A rablólovag: Szinjáték három felvonásban - 9

_Viktor gróf_ (indulóban): Én most már…
_Anna:_ Mit akar?…
_Viktor gróf_ (mély szomorúsággal): Elmegyek Stefi bácsival a Folies
Bergéresbe. (Kirohan.)
_Anna_ (elneveti magát).

HATODIK JELENET.
_Anna, Kürt, Galambos._
_Galambos_ (ugyanazon az ajtón besiet): Egyedül vagy már Anna… Nem? Ez
az úr… Én nekem most a gróffal el kell mennem.
_Kürt:_ Dehogy megy el, öreg úr… Jó, hogy idejött.
_Galambos:_ Igen… én itt kint vártam…
_Kürt:_ Anna, az apját nem engedjük el a gróffal.
_Galambos:_ Nem… az nem lehet… nekem el kell mennem…
_Kürt:_ Dehogy kell.
_Galambos:_ De igen. El kell.
_Kürt:_ Ugyan, miért kellene… Mi majd más embert faragunk magából, öreg
úr. Ej, emelje föl már a fejét egy kicsit… Legyen már bátrabb egy
kicsit… Tudja mit… próbáljon meg egyszer már szemtelen lenni egy kicsit
a gróffal, majd meglátja, micsoda öröm az. Érezze már szabad embernek
magát.
_Galambos_ (elvonja, halkan): Nem… azt nem lehet… Nekem nem lehet… a
grófnak nyugtája van tőlem… sok nyugtája…
_Kürt:_ Miféle nyugtája? Mi az? Hogy van az, hogy történt az?
_Galambos:_ Az úgy történt, hogy Anna egyszer írt a nevelőintézetből
pénzért. Én nekem nem volt pénzem. Pedig kellett. Angolul tanult. És…
akkor kölcsönvettem a gróf pénzéből. A gróf észrevette és nyugtát
iratott velem… Hogy sikkasztottam. És azóta… mindig… mindig… egyre,
egyre… (jelek).
_Anna_ (eddig hallgatva nézte a dolgot): Apám… azt mondta, hogy először…
én miattam?
_Galambos_ (bólogat).
_Anna:_ Szegény apám. És én… (Meg akarja csókolni a kezét. Galambos nem
engedi.) De a nyugták nincsenek meg már apám. A gróf nekem adta őket és
én elégettem őket.
_Galambos_ (alig tud szólni): El… el… Hát akkor én… mehetek, ahová
akarok…
_Anna:_ Igen.
_Kürt:_ Nem. Azt azért nem. (Galambos megdöbben.) Csak nem akar elmenni
tőlünk? Én most elveszem Annát… itt marad velünk… pihen vagy
gazdálkodik, ha akar. Mi volna akkor, ha vagy ötven holdon maga
gazdálkodnék?
_Galambos:_ Maga… én magam?
_Kürt:_ A maga ura volna… csak a jó Istennek tartoznék számadással. A
maga ura… senki se parancsolna… senkire se kellene ügyelni…
_Galambos_ (remegve, szinte sírva): A magam ura.
_Kürt:_ Ohó, – ezt megcsináljuk, öreg úr. Más emberré teszem én magát.
Majd megtanítom én rá. Félesztendő mulva rá sem ismer magára, olyan
keményen, olyan fönt hordja a fejét. Fogjon rögtön hozzá. Mondja utánam:
fütyülök a grófra…
_Galambos_ (remegve rázza a fejét).
_Kürt:_ Mondja: fütyülök.
_Galambos_ (előbb habozik, azután fölujjongva): Fütyülök a grófra.
_Kürt:_ No látja. Majd megy ez.
_Galambos:_ Jaj Istenem… jön valaki… hátha a gróf… Én mégis félek a
gróftól.
_Kürt:_ Fél? Tudja, mit öreg úr, sétáljon most le itt hátul nyugodtan az
erdőbe. Addig, míg a gróf el nem ment, ki se jőjjön.
_Galambos:_ De a gróf…
_Kürt:_ A gróffal én ezt majd elintézem. A gróf most maga nélkül fog
elutazni. No menjen… menjen… (Bíztatva.) Ne féljen már… a mindenségét,
mert mindjárt megeszek még néhány grófot… Ahá, itt jön egy.
_Galambos_ (a közeledő László gróf láttára rémülten siet el).
_Anna_ (szótlanul megsimogatja a Kürt kezét).
_Kürt_ (László gróf felé fordul).

HETEDIK JELENET.
_Anna, Kürt, László_ és _Ferenc grófok_.
