá a
légben e szót: kém, suttogva, sivítva a démonok nevetésével, az angyalok
sóhajával vegyülve. A hallgatag est a néma éjnek akarta átadni az átkos
szót, és visszhangozá az egész láthatár, hogy soha feledve ne legyen.
Szegény Klára!…
Elemér emelte föl a hideg földről, s tartá karjaiban.
A halvány nő körültekintett… keresett valakit, s nem talált reá.
Ki fejti meg e csodálatos eltűnést?
S ime vele egy idegen van, egészen ismeretlen arczú, s az arczon azon
részvéttel és fájdalommal, melyet régi barátainknál keresünk.
De mi történt? Mi vetett véget a fenyegető helyzetnek a férj és a
fegyveres kiséret közt?
Talán vért ontottak?
Nagy ég! könyörülő Isten! mi történt?
Nehezen találta meg Klára a szót, s oly fuldoklóan mondá ki.
– Hol van… ő?
– A Miklós-kapu felé ment, válaszolá Elemér, s úgy hiszem, már szállásán
lehet.
Klára fölemelte fejét, s az ifjú a halvány holdvilág mellett is
észrevevé, hogy a bánat és szépség vonalait küzdő benyomások rezgetik, s
hogy a két könnyező szem olyat kérdez, mit az ajk nem tud, vagy nem mer
említeni.
Mily örömmel mondaná Elemér, hogy ő tudja Laczkó István lakását, de nem
volna-e gyöngédtelenség! Hátha a nőt e tolakodás megszégyeníti?
– Kérem, vezessen szállásomra! sóhajtá Klára, vigasztalhatatlan és mély
fájdalommal.
A mint az ifjú karjára támaszkodott, a mint lassan menve haladtak a
kijelölt vendéglőhöz, minden percz új meg új sebet vert Klára vérző
szívébe, míg az iszonyú helyzet, melybe férje sodortatott, a bősz
esetlegek egész kíséretével együtt lelke elébe lépett, hogy a szenvedőt
összezúzza… vagy fölemelje.
Szóváltás nélkül érkeztek a vendéglő utczaajtajához, mely a közterembe
nyílt.
Klára megköszönte vezetője szivességét, hirtelen fölnyitá az üvegajtót s
eltünt.
Elemér határozatlanul állott egy hosszú perczig az utczán, mintha
küzdött volna magával. – Tisztába kell jönnöm, gondolá, s még mielőtt
nagybátyámmal találkozom.
Fridrik, a pék és méhsör-árus, lakása felé irányzá lépteit.
Tárogató és síp hangzott a késő estig zajos boltból, vagy igazabban
csapszékből, hol Fridrik süteménynyel, kalácscsal, turós lepénynyel,
pogácsával, méhsörrel, s ha épen szükség volt: finomabb ételekkel és a
fejedelmi pinczéből csodálatos utakon hozzá került rózsamáli borral is,
szokta érdemes vendégeit traktálni, kik közé néha még a felsőbb körökhöz
tartozó uracsok is vegyültek.
Most javában folyt a mulatság. Egy kisded nő, pergő nyelvvel, fürge
kézzel, és arczán némi maradványával azon szépségnek, melyet egykor
talán többen is bámultak, mint a férj óhajtotta, s jogaival
megférhetőnek találta – szóval, Fridrik pék tűzről pattant hitestársa
üvegek és tálak közt trónolva, gyors rendeleteket oszta a fiatalabb
pékinasoknak, kik esténként a pinczér szerepét játszották, míg az
idősebbek az épület hátulsó osztályában a teknő és sütőkemenczék mellett
fáradoztak.
Elemér ezeknél talált Fridrikre, ki épen akkor a hiven teljesített
kötelesség önérzetével guggolt a lisztes hombáron, áloműzőül égett bort
szörpölgetve, és hanyagabb cselédeit dorgálva.
A pék sütőkemenczéjéből kevés fánk vagy lepény kelt el oly melegen, mint
a mily frissiben jutott ő minden városi hír és pletyka birtokába. Hogyne
tudta volna tehát, hogy Elemér mezei kapitánynyá neveztetett ki, és már
csak ez okból is fontos személy? Hát még, ha a hatalmas rokont, Kassai
Istvánt, tekintjük? s ha a repeső hír valósulna, hogy véghagyományilag
roppant örökség néz rá?
Fridrik gyorsan ugrott le a hombárról, csupa alázatosság volt, s alig
lelt szavakat a ritka szerencsének, melyben a látogatás által részesül,
méltó kifejezésére.
– Vezessen kegyelmed oly helyre, hol magunk lehetünk.
A pék a szomszéd kamarába nyitott.
– Itthon van-e az idegen, ki kegyelmednél pár hét óta lakik?
