A rablólovag: Szinjáték három felvonásban - 8

Total number of words is 3948
Total number of unique words is 1438
37.0 of words are in the 2000 most common words
50.1 of words are in the 5000 most common words
56.2 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
látnom, hogy ostoba voltam, mert maga sem hű, sem jó, sem irgalmasszívü
nem tud lenni állandóan.
_Kürt_ (kissé türelmetlenül): Nem igaz, Anna. Miért vádol engem éppen
maga ilyen kegyetlen módon?
_Anna:_ Mert én ismerem a legjobban. És mert most egészen el akarok
szakítani minden szálat, amely valaha magához fűzött – még ha fáj is.
Maga, Kürt éhes, kegyetlen és szívtelen; asszonyokból élt és kártyából
élt; asszonyokat rabolt meg és férfiakat fosztott ki; nincs a szívében
egyetlenegy szikrája sem az önfeláldozó szeretetnek, az állandóságnak, a
hűségnek. Csak vágyak vannak benne, gyöngédség nem. Mindig csak
kihasznált másokat és sohasem hozott senkiért áldozatot. Szerettette
magát és nem szeretett senkit. Itt most – megint a maga módjára –
pénzhez jutott… most megengedi magának azt a drága luxust, hogy engem
feleségül vesz. De nincs magában nyoma sem annak a nagylelküségnek,
annak a kitartó és állandó szeretetnek, amelyre a mások szeretete
építhetne; maga Kürt keményszívü, éhes rabló; zsákmányt akar maga is,
nem társat egy életre, vadat hajt, nem feleséget keres. Menjen én tőlem,
Kürt… menjen, menjen… és sohase találkozzunk mi többé egymással.
_Kürt_ (összegörnyedve hallgatta; a rendes nyugalmának nyoma sincs):
Anna… ha én az volnék, akinek maga gondol, akkor most megfordulnék és
elmennék. De én nem vagyok az és… és hiába vert végig kegyetlen
ostorcsapásokkal rajtam…
_Anna_ (szinte mentegetőzve): Csak azért, Kürt, hogy megértse: – nem
lehet.
_Kürt:_ Hiába akart ostorcsapásokkal magától elűzni, – én itt vagyok, –
én itt maradok, a lábát fogom át a könyörgő karommal és úgy esedezem: ne
űzzön el magától, mind a kettőnk boldogságát kergetné el, ne űzzön el
magától, hajoljon le hozzám, bízzék bennem, bízzék bennem, Anna… (nem
térdelt le).
_Anna:_ Nem tudok. Nem bírok.
_Kürt:_ Próbálja meg, Anna. Hiszen szeretné, hiszen akarná, hiszen maga
szeret engem; maga nem űzhet el engem…
_Anna:_ El _kell_… Nem bízhatom magában, Kürt. Ha egyetlenegy jelem
volna arra, hogy magában más is van, mint hideg rablószenvedély és
kegyetlen éhség, ha egyetlenegy bizonyítékát láttam volna, hogy magában
nyoma van a hűségnek és a jóságnak… De soha! Soha! Semmit!
_Kürt_ (kínlódva): Anna… én hű vagyok és jó vagyok.
_Anna:_ Szó! Szó! Hazugság! Egy jelet, egyetlen bizonyítékot, Kürt.
_Kürt_ (kínlódva járkál): Bizonyítékot? Istenem… hol vegyek én most… hol
szerezzek én most… (kínlódva fogja meg a fejét) honnan teremtsek én most
bizonyítékot elő, ha a szívemet nem mutathatom meg.
_Anna:_ Megint szavak. – Látja, egyetlenegy jele nincs… Látja,
bizonyítéka, az nincs. Menjen.
_Kürt:_ Hó! Hohó! (Lázasan szedi elő a tárcáját.) Bizonyíték? Igenis
van. Bizonyíték kellett arra, hogy én hű és jó tudok lenni. Itt van.
_Anna_ (bámulva): Mi ez? Ez a?…
_Kürt:_ Igenis ez a bizonyíték.
_Anna_ (bámulva): Egy postai feladóvevény. Ajánlott levél… özvegy Kondás
Jánosnénak. Mit jelent ez?
_Kürt:_ Ez azt jelenti, Anna, hogy én itt… (vonogatja a vállát) hogy
milyen módon, az mellékes… a magam módján… valóban pénzt kerestem. Egy
csekket kaptam. És látja, én ezt a csekket, én ezt a pénzt rögtön
postára tettem és elküldtem… (mutatja a címet) ide… ide…
_Anna:_ Özvegy Kondás Jánosnénak. Hát ki az az özvegy Kondás Jánosné?
_Kürt_ (kissé zavarodottan, de gyorsan): Az anyám.
_Anna_ (bámulva): Az anyja? Hát Kürt, magának van anyja?
_Kürt_ (kissé duzzogva): Hát istenem… nem is termettem rózsafán.
