A rablólovag: Szinjáték három felvonásban - 5

Total number of words is 3797
Total number of unique words is 1454
35.7 of words are in the 2000 most common words
48.6 of words are in the 5000 most common words
55.3 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
_Kürt_ (szórakozottan): Igen, megyek. (Megy és az ajtóban találkozik
Viktor gróffal, aki ingerülten, dühvel, utálattal akar a szemébe nézni.)
_Kürt_ (észre sem veszi, hanem kimegy).

NEGYEDIK JELENET.
_László gróf, Stefi gróf_, később _Viktor gróf_ és _Anna_.
_Stefi gróf:_ Csakhogy itt vagy már. Legfőbb ideje volt. A filozófia
kezdett elfogyni… Megmondtad nekik?
_László gróf:_ Igen.
_Stefi gróf:_ Boldogok?
_László gróf:_ Képzelheted.
_Stefi gróf:_ Képzelem. Asszonyok számára mégis csak a legnagyobb öröm,
ha egy másik asszonyt visznek a vesztőhelyre. A szerelmi mészárszékre.
_László gróf_ (türelmetlenül): Ferenc még nem jött le?
_Stefi gróf:_ Nem. Billiárdozik. (Filozófusan.) Az örök férj. Ha hatvan
esztendős vőlegény is… Billiárdozik.
_László gróf:_ Ha én Mihálynak nem tudnám elmondani a dolgot, hozzád
küldöm majd.
_Stefi gróf:_ Küldd hozzám. Én elmondom neki. Nagy örömhír! Örvendetes
családi esemény. A család fejének menyasszonyát lekapják a lábáról…
_László gróf:_ Hallgass. Jön valaki.
_Anna_ (jobbról jön).
_László gróf:_ Mi az, kedves Anna… Vége a partienak?
_Anna:_ Nem. De mindjárt vége lesz. Nemsokára jönnek le.
_László gróf:_ No, én addig fölnézek hozzájuk. Ki győz?
_Anna:_ Oh, természetesen Ferenc gróf.
_László gróf:_ Természetesen.
_Anna:_ Negyven point-nel van előnyben. Ő vele nem lehet mérkőzni.
_László gróf:_ Persze, hogy nem… (Megy jobbra.)
_Stefi gróf:_ Persze, hogy nem… (kisétál a terrasz felé).
_Viktor gróf_ (eddig meglapult a bal szöglet hátterében. Nem rejtőzött,
csak irtózatos izgatottsággal meghúzódott. Remeg a fölindulástól.)
_Anna_ (egy másodpercig habozik, mit csináljon, azután le akar ülni.
Észreveszi Viktort, kissé meglepetve): Ni, Viktorka, maga itt van? Miért
olyan csendesen, meghúzódva? (Leül.) Tudja-e Viktorka, hogy olyan ott a
szögletben, mintha lesben állna?
_Viktor gróf_ (remegve): Kire állnék lesben, Anna? Nincs itt senki, aki
bújkál. Nincs itt senki, aki titkol valamit. (Szünet.) Ugy-e nincs?
_Anna_ (mereven): Nincs, Viktorka.
_Viktor gróf:_ Egészen más volna, ha itt olyan emberek járkálnának,
akik… csalók… árulók… Akkor… akkor igenis lesben állnék azért, hogy
rácsaphassak a… a gazemberre, hogy megfogjam a torkát és péppé rugdaljam
a koponyáját. Utálom az árulót, a szemétfickót, a gazembert, a kutyáknak
tudnám hajítani a testét…
_Anna_ (kissé elcsodálkozva): Kire haragszik úgy?… Milyen furcsa kedvben
van, Viktor. Embergyűlölő, rossz, keserü kedvü…
_Viktor:_ Nem lehet mindenkinek olyan jó kedve, mint magának, Anna.
_Anna:_ Mint nekem? Honnan gondolja, Viktor, hogy nekem jó kedvem van?
_Viktor gróf:_ Hát istenem… bizonyosan jókedve van… egy ilyen szép lány,
mint maga… akit mindenki szeret… Bizonyosan jókedve van.
_Anna:_ Nem, Viktorka. Ideges, fáradt és szomoru vagyok.
_Viktor gróf_ (közeledik hozzá): Úgy? Hm. És… miért ideges?
_Anna_ (egy intéssel válaszol).
_Viktor gróf:_ Van talán valami oka az idegességre? (Nagyon idegesen.)
Nincsen? Ugy-e? Mi oka is lehetne rá? Minden úgy történik, amint akarja,
azt teszi, amit akar… nem törődik senkivel, egészségesen kegyetlen.
_Anna:_ Ne Viktorka… ne bántson. Nézze, jőjjön: üljön le ide. Hiszen
maga a barátom, ugy-e? Üljön le ide és legyen kedves hozzám, legyen jó
hozzám, úgy, amint szokta.
