A rablólovag: Szinjáték három felvonásban - 7

_Galambos_ (megdöbbenve néz rá).
_Anna:_ Nem lesz semmi baj. Csak menjen apám.
_Galambos:_ Jó… jó… Hát akkor jó. (Megy.)
_Anna_ (Kürthöz): Látja: ez nagy öröm nekem. Ez jó nap volt.
Visszakaptam az apámat…
_Kürt:_ És… engem is, Anna. Az nem öröm?
_Anna_ (Kürthöz): De igen. Hanem mit csináljak azokkal? Hogyan álljak
bosszút rajtuk?
_Kürt:_ Nézze Anna… miért akar rajtuk bosszút állni?
_Anna:_ Mert hajtottak, mint egy vadat. Mert lesben állnak. Mert rosszak
hozzám.
_Kürt:_ De kedves, okos Annám… nézze, hát maga jó volt hozzájuk?… Maga
jött… elhódítja a családjuk fejét… egy öreg embert… az örökhagyót…
Elhódítja a vagyonukat, tönkreteszi a reménységeiket, – miért vár hát
tőlük kiméletet. Hiszen tudja, hogy gyűlölik, harcban állott velük, –
hát ez a háboru.
_Anna_ (dacosan vonogatja a vállát): Lehet, hogy igaza van, Kürt… De ha
háboru, legyen háboru.
_Kürt:_ Jőjjön, Anna. (Kedélyesen.) Szökjünk el innen.
_Anna_ (a lámpa felé indul): Óh… mi volna, ha… ha én most lecsavarnám
ezeket a lámpákat.
_Kürt_ (megkapja a kezét): Nem, Anna. Ne. Ennek semmi értelme.
_Anna:_ Akkor megindulnának… jönnének… ügetnének át a parkon… lihegve
sietnének ide…
_Kürt:_ És itt találnának bennünket.
_Anna:_ Az arcukba nevetnék.
_Kürt:_ Mit érne el vele? Ez nem volna diadal. Még a gyanujukat sem
oszlatná el. (Kedélyesen.) Jőjjön, Anna, – szökjünk el innen.
_Anna_ (makacsul): Nem. Itt maradok. Én szökve nem megyek. Én itt
maradok és ők maradjanak ott. Óh, ez lesz a legjobb. Én lefekszem.
Kényelmesen kinyujtózkodom, nyugodtan elalszom, ők várjanak, fázzanak,
dideregjenek és vacogjanak ott egész éjszaka a piszkos kertilakban. A
lámpa itt égve marad… hadd várjanak hajnalig… hadd üljenek a piszkos
lesben… hadd várjanak hiába a vadra… egész éjjel… egész, egész éjjel.
_Kürt:_ És reggel?
_Anna:_ Reggel… reggel majd találkozunk. Menjünk.
_Kürt_ (vele akar menni).
_Anna:_ Nem. Maga arra, én erre.
_Kürt_ (kísérletet tesz): Anna, nem volna jobb…?
_Anna:_ Nem. Most egy percig sem akarok tovább együtt lenni magával.
Menjen a szobájába, feküdjék le és aludjék jól. Jól, jól, jól, aludjék…
Ők hadd dideregjenek odakint… Menjen.
_Kürt_ (engedelmesen elindul balra).
_Anna_ (már a jobb ajtónál van; hátrafordul): Várjon. Így akar elmenni?
_Kürt_ (értelmetlenül néz rá).
_Anna_ (visszamegy a szoba közepéig; ingerült, nagy jókedvvel): Csak
azért, hogy őket megcsaljuk… amíg ők odakint dideregnek… jőjjön ide.
_Kürt_ (odamegy hozzá).
_Anna:_ Ki akarom nevetni őket. (Megfogja a fejét és megcsókolja.)
_Kürt_ (ijedten): De Anna!
_Anna:_ Most maga védekezik?
_Kürt:_ Óh, Anna.
_Anna:_ Nem akarja megcsalni őket? Nem akarja kinevetni őket?
_Kürt:_ Anna!
(Forró, hosszu csók.)
_Anna_ (kiszabadítja magát): Most elég volt.
_Kürt:_ Anna!
_Anna:_ Nem. Menjen. Aludjék pompásan, aludjék nagyszerűen. És ők hadd
dideregjenek kint reggelig. Aludjék jól, jól, jól. Jó éjszakát, Kürt.
_Kürt_ (még mámorosan): Jó éjszakát, Anna. (Búcsúpillantás. Még egy
intés. A két ajtó bezárul mögöttük. A szinpad két másodpercig üresen áll
teljes világításban.)
_(Függöny.)_


HARMADIK FELVONÁS.
(Szín: mint a második felvonás végén. A lámpák égnek. Kint dereng a
reggel.)

ELSŐ JELENET.