_Anna:_ De én… ezt sohasem gondoltam… erre sohasem gondoltam… Maga olyan
kemény volt, olyan rideg, olyan egyedülálló… Én ezt sohasem tudtam. Ezt
senki sem tudta magáról, Kürt.
_Kürt_ (szinte duzzogva): Ez nem is tartozik senkire. Ez az én ügyem.
_Anna:_ Van anyja? Milyen különös. És maga szereti az anyját, Kürt? (a
kérdés kellemetlenül hat Kürtre). Nem, nem azt akartam kérdezni: és
látja néha az édesanyját, Kürt?
_Kürt_ (zavarodottan): Ha Budapesten vagyok, mindennap.
_Anna:_ Lehetetlen.
_Kürt:_ De igen… higyje el… vele reggelizem, vele ebédelek. Hiszen
együtt lakom vele.
_Anna:_ Hogyan… Nem értem… Ez nem igaz, most megint nem mondott igazat…
Hol?
_Kürt:_ A Ferencvárosban van egy kis lakásunk.
_Anna:_ De hiszen maga a Belvárosban lakik.
_Kürt:_ Az más. Az délutánra… és estére való… Az… ezt az egyéb
jövedelmeimből tartom… az egészen más… A közös lakásunkat az anyám
fizeti… Innen is azért küldtem neki ezt a pénzt, hogy az ő sorsa
mindenkorra biztosítva legyen… ha egyszer én elsején nem is vinném haza
pontosan a fizetésemet.
_Anna_ (mértéktelen elámulással): A fizetését? Miféle fizetését? Honnan?
_Kürt_ (durcásan): A havi fizetésemet. A hivatalomból.
_Anna_ (álmélkodva): A hivatalából? Hát magának hivatala van, Kürt?
_Kürt_ (szégyenkezve): Van… igen…
_Anna:_ Miféle hivatala? Miért nem mondta ezt soha? Mondja gyorsan,
milyen hivatala?
_Kürt_ (habozik).
_Anna:_ Hát mondja már, Kürt. Milyen hivatala? Miért nem mondja? Milyen
hivatalban van?
_Kürt:_ Szégyellem, Anna. Majdnem olyan nevetséges, mintha azt mondanám,
hogy a sóhivatalban.
_Anna_ (elmosolyodik, de felindultan sürgeti): Nem… mondja Kürt… milyen
hivatalban van maga?
_Kürt_ (nagyon szégyenkezve): A vámhivatalban. Reggel nyolctól délután
kettőig.
_Anna_ (boldogan): Igazán…? (Kis szünet.) Igaz ez, Kürt?
_Kürt_ (lehajtott fejjel, lesütött szemmel, egészen megadva magát,
benyul a zsebébe): Itt a hivatalos fölszólítás: lejárt a szabadságom,
megyek vissza. Ott vagyok… a vámvisszatérítési szakasznál. Tizedik
fizetési osztály, harmadik fokozat. Tizenegy éve… már nyugalomba is
mehetnék… ezerkétszáz korona nyugdíjjal.
_Anna_ (nézi az írást, nagy örömmel): Kürt, hiszen akkor maga nem
züllött, nem rendetlen, nem munkátlan, nem léha ember.
_Kürt_ (nagyon szégyenkezve): Én? Soha nem mulasztottam egy napot sem.
(Egészen megtörve és szégyenkezve.) Tavaly soronkívül léptettek elő
(szégyenkezve nyel egyet), másodosztályu ellenőrré.
_Anna_ (szinte ujjongva): Kürt, hiszen maga akkor… maga akkor alapjában
véve… becsületes ember.
_Kürt_ (fölkapja a fejét, fölszisszen): Nem.
_Anna_ (ujjongva): Hiszen maga akkor becsületes, tisztességes ember.
_Kürt_ (kétségbeesve hangosan tiltakozik): Nem, nem, nem vagyok az.
_Anna:_ De igen, maga tisztességes ember.
_Kürt_ (harsányan, kétségbeesve): Nem, nem, nem, – csak azt az egyet ne
mondja nekem, hogy én tisztességes ember vagyok.
_Anna_ (bámulva): Ne? Miért?
_Kürt:_ Ne mondja nekem, én az ellen harcoltam egész életemben. A
tisztességes ember, az… az a cugos-cipős ember. Az foszló nadrágu,
fényes kabátu ember. Az: a szegény ember, az a derék, jó, rosszul
borotvált ember, az a szégyenkezve hurcolkodó ember, az a borravalóban
csaló szegény, derék jó ember, az: az az ijedős, a cugos-cipős, a
nimolista. Nekem azért kellett tizenkilenc éves koromban hivatalba
mennem, hogy az anyámat eltartsam, de tizenegy esztendeje viaskodom,
hogy ne legyek tisztességes ember, ne legyek cugos-cipős, foszló
nadrágu, fényes kabátu… hanem felöltözködhessem tetőtől-talpig úgy,
ahogyan jól esik, – keserves küzdelem ez Anna – és hogy ne kelljen
ijedten néznem arra, aki borravalót vár tőlem, hogy úr legyek… Nem,
Anna, én nem vagyok tisztességes ember.