_László gróf_ (sietve Kürthöz): Azért jöttem, hogy az elutazásunk előtt
megmondjam neked, hogy én most már természetesen letelegrafálom a
banknál az utalványozást.
_Kürt_ (merően nézi).
_László gróf:_ No hiszen ez természetes, te többet kaptál, mint amire
igényed lehetett, amit ti itt kaptatok, az tökéletes végkielégítés,
utána lehetetlen, hogy még egy óriás összeget kapj. Igazán szeretném
tudni, miért…
(A Kürt nyugodt nézése alatt egyre nagyobb zavarban, egyre nagyobb
igyekezettel mondja ezt.)
(Lent kocsirobogás.)
_Kürt_ (szó nélkül sarkon fordul, az ablakhoz megy és lekiált): Gróf úr!
(Visszafordul.)
_László gróf_ (idegesen remegve): Kérlek, ne kezdd most az egészet
előlről… csak nem akarod most… elhitetni velem… hogy mindent elmondasz…
_Kürt_ (mozdulatlan arccal áll).
_László gróf:_ Hát felelj már, kérlek. Ugy-e, nem akarsz neki szólni?
_Kürt_ (mozdulatlan arccal hallgat).
_László gróf:_ Hát mondd már… hiszen őrültség volna tőled… mindent
kockára tennél; az istenfáját, felelj már…
_Kürt_ (nem szól).
_László gróf:_ Hiszen jó… én nem bánom… velem lehet beszélni…
megállapodhatunk… méltányosan… Akarod ezt? Mondd, akarod?
_Kürt_ (nyugodtan a veranda felé fordul, nagy lélekzetet vesz).
_László gróf:_ Mondjuk: a negyedrészét.
(A terraszon megjelenik Ferenc gróf.)
_László gróf:_ A felét. – háromnegyedrészét.
_Kürt_ (a nagy lélekzetvétel után a közeledő, de az ajtón még át nem
jött Ferenc gróf elé): Gróf úr…
_László gróf:_ Hát az egészet. Csak ne szólj neki. Nem szólsz?
_Kürt:_ Az egészet.
_László gróf:_ Igen… (félhangon, elfordulva); fulladj meg beléje…
_Kürt_ (Ferenc grófhoz): Gróf úr… Anna kéri, adjon rá módot, hogy
elbucsúzzék öntől. És én kérem, engedje meg, hogy egy kéréssel forduljak
önhöz; bizonyára nem tagadja meg: – engedje át nekünk Galambos Jánost.
_Ferenc gróf:_ Én a személyzetemet soha nem szoktam elbocsátani.
_Kürt:_ Én teljesen igazat adok önnek ebben a határozottságban, de erre
az egy esetre mégis azt kell kérnem, hogy kivételt tegyen és azt kell
remélnem, hogy kivételt tesz.
_Ferenc gróf:_ Miért?
_Kürt:_ Mert méltányolni fogja, hogy nekem… végre is kellemetlen… ha a
menyasszonyom… a feleségem apja idegen szolgálatban van… idegen
birtokon… Én most az Alföldön akarok birtokot venni… egy részét átadnám
neki… kérem ne tagadja meg ezt a szívességet tőlünk, gróf úr.
_Ferenc gróf_ (egy gőgös mozdulattal jelzi, hogy beleegyezett).
_Kürt:_ Köszönöm. (Ránéz Annára, hogy most rajta a sor.)
_Anna_ (Ferenc gróf felé közeledik).
_Ferenc gróf_ (gőgös megindultsággal): Isten vele, Anna.
_Anna_ (halkan): Kérem, ne búcsúzzék tőlem így… több szeretettel… a régi
jóságával…
_Ferenc gróf_ (valamivel melegebben): Isten vele, Anna.
_Anna:_ Még mindig nem elég jó.
_Ferenc gróf_ (meghatva): Isten vele, Anna.
_Anna:_ Ez jó. De nem elég. Csak „Isten vele“? És nem viszontlátásra?
Nem akar engem soha többé látni? Nem jön el ebbe a házba, amelyet nekem
ajándékozott?
_Ferenc gróf_ (ránéz egy gőgös fejmozdulattal).
_Kürt_ (gyöngéden, de kissé kötekedve): De Anna… ne csinálja ilyen
ügyetlenül a dolgot. Hát hogyan jöhetne ide a gróf úr… olyan szerény
társadalmi helyzetü emberekhez, mint mi, minden igazi ok és alkalom
nélkül. Adjon rá alkalmat. Hívja meg a gróf urat az első fia
keresztelőjére. Keresztapának. Azt a meghívást azután elfogadhatja.
