A pénz legendája; Gányó Julcsa - 07

Total number of words is 4172
Total number of unique words is 1961
33.8 of words are in the 2000 most common words
45.7 of words are in the 5000 most common words
52.6 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
Mindent megigér, meghunyászkodik, hisz szerelme erősebb, mint valaha,
már attól félt, nem fogadom el, hogy nem akarom látni többet.
Várj csak, majd megismersz még.
*
Május 24-én.
Órákig elülök a Sándor arczképe előtt. Mit tehettünk volna mi együtt, ha
ki tudta volna lelkemet gyomlálni, ha visszaadott volna önmagamnak. Ha
megneveltél volna, én szerelmes férjem!
*
Május 25-én.
Elek jött megint hozzám. Minden zsebe tele ritkasággal. A bibelot-mánia
rajta is kiütött. Renaissance csészék fél drága kőből, arany tálak, meg
két óriási solitaire. Roppant szeret költeni, látszik, hogy nem szokott
a pénzhez. Ebben igazi parvenu.
Dicsekedett, hogy már talált egy _hozzánk_ (pfuj, milyen többes szám)
méltó palotát. Szebb, mint a papáéké. (Én t. i. ezt a papafélét _tőle_
születendő gyermekemnek akarom fentartani.) Ebben a legfényesebb
estélyeket adhatjuk Pesten. Tiz öl hosszú tánczterem, két főlépcső, hat
szalon.
Én hallgatom s boldogan mosolygok. Csak már azt a dobot hallanám, a
melyet annak a palotának udvarán ütnek meg.
*
Május 26-án.
Ma igen különös párbeszéd Elekkel. Sándorról beszéltünk – ma először.
– Mondja, – kérdtem tőle hirtelen, – ígazán barátja volt neki?
– Igazán, – mondta, s láttam, nem hazudott.
– Hát így… hogy tehette azt, a mit tett?
– Szerettem.
– De hát, – folytattam, kinozni akarván, – szerelme is csak oly csekély,
mint a barátsága volt?
– Mit tegyek még magáért, hogy bebizonyítsam szerelmem mélységét?
– Eddig csak költött értem.
– Azt tettem, a mit követelt, mit tegyek még?
– Semmit… semmit, – mondtam s tréfásan végig simítottam toll-legyezőmmel
a szempilláit.
Esténként azonban nem birom látni, ilyenkor bezárkózom szobámba s nézem
a _másik_ arczképét. Ha még egyszer, csak egyszer beszélhetnék vele,
hogy legalább elmondhatnám neki, mily undok, undorító teremtés vagyok.
Csak azt s nem mást, azt hiszem, könnyebben birnám el a mostani órák,
napok terhes pillanatait, végtelen súlyát.
*
Május 30-án.
A Sándor ügyvédje eljött s felolvasta nékem a végrendeletet. Az a
végrendelet, a melyet esküvőnk előtt említett, de a melyhez halála előtt
még Cannesban pár héttel nehány tételt csatolt. Istenem, milyen szégyen.
A nagy szalonba gyültünk össze, én a lehető legközönyösebb arczczal
hallgattam. Nem, nem akarom, hogy megtudják, hogy majd meghalok utána.
Anyám és atyám is (!!) jelen voltak ez aktusnál.
Ime a végrendelet: Nékem hagyja a salamoni birtokot egy kerek millió
értékben. Ez az enyém lesz, mégha férjhez is mennék máshoz. A majorátusi
javak felett nem rendelkezhetett. Ezeken kívül van még vagy másfél
millióra menő szabad vagyon. Ez a többi gyermekeink között egyenlően
lett volna felosztva. Eddig az eredeti végrendelet. Záradékában, ezt
Cannesban irta, arról az esetről beszél, ha hirtelen meg találna halni,
miután (így _mondja_) érzi, nem soká viszi már, az orvosok azt mondták,
gyógyíthatatlan baja van. (Én tudom, mi volt a baja.) Igy, ha előbb
halna meg, mielőtt gyermekünk meg találna születni, a végrendeletet a
maga érvényességében fenntartja. Ha fiú, az összes javak örököse ő,
(kivéve az énnekem hagyományozott részt), ha leány, a szabad javak
illetik meg. Nevelését reám bizza, ki ebben, _tudja_, nevünkhöz méltóan
fogok eljárni. Ha meghal, kér, hogy gyámul Eleket fogadjam el. Kit mint
testvérjét szerette mindig s kit kegyembe ajánl. Hozzá teszi (én
jóságos, fenséges lelkü uram!), hogy bevallja, úgy szeretné legjobban,
ha hozzá mennék egyszer majd, a gyászév elteltével feleségül. Ki
legméltóbban vezetné gyermekünk nevelését. Különben szabadon hagyja
akaratomat, mert meg van győződve arról, hogy méltót s méltóan
önmagamhoz fogok választani.