_Anna_ (mosolyogva, gyöngéden): Most már mondhat, Kürt, amit akar… Most
már leleplezte magát…
_Kürt_ (panaszosan): Nem, Anna.
_Anna:_ Maga tisztességes ember.
_Kürt_ (bágyadtan): Nem, Anna, én nem vagyok… tisztességes ember és nem
is akarok az lenni…
_Anna:_ De igen. Az. És az lesz.
_Kürt_ (elcsüggedten): Nem, nem, nem…
_Anna_ (közeledik hozzá): Az. És az lesz.
_Kürt_ (siralmasan áll előtte; jobbról hangok hallatszanak. Kürt
hirtelen átváltozik; kiegyenesedik): Vigyázzon, Anna… ha az öreg úr,
Ferenc gróf, jön, maga egy szót se szóljon. Én beszélek, bízzon mindent
én rám.
_Anna:_ Csak azt mondom meg neki…
_Kürt:_ Azt sem. Semmit.
_Anna:_ Ő nem enged el engem.
_Kürt:_ Ohó, én elrablom magát.

NEGYEDIK JELENET.
_Voltak_, _László gróf_ és _Ferenc gróf_.
_Ferenc gróf_ (Lászlóhoz, aki vissza akarja tartani): Itt vannak, ha
mondom. Együtt vannak… (Belép.)
_László_ (kétségbeesetten áll mögötte).
_Ferenc gróf_ (forr a dühe): Együtt!… (Kürthöz.) Ön… (Egy parancsoló
gesztussal mutatja csak – forró dühében – a kiutasítást, a kidobatást.)
_Kürt_ (filozófusan és nyugodtan néz vele farkasszemet, bár a helyzetet
kényelmetlennek látja).
_Ferenc gróf:_ Nem értette? Ki!… Mars!… A megbizottait elvárom.
_Kürt_ (most már zavarba jött, nem tudja mihez fogjon; ránéz Annára).
_Anna_ (közbelép): A háziuri jogokat, amelyeket rámruházott, most
egyetlen egy kérésre használom fel: engedje meg, hogy Kürt ne így
távozzék el innen, hanem maradjon még rövid ideig, és mondhassa el, ami
mondanivalója van.
_Ferenc gróf_ (harcol magával): A háziúri jogok itt a magáéi, Anna, –
éljen velük tetszése szerint. A férfi a férfival azért, remélem,
leszámolhat majd.
_Kürt:_ Nem, gróf úr.
_Ferenc gróf_ (fenyegetően): Nem? Majd én…
_Kürt:_ Igazi férfi asszonyért nem verekszik. Vagy övé lesz egy nő
hajlandóságból, szeretetből, szabad elhatározásból, vagy nem kell neki
sehogyan. Vagy ajándék gyanánt kapja, vagy félreáll. Nem rablunk
asszonyt, nem verekszünk, nem titkolózunk, nem hazudunk; nem az én
akaratom dönt és nem is az öné, hanem (Annára mutat) az övé. Az ő
elfordulása százszor jobban eltilt engem tőle, mint akárkinek a tilalma.
Mondja neki gróf úr, hogy tiltson el magától és én megyek… és örökre
elmegyek.
_Ferenc gróf_ (föl akarja szólítani Annát erre a kitiltásra): Anna
mondja neki… (Meggondolja a dolgot.) Anna, mondja meg nekem, régóta
ismeri maga ezt az embert?
_Anna_ (habozva): Igen.
_Kürt_ (gyorsan): Nem.
_Ferenc gróf_ (fölemeli a fejét, mint aki a két válasz ellentmondó
voltából szomoru következtetést von le): Úgy! Hm! Mondja meg Anna,
megállapodott-e maga ezzel az emberrel abban, hogy múlt éjszaka vele itt
találkozik!?
_Anna_ (most megerőlteti magát és hazudni akar, hogy az előbbi
őszinteségét jóvátegye): Nem.
_Kürt_ (ugyanakkor): Igen.
_Ferenc gróf_ (egyikről a másikra néz, remeg a megzavarodott haragtól;
elvakult fölindulással, nagy, mély fájdalommal): Hazudnak nekem!
Mindenki hazudik. Meg kellett érnem, hogy a családom tagjai… nem
mondanak nekem igazat… És maga is Anna!… (Nem tudja folytatni.)
_Anna_ (zavarodottan áll előtte).
_László gróf_ (remegve várja a folytatást).
_Kürt:_ Gróf úr, én mindent meg fogok önnek most mondani teljes,
kiméletlen, irgalmatlan őszinteséggel. Óhajtja ezt meghallgatni?
_Ferenc gróf_ (egy intéssel válaszol: igen, most már úgyis mindegy).
_Kürt_ (tudomásul veszi az engedelmet): Meg kell mindenekelőtt őszintén
és férfias nyíltsággal mondanom, hogy én szeretem Annát.