(A verandára nyíló ajtó óvatosan kinyílik és bejön rajta _Ferenc gróf,
László gróf, Margit grófnő, Emma grófnő, Mihály gróf, Viktor gróf, Stefi
gróf_ és _Galambos_. Lopózkodva bevonulnak és a baloldali ajtó előtt
elhelyezkednek. Fáradtak, összetöröttek, álmosak.)
_László gróf_ (halkan): Jön valaki… Mégis tetten érjük őket…
_Ferenc gróf_ (a fegyverét a kezében tartva, mintegy rohamrakészen
odaáll az ajtó elé. Az ajtó kinyílik): Megállj… Fickó!
Az inas (aki az ajtón belépett): Jaj!
(Általános elképedés.)
_Ferenc gróf_ (haragosan): Te vagy az? Mit kerestél itt? Hogy mersz
idejönni?
Az inas (ijedten, remegve): Én… kérem… az ebédlőben terítettem
reggelihez… Azt néztem, szabad-e már itt is eloltani a lámpákat.
_Ferenc gróf:_ Hol van Kürt úr?
_Az inas:_ A szobájában… Most kel föl.
_Ferenc gróf:_ Hát Anna kisasszony?
_Az inas:_ A szobájában… azt hiszem még alszik.
_Ferenc gróf_ (Lászlóval szembe fordul; fenyegetően megy feléje; László
hátrál előle, végre leül egy székbe, vérszomjasan): Mi… mi… mi ez?
_László gróf:_ Ez… ez nagyon kellemetlen szituáció.
_Galambos_ (halkan fölzokog).
_Stefi gróf_ (előre kísérte Ferencet; filozófus arccal nézi a dolgot és
– nagyon halkan – mintegy levonja a tanulságot): Meghalt a juhász… ki
mondja most a kutyának: csiba te!
_Ferenc gróf:_ Mi történt itt? Nevetségessé tettél. Megcsaltál.
_László gróf:_ Nem… kérlek… engem csalt meg… az a gazember.
_Ferenc gróf:_ Ki?
_László gróf:_ Kürt. Becsapott. Azt mondta, el fogja oltani a lámpát.
_Ferenc gróf_ (megint középre megy. Az inashoz): Miért égett itt egész
éjjel a lámpa?
_Az inas_ (középen az ajtóhoz jött már): Kérem… (László gróf felé) a
méltóságos úr megparancsolta, hogy ne nyúljunk hozzá… ide ne jőjjünk
reggelig.
_Ferenc gróf_ (tehetetlen dühében visszatér Lászlóhoz): Rágalmazó vagy.
Megrágalmaztad Annát.
_László gróf:_ Nem… kérlek… hidd el… ők bizonyosan együtt voltak… mint
hajdanában, mikor együtt voltak… fölhasználták most is az alkalmat… de
Kürt nem tartotta meg az ígéretét… nem oltotta el a lámpát. A gazember
megint becsapott bennünket. (Segítséget kérve néz a többiekre.) Szószegő
ravasz gazember… hidd el ő az oka…
_Margit grófnő:_ Bizonyosan ő az oka. Ravasz gazember.
_Mindnyájan:_ Igaz… gazember… Ő csinálta az egészet… Megint becsapott
bennünket… Csak pénzt akart.
_Ferenc gróf_ (elámulva néz végig rajtuk): Mi? (Az inason akad meg a
szeme.) Te takarodj.
_Az inas_ (elmegy).
_Ferenc gróf_ (a többiekhez): Mi?… Most szidjátok!… Becsapott
benneteket. Nem oltotta el a lámpát? Hát ő (László grófhoz) _neked_
mondta, hogy el fogja oltani a lámpát? Te jelt vártál tőle? Ti
egyetértettetek vele? (Sorra veszi őket.) Ti… ti tőletek pénzt akar? És…
Annával már azelőtt is egyedül volt? (Nagy szünet. Fölemeli a fejét.)
Hát… (Megint nagy szünet.) Hiszen akkor… (Megint nagy szünet,
fölsorolja.) Ti hoztátok őt ide. Ti tartottátok itt. Ti dicsértétek őt
nekem. Hiszen akkor… (Megint fölemeli a fejét.) No várjatok! (A két
öklét fölemeli és megrázza.)
(Kínos hallgatás; feszengés; senkisem mer megszólalni.)
_Margit grófnő_ (összeszedi magát): Én nem tudom… mire gondolsz te,
kedves Ferenc, de biztosítalak róla, hogy csalódol.
_Stefi gróf:_ Akármire gondolsz.
_Mihály gróf:_ Kétségtelen, hogy a föltevéseid egészen alaptalanok.
_Stefi gróf:_ Kétségtelen.
_Emma grófnő_ (kínosan mosolyogva): Szó sincs róla.
_László gróf:_ Persze, hogy szó sincs róla.