– Laczkó Istvánt érti a nemzetes és vitézlő kapitány úr?… Gyertyavilágot
látok ablakán. Bizonyosan honn van, s ha a kapitány úr parancsolja,
tüstént ide hivom.
– Nem szükség. Előbb kegyelmedtől akarok valamit tudakolni.
– Szolgálatára állok – szólt a pék, magát hajtogatva.
– Honnan tudja, hogy Laczkó István az én nagybátyám kémje?
– A pék ijedtében elsárgult. – Kémje, vitézlő uram? ő nagyságának kémje
volna? veszszek el, ha tudom! Nem is mondtam soha. Ki vádolhatott engem
oly igazságtalanul?
– Kegyelmed Szeredi ő nagyságának mondta.
– Én? De már, hogy mondhattam volna? Ne méltóztassék hinni! Senki sem
tiszteli nálamnál inkább Kassai István méltóságos és nagyságos
személyét. Hogy mernék én, az alacsony helyzetű ember, a főrangúak
dolgába elegyedni? Csókolom kezét az úrfinak… hogy mernék?
– Tehát hazugságban hagyja Szeredi ő nagyságát?
– A mennybeli szent Istenért! hogy tenném én azt? Még az volna csak
tőlem gyalázatos s pofoncsapásra méltó gaztett, ha az én kegyes
patrónusomat, ki egyedül tartja bennem a lelket, ily gorombán
megbántanám.
– Úgy hát csakugyan mondta Szeredi uramnak, hogy Laczkó István a
nagybátyám kémje?
– Égesse meg az istennyila a lelkemet, omoljon össze minden
sütőkemenczém, és sülyedjen házam a föld alá, ha valaha mondtam! Hogy is
merném én Kassai István ő nagyságát rossz hírbe keverni! Inkább tövestül
kitépetném nyelvemet.
– Fridrik uram! kend azt hiszi, hogy velem lehet tréfálni; talán azért,
hogy nem szeretek senkit megkardlapozni. De a tudósok azt állítják, hogy
minden szabálynak van kivétele. Ért-e kend engemet?
– Hogyne, midőn a nagyságos úrfi világosabban szól, mint a nyilt
parancsolat! Igenis, én látom, hogy meg akarnak ölni, s jobb is lett
volna nem születnem, vagy némán, vagy vakon, vagy néma-vakon és
siket-némán!
Fridrik törölgette tenyerével a homlokát, melyről serkedezett a veríték,
s tenyerét kendőjével, mely tüstént megnedvesedett.
– Úgy hiszem, szólt Elemér, elfeledtem valamit kendnek előre megmondani,
mit tudatnom szükséges volt. Most utánpótolom. Én Fridrik mester
vallomásával nem akarok visszaélni. Nem közlöm Szeredi ő nagyságával,
sem nagybátyámmal. Egészen magamnak tartom, mint elidegeníthetlen
titkot. Sőt kész vagyok érette két egész súly florenczi aranyat adni, s
ezeket Fridrik mester kezébe ezennel le is teszem. Ihol a pénz. De ha
nem találna igazat mondani, akkor épen azt mívelem kenddel, mit a török
szokott a csalárd pékekkel. Tudja-e?
– Igenis. A fülemet az ajtóra szegezi.
– Csalhatatlanúl. Tehát mit beszélt kend Laczkó Istvánról Szeredi ő
nagyságának?
Fridrik vakarta nyakacsigáját. – Csakugyan nem árul el a kapitány úr?
– Biztosíthatom.
– A történet hosszú.
– Van elég időm.
– De kegyes engedelmével, hozok előbb egy pohár finom rozsólist.
Készítését csak én tudom, becsületemre, egész Erdélyben csak én. Szabad
szolgálnom meleg herkentyűvel? Most vették ki a tepsiből. Vagy talán
inkább tetszenék marczipán? Van töpörtyűs lángosom is és egy
tésztábasült derék sonkám!
– Nem szükség semmit hozni, Fridrik mester!
– De bizony szükség. Tudom én, mi a becsület.
Ezzel a pék a szobából kiperdült.
– Még elszökik hazunnan! gondolá Elemér, s nyomába indult, de aggodalma
fölösleges volt, mert a pék összelármázta cselédségét, s azok egyszerre
tele rakták a kamara egyik hombárát frisítőkkel és csemegékkel.
– Fogjunk hát a lakomához, azonban mindenek előtt a beszélgetéshez. Mit
mondott kend Szeredinek Laczkó Istvánról?
– Követem alásan! messze kell kezdenem.
– Csak rajta.
– Az én vendégem, nagyságos úrfi, derék férfiú, de a fejébe tücsök van.