_Ferenc gróf_ (megrezzen, ökölbe szorítja a kezét).
_Kürt:_ Éppen ilyen őszinteséggel meg kell mondanom, hogy én csak itt
ismertem meg őt és ő csak itt ismert meg engem. Néha úgy tetszik, mintha
régen-régen megismerkedtünk volna egymással, de a szavamra, a hitemre, a
férfiúi becsületemre mondom: csak itt ismertük meg egymást.
_Ferenc gróf:_ Igaz ez Anna?
_Anna_ (lesütött szemmel): Igen… néha úgy tetszik… de csak itt ismertük
meg egymást.
_Kürt:_ Ez a megismerkedés, – úgy éreztük, – a végzetünk lett. Én
menekülni akartam, László gróf tudja, hogy el akartam utazni, már tegnap
este úgy volt, hogy rögtön utazom.
_László gróf_ (sietve): Az úgy van… az úgy volt.
_Kürt:_ Egy utolsó találkozást azért kértem Annától, hogy megmondjam
neki: én félreállok. Hogy megállapodjunk benne: mi elszakadunk
egymástól. Én nem szállhatok versenyre azzal a férfival, aki az én
szememben a legkülönb a férfiak között és őt elválasztja tőlem az adott
szó tisztelete, a kötelesség, a hűség. Itt az éjjel azért találkoztunk,
hogy búcsút vegyünk egymástól, hogy tisztán és hősiesen elszakadjunk
egymástól, hogy a Cserháti Ferenc gróf nevét a gyanu árnyékától, minden
foltnak a lehetőségétől is megóvjuk. Helyes volt ez, gróf úr?
_Ferenc gróf_ (szinte az akarata ellenére): Ez helyesen volt.
_Kürt:_ Ez helyesen volt és én most mégis itt állok ön előtt gróf úr és
azt mondom, döntsön ön ebben az ügyben, amelyben én akartam dönteni.
Mert én az ön közelében más ember lettem, én öntől megtanultam az
igazságszeretetet, megtanultam a hazugság gyűlölését, megtanultam
(erkölcsösen), hogy mindig igazat kell mondani és hogy a hazugság nem
visz jóra. Ha én eltávoznám, ha mi most ezt elhallgatnók, ha mi
egymástól így elválnánk, az hazugság volna. Szabad-e – ezt kérdeztem
magamtól, – olyan lánynak, mint Anna, olyan férfi mellett maradnia, mint
ön gróf úr, akár hősiességből is elhallgatva azt, hogy mást szeret.
_Ferenc gróf_ (nagyon fájdalmasan): Anna! – őt szereti? Szereti őt?
_Anna_ (halkan): Igen.
_Ferenc gróf_ (nem felel, lehajtja a fejét, rettenetesen küzd magával;
szótlanul megfordul).
(Nagy szünet.)
_Ferenc gróf_ (vissza akar fordulni, de még mindig küzd magával).
_Kürt:_ Szabad-e ezt? Szabad-e hazudni? Szabad-e gróf Cserháti Ferencet
hazug kímélettel megbántani? Én tőle mást tanultam. Én azt tanultam
tőle, hogy akkor elébe kell lépnem és azt kell mondanom: uram, te ítélj,
a te bölcseséged és nagylelküséged döntse el a sorsunkat: én azt a
lányt, akit szeretek, nem fogadhatom el másképpen, csak a te jóságodtól;
te ezt a lányt szeretted; a szereteted egy apa szeretete volt és én most
fiúi tisztelettel és engedelmességgel tekintek rád; én el nem akarom ezt
a lányt rabolni; én nem csalok, de még hazug kímélettel sem csalok; ha
te akarod, elválasztasz bennünket örökre, de ha akarod, te teszed az ő
kezét az én kezembe és azt mondod egy apának a nagylelküségével:
vezessen az ő erős és tiszta kezed téged egy életen keresztül. (Meg van
hatva. Szünet.) Ezt kellett mondanom, ezt mondtam; és most várom a
döntést, amely az egész életemre szól.
_Ferenc gróf_ (küzd magával): Anna… hát… igazán őt szereti.
_Anna_ (nagyon halkan): Igen.
_Ferenc gróf:_ És… és… (föllobban a dacos haragja) de én nem… (erőt vesz
magán) akkor… akkor… (megfogja az Anna kezét és Kürt felé nyujtja, nem
teszi a Kürt kezébe, de olyan, mintha a kezébe tenné).
_Kürt_ (odasiet, megérinti az Anna kezét, de nem ragadja meg, a mozdulat
indiszkrét volna; most a még mindig fölindult Ferenc grófhoz kell
fordulni): Gróf úr… ön döntötte el a sorsunkat… és nekünk most az ön
kezét kellene megragadnunk…
_Anna_ (valóban a Ferenc gróf keze után nyúl).