_Ferenc gróf_ (dühtől elfulladva): Miről?
_Margit grófnő:_ Akármiről… amire gondolsz.
_Ferenc gróf_ (végigméri őket): Ti… engem… Óh, – várjatok csak!
_László gróf:_ De kérlek… biztosítalak…
_Ferenc gróf_ (a gondolataiba merülve): Ez a Kürt, akit ti hoztatok ide,
alávaló gazember.
_László gróf:_ De szó sincs róla.
_Margit grófnő:_ ⎫
⎬ Óh, dehogy.
_Emma grófnő:_ ⎭
_Mihály gróf:_ Határozottan… éppen ellenkezőleg.
_Stefi gróf:_ Éppen ellenkezőleg.
_Ferenc gróf:_ Mi? Nem az?
_László gróf:_ Azaz… kérlek… ha itten fölhasználta a te
vendégszeretetedet arra, hogy… hogy családi életedet… családalapítási
tervedet… megzavarja… akkor igen. De (nyomatékosan, szélesen) egyébként…
gentleman… kifogástalan gentleman…
_Stefi gróf:_ Kifogástalan.
_Mihály gróf:_ Még társadalmi helyzeténél is magasabb mértékben…
_Margit grófnő._ ⎫
⎬ Óh, igen… igen…
_Emma grófnő:_ ⎭
_Ferenc gróf:_ Ti… ti… azért hoztátok ide…
_Mindnyájan:_ Szó sincs róla… Dehogy… Nem, nem, nem.
_Ferenc gróf:_ Pénzt akart tőletek.
_Mindnyájan:_ Szó sincs róla. Dehogy. Van ő neki. Hiszen vagyona van.
_Ferenc gróf:_ Azelőtt is ismerte Annát.
_Mindnyájan:_ Dehogy… Itt ismerkedett meg vele… Itt… minálunk…
_Ferenc gróf:_ Ti azt akartátok, hogy én Annát ne vegyem el… Gyűlölitek
Annát.
_Mindnyájan:_ Dehogy… Dehogy akartuk… Nagyon szeretjük…
_Ferenc gróf:_ Méltatlannak tartottátok rá, hogy a feleségem legyen.
_Mindnyájan:_ Dehogy… Mi méltónak tartottuk… ő méltó rá…
_Ferenc gróf_ (Lászlóhoz): Hát akkor… miért… miért volt ez?
_László:_ Azért… azért… mert nekünk mégis kötelességünk… őrködni…
(Korrektül.) Ha azonban csalódtunk, akkor mi vagyunk az elsők, akik
beismerjük a tévedésünket.
_Ferenc gróf_ (kihívóan): Anna méltó rá, hogy a feleségemmé tegyem.
_László gróf:_ Úgy látszik… úgy látszik… kétségtelenül…
_Mindnyájan_ (erősítik).
_Ferenc gróf:_ És én a feleségemmé teszem.
_Mindnyájan:_ Nagyon helyes… a feleségeddé kell tenned… mi is azt
mondjuk… örülünk neki…
_Ferenc gróf_ (végignézi őket; a fejét csóválja): Ti… ti most hazudtok
nekem.
(Heves tiltakozás.)
_Ferenc gróf:_ Ti hazudtok nekem.
_Mindnyájan:_ Mit gondolsz? Hogy tételezheted föl rólunk? Igazán sértő.
_Stefi gróf_ (fájdalmasan): Hogy tételezheted föl rólunk?
_Ferenc:_ Én majd megtudom. Ha ti nekem hazudtatok… (Végignéz rajtuk, a
szeme megakad Galamboson.) Mit akar itt, Galambos? Takarodjék innen.
(Galambos indul.) Megálljon! (Szünet.) Bemegy ide ehhez a Kürthöz és
megmondja neki, hogy jőjjön ide. Én hivatom. Értette?
_Galambos_ (indul balra): Igenis, gróf úr. (Elmegy.)
_Ferenc gróf:_ Én majd megtudom… És ha ez a Kürt tagadna, Anna majd
megmond mindent nekem.
(Kínos feszengés.)
_Galambos_ (visszajön, általános várakozás fogadja).
_Ferenc gróf:_ No! Mi az?
_Galambos:_ Kürt úr… nemsokára jön.
_Ferenc gróf:_ Nemsokára? Miért nem rögtön? Mit csinál?
_Galambos:_ Most fürdik kérem.
_Stefi gróf_ (sóhajt): Fürdik…
_Ferenc gróf:_ Fürdik!… (Lenyeli a mérgét.) Én majd megfogatom a
cselédemmel és kidobatom az országútra… Fürdik! Hát várjunk rá.
Galambos, menjen Annához és mondja meg neki, jöjjön ide. Én hivatom.
Rögtön.
_Galambos_ (elmegy jobbra).