_Viktor gróf_ (alig bír a megindultságával; leül, megragadja az Anna
kezét): Anna… ha tudná…
_Anna_ (kiszabadítja a kezét): Ne Viktorka, ezt nem. Hiszen
megállapodtunk. Hiszen maga is belenyugodott, amióta tudja, hogy a
Ferenc gróf felesége leszek.
_Viktor gróf_ (a foga között): Az lesz?
_Anna:_ Mit mond, Viktor?
_Viktor gróf_ (másról beszél): De Anna… a kezét… a kezét csak szabad.
_Anna:_ Nem, Viktor, azt sem.
_Viktor gróf_ (keserűen): És… senkinek sem szabad? Másnak sem szabad?
_Anna:_ Sen… (megakad a szava). De micsoda hangon mondta ezt… mit akar
ezzel mondani, Viktor?
_Viktor gróf:_ Nekem gyönyörüen megmagyarázta, hogy az is csalás, ha a
kezét megfogom és ha csak a kezét csókolom; nekem ezt sem engedi meg és…
_Anna:_ És?
_Viktor gróf:_ És… és… (dacosan vonogatja a vállát) semmi. Csak nekem
ezt sem engedi meg és…
_Anna:_ Mit: és? Miért mondja ezt, Viktor? Folytassa. Mondja tovább. És…
és?…
_Viktor gróf_ (keserűen): és… és csak maradjon is ilyen rideg és
hozzáférhetetlen és korrekt, mert…
_Anna:_ Mert?
_Viktor gróf_ (nagy zavarban):… mert… csak… mert természetes, hogy csak…
csak úgy lehet… a Ferenc bácsi felesége… (Dadog.) Másképpen nem… ugy-e…
az természetes… hiszen… fölfedezhetnék… elárulhatnák…
_Anna_ (nagy szemmel, merőn nézi. Azután elszánja rá magát, hogy kiveszi
a titkát): Viktor… ugy-e, maga barátom nekem?
_Viktor gróf:_ Igen.
_Anna:_ Őszinte, jó barátom.
_Viktor gróf:_ _Én_ az vagyok.
_Anna_ (lassan közelebb húzódik hozzá): Viktor… nekem olyan nagy
szükségem van egy megbízható, őszinte barátra. Én olyan elhagyatott
vagyok, nekem nincs senkim, akiben megbízhatnám…
_Viktor gróf:_ De nem Anna… hiszen van magának más barátja is… régi
barátja… akiben jobban bízik.
_Anna_ (közelebb símul hozzá): Az úgysem tart már… legfeljebb egy-két
napig. De azután… ha én a Ferenc gróf felesége leszek… akkor nem lesz
senkim… senkim, Viktor. (Megfogja a kezét.) Akar-e akkor majd az én
legjobb… _legjobb_ barátom lenni; hívem; bizalmasam; az egyetlen; a
legjobb… legjobb barátom…
_Viktor_ (reszket, sóhajtva): Anna!
_Anna_ (hozzásimul): Ha egyedül leszek, maga jön el hozzám. Ha szomoru
leszek, maga vígasztal meg, ha fázom, akkor magához simulok… Akarja?
_Viktor gróf_ (reszketve): Akarom.
_Anna:_ Akkor hát így lesz… (vár)… ugy-e?…
_Viktor gróf_ (reszketve, szinte sírva bugyog belőle a szó): De Anna,
akkor ne bízzék ebben az emberben. Ne higyjen neki. Ne… ne… ne engedjen…
a… szavának. Megcsalja magát. Elárulja. Gazember; hiszen én mondtam
magának, Anna, hogy gazember. Szemétfickó. Rongy. Gazember.
_Anna_ (nem ereszti el, a fölindulását legyűri): Jó. Ezt Kürtre mondja…
de mivel bizonyítja ezt, Viktor?
_Viktor gróf:_ Mivel? Tudja, miért jött ez az ember ide?
_Anna:_ Miért?
_Viktor gróf_ (suttogva): Azért, hogy a maga házasságát Ferenc bácsival
meggátolja.
_Anna:_ Igen… én ezt tudom. De… ezért még nem gazember. Hiszen én
mondtam, hogy mi ismertük egymást régebben már… és… és… ő is el akart
engem venni… nem gazember tehát, ha ezt a házasságot meg akarja gátolni.
_Viktor gróf_ (kétségbeesve): De Anna, hiszen nem azért akarta
meggátolni. Hanem pénzért. Pénzért.
_Anna_ (lélegzet nélkül): Mi… Mit mond, Viktor?
_Viktor gróf:_ Pénzért, ha mondom. (Suttogva.) A becstelen! Gazember!
Fölbérelték, idehozatták, összeadták a pénzt… Már kapott is pénzt és még
többet kap… ha… ha…
_Anna:_ Ha… ha…
_Viktor gróf:_ Anna… (keserűen, halkan) maga ide akart jönni a hívására…
itt akart találkozni vele… éjszaka, mikor mindnyájan elmentünk.
_Anna_ (lélegzet nélkül): Pénzért… azt mondja… pénzért.
_Viktor gróf:_ Igen.