_Ferenc gróf_ (elvonja a kezét, küzd a meghatottságával, rákiált
Kürtre): Hát ugy-e, hogy nem kell hazudni? Hát ugy-e, hogy igazat kell
mondani? Hát ugy-e, hogy nyíltan, őszintén és becsületesen meg kell
mondani mindent?
_Kürt_ (lelkesen): Mindent, gróf úr. Ön más emberré tett engem, én új
ember lettem Ön mellett.
_Ferenc gróf_ (kiáltva, mert még mindig küzd magával): Csak ő rá
hallgasson mindig (Annára néz). Csak azt tegye, amit ő mond. Érti?
_Kürt:_ Én nekem nincs többé akaratom; én azt teszem, amit ő akar.
_Ferenc gróf:_ Hát azért!… No!… No!… (Járkál.)
_Anna_ (odamegy hozzá; halkan): Köszönöm. Köszönöm, hogy most is jó
hozzám.
_Ferenc gróf:_ Hát örül, Anna?
_Anna_ (nem akarja mondani, hogy igen; csak bólint).
_Ferenc gróf:_ És boldog lesz így, Anna?
_Anna:_ Remélem. – De most vissza kell adnom valamit… (a köpönyege
zsebéből kiveszi az okmányt.) Én négy héttel ezelőtt egy ajándékot
kaptam… az ajándékadta joggal éltem is már egyszer… ma először, de
utoljára is… Most ezt az ajándékot visszaadom. (Indul.)
_Kürt_ (figyelni kezd; útjába áll): Mi az… mi az, Anna? (Kiveszi a
kezéből az okmányt és gyorsan, figyelmesen olvassa.)
_László gróf_ (aki egyre nagyobb gyönyörrel nézte a dolgok fejlődését,
most szintén közbelép. Közömbösen, de nagy nyomatékkal): Igen… az
ajándékozási okirat… Az természetesen most érvényét veszíti.
_Kürt_ (belemélyedt az olvasásba, szórakozottan, de szintén
nyomatékosan): Miért veszítené az érvényét? És mi jogon avatkozol te
bele a dologba? Neked ebbe egyelőre semmi beleszólásod nincs.
_László gróf:_ Neked még kevésbbé. Te azt teszed, amit ő akar. Anna
pedig vissza akarja adni…
_Anna:_ Igen. Én vissza akarom…
_Kürt:_ Én pedig nem akarom.
_László gróf:_ De milyen jogon nem akarod te?…
_Kürt:_ Mint… menyasszonyom érdekeinek képviselője. Mint leendő férje.
Én nekem természetes és törvényes kötelességem, hogy az ő érdekeit
minden módon megvédjem.
_László gróf:_ De az ajándékozás most magától elveszíti az
érvényességét.
_Kürt_ (még mindig nagy figyelemmel olvas): Mi-ért veszi-tene – el – az
– érvényességét?
_László gróf:_ Mert a törvény rendeli.
_Kürt:_ Miféle törvény?
_László gróf_ (diadalmasan): Az 1894. évi XXXI. törvénycikk, ha úgy
tetszik. A második szakasz: „Az a jegyes, aki az eljegyzéstől
visszalépett, köteles azt, amit a másik jegyes neki ajándékozott,
természetben visszaadni.“
_Kürt_ (befejezte az olvasást; villámgyorsan): Úgy van. Ez a második
szakasz. A törvény negyedik szakasza azonban kimondja, hogy a
kártérítési jog öröklés tárgya csak akkor lehet, ha a jogosult a
keresetet megindította. Ez ebben az esetben nem történt meg; miért
intézkedel tehát te úgy, mintha máris Ferenc gróf örököse volnál…
Tűrtőztesd magadat kissé. Ferenc gróf, hála Istennek, még él.
_László gróf_ (összecsuklik).
_Ferenc gróf_ (aki eddig elámulva hallgatta a vitát, megsemmisítő
pillantást vet rá).
_Kürt:_ Különben a törvényt is hibásan idézted: a visszatérítési
kötelezettséget a második szakasz arra az esetre állapítja meg, ha az
ajándékozás a _kötendő házasság_ okából történt. Itt pedig (az okmányra
mutat) expressis verbis ki van mondva, hogy az ajándékozás az
eljegyzéstől teljesen független és az ajándékozás szándéka teljes egy
évvel ezelőtt keletkezett. Az ajándékozás minden mellékkörülménytől
mentes önálló cselekedet, tehát éppen olyan teljes érvényességü jogalap,
mint akár a vétel (széles mozdulattal). Ez a jogi helyzet. Mi azonban
törvényparagrafusokra nem hivatkozunk, okiratokba nem kapaszkodunk,
kicsinyes anyagi perlekedésbe nem bocsátkozunk. Mi ezt az okiratot…
_Anna_ (aki eddig folyton közbe akart szólni és akit Kürt gyöngéd
erőszakkal elhárított): Visszaadjuk.
