A rablólovag: Szinjáték három felvonásban - 2

Total number of words is 3959
Total number of unique words is 1360
38.8 of words are in the 2000 most common words
52.6 of words are in the 5000 most common words
58.1 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
térképbe. Ezt ki kell javítani.
_László gróf:_ De… bocsáss meg… hiszen, ha Anna-villa lesz is a neve,
azért tovább is Cserháti-kastély marad.
_Ferenc gróf:_ Nem. A kastély menyasszonyom tulajdona. Elhatározásom
most egy éve kelt, mikor menyasszonyom egy… egy… szóval rövid időt itt
töltött a kastélyban. Már akkor az övé volt. Most tehát mi mindannyian
az ő vendégei vagyunk. A hadügyminisztert pedig értesíteni kell.
_László gróf_ (belenyugszik, a vállát vonogatja): Majd értesítem.
_Ferenc gróf_ (leül).
(A társaság is lassan elhelyezkedik.)
(Szünet.)
_Ferenc gróf_ (ránéz Annára).
_Anna_ (szeretetreméltóan Margit grófnőhöz): Jól utaztatok, kedvesem?
_Margit grófnő:_ Rettenetesen drágám. A vonat…
_Ferenc gróf:_ A vonat!
_Stefi gróf_ (kibuggyan belőle a nevetés): A vonat!
_Margit grófnő:_… a vonat rémítő.
_Ferenc gróf:_ Késett!
_Margit grófnő:_ De milyen emberek vannak benne. Rettenetes. Nem
bérelhettünk egész szakaszt és együtt kellett lennünk öt óra hosszat
(borzadva) egy tanárnéval, egy miniszteri hivatalnoknéval és egy
izraelitával.
_Anna:_ Rettenetes lehetett.
_Margit grófnő:_ Borzasztó volt drágám.
(Szünet.)
_Ferenc gróf:_ Ti most át akartok öltözködni…
_Margit grófnő_ (nem akarnak): Mi…
_Ferenc gróf:_ Ti most meg akartok fürödni.
_Mihály gróf:_ Mi…
_Ferenc gróf:_ Ti most szeretnétek pihenni, egy kicsit.
_Margit grófnő:_ De mi…
_Ferenc gróf:_ És szeretnétek beszélgetni egy kicsit Emmáékkal.
(Föláll.) Helyes.
_Mihály gróf:_ Igen, át akarunk…
_Margit grófnő:_ Igen szeretnénk…
_Ferenc gróf:_ Helyes. Viszontlátásra.
_A társaság_ – Ferenc gróf és Anna kivételével, elvonul hátra.

HATODIK JELENET.
_Ferenc gróf, Anna, később Galambossal, majd Galambos nélkül._
_Anna_ (odamegy Ferenc grófhoz): Köszönöm. Ezt nagyon köszönöm.
_Ferenc gróf_ (megfogja az állát): Hát sikerült egy kis örömet szereznem
magának, Anna? Meg volt lepetve?
_Anna:_ Igen.
_Ferenc gróf:_ De nem mutatta. Az nagyon jó volt, Anna. Az embernek nem
szabad meglepetve lennie.
_Anna:_ Ha meg volt velem elégedve, jó.
_Ferenc gróf:_ Meg voltam elégedve. Általában: meg vagyok magával
elégedve. Nem is hinné Anna: én egyre jobban örülök magának. Nem is
hinné.
_Anna_ (mosolyogva, bizonyítja): De! Én elhiszem.
_Ferenc gróf:_ Tudja Anna, ne higyje azt, hogy én olyan öreg vagyok.
Tudja, a mult héten lementem a tanyára, a magtárba… Mindenkit elküldtem…
_Anna:_ Miért?
_Ferenc gróf:_ Hogy megpróbáljam, föl tudok-e még emelni egy százkilós
búzás-zsákot.
_Anna:_ És?
_Ferenc gróf_ (diadalmasan): Tudok. Mint amikor húszéves voltam és
Drágffy Mukival együtt versenyeztünk a kocsisokkal: ki a legkülönb
zsákemelő. – Tudok. És egy hónappal ezelőtt tizenkét órát ültem
nyeregben és hatszor átugrattam az Ördög-árkot és szabad szemmel lövöm a
héjját és virradatig táncolnék a lakodalmunkon, ha… és… és… (Megfogja a
kezét és magához húzza.) Anna!…
_Anna_ (engedi a kezét, de az öleléséből diszkréten kibontakozik).
_Ferenc gróf_ (más hangon): Anna én csak egyet kérek: sohase tegyen
nevetségessé.
_Anna:_ De mit gondol?
_Ferenc gróf:_ Akármi történik is, Anna, – hiszen én remélem, én tudom,
hogy maga majd szeret engem, – de akármi történik is: teljes
őszinteséget akarok. Tökéletes nyiltságot. Az igazat, mindig az igazat.
Megigéri ezt nekem, Anna?