_Ferenc gróf_ (leül): Hát várjunk itt rájuk. (Egyre nagyobb dühvel.) Hát
várjunk rájuk. (Kiáltva.) Hát várjunk rájuk!?
_Galambos_ (visszajön): Anna egy félóra múlva itt lesz.
_Ferenc gróf_ (elfulladva): Egy félóra múlva. (Fölcsattan. Föláll.)
Rögtön jőjjön ide. Miért nem jön rögtön?
_Galambos:_ Most ébredt föl… mélyen aludt…
_Stefi gróf_ (sóhajtva): Aludt.
_Galambos:_ És előbb fürdik.
_Stefi gróf_ (sóhajtva): Fürdik.
_Ferenc gróf_ (fölcsattanva): Fürdik!
(Szünet.)
_Ferenc gróf_ (legyűri a mérgét): Elmehet Galambos.
_Galambos_ (a veranda felé elmegy).
_Ferenc gróf:_ Mi pedig várunk. (Leül.)
(Szünet.)
_Margit grófnő_ (ásít; fáradtan nyújtózik).
_Emma grófnő_ (szintén).
(A többiek is.)
_Margit grófnő:_ Rettenetes…
_Emma grófnő:_ Borzasztó…
_Stefi gróf:_ És ők kialudták magukat.
_Margit grófnő_ (kényelmetlenül): Ez a ruha…
_Emma grófnő:_ Tegnap óta van rajtam…
_Stefi gróf:_ És ők fürdenek.
_Mihály gróf_ (fáradtan): Legalább átöltözködöm.
_Emma grófnő:_ Igen… legalább… (mindenki megmozdul).
_Ferenc gróf_ (végignéz rajtuk): Mindenki itt marad.
(Kínos visszaülések.)
_Emma grófnő:_ Borzasztó ez a virrasztás.
_Stefi gróf:_ És milyen hideg volt… Igy vacog a fogam még most is.
_Mihály gróf:_ Az a tisztátlanság-érzés, amely ettől támad.
_Stefi gróf:_ Igen… a fáradtság a legpiszkosabb dolog a világon.
_Margit grófnő:_ Egész éjszaka!…
_Emma grófnő:_ És az a kertilak!…
_Stefi gróf:_ Egyetlenegy kanapé sem! Csupa szögletes szék. (Általános
ásítás.)
_Mihály gróf:_ Ha legalább átöltözködhetnék az ember.
_Ferenc gróf_ (végignéz rajtuk): Mindenki itt marad.
(Szünet.)
_Stefi gróf:_ És ők fürdenek.
_Mihály gróf:_ Átöltözködnek.
_Ferenc gróf_ (rájuk néz. A fenyegető pillantásra nagy elhallgatás
támad).
(Azután őszinte ásítozások.)
_László gróf_ (eddig nem szólt; kétségbeesve törte a fejét, mit lehetne
tenni): Az ember tíz esztendővel öregszik meg egy éjszaka! (Jelzi a
többieknek, hogy ezzel a gondolattal tegyenek kísérletet.)
_Margit grófnő_ (rögtön megérti): Szent isten… nem merek tükörbe nézni…
Ha titeket végignézlek és azt gondolom, hogy én is annyit öregedtem,
mint ti…
_Ferenc gróf_ (kényelmetlenül mozdult meg már a László gróf szavára is).
_Margit grófnő_ (rémüldözve): Hallatlan, mi történt veletek… hát még ha
eloltjátok a lámpát… Oltsátok csak el, hiszen reggel van. (Megtörténik.
Viktor gróf oltja el.) Hu! Brr! Mintha a cserháti kriptából jöttetek
volna ide. Mintha a saját őseitek lennétek. (Az egész társaság
szörnyüködve vizsgálja egymást.)
_Ferenc gróf_ (kényelmetlenül feszeng a székén; őt eddig senki sem nézte
meg).
_Stefi gróf_ (összeszedi minden bátorságát, elébe lép, megáll,
szétterjeszti a karját, azután mély tisztelettel meghajlik).
_Ferenc gróf_ (bosszúsan, kényelmetlenül): Mi az?
_Stefi gróf:_ Ráismerek!
_Ferenc gróf_ (kényelmetlenül): Kire? Mire?
_Stefi gróf:_ Cserháti Szaniszlóra, nagy ősünkre, akit
ezerötszáznyolcvanhatban százhatéves korában vett magához az Úr.
_A többiek_ (fölállnak): Igaz… (Meglepetve). Hogy hasonlít rá.
Hihetetlen hasonlatosság.
_Ferenc gróf_ (nagyon kényelmetlenül forgolódik, szeretné lerázni őket).
_Margit grófnő:_ Mit tesz egyetlenegy éjszaka!
_Emma grófnő:_ Egy éjszaka – negyven év.