Néha órákig néz a fehér falra, hol semmi látni való nincs. Máskor
bezárkózik szobájába, és öklével fenyegeti a levegőt. Megtörténik, hogy
neki megy az asztalnak s földönti, mintha vak lenne… a minap is hat
üvegemet törte el, és csak a nagy zajra vette észre, hogy mit
cselekedett. De ezelőtt két hónappal egészen más természete volt.
Dalolt, nevetett, mulattatá vendégeimet. Azonban alig volt két hétig
börtönbe, s azzal úgy megváltozott, mintha kicserélték volna. Úgy-e,
csodálatos?
– S miért vitték börtönbe?
– A szombatosságért. Úgy-e, csodálatos?
– Nem tartom annak. De kend nem iszik, csak engem kinál.
– Iszom, nagyságos úrfi, mint a csap. Az is furcsa, hogy Laczkó István
nálam lakik. Pedig otthon szép felesége van, kit örökké dicsér,
gyermekei, kikre könnyek közt emlékezik, s háztartása, melyre, mint
látszik, nem akar gondolni.
– Talán itt igazítni való dologra talált.
– Ezt gondoltam, kapitány úr! én is; de senki sem tudja, miben jár.
Többnyire szobájába zárkózik. Csak esténként megy ki. Ha pere volna,
nappal zörgetne – mint szokás – a biráknál és prókátoroknál. Ha állomást
keresne, azután, remélem, nem kell esténként leskelődni. Ha szombatos,
rossz helyt ül itt a törvény szeme előtt. Ha meg akar térni, a
főtisztelendő püspöktől nappal sietne oktatást venni. S miért dicséri
nejét, ha szeretője van? S pedig este kihez járna máshoz? Nem igaz-e,
kapitány uram?
– Igaz lehet, de mindez nem tartozik ahhoz, miről mi akarunk beszélni.
– Sőt semmi sem tartozik inkább, mert fölgerjesztette kiváncsiságomat,
elvette étvágyamat és álmomat. Mindig azt kérdeztem magamtól: vajon mit
csinál ő? miért mulat Fehérváron, s nem Kolozsvárott, Beszterczén vagy
Segesvártt? És ha itt van, miért nem megy ki tíz órakor, délben, délután
háromkor, félötre, vagy egynegyed hatkor. Miért szereti a bagolylyal a
homályt, s nem velem, vagy a kapitány úrral és más felebarátunkkal
együtt a napfényt? Gyötrött, kínzott az újságvágy. De talán a
kiváncsiság nem bűn! Jól mondom?
– Erény sem, Fridrik mester. Azonban folytassa előadását.
– Csak innék az úrfi legalább egy pohár rozsólist; mert így mindig azt
hiszem, hogy magamnak szárad ki a torkom. Hol is hagytam el?
Kiváncsiságom nőtt, s akkora bögye lett mint a gödénynek. Elnyelte
minden örömemet, nyugalmamat. Látván pedig, hogy ha még nagyobbra hagyom
növekedni, akkor ez egy indulat miatt soványabbá leszek a páczolt
héringnél, végre eltökéltem, hogy Laczkó Istvánnak – persze illendőleg
és minden rossz szándék nélkül – utána fogok lesni. Nálam a gondolatra
nyomban jön a tett. De kegyelmed, kapitány úr, abból a gyöngéd
herkentyűből nem eszik. Mi tagadás, én bizony… de kegyes engedelmével
egy kevés égett bort szürcsölök előbb.
– Tessék, Fridrik mester. S mi sikere volt kémkedésének? mert sejtem
már, hogy Laczkó Istvánt nyomról-nyomra kísérte.
– Igenis, Pécsi Simon ő nagyságáig. Oda ment esténként a jámbor
orgonálni és dalolni.
– És onnan?
– Többnyire haza jött lefeküdni.
– S mikor kivételként nem jött?
– Épen az a bökkenő, hogy magam se tudom, hová ment. Szent igaz…
egyszer, de ne haragudjék Elemér úrfi, egyszer Kassai ő nagysága háza
előtt láttam. Bement-e, vagy kijött, vagy pedig se be nem ment, se ki
nem jött, csak a jó Isten tudja. Azonban, midőn Szeredi ő nagyságának
ezt elbeszéltem, hát rögtön erősíté, hogy Laczkó István alkalmasint
hireket hord Pécsi Simon ő nagyságának, s hogy e szerint valóságos kém.
– És kegyelmed, Fridrik mester, mit felelt rá?
– Ki emlékeznék, kapitány úr, minden szóra? Magam is mondottam valamit.
De sülyedjek el, ha nem ostobaságot.
– S minő ostobaságot?