_Anna:_ De mikor…
_Ferenc gróf:_ Megigéri ezt, Anna?
_Anna:_ Megigérem.
_Ferenc gróf:_ És mondja meg nekem: most nem szeret senkit? Nem gondol
senkire… _Most_ nincs a szívében vonzalom… más valaki iránt? Se
vágyódás, se emlék?
_Anna:_ Nincs.
_Ferenc gróf:_ Akkor jó. Csak most ne legyen, mielőtt a feleségem lesz.
Azután: az az én dolgom. Igy jó. (A zsebébe nyúl.) Itt van Anna ez az
okirat, amely az Anna-villa tulajdonjogát magára ruházza. (Átadja.) A
telekkönyvi átírás is. Az ajándékozás közjegyző előtt történt… Vigyáztam
a formákra… ez most megtámadhatatlanul a magáé, Anna. Én – ki tudja –
holnap meghalhatok… A menyasszonyom sorsa akkor se legyen bizonytalan.
_Anna:_ Meghalni! Mindnyájunkat túlél. Száz évig fog élni.
_Ferenc gróf:_ Tudja Anna: ha jól összeszámítom, így sem nagyon sok, ami
hátra van.
_Anna_ (mosolyogva): Negyven év. Hol leszünk mi már akkor. Negyven év!
_Ferenc gróf:_ Keveslem. No, de mindegy, lesz amennyi lesz. Mindenesetre
azt akartam, hogy ez legyen a magáé… hogy jobban érezze itt magát… maga
legyen a vendéglátó és a többiek a vendégek.
_Anna_ (meghatva, mosolyogva nyújtja a kezét).
_Ferenc gróf_ (megcsókolja a kezét): Az okiratban benne van, hogy az
elhatározásom – egy évvel ezelőtt kelt… Akkor maga egy… egy… éjszakát
töltött itt Anna, az csak úgy volt lehetséges, ha a kastély már akkor a
tulajdona volt.
_Anna_ (kissé elszomorodva, fanyarul, de nem haragosan, elfordítja a
fejét).
_Ferenc gróf:_ Erről pedig nem beszélünk többet. Most úgyis egy más
ügyet kell rendeznem, amely ezzel összefügg. (Kimegy a verandára,
lekiált.) Galambos!
_Anna_ (meglepetve és idegenkedő kíváncsisággal várja, mi lesz).
_Ferenc gróf_ (visszajön, utána).
_Galambos_ (ősz ember, a grófnál fiatalabb, de sokkal összetöröttebb; a
ruhája afféle fél-vadász-, fél-turistaruha, kopott, elhanyagolt,
alkoholista).
_Ferenc gróf_ (keményen, szinte pattogva, ahogyan vele beszélni
szokott): Galambos! – a _lánya_ ezentul itt marad a kastélyban. Örökre.
Értette?
_Galambos_ (ijedt, alázatos): Igenis, méltóságos úr.
_Anna:_ Apám… nincs ez ellen… semmi… kifogása… nincs semmi…
mondanivalója?
_Galambos_ (dadog): A… ahogyan a méltóságos úr… úr… úrnak parancsolni…
tetszik… úgy van az jól.
_Anna_ (elfordul).
_Ferenc gróf:_ Galambos, ide figyeljen. Anna úgy marad itt, hogy a
kastély úrnője lesz. Én feleségül veszem.
_Galambos_ (kiegyenesedik, levegő után kapkod): Hogy… hogy a gróf úr…
Annát… (mámorosan), hogy úgy tartja itt, hogy feleségül veszi… Istenem,
istenem… (szinte sír, nem tudja, mit mondjon). Igaz ez… (Annához.) Igaz
ez…
_Anna_ (elfordul).
_Galambos_ (Ferenc grófhoz): Igaz ez… úgy értem, hogy a méltóságos úr
nem parancsol… nem tréfál-e…
_Ferenc gróf:_ Elég, Galambos. Nem tréfálok. Csöndesedjék le. Mert ide
figyeljen: a maga helyzete azért nem változik. Maga marad ott, ahol
volt, az, aki volt. Értette?
_Galambos:_ Igenis, méltóságos úr.
_Ferenc gróf:_ Szólítson gróf urnak. Hányszor mondjam még. Ma minden
buzakupec és Zeitungsschreiber méltóságos úr.
_Galambos:_ Igenis, gróf úr.
_Ferenc gróf:_ Annát elveszem, de azért magával semmiféle rokonságban
nem vagyok. Nem óhajtom, hogy ebből az összeköttetésből a maga
helyzetére bármilyen következések származzanak. Mindjárt jobban meg
fogja ezt érteni. Ma… tizedike van. Számoljon el, Galambos, a
vad-pénzekkel.
_Galambos_ (egészen összeomlik): Méltó… Gróf úr… alázattal könyörgök
kegyes bűnbocsánatért; ismét megtévedtem.
_Ferenc gróf:_ Elitta! – Jó! – Üljön le. Irja.
_Galambos_ (leül az íróasztalhoz).