A végrendelethez még hozzá vannak hagyományai csatolva, vagy 200 ezer
frt jótékony czélra, s vagy 50 ezer cselédei, hivatalnokai között
kiosztandó.
De a végrendeletben még valami. Tanácsok. Ezt leirom a maga egész
teljében. Ehhez kell alkalmazkodnom – ez legyen életprogrammom azután.
Ime a zárt levél:
Kedves, szeretett nőm!
Érzem, éltem virágai fogynak, érzem, elérkezik nemsokára a nyugalom, az
ébredés órája. Tudom, helytelen volt tőlem, hogy téged, a viruló szép
hajadont, az én korhadó életfámhoz lánczoltalak. Tévedtem, bocsásd meg
tévedésemet. De ha szerelmem melegénél nem is tudtál felvirulni, engedd
meg, hogy egy pár élettanácscsal szolgáljak; tanulj tapasztalatomból,
hallgasd meg azt a programmot, a melyet elétek: Elek és eléd vonok.
Engedjétek meg, hogy ha már boldogságtokban volt részem, éltetek helyes
alakulásához hozzájárulhassak. Ti mindketten fényes családból
származtok, mindkettőtöket nagy vagyonnal ajándékozott meg a mindenható.
Legyetek méltók vagyonotokhoz, nevetekhez. A nagy név s a nagy vagyon
csak teher annak, ki a boldogságot nem abba helyezi, a mit ad, hanem
mástól várja. Az aristokratia hivatása megmutatni nagyban azt, a mit a
többinek kicsinyben követnie kell. A századok tükrében hűségesen kell
visszaadni azt, hogy nevéhez mérten hogyan _kell_ élni. Én nem voltam
életemben más, csak aristokrata; tán azért, mert kedvem, tehetségem nem
volt máshoz, vagy tán körülményeim nem engedték meg, hogy máskép
nyilatkozzak. De a nemes ember hivatását így tán jobban tudom másnál,
hát engedjétek meg, hogy mesteretek legyek. Meg akarom néktek a ti
körötökön _belül_ a boldogság útját világítani.
Ma divatban van az aristokratiát gáncsolni, piszkolni. Valamely
társadalom rétegét mindig piszkolni kell, hát legyenek ezek ma a főurak.
Az igaz, hogy a pesti társadalom léha, a «svihákság» vezérfonala vonul
rajta keresztül. Fenn az ernyő, nincsen kas. Ez a jelszó. De azért a mi
társaságunk egy cseppel sem svihákabb a társadalom többi rétegénél. Csak
nagyobb arányokban dolgozván, ez jobban szembetűnik. A boltoslegény
hamis gyémántja nem olyan feltünő, mint a homokra épült várkastélyok
szélkakasai.
Te feleségem e talajon születtél, az első szó, a mit tanultál,
«látszani» volt s nem «lenni». És ez a szó mételyezi meg társadalmunkat.
Felülről le mind látszani akar s igy az igazságot megveti s nem is
akarja – ha tudná is – keresni.
A mi társaságunk ne legyen az, a minek nem kell lenni, ne akarjon minden
újítást lóhalálában előre tolni; de igen, igen is, legyen egészségesen
conservativ. Ez a hivatása. Vegye védelmébe a földet, a melyre hazánk
épült s a mely századok folyamán a hazát – s két legerősebb tényezőjét,
a nemes embert s a parasztot – istápolta. Mutassa meg, hogy kell annak a
társadalmi testnek, mely gyökereivel mélyen, mélyen hat az anyaföld
testébe, megnyilatkoznia. Hogy kell élnie, tennie, küzdenie s meghalnia.
És itt a hiba, ti ezt nem teszitek ott fenn, vagy csak igen kevesen
közületek.
A mi világunknak nem a pénz által való kérkedés a hivatása, hagyjuk ezt
azoknak, kik mással nem hivalkodhatnak. Nekünk _ellenkezőleg_ azt kell
bebizonyítanunk, hogy _daczára_ vagyonunknak, _nemesek_ maradunk. Hisz a
pénz… igazuk van az anarchistáknak, lealacsonyít, kiöli az érzést a
szívből, eltompítja az elmét, mert ostoba gőggel tölti be a koponyát.
Ebből semmise legyen a mi sziveinkben. Hajolj le a néphez s emeld fel
magadhoz… tanítsd, segítsd, meríts tőle (végtelen bölcseségétől) vigaszt
s ne felejtsd el egy perczig sem, hogy közelebb van hozzád minden másnál
itt az anyaország határain belül. Tanuld meg tőlük a családi élet
egyszerű strukturáját, tanuld meg tőlük az élet nagy esélyeit egyszerüen
venni fel. És aztán fejleszd, nemesítsd, a mit tőlük tanultál, s ezt
hirdesd fennen, de csak _akkor_, ha már igazsággá változott a lelked
mélyén.