– Hát olyanformát, hogy a mai világban vannak kémek, és nem-kémek, s
hogy bár az utóbbiak száma sokkal nagyobb, én nem merném a kezemet saját
testvérem becsületéért is a tűzre tenni. Nincs-e igazam? Kiki feleljen
csak magáról. Én például Fridrik mestert nem tartom kémnek, és nincs
okom neheztelni, ha Laczkó István sem tartja magát annak. De végtére is,
a ki nem beszéli el titkait, ne csodálja, ha a világ azt, a mit
elrejtett, rossznak tartja.
– S mer-e megesküdni, hogy nem tud többet Laczkó Istvánról?
– Szegezze az úrfi fülemet az ajtóhoz, ha mindent el nem mondottam.
Szeredi ő nagysága gyűlöletből, vagy mert félreértette, szavaimból
többet magyarázott ki. Isten őrizzen! hogy hazugsággal vádoljam, sőt
inkább magamra vallok mindent, ha másként nem lehet, de szegezze az úrfi
fülemet az ajtóhoz, mihelyt kisül, hogy kegyelmed előtt valamit
elhallgattam.
Elemér egészen meg volt nyugtatva. Ez is tehát csak oly pletyka,
gondolá, melyet nagybátyjáról torzítva, vagy néha minden alap nélkül
hoznak forgalomba.
– Most Laczkó István urammal akarnék szólani. Vezessen hozzá!
– Talán jobb lesz, ha ide hivom. Lehet, hogy már lefeküdt, s átallanná,
ha meglepnék.
Fridrik mester szapora léptekkel tartott a kisded szobához, zörgetett, s
midőn semmi választ nem nyert, az ablakhoz sietett, hogy bekukkantson.
– Nincs benn. Hová lehetett? Ni, ni! a gyertya félre ég; bele egészen
lekonyult. Még meggyulad a házam. A gondatlan ember!
E félelem és panasz közt Fridrik mester az ajtóhoz siet, sarkából egy
kevéssé kiemeli azt, mire a faretesz rovatból kibillen, s a szoba
föltárul.
Papirok voltak a gyertya körül, s a lehulló hamú által könnyen meg is
gyuladhatának.
– A szeleverdi még koldussá tesz!
Ekkor a világot ki akarta oltani; de a szeme véletlenül saját, kövér
betükkel leírt, nevére tévedt.
«Kérem Fridrik mester ő kegyelmét, ne nehezteljen távozásomért s holnap
reggel szolgáltassa az asztalon fekvő levelet nemzetes és vitézlő Kassai
Elemér uram kezébe.»
Pékünk alig tagozta ki a czédula tartalmát, midőn némely apró költség,
mely Laczkó számlájához tartozott, eszébe ötlék.
– Vendégem a nagy harangra bizta három forint és tizenkét denár
visszafizetését! sóhajtá, és a levél után nyult, hogy a kapitányhoz
vigye; azonban nagy örömére, épen annyi pénzt fedez föl a levél mögött.
– Ki gondolt volna ekkora pontosságot! De, hogyan feledte el
meggybársony süvegét és mentéjét? Hisz! ott lógnak a szegen!
A pék kiváncsisága fölébredt.
Fürge kézzel nyitá ki az asztalfiókot.
Ott vala a biblia.
Egy utiládát emelintett meg, és súlyosabbnak találá, mintsem hogy üres
lehessen.
– Csak azon ruhával ment el, mely hátán vala. Hm! visszajön holnap,
legfölebb holnapután. Nincs miért lármát üssek.
Ezzel eloltá a gyertyát és Elemérhez sietett.
– Jelentenem kell a kapitány úrnak, hogy Laczkó István rövid időre
eltávozott Fehérvárról. Ime! levele.
– Hozzám?
– Igenis.
Elemér csodálkozással bontá fel.
«Egy ismeretlen, a ki kegyelmedet nemcsak külsőleg, de nemes
indulatjáról is jól ismeri, e lepecsételt soroknak azon nő kezébe
szolgáltatásáért esdeklik, kit kegyelmed közel a Pécsi Simon udvarához
ájultan talált, a földről fölemelt, s mint lovagiassága után hinnem
szabad, haza kisért.»
Az Elemér levelébe zárt irat nem volt czímezve.
Más talán szép alkalmat látott volna kalandokra; de Elemér megborzadt.
Eszébe jutott Laczkó István alázatossága, melylyel egy mélyen sértő
bántalomra válaszolt, s eszébe a düh, mely a rabszolgai csúszást
megelőzte. S bár fölfogni alig tudá a roppant változást, melyen e férfiú
másodpercz alatt átment, érzé, hogy ily végletekre kész jellem, a
szenvedély pillanataiban semmitől sem retten vissza, és eljárása mentől
talányosabb, annál rémítőbb lehet.