_Ferenc gróf_ (diktál): Ezennel elismerem…
_Galambos_ (mint aki sokszor irott dolgot ismétel): … hogy gróf Cserháti
Ferenc ő méltóságától 156
_Ferenc gróf:_ azaz százötvenhat koronát…
_Galambos:_… kegyes jóságával és bizalmával…
_Ferenc gróf:_ visszaélve…
_Galambos:_… ismét sikkasztottam.
_Ferenc gróf:_… Dátum… Galambos Péter. (Odament a háta mögé, nézte az
aláírást, elveszi az írást.) Jól van, Galambos. Elmehet.
Galamos (szólni akar).
_Ferenc gróf:_ Elmehet, Galambos.
_Galambos_ (elmegy).
_Anna_ (alig bírta a fölháborodását és a türelmetlenségét türtőztetni,
most odamegy Ferenc grófhoz): Addig, amíg ez a boldogtalan és elzüllött
öreg ember itt volt, nem akartam megmondani, mennyire fölháborít ez a
dolog.
_Ferenc gróf:_ Azt helyesen tette, Anna. Nézeteltérések nem valók a
személyzet elé.
_Anna:_ De most. (Kiveszi a Ferenc gróf kezéből az írást, széttépi és
rátapos.)
_Ferenc gróf:_ Anna!
_Anna:_ Ezt nem tűröm… ezt nem nézhetem. (Sírni kezd, leül egy székre,
zokogva.) Mégis csak az apám!
_Ferenc gróf:_ No, Anna… hát… Csak ne sírjon…
_Anna_ (zokogva): Hát ezért nem tudott innen elmozdulni. Ezért nem
tudott innen szabadulni. Hányszor mondtam neki: jőjjön el; könyörögtem,
jőjjön hozzám Budapestre; mindig elsápadt és remegni kezdett… A
börtöntől félt… Hány ilyen írása van itt? Minden évben egy… kettő?…
_Ferenc gróf:_ Három… négy…
_Anna:_ Szegény, elzüllött öreg ember. Nem bír magával, nem tud
ellentállni a kegyetlen szenvedélyének… elissza… De miért bíznak rá
pénzt akkor? (Fölemeli a fejét.) Tudja, hogy ez nem szép dolog. Ez… ez
rút dolog.
_Ferenc gróf:_ Anna, ezt maga nem érti. Azok ott fönt az ostoba
törvényeikkel minden eszközt kivettek a kezünkből… ez az egyetlen mód
rá, hogy a cselédséget megfékezzük (egy kemény ökölmozdulat) fogjuk,
munkára szorítsuk, földhöz kössük.
_Anna:_ Nem… ez nem szép. (Föláll.) Én azonban erről most nem akarok
vitatkozni, én csak azt akarom, hogy az apám ne legyen többé szolga… a
szolgák közt is az utolsó… nyomorult jobbágy…
_Ferenc gróf:_ De én így akarom, Anna.
_Anna:_ Én pedig nem akarom. És ha ez a kívánságom nem teljesedik,
akkor… akkor én… elmegyek.
_Ferenc gróf:_ De Anna… hát ne mondja ezt ki ilyen könnyen. Várjon, hát
beszélgessünk a dologról. Velem lehet vitatkozni. És magának szabad
akarata van. Engem meg lehet győzni.
_Anna:_ Galambos Péter az én apám…
_Ferenc gróf:_ De Anna… én csak magát veszem feleségül és az apját nem.
Ellenkezőleg: távol akarom őt magamtól tartani, el akarom magát tőle
szakítani.
_Anna:_ Távol tartani őt lehet, de rabságban tartani nem.
_Ferenc gróf:_ Magának ő hozzá attól a perctől kezdve, mikor Cserháti
Ferencné lesz, nincs semmi köze.
_Anna:_ De ő akkor is Cserháti Ferencné apja lesz.
_Ferenc gróf:_ Hja… (Türelmetlenül.) Anna, magával nem lehet vitatkozni:
maga mindig ellentmond.
_Anna_ (elneveti magát): Nem, azzal csakugyan nem lehet vitatkozni, aki
ellentmond. De látja: meg kell szoknia, hogy én ezt tartom
vitatkozásnak.
_Ferenc gróf:_ Majd megpróbálom. De próbálja meg maga is, hogy szabad
akaratát úgy érvényesítse, amint én akarom.
_Anna_ (mosolyogva): Majd megpróbálom. Egyelőre azonban: hol vannak a
többi irások, amelyek ehhez itt hasonlítanak. (A földön heverő
papírdarabokra mutat.) Azokat most rögtön meg fogjuk semmisíteni. Nem
itt? (Az íróasztalra mutat.)
_Ferenc gróf:_ Nem. Azt hiszem lent vannak a kis irodában. De Anna,
tudja, hogy maga kétségbeejtő: föllázítja ellenem a személyzetemet,
fölszabadítja a cselédeimet, tönkreteszi minden hatalmamat.