_Anna_ (lihegve): És mondja, Viktor, mikor kap még több pénzt? Ha…
_Viktor gróf:_ De nem kapja meg; a gazember; hiszen most már nem jön el
ide, ugy-e nem, Anna?
_Anna:_ Nem. Nem. De… _mikor_ kapott volna… Ha? Ha?
_Viktor gróf:_ Akkor, ha… ha Ferenc bácsi magát… nála találta volna.
_Anna_ (szinte elvakultan a fájdalomtól, a szeméhez emeli a kezét): De
hogyan? Hát… igen, értem, mindent tudnak. De hiszen úgy van, hogy én
_itt_ találkozom vele. Hát hogyan nála?
_Viktor gróf:_ Úgy Anna… hogy maga… maga bement volna… innen a
szobájába.
_Anna:_ Ah, ezt igérte meg?
_Viktor gróf:_ Ezt.
_Anna:_ Ezért kellene pénzt kapnia?
_Viktor gróf:_ Ezért.
_Anna_ (a homlokára és a szemére szorítja a kezét és hátratántorog).
_Viktor gróf:_ Mi az, Anna?
_Anna:_ Semmi. Semmi. (A fegyverállványhoz támaszkodott. Hirtelen
megfordul, kiránt egy fiókot és kivesz egy Browning-pisztolyt.)
_Viktor gróf:_ Anna, mit csinál?
_Anna:_ Elveszem ezt a pisztolyt. Hiszen nekem ajándékozta Viktor,
ugy-e? Most köszönöm. És megtanított bánni vele. Köszönöm, Viktor.
_Viktor gróf:_ De Anna, minek ez most magának?
_Anna:_ Én megmondtam, Viktor, ugy-e, hogy vannak árulások a világon…
vannak tőrbe csalások, amikor ölni is szabad, amikor ölni kell, annál
inkább, minél becsületesebb és minél jobb az ember.
_Viktor gróf:_ De nézze… Anna… az Isten szerelmére, hiszen ez őrültség.
Minek ez most, amikor már tudja… Amikor tudja, hogy gazember, amikor
tudja, miért hívta magát. Minek most _ez_ a védelem?
_Anna:_ Nem védelem ez már.
_Viktor:_ Maga most egyszerüen nem jön el. Egyszerűen nem jön ide.
_Anna:_ Idejövök.
_Viktor gróf:_ De hiszen akkor kiteszi magát mindennek…
_Anna:_ Mindennek. (Nagy lélekzet.) És ha… ha azért hivott… ha azt
akarta… ha azt akarja, hogy meglephessenek, hogy én… bemenjek hozzá…
akkor… akkor…
_Viktor gróf:_ Akkor?
_Anna_ (alig bír a sírásával; lehajtja a fejét, de azután felemeli):
Akkor én megölöm. (Elmegy jobbra, útközben kibuggyan a sírása.)
_Viktor gróf:_ Anna… (utána akar menni, de Anna elhárítja).

ÖTÖDIK JELENET.
_Viktor gróf, László gróf, Mihály gróf, Ferenc gróf._
_László gróf:_ Kivel beszélgettél itt Viktor?
_Viktor gróf_ (nagy zavarban): Annával.
_László gróf:_ Mit beszéltél vele?
_Viktor gróf:_ Ah, semmi nevezeteset… vadászatról… fegyverekről…
_László gróf:_ Hová ment?
_Viktor gróf:_ Bement a szobájába.
_László gróf_ (bosszantja ez a hír, türelmetlenül csettint): Vajjon soká
marad bent? Vagy hamarosan kijön?
_Viktor gróf:_ Nem tudom… De… mintha… nem érezte volna egészen jól
magát… kis fejfájás talán.
_Mihály gróf_ (jobbról sietve): Hát mi ujság? Mondd el gyorsan.
Csakugyan meglesz ma?
_László gróf:_ Nem jön még Ferenc?
_Mihály gróf:_ De igen, ő is jön… bekopogtatott Annához… (Hátrafordul.)
Már jön is.
_László gróf_ (gyorsan): Menj Stefihez; ő majd elmondja. Kürtöt az
asszonyok ne eresszék el egyelőre.
_Mihály gróf:_ Jó.
_Ferenc gróf:_ Ah, itt vagytok. Nem mentek ki?
_Mihály gróf:_ De igen. Megyünk… Jössz, ugy-e, Viktor?
_László gróf_ (Ferenchez): Nem jönnél te is ki egy kicsit? Lesétálnánk a
nagy alléba…
_Ferenc gróf:_ Nem, én itt maradok. Megvárom Annát. Itt kellett volna
rám várnia. Azt hittem, itt lesz, de bekopogtattam a szobájába… nem érzi
egészen jól magát…
_László gróf:_ Igen… Viktor mondta… egy kis fejfájás.
_Ferenc gróf:_ Én megvárom. Itt. Ti csak menjetek…
_Mihály gróf:_ Igen… (Viktorral elmegy.)