Elemér abban meg nem ütközött, hogy Laczkó István őt ismeri, mert
Gyula-Fehérvár nem volt oly nagy város, melyben az egyén egészen
elenyészszék, s kilétét csak egy baráti köröcske tudja a kérdezőnek
megmondani. A polgárok itt majd minden urat ismertek, s az ország
legfőbb hivatalnokának unokaöcscse minden szerénység mellett sem hiheté,
hogy az, kinek ő bármi okból a szemébe tünt, a nevét hamar meg ne
tudhassa. De épen ebben rejlék Elemér aggodalmára új ok; mert
valószinűnek látszott, hogy Laczkó Kassai Istvánért lőn figyelmessé az
unokaöcsre.
– S ha csakugyan bátyám kémje volna? gondolá az ifjú, s visszaborzadt,
hogy eszméi megint azon ösvényen száguldanak tovább, melyről épen a múlt
pillanatban annyi helyes ok, annyi meggyőző érv terelte le.
Legmegfoghatatlanabb, legszívrendítőbb volt pedig az a tény, hogy Laczkó
egy némbert, ki érette ájultan rogyott össze, a segédére érkező idegen
karjai közt tudott hagyni, s a helyett, hogy most fölkeresné, szintén
idegen kézre bizott levélben értesít… s vajon miről?
Elemér sejté, hogy valami gyászos, valami remény-ölő és vérfagylaló
rejlik a pecsét alatt.
Lelke elébe idézte a némbert, kinek bájos körvonalait az est félhomálya
sem rejthette el egészen. Mily fiatal! igéző alak!
– Neje lehet, kit csak most vezetett az oltár elé… hisz oly viruló még!
Vagy talán szeretője? De nem mondá-e Fridrik mester, hogy Laczkó el van
ragadtatva hitvese szépségétől… A vadállat bánhatik csak így; vagy a kit
a fájdalom tőn őrültté!… Talán meggyilkolta magát!
Ez iszonyú eszme űzé az utczára elemért, hogy siessen Klárához.
A toronyóra épen kétnegyedet ütött kilenczre.
– Bátyám vár! s holnap korán kell állomásomra indulnom! sóhajta. Talán
jobb, ha nem találkozom vele. Lelkem tele gyanúval, és e gyanúk
igazságtalanok… lehetnek. Oh! átok, hogy csak lehetnek!

II.
Klára ölébe ragadta gyermekét s csókjaival hinté el a haragos kis
arczot, mely tele volt nehezteléssel és daczczal.
– Alig tudtam már tartóztatni, ki akart menni, hogy fölkeresse mamáját –
szólt a szobából kitipegve egy vén asszony, a fogadósné öreg cselédje.
– Miért nem hoztad el apámat. Megigérted. Miért nincs itt apám! tudakolá
duzzogva és fenyegetve Endre.
– Feküdjél le kis fiam, feküdjél le, majd elmesélem, mit izent neked, és
mesélek az aranyhajú angyalról is, ki álmodban akar veled találkozni.
Siess, kedvesem, hunyd be szemedet, különben nem lel otthon szép
vendéged, és aztán elrepül a jó gyermekekhez, kik őt alúva várják… Fogd
össze kacsóidat, imádkozzunk. Én elkezdem, te utánam mondod… Úgy
kedvesem, feküdjél már le.
– De hát miért sírsz, anyám?
– Miért nem akarod behunyni szemeidet?
– Újját szemére tette Endre, hogy fedve tartsa, s míg Klára egy lassú
dallamot mormolt, élénkebb pír terjedt a gyermek arczán, lélekzete
valamivel erősebb, gyorsabb lőn, és elszenderült.
Az anya pedig inkább átengedhette magát a gyötrő kínoknak, melyek annál
mélyebben égették, marczangolták belsejét, mentől szigorúabb fék alatt
tartá.
Férje bűnét tudta már, de indokait nem, nem az iszonyú kísértést, nem a
sötét jövendőt, nem azon megfejthetetlen módot, melylyel egy nemes, egy
kiváló természeten oly hamar birt a gonosz szellem diadalmaskodni.
– Ő visszarettent tőlem! Magamra hagyott, midőn eszméletemet vesztém!
sohajtá.
Ha az erény rendes hiúságát ismerte volna Klára, akkor vérző sebére
balzsamcseppet ejtene azon sejtelem, hogy férje nem mert a vétekkel
együtt hozzá közelíteni, s hogy a világ kárhoztatását inkább képes
elviselni, mint az ő vádnélkül való tekintetét, mint ajkainak, melyek
egykor óva intették, gyöngéd és könyörülő hallgatását.