_Anna_ (már megy): De cserébe érte belehajtom a magam fejét egy kemény
igába. Ne merje azt mondani, hogy veszített a cserén, mert különben… (A
visszalépést jelzi.)
_Ferenc gróf:_ Dehogy mondom. Isten ments… még sokkal többet is hajlandó
volnék… (Jobbra kimennek.)

HETEDIK JELENET.
_László gróf, Kürt._
_László gróf_ (benéz a veranda felől): Nem, nincs itt senki. Gyere be,
itt nyugodtan beszélgethetünk.
_Kürt_ (bejön, leül, kényelmesen elhelyezkedik).
_László gróf_ (föl és le járkál, nagyon nyugodt és felsőbbséges akar
lenni, az egész beszélgetés mintegy a felsőbbségért való harc): Hát…
hát… (cigarettára gyújt, az asztalon lévő holmival babrál, nem néz rá
Kürtre) hát nagyon kíváncsi vagy rá, mért vagy itt?
_Kürt_ (most még nyugodtabb, mint rendesen; úgyszólván en garde van; a
hangja állandóan halk és megrezzenés nélkül való): Én? Egy cseppet sem.
_László gróf:_ Nem?
_Kürt:_ Nem.
_László gróf:_ De hisz az előbb azt mondtad, hogy végre tudni akarod…
_Kürt:_ Most már nem.
_László gróf:_ De hát… hát… végre is… hát… én értem, ha kíváncsi vagy
rá.
_Kürt:_ Most már nem vagyok.
_László gróf:_ Hát… hát… szóval nem is akarod tudni…
_Kürt:_ Nem.
_László gróf:_ Most már nem sürgeted.
_Kürt:_ Nem.
_László gróf:_ De hát miért? Miért sürgetted az előbb és miért nem
sürgeted most?
_Kürt_ (ránéz, alig észrevehetően elmosolyodik): Mert te most már úgyis
elmondod. (Mint egy fáradt király.) Tessék. Hallgatlak.
_László gróf_ (elámulva és kissé fölindultan fordul vele szembe).
_Kürt_ (félig lehunyt szemmel állja a tekintetét): Tudod mit:
megmagyarázom neked a dolgot. Az előbb úgy lett volna, hogy te adsz
nekem audienciát. Igy pedig én adok neked audienciát. (Ismét egy fáradt
kézmozdulat, amely annyit jelent: tessék.)
_László gróf_ (elfordul, lenyeli a mérgét, járkál egy kicsit, – megkerül
egy asztalt, – azután visszafordul): Hát kérlek, hiszen itt nincs mit
diplomatizálni. A következőkről van szó: Stefi most leteszi a cserháti
mandátumot; Ferenc kívánja; nem engedi, hogy a családunk tagjai
belekeveredjenek… szóval nem akarja, hogy akármelyikünk vállalja.
Minthogy pedig a mandátumról mi rendelkezünk, olyan embert akarunk
kiválasztani, aki igazán alkalmas rá, hogy… bennünket… hogy az
érdekeinket méltóan képviselje… (Mosolyogva, barátságosan.) Már most én
rád gondoltam; meghívtalak ide; azért nem szóltam neked, hogy Ferenc
zavartalanul szemügyre vehessen egy hétig… a próba jól ütött ki, csak
még Mihállyal kell pár szót váltanod, – rajtad áll, és egy-két hónap
múlva bent vagy a képviselőházban és útban vagy a miniszteri szék felé.
(Nagyon kedvesen.) Nohát, – erről van szó. – Hát meg vagy elégedve vele?
_Kürt_ (nagyon nyugodtan, mozdulatlan arccal): El vagyok ragadtatva
tőle. Egész életemben szeretettel foglalkoztam a közügyekkel és
lángolóan érdeklődtem a politika iránt.
_László gróf:_ Na hát… ez nagyszerü! Igazán pompás… igazán örülök. Majd
pár szót kell még váltanod, mint mondottam, Mihállyal; – remélem, ilyen
körülmények között nem hangoztatsz majd olyan extrém-nézeteket, mint az
imént.
_Kürt:_ Természetesen. Hiszen itt nem meggyőződésről van többé szó.
_László gróf:_ Persze nem, – hanem mandátumról. És igen: nekünk
nincsenek ugyan előítéleteink, de arra nézve természetesen
megnyugtathatom Ferencet, hogy jó polgári családból származol.
_Kürt:_ Oh igen… Az apám… államhivatalnok volt.
_László gróf:_ Igen… és te is rendezett anyagi viszonyok között voltál.
Hivatalod volt. Vagyonod. Mert hiszen gentleman-módra éltél…
_Kürt:_ Igen… igen… igen…
_László gróf:_ Igen… igen… hát ez így kitünő; (feléje megy) gratulálok
neked és gratulálok magamnak a dologhoz. (A kezét nyújtja.)
_Kürt_ (ültéből fölnéz rá, nem nyújtja a kezét).
_László gróf:_ No… mi az?