_Kürt:_… megragadjuk. Odalépünk az elé a férfi elé, akinek a
nagylelküsége ezt az okiratot létrehozta és ezt mondjuk: uram, mások
vissza akarják perelni a te nagylelküségedet, a te akaratod az volt,
hogy annak a lánynak a sorsáról, aki bár rövid ideig, de Cserháti Ferenc
menyasszonya volt, mindenképpen gondoskodj, a te akaratod volt, hogy ez
a ház az Anna-villa nevet viselje; nem a mi föladatunk, hogy a te
akaratodat érvényesítsük; mi visszalépünk; legyen úgy, ahogyan ők
akarják, mi velük nem pereskedünk; mi ismét a te kezedbe tesszük saját
akaratod sorsát, mi ezt az okmányt neked visszaadjuk. (Átnyujtja az
okiratot.)
_Ferenc gróf_ (gőgösen): Tartsa meg. Én az ajándékaimat vissza nem
veszem. Ez a ház marad azé, akié; a neve marad az, amelyet én adtam
neki: az Anna-villa.
_Kürt:_ Gróf úr, előttem szent az ön akarata; nem én akarok pereskedni
ön ellen, hanem… (László felé fordul).
_Ferenc gróf_ (odamegy): Te? Hogy mersz te az én akaratom ellen támadni.
_László gróf:_ Kérlek… én nem… ha te még most is akarod…
_Ferenc gróf:_ Én most is akarom. Ez a ház az Annáé és marad is az övé.
Ő marad benne és mi elmegyünk belőle. Gyere. (Megy. László vele.)
_Kürt_ (elkíséri őket a baloldali ajtóig, ott visszafordul és nyugodtan,
– egy kissé kérdően „mit szól hozzá“ – arccal ránéz Annára).
_Anna:_ Hát Kürt… hát tudja… hát maga… (Olyasmit akar mondani, hogy
legnagyobb csirkefogó. Azután elámulva kérdezi.) Mondja… azt mondja meg
nekem, honnan ért maga jogi dolgokhoz.
_Kürt_ (az ajtónál, nyugodtan): Én? Hiszen én jogász vagyok. Doctor
juris utriusque.
_Anna:_ Utrius…
_Kürt:_ Hogyne. Majdnem ügyvéd lettem.
_Anna:_ És… és mért nem lett?
_Kürt_ (átnéz a tulsó ajtóhoz, amelyen túl beszélgetés közeledik.
Figyelmesen átsétál oda. Közben nagyon nyugodtan): Nem lettem. Tudja
Anna… utálom a fosztogatást.
_Anna_ (elszörnyedve akar felelni).
_Kürt_ (hátrafordul; ismét _en garde_): Vigyázzon csak Anna… most mi
jön. Most kifüstöljük őket. Sorra mind.

ÖTÖDIK JELENET.
_Voltak, Margit grófnő, Emma grófnő, Mihály gróf, Stefi gróf_ és _Viktor
gróf_.
(A társaság besétál jobbról lehető teljes elfogulatlansággal. Kürt az
ajtónál szeretetreméltóan defiliroztatja el őket maga előtt. Viktorral
farkasszemet néz. Anna mosolygó harckészséggel várja a társaságot. „Jó
reggelt.“ „Jó reggelt.“.)
_Margit grófnő:_ Jó reggelt, kedvesem.
_Anna:_ Jó reggelt, drágám. Már fölkeltetek? Ilyen korán?
_Margit grófnő_ (közömbösen): I… igen. Már…
_Anna:_ Elég volt az alvásból? Kipihented legalább a tegnapi
fáradságodat?
_Margit grófnő:_ I… igen… Óh, azt tökéletesen.
_Anna:_ Hallom, hogy az urak korán hazajöttek. Nem sikerült a vadászat?
_Margit grófnő_ (közömbös gőggel): N… nem. És te jól aludtál, drágám?
_Anna:_ Óh, – _kitünően_.
_Margit grófnő:_ Hm… Ferenc akart veled beszélni… Beszéltél már vele
kedvesem…?
_Anna:_ Igen. Én is beszélni akartam vele.
_Margit grófnő:_ Ah? Úgy! És mit akartál neki mondani, drágám?
(A többiek közben állva hallgatják ezt a kis szócsatát.)
_Anna:_ Én?
_Margit grófnő:_ Igen. Te.
_Anna:_ Azt akartam neki mondani, hogy fölbontom a vele való
eljegyzésemet.
_Margit grófnő_ (mintha villamos ütés érte volna): És ő?
(Várakozás.)
_Anna:_ Ő tudomásul vette.
_Margit grófnő_ (fölpattan mellőle).
_Anna_ (nyugodtan): És én…
_Margit grófnő_ (minden gőgjével): És… (habozik magának vagy önnek
szólítsa, végre végtelen lenézéssel) … kegyed?
_Anna:_ Én eljegyeztem magamat Kürttel.
(Szenzáció.)
_Kürt_ (mosolyogva nézi a dolgot).
_Stefi gróf_ (tér elsőnek magához, odalép Anna elé és széles mozdulattal
mondja): Gratulálok. Ön nem is tudja, milyen szerencséje van. Gratulálok
a hallatlan szerencséjéhez.