– Kételkedik-e szerelmemben? e kérdésre, melyet remegve intézett
magához, sűrűn omló könnyek vették át a gondolat helyét, s néhány hosszú
perczet töltött Klára a nélkül, hogy fájdalma kitörésének határt szabni
akarna. De jelleme erélyesebb, cselekvényre hajlóbb volt, mintsem az
első roham lefolytával ne összpontosítsa elméje minden tevékenységét.
– Meg kell mentenem őt, ismétlé újra és újra, mintha a határozott
szavakban keresne segélyt kedélyének ellágyulása ellen.
Arcza sötét, gondolkodó, de nyugodt kifejezést nyert.
Nem akart könnyezni, sóhajtani, nem akart saját szerencsétlenségére
emlékezni, csak férje megszabadítása forgott elméjében.
S mitől szabadítsa meg?
A bűnből kellett férjét kiragadnia.
Ah! de ha szabaddá tette… megmentheti-e a lélekvádtól?
Klára visszaborzadt a komor, a válságos órák előérzetében.
Mit tegyen, ha férje elveszti önbecsülését, vagy ha a szégyent nem tudva
hordozni, a tisztító bánat helyett a vad kétségbeesés örvényébe sülyed?
Az előzmények után lehetetlen volt Klárának nem hinni, hogy férje valami
titkos és nagy kisértés miatt, letért az erény útjáról, meghasonlott az
Istennel, s földi érdekekért örökkévalókat koczkáztatott.
Azzal sem ámíthatta magát, hogy az elkövetett bűn inkább csak tévedéshez
hasonlít. Hisz hallá megneveztetni, s ismeré, egész szörnyű
jelentőségében.
S vajon nincsenek-e kimaradhatatlan következményei, melyeken a megtérés
sem változtathat többé? Nincs-e már családok becsülete, vagyona, élete
visszafordíthatlan válság elébe vive?
Klára csak a «kém» szót hallotta. De kinek részére s ki ellen? Erről
semmi tudomása nem volt.
Azonban a mint mélyebben kezdett gondolkozni, a mint fölidézett
emlékében minden szót, melyet férje a börtön után, a Fehérvárra indulást
megelőző napokon, és a búcsúzás alatt ejtett, a mint lelke elébe vonult
a keserűség és düh, melylyel akkor Kassai István nevét egy csoport
homályos czélzattal összekötve említé, a mint Klára a múlt rémítő
töredékeit egybe illesztette, hogy belőle a jelenről fölvilágosítást
nyerjen, mindinkább át volt azon sejtelemtől hatva, mely Kassaiban
kereste a csábítás ördögét, a kísértő lelket.
Tehát az ország legmagasabb hivatalnokával kellett egy erőtlen nőnek
küzdeni.
S minő fegyverrel tegye ezt?
Hol van kilátás a sikerre?
Kit ismer ő, az elhagyatott nő, Fehérvárott?
Hisz még azt sem tudja, hogy férje hol lakik!
Még az utczákat sem ismeri, nemhogy a palotákat és azokat, kik benne
laknak, ismerné!
Csüggedten hajtá le fejét, s a mint gyermeke ágya előtt ült sápadtan,
merengő és levert tekintettel, nem véve észre az ajtó megnyilását, a
közelgő lépteket, s ijedten rezzent össze, midőn a korcsmáros cselédje,
hogy jelenlétét értésül adja, köhögni és lábával zsurolni kezdett.
– Egy úr akar még ma este az asszonynyal beszélni.
Klára szive hőn dobogott, arcza kipirúlt.
– Mégis fölkeresett! rebegte.
Férjét képzelé. S milyen természetes volt, hogy őt várja az érkezőben!
Hisz órák teltek el a rémítő történet után, órák, mióta a férj tudhatta,
hogy hitvese itt van. S mily kicsiny Fehérvár! Mily könnyen lehet a
városban ismeretesnek a megérkezőre találni, ha keresi, ha szereti, ha
félti, ha életét veszélyben hiszi, ha bánatban hagyta és vigasztalásért
kell fölkeresnie.
– Ő az! ő az!
Klára e gondolattal sietett elébe.
S midőn könnyű alakja az ajtón kilebbent, midőn szerető és remegő
karjait ölelésre akarta terjeszteni, oh! akkor azon idegent látta maga
előtt, ki hazavezette, s ki bár részvétéért köszönetet érdemelt,
jelenlétével keserű érzéseknél egyebet nem ébreszthetett, minthogy a
megaláztatás tanuja volt, és tudta az iszonyú szót, mely férjét
megbélyegzé.
Mintha Klára lábai a földhöz gyökereztek volna, mintha meleg tagjai
egyenkint szobordarabokká akartak volna merevedni, mintha minden élet az
arczra tódult volna, hogy egy fájó csodálkozásban hagyja ott az utolsó
kinyomatot, s aztán eltűnjék!