_Ferenc gróf_ (Lászlóhoz): Te nem mégy?
_László gróf:_ Nem. (Lassan.) Ha nem volna terhedre, szeretnék veled
egyről-másról beszélgetni.
Ferenc (nem is igen hallotta, mit mondott): Mi baja lehet vajjon?… Csak
nem valami komoly dolog?
_László gróf_ (lassan): Nem… nem lesz semmi komolyabb baja.
_Ferenc gróf:_ Igen; azt mondta, hogy pár perc mulva kijön.
_László gróf:_ Úgy? No hiszen akkor bizonyosan…
_Ferenc gróf:_ Jó volna mégis az orvost fölhivatni.
_László gróf:_ Hiszen azt majd meglátod…
_Ferenc gróf:_ Igen. Ha kijön. Megvárom. (Leül.) Te mondani akartál
valamit.
_László gróf:_ Szívesebben elhalasztanám. Ez nem alkalmas hely…
megzavarhatnak… Nem jönnél föl inkább a billiárdszobába?
_Ferenc gróf:_ Nem. Itt akarok maradni az Anna közelében. Hátha szüksége
van valamire. És ki zavarhatna itt? Legföljebb Anna jöhet és az nem baj.
_László gróf:_ Éppen ennél a beszélgetésnél az ő jelenléte sem volna
kivánatos.
_Ferenc gróf:_ Ő minden beszélgetésnél jelen lehet, amelyet én
folytatok.
_László gróf:_ Éppen ennél a beszélgetésnél az ő jelenléte az, amely
legkevésbbé kívánatos.
_Ferenc gróf_ (föláll): Mi?
(Szünet.)
_László gróf:_ Hm… igen… róla akarok veled beszélni.
_Ferenc gróf_ (megvetően elmosolyodik, végtelen lenézéssel legyint egyet
a kezével; azután visszaül a helyére. A gesztusa azt jelenti: tessék, de
ez nemcsak hiábavaló, hanem rossz és megvetni való dolog is).
_László gróf:_ Én érzem, milyen nehéz az a feladat, amelyre vállalkozom.
De az irántad való tisztelet és szeretet, a nevünk és a becsületünk
féltése kötelességemmé teszi, hogy vállaljam.
_Ferenc gróf_ (megvetően): Csak egyre figyelmeztetlek: magának árt
mindenki, aki én nálam Annának ártani akar.
_László gróf:_ Tudom. Az iránta való vonzalmadnak, ragaszkodásodnak és
különösen korlátlan bizalmadnak minden jele azonban csak sürgősebbé
teszi, hogy veled közöljem azt, amit közölni akarok.
_Ferenc gróf_ (egy kelletlen, fanyar gesztussal fölszólítja, megengedi,
hogy beszéljen).
_László gróf_ (lassan, óvatosan, időről-időre aggódva átpillantva a
jobboldali folyosóra, nem jön-e Anna). A… mikor… te közölted velem azt
az elhatározásodat, hogy Galambos Annát a menyasszonyoddá választod,
magad mellé emeled, akkor én egyetlenegy kétségemnek adtam kifejezést,
annak, hogy az elhatározásoddal áthidalt nagy társadalmi különbség
vajjon csakugyan áthidalható-e. Hogy egy… végre is más világból való
lány a… legjobb akarata mellett is… tud-e méltóvá lenni ahhoz a helyhez,
amelyet te juttatsz neki… hogy nevelés, megszokás, öröklött és szerzett
hajlandóság nem vonja-e újra meg újra… a legkülönbözőbb… sokszor reánk
majd bizonyára kínos módon vissza ahhoz a társadalmi réteghez, amelyet
elhagyott…
_Ferenc gróf:_ Ostobaság. Annának egy királynő rangja sem volna sok.
_László gróf:_ Minthogy te így gondolkoztál, nekem a kétségeimmel vissza
kellett vonulnom. Minthogy te a menyasszonyod nyíltságában,
őszinteségében, gondolkozásának előkelőségében föltétlenül megbíztál,
nekem… nekünk hallgatnunk kellett.
_Ferenc gróf:_ Hallgatnotok kellett! Anna őszinte, becsületes és
előkelő.
_László gróf:_ A kétségeink, a féltő… a szerető aggodalmaink azonban
természetesen megmaradtak. És megdöbbenve, elszomorodva, lesújtva
kellett konstatálnunk, hogy az idő – alig pár hét – nekünk ad igazat,
igazolja a kétségeinket és fájdalmas bizonyossággá teszi az
aggodalmainkat.
_Ferenc gróf_ (föláll; halk, komor, fenyegető): Mi? Hogy mered ezt
mondani? Ez nyílt gyanusítás. Ez vád. Ez rágalom.
_László gróf:_ Négy hét óta van itt egy – a mi körünkben szintén
szokatlan – vendéged: ez a Kürt, akit mi meg akartunk nyerni a mi
ügyünk… a mi gondolkozásunk számára.