_Stefi gróf:_ Hatvan éves és ennyire Cserháti.
_Ferenc gróf_ (akit most az egész társaság körülvett, a kényelmetlen és
kissé nevetséges haragtól reszketve néz végig rajtuk).
_Margit grófnő_ (Ferenc grófhoz): Neked nem volna szabad átöltözködnöd.
_Emma grófnő:_ Nem volna szabad megmosakodnod.
_Stefi gróf:_ A hideg víz letörölné rólad azt a patinát.
_Mihály gróf:_ Van ebben a hirtelen öregségben valami tiszteletreméltó.
_Stefi gróf:_ Valami pátriárka-vonás.
_Mihály gróf:_ A családunk egész története egy nemes férfiarcon, egy
ezüstfehér férfifejen.
_Margit grófnő:_ Nem fog rádismerni, aki tegnap látott.
_Emma grófnő_ (nagyon bátran): Hogy elbámul majd Anna…
_Ferenc gróf_ (fölugrik. Elhallgatás. Dördülő hangon): Menjetek… (Más
hangon.) Menjetek átöltözködni.
_László gróf:_ Nem… minek? Fölösleges…
_Ferenc gróf:_ Türhetetlen ez a tisztátlanság-érzés. A fáradság piszkos.
_Mindnyájan:_ Oh… dehogy… nem is olyan nagyon…
_Ferenc gróf_ (kategorikusan): Tűrhetetlen. Megyek átöltözködni. Félóra
mulva itt találkozunk. Addig… addig senki se beszéljen… se Kürttel… se
Annával.
_László gróf:_ Kérlek… ha te kívánod.
_Ferenc gróf:_ Én kívánom. (Megy.)
(A társaság részben vele együtt, részben a túlsó oldalon elmegy.)
(A szín egy másodpercig üres marad. Azután balról visszalopózik _László
gróf_, utána _Emma_, a túlsó oldalról a többiek. Jelbeszéd. A túlsó
oldalról jöttek jelbeszéddel mutatják, hogy Ferenc fölment. Mindnyájan
lábujjhegyen járnak. Középen találkoznak.)

MÁSODIK JELENET.
_Voltak_ és _Kürt_, később _László gróf_ és _Kürt_.
_Kürt_ (benyit balról, nagyon vidáman, frissen, reggeli pihentséggel és
elegánciával): Jó reggelt!
(A társaság riadtan fordul feléje.)
_Kürt_ (nagyon kedvesen): Már visszajöttek?… Ah… vagy családi együttlét…
Talán zavarok egy bizalmas beszélgetést… Akkor… (Kifelé indul.)
(Szótlan szembenállás. Az egész család haragtól eltorzult arccal nézi
Kürtöt.)
_Viktor gróf_ (ökölbe szorított kézzel indul feléje).
_László gróf_ (Kürthöz): Megállj!
_Kürt_ (megáll).
(Hallgatás.)
_Kürt_ (a hozzá közel jutott Viktorhoz): De milyen rossz színben van,
Viktor gróf!
_Viktor gróf_ (mint akit kígyó csípett meg, visszahökken).
_Kürt_ (Mihály grófhoz): És ön, gróf úr!… (Stefi grófhoz.) És ön, gróf
úr! (Margit grófnőhöz.) S a grófné!… (Emma grófnőhöz.) És a grófné!…
Istenem, csak nem valami rossz hír… csak semmi kellemetlenség talán.
_Emma grófnő_ (magánkívül): Maga… maga… maga…
_Mihály gróf:_ Ön.
_Margit grófnő:_ Ön.
_Stefi gróf_ (orrhangon): Maga…
(Egységes rátámadás készül.)
_László gróf_ (egy széles mozdulattal eléje áll a támadásnak): Kérlek…
menjetek átöltözködni. Kürttel majd én végzem el, ami elvégzendő van. (A
habozás jeleire.) Menjetek… (halkan) ha jót akartok. (Még halkabban,
kikisérve őket.) Vigyázzatok: ha Ferenc jönne, értesítsetek engem.
Menjetek. (Mindnyájan elmennek.)
_Kürt_ (nyugodt mosolygással nézte őket, most mosolyogva várja a
visszaforduló László grófot).
_László gróf_ (visszafordul, keserűen, fenyegetően, szemrehányóan):
Mondd meg nekem… mit… mit… Mit csináltál itt az éjjel?
_Kürt:_ Aludtam.
_László gróf_ (visszahökken): És… És Anna?
_Kürt:_ Ő is aludt. És… ti… Csak… (Mintha most jönne rá.) Csak nem?
_László gróf:_ Elég volt ebből a hangból. Én veled végleg le akarok
számolni. Nem felejtek el telegrafálni Budapestre. Mindenekelőtt
azonban… te én nekem tartozol egy fölvilágosítással, egy elszámolással,
ha úgy tetszik: egy üzleti jelentéssel.