_Anna_ (ijedten néz Ferencre, de Ferenc nem haragszik. Félénken): Igaz?
Elfogadná?
_Ferenc gróf_ (harsányan): El.
_Anna_ (szégyenkezve): Akkor… meghivom… az első fiam… keresztelőjére.
_Ferenc gróf_ (pattogva): Köszönöm. Elfogadom. Itt leszek.
Viszontlátásra. (Megfordul. Kimegy.)
_László gróf_ (izgatottan sietve): Most pedig be kell látnod…
_Kürt_ (fenyegetően, de nyugodtan): Megint kezded.
_László gróf:_ Be kell látnod…
_Kürt:_ Semmit sem látok be.
_László gróf:_ Az a pénz végre is…
_Kürt:_ Engem illet. Meggátoltam Cserháti Ferenc gróf házasságát
Galambos Annával. De ha nem illetne meg, olyan ember vagyok én, aki
valamit, ami a markomban van… itt van… kieresztek. Ugyan menj!
(Fanyarul:) Nézd, lent várnak. A többiek már ott vannak, még lekésel.
_László gróf:_ Nagyon szép; most te dobsz ki engem innen.
_Kürt:_ Óh, szó sincs róla, legyen szerencsénk minél tovább…
_László gróf:_ Köszönöm; nem kérek a szíves vendégszeretetedből. De
végre is be kellene látnod, hogy vannak határok. Te azzal kezdted, hogy
tőlünk százezer koronát el… el… el…
_Kürt_ (nyugodtan): Elraboltam.
_László gróf:_ Hát igen: elraboltál. És most befejezed azzal, hogy
bennünket egészen ki… ki… ki…
_Kürt:_ Kifosztalak.
_László gróf:_ Hát… hát… igen… Hát ez csak nincs rendben? És jó, én nem
bánom, legyen a pénz a tied, de legalább a birtokról mondjál le.
_Kürt:_ A birtokról? Arról legkevésbbé. Az kell nekem legelsősorban.
_László gróf:_ Te gyönyörü hasznát fogod venni ennek a birtoknak. Ott
van a szőlő… hadd lopják békében…
_Kürt_ (élezetten): Hadd lopják? Csak próbálják meg. Az én szőlőmet?
Majd megmutatom én.
_László gróf:_ De hiszen ez a szegény-ötöd. Ez jár nekik.
_Kürt:_ Mi? Jár? Az – én – szőlőmből. Próbálja meg elvenni, aki azt
hiszi, hogy jár neki, majd meglátja mit kap. Aki még nem kapott ötven
srétet az oldalába, majd kap itt.
_László gróf:_ Úgy? De hiszen te öt dollár napszámot fogsz nekik
fizetni.
_Kürt:_ Ki? Én? Öt dollárt? Öt botot.
_László gróf:_ Ah… és a bérükért még meg is kell dolgozniok talán?
_Kürt:_ De meg ám. Zizegni fog itt a munka, úgy megy majd. Ég majd itt a
munka, sustorog… Én vigyázok rá; én nézek a körmére mindenkinek… itt
ropognia kell a munkának, itt nem lesz naplopás, a naplopóval én bánok
el majd.
_László gróf:_ Ohó… hát mégis van kötelesség?
_Kürt:_ Van bizony… az első az, hogy dolgozzék meg az, aki tőlem pénzt
kap.
_László gróf:_ És a végén… vannak a társadalomnak alapjai… amelyeket meg
kell védeni?
_Kürt:_ Vannak: a vallás, a család, a tulajdon. Az enyém. Vannak bizony
és jaj annak, aki föl akarja a kezét emelni ellenünk.
_László gróf:_ Óh… hát ez gyönyörü változás… Eszerint gyarapodni fogsz…
Az az egy reményem van, hogy a kártyaszobában majd annál gyakrabban
találkozunk.
_Kürt:_ A kártyaszobában? Ki vagyok én, hogy kártyázzam? Dolgozni fogok
én, a birtokommal törődöm én, a családomnak szerzek én… Ki vagyok én,
hogy kártyázzam? Züllött exisztencia? Gróf?
_László gróf_ (bosszusan): Ez kitör belőled mindig. A plebejus-gyűlölet
az…
_Kürt:_ Az arisztokrácia ellen? Hányszor mondjam még neked, hogy nincs
semmi a világon, amit joban tisztelek, mint az arisztokráciát.
_László gróf:_ Nem nagyon mutattad meg.