_Kürt:_ És te azt hiszed, hogy én elhiszek egy szót is ebből az
egészből?
_László gróf:_ De kérlek…
_Kürt:_ Te olyan ostobának tartasz engem, hogy én ilyen link dolgokba
bebukom. (Föláll. Lemosolyogva.)
_László gróf:_ No de, ha mondom neked, hogy két hónap múlva cserháti
képviselő leszel.
_Kürt:_ Nem leszek.
_László gróf:_ Ha csak te vissza nem utasítod a dolgot, az leszel.
_Kürt:_ De én visszautasítom.
_László gróf:_ De hiszen az előbb azt mondtad, hogy mindig nagyon
érdeklődtél közügyek iránt…
_Kürt:_ Egész életemben fütyültem a közügyekre és sohasem érdeklődtem
politika iránt.
_László gróf:_ Akkor miért…
_Kürt_ (odamegy hozzá): Továbbá: ha tudni akarod és Ferenc grófot is meg
akarod nyugtatni: jó polgári családból származom, – a nagyapám szabó
volt. Kondásnak hítták. Az apám pedig államhivatalnok volt: –
iskolaszolga. Továbbá: a világ legrendetlenebb viszonyai az én anyagi
viszonyaim és gentleman-módra a kártyanyereségeimből élek. És ezt te
éppen olyan jól tudtad, mint én… (Nagyon nyugodtan.) és én tudtam, hogy
te tudod és te tudtad, hogy én tudom, hogy te tudod, – hát hogy
képzelhetted, hogy én majd bedőlök neked. Ugyan menj! (Visszatér az
előbbi helyére.) Ilyen fiatal vagy.
_László gróf:_ No de kérlek… hát tévedsz… hát ha mondom… biztosítalak…
hiszen majd meglátod… Ferenc nemsokára maga mondja meg neked.
_Kürt:_ Az lehet. De mégsem azért vagyok itt.
_László gróf_ (gőgösen, szelid orrhanggal): Ami pedig… a szavaid tónusát
illeti, azt annak tulajdonítom, hogy végre még sem illeszkedhettél be
ilyen rövid idő alatt teljesen a mi körünkbe. Ebben a körben vannak
bizonyos… öröklött szabályok… bizonyos… már az ember vérébe átment
törvények… Vannak tehát dolgok, amelyeken átsiklik az ember, nem mondja
ki őket… Vannak hazugságok, amelyek kötelezők… Ezt nem érezheti az, aki
kívülről jött… Te egy héttel ezelőtt kerültél ide… természetes, hogy
bizonytalanul érzed magadat… és ingadozik a lábad alatt a talaj…
_Kürt:_ Ah, – ezt vártam már. No, végre.
_László gróf:_ Mit vártál?
_Kürt:_ Mikor tör ki belőled az a dölyf, amely úgy kísér benneteket, úgy
lobog körülöttetek, mint egy nagy fekete felhő.
_László gróf:_ Hát igen… végre is, te csakugyan egy más világból való
ember vagy: és ezt érezned kellene.
_Kürt_ (megint föláll, odamegy hozzá, a vállára teszi a kezét, nagyon
nyugodtan): Kedves! – ha erről van szó, menj a tükrödhöz, nézz bele és
_akkor_ mondd meg, kettőnk közül ki a plebejus és ki az arisztokrata.
_László gróf_ (orrhanggal): De kérlek.
_Kürt:_ Ami pedig a többit illeti: ha te belépnél egy terembe, ahol
királyok vannak, csupa király, – zavarba jönnél. Elütnél tőlük. Én nem.
Ha itt más vagyok, mint ti, az azért van, mert nem vagyok vendég.
(Nyomatékosan.) Nem vagyok az. Nem tudom még, mi vagyok, de vendég nem.
Azt hiszed, nem érzem: hogy röpítenétek ki, hogy vinne ki innen süvöltve
a dölyfötök… ha… (Visszamegy, a helyére ül.)
_László gróf:_ Ha?
_Kürt_ (nyugodtan): Ha szükségetek nem volna rám.
(Szünet.)
_László gróf_ (kínosan): De hát… kérlek… mit gondolsz te voltaképpen…
hogyan volna nekünk…
_Kürt:_ Majd te megmondod. Én nem tudom. Én nem gondolok semmit.
_László gróf_ (vidáman): De hát ez igazán hallatlan… miket képzelsz te…
mikre gondolsz te… mikor szó sincs róla… egyszerüen arról van szó, hogy
én beszélgetni akartam veled egy kicsit. Hiszen mi olyan jó viszonyban
vagyunk; mi olyan jó barátságot kötöttünk…
_Kürt:_ A bac-asztal mellett…
_László gróf_ (kissé idegesen): Kérlek, ezt ne mondd Ferenc előtt. Ő nem
helyesli a játékot. – Szóval, ugy-e mi kitünő viszonyban voltunk mindig…
(Odaül hozzá.) Látod, én téged mindig irigyeltelek.