_Kürt:_ Úgy van. Tehát: becses fölszólításodra válaszolva értesítlek,
hogy az árut nem liferálhattam. Hm… forgalmi zavarok… közlekedési
akadályok… vis major…
_László gróf_ (dühtől remegve): Akkor miért nem adtál jelt nekem?
_Kürt:_ Miféle jelt? Azt, hogy… nagyon korán lefeküdtünk… ő ott… én itt?
Ilyen jeladásra nem kaptam tőled megbizatást.
_László gróf:_ Hát akkor… hát akkor… miért nem jöttél… (Észreveszi, hogy
ennek semmi értelme.) Eh, akkor most rögtön elutazol innen.
_Kürt:_ Úgy van. Az üzlet nem bonyolítható le, a felek közös
megegyezéssel megsemmisítik a kötést. (Mormogva indul.) Szolgálataimat
továbbra is fölajánlva, kiváló tisztelettel… (Indul jobbra.)
_László gróf:_ Hová mégy arra?
_Kürt:_ Megyek reggelizni.
_László gróf_ (elképedve): Te most reggelizni akarsz?
_Kürt:_ Hogyne. Reggel van. Itt az ideje. Nagyon éhes vagyok. Ha az
ember ilyen jól, jól, jól kialudta magát… A vonat kilenc óra után indul,
csak nem fogok éhgyomorra… utazni?
_László gróf:_ Maradj itt.
_Kürt:_ Ha… óhajtod… Ha kéred…
_László gróf:_ Kérlek!…
_Kürt:_ Akkor szívesen. (Csenget. A belépő inashoz.) Hozza ide a
reggelimet. (Az inas elmegy.) Hihetetlenül éhes vagyok. (Leül.) Az ilyen
jó, mély álomban eltöltött éjszaka a legjobb étvágycsináló. (Az inas
jön. Kürt megnézi a tálcát. Nagy hozzáértéssel.) Mi ez? Barackjam? Fiam,
mondtam, hogy én ezt sohasem eszem. Eperjamet. (Az inas elmegy. Kürt jó
étvággyal, nagy gusztussal enni kezd.)
_László gróf_ (gúnyosan): Hát… jó étvágyat.
_Kürt:_ Köszönöm. Megvan. (Az inastól átveszi az eperjamet.) Ez az fiam.
Most rendben van. Mehetsz.
_László gróf_ (járkál): Hát végre is… (Megáll.) Mi a te szándékod?
_Kürt:_ Meg akarok reggelizni. Jól akarok lakni.
_László gróf:_ Eh, mit akarsz mondani Ferencnek?
_Kürt:_ Hja úgy: Ferenc grófnak? Mit akarok neki mondani? Mindent meg
akarok neki mondani.
_László gróf:_ Mi… Mindent?
_Kürt:_ Mindent. Én beláttam, hogy Ferenc grófnak igaza van: őszintének
kell lenni, nyiltnak, becsületesnek. Sohasem szabad hazudni.
(Morálisan.) A hazugság az nem visz jóra. Én mindent megmondok neki.
_László gróf:_ És… tudod, mi történik akkor?
_Kürt:_ Tudom. Kidob. De titeket is. Mindenkit. Legalább jó társaságban
távozom.
_László gróf:_ Meg vagy te őrülve? Mi történt veled?
_Kürt:_ Én nagy átalakuláson mentem át. Engem ez a levegő… a felsőbb
társadalmi kör… amelybe kerültem, megváltoztatott. És más ember lettem.
Elég volt a hazugságból. Én nyiltan, őszintén és becsületesen megmondok
mindent.
_László gróf:_ Nem fogsz megmondani semmit. Neked itt segítségünkre kell
lenned.
_Kürt:_ Ah, hát ne utazzam el?
_László:_ Az majd azután jön. Előbb segítened kell nekünk. Idejöttél,
belevittél bennünket ebbe a bajba…
_Kürt:_ Én? (Nagyon méltóságosan.) Én ajánlkoztam talán rá, hogy Ferenc
gróf házasságát meggátoljuk? Én koholtam ki talán ezt a gyönyörü és
erkölcsös tervet? Én akartam talán összeesküvést szőni (fenségesen) egy
gyanutlan lány tisztessége és egy tisztes öreg ember becsülete ellen? Én
akartam talán egy fényes nevet és egy nemes aggastyánt nevetségessé
tenni? Mi? Te engem belevittél ebbe a rút dologba, de én ebben a körben
más ember lettem. _Én_ megmondok mindent. Te ne felejts el telegrafálni
Budapestre.
_László gróf:_ Hja úgy, szóval te azt akarod, hogy én felejtsek el
telegrafálni Budapestre.