_Anna:_ Milyen szerencsémhez?
_Stefi gróf:_ Hogy nem kerül közénk. Micsoda helyre került volna… Nem is
képzeli! (Még egy nagy mozdulat.) Gratulálok.
_Mihály gróf:_ ⎫
⎬ De Stefi!
_Emma grófnő:_ ⎭
_Margit grófnő:_ Akkor nincs más hátra, mint hogy mi is gratuláljunk…
(Annához beszél) Galambos kisasszonynak és… kifejezzük a
sajnálkozásunkat azon, hogy olyan hamar meg kell válnunk tőle… A vonat
már kilenc órakor indul…
_Anna_ (csaknem elveszíti a lélekjelenlétét.)
_Kürt_ (lép közbe): Óh, grófné, csak nem akarnak már azzal a vonattal
utazni?
_Margit grófnő:_ Tessék?
_Stefi gróf:_ Mi?
_Mihály gróf:_ Mi?
_Kürt_ (tovább is nagyon szeretetreméltóan, egészen elfogulatlanul):
Igazán… kétségbe volnék esve, ha ilyen hamar elveszítenők önöket. Az ősz
legszebb része még hátra van és talán szabad remélnem… hogy eddig sem
érezték magukat rosszul az Anna-villában…
_Margit grófnő_ (élesen): Ah!
_Stefi gróf_ (szárazon): Hja úgy!
_Kürt:_ Hm… igen… menyasszonyom és én egyelőre itt töltjük az őszt és
mind a ketten reméljük, nem fosztanak meg bennünket attól a
kimondhatatlan örömtől, hogy vendégszeretetünket igénybe veszik.
_Margit grófnő_ (remeg a gőgös fölháborodástól): Kedves úr…
_Kürt:_ Én remélem… bizonyos vagyok benne, hogy otthon érzik itt
magukat.
_Margit_ (dölyfös haraggal): Kedves… izé…
_Kürt_ (a vendégszerető házigazda mély meghajlásával): A mi házunk az
önöké.
_Margit grófnő_ (nem bír magával, végtelen dölyffel, mintha borravalót
adna): Csak tartsa meg, jó ember. (Int Mihálynak. Indulnak.)
_Stefi gróf_ (indul utánuk; előbb mosolyogva odalép Kürthöz): Igaza van;
csak tartsa meg, jó ember. (Ő is indul.)
_Kürt_ (kissé meghökkent): Engedelmükkel! Még pedig erősen.
(Margit grófnő, Mihály gróf és Stefi gróf elmennek.)
_Emma grófnő_ (odalép Kürthöz, titkos ingerültséggel): Akkor nincs más
hátra, mint hogy én is gratuláljak.
_Kürt:_ Köszönöm, grófné.
_Emma grófnő:_ Ez igazán nevezetes fordulat. Végre látta az ember,
milyen maga, mikor komolyan beszél. Mert ezt most már komolyan gondolja,
ugy-e?
_Kürt:_ A legkomolyabban. Halálos komolyan.
_Emma grófnő_ (ingerülten): Úgy! A nézetei érdekes változáson mentek át.
Most eszerint hisz például a női erkölcsben már?
_Kürt:_ Hiszek grófné.
_Emma grófnő_ (utánozva): Úgy? Hát mondja meg komolyan, Kürt, van női
erkölcs?
_Kürt:_ Van!
_Emma grófnő:_ Ah! Van!
_Kürt:_ Van. Igen. Az olyan férfiak számára, mint én, grófné, van. Ha
egy olyan férfi, mint én, az egész életét odaadja egy nőnek, minden
szeretetét, minden szerelmét, minden hűségét, minden gondolatát, minden
idejét, akkor van. Akkor van, grófné.
(A beszélgetés félhangon folyik, Annától kissé elhúzódva.)
_Emma grófnő_ (ingerülten): Eszerint a házasság csakugyan a társadalom
alapja.
_Kürt_ (nagyon komolyan): Igen. Az.
_Emma grófnő:_ Oh… én egy hozzáértő embertől azt hallottam, hogy a
házasság a társadalom alapja addig, míg az asszony örököst nem ajándékoz
az urának; azután arravaló, hogy az asszony nyugodtan… kereshessen
másokat.
_Kürt:_ Ez így is van, grófné.
_Emma grófnő:_ Így van? És… mégis… Akkor hát…
_Kürt:_ Ez így van grófné, ott, ahol az asszony örököst ajándékoz az
urának. De (emelkedő hangon) nincs úgy ott… nem lesz úgy ott… nem erre
való a házasság ott… ahol… ahol…
_Emma grófnő_ (gúnyosan): Ahol?
_Kürt_ (megelégeli a dolgot, teljes kötekedő jókedvvel): Ahol… (Más
hangon.) Hány gyerekünk lesz nekünk, Anna?
_Anna_ (bosszús mosolygással kapja vissza a fejét).