Ez a társadalom, hiszem, tönkre fog menni, mint a többiek tönkre mentek,
ekkor lesz a mi hivatásunk – az aristokratáé, emlékeztetni az új
embereket a régi erkölcsökre s átvinni mindazt, a mit szükséges tudni az
új embereknek, mert a forrongás, a pusztulás, a harczok terén ezt meg
nem tanulhatták.
Tégy jót, mert ez igazzá tesz. A felszárított köny megtanít mosolyogni.
Tudom, tudtam mindig, jobb vagy annál, a minek látszani akarsz. Azt
hiszed, nem ismertelek? Nem láttam, hogy léha viselkedéseddel csak az
Elek iránt érzett szerelmet akartad palástolni. Tudom, ez álczáskodásban
többet szenvedtél, mint én magam. Mert te nem tudtad, hogy hová visz
utad, míg én az első pillanatban, midőn megláttam, nem mehet a tiéddel
párhuzamosan, láttam a czélját s utolsó állomását is. Mert szerettelek…
nagyon szerettelek. Jobban életczéljaimnál, mindenemnél. Nélküled nem
láttam az életben semmit s ezért… bocsásd meg tettem. Hisz úgy se
tartott volna soká… még boldogságom se. Egy orvos már három év előtt
megmondta, hogy napjaim meg vannak számlálva. Köszönöm azt az egy pár
nagyon szép órát, a melyet néked köszönök… hisz ezért érdemes volt élni.
Még pár tanácsot. Tudom, követni fogod, mert most már, hogy nyugodt, –
boldog leszel:
Pártold azt, a mi szép. A művészet- s irodalomért tégy annyit, mint a
mennyit tehetsz.
Adj példát életeddel, a melynek ezentúl szépnek s igaznak kell lenni. És
minden esetben átlátszónak. Érted?
És most menj, én feleségem, légy boldog mással. Megbocsájtok, mert
_tudom_, hogy méltó édes anyja lész gyermekemnek. Én veled akartam élni,
nem lehetett. Bocsásd meg tehát most, hogy nélküled mentem nyugalomra.
Légy _magyar_ és légy _igaz_. E két szót vésd lelkedbe… Ezzel
boldogulsz.
A jó Isten megáldjon!
Férjed.
Légy igaz… Azt hittem leroskadok. Hát ismert, elitélt s kitért utamból.
És azt hitte, Eleket szeretem. Miért nem árulta el egy szóval, hogy
ismer, hisz akkor tán kipattant volna lelkemből az igazság, s tán még
boldogulunk!
Én édes, szeretett uram, minden úgy lesz, a mint parancsolod.
Ezentúl ide, ebbe a könyvbe más bele nem lesz irva, mint az, a mit a te
tanácsodra, a te igédre építve cselekedtem.
Láttam, a pénz mit árthat, aztán fel akartam használni a vagyon pusztító
erejét, most meg kell a pénz áldásos erejét ismernem.
Megtanítottál élni.
Te vagy mesterem. Ha már a boldogság titkát nem is tanultam meg tőled,
úgy megtanulom az igazság útját járni…
Úgy leszen!
*
Junius 6-án.
Elek jött hozzám. Ismét ajándékot hozott, egy képet… Nem fogadtam el.
Látva visszautasító mozdulatomat, elhalványult. Azt hitte, végleg
visszautasítom.
– Nem Elek, – mondtam, – ülj le, komoly beszédem van veled. Olvasd el e
levelet… átnyujtottam neki Sándor utolsó sorait. Figyeltem arczát, míg
elolvasta. Láttam, hogy lesujtotta, tönkre tette őt is. Tehát Elek is
olyan, mint én, tán a lelkének gyökere ép, csak iszapban nyiltak
virágai!
– Hogy az Úr Isten bocsássa meg nekem, hogy tönkre tettem, – mondta
színtelen hangon, a mint a levelet visszaadta.
– Nem úgy, Elek. Hallgass meg. Nézz szemembe. Hallgasd meg végig az
igazságot, s szedd össze egész erődet. Mert olyan fog néked igazat
szólni, kinek egész eddigi élete csak hazugság volt, s ki minden egyes
szavával csak hazudott. Hallgass reám… Én öltem meg Sándort. Ne mozdulj,
ne ellenkezz, tudom. Én mérgeztem meg napról-napra lelkét, én tettem
tönkre. Pedig, – és most nézz a szemembe s tekints a lelkem legmélyébe s
ott is csak az _egy_ egyetlen igazságot fogod látni: pedig csak őt
szerettem, és nem szerettem soha senkit mást a világon, és nem is fogok
szeretni soha. Érzem, mert _ma_ már úgy ismerem magamat, mint a hogy az
igazság útját látom tisztán magam előtt.