_Ferenc gróf:_ Kürt!… Én… úgy láttam… hogy a gondolkozása nagyon helyes
átalakuláson ment át.
_László gróf:_ Igen… te is megkedvelted. Nem tehetségtelen ember.
Hasznát lehetne venni. Az átalakulása azonban csak látszólagos volt és…
ahelyett, hogy őt megnyertük volna egy előkelőbb gondolkozás, egy
magasabb társadalmi réteg levegője számára… a helyett, – úgy látszik, –
az történt, hogy ő nyerte meg Annát mindkettejük öröklött szokásai,
lazább erkölcsi fölfogása, hiányosabb becsületbeli nézetei számára.
_Ferenc gróf_ (nagy, egyre fokozódó aggodalommal): Miből következteted
ezt?
_László gróf:_ Mi mindnyájan, – anélkül, hogy különös figyelmet
fordítottunk volna rá, – azt vettük észre, hogy ez a két idegen
környezetbe került, de kétségtelenül közös gondolkozásu ember… itt
közöttünk… egymásra talált. Mi, – anélkül, hogy észleleteinket egymással
közöltük volna, – egy titkos és egyre bensőbbé váló egyetértés jeleit
véltük fölfedezni közöttük.
_Ferenc gróf_ (elfojtja, legyűri, lenyeli a kételkedését): Lehetetlen!
_László gróf:_ Egyre nagyobb nyugtalansággal szemléltük ennek az… az
egyetértésnek a titkos, alig észrevehető megnyílvánulásait; végre is
lehetetlen volt egymás előtt elhallgatnunk a félelmeinket és mikor
megfigyeléseinket összevetettük: nem lehetett többé kételkedni benne,
hogy az aggodalmaink jogosak. Nem lehetett benne kételkedni.
_Ferenc gróf:_ Hát én kételkedem benne. És én bizonyságot szerzek.
_László gróf:_ Hogyan?
_Ferenc gróf:_ Megkérdezem Annát: ha így van, amint mondod, ő azt fogja
mondani igen; és ha ő azt mondja, hogy nem, akkor nincs így, ha százszor
összevetettétek is a megfigyeléseiteket.
_László gróf:_ Ez a te nagylelkü bizalmad és előkelő nyíltságod jogos
volna és célravezető volna akkor, ha itt nem eltörölhetetlen társadalmi
különbségekről, vérbe is átment megszokásokról volna szó. Ha a mi
körünkhöz tartozó nőről volna szó, én beszélnélek le minden más
kisérletről… ellenőrzésről… próbáról.
_Ferenc gróf_ (tépelődve, komolyan): És így?
_László gróf:_ Így más módot kell ajánlanom, annyival inkább, mert a
bizonyosság megszerzésére egy, fájdalom, nagyon is meggyőző alkalom
kínálkozik.
_Ferenc gróf:_ Miféle alkalom?
_László gróf_ (óvatosan): Mi… egy óra mulva… fölmegyünk a vadászlakba…
_Ferenc gróf_ (remegve): Csak nem akarod?… Ne merd azt mondani, hogy…
_László gróf:_ Én ma akaratlanul tanuja lettem egy beszélgetésnek, egy
siető, halk hangu, izgatott megállapodásnak.
_Ferenc gróf:_ Anna?… Nem hiszem. Nem igaz. Hogy Anna?
_László gróf_ (állandóan figyelt jobbra; gyorsan): Vigyázz. Anna jön.
Kérlek, ne szólj neki.
_Ferenc gróf:_ Szólok. Igenis, szólok…
_László gróf_ (gyorsan): Mindnyájunk érdekében, a nevünk érdekében… a
bizonyosságért. Utólag, ha akarod, minden elégtételt megadhatsz neki.
_Ferenc gróf:_ Nem. Én megkérdezem.
_László gróf:_ Akkor sohasem szerezhetsz bizonyosságot. Soha.
_Anna_ (jön jobbról).
_Ferenc gróf_ (feléje indul, de útközben megáll. Félig elfordított
arccal áll).
László (a szoba másik végében, erőszakolt mosolygással).
(Nagy hallgatás.)
_Anna_ (látja, hogy milyen beszélgetést zavart meg, Ferenchez): Csak azt
akarom megmondani, hogy semmi komoly bajom nincs. Múló rosszullét…
(Szünet.)
_Ferenc gróf:_ Igen… köszönöm…
_Anna:_ Beszélgettek? Nem akarom a beszélgetést megzavarni… (Lassan,
mint aki várja, hogy talán szólnak neki, kimegy a terraszra.)
_Ferenc gróf_ (fölindultan, mintha vissza akarná hozni, az ajtóig megy,
visszafordul): Én most hazudtam neki. A hallgatásommal hazudtam. Ha te
engem hazug módon kényszerítettél erre a hazugságra, akkor… (a fölemelt
két ökle fejezi be a mondatot).
_László gróf_ (nyugodtan): Az az izgatott hangu megállapodás, amelynek
én akaratlanul tanúja lettem, ez volt: miután mi elmentünk, miután az
itthon maradtak visszavonultak, Anna idejön. Visszajön. Kürt itt várja.