_Kürt_ (sürgeti): Hány lesz, Anna? Legalább?
_Anna_ (nem akar válaszolni).
_Kürt:_ Legalább?
_Anna_ (félrefordítja a fejét, halkan): Legalább négy.
_Kürt_ (a grófnéhoz fordul, ilyen mozdulattal: ime).
_Emma grófnő_ (fölszisszen; végignézi őket és kisiet).
_Kürt_ (szeretetreméltóan utat nyit neki).
_Viktor gróf_ (előlép a háttérből): Most már csak én vagyok hátra. Nekem
is van némi mondanivalóm és pedig… ez… (fölemeli a kezét és pofon akarja
ütni Kürtöt).
_Kürt_ (megkapja a kezét, megcsavarja, úgy, hogy Viktor sziszegve
kénytelen megfordulni): Ohó… fiatal úr… Fiacskám, éppen te… hiszen
megeszlek…
_Viktor gróf_ (vonaglik a kézszorítástól).
_Anna_ (fölugrik): Eressze el Kürt, eressze el, eressze el rögtön.
_Kürt_ (ellódítja a kezét és összevont homlokkal készül újra
szembeszállni vele).
_Anna_ (közbeveti magát): Ne bántsa őt… bántotta magát, Viktorka? Fáj?
No adja ide a kezét én majd megsímogatom… én nem engedem magát… (előre
vonja).
_Viktor gróf:_ Én nem félek tőle.
_Anna:_ Tudom, Viktorka, maga bátor, és kedves és jó. Maga jó volt
hozzám és én szeretem magát.
_Viktor gróf:_ Őt szereti. Nem tartja meg azt, amit nekem igért.
_Anna:_ Viktorka… hát azt akarta volna, hogy én rossz asszony legyek?
_Viktor gróf:_ Nem… Azt nem… De miért nem vár én rám?
_Anna:_ Oh Viktorka, öt év múlva… két év múlva majd megérti ezt is… majd
örül akkor annak, hogy senki sem vár magára és hogy különösen hozzám
semmi köze sincs.
(Kint Emma grófnő hangja: „Viktor“.)
_Anna:_ Viktor, hívják. Búcsúzzon el tőlem, de ne haraggal, barátsággal,
szeretettel. Igen?
_Viktor gróf_ (remegve): Igen. Anna… én…
_Anna:_ Én nagyon hálás vagyok magának Viktorka. (A homlokát nyújtja
neki.)
_Viktor gróf_ (meg akarja ölelni).
_Anna_ (elhárítja): Nem… nem úgy… (A homlokát nyújtja neki.)
_Viktor gróf_ (megcsókolja a homlokát): Én… én… (vad keserűséggel)
tudom… most már… mi lesz ennek a vége…
_Anna:_ Szent Isten… Viktorka…
_Viktor gróf:_ Most már hiába minden…
_Anna_ (rémülten): Viktorka…
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - A rablólovag: Szinjáték három felvonásban - 9
  • Parts
  • A rablólovag: Szinjáték három felvonásban - 1
    Total number of words is 3894
    Total number of unique words is 1396
    37.1 of words are in the 2000 most common words
    50.2 of words are in the 5000 most common words
    56.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A rablólovag: Szinjáték három felvonásban - 2
    Total number of words is 3959
    Total number of unique words is 1360
    38.8 of words are in the 2000 most common words
    52.6 of words are in the 5000 most common words
    58.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A rablólovag: Szinjáték három felvonásban - 3
    Total number of words is 3952
    Total number of unique words is 1396
    37.4 of words are in the 2000 most common words
    49.8 of words are in the 5000 most common words
    56.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A rablólovag: Szinjáték három felvonásban - 4
    Total number of words is 4055
    Total number of unique words is 1458
    34.6 of words are in the 2000 most common words
    48.0 of words are in the 5000 most common words
    55.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A rablólovag: Szinjáték három felvonásban - 5
    Total number of words is 3797
    Total number of unique words is 1454
    35.7 of words are in the 2000 most common words
    48.6 of words are in the 5000 most common words
    55.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A rablólovag: Szinjáték három felvonásban - 6
    Total number of words is 3936
    Total number of unique words is 1394
    36.9 of words are in the 2000 most common words
    50.9 of words are in the 5000 most common words
    58.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A rablólovag: Szinjáték három felvonásban - 7
    Total number of words is 3729
    Total number of unique words is 1310
    35.3 of words are in the 2000 most common words
    48.3 of words are in the 5000 most common words
    55.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A rablólovag: Szinjáték három felvonásban - 8
    Total number of words is 3948
    Total number of unique words is 1438
    37.0 of words are in the 2000 most common words
    50.1 of words are in the 5000 most common words
    56.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A rablólovag: Szinjáték három felvonásban - 9
    Total number of words is 1925
    Total number of unique words is 807
    41.3 of words are in the 2000 most common words
    54.1 of words are in the 5000 most common words
    59.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.