Az Elek arcza elborult, mondott volna valamit, de nem tudott, fel akart
volna emelkedni székéből, de visszaroskadt, nem tudott mozdulni, szólni,
tán gondolkozni sem e perczben, csak nézett maga elé.
– A perczben, midőn odaadtam testemet néked, akkor is a lelkem az övé
volt, s azé lesz az utolsó itéletig… Nem ismertem magamat, nem tudtam a
lelkembe látni, mert még nem tudtam a valót a hazugságtól, a lélek
álczás képleteit annak igaz anyagától megkülönböztetni. Ekkor még csak
hazudni tudtam. Egy ember életébe került, hogy megtanuljam az igazság
útját, annak az embernek az életébe, kit legjobban szeretek a világon.
Igy tehát szerelmemet néked nem ajánlhatom. És ne is számíts arra, hogy
a nagy világban éljek. Ezentúl úgy fogok élni, s úgy fogom nevelni
szívem alatt élő gyermekemet, hogy éltünk minden percze a Sándor
akaratához legyen mérve. Ha te azonban egy ilyen élettársat elfogadsz,
megyek veled…
Szerelmet nem ajánlhatok, csak hűséget s igaz életet. Ha elég erősnek
érzed magadat egy vezeklővel lépést tartani, akkor fogj kezet velem,
hűséges élettársad leszek.
Elek egész testében megrendült, aztán kezeibe temetett arczczal,
görcsösen zokogni kezdett.
– Szegény barátom, eltévesztettük életünk útját. Még nem késő, én
megmutatom a helyes ösvényt. Én már látom…
Közeledtem hozzá, megálltam előtte. Egyszerre feltekintett, aztán forró
homlokát kezeimbe temette.
– Szeretlek… minden úgy lesz, mint akarod. Bocsáss meg…
És felvettük az élet keresztjét… tán elbirjuk együtt?
[Illustration: És felvettük az élet keresztjét.]



GÁNYÓ JULCSA
_Első kiadása megjelent 1894-ben._


BEVEZETÉS.
Míg pár hónap előtt megjelent regényemben, a «Pénz legendájában», a
túlságba vitt analizis hatását akarom egy finomult lelki szövetü lényre
feltüntetni, megvilágítván azt, hogy az akarat mennyire pusztul a
túldifferenczirozott agyműködés hatása alatt; addig e kis tanulmányban a
szenvedély impetuosus erejével foglalkozom.
A Pénz legendájában az akaratbetegséget, ezt a tán legmodernebb és
legveszedelmesebb lelki kórt tárgyaltam. A melyet majd, a cziklus
harmadik számát képező regényben, a «Fuimus»-ban szélesebben festek.
Hiszen ha a «Pénz legendájá»-nak hősnőjében, Mini grófnőben van
akaraterő, akkor megteszi férje felé azt az _egy_ lépést, a mely
megmenti. Éppen ugy, mint ha Bálványosy Sándor erélyes, akaraterős
ember, megneveli alapjában nem rossz lelkü feleségét, de persze akkor e
tulajdona megadja az egyéniségéből hiányzó egyetlen vonást arra, hogy
kiváló, talán nagy ember legyen belőle. Ez esetben azonban nem tesz fel
mindent egy kártyára: – a szerelemre s így valószínűleg a regény se
történik meg.
A «Pénz legendájában» a bőség veszedelmét akartam megírni. A regény egy
kiváló kritikusa, Pekár Gyula igazat adott nekem, hogy három főalakom:
Mini grófné, Balványosy és Vezekényi Elek tragikuma abban áll, «hogy az
élet minden dús javait mintegy magától az ölükbe ontja s így nem tudnak
többé akarni…»
Gányó Julcsában társadalmunk egy másik typikus részének, a magyar népnek
két véghatárát: a könnyűvérü, szilaj dohánykertészt és a csupa eszmévé
tisztult nazarénust akarom bemutatni. Ezek között pedig a paraszt
rationalistát, a gazdát.
Gányó Julcsát egészséges szenvedélye, ős ereje keresztül kergeti jón,
rosszon, majd kiválasztja lelkének jobb anyagát s egy új vallás karjaiba
hajtja.
Hogy menti meg Julcsát impetusa és lelki egyensúlya, ez utolsó
tanulmányom filozofiai háttere. Hogy bukik el a passziv Mária grófnő, ez
a pénz legendája.