Az ellentétes érzések e hatása rendkívüli lehetett, mert Elemér is
leirhatatlan zavarba jött.
Mi volt e gyönyörű nő szépsége azon szédítő varázshoz képest, melyet az
öröm és csalódás gyors változása az arczvonalakon és az egész alakon
előidézett.
Elemér értette mindazt, a mi a nő lelkében történt. Nem kellett ahhoz
szó. Egy tekintet mindent elbeszélt.
– Asszonyom! mondá az ifjú, csak azon ok, mely sürgető kötelességemmé
tette az idejövetelt, mentheti látogatásom szokatlan óráját.
Itt Elemér elakadt.
– Min kezdje?
A történet egyszerű volt, s mégis teli kényes pontokkal.
Vagy nem átalja-e Klára, hogy a férjére ruházott gúnyos névnek vannak
tanui? Nem kerül-e mindent, mi ide vonatkozik? S vegyülhet-e ő, az
idegen, oly család ügyébe, melyhez nem tartozik sem a vérség kötelékei-,
sem az ajándékozott bizodalomnál fogva? Mit mondjon? Átnyujtsa-e a
levelet minden fölvigosítás és magyarázat nélkül? De, akkor, hogy jutott
hozzá? Nem fog-e titkolódzása szokatlannak látszani? Vagy elbeszélje-e,
miért és miként ment Fridrikhez? Megmondja-e, hogy ő azon Kassai Elemér,
ki saját nagybátyját, Kassai Istvánt, gyanú alá vévén, elment a pékhez
nyomozni, de nem talált a vádra elégséges adatokat? Mily nyomorultnak
fogná a férje iránt oly gyöngéd nő, a nagybátya iránt gyöngédtelen
unokaöcscsét találni? Hosszú történetek, sajátságos viszonyok, kivételes
kedélyállapot s egy egész mult élményeinek és szenvedéseinek
elbeszélésére volna szükség, hogy jobb szinezetben tűnjék föl az, a mi
csak könnyedén odavetve legalább is visszataszító cynismusnak látszanék.
És azért jött-e Elemér, hogy egy nőt, ki saját szerencsétlenségével van
elfoglalva, idegen ügyekkel untasson?
Klára figyelemmel tekintett az ifjura, s várta, a mit ez mondandó
leszen.
– Asszonyom! egy levelet kell önnek átadnom. Ne kérdje, miként jutottam
birtokába.
Klára föltöri a pecsétet. S a mint olvas, arczáról eltávozik minden vér.
Inkább halotthoz hasonlít, mint élőhöz, inkább a halott sirjára tett
fehér márvány emlékhez, mint a halotthoz. Kezei nem reszketnek,
szempilláin nem csillog könny, s midőn olvasni megszünik, hideg
nyugalommal fogja össze a levelet és köténye zsebébe rejti.
Mennyi belküzdelmet takart e csend!
– Az imént nem fejezhettem ki, mondá Klára, köszönetemet a kegyelmed
nemeslelkűségéért, s most, midőn másodszor kötelez hálára, érzem, mily
szegény vagyok a szavakban.
– Bár tudtam volna, válaszolá Elemér, óhajtásom szerint folyni be
megnyugtatására; de félek, hogy készségem csak növelte az aggodalmakat,
a helyett hogy oszlatná.
– Abban is van valami megnyugtató, ha a szerencsétlenséget egész
terjedelmében látjuk.
Klára oly szilárd, de bánatos hangon ejtette e szavakat, hogy Elemér
túlragadtatva az illem és gyöngédség határain, egész hévvel mondá: – Meg
vagyok győződve férjének ártatlansága felől.
A nő arczát lehellet-könnyű pir futotta el, de a vonalak továbbra is
megtarták a bú és merengés kifejezését.
– Én állhatatosan hiszem, hogy őt rágalmazzák, folytatá Elemér
mindinkább túlragadtatva.
– Az Isten szine előtt nem mindig az a valódi bűnös, ki megbotlott,
szólt Klára. A nyíl öl-e, vagy az a kéz, mely czélzott? Ah! hisz az
embernek szabad akarata van!
Két nagy könnycsepp gördült a nő arczára, de mintha szégyelné a fájdalom
e jeleit, félig elfordulva, kezet nyujtott az ifjunak, s hirtelen
távozott.
– Talán ő is nagybátyámra gyanakszik! sóhajtá Elemér, míg haza indult.
Oh! én gyáva, oh! én nyomorult! Örökös kétség közt hányatom, s nincs
szivemben erő merészebb elhatározásokra. Átallom rokonomat és nem tudok
szakítani vele. Nem hiszem a vádakat azon alakban, a mint ellene
fölhozzák, nem hiszem teljes ártatlanságát, akkor is, ha nem vádolják.