Addig, amíg valami meglepetés veszedelme fenyegetheti őket, itt
maradnak, – ez ártatlan hely, – azután visszavonulnak… bizalmasabb
beszélgetésre… talán (balra) a Kürt szobájába.
_Ferenc gróf_ (lélegzet nélkül, a torkát fojtogató indulattal hallgatta
ezt a közlést: a keze fölemelkedik, a levegőt markolja meg kegyetlen
szorítással): Ez?… Ezt?… (rettentő indulatában egy másodpercig még
céltalanul rázza az öklét, azután megfordul, a fegyverállványhoz megy és
levesz, leránt egy fegyvert. Megragadja.) Akkor én… én… (megrázza a
fegyvert és fölszegi a fejét).
(Szünet.)
_Ferenc gróf_ (leül, csendesebben): Én ítéletet tartok.
_László gróf:_ Ahhoz, hogy a letagadhatatlan bizonyosságot megszerezzük,
el kell mennünk. De nem megyünk föl a vadászlakba.
_Ferenc gróf_ (magát emésztve, halkan): Nevetségessé tettek.
_László gróf:_ Megállunk a kerti háznál, – onnan át lehet ide látni, –
amikor innen elmennek, – amikor itt homály támad, – akkor…
_Ferenc gróf:_ Hazudtak nekem.
_László gróf:_ Akkor átjövünk.
_Ferenc gróf:_ A becsületem… megbosszulom. (Úgy fogja meg a fegyvert,
mintha el akarná törni.)
_László gróf:_ Addig óvatosságra van szükség… hallgatásra… úgy kell
tennünk, mintha elmennénk… (A terrasz felé.) Jön valaki… kérlek…
bizonyos óvatosság kell… a haragodat addig…

ÖTÖDIK JELENET.
_László_ és _Ferenc gróf_. _Galambos_, azután _Anna_.
_Galambos_ (fegyver van nála): Gróf úr, jelentem, hogy negyedóra mulva
indulunk.
_Ferenc gróf_ (nem bír a dühével; föláll és mintha minden haragját rá
akarná ontani erre az emberre, rádördül): Galambos, a maga lánya egy…
Csalt! Hazudott! Kidobom… visszaröpítem a maga nyomoruságába… a
szemétbe… ahonnan fölemeltem.
_László gróf_ (rémülten): Kérlek… hiszen így mindent kockára teszünk…
Nézd, itt jön.
_Ferenc gróf_ (Galamboshoz): Galambos, egy szót se merjen erről Annának
mondani. Érti? Ha csak egy szót mer!… (Az ökle a levegőbe emelkedik.)
_Anna_ (bejön a terraszról).
_László gróf:_ Hm… igen… hát: indulhatunk!
_Ferenc gróf:_ Galambos, rögtön indulunk. Fogasson.
_Anna:_ Nincs még korán az indulásra? A hold még nem kelt föl.
_Ferenc gróf_ (nem néz rá): Nem. Éppen ideje. Nekünk elég világos lesz.
Megyünk. (Nem tud az Anna szemébe nézni; megfordul, jobbra elmegy.)
_László gróf:_ Én hivom is a többieket. (Megy a terraszra.)
_Anna_ (gyötrődve megáll, az apjára téved a szeme): Apám… mit mondott
magának a gróf?
_Galambos_ (rémülten, összezúzottan): Semmit… én nekem semmit sem
mondott.
_Anna:_ Apám… rákiáltott magára… kihallatszott… nem mondott én rólam
valamit…?
_Galambos_ (nagy lelki harc után): Nem, nem, semmit. Csak azt mondta,
hogy indulhatunk már… itt az ideje… lehet fogatni… egyebet nem mondott.
_Anna:_ Egyebet nem?
_Galambos_ (gyötrődve): Egyebet nem.
_Anna_ (elfordul tőle): Jó. Menjen.
_Galambos_ (kétszer is visszafordul, hogy mindent elmondjon, azután
összetörten, gyáván kilopódzik).
_Anna_ (leül egy karosszékbe és maga elé mered).

HETEDIK JELENET.
_Anna, Kürt, Mihály gróf, László gróf, Ferenc gróf, Stefi gróf, Viktor
gróf, Margit grófnő, Emma grófnő._
_Kürt_ (a két asszonnyal a terrasz felől jön be. Velük együtt víg
zsivajjal, Mihály, László és Stefi is. Viktor utolsónak hallgatva,
izgatottan.)
(Mikor már bent vannak, bejön _Ferenc_ gróf is. Hallgatva leül, a
szobának az _Anna_ helyével szembeeső, legtávolabbi részében.)
_Margit grófnő_ (Kürthöz): Hát csak az ősz?
_Kürt:_ Csak az ősz, grófné. A tavasz ordináré, alantas, közönséges.
Plebejus évszak. Az ősz finom, nemes, tiszta, előkelő.