_Kürt:_ Miért?
_László gróf:_ Mert olyan hallatlan szerencséd van az asszonyoknál.
Nekem bizony nincs.
_Kürt:_ Nincs? (Ránéz.) Ne mondd.
_László gróf:_ Hidd el. Csakugyan nincs.
_Kürt:_ Lehetetlen.
_László gróf:_ De. Igy van. Te, – elhiszed-e nekem, (most csaknem
őszinte és rezignált a hangja) hogy engem még soha nő nem csókolt meg
ingyen.
_Kürt:_ No de, – kérlek, – hát a grófné csak igen!…
_László gróf_ (hirtelen): Ő a legkevésbbé. – (Más hangon.) De hiszen ez
más… itt másról van szó… más nőkről… Sohasem szeretett egyik sem
önzetlenül.
_Kürt:_ Hihetetlen… és Louise… és Panni…
_László gróf_ (fanyarul): Azok sem. Hidd el, akármennyit fizetek nekik,
nem akarnak magamért szeretni…
_Kürt:_ Megfoghatatlan. Talán ha kevesebbet fizetnél nekik…
_László gróf:_ Akkor még kevésbbé! Akkor nyiltan csalnak meg, ahelyett,
hogy titokban csalnának meg. – Látod, ezért irigyellek téged. Téged
önzetlenül szeretnek, mi?
_Kürt:_ Igen.
_László gróf:_ De ezzel is telik el az életed. Te a nőknek élsz… mi?
_Kürt:_ Igen.
_László gróf_ (bizalmasan): És… néha a nőkből, mi?
_Kürt_ (ránéz: nyugodtan): Ha örömet szerzek vele neked, szívesen
mondom, hogy igen. De parancsold ezt hangosabban mondani, vagy akkor
ismételni, amikor más is van jelen és megkapod a pofonodat, mint Ozorai
és megkapod utána azt a golyót is a bordáid közé, amelyet Ozorai kapott.
_László gróf:_ De hát eszemágában sincs… hiszen irigyellek érte… hiszen
azt szeretném tudni, azt akartam tőled megkérdezni, hogyan csinálod… mi
a titka… hogyan bánsz el velük…
_Kürt:_ Te nem ezt akarod tőlem…
_László gróf_ (tiltakozó mozdulatot tesz).
_Kürt:_ Te nem ezt akarod, de azért ezt mégis szeretnéd tudni.
Megmondom.
_László gróf:_ Igazán nagyon kíváncsi vagyok rá.
_Kürt:_ Elhiszem. – Hát figyelj ide. Háromfajta asszony van. Az első
fajtánál egyszerüen munkáról van szó.
_László gróf:_ Munkáról?
_Kürt:_ Igen, munkáról. Fáradságról. Folyton a nyomában lenni… reggel,
este… esőben, sárban… nem sajnálni az embernek magát… makacsul hajtani
és semmi egyebet nem mondani neki, mint hogy szép, szép, szép, szép.
_László gróf:_ Hogy szép, szép, szép, szép?
_Kürt:_ Igen, hogy szép, szép, szép, szép. Megfő. Puhára fő. A tied
lesz.
_László gróf:_ Ez volt az első.
_Kürt:_ Igen, ez volt az első, a legkönnyebb fajta. Az akárkié. Aki
fárad érte. Úgy gyűjtheted, mint az indiánfőnök a skalpokat. A második
fajta, az is puhára főzhető így, de akármilyen puha, nem dől el…
_László gróf:_ Nem?
_Kürt:_ Nem. Szeretne… de – „nem“. Ennél, – mikor érzed, hogy itt az
ideje, de nem előbb és nem később, – erőszakot kell alkalmazni.
_László gróf_ (kissé megbántottan, de nagy érdeklődéssel): Erőszakot?
_Kürt:_ Erőszakot. Utólag hálás lesz érte. Sikolt, rúg, harap, – de
utólag hálás lesz. Ez volt a második fajta.
_László gróf:_ És a harmadik?
_Kürt:_ A harmadik fajta – annál mindez nem ér semmit.
_László gróf:_ Hát annál mit lehet csinálni?
_Kürt:_ Semmit.
_László gróf:_ Semmit? Hát akkor…
_Kürt:_ Ennél a fajtánál vagy te vagy az, aki kellesz neki, vagy nem te
vagy. Ha te vagy, – jó. Ha nem te vagy – akkor megfeszülhetsz és
beszélhetsz az angyalok nyelvén, mégsem ér semmit. Ezek: a tisztességes
nők, – akár grófnék társadalmi állásukra nézve, akár kis babák, mint
Louise és Panni. Eddig van.
_László gróf_ (egy kissé elbámult): Úgy?
_Kürt:_ Most tudod, amit tudni akartál.
_László gróf_ (ismét az előbbi hangon): Igen… és te… te egyre ezt
tanulmányozod… ennek élsz… úgyszólván ez az élethivatásod… a fachod.