Más vagy széttépné a vér kötelékeit, vagy védné a megbántott rokon
becsületét, szóval és karddal. Ez oly természetes! S én, ki
csekélységért vívtam párbajt, vizsgálok, hallgatok, kétkedem, hiszek és
hánykódom a végletek közt. Mi zsibbasztja el kezemet, mi homályozza be
szememet, mi bilincseli le akaratomat? Szeredit kellett volna feleletre
vonnom. De számat bezárta egy balsejtelem bátyám bűnössége felől.
Fridrik mester vallomásai elháríták gyanum okait s ime, a szerencsétlen
nő ajkain ellebbent homályos czélzat ismét a kétkedés örvényébe sodort.
Oh! én nyomorult, oh én gyáva! Bár telt volna el már az éj! Bár lenne
már hátam mögött Fehérvár, minden emlékével, minden viszonyával! Legyen
ártatlan, legyen bűnös, nem akarok többé semmi kapcsot nagybátyám és én
közöttem!

III.
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - A rajongók (2. kötet): Regény - 02
  • Parts
  • A rajongók (2. kötet): Regény - 01
    Total number of words is 3949
    Total number of unique words is 1969
    32.0 of words are in the 2000 most common words
    44.7 of words are in the 5000 most common words
    51.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A rajongók (2. kötet): Regény - 02
    Total number of words is 4012
    Total number of unique words is 2098
    30.2 of words are in the 2000 most common words
    43.0 of words are in the 5000 most common words
    49.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A rajongók (2. kötet): Regény - 03
    Total number of words is 3888
    Total number of unique words is 2026
    30.2 of words are in the 2000 most common words
    43.0 of words are in the 5000 most common words
    50.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A rajongók (2. kötet): Regény - 04
    Total number of words is 3893
    Total number of unique words is 2063
    29.1 of words are in the 2000 most common words
    41.4 of words are in the 5000 most common words
    49.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A rajongók (2. kötet): Regény - 05
    Total number of words is 3885
    Total number of unique words is 2067
    28.8 of words are in the 2000 most common words
    41.8 of words are in the 5000 most common words
    49.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A rajongók (2. kötet): Regény - 06
    Total number of words is 3802
    Total number of unique words is 2075
    29.5 of words are in the 2000 most common words
    40.9 of words are in the 5000 most common words
    46.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A rajongók (2. kötet): Regény - 07
    Total number of words is 3820
    Total number of unique words is 1909
    31.3 of words are in the 2000 most common words
    43.0 of words are in the 5000 most common words
    49.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A rajongók (2. kötet): Regény - 08
    Total number of words is 3871
    Total number of unique words is 2064
    29.9 of words are in the 2000 most common words
    40.9 of words are in the 5000 most common words
    47.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A rajongók (2. kötet): Regény - 09
    Total number of words is 3794
    Total number of unique words is 2119
    26.2 of words are in the 2000 most common words
    36.9 of words are in the 5000 most common words
    43.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A rajongók (2. kötet): Regény - 10
    Total number of words is 3858
    Total number of unique words is 2084
    29.1 of words are in the 2000 most common words
    40.7 of words are in the 5000 most common words
    48.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A rajongók (2. kötet): Regény - 11
    Total number of words is 3887
    Total number of unique words is 2055
    28.7 of words are in the 2000 most common words
    41.2 of words are in the 5000 most common words
    47.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A rajongók (2. kötet): Regény - 12
    Total number of words is 3930
    Total number of unique words is 2073
    27.5 of words are in the 2000 most common words
    40.3 of words are in the 5000 most common words
    46.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A rajongók (2. kötet): Regény - 13
    Total number of words is 3937
    Total number of unique words is 2115
    28.3 of words are in the 2000 most common words
    41.2 of words are in the 5000 most common words
    47.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A rajongók (2. kötet): Regény - 14
    Total number of words is 3893
    Total number of unique words is 2085
    28.2 of words are in the 2000 most common words
    40.2 of words are in the 5000 most common words
    46.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A rajongók (2. kötet): Regény - 15
    Total number of words is 3939
    Total number of unique words is 2073
    28.5 of words are in the 2000 most common words
    39.8 of words are in the 5000 most common words
    45.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A rajongók (2. kötet): Regény - 16
    Total number of words is 3805
    Total number of unique words is 1992
    30.3 of words are in the 2000 most common words
    42.4 of words are in the 5000 most common words
    48.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A rajongók (2. kötet): Regény - 17
    Total number of words is 966
    Total number of unique words is 639
    37.4 of words are in the 2000 most common words
    47.3 of words are in the 5000 most common words
    53.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.