_Kürt_ (eszik): Én azt nem akarom… dehogy akarom…
_László gróf:_ És mi történnék… ha én elfelejtenék Budapestre
telegrafálni?
_Kürt_ (nagyon okosan): Akkor az történnék, hogy a bank átírná az
utalványozott összeget a te számládról az én számlámra.
_László gróf_ (bosszusan): Azt tudom. Itt?
_Kürt_ (az ő hangján): Itt? Azt nem tudom.
_László gróf:_ Itt az fog történni, hogy két dolgot megerősítesz Ferenc
előtt: először, hogy sohasem ismerted azelőtt Annát és különösen, hogy
mi semmit sem tudtunk erről az ismeretségről.
_Kürt_ (méltatlankodva, nem hangosan, közben eszik): De hiszen ez
hazugság volna. Az én lelkem nem bírja el a hazugságot?
_László gróf:_ Másodszor: hogy te tegnap – akármiért… találj ki valamit,
– megállapodtál benne, hogy itt találkozol Annával. Én hallottam ezt a
megállapodást…
_Kürt_ (eszik): Hallottad! Nem szégyelled: hallgatózni? (Rázza a fejét.)
Hallgatózni!
_László gróf:_ A többi a te dolgod. Mondj még, amit akarsz. Azt nem
bánom. Jó?
_Kürt:_ Jó.
_László gróf:_ Ha ezt megerősíted és ha Anna ugyanezt mondja, akkor én
telegrafálok Budapestre, hogy írják a számládra az utalványozott összeg
felét. Jó?
_Kürt_ (szárazon): Nem jó.
_László gróf:_ Be kell látnod…
_Kürt:_ Lehetetlen. Nem birok hazudni. Nem vehetem a lelkemre, hogy egy
ilyen tisztes öreg embert megcsaljak. Igazat kell neki mondanom. Mindent
meg kell neki mondanom.
_László gróf:_ És ha egyáltalában nem telegrafálok?
_Kürt:_ Akkor megpróbálok… megküzdeni a lelkem nagy vágyával… az igazság
után való szomjuságával.
_László gróf_ (mérgesen): Szóval, te csak a pénzt akarod. Akármilyen
módon.
_Kürt:_ Hja, az üzlet üzlet.
_László gróf_ (fölháborodottan): Ha nem szolgáltál rá, akkor is.
Elvenni… elragadni a meg nem szolgált pénzt… tudod, mi az…?
_Kürt:_ Hja… ott, ahol pénzről van szó, nincs helye a
szentimentálizmusnak.
_László gróf:_ Ha legalább!… De most már elveszi!
_Kürt:_ Ki?
_László gróf:_ Ferenc.
_Kürt:_ Kit?
_László gróf:_ Annát.
_Kürt_ (föláll): Ohó, – azt majd meglátjuk.
_László gróf:_ Mit… te azt hiszed…
_Kürt:_ Majd meglátjuk. Én egyelőre annyit igértem, hogy megfékezem a
lelkem igazság után való vágyát.
_László gróf:_ Ha azonban meg tudnád igérni…
_Kürt:_ Nem tudom.

HARMADIK JELENET.
_Voltak_, _Anna_, azután _Anna_ és _Kürt_.
_Anna_ (jobbról jön, útiruhában van): Jó reggelt. (Lászlóhoz.) Ah, már
visszajöttek? Ilyen korán?
_László gróf_ (lenyeli a mérgét): Igen… ilyen korán…
_Anna:_ No… és sikerült a vadászat?
_László gróf:_ Nem. Nem igen…
_Anna:_ Milyen kár. És… egészen zsákmány nélkül?
_László gróf:_ Igen… egészen…
_Anna:_ Hm, hm! Vigyázni kell a vadra. – De, úgy látszik, fárasztó volt
a vadászat. Tudja, hogy nagyon fáradtnak látszik?
_László gróf_ (fanyarul): Igazán? Csodálatos.
_Kürt:_ Igen, nagyon fáradt vagy. Jó is volna, ha… ha fölfrissülnél…
Langyos fürdő nagyon jó ilyenkor.
_László gróf:_ Köszönöm a szíves tanácsot; élek is vele.
_Kürt:_ Az nagyon jó ilyenkor. (Kikiséri.) (Halkan.) Ha azt akarod, hogy
valami eredményt érjek el, ne engedd ide egyelőre Ferenc grófot.
_László gróf:_ Megpróbálom. De akkor legalább…
_Kürt:_ Akkor… legalább egy negyedórára van szükségem. (Hangosan.) Jó
langyos fürdő… nincs annak párja…
_László gróf_ (kimegy jobbra).
_Kürt_ (visszafordul, mosolyogva áll szembe a mosolygó Annával): Rossz
vadászatuk volt. Nagy bosszúság az.
_Anna:_ Szegények!