_Emma grófnő:_ De a mámor, maga mámorról beszélt.
_Kürt:_ Igen, van az ősznek egy mámora, ez az igazi. A tavasz mámora
olyan, mint a must: zavaros, piszkos, semmis. Az ősz mámora édes, de
fanyar, gyönyörü és tiszta, hideg és borzongító, mint a pezsgő.
Tavasszal kis ostobaságok történnek, ősszel nagy és nagyszerü
őrültségek. Tavasszal plebejusok szeretnek, ősszel arisztokraták. (Kis
hallgatás.)
_Mihály gróf:_ Kár, hogy ön nem vadászik. Ha valaki így szereti a
természetet.
_Kürt:_ Én? Én utálom a természetet. Hiszen ezért szeretem az őszt. Csak
akkor tudok megbocsátani a természetnek, mikor megszelidül, elbágyad,
fáradtan liheg… A fákról karikázva hullanak a levelek és a halál illata
árad el az erdőben. A halál borzongató illata: ez adja az őszi mámort.
(Kis hallgatás.)
_Mihály gróf:_ Akkor tudná élvezni igazán, ha kint járna és fegyverrel
tudna bánni.
_László gróf:_ De hiszen Kürt kitünően kezel minden fegyvert.
_Kürt:_ Igen. De állatot nem szeretek ölni. Csak embert.
_Ferenc gróf_ (nem tudja a haragját egészen elfojtani): Az ember
védekezik.
_Kürt_ (vidáman): Éppen azért. Én azt szeretem. Az állat? Voltam egy-két
vadászaton, a meglőtt nyúl csecsemősírással bukik föl, a meglőtt őz
gyereksírással, a róka úgy vinnyog, mint egy szegény, öreg asszony. Nem
szállok szembe nőkkel és gyerekekkel.
_László gróf:_ Azért megyünk mi fővadra.
_Kürt:_ A szegény szarvas…! Az is ősszel szeret. Arisztokrata. Megáll…
belemennydörgi a szerelmét az erdőbe… És én egy mámoros, szerelmes
_férfit_ meglessek… orvul lelőjjem?
(Kis hallgatás.)
_Stefi gróf:_ Ez az egészben a legszebb. Az ember átveszi a gondviselés
szerepét. Megyek, fogom a fegyveremet – most én vagyok a végzet. Az
istenek akarata. Több. A bosszuálló sors. Ananké. Beleavatkozom életbe,
szerelembe… eldördül a fegyverem… és az életben maradt szarvasok – a
többiek – bűnről és bűnhődésről beszélnek, felsőbb hatalmakról, amelyek
megfenyítettek egy elbizakodott vétkest.
(Kis szünet.)
_Stefi gróf_ (folytatja): Én is úgy halok meg… valamikor… Szerelmesen,
mámorosan bőgök majd… egyszerre jön a halál és felfordulok. „Ez a bűneim
büntetése“, gondolom. Pedig csak valami láthatatlan felsőbb lény
vadászott… cserkészett… rámkapta a fegyverét… éppen amikor a
legszerelmesebben és legmámorosabban bőgtem…
(Kis szünet.)
_Kürt:_ Lehet… lehet, hogy ilyenek a végzet utai. Én azonban semmi
kedvet sem érzek rá, hogy beleavatkozzam az ilyen dologba… különösen
szerelmi harcokba… Hadd verekedjék ki ezeket a harcokat maguk között: a
szarvasok is, az emberek is.
_László gróf:_ A szarvasok már harcolnak odakint. Tegnap már
behallatszott a bőgésük. Holdvilágos az éjszaka… pompás vadászat lesz.
_Stefi gróf:_ Egyet azért sajnálok: hogy az ember önkéntelenül is
segítségére van az asszonyi léhaságnak. Hajh az asszonyok, az asszonyok!
Az asszonyok közömbösen várnak, míg a férfiak életre-halálra tusakodnak.
Azután, azután a győzőhöz csatlakoznak.
_Emma grófnő_ (mosolygó sértődöttséggel): De csak odakint. A
szarvasoknál!
_Stefi gróf:_ Nem a… a… Persze, a szarvasoknál. A szerencsésebbhez
csatlakoznak. Ahhoz, amelyik elkerülte a golyót. Ezek az asszonyok, ezek
az asszonyok!
_Kürt:_ Ezért nem volna szabad beleavatkozni a harcba. Hadd győzzön az
erő. Hadd győzzön a támadó fiatalság, – ha tud, – a maga erejéből.
(Kint kocsirobogás.)
_Ferenc gróf_ (föláll): A támadó fiatalságot véres fejjel kergetik
vissza… odakint. Odakint többnyire az öregek győznek. Itt a kocsi.
Mehetünk.
_Kürt:_ Jó mulatást. Jó vadászatot.
_Ferenc gróf_ (egy intéssel elbúcsúzik a maradóktól): Jó éjszakát Anna…
_Anna_ (föláll): Jó éjszakát. (Egy másodpercre farkasszemet néznek.)