Az egyikben a magyar nép haladó, bár még kötött filozofiáját akarom
megvilágítani, a mely azért életképes, mert fajunk _józan ideálizmusa
szülte_. A másikban egy túlfinomult társadalmi kör, csupán izgalmakat
kereső, akaratra képtelen alakjának tragikus sorsát rajzolom. Mint
grófnő elbukik, mert képtelen megtenni az egyetlen lépést a boldogulás
felé. Elbukik, mert passziv.
Julcsa kiállja a tűzpróbát, mert fajának ez életerős, bár
életnagyságúnál nem nagyobb s így typikus alakra szüksége van. Julcsa
emelkedik, mert _erős_. Ebben párhuzamos a két tanulmány, ebben
kapcsolódik össze. Ezt akarom a két regényben feltüntetni.
_Szent-Tornya_, 1893 szeptember havában.


GÁNYÓ JULCSA.

I.
Forró nyári estén Csepcsányi Bálint hazafelé indult a munkából. Szombat
este volt, holnap pihen, vasárnap munkaszünet, így parancsolja ezt a
magas kormány. Házuk túl volt a szabad-szent-tornyai határon, a Gyopáros
partján. Épp a homokhát felé eső nagy utczán ment végig, midőn egy kis
házból hangos énekszó hallatszott ki az utczára.
– Ki lehet? – gondolta a legény s oda ment a kerítéshez hallgatni. Leány
dalolt, de mély hangja szinte férfiasan csengett. Hallgatta… csak
hallgatta. A nóta hangzott, szétáradt a nyugvó mindenségben. A forró,
poros este csöndjét betöltötte… s a jó Isten tudja, hogy történt, de
Bálint szívében is megmozdult valami a hallatára. Odakönyökölt a kis ház
falára s úgy hallgatta. Két sűrű szemöldöke összenőve, két szürke szeme
elmélázva pihen. – Néha meg-megsimítja hosszú, seprüs bajuszát. Tetszik
neki a dal. Pedig a szavát alig érti.
Betaszítja az udvar kis ajtaját, most már odahajol az ablakra s benéz.
Odabenn a lány tánczol. Egy mécsestől van megvilágítva a termete, de
azért Bálint kilátja, hogy hajlik erre, hajlik arra. És jól áll neki a
táncz. Ki lehet? Arczát sem veszi ki. Ebben a házban meg, úgy tudja,
hogy Madarászné lakik emberemlékezet óta, annak meg semmi néven
nevezendő magzatja sincsen.
[Illustration: Odakönyökölt a kis ház falára.]
Eh, megtudja.
– Hé, húgom, adhatsz egy pohár friss vizet? – kiáltja be a lánynak.
Aztán befelé fordul a pitvarajtó felé. De csak a küszöbig juthat, mert
az ajtót hosszában becsapta az orra előtt a lány.
– Ide ugyan nem jön senki fia, de az Istennek se, – kiáltja ugyanaz az
érczes hang s a lány nekifekszik a zárt ajtónak.
– No ne izélj hát, csak egy pohár vizet…
– Menj oda, a honnan jöttél, – volt reá a felelet s az ajtó elé tolta a
reteszt.
De Bálintnak most már elfutotta a vér a szemeit. Ez a két szürke szem
szembe néz azzal, a ki fenyegeti, legyen az férfi vagy asszony. Most már
bemegy, ha addig él is.
– Ereszsz be, mert kiemelem az ajtót a sarkából…
Semmi felelet, némaság.
A legény nem rest, a mit mondott, meg is teszi. Egyet emel a vállával az
ajtón s az kiesik a sarkából.
Előtte a lány, megvilágítva a függő lámpától – tetőtől-talpig. Csak egy
rokkolya a termetén, fehér ingváll a derekán. Épp olyan sűrű a
szemöldöke mint a legénynek, szürkéskék szemei villognak, széles
állkapczája összeszorítva, felvetett ajkai lihegnek a visszatartott
dühtől, karjait kifeszíti – támadásra készül vagy csak védelemre? De
elszánt a lány.
Egy pillanatig némán szembenéztek. És le volt győzve a legény, le a
lány…
– Adj egy pohár vizet, ihatnám, – mondja Bálint csöndesen.
– Itt a víz. – Azután, mikor átnyujtja a poharat Bálintnak, szeliden
hozzáteszi: – egyedül vagyok. Néném, Madarászné, halottas-házba ment… De
– és szemei ismét felvillantak – nem félek azért.
– Ne is félj semmitől. Nem vagyok én rossz ember, csak szomjas voltam, –
tette hozzá lassan. – Messziről jöttem, poros volt az út.
– Poros nagyon. Aztán hazafelé indult? – kérdé a lány, mostan már épp
oly csendesen, halkan, mint Bálint.