_Kürt:_ Mindnyájan egészen összetöröttek, fázók, vacogók, sápadtak…
_Anna:_ Oh, a szegények.
_Kürt:_ Még az asszonyok is.
_Anna_ (naivul): Hát az asszonyok is oda voltak vadászni?
_Kürt:_ Igen. De nem vigyáztak eléggé és a vad megugrott előlük.
_Anna:_ Hm, hm! Milyen pech!
(Összenéznek. Elnevetik magukat.)
_Kürt_ (odamegy hozzá): És… mondja Anna… drága Anna… egyetlen Annám…
hogy érzi magát… a drága vad, az elszalasztott fejedelmi zsákmány?
_Anna:_ Pompásan.
_Kürt:_ Hogy aludt?
_Anna:_ Nagyszerűen.
_Kürt:_ Mit álmodott?
_Anna:_ Semmit!
_Kürt_ (az orrára teszi a kezét, de gyöngéden, alig hozzáérve): Puha az
orra… most nem mond igazat. (Más hangon.) Drága, őszinte becsületes
Annám, most nem mond igazat. Jól aludt, de álmodott; frissen ébredt, de
egy nagy vággyal a szívében. No mondja meg nekem, no vallja be… ugy-e
maga is érez egy nagy vágyat?
_Anna_ (mosolyogva): Igen.
_Kürt_ (diadalmasan): Hát látja, ugy-e! Egy nagy türelmetlenséget,
ugy-e?
_Anna:_ Igen.
_Kürt_ (egyre emelkedőbben): Egy hatalmas érzést ugy-e, amely átjárja az
egész testet, az egész lelket, – ugy-e?
_Anna:_ Igen. Rettenetesen… éhes vagyok.
_Kürt_ (meghökkenve): Oh! (Mosolyogva.) Igaza van… és én erről egészen
megfeledkeztem, pedig magamról már ebben a tekintetben is gondoskodtam.
_Anna_ (mosolyogva): Mindig önző. Kisérjen át az ebédlőbe.
_Kürt_ (megnyom egy csengőt): Maradjon itt Anna. Az ebédlőben
kellemetlen találkozások történhetnének időnek előtte. (A belépő
inashoz.) Az Anna kisasszony reggelijét. (Az inas veszi az előbbi tálcát
és kimegy.) Üljön le ide Anna és reggelizzék meg itt. Közben pedig
mondja el nekem, mit akar most csinálni. (Az inas hozza a reggelit a
tálcán.)
_Anna:_ Meg akarok reggelizni.
(Az inas elmegy.)
_Kürt_ (idegesen): Igen, Anna, de nézze, sürget az idő, gyorsan kell
határoznunk, kimondhatatlanul fontos, hogy gyorsan elszánja magát; – mit
akar csinálni, Anna… (Anna válaszolni akar.) Jól akar lakni: – tudom. De
végre vannak ennél fontosabb dolgok is. Hogy tud ilyen nyugodtan enni,
mikor… Igazán, ez a legsürgősebb vágya? Hát… jó étvágyat kívánok.
_Anna:_ Köszönöm. Megvan.
_Kürt_ (fölindultan sétált egy kicsit, azután visszafordul; könyörög):
Drága Anna, ne kínozzon; ne egyék már olyan jó étvággyal… Tudja mit, –
én majd kérdezek, maga feleljen. Jó?
_Anna_ (eszik): Jó.
_Kürt:_ Hát… el akar innen utazni, ugy-e?
_Anna:_ Igen.
_Kürt:_ Igen… azért vett utazóruhát. Előbb fölbontja a gróffal való
eljegyzését.
_Anna:_ Igen.
_Kürt:_ Nem megy hozzá feleségül.
_Anna:_ Nem.
_Kürt_ (egyre emelkedőbb hangon): Nem megy hozzá… együtt utazunk el…
hozzám jön… az én feleségem lesz.
_Anna:_ Nem.
_Kürt:_ Mi? Nem?
_Anna_ (eltolja maga elől a tálcát, föláll): Nem, Kürt. És most engedje
meg, hogy én beszéljek. Azt, amit mondani fogok, nem mondom könnyedén és
nem mondom jókedvüen, mondom szomorúan és elszoruló szívvel, de kemény,
makacs, megrendíthetetlen elhatározással: – én a Ferenc gróf felesége
nem leszek; rút dolog lenne, igaza volt magának, de nem leszek a maga
felesége sem.
_Kürt:_ Miért, Anna?
_Anna:_ Azért, Kürt, mert én soha, soha, soha többé magában bízni nem
tudok. Mert a mosolygását, a kézszorítását, még a jóságát is – ha néha
képes rá – gyanakodva nézem majd: nem csalás-e? És mert ha ezt a
gyanakvást el is tudnám felejteni egy időre, nem sokára azt kellene