_Kürt:_ Igen: ha úgy tetszik, ez a metierm. Én most harmincéves vagyok;
tizenhárom év óta nem volt nap, amikor én asszonnyal ne foglalkoztam
volna.
_László gróf:_ He… he… Hát amióta itt vagy? Azóta is? Hiszen, csak ne
tagadd, tudom én, hogy itt is foglalkoztál valakivel.
_Kürt_ (meghökken egy kissé): Nem, nem… nem kell szóról-szóra venni.
_László gróf:_ Csak ne tagadd… tudom én… láttam én… jó szemem van nekem.
_Kürt:_ De hát, ha mondom… biztosítlak róla…
_László gróf:_ No ne tagadd már, hiszen nincs azon semmi. Hiszen
(elismerően) jó izlésed van, az bizonyos.
_Kürt_ (zavarodottan): Igen?
_László gróf:_ Bizony. Jó ízlésed van… határozottan. Szép nő…
(beavatottan) szép, szép, szép, mi?
_Kürt_ (ostobán): Igen?
_László gróf:_ Gyönyörü lány ez az Anna, az bizonyos.
_Kürt_ (hirtelen): Hja úgy, Anna!
_László gróf:_ Mit hja úgy? Miért hja úgy? Miért mondtad, hogy hja úgy?
_Kürt_ (megint nagyon nyugodtan): Semmit! Csak: hja úgy. Azt mondtam;
hja úgy, – persze, – szép, – lány, ez az – Anna. Hja úgy. Szép, szép,
szép.
_László gróf_ (visszatér a beszélgetés előbbi fonalához): Hát – nagyon
szép lány. Hiszen (egy kissé lesben állva) te majdnem elvetted, mi?
_Kürt_ (összeráncolja a homlokát): Honnan tudod te azt?
_László gróf:_ Az az én titkom. (Diadalmasan.) De ugy-e igaz? Köztetek
volt valami.
_Kürt:_ Ha lett volna is, ahhoz neked semmi közöd. És kérlek, hogy erről
ne beszéljünk (föláll, egy kis sétát tesz – elfordultan – a szobában,
azután ismét teljes nyugalommal visszaül a helyére).
_László gróf_ (nagy figyelemmel nézte, most biztos a maga dolgában): Hát
kérlek, én egészen őszintén fogok most veled beszélni.
_Kürt:_ No ugy-e? Hiszen megmondtam én.
_László gróf:_ Egészen őszintén.
_Kürt:_ Legfőbb ideje. Tessék.
_László gróf:_ Te egy éjjel – kicsit ittál és beszédes voltál – azt
mondtad, hogy egyetlen nagy vágyad van: egy kerek kis tőkét szeretnél
szerezni. Összegyűjteni. Összenyerni. Minek?
_Kürt_ (nyugodtan, kissé fanyarul): Az az én dolgom.
_László gróf:_ Jó. A te dolgod. Százezer koronát – azt mondtad. És hogy
nem tudod elérni. A szerencse az utolsó pillanatban mindig ellened
fordul. Mikor az utolsó százas, az utolsó tizes után nyujtod ki a
kezedet – elfujja egy ezresedet. Igaz?
_Kürt:_ Igaz.
_László gróf:_ És – igaz-e – hogy azt mondtad, ölni is tudnál érte,
nyugodt lélekkel meg tudnál érte ölni valakit.
_Kürt:_ Igen.
_László gróf_ (nevetve, a kezeit dörzsölve): Igen, például egy vaskos
börziánert.
_Kürt_ (bosszantja a nevetés): Azt nem mondtam. Miért börziánert? Miért
nem grófot? Ha pénzről van szó, én nem vagyok antiszemita. Egy grófot
is…
_László gróf_ (kizökken az öröméből, idegesen): De kérlek, hagyd el már
ezeket a… az igazán plebejus megjegyzéseket. Nem kell mindig mutatnod,
mennyire gyűlölöd a… a mi körünket.
_Kürt:_ Ki? Én? Gyűlölöm? Az arisztokráciát? Nincs semmi a világon, amit
jobban tisztelnék, amiért jobban lelkesedném. A gyerekkorom óta nem volt
más vágyam… de ez nem tartozik ide.
_László gróf:_ Hát akkor miért viselkedel velünk szemben úgy, mintha…
_Kürt:_ Azért, mert… Ne beszéljünk erről. Mondd tovább.
_László gróf:_ Igen. Hát szóval neked a fővágyad, a nagy óhajtásod az,
hogy azt a kis tőkét megszerezd. (Föláll, nagy nyomatékkal.) Hát én azt
a kis tőkét megszerzem neked.
_Kürt_ (halkan): Ah!
_László gróf_ (ettől fogva egyre nagyobb lendülettel): Én – azt –
megszerzem neked. Nem akarod tudni, hogy hogyan?
_Kürt:_ Te majd megmondod.