– Hazafelé a homokhátra. Odavaló vagyok. A Csepcsányiék tanyáját tudod
merre van?
– Tudom. Szembe a Lőveyék portájával.
– Ott. Én az öreg Csepcsányi fia vagyok, Bálint…
– Hisz akkor, – s a leány szemei mintha felvillantak volna, – nálunk
részes kigyelmed.
– Hát te ki vagy?
– Manga Julcsa, a gányó Manga András lánya. Hallottad tán a hírem…
– Még az apádat is ismerem. Úrnapja óta, hogy a nagy majorba vagyok
részes. A nótát is tudom, a mit fújnak rólad.
– El ne mond, mert megbánod. – És a lány szemei megint felvillantak.
– Nem én. Meg nem is tudnám. Aztán, hogy jutottál ide, Kopogba?
– Segíteni jöttem Madarásznénak. Beteges volt a nyáron a keresztanyám. A
jövő hét elején azért csak haza megyek, mert apámnak is szüksége lesz
rám, anyám rég meghalt.
– Jövő hétfőn én is nálatok virradok. Vasárnap este kimegyek. Az Isten
áldjon meg.
– Békességes nyugodalmat addig is… Világítsak?
– Tudom most már a járást… És a legény elhaladt.
Hogy a Hajduvölgy partjáról leért, azt a nótát kezdte fütyülni, a mit
elébb a lány dalolt.

II.
Így találtak egymásra még a nyár elején. Most már nótát is fújnak róluk
a gányók. Híres legény, híres lányra akadt. Beszéltek róluk annyit, mint
akár a Zana Zsuzsiról, megtérése előtt.
Marga Julcsa apja dohánykertész volt a laposi uraságnál. Ott szolgált
vagy huszonöt esztendeje. Az öreg gányó és két gyereke egy nagy szobában
lakott, együtt a Györgyiekkel, meg az Annusékkal. Öt öl hosszú volt a
szoba és huszonketten laktak benne. A szoba nagy volt, piszkos és
czifra. A falról, az Annusék oldalán, czifra szűz Mária aranyrámás képe
tekingetett alá. A sarokban poros, hosszú viaszgyertyák, a melyeket
Radnáról hoztak magukkal az utolsó bucsú alkalmával. Itt lógtak egy
fogason az Annus Terka czifra viganói is, vagy heten.
A másik sarok, a Volenszki Jóska sarka volt. Ebben szerelmes pár lakott.
A leghetykébb gányó fészke volt. Picziny, fekete-szemü feleségével,
Czombos Verával a harmadik eléggé üres sarkot foglalta el. Ezeknél
csecs-szopó is gőgicsélt. A harmadik sarokban Györgyiék tanyáztak.
Györgyi óhitü feleségével, kit Pankotáról hozott s a ki magával hozta a
görög rituálizmus minden csudabogarát. Egy hosszú keresztet, a melyet a
pópa szentelt meg, egy nagy fonatost, tán ezt is megszentelte valami
papjuk. Meg aranyalapú orosz szent képeket, a jó Isten tudja honnan.
A háznak ebben a részében ordított a Mihály hat gyermeke, meg itt lakott
Györgyi Jóska is, a nóta Györgyi Jóskája, kit megcsalt a kedvese, Rétes
Mari s a ki ezért széles kedvvel, nagy megvetéssel, hátat fordított az
összes gányó- s gazdalányoknak.
A háznak negyedik sarkában, mert hisz minden háznak négy sarka volna,
lakozott özvegy Manga András leányával, Julcsával, meg nyomorék fiával,
Lajkóval.
Épp vacsoránál ültek mind. Mindegyik a maga rekeszében, de azért
átal-átal szólva a másik sarokba. Julcsán ócska, piros viganó, foltos,
piros derék. De hajában piros muskátli, az urasági kertésztől kapta egy
rongyos mosolyáért.
– Kelmed még mindig arra a lányra gondol, – mondta Julcsa, nem törődve,
hogy a többiek is hallják.
– Arra hát, – felelt Jóska, lehuzva orrára a kalapot. – Annyit ér csak,
hogy gondoljon rá az ember. Ha többet érne, meg is kérném.
– Miért ne kérné? – Azért, hogy a pajta alján mással találták? Akkor is
magára gondolt, ha azt csókolta. – Ismerem én a Mari veséjét, a máját…
– Akkor mire volt ez jó neki.
– Arra, hogy kigyelmedet megigézze. Ilyen az asszonynép, nem egyenes az
útja, – mondta Julcsa s keserűen nevetve oldotta le a kendőt fejéről, –
többet ér azért az a Mari három gazdalánynál, kik vásárhelyi czafatos
ruhában járnak s akkora selyemkendőt kötnek a derekukra, hogy mozdulni
sem tudnak tőle. Azért olyan a tánczuk is, mintha medvét
tánczoltatnának, nem tudnak a rokolyájuktól…
– De leszólod őket, pedig gazda fia a szeretőd. Vetette oda neki Jóska
nevetve.