_Kürt:_ Nem hát. Miféle arisztokraták vagytok ti? Örökké kapkodtok…
mentegetődztök… igazolni akarjátok magatokat… hogy így meg úgy… ne
tartsanak benneteket ilyennek meg olyannak… Mit bánom én, hogy milyennek
tartanak? Vagyok. Hatalom vagyok. Úr vagyok. Az öreg úr még megjárja. De
ti! Miféle arisztokraták vagytok ti, hogy még velem sem tudtatok
elbánni. Hogy nélkülem nem tudtatok boldogulni. Hogy ti nem tudtátok
meggátolni az öreg gróf házasságát, ami mindent elvitt volna, ami a
tietek.
_László gróf:_ Nem tudtuk… Hát mit kellett volna tennünk?
_Kürt:_ Elrabolni azt a lányt. Megölni. Megmérgezni. Mit tudom én. De
még ahhoz is én rám volt szükségtek, hogy… hogy kiderüljön, hogy egy
húszéves lány nem szerelmes egy hatvanéves emberbe.
_László gróf:_ Te azért ne tégy nekünk szemrehányást. Te itt birtokhoz
jutottál… megtértél. Te irántunk ezért csak hálás lehetsz. Neked mégis
tisztelned kell az arisztokraciát.
_Kürt:_ Te még mindig nem érted, mi történt itt.
_László gróf_ (kissé fölindultan): Az történt, hogy te… bennünket ki…
ki…
_Kürt:_ Kiraboltalak. Az történt, hogy itt egy új arisztokrácia
keletkezik. Az történt, hogy én itt most dinasztiát alapítok. Ez a
birtok… Ez a jelentéktelen kicsi… kicsi… birtokocska: ez a kicsi, kicsi
kezdet… most jön a nagy szerző munka… még, még, még hozzá, minden
birtokot, ami elérhető. Az Anna-villa az eredet; a családi fészek; az
ősi vár. Innen indulunk el és meghódítjuk az országot.
_László gróf_ (gúnyosan): Az ősi vár. Nemes módon jutottál hozzá…
gyönyörü dinasztia-alapítás ez.
_Kürt:_ A te ősöd kereskedőket rabolt ki. Az én ősöm ezt elmulasztotta,
én kénytelen vagyok grófokat kirabolni. Írva van, hogy Cserháti Ubul
kóbor lovag egy lengyel karavánt fosztott ki, mielőtt a cserháti várat
megépítette. Én titeket fosztottalak ki. Egyre megy. A vár megvan. Benne
vagyok. (Lentről kiáltás: László.)
_Kürt_ (a hátráló Lászlónak egyre nagyobb lendülettel): Most összeszedek
mindent, amit a kezem elér… és a fiaim folytatják ezt a munkát és a
dédunokáim grófok és hercegek, zászlós urak, nádorispánok és
hercegprimások lesznek… és megeszik és magukba olvasztják azt, ami
belőletek megmarad.
(Újabb kiáltás: László!)
_Kürt_ (folytatja): És legendák szállnak közöttük a családalapító ősről
és kegyelettel zarándokolnak el az ősi fészekbe, az Anna-villába és övék
lesz az ország, a hatalom és a dicsőség. – Egy új arisztokrácia
keletkezett. Dinasztiát alapítottam. Ős lettem. Ez történt.
_László gróf_ (fogcsikorgatva kihátrál előtte a terraszra).
_Kürt_ (utána néz).
_László gróf_ (eltünik).
(Kocsirobogás, autó.)
_Kürt_ (visszanéz Annára).
(Nagy szünet.)
_Kürt:_ Elmentek.
_Anna_ (nem felel).
_Kürt:_ Kifüstöltük őket.
_Anna_ (megbotránkozva csóválja a fejét).
_Kürt:_ Kiraboltuk őket.
_Anna:_ Kürt… maga… maga!…
_Kürt_ (mámorosan): Anna… egyedül maradtunk. Anna… az urad vagyok, Anna!
(Egy parancsoló mozdulattal magához, maga elé hívja.)
_Anna_ (nem mozdul).
_Kürt:_ Anna! (Az előbbi mozdulat.)
_Anna_ (megcsóválja a fejét és most ő ismétli meg ezt a mozdulatot. Maga
elé parancsolja Kürtöt.)
_Kürt_ (habozik egy másodpercig; azután megindul egyre gyorsabban,
odalép elébe és az Anna újabb mozdulatára kitárt karral letérdel elébe.
Átkarolja.)
_(Függöny.)_