_Anna_ (odahajtja a homlokát).
_Ferenc gróf_ (futóan, elfacsarodó arccal megcsókolja): Viszontlátásra.
_Anna:_ Viszontlátásra. (Gyorsan megfordul és kimegy.)
_László gróf, Mihály gróf és Viktor gróf_ (is mennek).
_Emma grófnő:_ Holnap délelőtt itthon vagytok?
_Mihály gróf:_ Igen, igen. Már tízre itthon vagyunk.
(Anna kivételével mindnyájan kimennek a terraszra. Kint rövid búcsúzás.
Kocsirobogás.)
_Emma grófnő, Margit grófnő_ és _Kürt_ (visszajönnek).
_Margit grófnő_ (ásítozik): Istenem… de elálmosodtam… A lovaglás is sok
volt… a tennisz pedig halálra fárasztott… (Ásítozik.)
_Kürt:_ Kimélnie kellene magát grófné. A sport túlhajtása árt ám a
szívnek.
_Margit grófnő_ (kissé megijedten): Igazán?! (Más hangon.) Majd
vigyázok… most alig várom, hogy ágyban legyek. (Ásít.) Megyek is. Jó
éjszakát. (Üdvözlések. Annához:) Jó éjszakát drágám.
_Anna:_ Jó éjszakát édesem.
_Margit grófnő_ (elmegy balra).
_Emma grófnő_ (Kürthöz): Azt hiszem, igaza van, mértéket kell tartani.
Ma én is igazán elfáradtam.
_Anna_ (észreveszi, hogy egyedül akarják hagyni Kürttel, hirtelen
föláll): Jó lesz ha te is lefekszel szívem. Én is jó példával járok
elől. Jó éjszakát. (Megy jobb felé.)
_Emma grófnő:_ Jó éjszakát drágám.
(Szünet. Kürt a grófnét nézi; az asszony kerüli a pillantását, de végre
is rá kell néznie.)
_Kürt_ (a legnyugodtabb, kötekedő arcátlanságával): Grófné… egyedül
hagytak bennünket… Nincs ebben valami gyöngéd szándékosság?
_Emma grófnő_ (egy olyan mozdulatot tesz, mint aki azt mondja: hát ez
hihetetlen).
_Kürt:_ Asszonyok szeretik a vágyódókat… szívesen félreállnak az
útjukból… örülnek, ha elvonulhatnak.
_Emma grófnő:_ Kürt, a maga szemtelensége fölülmúl minden emberi
mértéket. Csak nem akar most nekem udvarolni.
_Kürt:_ De igen. Teljes lendülettel. Jó kedvvel. Félrecsapott kalappal,
mint egy duhaj parasztlegény.
_Emma grófnő:_ Miket mert az előbb is mondani… nem félt? Maga
hallatlanul vakmerő.
_Kürt_ (közeledik hozzá): És maga grófnő? Egy cseppet sem? Ha csak egy
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - A rablólovag: Szinjáték három felvonásban - 6
  • Parts
  • A rablólovag: Szinjáték három felvonásban - 1
    Total number of words is 3894
    Total number of unique words is 1396
    37.1 of words are in the 2000 most common words
    50.2 of words are in the 5000 most common words
    56.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A rablólovag: Szinjáték három felvonásban - 2
    Total number of words is 3959
    Total number of unique words is 1360
    38.8 of words are in the 2000 most common words
    52.6 of words are in the 5000 most common words
    58.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A rablólovag: Szinjáték három felvonásban - 3
    Total number of words is 3952
    Total number of unique words is 1396
    37.4 of words are in the 2000 most common words
    49.8 of words are in the 5000 most common words
    56.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A rablólovag: Szinjáték három felvonásban - 4
    Total number of words is 4055
    Total number of unique words is 1458
    34.6 of words are in the 2000 most common words
    48.0 of words are in the 5000 most common words
    55.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A rablólovag: Szinjáték három felvonásban - 5
    Total number of words is 3797
    Total number of unique words is 1454
    35.7 of words are in the 2000 most common words
    48.6 of words are in the 5000 most common words
    55.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A rablólovag: Szinjáték három felvonásban - 6
    Total number of words is 3936
    Total number of unique words is 1394
    36.9 of words are in the 2000 most common words
    50.9 of words are in the 5000 most common words
    58.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A rablólovag: Szinjáték három felvonásban - 7
    Total number of words is 3729
    Total number of unique words is 1310
    35.3 of words are in the 2000 most common words
    48.3 of words are in the 5000 most common words
    55.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A rablólovag: Szinjáték három felvonásban - 8
    Total number of words is 3948
    Total number of unique words is 1438
    37.0 of words are in the 2000 most common words
    50.1 of words are in the 5000 most common words
    56.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A rablólovag: Szinjáték három felvonásban - 9
    Total number of words is 1925
    Total number of unique words is 807
    41.3 of words are in the 2000 most common words
    54.1 of words are in the 5000 most common words
    59.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.