– Az, elnézem neki még azt is, hogy gazdaember az apja.
– De rátartós lettél Julcsa, – szólott oda az apja, a legöregebb
majorosi gányó, kinek kékes inge, gatyája tisztára megbarnult a
dohánylétől. – Azért nem vesz az téged el soha, ne higyj neki.
– Nem ám, – bólintott fejével Györgyi Jóska s utána mondta a Volenszki
is, meg a felesége: – nem az.
– Nem-e? – pattant fel a leány kihuzott derékkal. – Kinek néztek engem?
Hát én velem csak úgy lehet cziczázni, mint valami csárdai lánynyal. A
hány selyemkendőt adtam neki, annyiszor verje meg az Isten…
– Ki ne mondd leányom. Az Isten szavát ne vegyed hiába, – szólalt meg a
kemencze oldalán egy öreg, összetöpörödött asszony – a Györgyi-fiuk öreg
anyja, ki vénségére beépült a nazarénusok közé.
Julcsa leült ismét s kibontva az asztalra terített kendőt, végig
simította kétszer.
– Elvesz, tudom, igérte, – mondta nyugodtan.
E perczben felnyílott az ajtó s Tóth András, egy orosházi csendőr lépett
be rajta.
– Szerencsés jó estét, hasznos beszélgetést, – mondta szinte félénk
hangon.
Mind köszönt neki, csak Julcsa nem, ki föl se nézett rá.
– Jó estét Julcsa, – szólott most oda a magas, csontos fiú a lánynak.
Még félénkebben, mint az előtt.
– Adjon Isten kelmednek is, – feleli a lány hetykén.
– Nem jöttél a bánomi bálba. Pedig vártunk.
– Ki várt?
– Hát… én is.
– Aztán kelmeden kivül még ki?
– Én nem vagyok elég?
– Nekem nem. Másnak lehet.
Györgyiné, hogy tompítsa a szóbeszéd élét, egy pohár borral kinálta meg
a csendőrt. Az leült a Györgyiék sarkába s most már oda se mert a lányra
nézni többet. Julcsa meg nem törődve, hogy a csendőr, meg amazok is ott
vannak, lassan leoldotta rokolyáját, pruszlikját. Mind felaggatta egy
fogasra. Egy szílkébe vizet öntött s megmosta arczát, fogait és sötét
vászonszoknyát, felöltőt vett magára.
Mintha csak a csendőr ott se lett volna, pedig az majd felfalta a
szemével.
– Kinek öltöztél fel ilyen későn, Julcsa? – kérdé Györgyi Jóska
gúnyosan.
– A szeretőmnek, nyolczra végzi a dolgát. Azzal volna pár szavam.
– És ki az? – kérdi a csendőr, de már most hangja fenyegető.
– Tudja kelmed úgy mint én. De hajaszála se görbüljön, mert akkor még
azt sem engedem meg, hogy egy perczre rajtam felejtse a szemét, –
pattant fel a leány s aztán Tóth Andrásra rá se nézve, kiment az ajtón.

III.
Úgy esti nyolcz óra felé járt az idő. A nap lement már, de azért még
elég világosan lehetett látni. A lány gyors léptekkel ment végig a nagy
akáczsoron, a mely az országútra vezetett s ott a hajduvölgyi nádas
szélén megállott.
Csendes volt minden. A napkeletnek elterülő falu fehér házai élesen
rajzolódnak ki a szürkéskék ég alapjára. A kopogi-utcza felett sürü
szürke por lebegett. Amarrébb, az Eötvösék határán levő akáczsor fái
lilaszinü árnyat vetettek a szürkés láthatár vonalára. Egyik-másik
házban már felgyuladt a mécses. Messziről egy cséplőgép egyhangu
dudolása hallatszott, meg a nádasból felrebbenő vizimadarak sivítása.
A lány figyelt. Még nincs itt, hol lehet? Pedig jól hallotta, mikor
átöltözött, hogy az uradalmi gép zakatolása elnémult, így hát már vége a
munkának. Oda könyökölt egy ákácz törzséhez s csak nézett maga elé. Itt
is, ott is egy gazda tanyája. Ime egy ilyen háza, ilyen istállója s
háztája van neki is. Bánná is ő, bárcsak semmije se lenne, hogy így
semmi akadály se lenne a boldogságukban. De hát azok a házak tiszták s
egyszerüek. Az ő életük, meg ruhájuk, a házuk is czifra, de piszkos.