_László gróf:_ Én megmondom. Ugy-e, mi abban egyetértünk, hogy ott, ahol
pénzről van szó, nincs helye a szentimentálizmusnak. Mi ott voltunk a
küzdők között, mikor a félszemü Zsadányi mindent leadott… Lekeféltük,
pedig tudtuk, hogy másnap fogja a pisztolyt. Te is ott voltál.
_Kürt:_ De én nem dicsekszem vele.
_László gróf:_ Én igen. Gyenge ember ne fogjon játékba. Hát szóval, ahol
pénzről van szó, ott nincs szentimentálizmus. Pénz beszél! Hát… hát én
most egészen őszinte leszek.
_Kürt:_ Fogj már hozzá az isten szerelmére.
_László gróf:_ Nézd, bennünket egy nagy csapás… azaz mondjuk egy kínos
veszteség… azaz… hát egy kellemetlen dolog fenyeget. (Megáll.)
_Kürt_ (nem szól; ránéz).
_László gróf:_ És pedig az, hogy Ferenc… az én Ferenc bátyám… el akarja
venni… ezt a Galambos-lányt.
_Kürt_ (fölugrik, azután megfékezi magát, fölindultan, de a rendes
fegyelmezett hangján, elámultan): Mi? mit mondasz?
_László gróf:_ Ugy-e… mit szólsz hozzá… ilyen őrültség… vén fejjel.
_Kürt_ (nem bír az álmélkodásával): Hát… azért van itt… hát… nem a…
szeretője (már megbánta, hogy kimondta ezt a szót, visszafordul, lassan
leül).
_László gróf:_ Dehogy, dehogy!… Bár úgy volna. Bár úgy volna. Hiszen az
volna a természetes, az volna az érthető, az volna a tisztességes… mi is
azt szerettük volna…
_Kürt_ (a foga között): No… én… nem annyira…
_László gróf:_ Mi? Mit mondasz?
_Kürt:_ Hogy… persze, persze… az volna…
_László gróf:_ Hát persze. Egész életében úgy volt, most öregségére
egyszerre megbolondul és ezt… ezt a… ezt a lányt el akarja venni. És mi
egészen tehetetlenek vagyunk, ez a… ez a lány azt teszi vele, amit akar…
Betolakodott ide… ez… ez vérlázító… ez fölháborító… egy ilyen… egy
ilyen… A Galambos lánya. Fölháborító, nem?
_Kürt:_ Engedd meg, hogy én ne legyek fölháborodva.
_László gróf:_ No hallod kérlek.
_Kürt:_ No hallod kérlek, én is csak jó polgári családból származom, a
nagyapám szabó volt, az apám…
_László gróf:_ No de hát ez egészen más… Hiszen különben is itt arról
van szó, hogy mi nem tudtunk ez ellen az elhatározás ellen semmit sem
tenni. Nem – tud – tunk. Hiába minden. Egyszerűen tehetetlenek vagyunk.
Ez a helyzet.
_Kürt:_ Úgy… hm… mondd csak kérlek… és most talán… Mondd csak, nem
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - A rablólovag: Szinjáték három felvonásban - 3
  • Parts
  • A rablólovag: Szinjáték három felvonásban - 1
    Total number of words is 3894
    Total number of unique words is 1396
    37.1 of words are in the 2000 most common words
    50.2 of words are in the 5000 most common words
    56.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A rablólovag: Szinjáték három felvonásban - 2
    Total number of words is 3959
    Total number of unique words is 1360
    38.8 of words are in the 2000 most common words
    52.6 of words are in the 5000 most common words
    58.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A rablólovag: Szinjáték három felvonásban - 3
    Total number of words is 3952
    Total number of unique words is 1396
    37.4 of words are in the 2000 most common words
    49.8 of words are in the 5000 most common words
    56.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A rablólovag: Szinjáték három felvonásban - 4
    Total number of words is 4055
    Total number of unique words is 1458
    34.6 of words are in the 2000 most common words
    48.0 of words are in the 5000 most common words
    55.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A rablólovag: Szinjáték három felvonásban - 5
    Total number of words is 3797
    Total number of unique words is 1454
    35.7 of words are in the 2000 most common words
    48.6 of words are in the 5000 most common words
    55.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A rablólovag: Szinjáték három felvonásban - 6
    Total number of words is 3936
    Total number of unique words is 1394
    36.9 of words are in the 2000 most common words
    50.9 of words are in the 5000 most common words
    58.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A rablólovag: Szinjáték három felvonásban - 7
    Total number of words is 3729
    Total number of unique words is 1310
    35.3 of words are in the 2000 most common words
    48.3 of words are in the 5000 most common words
    55.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A rablólovag: Szinjáték három felvonásban - 8
    Total number of words is 3948
    Total number of unique words is 1438
    37.0 of words are in the 2000 most common words
    50.1 of words are in the 5000 most common words
    56.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A rablólovag: Szinjáték három felvonásban - 9
    Total number of words is 1925
    Total number of unique words is 807
    41.3 of words are in the 2000 most common words
    54.1 of words are in the 5000 most common words
    59.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.