Dohánylétől szagos a czafat a testén. Pedig most le is tette azt az
aranyszegélyű tarka rongyot s olyat vett magára, minőt a gazdalányok
viselnek. Nem áll neki, tudja. Sápadt lehet… Kékes a szeme alja.
Felemészti a vágy, a szenvedély. És az a dohány, a melynek kéjes nehéz
illatja reggeltől estig izgatja!… Úgy érzi, felbontja testét ezer
tűzparányra s ez mind külön ég és mind egyet-egyet követel: élni,
szeretni, szeretve lenni. Eh, nem áll a testéhez ez a ruha. Hisz mint
kis lánynak már dohánylevelek lógtak a bölcsője felett. Édes anyja a mig
szoptatta is, csak dohányt csomózott s az első dajka-dalokat dohányfűzés
közben hallotta. Aztán az átkos, édes dohánylevelek elvitték az anyját.
Nem birta ki a nehéz izgató ájért, heptikás lett. Eltemették. Nem volt
ki rájuk vigyázzon. Az öcscse, a Lajkó három éves korában felmászott a
kasztenra egy köteg dohányért, a melyet el akart csenni, lebukott s
összetörte a derekát. Ma nyomorék. Ő tudja, hogy lenne olyan, mint a
gazdaleányok. Tudná ő is olyan begyesen, urasan emelni a lábait, mint
ők, tempózni, mint ők szoktak – – de a dohány, az az… széttépi a módos
tempót s kiárasztja a szívéből azt, mit ott már rég kifejlesztett.
Öltözne ő is tisztán, egyszerűen… de a dohánylé elkeveri a fehér
gyolcsot, kieszi a fekete vásznat. Olcsó rongyot kell akasztani a
testére, a melynek tarka virágain nem látszik a piszok, a melynek lármás
színei olyanok, mint néha a lelke, midőn az érzelmek össze-visszaságától
majd kicsordul. Van ebben is minden, tarka, színes virág, szenny,
aranyos czikornya, bársonyos szeglet, kimart alsó.
– Julcsa, itt vagy már? – kérdte Bálint s átfogta a derekát.
– Lassan, lassan, mert megégeted a körmöd. Nem látod, hogy olyan gúnya
van a testemen, mint a milyet a ti lányaitok a templom udvarára vesznek.
Ne nyúlj hozzám.
– No, kis czirmosom, szeretsz?
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - A pénz legendája; Gányó Julcsa - 08
  • Parts
  • A pénz legendája; Gányó Julcsa - 01
    Total number of words is 4070
    Total number of unique words is 1965
    33.9 of words are in the 2000 most common words
    45.4 of words are in the 5000 most common words
    51.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A pénz legendája; Gányó Julcsa - 02
    Total number of words is 4331
    Total number of unique words is 1812
    36.5 of words are in the 2000 most common words
    49.3 of words are in the 5000 most common words
    55.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A pénz legendája; Gányó Julcsa - 03
    Total number of words is 4147
    Total number of unique words is 1740
    37.0 of words are in the 2000 most common words
    51.0 of words are in the 5000 most common words
    56.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A pénz legendája; Gányó Julcsa - 04
    Total number of words is 4132
    Total number of unique words is 1773
    34.5 of words are in the 2000 most common words
    47.2 of words are in the 5000 most common words
    54.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A pénz legendája; Gányó Julcsa - 05
    Total number of words is 4138
    Total number of unique words is 1848
    34.2 of words are in the 2000 most common words
    45.0 of words are in the 5000 most common words
    51.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A pénz legendája; Gányó Julcsa - 06
    Total number of words is 4028
    Total number of unique words is 1828
    35.0 of words are in the 2000 most common words
    47.5 of words are in the 5000 most common words
    54.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A pénz legendája; Gányó Julcsa - 07
    Total number of words is 4172
    Total number of unique words is 1961
    33.8 of words are in the 2000 most common words
    45.7 of words are in the 5000 most common words
    52.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A pénz legendája; Gányó Julcsa - 08
    Total number of words is 4271
    Total number of unique words is 1783
    33.5 of words are in the 2000 most common words
    47.1 of words are in the 5000 most common words
    53.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A pénz legendája; Gányó Julcsa - 09
    Total number of words is 4345
    Total number of unique words is 1751
    36.4 of words are in the 2000 most common words
    50.8 of words are in the 5000 most common words
    57.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A pénz legendája; Gányó Julcsa - 10
    Total number of words is 4245
    Total number of unique words is 1761
    33.8 of words are in the 2000 most common words
    46.0 of words are in the 5000 most common words
    52.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A pénz legendája; Gányó Julcsa - 11
    Total number of words is 4083
    Total number of unique words is 1607
    37.8 of words are in the 2000 most common words
    51.3 of words are in the 5000 most common words
    57.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.